Azt hiszem, a póker volt az egyik olyan játék, amiben jó voltam, imádtam pénzben játszani, és mondhatom, hogy függő szerencsejátékossá váltam ennek köszönhetően. Nem volt olyan hét, hogy ne rendeztünk volna a haverokkal póker partit, ahol ne játszottunk volna nagyobb összegekben. A hosszú évek tapasztalatával jó játékos lettem, és a legtöbb kártyázás végén én nyertem. Igaz, néha előfordult az is, hogy veszítettem, de olyankor vagy nagyon részeg voltam már, vagy egy hölgy vonta el a figyelmemet, vagy épp telefonon keresztül üzleteltem és meglesték a lapjaimat, vagy csupán csak nem volt velem a szerencse. Még régebben adódott olyan helyzet is, hogy vesztettem, nem tudtam kifizetni a tartozásom, ezért alaposan laposra vertek. De ennek már vagy hét-nyolc éve, akkor még zöldfülű voltam ezen a területen. A haverjaim közül Serge volt még nagy pókerjátékos, ő is élvezte a játékot, vele gyakran versengtem, ő is ügyes volt és az osztás gyakran neki kedvezett. Ő azonban inkább a rulettben mozgott otthonosan, a tétekhez valahogy mindig jó érzéke volt. Mivel mindketten imádtunk játszani, az elmúlt két évben egyszer sem hagytuk ki a Las Vegasban rendezett póker és rulett versenyeket, amiket évente egyszer rendeztek meg olyan szinten, hogy arra mindenki benevezhetett. A cimborámmal idén is indulni akartunk, egyrészt a játék öröme végett, másrészt azért, mert szép összegeket lehetett nyerni, tisztán! Ahol pedig megláttam a dollár jeleket, ott meg kellett jelennem. Én is pénzből éltem, s nem tagadom, hogy sok-sok pénzre volt még szükségem ahhoz, hogy olyan életszínvonalat teremthessek magamnak, ami már elfogadható.

Sergel a Belaggioban foglaltunk szállást, hisz ott került megrendezésre a verseny is, azt is megbeszéltük, hogy egy géppel utazunk, de aztán az indulás előtt három nappal közölte, hogy le kell bonyolítania még egy kis üzletet, így ő egy későbbi géppel utazik majd. Ez miatt én már egy nappal korábban odaértem, de ez éppen kapóra jött, ugyanis alaposan fel tudtam mérni a helyszínt, lecsekkoltam az asztalokat és a kártyák minőségét is. Az első estémen direkt nem játszottam a Belaggioban, csak kifigyeltem a többi játékost, megfigyelőként vettem részt, s inkább agyban készültem fel a másnapi küzdelemre, néhány ital kíséretében. Az est többi részét három ázsiai hölgy társaságában töltöttem, buliztam velük egy jót, de ahogy a lényegre tértünk volna, megjelentek az öltönyt viselő férjeik, így kénytelen voltam egyedül visszatérni a hotelszobámba, micsoda pech...

Azóta ismét eltelt egy nap, az óra már ütötte az este nyolc órát, mikor én magamhoz képest kiöltözve jelentem meg a hotel kaszinójának bárjában, s ott várakoztam Sergere, aki alig pár órával korábban a repülőről küldött egy sms-t, hogy hamarosan Las Vegasban lesz. Az órámra pillantottam, kezdtem türelmetlen lenni, mert Serge sosem késett és nem tudtam mire vélni azt, hogy nem érkezik időben a versenyre, amit hamarosan , pontosan fél kilenckor elindítanak.
- Egy whiskeyt kérnék - Adtam le rendelésemet a pult mögött szorgoskodó, kinyalt, csokornyakkendőt és mellényt viselő fickónak, aki azonnal kitöltötte nekem az italt.
- Kössz - Fizettem, majd kissé kifordulva a bárpulttól, kezemben az italommal vizslattam a helyiséget, figyeltem az arcokat és a játékterem bejáratának ajtaját. Néha megigazítottam fekete, hajszálvékony csíkokkal díszített zakómat, fehér ingem gallérját. Kellemetlenül éreztem magam abban a cuccban, úgy mint valami puccos hímringyó. Sokkal jobban kedveltem a farmert egy kockás inggel, vagy egy pólóval, de ez volt a követelmény, kizárólag zakóban lehetett megjelenni a helyszínen, szóval, kénytelen voltam eleget tenni a kéréseknek...A gallér igazítás után kortyoltam az italomból, majd újra körbepillantotam, s akkor végre felbukkant Serge, mire elvigyorodtam, majd utána belépett Julie is, s gyorsan beérve Serget, belé karolt, mire lefagyott a mosoly az arcomról. Mi a jó eget keres itt ez a bige? Nem voltam képben, Serge nem említette, hogy kísérőt hoz, pláne nem Juliet. Ennek valahogy nagyon nem örültem, de a poker facet sikeresen hoztam, s ha közelebb értek, akkor kényszeredetten mosolyogtam.

Manapság elég sok fekete pont íródott a számlámra munkahelyemen elkövetett hibáim miatt. Igaz nem volt elmondható Serge-ről, hogy túlságosan zavarttá tette volna a helyzet, amiért volt egy részeg éjszakám, s néhány visszautasított vendége bárjának. Vagy a megfelelő alkalmat várta, hogy leszúrjon, amiért egymás hátára halmoztam az ilyesfajta alkalmakat, vagy van benne némi könnyedség, hogy mostanában jobban megválogatom kinek teszem szét a lábam, ezzel csökkentve annak esélyét, hogy bármiféle nemi úton terjedő betegséget szedek össze és azzal őt is megfertőzöm, vagy hogy olyan következményei lesznek egy estémnek, amit követően az ő szemében már semmire kellő kurva leszek csak, mert nem éri majd meg neki fizetni értem. Ki tudja.
Egy biztos, nem látszott hisztériáim miatt feszültnek, tekintetéből sem sugárzott elutasítás, mogorvaság vagy düh, így nem értettem miért vonakodok elvállalni egy ilyen lehetőséget. Escort lányként könnyebb lett volna az életem, de talán nem is lettem volna ennyire kapós, s most nem tudhatnék táskámban hatalmas összegeket, amiért annyit kell csak tennem, hogy elkísérem Serge-et a Las Vegas-i kaszinóba és mosolyogva ott álldogálok végig mellette, hogy kabalaként szerencsét hozzak neki. A mellékszolgáltatásaimról nem beszéltünk, de a három év alatt, amit Serge bárjában töltöttem el, megtanultam, hogy nem azért fizet annyit értem, hogy dicsekedni tudjon a gazdagabbnál gazdagabb fasziknak.
Az elmúlt pár napban feltűnően többet is kereste a társaságom, és ha nem lett volna komoly kapcsolata, gyanakodni kezdtem volna, hogy mást is akar tőlem, mint alkalmi szolgáltatást. Így viszont arra engedtem magamnak következtetni, hogy valamiért tudni akarja a határaimat, tudni akarja megbízhat-e bennem, és ha igen, akkor mi az, amit még el tudok viselni. Érdekes… már a bárban is meghívott egy-egy koktélra, nevetett az amúgy rettentően bántó vicceimen, komoly témákra eveztünk a beszélgetés tengerén.

Nem hittem volna, hogy az út valós és teljes célját, csak leszállás után fogom megtudni.
- Szerencsejáték est lesz a Belaggoban, ahol nekünk Winstonnal feltétlen tiszteletet kell tennünk – nem is lett volna baj, ha nem adja tudtomra, hogy bizony kedves közös ismerősünkkel kell majd találkoznom. Messziről el akartam őt kerülni a múlt heti eset után, szívem szerint kitöröltem volna azt az éjszakát a saját és az ő emlékei közül.
Nem fordulhattam vissza, s nem adhattam vissza Serge-nek a pénzét, már muszáj voltam vele menni. Bármennyire próbáltam nyugodt maradni és elterelni a gondolataimat arról, hogy néhány óra már szabadulhatok is innen, s nem kell egy légtérben maradnom utána Winstonnal, teljes mértékig megnyugtatott.
- Szép estét – köszöntem egyszerre Serge-dzsel a bejárati ajtóban álló biztonsági őrnek, majd átlépve a küszöböt belekapaszkodtam kísérőm karjába és megigazítva ruhámat, emlékeztettem magam rá, hogy miért vagyok itt valójában. A ruhatárban hagyott kabátom nélkül űrt éreztem magamban, s fedetlen vállaimat kedvem lett volna eltakarni. Nem voltam szégyellős fajta, de a ruhát, amit Serge választott, kevésnek éreztem. De hát ő dolga…
Első pillantásra rögtön megtaláltam azt az embert, akivel találkozni sem akartam. Kár, hogy föntről a rendező teljesen más adatokat szánt nekünk. Érzem, hogy a mai estének még hosszas magyarázkodás lesz a vége.
- Barátom – veregette hátba csupa jóindulattal Serge Winstont, s mintha ezer éve nem látták volna egymást, úgy borultak a másik nyakába. Na, jó. Ennyire nem volt vészes a helyzet, de én úgy éltem meg, mintha eljött volna a világ vége. Mert a következő percben én álltam Winston előtt.
- Helló, Cross – köszöntöttem őt is szűkszavúan, és igyekeztem nem ránézni, inkább cipőjét kémleltem.
- Na, haver, hol vannak a csajok, akik ma szerencsét fognak hozni neked vagy vigaszdíjak lesznek a vesztes percekben? Mert hát csak egyikünk nyerhet a pókeren… - vigyorgott jó kedvűen Serge, mintha csak érezte volna már előre nyereségét. – Még jó, hogy én hoztam… - bökött rám állával a férfi, majd felém fordult.
- Hozz nekünk két italt, az asztaloknál találkozunk – paskolta meg fenekemet, én pedig bűntudatommal küszködve a lehető leghevesebben otthagytam a két férfit, s átvágva az embereken a bárpulthoz sétáltam, hogy hosszan válogassak a kínálatból. Ha tudom, hogy Winston itt lesz el se vállalom ezt a munkát…
Akkor most nem kellene itt ülnöm a pultnál, és feltűnően szerencsétlenül böngésznem az itallapot.

