Tanítás, kutatás, munka munka és munka. Nehéz néha mindent összeegyeztetni nem is tudom mire mennék ha nem borítaná a szobám egyik falát a padlótól a plafonig parafatábla. Mindig az aktuális hónaphoz igazítom a táblán szereplő számokat, a kedvencem, amikor egy hónap hétfőn kezdődik és az első héten nem kell lyukas helyeket hagynom a falon. Mindig bajban vagyok azzal, hogy mit is tegyek oda és az esetek többségében sajnos üresen marad az a hely. A többi viszont! Színes cetlik tömkelege az egész, amit ha alaposan megvizsgálsz akkor pontosan fogod tudni, hogy milyen őrült ritmus szerint is élek. Egyik helyről rohanok általában a másikra, de ha már megérkeztem, akkor elönt a nyugalom és csak az adott feladatomra koncentrálok. A tanításra például, amit PhD hallgató lévén sehogy sem kerülhettem ki, pedig mindent megtettem az érdekében, hogy ezt megúszhassam, de csak a nyakamba varrtak egy csapat elsőst, hogy analízis gyakorlatot tartsak nekik. A tanáraim szerencsére éppen elég idősek ahhoz, hogy ne járjanak bárokba, ám a diákokról ezt nem lehet elmondani sem a csoporttársaimról. Néhányan tudják, hogy mivel is keresem a kenyeremet, de nem szóltak még eddig egy szót sem, legalább is nekem, de fél füllel már hallottam, ahogy összesúgnak a hátam mögött, amikor a szobámból éppen megyek gyakorlatot tartani, vagy éppen amint elhagyom a termet a diákok össze súgnak a hátam mögött. Zavar? Egy cseppet sem, hiszen nincsen mit szégyellnem és amíg a témavezetőm nem hívat magához egy alapos fejmosás erejéig addig nem is fogok foglalkozni a pletykákkal.
Ma este kivételesen nem fogok dolgozni, mégsem tudok itthon maradni, egy jó könyv társaságában vagy nem húzhatom elő és állíthatom föl az ágy alatt lévő táblámat, amire filccel írva próbálnám tovább vinni a képletet amivel már hetek óta foglalkozom de egyszerűen nem tudok rájönni a következő lépésre. Segítséget még nem kértem az nem az én stílusom.
Rendbe szedtem magam, sminkeltem, már csak a ruhát kell kiválasztanom a szekrényből, de ez mindig a legnehezebb feladat, ugyanis nem elégszem meg azzal, amit éppen csak kikapok a szekrényből. Valami merészet szeretnék, valamit, amire mindenki felkapja a fejét és minden szemet rabul ejt. Végigsimítok a felakasztott ruhák szín kavalkádján, majd elmosolyodom mikor vékony ujjaim rámarkolnak a megfelelő darabra. Tökéletes lesz, aranyszínű flitteres felső, aminek gyakorlatilag teljesen hiányzik a hátulja. Csak egy fekete csőszárú nadrág kell hozzá és egy magas sarkú cipő.
Gyorsan felöltözöm és megigazítom a sminkemet majd várom a telefonhívást, hogy itt vannak értem. Az ágyamhoz megyek és ledőlök rá, a szívem vadul zakatol, mert tudom, hogy ott lesz Ő is. Ott kell lennie, vagy ha nem, akkor kénytelen leszek neki indulni a városnak és megkeresni, de hát megígérte… legalábbis ha jól emlékszem akkor megígérte.