Justine && John

Vendég

John & Justine

[You must be registered and logged in to see this image.]

Tulajdonképpen nem is emlékszem mikor volt utoljára nő a házamban, a feleségemen kívül. Egy ideig próbáltam fenntartani a látszatot, mi szerint én csaltam meg őt, és jól is esett nőkkel vigasztalódni, de aztán rá kellett jönnöm, hogy semmire nem vezet, ha minden nap más nővel lépem át a küszöböt. Gyerekes, és nevetséges, ha csak azért csinálom az egészet, hogy magamat vigasztaljam. Régóta nem gondolok arra, hogy talán az én hibám volt. Mert egy kapcsolat két embertől függ. Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy én is sok dolgot másképp csinálhattam volna. Akkor valószínűleg nem így alakul az életem, de talán Lana akkor is úgy döntött volna, hogy más férfi társaságát keresi az enyém helyett. A munkámban ugyan nem szerepet játszik a 'Mi lett volna, ha..', de nekem soha nem jelentett semmit. A dolgok azért történnek úgy, ahogy történnek, mert így kell lennie. Nem tehetünk ellene semmit. Lana valószínűleg húsz év házasság után is képes lett volna ugyanolyan könnyedén átlépni rajtam, ahogy tizenegy év után tette.
- Satchmo le fog támadni, de szerethető kutya. - Magyaráztam mosollyal az arcomon, ahogy a zsebembe nyúltam a kulcsaim után. Az utóbbi pár évben a kutyám jelenti számomra a legnagyobb társaságot. És el kell ismernem, hogy néha sokkal jobban vágytam a kutyám társaságára, mint az emberekére. - Fiatal még, és imádja az embereket. - Sikerült megtalálnom a kulcsomat, amely idő közben már el is fordult a zárban. Kitártam az ajtót, és előre engedtem Justinet.
Amikor a feleségem válni akart, hamar úgy döntöttem, hogy saját házat keresek a külvárosban. Mindig is akartam egy kutyát, amit a feleségem miatt nem szerezhette be, mert folyamatosan azt hozta fel, hogy egy kutya tönkretenné a kertjét, ami egy idő után magától is tönkrement. Most van egy kellemes, külvárosi házam, kerttel, ahol Satchmo is jól érzi magát, és nincsen egyetlen virág sem. Csak fák. A fák számomra mindig is többet jelentettek az egy nyár alatt lassan elhervadó virágoknál. Szépek, de hamar végük van, pont úgy, mint a házasságomnak. Míg a fák hosszú évekig élnek, és egyre csak nőnek és nőnek, egészen addig, amíg ki nem teljesednek, ahogy a kapcsolatom Justinenal.
- Hadd mutassam be Satchmót. - Mosolyogva pillantottam a konyha felé, ahonnan már hallottam is a kutyám mancsainak kopogását, ahogy egyenesen felénk rohan. Amikor meghallja az ajtó csukódását, képes megbolondulni. Most pedig vendéget is hoztam magammal.
- A vacsorával kapcsolatban.. - Megvakartam a tarkómat. Hű de régen főztem másnak. - Rengeteg dolog van itthon, nézzük meg, hogy mit tudunk kihozni belőle. Azt biztosra tudom, hogy van fagyi.. - Az is csak azért maradt a mélyhűtőben mert úgy volt, hogy a fiam meglátogat. Nem tette meg. Nem is számítottam másra. Az anyja réges-régóta úgy nevelte, hogy minden helyzetben én legyek a rossz. Nem éri meg ezen gondolkozni, amikor sokkal fontosabb vendégem van, aki hajlandó volt betenni a lábát hozzám, és nem csak üres ígéretekkel etetett.

Vendég

[You must be registered and logged in to see this image.]

To John

Lássuk csak mennyire jó ötlet nekem John házába mennem, tizenhárom éve ismerem, tizenhárom év alatt felnőtt nő lettem. Korban nem érhetem utol, de egyszerűen nem tudok rá úgy gondolni, mint egy idősebb fickóra, ő John, aki a nyomozó a nővérem gyilkossága ügyében. A szívem összeszorult, ahogy az ajtóban álltunk. Oké, ő volt nálam, de ez más, most én teszem be a lábam az ő házába, és ez kicsit meg is rémiszt. Mert a szomszédok most mit hihetnek? Egy fiatal lánnyal jött haza az elvált nyomozó, aki idegességében harapdálja ajkait. Emlékeztem, hogy volt egy illető, az irodába, aki mindig azt mondta, hogy nagyon szexi amit a számmal művelek és izgatja a fantáziáját, hogy ilyenkor mire gondolok. Csak az van, hogy én ilyenkor semmire nem szoktam, csak arra, hogy ideges vagyok, és mik történhetnek.
- Szép neve van. – mosolyogva néztem, ahogy a kulcs előkeveredik és kattan a zár, ahogy kinyílt az ajtó kicsit rémült voltam, vajon mekkora kutya? Meg mi az, hogy nekem fog jönni? Ledönt a lábamról? Megnyaldos? Ezernyi kérdés kavarodott a fejembe, amik olyan gyerekesnek számított, hogy inkább nem is tettem fel. Így is annyival vagyok fiatalabb, hogy ez már szemtelenkedésnek számít.
Amint ismét kiejtette a kutya nevét, idegesen mosolyodtam el, és széles mosollyá terült le amikor felbukkant a szőrcsomó. Gyönyörű kutya volt és letérdelve simogattam meg, igaza volt, nagyon játékos, az arcomat nyalogatta és boldogan csóválta a farkát. Gondolom alig várta, hogy a gazdája haza érjen és kicsit megdögönyözze.
- Gyönyörű kutya! – néztem fel rá és tovább játszottam vele, a buksiját simogatva nyomtam a feje búbjára egy puszit és azon gondolkoztam, hogy most szépen beszerzek egy kutyát, Candy-nek pedig jól jön a társaság, ha el kell utaznom egy konferenciára, nem mintha féltenem kéne.
- Ugyan, én mindent megeszem, nem kell hét fogásos vacsorát készíteni. Jó lesz a rántotta is. – álltam fel, hogy most már Johnnal kerüljek nagyjából szem magasságba. Vajon mindig is ilyen szép szeme volt. Zavartan léptem hátra és felcsillant a szemem.
- Fagyi! – lelkesedtem fel, imádom a fagyit és ma nagyon is jól esne, valami édesség. Aztán csak azt éreztem, hogy a rafkos kutya a hátamra ugrott és neki estem Johnnak, mert teljesen elvesztettem az egyensúly érzékemet. Az illata egyenesen feltódult az orromba és a szívem is fellódult.
- Ne haragudj. – kapaszkodtam továbbra is a vállába. Micsoda szerencsétlen helyzet, egyből a karjaiban kötök ki. [/color]

|words: 387[You must be registered and logged in to see this link.]