Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Unatkozok, és persze az unalomnak ára van. Nálam pedig az unalom általában oda vezet, hogy eszembe jut a családom. Ha pedig ők eszembe jutnak, akkor a baleset is, ami teljes mértékben az én hibám volt, ebben biztos vagyok. A szüleim és a bátyám miattam haltak meg, és én túléltem. Pont én, aki miatt az egész történt. Mégis miért? Miért nem lehetett volna másképp? Nem bírom ki. Már a családom gondolatától is kiráz a hideg. A haláluk miattam történt, mondhat bárki bármit, igenis én voltam a hibás. Csakhogy én ezt nem bírom elfogadni. Nincs senkim, az unokabátyám is alig törődik velem, senki sem törődik velem. Azt hiszem, megint kezdem. Igenis vannak barátaim, de akkor miért érzem egyedül magam? Minél előbb eljutok a bárba, annál jobb. Kell egy ital, vagy kettő, esetleg több. Nem tudom mennyi, de az biztos, hogy sok kell ahhoz, hogy ne depizzek be ismét. Felkapom a táskámat és a dzsekimet, majd a bár felé veszem az irányt. Útközben ugyanazok a gondolatok kavarognak a fejemben, mint otthon. Miattam haltak meg. Egyedül vagyok. Nem tehettem semmit, az én hibám volt. A pultnál elfoglalom a szokásos helyemet. Három felessel indítok, aztán kezembe kerül a koktéllap, és a lehető legtöbb koktélt megkóstolom. Persze, már mindet ismerem, hiszem mindig ide jövök inni, mert közel van és még jók az italok is. Nem számolom a koktélokat, csak hagyom, hogy az alkohol átjárja a testemet, és kiürítse a fejemet. Jól érzem magam.Már nem vagyok egyedül. Ha körülnézek csupa ismerős arcot látok. A szokásos banda, akik minden este itt isznak, és van, hogy meghívjuk egymást egy-egy körre vagy épp versenyzünk, hogy ki bír többet inni. Most sincs másképp, mindenkinek rendelek egy pezsgőt, a megmaradt fél üveget pedig elviszem magammal. Még sosem meséltem arról az unokabátyámnak, hogy mi történt aznap este. Tudnia kell, hogy az én hibám volt. Meg kell mondanom neki. De nincs otthon, akkor mégis hol lehet? Ja persze, biztos a főnöknél, ahogy ő mondaná. Néhány utca, a járókelők furcsán néznek rám, de nem értem miért. Én nem vagyok részeg! Csak ittam egy keveset, vagyis nem tudom mennyit, de biztos nem vagyok részeg. Viszonylag egyenesen megyek, leszámítva persze azt, hogy szlalomozok. Mindenen hangosan nevetek de ez talán olyan nagy baj? Az a férfi kopasz, komolyan kopasz, annyira, hogy csak úgy csillog. Még jobban elkezdek nevetni. Mire odaérek a már említett főnökféle házához, már a pezsgő is elfogy és én is sokkal jobban érzem magam. Most majd megkérem, hogy szóljanak az unokabátyámnak, és akkor végre elmondom az igazat. Kerek perec kimondom majd, hogy az én hibám volt. Ez vicces, az én hibám volt. Ismét elmosolyodom, majd a tőlem telhető legnagyobb mosollyal megnyomom a csengőt és a falnak támaszkodva várom, hogy ajtót nyisson valaki.
Halott. Még mindig olyan nehéz ezt a tényt feldolgozni. Egy nap nem telt el a halála óta anélkül, hogy ne gondoltam volna rá. Tudom, elég gáz, de ez van. Nem tudok mit kezdeni vele. És az egészben az a legszörnyűbb, hogy én miattam halt meg, én okoztam a halálát. Miattam gyilkolták meg. Azóta is a bosszún jár az eszem, de olyannyira, hogy egyáltalán nem hagy nyugodni az a tény, hogy a halála nem maradhat megtorlatlanul. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen leszek, hogy vérbosszút akarok állni, de ami tény az tény. Márpedig itt az egyedüli tény, hogy Freya meggyilkolásáért valakinek fizetnie kell. De nem csak az fog megfizetni érte, aki közvetlenül vagy közvetetten felelős érte. Ugyan kérem, én mindenkit ki fogok csinálni. Mindenkit, aki csak egy szalmaszálat is keresztbe tett azért, hogy segédkezzen ebben az ocsmány tervben. Mármint annak a patkánynak, aki ezt az egészet kitervelte. Nem tudni pontosan mi célból történt, ami történt. De ki fogom deríteni. Ezt is, mint minden mást. És valóban, az incidens óta még zavartabb a lelkiállapotom, valamint az elmém, pedig azzal már régóta bajok vannak. Hogy akkor az alvászavaromról már ne is beszéljünk… Ja és az alvajárás, na hát arról meg csak annyit, hogy két nappal ezelőtt újfent sikeresen betörtem a szomszédhoz. Azt már inkább nem részletezném, hogy mit csináltam ott, mert úgysem hinnétek el… Lényegtelen az egész. Én nem törődöm vele, másnak sem kell. Apám arcán szoktam némi aggodalmat felfedezni ez ügy kapcsán, de ő sem nagyon tud mit kezdeni vele. Azon kívül persze, hogy egy specialistához járok, aki próbál magyarázatot és megoldást találni erre a kicsinynek nem nevezhető problémámra. Bár mint ahogyan azt már említettem, engem ez már a legkevésbé sem érdekel. Jelenleg