Tony@Ash

Vendég

Leparkolom a földút végén az autómat.
Mindig is egy Minire vágytam, addig kuporgattam rá, míg tudtam venni. Azóta úgy érzem magamat, mintha én is Az olasz meló egyik főszereplője lennék. Márcsak Pöpec Robbal kéne találkoznom.
Ismét késésben vagyok. Tony megint le fogja harapni a fejemet, egyre rosszabbul tűri, érzem. Pedig most tényleg jó okom van rá, miért kések. Valamint nem is vagyok annyira késésben. Tíz percbe még senki nem halt bele, főleg, hogy a modellek háromnegyed óra múlva fognak megérkezni. Igazából az ő egyik kérését teljesítettem most. Bár van egy sanda gyanúm, hogy ő nem ebben az időpontban akarta ezt elvégeztetni velem.
Gyorsan kiveszem a táskámat a csomagtartóból. Hoztam két kameraállványt is magammal. Előveszem a saját fényképezőgépemet, igen, elhoztam. Tudom, hogy Tony a fotós. Viszont amíg most elszöszmötöl a beállításokkal, addig szeretnék én is fényképezni. Régi vágyam, hogy megtanuljam, hogyan kell tökéletes tájképeket készíteni. Van egy mappám, amiben összegyűjtöttem az eddigi alkotásaimat. Még nem mertem megmutatni Tony-nak, amíg be nem telik a mappa, addig nem is fogom neki megmutatni.
Felkapom a két állványt, a fényképezőgépet és a válltáskámat. Edzőcipőt vettem, mert az erdőben ácsorogni nem lesz valami móka. Pláne, ha hajnali hat óra van. De azt még én is értem, hogy a tökéletes pillanatot elkapni nehéz. Így még a koránkelés fóbiámat is megpróbáltam leküzdeni, ezért kések csak tíz, vagyis tizenöt percet.
Már messziről megpillantom Tony-t, ahogyan egyedül bajlódik a kamerával. Odabattyogok mellé, és szabadkozva lepakolok.
- Csak tizenöt percet késtem, és nagyon siettem.
Nem erősségem a koránkelés. Ezt még neki is meg kell értenie, ugye?
- És a késésemet jóvá is tettem- nézek rá bizakodva. Remélem, meg lesz elégedve velem.- Ugyanis beszéltem telefonon az európai ürgével- hála az időeltolódásnak. Meggyőztem, hogy velünk, vagyis veled készítesse el a kampányához szükséges fotókat. Egy kicsit meg kellett dolgoznom, de végül belement és elég szép pénzt ajánlott.
Előveszek a táskámból egy köteg papírt.
- Gyorsan leírtam pár dolgot ezzel kapcsolatban. Ha itt végeztünk, akkor átnézheted- nyújtom felé.- Természetesen nem mondtam neki semmi biztosat. Te vagy a főnök, ez a te feladatod.
Toporgok egy kicsit, majd feszengve megszólalok:
- Ugye nem haragszol a késésem miatt?

Vendég

To: Ashley

[You must be registered and logged in to see this image.]

Ha a késésbe és hanyagságba bele lehetne halni, akkor Ashley Ford már rég a föld alatt lenne, de olyan mélyen, hogy még a régészek sem találnának rá. Persze én sajnálnám, mert remek munkaerő és látványnak sem utolsó, de az a tény, hogy neki ez a munkája, de állandóan elkésik, kissé kiakaszt. Persze tíz percbe nem fogok belehalni, de én nem szeretem a késést. Öt percért is képes vagyok kiakadni, ha munkáról van szó. Ő meg folyton a türelmemmel játszik, aminek egyszer az lesz a végeredménye, hogy meg fogom verni egy állvánnyal. Vagy az egyik vaskos mappát fogom hozzávágni. Még nem döntöttem el, hogy mit teszek vele, de az biztos, hogy nem lesz neki jó kedve, miután ide tolja azt a csinos kis pofiját.
Már messziről észrevettem és egy rosszalló pillantást kapott, amit remélhetőleg a távolság ellenére is észrevett, majd el is fordultam és a beállítással vacakoltam, amikor odaért mellém.
Csak csendben hallgattam azt, ahogy magyaráz össze-vissza, majd mikor közölte, hogy az európai hapi velünk csináltatja meg a kampányhoz kellő fotókat, egy mosoly jelent meg az arcomon. Nem szóltam semmit, csupán a kérdése után szólaltam meg, miután elvettem tőle a papírokat.
-Köszönöm, tudtam, hogy számíthatok rád, de… ettől még késtél és nem ebben az időpontban gondoltam ezt elintézni. –ráztam meg a fejem mosolyogva, majd átkaroltam a vállát és magamhoz húztam.
-Ügyes voltál. Ezeket meg majd akkor nézem át, ha itt végeztünk. bízom az ízlésedben, és ha volna kedved velem tölteni a délutánt, átrághatnánk rajta magunkat együtt. Mégis csak a te érdemed, hogy ezt mi megkaptuk. –jegyeztem meg egy széles vigyor kíséretében, majd elengedtem és visszatereltem a kamerára minden figyelmemet.
-Egy tea mellett esetleg? És a késést pedig elnézem. Most először és utóljára. –tettem még gyorsan fel ezt a kérdést, a kis megjegyzéssel egybekötve, majd tovább babráltam a kamera beálításával.

