Nesha & Dylan

Vendég

Helyszín: Las Vegas, belváros, MGM Grand Hotel, 623-as szoba
Idő: este 9 körül
Szituáció: Nesha telefonhívást kap, hogy egy igen befolyásos és gazdag fickó akarja őt. A megrendelő titokban tartja a kilétét, de azt elárulja, hogy a férfi kedveli a BDSM-et és a sztriptízt. Mivel sok pénzről van szó, ezért a nő nem mond nemet, így megegyezik a megrendelővel, hogy a meglepetésként szánt találkozón nem árulja el a megrendelő nevét.
Dylan a volt feleségével találkozna. Nem tetszik neki az, hogy nem csak este akarja látni a nő, de azt sem érti, hogy miért egy hotelszobában akar vele találkozni. Nem az elutasítások embere, ezért kénytelen-kelletlen belemegy az ötletbe, miközben Claire-t biztosítja arról, hogy az égvilágon semmi nem fog közte és Linn közt. Azt viszont nem tudja, hogy Linnek más terve volt, pontosabban bosszút akar állni Osborn-on bármi áron.
Neshán múlik csak, hogy végül Linn terve sikeres lesz-e, vagy végül együttműködik-e Dylannel.
A kezdés joga Nesha-t illeti.

Vendég

Hülye lettem volna visszautasítani ezt az ajánlatot, pláne, hogy ennyi pénzről van szó. Minden részletet átbeszélünk, én pedig egy cseppet sem rökönyödöm meg a kérésen, voltak már extrémebb kívánságok is, ebben a szakmában pedig ritkán fordul elő olyan eset, hogy a magam fajta mondana nemet. Elintéztünk hát mindent, én pedig mikor elérkezett az idő, nekiláttam a készülődésnek és a kicsiny bőröndkémmel együtt taxiba pattantam, hogy a Hotel felé vegyem az irányt.
A szoba már le volt foglalva, szóval a recepciós hölgyike készségesen átadta nekem a kulcsot, a 623-as szobát megtalálni is pofon egyszerű volt, így hát nem maradt más, mint a berendezkedés és előkészülés.
Sok dologra nem volt szükségem, csupán az ágyra, azt pedig szépen el is rendeztem, felkerültek a háttámlára a bilincsek és az alsó részre is jutott belőlük, az éjjeliszekrényen pedig a korbácsom kapott helyett. Ha már BDSM, akkor ez is elmaradhatatlan.
Én magam is nekiálltam átöltözni, ledobálva a ruháimat bújtam bele a kifejezetten ilyen alkalmakra tartogatott bőr alsónemű felszerelésembe, mely tökéletesen feszült rajam, alul is, felül is, arról nem beszélve, hogy túl sokat egyik sem takart. Egyszerű férfi inget húztam felülre, természetesen nem gombolva be végig, hogy az alul viselt melltartóból kellő mennyiségű darab látszódjon, mutasson valamit, de ne mindent, hanem csupán a vágyat keltse fel, izgasson, tegye kíváncsivá az illetőt. Az ing kellőképpen nagy méretű, hogy combközépig lelógjon, így nadrág még csak eszembe sem jutott.
A vaskos függönyöket mindet kihúztam, a lámpákat pedig lekapcsoltam, tökéletesen elég a hangulat megteremtéséhez a kintről beszűrődő éjszakai fény. Helyet foglaltam a bejárattal szemben lévő fotelban és így vártam a kliensem érkezését. Ha meghallom a kopogást, egyből hangzik a beinvitáló "szabad" szócska, hogy utána kezdetét vegye az éjszaka.

Vendég

Folyamatosan Claire arcát figyelte, miközben öltözött és tudta jól, hogy mire gondolt a nő. Azt mondta neki, hogy az ő döntése, miként fog és hogy találkozni a volt feleséggel, de arra nem esküdött meg, hogy mindezt jó szemmel fogja nézni a párja. Igaza is volt, de akkor sem akarta volna már visszamondani a találkozót, ezért csak valamivel komorabb hangulatban tűrte fel ingének ujját a könyökéig kínosan ügyelve a pontos élekre, mert már eddig is sokszor megkapta a nőtől, hogy mit hogyan tegyen, de ő volt az áruló, mindig ellenkezett Claire-rel, mert imádta, ahogy morgott a kis barna. Ezért is biztosította újra arról, hogy ne aggódjon, de nem akart több időt tölteni ezzel a témával, és amikor percekkel később lelépett, a gondolatai az ex felesége felé kalandoztak és afelé a múlt felé, amiről már hallani sem akart.