- A nyertes viszi a pénzt, a vesztes Juliet – magyarázott tovább Serge Winstonnak, majd barátja társaságában elindult az asztalok felé. – Még jó, hogy időben ideértem, ma nagyon érzem a szerencsém barátom…

- Szevasz Serge - Egy halvány mosolyt sikerült kanyarintanom az arcomra, s mivel a cimborám már vetődött, nem tudtam elkerülni az egyb borulást sem, ezért barátian én is megveregettem a hátát, akárcsak ő az enyémet, s próbáltam legyűrni magamban a gondolatot, hogy Julie ismét itt van, ráadásul újra Serge társaságában érkezett. Azt hiszem, már a születésnapi bulimat követően is zavart a gondolat, hogy Julie vele mit foglalatoskodott, s a legutóbbi találkozás óta csak még inkább. Nehezen tudtam megemészteni azt, hogy aki megtetszett a közértben, akit kiszúrtam magamnak, akit megkedveltem és talán még annál is több, az csak egy prostituált, és mindig mással fekszik ágyba. Ez az érzés nem csillapodott bennem, inkább csak nőtt, dühített, hogy ismét a legjobb haverom oldalán érkezett. Miután a cimborám a baráti ölelést követően félreállt, Jules állt velem szemben. Rápillantottam, kerestem a szemkontaktust, de ő mindvégig lefelé nézett, mintha nem akart volna a szemeimbe pillantani. Még mindig bennem éltek a szavai, melyeket legutóbb vágott hozzám, és az miatt már nem is tudtam kiigazodni a nőn. A bulimon még rám nyomult, Serge bárjában is úgy indított, a végén viszont nem kellett neki a pénzem sem, elhajtott, és még csak nem is szolgáltatott, legalábbis nekem nem.
- Helló Julie - Miután alaposan végig pillantottam rajta, én is köszöntem neki, még mindig vártam, hogy rám nézzen, de ez nem történt meg.
- A csajok? Ne szivass, mi vagyok én, muffmágnes? - Neverve pillantottam Sergere, majd hozzátettem.
- Tegnap akadt három dögös ázsiai, de nem volt szerencsém, férjezettek. - Vállaimat felvontam, majd leengedtem és egy halovány mosoly szökött az arcomra, ami azonnal el is tűnt, ahogy Serge Juliera mutatott, jelezvén, ő hozott magával csajt.
- Jah, látom, a szokásos nőd. - Olyan éllel jegyeztem meg ezt , hogy Julie érezhesse, mi a véleményem a szakmai pályafutásáról, vagy épp arról, hogy Serge saját bejáratú kurvája.
Serge ekkor elküldte italért, cimborám mozdulatára egy pillanatra még az arcom is megrándult, majd inkáb visszafordultam a pult felé, és magamba döntöttem az italomat. Az üres poharat a pultra helyeztem, s amikor visszafordultam, akkor már csak Julie távolodó ringását láthattam, végül tekintetem inkább Sergere emeltem.
- Lehet, hogy érzed a szerencséd haver, de biztosíthatlak arról, hogy én nyerek. - Elvigyorodtam, közben leszálltam a bárszékről, és Serge társaságában megindultam az asztalok felé, ahol lassan kezdtek gyülekezni a játékosok és az érdeklődök. Körbepillantottam, mindenki flancos göncökben mászkált, én meg egy órával korábban még farmert akartam húzni...szerencse, hogy meggondoltam magam.
- Nem baj, nem baj, a vigaszdíj is remek, Julieval élvezet lesz, ha érted mire gondolok...- Szemeimet csak megforgattam, mikor Serge elmutogatta, hogy mire számít vigasztalásként, felbosszantott az egész, de nem szólhattam egy szót sem, hisz ő mit sem tudott arról, hogy ismerem a csajt.
- Nagyszerű...- válaszom kissé gúnyosra sikeredett, ez viszont Sergenek is feltűnt és értetlenül ráncolta a homlokát.
- Mi van haver? Baj, hogy őt hoztam? Jó igaz, a múltkor sem akartad őt, erre nem gondoltam. Hozhattam volna másikat, akihez neked is kedved szottyan...- Szemeim megvillantak, mikor erről beszélt.
- Állj már le Serge ba**meg, nincs szükségem k**vára, ha akarok, majd becsajozok az est folyamán, nézz körül, vannak itt jó bigék. Téged sem értelek, mi a francot akarsz Julietól, miért mindig őt választod, mi? - Ez a kérdés sokkal jobban érdekelt, mint ahogyan azt Serge gondolta volna. Ajkaira széles mosoly kúszott, és elvigyorodott.
- Mert a nőm unalmas, nincs benne élet és csak a melójával van elfoglalva. Julie meg...lázba hoz. - Ahogy kimondta a mondatát, az villant át a fejemben, hogy rám is ugyanilyen hatással van, de ezt nem akartam hozzáfűzni.
- Akkor meg mi a francért tartod a nődet?- Lassan már nem értettem Serge kapcsolatait, vagy talán nem akartam megérteni azt, hogy mit miért csinál.
- Viccelsz? Te is tudod, hol dolgozik az apja, arról nem is beszélve, hogy ő is egy remek befektetés, ügyvédnő a drágám, szerinted ki ad nekem tanácsokat?- Vigyorogva hátbaveregetett, majd helyet foglalt az asztal mellett. Bennem meg felment a pumpa, nikotint követelt a szervezetem, de a pókerasztal mellett a hülye barom új törvények szerint nem lehetett rágyújtani.
- Melegítsd csak a helyed, jövök majd én is mindjárt. - Ezt követően ott hagytam Serget, visszasétáltam a pulthoz, annak is azon részéhez, ahol Julie még mindig az italokra várakozott.
- Na mi van, azt hittem, hogy gyorsabban leveszed a pasikat a lábukról. Már rég meg kellett volna kapnod az italokat. - Jegyeztem meg gúnyosan, úgy, hogy rá sem néztem, csak helyet foglaltam a mellette lévő széken, elővettem egy szál cigit, és rágyújtottam.
- Mennyit kapsz a mai estéért? Ötszázat? Ezret? Miféle extrákat szolgáltatsz mellé? Hm? - Ekkor már felé fordultam, és a szemeibe pillantottam, nem tudtam megállni, hogy ne szurkálódjak vele, valójában baromi féltékeny voltam rá, arra, hogy Sergel jött, és már a tudat is őrjítő volt, hogy az estét majd vele fogja tölteni.

Szokásos nőd, és a hangsúly, ami ehhez a két szóhoz társult – nem bírtam kiverni a fejemből, hogy Winston olyan gúnnyal formálta meg a hangokat, hogyha gúnnyal ölni lehetne maró gyilokja végzett volna velem.
Tény, hogy nem voltam kezes bárány vele szemben, magamat is meglepve utasítottam őt vissza, s adtam vissza a pénzét, hogy más lánnyal szórakozzon aznap este, ne pedig velem. De ha akarta volna, megérti. Hiszen mi voltam a szemében? Egy kurva, akiért perkál néhány dollárt, és éjszakára, talán egy alkalomra, talán többre, de magáévá tesz. Abból a kapcsolatból nem lesz több, ami előtte történt szertefoszlik, ami utána lehetett volna, beleveszik a mélybe.
Elhittem, hogy valamikor még lesz alkalmunk találkozni, most pedig itt is az alkalom, kár, hogy újra a bűvös körben vagyunk. A körben, aminek tagja Serge. Bíztam benne, hogy egyszer újra lesz alkalmunk Winstonnal összefutni a bevásárlóközpontban, a DVD kölcsönzőben, a zöldségesnél… és nem egy ilyen helyen.
Hiába álltam ott a pultnál, még mindig magamon éreztem Serge pillantását, kezének érintését a fenekemen. Valamiért a gyomrom is görcsberándult, ha magam elé képzeltem Winston lemondó grimaszát, amit barátja mozdulata váltott ki belőle.
Valljuk be, bennem is megfordult, hogy mennyivel jobban esett volna, ha Cross érint meg így. Talán még hátra is fordulok és rákacsintok, talán nem érezném ismételten ennyire kellemetlenül magamat.
Sokkal tisztább lett volna helyzetem, ha közlöm Serge-el, hogy nem akarok Winston közelébe se menni munkaközben, s hozzon magával mást. Persze ezzel megint nagy pénzeket kellett volna magam mögött hagynom, ami nem lett volna szerencsés, mert nem válogathatok életem végéig. Egy prosti nem lehet finnyás.

Éppen abban a percben csuktam össze az itallapot, mikor mellém lépett Winston, és felnyomta magát az egyik bárszékre. Nem tudtam megállni, hogy nem túl kedves megjegyzésére ne válaszoljak valami hasonló stílusú imponáló megjegyzéssel.
- Sokáig tartott lenyugodnod, miután féltékenységi rohamodban majdnem leütötted Serge-et. Nem is értem miért nem beszéltél még neki a reggeli közös programjainkról, arról a Julie-ról, akiről nekem rinyáltál hosszan. A barátod nem? Elvileg meg kellene érteni sértett kis lelkecskéd gondjait – néztem rá szúrósan és a pultra könyökölve intettem a pincérnek.
- Két martinit kérek – adtam le a rendelést, s közben Winston arcát figyeltem.
- Csak húztam az időt. Nehogy azt hidd, hogy bármivel kevesebb vagyok, mint akinek mondom magam – jegyeztem meg félvállról. A cigaretta füst elől elhajoltam, így arcunk pontosan egy magasságba került.
- Bőven eleget ahhoz, hogy ne tudd túllicitálni. És képzeld a haverodnak nincsenek extra kívánságai, teljesen átlagos elvárásai vannak egy nővel szemben. Mondjuk az ő ágybeli teljesítményéhez képest nem is csoda… hopsz, ezt nem kellett volna elmondanom neked, mert itt elkezdesz elméleteket gyártani – kaptam szórakozottan szám elé kezem, de egy percig sem gondoltam, hogy Winston majd szalad, hogy elújságolja a legújabb híreket Serge-nek az ágyban nyújtott teljesítményéről.
A pincér letette elém a két italt, én pedig rögtön fel is emeltem őket, s ellöktem magam a pulttól.
- Ha a pincért nem is, de téged megbabonáztalak, nem de? Feszült vagy, legalábbis, ami azt illeti, ahogy a cigit szívod… ott hagytad Serge-et az asztalnál teljesen egyedül. Mivel húzott fel ennyire? Hm? – fogalmam nem volt róla, hogy mennyire trafáltam bele a dolgokba, de jól esett úgy beállítani a helyzetet, mintha minden rólam szólna. Jót tett a hiúságomnak.
- Inkább gyere vissza, mielőtt gyanakodni kezd. Már így is figyel minket – vigyorogtam rá a távolról minket fürkésző Serge-re és vártam, hogy Winston elnyomja cigijét és csatlakozzon hozzám.