a bosszú tervezgetése túlzottan leköt, így aztán értelemszerűen a legkisebb bajom is nagyobb annál, minthogy azon agyaljak; kinek az ágyába fekszem be az éjjel, kinek a hűtőjét zabálom ki pofátlan mód, és a többi. Természetesen mindezt alvás közben, mert azért éber állapotban még tán nem vagyok ennyire elvetemült, hacsak nem valami nagyon jó haveromnál vagyok vendégségben, mert akkor alap, hogy felfalom a hűtőszekrény tartalmát. Nem mintha itthon éheznék… De hát így illik, nem? Egyik oldalamról a másikra fordulok, miközben a kanapén heverő összes jegyzetemet összegyűröm ezzel a mozdulatsorral. Igazából arra sem emlékszem, hogy mikor feküdtem így el. A legutolsó kép még az volt, hogy serényen a vizsgáimra készülök – ami egy fél éves kimaradás után nem árt –, aztán egyszer csak képszakadás, sötétség, majd az összegyűrt jegyzeteimnek a látványa fogad, ami korántsem valami biztató látvány, ha engem kérdeztek. Bár engem nem kérdezett senki... Hát igen, nem is én lennék… Ha jól rémlik, akkor mintha valami csengetésre riadtam volna fel. És még senki nem nyitott ajtót! Márpedig ez elég rejtélyes, tekintve hogy van pár ezer szobalányunk, meg komornyikunk, meg mittudomén még hogy mink. Minden, ami szem-szájnak ingere. A kérdés már csak az, hogy hova lett mind hirtelen? Netalántán egyszerre tűntek el az éterben, hogy kénytelen vagyok én félkómásan ajtót nyitni? Minden bizonnyal. Félreértés ne essék, másmilyen körülmények között simán ajtót nyitnék. Sőt, én alapjáraton utálom, hogy mindenféle bejárónőnk és alkalmazottunk van, akikről voltaképpen azt sem tudom, hogy kicsodák, mert annyian vannak. És olyan gyakran vannak cserélgetve, hogy tényleg baromság lenne megjegyezni bármelyiküknek is a nevét. Bár ilyen erővel akár egy idegen is járkálhatna a villában, az sem tűnne fel. Ezek itt nekem mind idegenek. - Segíthetek? – nyitok ajtót hunyorogva, miközben a homlokomat vakarászom és nagyokat ásítok. Le sem tagadhatnám, hogy az imént még nagyban szunyáltam. - Nem veszünk semmit – közlöm a tényeket, mielőtt még bármit is rám próbálnának sózni. Utálom az ilyen házaló ügynököket, bár ez a lány ahhoz talán túl fiatal. És túl részeg… Igen, első ránézésre határozottan részegnek tűnik. Második ránézésre pedig határozottan NAGYON részegnek tűnik. Eltévesztette a házszámot?
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Armand ☆ Anne Vas. Május 11, 2014 10:33 pm
Lehet, hogy a pia teszi, de most nem vagyok annyira türelmetlen, hogy várnom kell míg valaki ajtót nyit. Addig nézem az ajtót, meg a házat. Ki lakik ekkora helyen, és mégis mi vagy ki a bácsikám főnöke? Na igen ez a másik, az unokabátyám ragaszkodik hozzá, hogy a bácsikámnak szólítsam. Szerintem ez tök furi, de három év alatt mondjuk már megszoktam, hogy körülötte minden furcsa és érthetetlen számomra. Az ő háza szerencsére nincs ennyire hatalmas, hiszen akkor mondjuk tuti eltévednék, és Hógolyó is folyamatosan elcsatangolna. De az ajtó nyílik, én pedig próbálom tartani a lehető legőszintébb, legbájosabb mosolyt, ami tőlem telik. Na jó, oké, árulja el valaki, hogy mi folyik itt! A bácsikám főnöke egy ilyen velem egyidős srác? Én azt hittem, hogy valami vén, kopaszodó faszi lesz az, aki arrogáns és bunkó módon megkérdezi, hogy mit keresek itt. Lehet, hogy én vagyok béna és rossz helyre követtem anno a bácsikámat? Gondolatmenetemből azonban a következő mondat zökkent ki. - Miről beszélsz? Azt hiszed, hogy én valami kis izé vagyok? Ilyen árukat eladó? - mégis mi a neve annak, aki házról házra jár és pocsék cuccokat árul? Gőzöm sincs, ő meg most biztos azt hiszi, hogy rá akarok sózni valami olyan vackot. - Tudod én... Én egy Hawthore vezetéknevű férfit keresek. A bácsikám valószínűleg most épp vele van, mert ő a főnöke. Mármint nem a bácsikám neki, hanem ő a bácsikámnak, érted... - magyarázok még mindig mosolyogva. Azt már megfigyeltem, hogy az alkoholtól mindig vidámabb és boldogabb vagyok, valamint a mosoly sem tud olyankor lekerülni az arcomról. De nem, én most nem vagyok részeg! Még időben leálltam. Csak néhány koktél volt, meg egy kis pezsgő... - És ő kábé ilyen magas - mutatom a kezemmel - és barna szeme van, izé... ööö... nem beszél sokat... sokszor visel öltönyt, nem értem, miért... kissé szeleburdi, vagyis inkább titkolózó... - na oké, most égtem be. Alig tudok róla valamit, és még így is megpróbálom jellemezni. Ennél pocsékabb személyleírást szerintem még nem adott senki, és ahogy ez eszembe jut még jobban elmosolyodom. Sikeresen elnyertem a "Írd le minél bénábban a gyámodat" díjat. De most istenem, próbálja meg őt jellemezni valaki...
