Poitiers, France, 1991.10.14. 23 Egyetemista, színész Clients Max Irons

Karakter személyisége

A legfiatalabb Howe kölyök igazán szerencsés génekkel lett megáldva, nem igazán fukarkodtak a pozitívumokkal, amikor a külső jegyeket osztogatták neki. 188 cm magas, arcvonásai kissé markánsak, álla széles, szemei zöldek és amikor arcára kacér, csibészes mosoly ül, akkor leány legyen a talpán, aki ellen tud állni neki. Haja szinte mindig kócosan áll, göndör szőkésbarna ágyba ugrós fürtjei, tökéletesen rendezetlen káoszban meredeznek a szélrózsa minden irányába, ami fantasztikusan illik is féktelen jelleméhez. Nem igazán „vastag” alkat, mondhatni inkább vékonynak is, azonban úszik, vízilabdázik és kosarazik is, ami azért meglátszik rajta. Inkább szálkás, mint izmos, de nem is célja kiépíteni a hat kockát, hiszen a rendszeres edzés azt jelentené, hogy valamiféle állandóságot kellene beépíteni az életébe, de az nem jellemző rá. Spontán, szertelen és a legkevésbé sem komoly. Neki Sohaország lenne a tökéletes lakóhely, hiszen felnőni nem szándékozik, úgy nagyjából soha. Egyetlen pillanatra nem tud a helyén maradni, lételeme, hogy a középpontban legyen, nincsen olyan, aki ne ismerné, s aki ne akarna a közelébe kerülni. Nem rosszindulatú, viszont olyan szintű én központúság él benne, ami néha megtéveszti környezetét és félre ismerhetik. Alaposan rá is játszik az imázsára, hiszen sebezhetetlennek és tökéletesnek tűnni nagyon vicces dolog. Cselekedetei saját szórakozását szolgálják, benne van minden buliban, nem fukarkodik sütkérezni a hölgyek körberajongásában és igazi sztár alkat. Rá a csillagok sétánya vár, ez nem is kétség, azonban kissé aggasztó lehet, hogy nem akar benőni a feje lágya, már-már kétségbeejtően felelőtlen, s sajnos még asszisztál is hozzá a világ, hogy játssza a kisherceget. Mellette soha nem áll meg az élet, unatkozni nem lehet, heccekkel és felelőtlen „kikapcsolódási” lehetőségekkel üti el szabad idejét. No meg előszeretettel szórja a pénzt, de hát ha van mit…