Kézfejével dörzsölte meg a homlokát, ahogy azt az átkozott számot nézte. A recepciós megerősítette, hogy egy hölgy már elfoglalta, ezért biztos volt abban, hogy nem kevés bosszúságot fog neki okozni Linn, de el kellett fogadnia. Meg kellett tudnia, hogy mégis mit akart tőle a nő ennyi év távolság után, ezért is hangzott fel a hang, kétszeres koppanás azon a faajtón, ami elválasztotta a kék szeműtől, és amikor válasz érkezett rá, csak egy hosszú sóhajt engedett magának, és már nyomta is le a kilincset, hogy belépjen a szobába.
- Helló! Bocs, hogy késtem, de szükségem volt egy cigire. Még mindig nem tudtam róla leszokni - fogott bele a magyarázkodásba, amit maga sem értett. Mégis miért lett volna arra szükség, hogy annak a nőnek elmondja a szokásait, akihez már semmi köze nem volt?! És csak az ajtócsukódás után vette szemügyre a szoba sötétjét, ami nagyon nem volt ínyére. Nem hitt a vámpírokban, és már számtalanszor látta a volt feleségét fényes nappal is, nem okozott volna meglepetést neki, kivéve, ha azt a rengeteg pénzt, amit ráhagyott, plasztikai sebészek munkáira költötte volna.
- Felkapcsolhatnánk a villanyt? - keze már a falra mászott, hogy megtalálja a kapcsolót, mielőtt még a holdfényes romantika illúziójába ringatta volna magát a nő.

Vendég

- Ó, ugyan, semmi nem történt. - búg a hangom a sötétben, lassan, megfontoltan, mint tekergőző kígyó, ki áldozata felé közelít, nyugodtan, hogy aztán az utolsó pillanatban vesse rá magát, tekeredjen köré és folytsa meg csupán erejével.
Már pusztán a szavakkal rengeteg mindent el lehet érni, nem egyszer tapasztaltam már mindezt és tökéletesen megtanultam, mikor milyen hnagszín szükséges, hogy tökéletes legyen a hatás. Most ez. A cigit teljesen figyelmen kívül hagyom, ilyen külsőségekre nem szabad figyelnem. Fiatalként zavart, ha valanek dohány szaga volt, de höhh, azóta mennyi minden megváltozott, köztük én is. Élek-halok a cigarettáért, habár nekem sokkal óvatosabban kell vele bánnom, mint a kuncsaftoknak, hiszen nekem nem lehet cigiszagom, ha a megrendelő nem szereti a dohányt és mivel gondolatot képtelen vagyok olvasni, így mindig elővigyázatosnak kell lennem.
Az viszont, hogy semmi megjegyzés, semmi közeledő léptek, nem túl pozitív jelzés, a legtöbben ilyenkor egyből keresni kezdenek, egyből megnéznének maguknak, kit is fizetnek meg egy éjszaka kedvéért, ám most... mindez elmaradt. Nem számít, akkor én megyek közelebb, gyorsan elintézve a dolog, az alkalmazkodókészségem elég magasfokú ezen a téren.
Mezítelen talpaim nesztelenül visznek közelebb, sziluettem láthatja csak, ha egyáltalán felém figyel. Igyekszem még azelőtt odaérni, hogy feloltsa a villanyt, ha sikerül, akkor kezem siklik a csuklójára, hogy gyengéden, de mégis valamilyen szinten határozottan tartsak ellen, kifejezve, hogy nem igazán pártolom az ötletet.
- Ugyan, kérlek. Az olyan hangulatromboló lenne. - adok is hangot a gondolataimnak, miközben másik kezem máris a mellkasára siklik. Nem igazán értem a helyzetet, de igyekszem, ha pedig nem szereti a sötétet, akkor felőlem oltsa fel a lámpát.