Szóval valahol ott tartottam, hogy éppen az alvásból riasztottak fel. Illetve, hogy pontosabban fogalmazzak; a csengő riasztott fel. De ez egyébként teljesen mellékes, ha azt vesszük, hogy ritka esetek egyike az, amikor nyugodtan tudok aludni, bármiféle furcsaság nélkül. Értem ezt például az alvás közbeni elmászkálásra, ugyebár. És pont ilyenkor állít be egy ismeretlen lány, feltehetőleg részegen. Márpedig én ehhez határozottan nem vagyok elég részeg. Mármint nagyon bírom az ilyen furcsa és szokatlan, na meg persze spontán pillanatokat, de azért akkor is van egy bizonyos határ. Áh, kit is akarok becsapni? Nálam nincsenek határok, imádom az ilyen helyzeteket. Főleg, ha mindehhez még egy ilyen szemrevaló leányzó is társul. Bár az én esetemben már az is csodának számít, hogy egyáltalán nőre tudok nézni. Mármint úgy értve, hogy férfiszemmel… És én még azt hittem, hogy én vagyok kómás. Ám hamar belátom, hogy ez a hölgyike még engem is felülmúl, legalábbis a nem túl értelmes válaszából ítélve. Persze nekem ettől csak még jobban tetszik. Elvégre abból még sosem sült ki semmi jó, ha valaki teljesen normális… - Árukat eladó… – ismétlem meg a szavait vigyorogva. – Az. Nos, ennek örömére, hogy immáron fény derült arra is, hogy nem árukat eladó izé, valamint hogy voltaképpen nem eltévedt, céllal jött ide – az már persze mellékes, hogy útközben minek piált be ilyen gyönyörűségesen –, mégpedig az apámat keresi, vagyis az apámon keresztül a bácsikáját. Remek. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy végre valaki az én társaságom miatt csenget be ezen az átkozott ajtón. De ez már csak ilyen dolog; álmodik a nyomor. - Hawthorne… Így hívnak engem is – fonom össze magabiztosan a karjaimat a mellkasom előtt, majd lazán az ajtófélfának dőlök. Persze majdnem sikerült eltévesztenem az irányt és bedőlnöm az előszobába, úgyhogy talán jogos lenne a kérdés, miszerint akkor melyikünk is a részeg tulajdonképpen? Próbálom követni a gondolatmenetét, de tényleg. Kár, hogy még idő előtt elvesztem a fonalat, mivelhogy elég nehéz kitalálni azt, hogy pontosan kiről is beszél. Annyian dolgoznak az apámnak, hogy minden bizonnyal még akkor sem tudnám, hogy kiről van szó, ha pontosabb leírást adna róla. De így meg aztán… teljes siker. - Mit szólnál ahhoz, ha inkább elárulnád a nevét a barkóbázás helyett? – javaslom ezt a roppant egyszerű és leleményes ötletet. Remélem, hogy ő inkább a vicces részeg kategóriából való, és nem akar majd megütni a pofátlanságom miatt, amit egyébként egyáltalán nem annak szánok, csak hát így jött ki a dolog. Megesik az ilyesmi. - És addig is inkább gyere be, mielőtt még valaki meglát. – Ezt nem is tudom, hogy miért mondtam ki hangosan. Azt hiszem, hogy már automatikusan attól tartok, hogy ha valaki – különösképpen, ha lány az illető – a közvetlen társaságomban mutatkozik, akkor arra valamilyen veszély leselkedik az egyik közeli bokorból. Paranoia? Mindenesetre elállok az útjából, hogy nyugodtan beléphessen az ajtón, ami időközben rejtélyes módon kitárult a hátam mögött. Meglehet, hogy már hallucinálok is. Vagy csak a huzat…
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Armand ☆ Anne Hétf. Május 12, 2014 4:01 pm
Nem hittem eddig, hogy úgy nézek ki, mint valaki aki egy béna terméket akar rásózni az emberekre. Legalább most már ezt is tudom. Csak kibököm végül, hogy kit keresek, de a kapott válasz az, aminek még jobban örülök. Szóval, akkor jó helyen járok. Csak tényleg meglepő, hogy egy körülbelül velem egy korú srác a bácsikám főnöke. - Igen? Na akkor nagyon büszke vagyok magamra, hogy idetaláltam. De mondd csak, nem vagy te túl fiatal ahhoz, hogy a bácsikám főnöke legyél? Azt hittem, hogy egy arrogáns, öreg, kopasz, bunkó fickónak dolgozik - mondom ki hangosan, hogy eddig mégis mi járt a fejemben. A végén akaratlanul is még inkább elkezdek nevetni. Elképzelem, hogy tényleg egy ilyen öreg bácsi nyitott volna ajtót... Kész vicc. Aztán persze elkezdem a tőlem telhető legjobb módom jellemezni a keresett személyt. Mondanom sem kell, hogy pocsék egy személyleírást sikerült róla kreálnom, hiszen alig ismerem, és alig látom. Miért akart a gyámom lenni, ha alig érdekli a létezésem? Miért nem beszélget velem többet? Mintha egy hatalmas falat húzott volna kettőnk közé már a kezdetek óta. Egy csomó kérdésemre nem is válaszol, pedig már nem egyszer kérdeztem rá arra is, hogy mi a munkája. A főnökét sem ő árulta el, hanem én követtem ide, mikor mondta, hogy vele kell találkoznia. Az ötlet, hogy mondjam meg a nevét, nem lenne rossz, ha emlékeznék a nevére. Na igen az alkohol még a névmemóriámra is néha hatással van. Az is tök furi, hogy a Hawthorne névre meg emlékeztem. - Ne nevess ki, de nem emlékszem a nevére, eléggé furcsa neve van, nehezen lehet megjegyezni - mondom nevetve. Ez most tényleg nagyon ciki lenne, ha nem ittam volna néhány kört. A gyámom nevére nem emlékszem. Komolyan egyáltalán van ennek értelme? Három éve lakok a házában és most még a nevére sem emlékszem.- De az én nevem Anne. Anne Woodley, talán így tudod, hogy kit keresek... Remélem az én nevem talán segít neki valamit. Végül is a baleset után egy csomó időt otthon maradt velem, annyira pocsékul voltam. Arra emlékszem, hogy többször is telefonált, hogy aznap nem megy dolgozni, mert az új lányának kell segítenie. Utáltam azt az időszakot. Olyan voltam, mint valami nyomorék a gipszelt végtagjaimmal. Ráadásul semmi másra nem tudtam akkor sem gondolni, csak a családomra. Meghaltak, mind a hárman meghaltak. A szüleim és a bátyám, aki mindent jelentett számomra. És az egész az én hibám volt, a baleset, amire nem is emlékszek, és az is, hogy ők meghaltak. Senkinek sem beszéltem még erről, és a bácsikám sem tudja, pedig többször is kérdezte, hogy emlékszem e arra, hogy mi történt. Én mindig csak ráztam a fejemet. Mielőtt továbbgondolkodnék meghallom a srác hangját. - Meglát valaki? Csak nem azt hiszed, hogy rontanám a hírnevedet? Ha ekkora házban laksz, akkor semmi sem ronthat rajta drága. Főleg én nem - mondom mosolyogva, s a végén kacsintok. Közben beljebb is megyek az épületbe.