Először csak megforgattam a szemeimet Julie szavaira, éreztem, hogy csak vissza akart vágni nekem, mert hangjából kiéreztem a gúnyt. Egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra, s inkább megráztam a fejem, nem akartam figyelembe venni a szavait, amik a végére igen bántóra sikeredtek, túlságosan is.
- Kérek egy whiskeyt. - mondtam a csaposnak, s visszafordultam Julie felé. Egyelőre nem szóltam egyetlen szót sem, csak hallgattam őt, szavait, melyek ostorcsapásként sújtottak rám. Nem akartam megzavarni, kíváncsi voltam, meddig képes elmenni meddig képes lesüllyedni, hogy visszavágjon nekem. A cigarettám vége minden egyes slukk után vöröslött, míg Ő kikérte az italokat, addig vetettem egy pillantást Serge felé, aki épp az egyik fickóval kezdeményezett beszélgetést, közben tekintetem visszaemeltem Juliera, felé fújtam a füstöt, s tovább hallgattam a hozzám vágott sértéseit. Az arcom egyszer sem rezdült meg, de a düh egyre csak gyűlt bennem, ahogy láttam őt teljesen kifordulni önmagából.
- Állj meg! - Ha azt hitte, hogy a kis előadása után csak úgy elröppenhet mellőlem, nagyot tévedett, ujjaim csuklójára fonódtak, s magamhoz rántottam őt, mielőtt még felkaphatta volna a poharakat, hogy visszaringatózzon Sergehez, aki ebben a pillanatban nekünk éppen háttal állt és kézmozdulataiból ítélve nagyon magyarázott az egyik öltönyös tagnak, valószínűleg a póker alapjairól és művészetéről filozofálgathattak, de ez nekem épp kapóra jött ahhoz, hogy elbeszélgessek Julieval. Egészen közel rántottam magamhoz, s el nem engedtem volna a kezeit, tekintetem az ajkaira siklott, majd visszapillantottam a szemeibe.
- Kinek ez a színjáték, nekem? Mert, ha engem akarsz becsapni, nagyon rosszul csinálod. Sértegethetsz, de úgy is tudom, hogy milyen vágyaid vannak. Nem tudnád letagadni, hogy vágysz az érintésemre, vagy arra, hogy úgy csókoljalak, ahogy legutóbb. - Kissé oldalra döntöttem a fejem, egyik kezemmel megérintettem az arcát és annyira közel hajoltam hozzá, hogy ajkainkat alig pár centiméter választotta el egymástól.
- Hol vagy Julie? Merre jársz? - Egyik szeméből a másikba pillantottam, miközben ujjaimmal végig simítottam az arcán, egy pillanatra még a saját szerepemből is kiestem, félő volt, hogy elveszítem az irányító szerepét, mert azt akartam, hogy az a Julie legyen mellettem, akit megismertem. Egy pillanatig képes voltam megfeledkezni arról, hogy milyen körülmények közt vagyunk, de az a kósza pillanat is elszállt, amint megrezzent zakóm belső zsebében a mobilom. Mindez elég volt ahhoz, hogy egy pillanatra lepillantsak, s elveszítsem a szemkontaktust, amitől ismét a jelenben éreztem magam, s rádöbbentem, hogy Julie megint csak a dolgát végzi, és ennek már a gondolatát is rohadtul gyűlöltem.
- Azt hiszem, most megyek és laposra verem kártyában a főnöködet. - Hirtelen elhúztam a kezem az arcáról, és a pult felé fordultam, felmarkoltam a korábban rendelt whiskeymet és megindultam Serge felé.
- Jah, ne felejts el sós mogyorót kérni neki, imádja. - Fordultam vissza még Jules felé egy vigyorral, majd tovább folytattam az utamat a póker asztalok felé, ahol Serge még mindig csak magyarázott egy tagnak.
- Szép estét! - Köszöntem az ismeretlen játékosoknak, mire Serge gyorsan bemutatott engem, én pedig mindegyikkel kezet fogtam.
- Úgy tűnik, hamarosan kezdődik a verseny, izgalmas lesz. - Tenyereit dörzsölte Serge, mire elvigyorodtam.
- Valóban, de addig is , nézzük, mi történik a rulett asztalnál. - Alig kellett pár lépést tennünk a szomszédos asztalig, ahol már javában folyt a rulett verseny, sokan is álltak az asztal körül, mindenki a szemüveges, szmokingos pasasnak szurkolt.
- Ki ez?- Súgtam Serge fülébe, mire megtudtam tőle, hogy egy milliárdos japán unokája, aki azért érkezett, hogy megduplázza egyébként is nagy vagyonát.
- Hol van már ez a nő?- Serge közben dünnyögve fordult hátra, tekintetével Julest keresve, ezek szerint nem látta a kis akciómat, aminek kifejezetten örültem. Nem volt kedvem magyarázkodni, egyébként is , el akartam felejteni ezt az egészet. Az est folyamán csak szórakozni akartam, nyerni a játékban, sokat inni és megfeledkezni mindenről. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a rulett asztal szélén, s érdeklődve figyeltem a japán csókát, aki egy torony magas zsetont tolt a fekete 13-asra, elég merésznek tűnt. Váratlanul a fülembe búgott egy nő, s mikor oldalra pillantottam, megláttam az előző nap megismert , ázsiai csajt, aki azzal a két másik, férjezettel volt együtt. Kezét azonnal a hátamra csúsztatta, s közelebb hajolva még egy puszit is nyomott az arcomra és belesúgott néhány dolgot a fülembe, mire elnevettem magam.
- Wins, már be sem mutatsz a hölgynek?- Serge azonnal fontoskodni kezdett mellettem, úgy tűnt, semmiből sem maradhat ki, ezért bemutattam őket egymásnak.
- Serge, ő itt Aiko Kiyumi, a hölgyet tegnap ismertem meg, ő is a hotel vendége. Aiko, ő pedig Serge Truiton, barátom, cimborám és pajzsvivőm. - Ezekre a pillanatokra sikerült kivernem a fejemből Juliet, vagy legalábbis elnyomni annak a gondolatát, hogy ő is jelen van, de a következő pillanatban, amint felbukkant, ez a dolog már szerte is foszlott...

Gyűlöltem akkor a férfi közelségét, mikor nem érinthettem meg. Nem illett megérinteni, aki még csak nem is azért húz közel magához, hogy érezhesse testem melegét, leheletemet bőrén, ruhám vékony anyagát meggyűrődni, belsőm összerázkódni.
Csak arra kellettem, hogy átvegye a stafétát és most ő jöjjön a szónoklásban, ő irányítsa a beszélgetés menetét és kedvére szégyenérzetet kelthessen bennem.
Gyűlöltem, hogy lenézett számra, de még csak közelebb sem hajolt, nem simított végig remegő ajkaimon, elpirult arcomon. Nem akart megcsókolni. Nekem azonban elég volt csókjának kínzó gondolata, térdeim elgyengülve adták meg magukat a belül dúló érzéseknek, s ha nem kötelezem magam kisebb terpeszállásba lépésre, akkor egész biztos elhasalok, s oda minden tekintélyem. Onnantól kezdve a gúnyos szavak nem úgy fognak hatni, ahogy egy kemény és határozott nő száján szökkentek volna ki.
- Nem értem, miről beszélsz… - vágtam rá rögtön, s gondolkodási időt sem hagyva magamnak, hogy rájöjjek szavai nem voltak akkora hazugságok szegtem fel dacosan álam.
- Miért játszanám meg magam, mikor tisztában vagyok vele, hogy a puszta jelenlétem elég, hogy felcsigázzalak? Nem tagadtam, egy percig sem, hogy vágyok a csókodra, vagy, hogy hozzám érsz. Attól, hogy ezt nem közöltem veled, még lehet így. De te miért nem csókolsz meg? Visszacsókoltam először… visszacsókoltam másodszor, visszacsókolnék harmadszor is. Kár, hogy nem fogod megtenni – viszonoztam sokatmondó tekintetét, de ahogy közelebb hajolt én automatikusan hajoltam hátra, s megkönyököltem a pult két szélén. Elég volt a kísértésből, mert ha ő nem is, de én képes lettem volna elveszíteni a fejem. Pedig csak Winstonról volt szó. Csak?!
- Még mindig itt állok előtted… ugyan az vagyok, akit megismertél. Nőjj fel, s lásd meg, hogy ez csak a munkám. Ha egyszer még találkozunk civilként, az leszek, akit te akarsz. De itt nem tudok… itt fizetnek a könnyűvérűségért, a provokatívságért… nem lehetek kevesebb, mint ami benne van a munkaleírásomban – biccentettem oldalra fejem, hogy elszakítsam pillantásomat az övétől, ahogy éreztem megrezzeni telefonját. Itt úgyis elvágta magát ez a beszélgetés.
Ahogy gondoltam…
Winston felállt, mint aki jól végezte dolgát, férfi mentalitását magára öltve, nagyképűen és legfőképpen önelégülten sétált vissza az asztalokig, én pedig ott maradtam a gondolataimmal.
- Seggfej… tudom mit szeret… - morogtam már csak magamnak és elvettem kissé ingerülten a pultra tett két italt. – Írja Serge Truiton számlájára – biccentettem a pincér felé, majd már el is indultam visszafelé, követve az utat, ahol Winston pár perccel ezelőtt átvágott.
Kár volt visszamennem, mert az elém táruló látvány még véletlenül sem imponált, kedvem lett volna hányást szimulálva elhagyni a terepet. Elfedve érzéseimet és nem tetszésemre is palástot húzva mégis ott maradtam, s mintha mi sem történt volna léptem Serge mellé és felé nyújtottam a Martinit.
- Ne haragudj, hogy idáig tartott, idegesítő alakok foglaltak le a pultnál, akik még erőszakosak is voltak és nem lehetett szabadulni a kezeik közül… - sóhajtottam fáradtan a szavakat és közben megdörzsöltem csuklómat, hogy még több nyomatékot adjak szavaimnak. Csak lopva pillantottam Winstonra, hiszen lebuktatni nem akartam magunkat Serge előtt, éppen csak a véleményemet akartam közölni ilyen leplezett formában Winstonnal.
- Szép estét mindenkinek – mosolyogtam rá elbűvölően az időközben hozzánk csatlakozókra, de igazából a kínai csajjal voltam elfoglalva. Vagy japán volt? Koreai? Hát nem teljesen mindegy? Az összesnek húzott a szeme, idegesítően magas a hangja és még hadarnak is. Alig várom, hogy eltűnjön.
- Winston az előbb azt mondta, laposra fog verni… - néztem buja pillantással Serge-re, majd végigsimítottam karját, de azt már csak akkor, mikor biztos voltam benne, hogy kettősünket figyeli. – Bármennyire jó a vigaszdíj, ne hagyd magad. Ha nyersz is itt leszek, ha nem, akkor meg pláne – kacsintottam rá a főnökömre, vagy inkább partneremre… vagy… már nem is tudom minek nevezhető férfire.
Rövidesen aztán felhagytam a színjátékkal, meguntam a jó kurva szerepét, nem legyeskedtem már körbe Serge-et, hagytam, hogy játsszon, én pedig lassan kortyolgatva italomat álltam mozdulatlanul mögötte, bámulva kártyáit.
- Winston, nem is tudtam, hogy te is szereztél magadnak kabalát az estére. Igazán elbűvölő nőszemély, mellette már nem lenne baj, ha vesztenél, nem gondolod? – magyaráztam egyedül a férfinek, hiszen ott ácsorogtam közte és Serge között, más nem hallhatta.
- Ezek a keleti nők állítólag tudnak valami olyat, amit egy európai nem… a csaj széles vigyorából, hosszan kivillantott combjaiból és pofátlanul mélyen dekoltált felsőjéből ítélve, erre lesz is lehetőséget. El ne szalaszd, mielőtt megint nő nélkül, felajzva maradnál… - nevettem el magam gonoszan, s már nem érdekelt, hogy mit gondol. Ha most nem történik semmi, talán soha nem fog, ha most nem vésem magam az emlékezetébe, talán soha nem fogom.

