Párizs, Franciaország 1990. március 23. 24 Életművész Addicts Taylor Warren

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: Őszintén szólva nemigen van olyan neki, de ássunk csak mélyebbre;
- Önálló: Az élet megkövetelte tőle, hogy képes legyen saját magát ellátni. Még ha nem is tisztességes úton-módon teszi ezt.
- Kitartó: Amit elhatároz, azt általában véghez is viszi.
- Kedves: Csakis azokhoz, akiket igazán közel enged magához.
- Vevő mindenfélére, annak ellenére, hogy elég negatívan áll az élethez.
- Őszinte: De ez sokszor inkább negatív dolog.

◆ negatív tulajdonságok:
- Pesszimista; mindenben a rosszat látja. Egyáltalán nem ismeri a jót.
- Hirtelenharagú és türelmetlen: egy időzített bomba, ami bármikor robbanhat, és általában robban is. Mindig mindent hamar, gyorsan akar.
- Szétszórt: Nem képes egy dologra koncentrálni, sokszor olyan, mintha nem a Földön élne.
- Magába forduló: Rengetegszer rágja magát a múltban történteken, sokszor rájön a sírógörcs.
- Hiszékeny és befolyásolható: Ha valaki hitelesen elhitet vele valamit, ő egy cseppet sem kételkedve elhiszi.  

◆ egyebek:
- Kedélyjavítót szed, szinte a normális adagnak a dupláját. Ezek segítsége nélkül talán mára már nem élne.
- Kólafüggőségének köszönhetően mája egyre inkább kezdi feladni a szolgálatot. Sokszor van rosszul, de orvoshoz nem megy el.
- Jobban füstöl, mint egy kémény. Nincs olyan helyzet, mikor ne lenne cigi a kezében.
- Hangulatingadozásait ráfogja mindig az időre, és arra, hogy álmos. A tény, hogy magában beszél, felzaklatja, mivel ő teljesen normálisnak tartja magát. Tagadja, hogy beteg lenne.