Furcsa, de egészen szórakoztatónak találom ezt az ismeretlen lányt, aki csak úgy belecsöppent az életembe. Az meg csak hab a tortán, hogy még ki is nézné belőlem, hogy a bácsikája főnöke vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meggyőző tudok lenni… Persze ne örüljek annyira, hiszen részeg emberrel szinte bármit el lehet hitetni. Ki tudja, talán még arról is meg tudnám őt győzni, hogy én voltaképpen nem is fiú vagyok, hanem lány. - Látod, én vagyok rá az élő példa, hogy sosem lehet elég korán kezdeni – tárom szét a karjaimat ártatlanul. – Egyébként meg nem vagyok… Te minden bizonnyal az apámat keresed, aki ki kell, hogy ábrándítsalak, de nem kopasz. – Arrogánsnak arrogáns, de nem kopasz. És annyira talán nem is öreg… Inkább bele sem gondolok abba, hogy vajon milyen forrásból értesülhetett az előttem álló illuminált állapotban lévő leányzó. Persze az azért tagadhatatlanul mosolyt csal az arcomra, ahogy előttem nevetgél a saját viccén. Igazán elbűvölő ám, a maga sajátos módján. És az a személyleírás a bácsikájáról, amit hirtelenjében improvizál… hát az mindent visz. Ugyanakkor, még ha normálisan le tudná írni, akkor sem menne valami sokra vele, hiszen mint már mondtam; az apámnak rengeteg alkalmazottja van, én pedig egyébként sem ismerem mindet, tehát a kettő egymást alapból kizárja. Mindenesetre nem akarom őt kizökkenteni a kis álomvilágából, és ha már egyszer idejött, ilyen állapotban úgysem hagyhatom távozni. A végén még hazafelé beesne valamilyen árokba, aztán az én lelkemen száradna a dolog. Nem tudnék békésen aludni. Nem mintha alapból tudnék, de na… - Mi? Ez most komoly? – kérdezem elkerekedett szemekkel. Nem tudja a saját bácsikája nevét? Egyáltalán lehetséges ez? Vagy ennyire részeg lenne? Tudom, azt kérte, hogy ne nevessem ki, de ez annyira abszurd és groteszk, hogy egyszerűen képtelen vagyok megállni, és nemes egyszerűséggel elröhögöm magam. Nem igazán zavartatom magam, lévén hogy ő is nevet. Akkor meg már miért is ne nevethetnénk együtt? - Hát te aztán nem vagy semmi… – jegyzem meg vigyorogva. Ja, és ha valaki nem tudná, akkor ez egy bók akart lenni. A következő gondolatom az lett volna, hogy akkor mondja meg a saját nevét, talán arra még emlékszik. Ám ő megelőzve ezt a gondolatmenetemet, már be is mutatkozott. - Nem, sajnos még így sem tudom, hogy kiről beszélsz – közlöm vele a szomorú tényeket, de aggodalomra semmi ok, én mindenre találok megoldást. – De nem kell pánikba esni, mindjárt kitalálunk valamit… Az invitálásomat szinte át sem gondolja, egyik pillanatban még a bejárat előtt, a másik pillanatban meg már a házon belül tartózkodik. Azért igencsak bátor, hogy csak így bejön a házba, ami ha úgy vesszük, akkor egy vadidegen háza. Persze ittasan mindenki bátrabb a kelleténél… - Ne aggódj, ez legfeljebb csak a te hírneveden ejthet csorbát, szivi – kacsintok rá vissza. Még hogy az én hírnevemen… Jó vicc! Nincs is hírnevem, egyáltalán. - Tudod, ha sorozatgyilkos lennék, akkor ez most egy tökéletes alkalom lenne a kaszabolásra – csukom be mögötte a bejárati ajtót. És még valaki azt merészelte nekem egyszer mondani, hogy nem értek a csajozáshoz. - Izé… megkínálhatlak valamivel inni? – kérdezem meg automatikusan, aztán eszembe jut, hogy ő már így is eléggé ittas, ezért gyorsan hozzá is teszem a következőt: - Ja, jut is eszembe, te már így is jócskán megkínáltad magadat, szóval legfeljebb már csak tejet kaphatsz. – De miért pont tejet?