A pultnál ott hagyva Juliet nem akartam azzal foglalkozni, hogy miket mondott nekem, próbáltam elterelni a gondolataimat, s ehhez éppen kapóra jött a rulett asztalnál Serge, az új társaság és Aiko feltűnése, akivel a korábbi estét buliztam végig. Bár nem voltak kimondott eseteim az ázsiai hölgyek, ő azért tetszett és el tudtam volna képzelni azt, hogy az est későbbi pillanatait is vele töltsem el, pláne abban a tudatban, hogy Jules úgyis Serge igényeit fogja kielégíteni...Éppen legújabb hölgyismerősömet mutattam be Sergenek, amikor felbukkant Julie, s mondhatom, megjegyzésére azonnal felfigyeltem, tudtam, hogy szavai egy részét nekem címzi, de csak azért sem akartam felvenni, amit mond, ezért nem is foglalkoztam vele. Serge cimborám persze azonnal bemutatta Aikot Julienak, majd ismét folytattuk a csevegést a pókerről, mire egy megjegyzés is elhagyta "kedvenc" prostituáltam ajkait.
- Valóban? Winston, te azt hiszed, leverhetsz? Naiv vagy cimborám. - Hátba veregetett nevetve, közben a japán fószer egy újabb összeget nyert a rulettkerék túloldalán, mire mindannyian tapsolni kezdtünk, bár az én arcomra nem ült ki az öröm, hisz nem is ismertem a fickót, miért örüljek a győzelmének? Persze, sokan mások ujjongtak neki, főleg a nők, s úgy tűnt, hogy Aiko szemei is felcsillantak egy pillanatra.
- Tehetséges, te vajon hogy bánsz a lapokkal?- Mutatóujját végig húzta a nyakamon, miközben a fülembe súgta szavait. Nem tagadom, valamilyen szinten hatással voltak rám a japán hölgy közeledési kísérletei, bár közel sem voltak hasonlóak Juliéhoz. Ahogy ez eszembe jutott, az tűnt fel, hogy Ő már a dolgát végezvén Sergere nyomult, és ami azt illeti, kifejezetten irritált az akciója. Közben Aiko egy pillanatra elsétált, így felszabadult a hely köztem s Serge közt, ahová Julie lépett be, mint a játék legújabb megfigyelője. Egy pillanatra ránéztem, de aztán el is fordítottam a fejemet, látva, hogyan simított végig Serge karján. Nem értettem, miért csinálja ezt, még ha fizetik is, nem azért, hogy egész nap ezt tegye.
- Ne aggódj, nem fogom elszalasztani - Válaszoltam vigyorogva, majd rá is kacsintottam, nehogy azt higgye, hogy sikerült felülkerekednie rajtam. Szerencsére visszaérkezett Aiko, ismét jobb oldalamon termett és úgy simult hozzám, mintha ezer éve együtt volnánk, pedig csupán egy napja ismertem. Ez engem annyira nem zavart, szükség volt a támogatásra, főleg azért, mert minket is az asztalhoz hívtak, így el kellett foglalnunk a helyeinket. A további órák kemény és hosszadalmas póker játszmákkal zajlottak. Többször osztásra kerültek a lapok, különféle tétek hangzottak el az est folyamán, sorban érkeztek a tálcán az italok és jócskán fogyasztott belőle mindenki. A szurkolók sem maradtak el, a hátam mögött végig ott állt Aiko, néha a vállaimra támaszkodott, vagy közelebb húzott egy széket és leült a közelemben. Hozzám hasonlóan azonban, Serge is nagy kényeztetésben részesült, Juliet folyamatosan vele foglalkozott, leste Serge szavait, s mintha nem is a kurvája, hanem a barátnője lenne, folyamatosan cirógatta őt, ezzel engem olyannyira ingerelve, hogy végül a legutolsó játszmát elrontottam, és bebuktam az összes pénzt , amit feltettem. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a pénzt Serge nyerte el, így mondhatni, jó kezekbe került. Az arcomra kiült a csalódottság, amit valószínűleg mindenki a veszteségnek tudott be, de sokkal inkább Jules viselkedésének szólt.
- Mit is mondtál cimborám, hogy elversz?- Röhögve veregetett háton Serge, majd kezet fogott a többi játékossal is, akik gratuláltak neki.
- Hát cimborám, gratulálok, elismerésem! - Mondtam végül, majd barátian megölelgettem őt. Be akartam érni én a vigaszdíjjal, tekintetemmel Aikot kerestem, aki abban a pillanatban lépett oda Sergehez, a nyakába borult , hogy gratuláljon, s feltűnően érdeklődni kezdett felőle.
- Na jó, én iszom még egyet...jössz Aiko?- Kérdeztem a nőt, mire felém fordult és rám mosolygott.
- Én nem kérek, de menj csak , igyál nyugodtan, addig vigyázok a győztesedre. - Nevetgélve fordult vissza Serge felé, úgy láttam, hogy a cimborámnak is tetszik a bánásmód, nem különösebben foglalkoztak azzal, hogy az est legnagyobb vesztesét, azaz engem pátyolgassanak. Elkomorodott arccal fordítottam hátat a társaságnak, Juliet sem láttam, hogy hová tűnt, de volt egy sejtésem, hogy ha visszatér, Serge majd közli vele ,hogy a felállás változott, és hármasban nyomatják tovább az estét. A pulthoz értem, lépéseim már nehezedtek, éreztem, ahogy az alkohol már a hatalmába kerített, de azért egy pohár whiskeyre még szükségem volt.
- Kérek egy pohárral abból. - Mutogattam az üvegre, s miközben töltöttek, hozzátettem: - Serge Truiton számlájára, kössz. - Amint megkaptam az italt, magamba is döntöttem, majd ott hagyva a kaszinó fényeit, kilépdeltem a játékteremből és megindultam a lift felé. Be is léptem, már zárult volna az ajtó, mikor kipillantva megláttam Juliet, aki hevesen kalimpált, s úgy tűnt, felém tart. Laza mozdulattal megnyomtam egy gombot, s megállítottam a liftajtót, mielőtt az bezárult volna.
- Hová-hová?- Érdeklődtem, miközben kezeimet zsebre csúsztattam, s hátra dőltem, neki a liftajtónak. Ingem felső két gombját már korábban kipattintottam, már az ingem sem volt becsúsztatva a nadrágom övébe, látszott, hogy az est és az ital meghozta a hatását. Miközben a liftajtó bezárult, tekintetem végig futtattam Julien...

Halálra untam magam.
Legalábbis belül már elszenvedtem a lehető legtöbbféleképpen halálomat, nem tudtam hirtelenjében, min kellene gondolkoznom, ahhoz, hogy ne térjek vissza folyton folyvást Winstonhoz. Egy dolog volt, hogy unott arcomra nem engedtem fel a bárgyú vigyort, amitől egyértelművé válhatott volna Crossnak, hogy bizony már megint és még mindig ő jár a fejemben, az pedig egy másik, hogy közben Serge kérésének igyekeztem eleget tenni.
Néha belefáradtam, hogy cirógassam a karját, köröcskéket rajzoljak a kézfejére, játsszak zakója aljával, vagy szájához emeljem a poharát, s megvárjam, amíg legurít egy kortyot az újonnan érkezett piából. A játszmák végére kezdtem belefáradni, hogy most már órák óta nem csinálok semmi érdemlegeset azon kívül, hogy babusgatok egy felnőtt férfit. Ez nem az én munkaköröm volt, mégis én ültem most itt. Lassan átszerződhetek escortgirlnek, mert vagy én húzom ki magam mondvacsinált indokokra támaszkodva az ügyfelek keze alól, vagy Serge talál nekem valami remek elfoglaltságot a munka helyett, de egy biztos ebben a hónapban még az első havi fizetésemet sem ütöttem meg. Ha így folytatom, el fogok szegényedni, és akkor teljesen felesleges lesz a testemet árulni, mert nem fogok jobban járni, mintha nőknek aerobikot oktatnék.
Ennél a gondolatnál grimaszolnom kellett, arról már nem is beszélve, hogy szervezetem menthetetlenül áhítozott egy szál cigarettára, s annak kesernyés ízére, a betanult gépies mozdulatsorra, a nyugalomra, amit a pillanat magában hordozott.
- Tolj fel mindent, mire visszajövök, úgyis nyersz – súgtam Serge fülébe, majd kitolva magam alól a széket még belepillantottam főnököm körében ülő játékosok lapjába, majd elviharzottam a terasz felé, hogy eleget tegyek testem konok akaratának.

Mire visszamentem, a játékos asztal kiürült, mindenki eltűnt az előző társaságból. Csak a pincér jött oda hozzám egy cetlivel, amin Serge írását ismerhettem meg.
„Találd fel magad, angyalom. Reggel találkozunk a hallban, a kilences géppel megyünk vissza. Serge”
- Ezt is önnek küldték – nyomott a kezembe a pincér srác egy kulcsot, ami feltehetőleg egy szabad szoba volt csak nekem lefoglalva. Csoda, hogy erre volt ideje gondolni Serge-nek, miközben azon gondolkozott hányszor és hogyan tegye magáévá a törpe húzott szeműt.
Nagy magányomban elindultam a liftek felé. Előre láttam, hogy össze-vissza dobálva fogom bámulni a hotelszoba plafonját… nem tehetek róla, ha nem a saját ágyamban fekszek, nem tudok elaludni. Nem igazán akaródzottam sietni, egészen addig, amíg meg nem pillantottam a hoppon maradt Winstont a liftben állni.
- Wiiiins – kiáltottam át a folyosón és kocogássá szaporázva lépteimet siettem utána. Mázlim volt, meghallott.
- Köszi – szálltam be mellé a liftbe, és megnyomtam az emeletet, ahol szobámat reméltem. Rápillantva a férfire, nem is tudtam mit kellene igazából mondanom. Pedig lett volna mit kérdezni. Például rögtön az első: ki nyerte meg a játszmát? Miért ment el a kínai Serge-el? Miért vág ilyen letört képet Wins? És… mindegy, úgysem fogom egyiket se feltenni neki.
A lift vészesen közeledett a huszadik emelet felé, én pedig csak néztem, ahogy egymás után villannak ki a számok a kijelzőn.
Nem akartam egyedül lenni.
Nem akartam unatkozni.
Nem akartam egyedül lenni.
Nem akartam Winston nélkül lenni…
Pillantásom hamar összeakadt a férfiével, s nem kellett több, hogy az ő fejében is ez jár. Nem akar nélkülem lenni.
- Winston…
Nyitottam szólásra ajkaimat, de elakadtam. Eddig szoros kontyba tűzött hajamat leengedtem, a koktélruha boleróját kínzólassúsággal, de lecsúsztattam karomról, majd kistáskám mellett, a lift sarkában végezte.
- Nincs kedvem egyedül aludni… - lóbáltam meg a kulcsot ujjaim között, majd a tizenhetedik emeletnél is kivillant a számlap, én pedig mintha levegő után kapkodnék, úgy tapadtam rá Winston ajkaira, s csúsztattam szobám kulcsát kezébe. Innentől kezdve minden döntés az ő kezében van. Ha ellök, akkor holnaptól nem találkozunk, egyedül térek aludni, és egy éjszakán át lesz időm megtervezni, hogy mennyit kell keresnem még, hogy elutazhassak a világ másik felére, ahol ez a férfi soha többé nem talál rám, ha pedig viszonozza csókom… akkor… akkor ráérek utána átgondolni a reggeli teendőket.
Hosszan csókoltam, szenvedélyesen, ragaszkodón…