Történet vagy szerepes példa

Megszülettem, mint Clarissa Wilson és élek, mint Polli Blair. Ennyivel le tudnám rendezni ezt az egészet. De ha már ennyire kíváncsi vagy, fogj egy sört, vagy ami jól esik, aztán hozz egyet nekem is, majd ülj le velem szemben és fülelj. Rövid leszek és talán kíméletes. Érezd magad megtisztelve, mert ilyen se adatik meg mindenkinek, hogy elmeséltem a szomorú életem.
Na lássuk csak;
    Szüleimről sok infóm nincs, mivel csecsemőkoromba bedobtak egy kórház inkubátorába, majd bekerültem egy gyermekotthonba. Gondolom nem várt gyerek voltam, vagy anyám egy nyomorult szajha volt, és nem akart egy kölyköt. Vagy nem tudta ki az apa. Én ebben a hitben élek és kész. Ha szidják az anyám, rohadtul hidegen hagy. Beletrafál az, aki azt hiszi az ilyennel vérig tud sérteni.
    Az otthonnak voltak tanáraik, akik tanítottak minket, de csak az általános iskolai dolgokat. Sokan voltunk, nemigen lehetett jól tanulni, de állítólag nem voltam egy buta kölyök, ennek ellenére egy elég putri szakközépbe kerültem be. Nem meglepő, hogy trógerek közé jártam, ugyanis az iskolában csak gyermekotthonban levőket tanítottak. (Gondolom a támogatás nagy részét lenyúlta az igazgató. Kurvára okos fazon volt...)
Az ottani nagyfiúk kinéztek maguknak, és belevittek a rosszba. Nem nagyon kell ezt részletezni. Lógtam az órákról, megszöktem az otthonból, eljártam velük bandázni, bulizni mondhatni éjszakai bagollyá váltam. Azok a srácok fiúként kezeltek, nem látták bennem a nőt. Mondjuk nem voltam csajos akkor se (most meg pláne nem), és szerintem ez tetszett nekik a legjobban bennem.
    Amikor épp szünet volt, vagy kijöhettünk az otthonból, mindig találkoztunk és elmentünk valahová. Persze nem a pláza közepére, vagy egy parkba piknikezni, hanem valami elhagyatott helyre, ahova nemigen járnak emberek. Olyankor ismerkedtem meg a különféle tömény piákkal és a keményebb drogokkal. Öten voltunk.
Rábeszéltek, nemigen tudtam ellenkezni. De a dolog (számodra talán) legszörnyűbb része most jön.
Az italt, amit hoztál nekem eldobom messzire, és az asztalra csapok. Egy nagy sóhaj után folytatom a mesém.
    Szédültem, rosszul éreztem magam, mint akinek elszállt minden ereje. Ha nem is tisztán , de emlékszem, hogy három srác végigment rajtam. Egyáltalán nem voltak finomak. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de képtelen voltam. Kihasználták, hogy nem tudok mit tenni.
Azt asztalra csapok ismét, szívem szerint rád borítanám azt. De nem. Nem tehetsz arról, ami akkor történt.
    Miután kiélték magukat rajtam, otthagytak. Mire magamhoz tértem másnap, akkor fogtam fel igazán mi történt előtte levő nap velem. Mindössze tizenhét éves voltam. Akiket a barátaimnak mertem nevezni, ellenségekké váltak a szememben.
    Elhatároztam, hogy megbosszulom, mindazt, amit tettek. Annyira elöntött a düh, hogy a szemeim előtt láttam már sírjaikat. Nagyon jól tudtam merre járnak.
Visszamentem az otthonba, próbáltam úgy tenni, mintha semmi bajom nem lenne. Faggattak a nevelők, de bementem a szobába, és bezártam az ajtót. Senki nem tudja mit tettek velem azok a faszfejek.
Bla bla bla, hadoválhatnék arról, hogy miket tervezgettem ellenük egyedül(!), de nem untatlak még ezzel is.
Lássuk azt a napot, mikor úgy döntöttem visszanyalom magam közéjük.
    Egy diszkóban találkoztam velük, hármójukkal, tettem-vettem magam, mint egy rossz riherongy. Hatott rájuk mindez, én pedig próbáltam nem kiesni a "szerepemből". Egyikőjüket becsábítottam a mosdóba, és mire hancurra került volna a sor, a srácot csók közben átöleltem a nyakánál...ő ölelésnek hitte az elején, aztán mikor egyre jobban szorítottam a nyakát, már nemigen tudott mit tenni. A földre esett, meghalt. És hogy biztosra menjek, és azt higgyék majd, hogy parti baleset volt, egy fejeget vágtam a fejéhez, és otthagytam.
A többi kettő ugyanígy végezte. Az egyik a másik klotyónál, a másik a diszkó mögötti sikátorban. Örömmel töltött el az, hogy látom, hogy már nem élnek.
    Egy gond volt már csak; hova megyek? Biztosan keresnének. Előbb a nevelők, aztán a rendőrök. Pénzem nem volt, lopni kezdtem. Először a diszkóban levő, eléggé piás állapotban levők tárcáját nyúltam le. Gondolkoztam, hogy hova kéne mennem. Nézegettem a térképet, és ráböktem egy helyre. Las Vegas. Mintha csak Isten akarta volna, hogy oda bökjek. A bűn városa! Pont nekem találták ki.
Másnap fel is szálltam az első járatra. Pár fontosabb dologgal a bőröndömbe megérkeztem Vegasba, ahol az első utam egy ruhaboltba vezetett. Felpróbáltam egy-két ruhát ami megtetszett, és azokban hagytam el az üzletet. Fizetés nélkül. Hogy hogyan? Az titok.
Persze a következő dolgom az volt, hogy hamis papírokat szerezzek. Nem lehettem az, aki otthon voltam. Bár az arcomon nem tudok változtatni - vagyis tudnék, de egy centerm nincs jelenleg arra, meg egyébként se szeretnék kés alá feküdni -, a nevemet mindenképp megváltoztattam.
Hogy keresnek-e? Lövésem nincs róla.
Látom az üccsid fogyóban van, nem is akarlak tovább feltartani. Már csak egy apróság van hátra. A jelenem. Tényleg rövid leszek.
    Lopásokból, és vegyes munkákból dobom össze nagy nehezen a kenyérre valót. Egy bérházban élek a belvárosban. Kis lakás, de nekem bőven elég. Ott dolgozom, ahová épp felvesznek. Mindig kirúgnak általában egy héten belül, arra panaszkodva, hogy nem vagyok normális, félnek tőlem. De rossz napja mindenkinek van, nem? Igazából nekem csak rossz napjaim vannak, de nem fogadják el ezt. Parasztok.
Az éjszakai élet magával ragadott, sokszor járok kaszinókba, bárokba. Sokszor még kiállok a sarokra is. Nincs is jobb annál, ha önmagad stricije vagy. De egyszer ebből még bajom lesz, tudom nagyon jól.
Gondolom sok dolgod van még. Az üdítőd én állom, menj a dolgodra.
Örvendtem ~