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Armand ☆ Anne Kedd Május 13, 2014 12:09 am
Az első mondat hallatán azért mégis csak örülni kezdek. Megtaláltam a bácsikám főnökét, most végre kiderülhet a titka. De korán örültem, hiszen a következő mondat megcáfolja az elsőt. Szóval azért mégsem egy velem egyidős srác a bácsikám főnöke. Ennek azért részben örülök is, mert így nem ciki, ha véletlen flörtölök vele. Mondjuk ellenkező esetben sem zavarna igazán, mert most nem tudok ép eszűen gondolkodni. - Nem kopasz? Most romba döntötted az álmomat, hogy közelről lássak egy kopasz férfit. Tudtad, hogy megfelelő megvilágítással akár láthatod is a fején a tükörképed? Már érdekel egy ideje, hogy ez igaz e. Mondjuk szerintem tuti kell rá fújni valami tükörspray-t, mert különben hogyan? - mondom olyan komoly fejjel, ami jelenleg tőlem maximálisan elvárható, de nem igazán tudom tartani ezt az arcot, mert nem bírom ki nevetés nélkül. Tükörspray? Egyáltalán létezik ilyen? Komolyan elkezdett érdekelni ez a téma. Láttam már a klubokban csillogó fejű kopasz pasikat, de túl messze voltak, hogy meg tudjam nézni rajtuk a tükörképem. Ekkora tragédiát! Oké, oké, most komolyan, miért olyan meglepő, hogy nem tudom a nevét néhány ital után? Megnézném, hogy ő, hogyan próbálná összenyökögni az én helyemben az a bonyolult nevet, szóval talán jobban is járunk, hogy nem emlékszem rá. És persze, hogy kinevet, pedig kértem, hogy ne nevessen. Mondjuk én se bírtam ki anélkül, szóval megértem. Ennyire béna lennék? Most komolyan? Nem tudom, hogy a következő mondatot most bóknak szánta e vagy sem, ezért úgy döntök, hogy én annak veszem. Ha nem annak szánta volna, akkor biztos nem lett volna ott az a imádni való mosoly az arcán. - Igazán? Köszönöm. Tudod, elég bonyolult neve van, és igazából nem is a bácsikám és csak három éve ismerem - vágok gyorsan közbe, remélve, hogy így már nem lesz annyira ciki ez az egész, mint először. De mégis az, mert ki az a béna, aki nem tudja megjegyezni még három év után sem a gyámja nevét? Hölgyeim és uraim, itt van az a béna. A mosoly persze továbbra sem tűnik el az arcomról. Még mindig magamon nevetek. Nem ittam én annyit, hogy ne emlékezzek egy névre! Az a néhány koktél, meg a pezsgő... Nem sok, vagy mégis? Dehogy! Én tuti, nem vagyok részeg! Remélve, hogy talán az én nevem segít a srácnak bemutatkozok, de a válaszából ítélve nem jártam sikerrel. Kitalálunk valamit? Mégis mire gondolhat? Kép alapján keresésre? Én úgy tudtam, hogy azt csak a Google tud... Nem kell kétszer mondani, hogy menjek be. Kint sötét van, és kezd egyre hűvösebb lenni az idő. Én pedig persze, hogy csak egy pulcsit vettem fel. Nem nézek időjárás jelentést, hogy tudjam, hány fok várható... Persze az előző mondatot nem bírom szó nélkül hagyni. Meglát valaki? Ez mégis mit jelentsen? Az én hírnevemen? Na ez jó vicc. Nekem hírnevem maximum csak a klubokban van, ahol versenyt rendeztünk felesekkel. Mindig én voltam az egyetlen lány, aki beszállt a játékba. Azon a hírneven ez semmit sem rontana. - Tudod az én hírnevemnek sem árthat semmit -vágok vissza nevetve. Azt hiszem hírnév alapján egy szinten lehetünk: a nullán. És ez engem egyáltalán nem zavar. - Ha sorozatgyilkos lennél, akkor nem így néznél ki. Akkor biztos lenne egy tetkó valahol a karodon, és egy vágás az arcodon, valahogy így - mutatom vigyorogva egy vonalfélét húzva az arcomon. Ez a ház belülről még nagyobb, mint kívülről gondoltam. Vajon... Várjunk, azt kérdezte inni? Hmm.. mondjuk egy whisky jéggel jó lenne, vagy egy kis vodka... Persze, mielőtt válaszolhatnék közli, hogy én már eleget ittam, szóval csak tejet kapok. De miért pont tejet? Nem értem a logikát... - Kikérem magamnak, én nem... nem vagyok részeg. Csak... csak néhány koktélt ittam, meg egy kis pezsgőt... meg még talán két-három felest. De nem vagyok részeg - állítom komolyan, de aztán újra körülnézek a hatalmas előszobán és vissza is tér a gondolat, ami épp a fejemben járt, mielőtt megvádolt azzal, hogy én sokat ittam. - Ez a ház belülről nagyobb, mint gondoltam. Van olyan szoba, ahol jól lehet csúszkálni a padlón? Nálunk sajnos csak a konyha ilyen, de az tele van bútorral, így nincs elég hely - kérdezem meg már újra mosolyogva, szinte rögtön az előző kitörésem után. Csúszkálás. Hm... De jól hangzik.