- Nincs mit- Feleltem szűkszavúan a liftbe lépő nőnek, tekintetem újra és újra végig futott Julien, pillantásom néha megakadt a szemein, az ajkain. Nem igazán tudtam, miről beszélgethetnénk, nem jutott eszembe sok értelmes dolog, csak azon járt az eszem, hogy megállítom a liftet és a falhoz préselem őt. Túl közel volt, vagy épp a lift bizonyult kettőnk részére szűknek. Hiába támasztottam hátammal a lift oldalát, ettől függetlenül még így is csak egy karnyújtásnyira állt tőlem, legfeljebb másfélre. A lift kínzó lassúsággal haladt felfelé, csak egy pillanatra néztem a panelre, ahol láttam felvillanni az éppen következő emelet számát, de tekintetem újra visszavándorolt Juliera, aki éppen akkor engedte le haját, mely korábban még kontykénd díszlett a feje tetején. Lehet, hogy tudta, hogy a kiengedett hajat szeretem, pillantásom végig siklott vállain, ott, ahol hajszálai lefelé csúsztak,láttam, ahogy táskáját a földre ejti, majd azután a vállain pihenő boleró is követi a retikül útját. Nem volt kétséges, hogy mi készül, mikor újra felpillantottam és elkaptam a tekintetét, Jules már veszélyesen közel került hozzám, s mondatát követően megcsókolt. Csupán néhány másodperccel előzött meg, ha ő nem tette volna, biztosan én támadom le. A kulcsot megfogva, kezeimet fenekére csúsztatva húztam magamhoz közel, miközben szenvedélyesen csókoltam vissza, s ezzel a lendülettel, egyre csak felé lépkedve, pillanatok alatt az ő térfelén kötöttünk ki, ahol szabad tenyeremmel állítottam meg lendületünket a lift falán. Éppen csak egy levegővételnyi időre választottam el ajkaimat az övéitől, kezeimet feljebb csúsztattam testén, majd egész testemmel neki dőlve, ágyékomat az öléhez tolva, vadul támadtam ajkaira, s még jobban hozzátoltam őt a lift falához, ami lassan elérte a 20. emeletet és halk csengéssel jelezte az érkezést. Nehezemre esett elválasztani ajkaimat Juliétól, de ahogy megéreztem, hogy nyílik a liftajtó, s feltárul a fényes folyosó, kénytelen voltam arra pillantani. Szerencsére a folyosó üresnek tűnt, a liftet azonban újra hívták, mivel ismét csengett, és az ajtó elkezdett bezárulni. Lábamat azonnal beakasztottam a két ajtó közé, majd visszapillantottam Julesra.
- Melyik a szobád? - De mielőtt még újra válaszolhatott volna, magamhoz rántottam, kiperdítettem őt a liftből, majd, immár a folyosón préseltem a falhoz, s újra neki estem ajkainak...

Csókjait megízesítette a whisky jellegzetes íze, érintéseit követte a vágy, és ahogy hozzám simult egész testével úgy éreztem felrobbanok, ha nem kapok többet, többet és még többet. Telhetetlenségem határtalannak bizonyult, s a napi rutin miatt kapkodásomnak és sietségemnek sem tudtam megálljt parancsolni.
Csókját nem tudtam volna eléggé kiélvezni, ahhoz nem volt elegendő időnk. Nem mintha nem állt volna előttünk az egész éjszaka, de hirtelen úgy éreztem, hogy mindent akarok rögtön és azonnal. Egy idő után meg se próbáltam parancsolni magamnak, vagy lassítani a tempón, és nem rögtön a fekete ing gombja után nyúlni, hogy tenyereimmel ízlelhessem végre bőrét.
Alig váltam el tőle egy levegővételnyi pillanatra, de addigra már én préselődtem fel a falra, s olyan közel állt hozzám, hogy jól érezhettem vágyát. Feltehetően ez volt az a pillanat, amikor még jobban feltüzelt az együttlét gondolata, hogy büntetlenül sikíthatok majd karjai között, nem kell majd bocsánatot kérnem a lopott csókokért, az együtt töltött éjszakát követően nem kell eltűnnöm, nehogy a vendég ne azt lássa, amit éjszaka az alkohol megfestett előtte.
Ahogy a lift megérkezett már sikerült remegő kezeimmel átbújtatnom a szűk lyukakon a gombokat , így ahogy eltávolodtam tőle szabadon láthattam izmos mellkasát. Nem sok kedven volt elválni tőle, de össze kellett szednem magam. A pillanat töredéknyi része alatt nyaláboltam fel vékony bolerómat és a retikülömet, hogy minél gyorsabban követhessem. Egy percre sem akartam elválni tőle, mert csak zavarba jöttem és ráértem azon gondolkozni, hogy éppen készülök elveszíteni a méltóságom Winstonnal.
Szerencsére gondolataimat rögtön elterelte Winston csókja, amit nem tudtam nem viszonozni. Vadul próbáltam letolni válláról ingét a zakóval együtt, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak akkor fog működni, ha finoman, érzéssel csinálom.
- 2035-ös… menjünk, mielőtt valamelyikünk lelombozódik, vagy meggondolja magát… nem akarom magam meggondolni – súgtam Winston ajkai közé, elsiettem vele a megadott számú ajtóhoz, és kitépve kezéből a kulcsot benyitottam a félhomályban úszó helyiségbe. Íriszeim rögtön az ágyra koncentráltak, így amíg Wins betette maga mögött az ajtót, nekem volt annyi időm, hogy letoljam magamról ruhámat és lerúgjam magassarkúmat. Szörnyű volt minden perc, amit ilyen melléktevékenységgel kellett tölteni, de most már semmi nem állíthat meg minket.
Az ágy felé hátrálva vártam, hogy kövessen és átfogva derekam, együtt vetődjünk az ágyra folytatva a kínzó csókolózást. De az a perc, amíg követni kezdett, s míg ott állt az ajtónál, túl hosszúnak bizonyult.

Elvigyorodtam a csókban, mikor próbálta leszaggatni rólam a ruházatomat, ami úgy tűnt, megmakacsolta magát. Az ingemen már egyetlen gomb sem lehetett gát, hisz szabadon lengett rajtam, a zakó azonban , erős szabásának köszönhetően nem akart olyan könnyedén lecsúszni a karjaimról, mint ahogyan azt Julie kigondolta a fejében. Ennek ellenére próbáltam neki segíteni, kezeimet lehúzva derekáról, kicsit hátrafelé tartottam, majd lefelé, s hátam mögött egyik kezemmel meghúzva először egyik zakóm ujját, majd a másikat, már könnyedén csúszott lejjebb a zakó, amit aztán a bal karomra fektettem, s újra loptam egy csókot Julietól.
- Jól van, siessünk..- Súgtam vissza ajkai közé, majd megfogva a kezét, utána siettem, s egészen addig szedtük a lábainkat, míg meg nem álltunk a 2035-ös szoba előtt. A kulcs valahogy visszakerült Juleshoz, s míg ő azzal ügyködött, hogy kinyissa a szobaajtót, addig én közelebb hajolva hozzá , már a nyakát ízleltem ajkaimmal, kezemmel pedig a hátát cirógattam, csak hogy véletlenül se felejtse el, hová tartunk, s mi célból. A szobaajtó kinyílt, Jules besurrant rajta, én pedig halványan elmosolyodtam, kivételesen nem kényszerből, hanem azért, mert örültem annak, hogy vele lehetek. Mielőtt még beléptem, körbepillantottam a folyosón, s mivel nem láttam senkit, Serget sem, bátran léptem be a szoba küszöbén, s miközben becsuktam az ajtót, végig figyeltem, ahogy Julie megszabadul a ruhadarabjaitól.
- Veszedelmesen gyors vagy. - Jegyeztem meg egy vigyorral, majd odasétáltam hozzá, közben ledobtam a zakómat, és az ingemet is a földre, majd ismét Julie ajkainak estem, miközben kezemmel megfogtam csípőjét, combját, s az ágyra döntöttem, majd vele együtt én is rádőltem, s fölé magasodva, immár a kényelmes ágyon csókoltam tovább és haladtam egyre lejjebb és lejjebb. Először a melltartóitól szabadítottam meg, majd a ruhadarabot félredobva egy ideig elidőztem a fönti tájakon, azt követően lejjebb vándoroltam, és a legutolsó ruhadarabtól is megszabadítottam őt, majd kényeztetve csókokat leheltem rá, és újra visszatértem az ajkaihoz, közben lábai közé férkőztem, de vele ellentétben, rajtam még mindig volt ruha, egy farmer és egy alsónadrág személyében.

A fél homályba belépő szoba csendjét jól eső nyögéseim töltötték meg, az elérzékenyült sóhajtozások, s ruháink tompa puffanása, amint a padlón végezték. Túl sok anyagdarab állt még közénk, így örömmel töltött el, mikor sikerült lefejtenem róla zakóját ingével együtt. Újult izgalommal buktam mellkasára, hogy a meztelenül maradt felsőtestet végigcirógathassam ajkaimmal, s ujjaimat a széles vállba mélyesztve tudjam még közelebb magamhoz a biztonságot nyújtó férfit.
Minden porcikám remegett érte, az érintéseiért, a csókjáért. Egyre többet és többet akartam, a amíg ilyen önző módon követeltem magamnak még több csókot és érintést, arra eszméltem, hogy lassú mozdulattal tolom el magamtól arcát, hogy végigsimítva arcélén rámosolyogjak. Nem akartam többet ettől a pillanattól, csak látni szemeiben azt az eszeveszett csillogást, ami sajátjaimban is ott ült. Ugyanúgy akartam, hogy vágyjon rám, mint én őrá.
Nem kérdeztem meg, hogy most kit lát bennem, nem akartam egy újabb esténket szétzilálni. Én nem kliensként gondoltam rá, hanem mint Winstonra, a férfire a DVD kölcsönzőből. Ez jó érzéssel töltött el, s lelassította kapkodásom is.
- Csak az előzetes mellékcselekvésekkel szeretek időben végezni, hogy a jó részére több időnk maradjon – vigyorogtam rá. Arcizmaim önálló életet éltek, s ezért nem is tudtam parancsolni buja mimikámnak. Egy percre vettem csak le pillantásom Winstonról, de addigra már éreztem, hogy újra ott áll előttem, s maga alá gyűrve az ágyra döntött.
Hátam ívbe feszült, ahogy csókjai testemet érték, csípőmet övének préseltem, s az eszményi érzéstől, ami másodpercenként végigszántott testemen nem bírtam érzéketlen maradni, lábaimmal s kezeimmel is azon voltam, hogy minél hamarabb az övé lehessek. Engedtem, hogy minden egyes ruhadarabomtól megszabadítson, s felhúztam combjaimat teste mellé, hogy kedvére kiélvezhesse uralkodó helyzetét. Míg velem foglalkozott, azon voltam, hogy minden érintését kiélvezzem, így csak miután felhevült testem, ébredtem rá arra, hogy Winstont többi ruhájától is meg kell szabadítanom.
Csókunk közben nehéz volt másra is koncentrálni, de a sok estényi gyakorlatnak köszönhetően, könnyen rátaláltam nadrággombjára, s pillanatokon belül már le is toltam csípőjéről még rajta pihenő ruhadarabokat. Ujjaim rákulcsolódtak meredező férfiasságára, s belenevetve csókunkba kezdtem el lassú, majd egyre intenzívebb mozdulatokkal kényeztetni.
- Szólj, ha valami nem tetszik… - súgtam szélesen mosolyogva fülébe, hiszen a cseppnyi irónia a belőle kiváltott reakciónak szólt. Megerősítést akartam, hogy ő is annyira élvezi, ahogy én élveztem bőrömet elfedő puha csókjait.
- Gyerünk, vedd el, amit akarsz… - súgtam ajkai közé, s most már sokkal lassabban és érzékiebben nyomtam csókot ajkaira, hogy rendszertelen lélegzetemet helyreállítsam.
- Én is akarlak… - erősítettem meg őt, nem akartam, hogy tovább várjunk. Szükségem volt rá,hogy testünk végre eggyé olvadjon.