Történet vagy szerepes példa

Tudod milyen érzés a világ közepének lenni? Hát sajnálom, azért nem tudod, mert az én vagyok és mint tudjuk, mindennek csak egy közepe lehet… Azért elmesélhetem neked, de csak most az egyszer!
A család második gyerekeként születtem, tudod, mondják, hogy az első volt a bemelegítés, majd másodjára sikerült a tökéletes. Ráadásul mi meg is kíméltük édesanyánkat a sok várakozástól, nem kellett engem sokáig nélkülöznie, hiszen mindössze hét perccel a bátyám után születtem. Lovagias voltam és előre engedtem, nah… Néha ilyet is kell. A bárba is ő megy be először, hogy ha ütnek, felfogja előlem az ütéseket, az én arcomnak csak ártana, de az övé… annak teljesen mindegy.
Alexander Howe, az apám. Ismerős a neve, mi? Igen, ő pontosan az a színész, akivel most hirtelen két tucat film jutott az eszedbe. Többszörös Golden Globe díjazott és egyszer jelölték az Oscarra is, de az végül megmaradt csak jelölésnek. A színházat is kipróbálta már, olyannyira, hogy jelenleg tulajdonosa az egyiknek New Yorkban, de a színpadi szereplésektől már visszavonult. Még fel-feltűnik egy-egy film fontosabb mellékszereplőjeként, azonban mára inkább már csak üzletember. Miért is fontosak ezek a részletek a világközepeségemben? A tehetségemet és az ambícióimat tőre örököltem, hiszen a babérjaira törni készülök és átvenni a királyságát. Vagy olyasmi. Öt éves koromban szerepeltem először színházban, körülbelül öt percet voltam fent a színpadon, de elvarázsolt a világ. Azóta már fel-feltűntem filmben, reklámban, klipben, soroljam még? Sok felé… Szóval nem idegen számomra ez a világ, tehetségemet nem igazán firtatják, sokkal inkább a lustaságom és a megbízhatatlanságom az, ami közkedvelt téma a „mestereim” között.
Francesca Howe az édesanyám, róla is hallhattál már, híres modell és szépségkirálynő, ma a tehetséges fiatalok támogatásával foglalkozik, illetve vendégtanárként néha megjelenik az egyetemen, előadásukat tart és kiváló háziasszonya megannyi estélynek, amiknek nem tudom, mi értelmük, de egyet jelentenek a rengeteg piával, a fiatal lányokkal és a megannyi figyelemmel irányomba. Ilyen szülők mellett csodálkozol, hogy a művészet irányába kacsintgatok? Én nem…
Játszom gitáron, a hangommal nincsen probléma, tanultam táncolni és lovagolni, öt évig éltem Londonban, szóval simán elmennék egy angol Lordnak, egészen, ameddig fel nem ébredek. De tényleg, ameddig alszom, addig eszméletlenül kedves kisfiúnak tűnök, sőt, már sokan vádoltak azzal, hogy cuki vagyok alvás közben. Tudod mit? Az vagyok! Azonban, amint kinyitom a szemem, máris feje tetejére áll a világ. Gyerekként a csilláron lógtam, a korlátokon csúsztam, Ming vázákkal egyensúlyoztam, kézzel csomózott szőnyegen szórtam szerte szét a legóimat, üveggolyót gurítottam mindenki lába alá, aki éppen nem számított rá és mindig, mindig kitaláltam valami olyat, amivel sikító frászt hozta a nevelőimre, a beosztottainkra, a szüleimre, vagy éppen a tanáraimra. Jensen amolyan csendes társ volt mindig ebben, azonban ez sosem zavart. Nem mindig csatlakozott, sőt, néha szólt is (ez még a mai napig sem változott sokat), hogy azért ne vigyem túlzásba, de soha nem dobott fel és nem köpött a levesembe. Bajtársak, ennyi. Gondolod, hogy elszalasztottuk a cseréket? Te csak viccelsz, ugye? Rendszeresen utánoztam le Jensen viselkedését, hogy összetévesszenek vele és ő vigye el a balhét helyettem. Az más dolog volt, hogy utána a sárból szedtek ki minket, mert olyan verekedésbe kezdtünk, hogy szinte veszélyes volt közénk nyúlni. Mi így oldottuk meg a konfliktusokat. Persze azért Tomot sem kell félteni… Háh, most megkavartalak, ugye? Tom, ő Jensen. Én hívom őt Tomnak, egy igazán egyszerű okból. Még gyerekként kaptam tőle a Jerry becenevet, amire a Jenny-t visszaválaszolni nem lett volna szép tőlem… (Várjunk csak, érdekel ez engem?) Végül azonban ráragasztottam a Tomot, a kedvenc mesénk után. Bár soha nem engedte meg, hogy kipróbáljak rajta egy-két húzást a meséből… Jó, azóta már értem, miért nem… Egyszer belöktem magam helyett a spanyol vizsgámra… Báááár, az nem volt szép tőlem, mert neki éppen tornaórája lett volna, ahol előszeretettel legeltette a tekintetét akkori kiválasztottján – az igaz, hogy én is… az ízlésünk nem mindig tér el -, szóval aznap nagyon sietősen hagytam el az iskolát, hogy ne találjon meg, majd csak otthon. Éppen csak sikerült, de megúsztam. Azt hiszem komolyabb konfliktus soha nem alakult ki közöttünk. Ne csodálkozz, hiszen nem lehet engem nem szeretni! Nah jól van cica, ennyi mese éppen elég volt mára, megiszod még azt a koktélt? Mert van egy kellemes kis szoba a tulajdonomban az éjszakára… Mit szólnál, ha megnéznénk, hogy tettek e Good night csokit a párnára?