Már eddig is sejtettem, de most már biztos vagyok benne, hogy ez a lány egy komplett őrült. Persze ez tőlem sokkal inkább bóknak számít, mintsem sértésnek, de azért tényleg nagy öröm, hogy ő sem a normális emberek sorait gyarapítja. Üdv a klubban, kislány! - Hát nem lehetnek valami nagy elvárásaid, ha ilyen jellegű álmaid vannak. De egyébként megsúgom, hogy korántsem olyan mókás, mint amennyire hangzik. Tapasztalatból mondom, mert nekem már volt szerencsém egyszer megcsodálni magamat egy ilyen kopasz fej tükörképében. El is torzított kissé… Próbálom felvenni a hülyeség ritmusát, de nagyon úgy fest a helyzet, hogy vesztésre állok, mert amikor beveti azt a tükörspray szöveget… hát totálisan kiégek. Újfent. Hogy lehet ennyi baromságot összehordani? Voltaképpen irigylésre méltó, komolyan. - Te valami feltaláló lehetsz, ha jól sejtem, és ez a tükörspray izé meg a legújabb találmányod, ugye? – próbálok meg én is komoly képet vágni ehhez a nonszensz párbeszédhez, bár elég nehezen megy így, hogy konkrétan a röhögő görcs kínoz belülről. Szóval most már az is kiderült, hogy nem is a bácsikája, csak annak nevezi. Egyre érdekesebb kis történet kezd itt kiforrni, kérem szépen. Ja és csak három éve él vele, de még mindig nem jegyezte meg a nevét. Hááááát… Azt hiszem, hogy ez az a pont, amikor megáll a tudomány, ugyanis ehhez már én sem tudok mit hozzáfűzni, mert annyira nonszensz az egész. - Egyre jobb – jegyzem meg azért, hátha így majd ő is átérzi a helyzet komikumát. Szeretem az ilyen vicces lányokat egyébként, manapság amúgy is kevés van belőlük. Hova süllyed így a világ? És mi lesz így velünk, ha kihalnak a vicces lányok? Tragédia! És világvége! Most már akkor az is kiderült, hogy a hírnevünk azonos szinten van, valahol jó mélyen a hullák és az ibolyák alatt, úgy szépen és finoman szólva. Bár nekem azért akad némi hírnévszerűségem, csak azzal meg inkább nem dicsekednék, mert igazából nem is publikus. Mielőtt még bárki is félreértené; nem, nem pornósztár vagyok inkognitóban, csak az alvilág berkeiben nem szokás a neveddel menőzni. Jó, az is igaz, hogy csak az apám révén ismernek, de mindegy is, mert jelen pillanatban ez most úgysem számít. - Nos, ez módfelett örömteli hír – mosolygok rá negédesen, mert természetesen én sem hagyhatom szó nélkül ezt a témát. Még akkor sem, ha a témánk már rég befejeződött, tehát csak arról szól ez az egész, hogy kié lesz az utolsó szó. Márpedig az enyém. - Honnan veszed azt, hogy nincs tetkóm valamilyen eldugott helyen? – vigyorgok pofátlanul a képébe. Persze valóban nincsen tetoválásom, mint ahogyan sebhelyem sincs, de erről neki nem feltétlenül kell tudnia. Hadd higgye csak azt, hogy valami perverz vagyok, akinek intim helyen van valamilyen perverz tetoválása. Na jó, azért inkább ilyeneket ne gondoljon rólam. Sajnálatos módon még a sorozatgyilkos szövegemet sem veszi be. Meglehet, hogy nem voltam elég meggyőző. A magyarázkodására, miszerint ő nem részeg, inkább nem is reagálok semmit. Teljesen egyértelmű, hogy be van csápolva, mint az állat. Nekem nem baj, hisz’ ki vagyok én, hogy szemrehányást tegyek neki emiatt? Csupán csak nem kap több alkoholt, mert nem akarom, hogy lehányjon, meg ilyenek. Ugyanis volt szerencsém már hasonló jóhoz, szóval többet nem köszönöm, de nem kérek belőle. Meg hát ilyen ittasan hogyan fog hazamenni? Itt csak nem maradhat… Nem mintha zavarna, de azért mégiscsak milyen dolog lenne már, ha marasztalnám, miközben halványlila gőze nincs arról, hogy ki vagyok. Persze a következő mondatánál már megint nem tudom megállni azt, hogy ne mosolyodjak el, amiből végül vigyorgás lesz. Szóval most már csúszkálni akar nálunk… Atyavilág, mi lesz itt még! - Van egy pár szobánk, úgyhogy… Öhm, de azt hiszem, hogy amit te keresel az erre található – mutatok a konyha irányába vigyorogva, majd aztán el is indulok. Inkább elvezetem odáig, nehogy elvesszen itt nekem ebben a hatalmas házban. - Szóval a neved Anne Woodley, ha jól emlékszem? – Biztosan jól emlékszem, mert a névmemóriám az tökéletes. Akárcsak az arcmemóriám, a többiről meg már nem is beszélve. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akiknek elég egyszer látni vagy hallani valamit, mégis megjegyzik egy életre. Ennek viszont az a hátulütője, hogy az álmaim igencsak… sajátosak. Valamit valamiért.