Julie láthatóan élvezte azt, hogy vele foglalkozom, hogy úgy bánok vele, mint egy nővel, s nem úgy, mint egy fizetett prostival. Nem is tudtam volna úgy viselkedni vele, hisz ebben a pillanatban csak azt a Julietet láttam magam előtt, akivel a dvd kölcsönzőben találkoztam először, s aki a parkban még a szuszt is kihajtotta belőlem a tempójával. Kényeztettem őt, s élveztem, hogy tetszik neki az, amit csinálok, imádtam, ha hangot adott annak, ha valami jól esik neki. Minden mozdulatomra reagált, s néha, mikor felpillantottam rá, tetszett még az arckifejezése is.
- Tetszik, hogy élvezed az érintéseimet, annyira kívánlak. – Suttogtam a fülébe, miután bebarangoltam a testét, s ismét visszatévedtem a nyaka fölé, s a halk szavakat követően újból megcsókoltam. Annyira vágytam rá, hogy ennek már kézzel fogható bizonyítékát is mutattam, s elszakadva csókunkból sóhaj hagyta el ajkaimat, ahogy megérintette a férfiasságomat.
- Tetszik..nagyon.- Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, az ágyon térdelve kiegyenesedtem, s előrébb toltam a csípőmet, majd lepillantottam, hogy lássam , mit is művel Julie. Ez mindössze pár pillanatig tartott, mert újra lehajoltam, ismét csókoltam őt, közben karjaimon támaszkodtam meg, s élveztem kényeztető mozdulatait, melyekkel még jobban felkeltette vágyamat, amit már le sem tagadhattam. Kezemmel újra érintettem ölét, majd közelebb hajolva hozzá ismét csókoltam, majd szavait követően a füléhez hajoltam, és belesúgtam, hogy mennyire kívánom, s mit fogok tenni vele az elkövetkezendő percekben. Nem akartam tovább várni, elhelyezkedtem lábai közt, szólnom sem kellett, mert rutinos mozdulatokkal helyezkedett úgy, hogy még jobban hozzáférjek. Férfiasságom érintette ölét, szívesen eljátszottam volna Julieval, hogy kicsit kínozzam, s még inkább kívánjon, de azzal saját magam is kínoztam volna, így nem vártam tovább, egy határozott mozdulattal toltam előrébb csípőmet, miközben egyik kezemmel gyengéden az ágyhoz szorítottam a csuklóját, majd újra csókoltam és közben lassú mozgásba kezdtem. Eggyé váltunk, szemeibe pillantottam, figyeltem testének minden egyes rezdülését, élveztem érintését , s reakcióiból azt is felmértem, miként gyorsítsak a tempón. A kezdeti, lassú mozdulatokat egyre határozottabb, s gyorsabb mozdulatok követték, én uraltam a testét, és ez örömmel töltött el, de úgy láttam arcán, hogy ő is élvez minden egyes pillanatot. A csókok között igyekeztem levegőhöz jutni, sóhajtottam, ahogy egyre inkább élveztem együttlétünk minden egyes pillanatát. Rezdülései, kéjes sóhajai engem is extázisba kergettek, elködösült a tekintetem, már nem volt visszaút, éreztem, hogy elönt a forróság. Éppen egy csókunkból váltak el ajkaink, mikor mélyről jövő nyögés hagyta el ajkaimat, testem megfeszült, s Julieval együtt élveztem a pillanatot. Egy lassú mozdulatot követően elváltam tőle, ajkaimra mosoly kúszott, az arcához hajoltam , félresimítottam kócos hajszálait és megcsókoltam őt.
- Ha ez most álom, akkor baromi jót álmodtam. – Nevetve vetettem magam a hátamra, pislogtam párat, kifújtam a levegőt, rendeződött a légzésem, aztán újra Julie felé fordultam, s az egyik karommal magunkra húztam a takarót, melynek egészen eddig nem sok szerepe volt, majd átöleltem a karommal, s végig simítottam a combján, amit átvetett a lábamon.
- Már a mosodában rá kellett volna térnem a témára. – Mosolyogva néztem az arcát, a vonásait, abban a pillanatban egyáltalán nem tűnt prostituáltnak, magam előtt azt a Juliet láttam, akit megismertem, akit megkedveltem és aki teljesen elvette az eszem.
- Nem mondasz semmit?- Kezemmel megsimítottam az arcát, miközben a szemeit figyeltem, jó lett volna, ha nem múlik el ez a pillanat, s nem kellene majd visszatérnünk a valóságba.
- Ezt újra tudnám csinálni Veled – Megint közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, de éppen csak hozzáértek az ajkaim, valaki kopogtatott az ajtón…

Megérte várni, s tudtam, hogy Winstonra bármennyit megérte volna várni. Egyikünknek sem lett volna jó, ha már a bordélyházban, vagy a születésnapján testi kapcsolatba keveredünk. Azoknak az erőltetett helyzeteknek nem volt meg a varázsa. A hirtelen jött kényszer érzet váltotta ki belőlünk csupán az együttlétek gondolatát. De vajon, ha ránk parancsolnak is tudtuk volna ennyire élvezni a másik érintéseit? Vagy a bensőnket felemésztő szenvedélytől vadul lángoló tűz hozta meg kettőnknek a katarzist a beteljesülésről álmodozó úton? Nem voltak már bennem kételyek, csókjaival elűzte tőlem a bárszoba kényes hangvételét, az ottani feszengésemnek és félelmemnek nyoma sem maradt.
Minden egyes érintésére hevesen reagált testem, akaratom ellenére sem tudtam elnyomni a hangos sóhajokat, az élvezetes nyögéseket, légvételemnek pedig már semmi nem tudott parancsolni, mert a testemet elöntő forróság nem hagyott nyugodni. Ölem érte lüktetett, érezni akartam. Érezni akartam Őt, hisz az egyetlen volt, aki testi-lelki gyarlóságaimon elégtételt tudott venni.
Izgató szavai csak még jobban felkorbácsolták vágyaimat. Nem akartam gyengédebb lenni vele, főleg nem az után, hogy nyögései élvezetről árulkodtak, s tettei is sürgetőbbek lettek kényeztető mozdulataim közepette.
A megszokás azt diktálta volna, hogy visszadöntsem partnerem az ágyneműre, s ágyékára ülve magamba vezessem, majd amíg ő kedvére fixírozza kiszolgáltatott, de annál érzékibb testem buja domborulatait és vonalait, addig teret engedjek bőrömön hideg kezei tapogatásának, s parancsainak.
De Winston nem hagyta, hogy én kerüljek felülre. Nem mintha erőszakosan próbáltam volna lenyomni, de mikor átkarolva derekamat lehúzott magával az ágyneműre nyilvánvalóvá tette előttem akaratát, hogy nem marad alul.
Eszembe se jutott ellenkezni, vagy kivenni kezéből az irányítást, túl jól esett, ahogy rám összpontosított minden erejével.
Lehajolt hozzám, s újabb csókja elfojtotta gondolataimat. Elvesztem. Ujjaim erőtlenül markolták meg a fehér ágyneműt alattunk. Hátam ívbe feszült, mikor magamban érezhettem, s percekbe telt, mire fel tudtam venni az általa diktált tempót, s hozzá szoktam mozdulataihoz. Idő kellett, mire el tudtam szakadni ajkától és nyakába fúrva arcom zilálni, elnyomni hangos sikkantásaimat.
Egyre gyorsabb tempót diktált, s türelmetlenebbé vált, ahogy az őrjítő beteljesülés felé haladtunk. Nem bírtam csak egy helyben feküdni, testem együtt mozdult Winstonéval, s ugyan akkor érve el a kielégülésig, csuklottunk az ágyra.
Homlokomon izzadságcseppek gyöngyöztek, testem összerándult, kócos hajam pedig ugyanolyan erőtlenül, akár csak én, terült el az ágyon.
- Nem álmodtál – nevettem fel halkan. A szavak nehezen hagyták el számat, nehéz volt bármit is mondani egy ilyen szex után. – Isteni voltál… még most is remeg a lábam – súgtam kéjesen a fülébe és szorosan hozzábújtam, hogy egy rövid csókot nyomhassak ajkaira.
Annyira jó volt csak ott heverni mellette, tudni, hogy most nem következnek éles szócsaták, nem fogja a fejemhez vágni a szerinte hibaként rögzített foglalkozásomat, a tetteimet sem hánytorgatja fel és nem kell azt a sajnálatot látnom a szemében. Teljesen más volt, s így sokkal kellemesebb.
- A mosodáról jut eszembe… mióta egyedül járok DVD-t kölcsönözni már nem tudok jó filmet választani. Mindig csak az unalmasabbnál unalmasabb horror filmek akadnak a kezembe, amik közben inkább kukoricával dobálom a képernyőt, csak néznem ne kelljen… - fintorgok egyet. – Szóval, újra programba iktathatnánk, hogy együtt keresünk filmet. Aztán most már akár együtt is megnézhetnénk. Nálad, vagy nálam… - cirógattam pihegve mellkasát, és még mindig nehéz volt elhinni, hogy ott van mellettem, s tényleg nem prostinak titulálva bánik velem.
- Egész este a tiéd vagyok… ne fogd vissza magad – vigyorogtam rá, teljes megelégedettségemben, s felnyomva magam könyökömre, fölé hajoltam és hosszan viszonoztam édes csókját. Már nem voltunk olyan kapkodóak, nem akartunk rögtön mindent, nyelveink is lassabban járták édes táncukat.
Már éppen átvetettem volna lábamat csípőjén, s fölé kerekedtem volna, mikor kopogtatásra lettem figyelmes az ajtó irányából. Megkérdeztem volna, hogy ki az, ha nem szűrődik be hang is. Így nyilvánvalóvá vált, hogy Serge az.
- Azt hittem az a húzott szemű ribanc jobban ki tudja elégíteni… - nyögtem fel mérgesen, és hajamat megigazítva, az ágy végébe terített selyem köntös után nyúltam, hogy mutatkozhassak Serge előtt. Nem mintha nem látott volna még meztelenül…
- Szerintem szedd össze a cuccaidat Wins… az erkélyen át tudsz mászni egy másik szobába… de nem kéne tudnia Serge-nek, hogy most kiélvezted a születésnapi ajándékodat… khm – néztem rá nagy komolyan, de nem bírtam ki, hogy ne vigyorogjak.
- Siess, nem szeret várni… - rugdostam be ruháimat az ágy alá, majd mielőtt kinyitottam volna az ajtót és megvárom, hogy Wins elbújjon, odasietek hozzá és egy búcsúcsókot lopok szájáról. Nem tudtam, hogy ez mikor fog megismétlődni, de addig kell valami, ami mentsvárként ott lesz, amire visszagondolhatok, hogy ilyen is volt.
- Csak, hogy… - szükségét éreztem volna némi magyarázkodásnak, ahogy ajkaink elváltak, de aztán mégis magamban tartottam gondolataimat, és már az ajtónál is termettem, hogy kinyissam.
- Én szőke angyalkám! – kiáltott fel Serge, amint meglátott, s próbálta még macsósabbra venni helyzetét, ezért még egy félmosolyt is megvillantott. Valljuk be, Serge se volt utolsó pasinak, de nem vágytam rá, hogy eleget kelljen tennem kéréseinek, reméltem, gondolataim nem ültek ki ennyire egyértelműen arcomra.
- Végeztél is?
- El se kezdtem…
- Vagy csak nem emlékszel.
- Cica, neked tartogattam magam – esett beljebb az ajtón, s megcélozva engem, borult a nyakamba, s kezdett el az ágy felé hátráltatni. – Mit is ígértél nekem, ha nyerek?
- Ugyan azt, amit akkor, ha veszítesz – néztem rá érdeklődve, mert nem tudtam mire is gondol komolyan.
- Akkor tedd a dolgod. Nem lehetsz a második nő, aki ma elutasít… ne legyél olyan, mint a keleti ringyó. Őt nem tudtam kirúgni, téged kitudlak, de nem akarlak – magyarázta megfeszült arccal, de hangja vontatott volt a rengeteg piától, amit a játszma alatt magába döntött. – Na, mi lesz? Nem vagy túl készséges…
Nem tudtam, hogy hol lehet Winston, de az állásomat nem akartam elveszíteni, s túl sok rosszfát tettem mostanság a tűzre.
Mint mindig, lenyomtam Serget az ágy végébe, és miközben beültem ölébe elkezdtem kibontani nyakkendőjét, majd kigombolni ingét, végül letolni válláról a szürke öltönyt.
- Nem láttad a cimborámat, Winstont? – kérdezte miközben élvezte vetkőztetésemet, s hajamat csavargatta.
Na, Julie? Válaszolj valamit, kislány…