Vendég

Összerántotta a szemöldökét. Nem csak az nem tetszett, amit hallott, hanem ahogy a nő kimondta a szavakat. Régen hallotta már, és nem is tudta hova tenni a hangulatot, de bízott abban, hogy ezt mielőbb befejezi, mert erre a játékra abszolút nem volt kíváncsi, ezért sem tett semmi mást, csak maradt az ajtónál, mert a távolság mindenképpen jót tett annak, hogy objektíven tudjon gondolkodni és ne kezdjen rá a kérdéseire, amikre mindenképpen választ akart volna kapni, ha lehet, még ezen az estén, hogy mielőbb letudhassa a találkozóját a nővel, akire amúgy nem volt kíváncsi, de a kötelességtudat és az, hogy a legtöbb esetben nem volt elutasító, mindenképp igent mondattak vele a találkozóra.
Látta, érezte, amikor megindult felé a nő, mégsem lépett hátrébb, csak figyelte a hátulról, Hold által megvilágított testet, ami ugyanolyan formás volt, mint korábban, de most már nem volt rá hatással egyáltalán. Már csak az emlékek fűzték a három évvel ezelőtt még ismert nőhöz, de amikor amaz megérintette, valahogy nem tetszett neki a dolgok alakulása. Lassú, nehéz sóhajt véve érezte meg a nőről áradó parfümillatot, ami más volt, de ezt betudta annak, hogy eltelt három év, mióta utoljára látta volna.
- Hangulatromboló? - kérdezett vissza enyhe felháborodással a hangjában, és amikor a nő másik kezét a mellkasán érezte meg felfutni, olyan harag lepte el az agyát, amit már rég nem érzett. Hirtelen nyúlt oda, igyekezte azonban nem túl erősen megszorítva a nő alkarján elvonni az őt simító kezet magáról. - Ezt most fejezd be, ha lehet - hangja kimértté vált, és otthagyva a nőt kikerülte a testét, hogy az ablakig sétáljon, ahol elhúzta a függönyt, hogy kinézhessen a kivilágított városra. Nem kapcsolt villanyt. Egyelőre. Fény nélkül is kaphatott válaszokat a kérdéseire.
- Miért itt akartál találkozni? Miért nem egy étteremben? Vagy bárhol, ahol nem kettesben vagyunk?- nem nézett hátra, mert a mozgást úgyis érzékelte volna. Azt biztosan, ha ismét túl közel merészkedne a nő hozzá.

Vendég

- Pontosan. - bólintok is szavaim mellé, bár ez a sötétben nem biztos, hogy látszódni fog. Persze, hogy hangulatromboló, szerinte nem volna az? Azok a hírek után, amiket hallottam, hogy miféle dolgokat kedvel, még jó, hogy nem lámpafénynél fogunk nekiállni a dolognak, akkor nem értem, miért zavarja a félhomály.
Ahogyan azt sem, hogy mi ez az egész. Megfogja a kezem és elveszi a mellkasáról, viszonylag finom a fogás, de érzem az ujjakban a dühöt, régóta vagyok ezen a pályán, ilyenkor azért az ilyesmit az ember megérzi, most pedig elég egyértelmű, hogy a férfinek nem igazán van ínyére az, amit csinálok. Lehet, hogy valami félreértés húzódik meg a háttérben? Nem tudom, homlok ráncolva figyelem, ahogyan az ablakhoz megy.
Nem adom fel. Megkaptam, mi a feladatom, lehet valamiféle meglepetés volnék a férfinak és még nem igazán érti a helyzetet, szóval én igyekszem tartani magam az elgondolt tervhez. A kérdését hallva sóhaj szökik ajkaimról, nesztelen lépteim visznek közelebb a férfihoz, hogy hátulról próbáljak meg közeledni hozzá.
- Pontosan azért, mert itt kettesben vagyunk. - ha nem lépett el a közeledésem elől, akkor két kezemet igyekszem a vállaira simítani, gyengéden, kicsit elkezdve masszírozni őt. Csak is akkor folytatom a mondandómat, ha neki tudok kezdeni az izmok gyömyöszölésének.
- Lazíts, kérlek...