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Armand ☆ Anne Vas. Május 18, 2014 12:11 am
Nincsenek nagy elvárásaim? Oké, hát nekem igen is vannak elvárásaim, csak most épp egy sem jut eszembe. És ne... Mi az, hogy nem olyan mókás? Ez nem ér! Pedig tükörspayvel tuti, hogy jobb lenne. Biztos nem azzal próbálta. Talán úgy nem torzított volna annyit. De a következő kérdés az visz mindent. Még jobban elkezdek nevetni, mint az előbb. Én feltaláló? Hát, ha már ilyenben játszunk, akkor én is fogom az adást. - Most lebuktam, pedig azt hittem, hogy el tudom titkolni előled -mondom két nevetés között. Végül is, ha feltaláló nem is, de művész vagyok. Azért a kettő között nincs nagy különbség szerintem... Egy feltaláló egyben művész is és ez fordítva is igaz. Amikor alkotok, akkor valami újat készítek, akárcsak a feltalálók. Akkor én most feltaláló vagyok? Mi van? Elvesztettem a fonalat... Bár most ez nem igazán meglepő. Nem emlékszem a bácsikám - azaz az unokabátyám nevére. Ez most komoly? És most még emiatt a srác biztos totál idiótának is néz. Aztán kicsúszik a számon, hogy nem is a bácsikám és még csak három éve lakok vele. Na igen, először azt hittem, hogy ezzel enyhítek a helyzet cikiségén, de úgy néz ki, hogy ez most fordítva sült el, mint gondoltam. Igaza van, ez egyre jobb. Csak vigyorgok, mint aki be van szívva, pedig semmi bajom. Józan vagyok, csak néhány pohárral ittam. Ez teljesen normális. Az alkohol boldogsághormont termel, amitől én folyamatosan jól érzem magam. A családom halála óta ez az egyetlen dolog, ami segít felejteni. Így nem érzem folyamatosan a bűntudatot miattuk és ez nagyon jó érzés. Talán ha ma este el tudom ezt mondani az unokabátyámnak, akkor megkönnyebbülnék. Az is kiderül hamar, hogy a hírnevünk ugyebár mindkettőnknek a nulla szinten van. És bár azt akartam, hogy enyém legyen az utolsó szó, mégsem tudok már mit mondani. Az a mosoly teljesen levesz a lábamról. Miért csinálja ezt? Még nem is ismer és már flörtöl velem? A végén még elolvadok, ha így fog végig mosolyogni. Ne csinálja már ezt! Állj! A sorozatgyilkosos szövegre pedig egy filmmániás megállapításommal válaszolok. Azokban mindig van tetoválása vagy sebhelye a gyilkosoknak. Erre a kijelentésemre pedig egy eléggé kétértelmű választ kapok. Oké, most már tényleg tök fura ez a srác. Lehet, hogy az én fantáziám túl piszkos, de most komolyan arra célzott, hogy van neki valahol egy tetkója? Egy időben én is akartam, aztán valahogy mégsem csináltattam meg. Pedig már a minta is megvolt rajzolva. Csúszkálni akarok. Igen a padlón akarok csúszkálni, mert az annyira jó móka és nálunk egy szoba sem alkalmas erre a célra. A választ hallgatva még nagyobb mosoly jelenik meg az arcomon. Mivel nem ismerem a házat, hagyom, hogy a srác vezessen, és mivel járás közben kicsit ingadozó az egyensúlyérzékem még bele is karolok. Hogy fogok így csúszkálni? Elesek egyből? Biztos vicces lesz majd. Hirtelen a szemébe nézek, miközben beszél és te jó ég, milyen szép szeme van. - Hű de szép szemed van - bököm ki csodálkozva. Miért is mondtam most ki ezt hangosan? Biztos ez is csak az alkohol miatt van, sokkal többet és sokkal őszintébben és sokkal nagyobb hülyeségeket tudok beszélni a hatására.- Ömm... Izé, bocs... Amúgy igen, a nevem Anne. Én is megtudhatom a tiéd? - próbálom minél gyorsabban továbbterelni a szót, és nem figyelni azokra a szemekre, ez pedig valljuk be, nem könnyű...
- Ugyan kérlek. Lerí rólad, hogy feltaláló vagy. Például ez a haj – túrok bele játékosan a hajába, ami voltaképpen elég beteg, ha csak azt vesszük, hogy tulajdonképpen teljesen vadidegen nekem ez a csaj. Egy vicces vadidegen. – … annyira sajátos, hogy csakis feltaláló lehetsz. Divatba akarod hozni, ugye? Mert az mindent megmagyarázna! Ezzel persze nem arra célzok, hogy kócos vagy ilyesmi. Jaj, dehogyisnem… – Netalántán hunytál az egyik bokorban idefele jövet vagy egyéb elfoglaltságot találtál a hajad összeborzolására? – érdeklődök szenvtelenül. Habár a részletek annyira nem is érdekelnek, ha így jobban belegondolok. Elvégre nem vagyok perverz, van ám nekem is magánéletem meg ilyesmi. Lapozzunk… Nem egészen így képzeltem el az est hátralevő részét. Úgy gondoltam, hogy halál unalmas lesz a jegyzeteim és a tanulnivalóim társaságában. Erre jön ez a szemrevaló leányzó és megkoronázza a napomat. Ja és persze nem utolsó sorban sokkal szórakoztatóbb társaság, mint a drágalátos könyveim. Attól függetlenül, hogy egyébként totál részeg, és valószínűleg úgysem fog rám emlékezni másnap… Nagy kár. Nagy kár! Bármiféle megjegyzés vagy különösebb reakció nélkül hagyom, hogy belém karoljon. Ráadásként még úgy is teszek, mint aki észre sem vette. Úriember vagyok, kérem. Persze azt már nehéz nem észrevenni, amikor egyenesen a szemembe bámul. Automatikusan lágyulnak el a vonásaim. A szavaira pedig még inkább… Még sosem mondtak nekem ilyet, hogy szép szemeim vannak, szóval ügyes. Elérte a kellő hatást; meglepődtem. - Öhm… köszi? – vakarászom meg a fejemet értetlenül. Kissé zavarba jöttem, na. Még jó, hogy úgysem fog erre másnap emlékezni, mert valljuk be, rám nézve elég ciki lenne. – Igazából te sem panaszkodhatsz. Igazából én már a legelején megállapítottam magamban, hogy szép szeme van. Meg az arca is szép. Meg úgy egy az egyben jól néz ki. Meg jópofa is. Csak éppen gőzöm sincs róla, hogy kicsoda. Csak egy őrült csaj, aki részegen vadidegenek házába csenget be. Felelőtlen dolog, hogy ha azt nézzük az apám kicsoda és mivel foglalkozik. És milyen kínos, de kezd egyre jobban tetszeni nekem ez a leányzó. - Armand vagyok – felelek a válaszára egykedvűen, mert éppen próbálom elterelni a figyelmemet a helyzet abszurditásáról, és persze arról, hogy tetszik nekem. Amitől csak még abszurdabb lesz a helyzet… Közben a szabad kezemmel előkaparom a zsebemből a telefonomat, majd gyorsan tolok egy üzenetet a faternak, hogy itt van nálunk XY részegen, szóljon már a bácsikájának vagy kinek, hogy ilyenkor mi a teendő vagy úgy alapjáraton mi legyen. Szóval, ja. Megnézném a fejét, amikor megnézi az SMS-t. És persze azt is nagyon remélem, hogy éppen nem azzal van elfoglalva a díszes társulat, hogy valakinek a fejét döngölik bele a betonba, mert akkor eltart még egy ideig, mire választ kapunk. De ugye azt senki nem mondhatja el rólam, hogy nem intézkedtem. Mert úriember vagyok, ugyebár. - Íme a konyhánk – mutatok körbe az imént említett helyiségen, merthogy közben megérkeztünk ám a csúszkálásra kijelölt helyre. Itt már elengedem a kezét, reménykedve abban, hogy meg tud állni segítség nélkül is. Amennyiben nem, hát… majd kitalálok valamit. Újfent. - És mondd csak, gyakran szoktad ezt csinálni? – teszem fel a NAGY kérdést. Ezt egyrészt a csúszkálós játékára értem, másrészt meg az ismerkedési szokásaira. Ja és persze az alkoholizálásra is. Úgyhogy bőven válogathat az opciók között, hogy melyik részére válaszol, már ha egyáltalán tudja értelmezni a kérdést. Mivelhogy nem teljesen egyértelmű, direkt.