- Ehhez te is hozzájárultál - Széles vigyor kúszott az ajkaimra, nehéz volt elhinni, hogy éppen egymás teljesítményét díjjazzuk, miközben néhány órával korábban még a kaszinó bárjában feszültünk egymásnak, s gúnyos szavakat dobáltunk oda-vissza. Jó volt ölelni, lustán heverni az ágyon, a közelében , tudva, hogy az egész éjszaka előttünk áll, s ha akarjuk, újra és újra összegabalyodhatunk, vagy csak pihenhetünk némán, egymás karjaiban. Éppen az arcát cirógattam, s a hajszálaival játszottam, mikor szóba hozta a DVD kölcsönzőt és lelkesen beszélt arról, hogy miket kellene gyakrabban csinálnunk. Mosolyogtam, mert szavai, arcának játéka, szemei csillogása arra késztetett, tényleg Őt láttam magam előtt, azt a Julest, akit az éjszakai élet nélkül ismertem meg. Nem is igazán akartam, hogy elmúljon ez a nap, mert jól tudtam, hogy azzal ez is véget érhet, s ő ismét visszatér majd a munkájához, és újból szembesülnöm kell azzal, hogy ki is ő valójában. Erre még csak gondolni sem akartam, ezért gyorsan ki is vertem a fejemből és újra arra figyeltem, amiről beszélt, el is nevettem magam.
- Szóval úgy nézel horrort, hogy ha valami nem tetszik, megdobálod popcornnal? Ez jó, tetszik. - Nevetve húztam magamhoz közelebb, orrom szinte érintette az övét, miközben a szemeibe pillantottam.
- Lehet róla szó, akár nálam is, elég nagy tévém van. - Mosolyogva pillantottam ujjaira, amivel a mellkasomat cirógatta.
- A testedzést is újra beiktathatnánk, gondolok itt a futásra, egy kis gimnasztikára...- Ajkaimra ezt követően perverz vigyor futott, le sem tagadhattam volna, hogy ezek után már nem elégszem meg a szimpla videótékás csevejekkel. Tényleg felhőtlenül beszélgettünk, nem éreztem kínosnak, és rajta sem látszott, hogy bármiféle rossz gondolat szőné körülöttünk a levegőt.
- Ne aggódj, nem fogom vissza magam . - Vele együtt nevettem, majd hosszan csókoltam és mikor fölém akart kerekedni, derekát megfogva akartam segíteni a hadműveletben, de hirtelen dübörögtek az ajtón, s pillanatok alatt kiderült, hogy nem más kopogtat, mint Serge.
- Jaj ne már..- Elhúztam a számat, nagyon nem tetszett az, hogy éppen ezekben a pillanatokban zavart meg minket a cimborám, s valamiért nem sok jót sejtettem, így pillanatok alatt lehangolódtam, és ez az arcomra is kiült.
- Én is azt hittem...- Válaszoltam dünnyögve, majd tekintetem visszavezettem Juliera, és nem igazán akartam elengedni, csak akkor húztam le kezeimet a derekáról, mikor már ő szólt rám.
- Jah, tudom...- Csak ennyit feleltem, aztán, ahogy legördült rólam, kikászálódtam az ágyból, felhúztam az alsómat, kezembe kaptam a ruháimat és nem túl gyorsan, de megindultam az erkély felé. Csak Julie hangjára torpantam meg egy pillanatra, meglepett, hogy utánam lépett, és megcsókolt, sikerült teljesen összezavarnia. Egy halvány mosolyt azért sikerült kicsikarnia belőlem, valamiért azt reméltem, hogy ez a csók biztosíték arra, hogy Serge cimborámat ma este nem engedi be a szobájába. Gyorsan kiléptem az erkélyajtón, a fal takarásába húzódtam, közben ott magamra kaptam a farmert és a pólómat, de feltűnt, hogy a zoknim odabent maradt, Julie szobájában.
- Basszus...- Visszahajoltam, hogy bekukkantsak, mi is történik, s akkor már csak azt láttam, hogy Serge veszélyes üzemmódban tereli őt abba az irányba, amerre én tettem ugyanazt, nem is olyan rég. Jobban előrébb hajoltam, hogy mindent láthassak, s mikor megláttam azt, hogy Julie Serge fölé mászott, megrándultak az arcizmaim. Azt hiszem, düh, féltékenység és csalódottság kavargott bennem, s jobbnak láttam, ha eltűnök. Át is másztam egyik erkélyről a másikra, szerencsére a szomszéd szoba az enyém volt, és még a délután folyamán nyitva hagytam az erkélyajtót, hogy szellőzzön a lakosztály. Csak ennek köszönhettem, hogy nem kellett órákat lógnom odakint. Beérve a szobámba azonnal az asztalon heverő cigi után nyúltam, rá kellett gyújtanom, mert a gondolataim folyamatosan csak azon kattogtak, hogy Julie most ugyanazt teszi Sergel, amit velem. Ideges voltam, pattogtam, mint egy üregi nyúl, hol leültem az ágyra, hol felálltam, hol elsétáltam a szoba egyik végébe, hol az ajtóhoz sétáltam. Szükségem volt egy kis piára is, ezért kinyitva a minibár ajtaját, előkaptam egy whiskeyt, meg egy üres poharat és töltöttem magamnak az italból.
- Ezt rád te seggfej Serge..- Dünnyögtem, majd kortyoltam az italból....


- Egyébként kézbe vehetnéd az öcsköst, ha már odalent jársz..- Serge pislogva figyelte, ahogy Julie kigombolja az ingjét, s veszélyesen közel kerül nadrágja övéhez.
- Ó, gyönyörű - Jegyezte meg, ahogy tekintete megakadt a köntösből félig-meddig kivillanó domborulatokon, kezével is odanyúlt, hogy széthúzza Julien a szatént.
- Én is tubicám, nincs is nálad jobb, vedd szépen a szádba. - Serge sem tétlenkedett, szerette, ha minden úgy történik, ahogyan azt ő megszokta, és nem volt kérdéses az sem, hogy Julietól mit várt el. Egy kis kényeztetést, mielőtt ő maga is akcióba lendülne. A pillanat adott volt , s talán minden úgy történt volna, mint máskor, ha nem csörren meg Serge telefonja.
- Hogy cseszné meg..- Oldalra fordította a fejét, az ágyon heverő telefonja után nyúlt, látta a kijelzőn a már jól ismert nevet.
- Franc..ezt fel kell vennem. - Ezzel Julienak akart jelezni, hogy ne fogjon semmibe, míg nem végez a telefonálással. A készüléket a füléhez illesztette, de tekintetét nem akarta levenni Julesról, s míg benyomta a zöld gombot, ezt suttogta:
"Vetkőzz le" - Ezt követően azonban megszólalt a hang a készülék túlsó végén, s néhány pillanattal később Serge idegesen pattant fel az ágyról.
- Mi van? Hogy az ... Ó az a...Miért nem szóltatok előbb? A r...dt k... életbe! - Serge ekkor már a szobában sétálgatott , legalábbis próbálkozott, míg le nem csúszott róla a nadrág, s ez is felbosszantotta őt.
- Jó...majd hívlak! - Dühösen nyomta ki a készüléket, aztán lehajolt, hogy magára rántsa a nadrágját és idegesen kezdte gombolni, hogy végre ne essen le róla.
- Meg kell keresnünk Winst, gond van! És öltözz már föl, gyerünk gyerünk, minden kibaszott perc számít! - Ezt követően a zakójáért nyúlt, és azt is magára kapta...