Vendég

Tudtam, hogy Tony ki lesz rám akadva. Folyton kések, de tényleg. Ha én lennék a főnököm, akkor saját magamat már rég lapátra tettem volna. Gyanítom, drága főnököm is a kirúgásom gondolatával játszadozik. Legalábbis a mérges tekintetéből azt szűröm le.
Elveszi tőlem a papírt, ezt már vehetem jó jelnek? Sőt, egy futó pillanatig, mintha elmosolyodna. Lehetséges, hogy csak káprázik a szemem, mert annyira szeretné, ha megbocsátana nekem. Apró, reménykedő mosolyra húzom a számat. Viszont attól a de szócskától az a kis mosoly is menten lehervad az arcomról. Nem akarok még megválni a munkámtól. Szeretem ezt csinálni, Tony nagyszerű fotós és sokat tanulhatok tőle. Bár lehet, hogy nincs tisztában azzal, mennyire felnézek rá.
- Figyelj...- kezdenék bele egy iszonyatosan megrendítő és érzelmes magyarázkodó, valamint azt hiszem, elsősorban könyörgő szövegembe, amikor ugyanis magához húz.
- Huh!- sóhajtok egy hatalmasat. Hát mégsem akar kirúgni!
Egyből jókedvem lesz az ajánlata hallatán. Füligérő vigyorral az arcommal figyelem Tony hátát, ahogyan a kamerákkal kezd újfent foglalkozni. Az ajánlatán egy percig sem kell gondolkoznom, jófejnek tartom és igazán élvezetes vele dolgozni.
- Köszönöm szépen!- pattogok elégedetten.- Nagyon- nagyon köszönöm!
Mivel még mindig háttal áll nekem, ezért egy futó pillanatig átölelem. Nem tesz lapátra, sőt még megengedi, hogy segítsek neki. Lehet ennél jobb? Igen, még a késést is elnézi.
- Jöhet a tea- vigyorgok, mint valami eszelős és elkezdem felállítani az egyik állványt.- Tudsz valami jó helyet? Vagy... nemrég vettem egy újfajta teát és van otthon lasagne is. De persze ez csak egy ötlet.
Kíváncsi vagyok, milyen helyeket ismer, ahol finom teát lehet inni. Vagy lehet, hogy túl merész voltam? Nem kellett volna felajánlanom a lakásomat? Á, hiszen van barátnője- bár még sosem beszélt róla. Hát most már késő lesz visszaszívni. Inkább nem is nézek rá, úgy piszkálgatom az állványt.

Vendég

To: Ashley

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem akarom kirúgni Ashley-t, mert tényleg iszonyatosan sokat segít és jófej, rendes és szeretek vele dolgozni. De egyszer megverem, és akkor nem mondhatja azt, hogy nem jogos.
Elvettem tőle a papírokat és a mondandója hallatán egy mosoly is kúszott az arcomra, amitől neki is jobb kedve lett, de az a bizonyos „de” szócska képes elrontani az emberek kedvét. Pedig nem akarom kirúgni vagy ilyesmik. Még csak megverni sem akarom miatta, pedig megérdemelné.
Közelebb húzom magamhoz, aminek hála nem kezd el magyarázkodni. Azt nem szeretem, tudja nagyon jól. Az ajánlatom is elnyerte a tetszését, aminek meg én örültem nagyon, de ekkor már ismét az állványra koncentráltam és az azon lévő kamerára.
-Nincs mit! –jegyeztem meg mosolyogva, majd mikor megérzem az ölelését, akkor a kezeimet egy pillanatig az övéire rakom, majd ismét minden figyelmem a kameráé, de a mosolyom továbbra is ott van az arcomon.
-Nálad? –néztem a mellettem állóra mosolyogva, de ő szemmel láthatóan nem akart rám nézni. Kiszedtem a kezéből az állványt, majd az álla alá helyeztem az egyik ujjamat és felemeltem a fejét, hogy rám nézzen.
-Szívesen! Ha nem zavarok és a pasid nem veri szét a fejemet, akkor azt hiszem, hogy nincs akadálya annak, hogy ma veled töltsem a napot. –néztem rá továbbra is egy mosoly kíséretében, majd elhúztam a kezemet és felállítottam az állványt, amivel nemrég ő szórakozott.
-De a lasagne-hoz inkább bort szoktam inni, nem tudom, hogy te hogy vagy vele. –néztem rá érdeklődve. nekem jó a tea is, ha hajlandó velem megosztani.

» Tony@Ash
» Tony&Yu - Kilátóban

Tony@Ash

Tony@Ash

Similar topics

Similar topics