♫ Music: [You must be registered and logged in to see this link.] » Note: are you drunk? » Words: passz
The city of sins awaits you
Vendég
Egeret ide és lenyílik!
Vendég
Tárgy: Re: Armand ☆ Anne Pént. Aug. 22, 2014 4:21 pm
A hajam? Mégis mi olyan nagy szám a hajamban? Azt sem tudom, hogy perpillanat éppen hogyan is néz ki. Azt hiszem ki van bontva, vagyis ez biztos, de gőzöm sincs, milyen állapotban lehet, hiszen a bárban azért táncoltunk is valamennyit, amitől simán összekócolódhatott, meg véletlen lefejeltem a pultot is, de azért csak nem látszanak ezek annyira... Vagy mégis? A következőket hallgatva azt hiszem mégis, a hajam valószínűleg gázabb, mint gondoltam... - Ömm... - egy tincset a kezembe fogok, elkezdem bambulni, majd csak mondok valamit vihogva, hiszen ha visszagondolok, ez az este megint viccesre sikeredett. - Én csak táncoltam... meg véletlen lefejeltem a pultot. Azt látnod kellett volna, még én is nevettem magamon! Hirtelen próbálok kezdeni vele valamit, mégis csak nézzek ki valamennyire normálisan. A kezemmel hátrahúzom a hajam, majd egy kicsit végighúzom az ujjaimat rajta, így pedig valamennyivel normálisabban néz már ki. Tudom, hiszen festés közben is körülbelül csak ennyit csinálok vele. Nem tudom ki ez a srác, de biztos valami őrült, ha képes velem elbeszélgetni ilyen állapotban. Ilyenkor általában két barátom szokott lenni: a pultos - aki minden mondatom után újratölti a poharam - és az emberek a bárból, akik minden este ott lógnak. Ők beszéltek rá arra is, hogy most beszéljek a bácsikámmal, mert tudják, hogy mennyire pocsék a kapcsolatunk. Ide jöttem, remélve, hogy tudok vele beszélni a családdal történtekről, erre itt találom ezt a srácot, akinek mellesleg nagyon szép szemei vannak... De tényleg! Én pedig amennyire önmagam vagyok jelenleg, úgy közlöm is vele, hogy mit gondolok. Az arcát látva viszont úgy néz ki, eléggé meglepődött, ezért gyorsan terelem is a szót a nevem felé, de ő azért mégis mond valamit, amitől meg engem sikerül padlóra küldeni. Egyrészt nagyon aranyos, hogy így zavarba jött, másrészt pedig még fokozza a hatást azzal, hogy viszonozza a kijelentésem. A meglepődés az én arcomon is tükröződik egy kicsit, de próbálom eltüntetni a szokásos vigyorgásommal, ami részeg állapotomban nem igazán szokott eltűnni az arcomról. Még szerencse, hogy ő is hamar áttér a másik témára, így végre meg tudhatom a nevét: Armand. Ez tök vicces, ha a pasim lenne, akkor lehetne a közös nevünk Dupla A vagy A&A. Teljesen normális, hogy részegen ilyen dolgokon agyalok, mert alapból az a típus vagyok, hogy képes vagyok egy-két mondat után belezúgni valakibe, legyen az akár nem valós személy is könyvből vagy filmből. Közben meg is érkezünk a konyhába. Ez tényleg jó hely csúszkálásra. Csak azt remélem, hogy azért meg tudok majd állni és nem esek el, de ha mégis, akkor meg nem akarom, hogy a mobilomnak baja legyen, épp elégszer hagytam már el így is, szóval összetörni mégsem kéne... Éppen ezért kiveszem a farzsebemből, és lerakom az asztalra, ott csak nem lesz semmi baja. A következő kérdésre pedig akarva akaratlanul is egy hatalmas kérdőjel rajzolódhat most ki a fejem fölött és elég "értelmes" arcot is vághatok, mert valahogy nem értem, mégis mire kérdezett rá Armand. Mit szoktam gyakran csinálni? Ez a kérdés túl komplikált nekem. - Mire gondolsz? - nézek még mindig értetlenül a fiúra, s közben megállapítom magamban, hogy tényleg nem rossz pasi, sőt... Amilyen szerencsém van mondjuk, a mai estére sem fogok emlékezni - mint ahogy az általában lenni szokott. Miért van az, hogy józanon sosem találkozok jó pasikkal? Komolyan ez az én szerencsém... De ez lényegtelen, inkább azon kéne agyalnom, hogy hogyan álljak neki a csúszkálásnak...
a hozzászólás Armandnak készült, 548 szót tartalmaz, és írás közben a [You must be registered and logged in to see this link.] című számot hallgattam. jujjdeörülökneked
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Armand ☆ Anne 