Trent&Nia

Vendég

Már nyáron biztos voltam benne, hogy ez így nem fog működni. Nem is tűrtem tovább, én megmondtam a magamét annak az állatnak, de még a baba születése előtt. Ennek már lassan négy hónapja, aztán jött a kis [You must be registered and logged in to see this link.]. Rengeteg feszültség közé született, és rögtön másnap már azt hallgathattam a kórházban, hogy Richnek joga van látni, mert az övé. Na akkor jött neki a második hideg zuhany heteken belül. Nem vártam semmit, de a reagálhatott volna szebben is. Azt hiszem még a hely miatt türtőztette magát, de ha otthon lettünk volna azt sem tudom élnék-e.
Ő ezt borzasztó megszégyenítésként élte meg - mintha a kurvázása nekem olyan kellemes lett volna -, én meg borzasztó megkönnyebbülésként. Apám mindenben támogatott anyagilag, és támaszként is, de az nekem igazából Ezra volt. Tényleg ahol csak tudott segített is, és segít mindig, amiért kifejezhetetlenül hálás vagyok, viszont így is akad nem kevésszer, hogy nekem kell a munka mellett figyelni a csöppségre.
Most is egy már úgymond régi ügyféllel lenne megbeszélésem, de negyed órával előtte még azért telefonálgatok, persze sikertelenül. Végső soron nem probléma, még sosem okozott senkinek kellemetlenséget, hogy a baba ott van mellettem, miközben tárgyalunk, mert nem is irodai találkozók ezek. Hivatalos ugyan minden, de sokkal kötetlenebb viszonyok között, nyugisan. Éppen ezért szervezem ezeket általában egy-egy étterembe, ebéd, vagy a napszaknak megfelelő étkezés mellé. Barátságos nálunk a légkör, én meg aztán főleg ilyen vagyok.
Még ha ez nem is az a téma lesz, amiről olyan jó beszélni. Engem önmagában elszomorít, ami Trenttel történt, igazán jó üzletet kötöttünk vele, mikor elkezdtük szponzorálni a munkásságát.. Most pedig jogosan hívott fel, mert ezt kell tennünk. És szeretném, ha tisztában is lenne vele, viszont a papírokat akkor is el kell intézni. Addig pedig, amíg ide is ér, és mindent át tudunk beszélni, addig a bejárthoz legközelebb lefoglalt asztalnál ülök, és felváltva nézek az ajtóra, valamint a mellettem szuszogó kisfiamra.

Vendég

Örültem annak, hogy sikerült elérni az egyik szponzor cégemet telefonon. Már régóta telefonálgattam a különböző szponzoraimnak a műtét miatt. Ugyanis az ügyvédem tájékoztatott a szerződéseim egyes alpontjáról, ami az esetleges sérülésekre vonatkozik. Eléggé elszégyeltem magamat, mikor rájöttem, hogy az egyik legfőbb támogatómat nem is kerestem. Így hát találkozót beszéltem meg a cég egyik vezetőjével.
Nem követem már, hogy kik a vezetőség tagjai. A kötelező esteken sem veszek részt, jobb elkerülni az esetlegesen felmerülő kérdéseket, mivel a világ nem is tud az ideiglenes vakságomról. Annyit tudok, hogy a pasi, akivel még a pályafutásom kezdetén tárgyaltam átadta az ügyemet valakimásnak, ha jól tudom az egyik rokonának, talán a lányának. Végülis ez nem akkora nagy ügy, a lényeg, hogy értse a “dörgést”. Annak örültem, hogy nem kell befáradnom az irodába, hanem egy semleges helyen találkozunk. Az mégis csak biztosít egy kötetlenebb szférát, annakellenére, hogy nem szívesen mozdulok ki.
Indulás előtt nagyanyám már az idegeimen táncol. Az egyik öltönyömet rángatja elő a másik után, mintha bárkivel össze is jönnék, ha kiteszem a lábamat a házból. Hallom, ahogyan az újabb ruhák suhognak a levegőbe. Rosszat sejtek.
Tízperces veszekedés után- amit természetesen nagyanyám nyert- frissen, ropogósan és abban az öltönyben, amit az öreglány választott, feszítek a taxiban az imádott nyugdíjas rokonom mellett. Nincs az a pénz, hogy én mellé üljek miközben ő a volán mögött van.
Az étterembe nagyi vezetbe. Csak azért jön velem, hogy nehogy rossz ember mellé üljek le. Azonban, szerencsémre, a recepcióspultnál megkérdezik a nevemet és elnavigálnak a helyes irányba.Elég frusztráltan érzem magam, nagyon kellemetlen. Mintha sok-sok szem engem méregetne, csak engem.
A pincér elkisér az asztalhoz, majd egy köszönéssel magamra hagy. Az asztal felé fordulva nézek arra, amerre gondolni vélem a tárgyalófelemet.
- Trent Gomer- nyújtom a kezemet egy apró mosoly kíséretében- de gondolom, tudja a nevemet.