- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -    

A pillanat, amikor rádöbbensz, hogy fogalmad sincs arról, hogy hol vagy… felbecsülhetetlen. Az még hagyján, de lassacskán már azt sem tudom, hogy én ki vagyok! Nem tudom, hogy mi lehetett abban a vodkás üvegben, de rég voltam már ilyen részeg. Sőt, talán még soha nem is voltam ennyire részeg, hiszen én köztudottan olyan vagyok, akár a szivacs. Kár belém az alkohol, túlságosan jól bírom. Ám ezúttal úgy vágott fejbe, mint Jean-Baptiste Grenouille azokat a szerencsétlen lányokat a parfümkészítés céljából. A beteg állat! Ezt még akár én is megirigyelhetném… Milyen kár, hogy manapság már ritka ilyen elvetemült embereket találni, pedig olyan jól elszórakoznék velük. Nem mintha jelen pillanatban nem szórakoznék jól ezekkel a vadidegenekkel itt, ebben a kocsmaszerű valamiben, ahol épp most perdülnek táncra néhányan az asztalon. Szívesen csatlakoznék ám én is hozzájuk, csak sajnos nehézkesen tudok megválni a legújabb ivócimborámtól, akivel szorosan egymást ölelgetjük, mint azok az igazi alkoholista piások a helyi büdös kiskocsmákban. Igazán imponáló látvány nyújthatunk külön-külön és együtt egyaránt. A legutolsó emlékképem még az volt, hogy a fiúkkal jöttem le ide sörözni, aztán szépen lassan mindenki eltűnt, mint ahogyan azt az ábra is jól mutatja. Közülük már csak én vagyok itt, és persze ez a sok részeg, akiknek a kilétéről mit sem tudok. Chris nem meglepő módon valami nőcskével lépett le, én pedig akkor kezdtem el nagy mennyiségben töményezni, és bumm… végül itt kötöttem ki, ennek a nem tudom kinek a karjaiban, akivel közösen ölelgetjük ezt az üveg vodkát. Azt hiszem, hogy ezután ő lesz az én legjobb barátom. Ha már úgyis ilyen nagy az együtt-értés közöttünk, legalábbis vodka ügyben. Az viszont nagy kár, hogy még a nevét sem tudom. És már a sajátoméra sem nagyon emlékszem.
- Izé – nyögök ki hirtelen ennyit. Eddig jó, csak így tovább. – Hogy is hívnak, újdonsült ivócimborám? – vigyorgok rá, merthogy én ilyet is tudok! De természetesen csak részegen, ugyanis józanul előbb halnék meg szégyenemben, mintsem hogy bárkire is csak úgy vigyorogjak vagy mosolyogjak, és a többi. Ugyan kérem, az én arcizmaim ehhez túlságosan életképtelenek.