Csupán percek teltek el.
Illatát még magamon éreztem.
Szívem érte dobogott hevesebben.
Testem érintéseitől vált libabőrössé, gondolataimat ő uralta, csukott szemmel őt láttam magam előtt.
Annyira hazugak voltak a percek.
Az új, bántó parfüm illat sértette orromat és lelkemet.
Lelassult légvételeket, elnyugodott szívritmus követett. Már nem éreztem a késztetést magamban, hogy érdekeljen a következő perc. Elmúlt izgalmam, vágyam megfulladt, testem elernyedt. Vak akartam lenni, tudatlan és őrült.
Őrült, hogy sikítsak, vak, hogy ne kelljen a valósággal csókolóznom, tudatlan, hogy lelkem ne törjön meg a súlyos vádak pere alatt.
Még egy kicsit jó lett volna azzal nyugtatni magam, hogy semmi olyan nem következik, amit nem akarok, mert az erős férfikarok körülöttem Winstoné, a fürge ujjak köntösöm alatt ugyan csak az előbb említett férfihez tartoznak, s átélhetem ismét a szex édes ízét, amit évek óta először Cross csempészett vissza az életemben. Talán nem is csoda, hogy ki voltam éhezve. Hosszú volt az előző három év, mikor az együttlétek nem szóltak másról, mint a partner kéjenc kéréseinek kielégítéséről.
Nem hittem volna, hogy ekkora hatással lesz rám a Winstonnal eltöltött fél óra, de tekintve, hogy még remegtek a kezeim, mikor elhúztam Serge válláról a kibontott nyakkendőt, arról már nem is beszélve, hogy nem bírtam a férfi szemeibe nézni, mert akkor elveszítem Winston mosolyát, emlékét.
Hangja eljutott ugyan tudatomig, s teljesítettem is kívánságát, mert öntudatlan állapotban is le tudtam róla fejteni nadrágját és az alatta viselt bokszert, de nem vitt rá a lélek, hogy őt kezdjem kényeztetni. Megmagyarázhatatlan volt számomra hirtelen támadt hányingerem, s a remegés, ami átvette testem felett az irányítást. Egy percre oldalra döntöttem fejem, hogy erőt gyűjtsek a pillanatból, de megláttam Winston zokniját magam mellett.
Észrevehetetlen mozdulattal löktem be az ágy alá a férfi ruhadarabját, majd ráztam meg fejemet, hogy elvonatkoztassak az élvezetes előzményektől.
Szerencsém volt.
Csörgött a telefonja, s a vetkőzésemet átütemezhettem öltözésre. A vállamról lecsúszott selymet visszatoltam, s erősen összerezzentem határozott hangjára.
- Döntsd már el, hogy mit akarsz… - nyögtem ki megjátszott felháborodással hangomban, mintha annyira megviselt volna a helyzet. Látszólag Serge bevette, hiszen megmasszírozva orrnyergét elém lépett és mélyen szemeimbe nézve újra, nyugodt hangnemben szólt hozzám.
- Elmész, felöltözöl… két perc alatt ezt a folyamatot végrehajtod. Elintézzük az én ügyeimet, aztán ledolgozod a pénzed, visszatérünk ide. Csak most a legkevésbé esne jól az orális kielégítés. Fogtad, angyalom? Nyomás – lökött rajtam egy egész kicsit, de ez elég volt, hogy neki tántorodjak a szekrénynek.
Elhúzva az ajtót kitéptem a farmerem és egy teljesen egyszerű fekete pólót, majd magamat és állapotomat meghazudtoló gyorsasággal öltöttem fel a ruhadarabokat, hogy kövessem a dühtől tajtékzó Serge-et a szomszédos szobába, mely köztudottan Winstoné volt.
- Bemegyünk. Összeszedjük Winstont… aztán…
Nem értettem miért torpant meg Serge, csak akkor, mikor magam is megláttam a nyitott ajtón át, a földön vergődő Winstont. Messziről is jól láthatóak voltak a felrepedt ajkairól lecsorgó vércseppek, elszakadt inge, megtépázott arckifejezése. Idő sem volt felébredni a helyzet teremtette sokkból, mert addigra Winston hátát jó erővel találta el egy feketébe öltözött lábfej, teljes erejéből.
A férfi teste hiába rándult össze fájdalmasan, a fölötte állók nem kímélték, karja alá nyúlva húzták fel, hogy egy széknek szegezhessék, és ott folytassák tovább a bosszúállást.
Serge természetesen nem tudott egy helyben maradni, hosszú lépteivel szelte át Winston és kínzói és a közte felmerülő távot.
Én azt sem tudtam, hogy ezt szükséges volt nekem is látnom, vagy hogy ez után mire számíthatok majd. Éreztem, hogy olyan dolgokba keveredtem, amik nem tartoztak rám… hiszen én kinek az orrára kötöttem, mikor bíróság elé keveredtem lopásért? Senkiére… ez is egy bűzlő ügy lehetett, ami csak rosszat hozhatott eztán a fejemre.
Még meggondolni magam sem volt időm, mert egy férfi fogott karon, és vonszolt be magával a szobába, és erővel bevágta magunk mögött az ajtót. Akkor még nem láttam, de mögöttünk tipegett be a húzott szemű kis koreai csaj is, akinek bátyja szorította felkaromat.
- Vegye le rólam a kezét, mert fájdalmat okoz… - sziszegtem az öltönyös fogva tartómnak, de ő akkor éppen csak egy gunyoros mosolyt engedett meg felém, majd ránézett Sergre, őt követően a pórul járt Winstonra, végül pedig két izomagy segédjére, akik kedvükre püfölték a szerencsétlent. Mintha nem lenne jobb dolguk.
- Ichiro, Yoshi… elég lesz. A fájdalmas nyögései elnyomnák mondanivalómat. Majd utána folytatjátok… Most fontos kérdésem van az urakhoz. Mondd maguknak valamit a fájdalom? Nem? Ez ismerős? – ennél a kérdésénél erősebben szorított rá karomra, s a vér vadabbul lüktetett a fájdalomról karomban. Nem tudtam nem felsikkantani.
- Ez a sikítás, a kérlelés, hogy vegyék le róla a kezét… a húgomat ki hallgatta meg, mikor azt kérte fejezzék be? Maguk európai mocsadékok úgy vélik, maguké a világ… az ideérkező etnikum csak kisebbség lehet, más szerepe nincs is. Jönnek a jogaikkal, ügyvédeikkel, bírósági tárgyalásaikkal… de az amerikai törvény sem dicséri meg magukat a nemi erőszakért. A húgomat képesek voltak testileg tönkre tenni! Kár, hogy a törvényeik nem lennének méltó büntetés arra, hogy megkapják a jussukat…
- Kétszer is erőszakoskodtak… - tette hozzá szipogó hangon a mögülem kilépő nő, és félve lépett közelebb testvéréhez. Átlátszó volt játéka.
- MI VAN? – csattant fel Serge, miután magához tért kábulatából és arrébb lépett Winstontól. – Közöm sincs a húgához, Winstonnak sincs, felvitt a…
- Fejezze be a magyarázkodást ember, vagy maga is úgy akar kinézni? – biccentett fejével Winston felé. – Ő már majdnem megkapta a méltóbüntetését. Már csak egy golyó hiányzik az agyából, hogy végleg az eszébe vésse, nem packázhatnak senkivel, aki nem fehér, mint maguk.
- Juliet tépd meg azt a rohadt ribancot, egy hazug kígyó… - kiáltotta elveszítve öntudatát Serge. Rosszul tette. Az öltönyös férfi csak csettintett egyet, és gorillái két oldalról két akkorát kevertek le a férfinek, hogy térdre rogyott előttük.
- Á-á… én parancsolok. Te hallgatsz és maximum kutyamódjára lihegsz… - taposott rá a még mindig kezemet szorongató húzott szemű Serge ujjaira, melyek hangos reccsenéssel adták meg magukat a kemény talpú cipőnek.
Serge üvöltése betöltötte az egész szobát.
Winstonra eddig rá sem mertem nézni. Nem tudtam mibe keveredtem, de azt igazolni tudtam, hogy ma este semmi esetre se erőszakoskodhatott a húgával… és már csak a csaj jelleméből adódóan sem tudnám elképzelni, hogy egy szűzies lény. De engem nem is kérdezett senki.
- Szóval, kedves uraim… mennyit ajánlanak az életükért? Mennyit ajánlanak a… mit is mondott hogy hívják? – pislogott rám nyájasan.
- Juliet…
- Áh, valóban. Mennyit ajánlanak Juliet életéért? Állapodjunk meg egy árban, és azt levonom a maguk számlájáról, ha lepuffantottam a szőke kislányt. Kegyes vagyok, nem de? Aztán eldönthetik, melyikük akar meghalni, melyikük pedig csak zöld-kék-lila foltokkal gazdagodni.
- Hiro, kérem a fegyvert – kezét nyújtotta a töltött lőszerért, majd nyakamnak szegezte azt.
Egy kérdés járt a fejemben. Mi a franc történik körülöttem? Miért vagyok ennyire maga tehetetlen? Mit kellene csinálnom? Winston? Winston, ne nézz így rám…
A férfi feldagadt szemeibe fúrtam enyémeket, s segítséget vártam tőle. Magatehetetlenül álltam ott, s a nyakamat égető hideg acélt sem volt erőm ellökni. Nem dolgoztak bennem az életösztönök. Winston szörnyű, tönkretett külleme megrémített. Aggódtam érte. Féltettem. Aggódtam érte, ahogy Serge-ért nem…

Csak ültem a fotelben , kortyoltam a whiskeymet és szívtam a füstölgő cigarettámat, miközben magam előtt láttam, ahogy Serge leteperi Julietet az ágyon. Hogy bosszantott-e a gondolat? Mindennél jobban, nem tudtam hová tenni a bennem kavargó érzéseket, csak abban voltam biztos, hogy utálom ezt a helyzetet és tennem kell valamit ellene. Nem bíztam meg Julietben, hisz pontosan tudtam azt, hogy Serge fizetett neki, azért, hogy elkísérje őt, így tudtam, hogy úgyis meg fog történni köztük minden, újra és újra. Idegességemen a whiskey sem segített, a poharat üresen tettem a pultra és újra inni akartam, nyúltam is az üvegért, hogy töltsek, amikor valaki ütlegelni kezdte a szobaajtómat.
- Jól van, megyek már! – Megtörte hangom a szoba csöndjét, dühösen nyomtam el a cigarettát, majd mezítláb megindultam az ajtó felé. Biztos voltam benne, hogy a szobaszervíz lehet, vagy valami baromarc, aki eltévesztette a szobáját.
- Jól van már, mit kell úgy dörömbölni?- Odaléptem, ujjaim a kilincsre fonódtak, már nyitottam az ajtót, de azzal nem számoltam, hogy egy ököllel találom szembe magam. Váratlanul ért az orromba csapódó, kemény ököl, orromból azonnal szivárogni kezdett a vér, s mielőtt még felocsúdhattam volna, máris két szekrény tört be a szobámba, s ütlegelni kezdtek. Próbáltam ellenállni, visszaütöttem, rúgtam, nagyobb lökdösődés alakult ki a szobában, de hiába próbálkoztam, többen voltak, ráadásul az egyik pisztolyt fogott rám. Minden egyes ütésnél és rúgásnál éreztem a fájdalmat, az arcom feldagadt, bordáimon éreztem a kemény talpakat. Mindenem fájt, ráadásul még csak azt sem tudtam, hogy miért történik ez velem. Felpillantva, ahogy jobban kitisztult a látásom, feltűntek a vágott szemű fickók, és eszembe jutott, hogy az egyiket ott láttam a rulett asztaloknál.
- Mi a f**sz bajotok van? –Nyögtem értetlenül, mikor egy talp mélyedt a hátamba, ezzel újra a földhöz szegezve testemet. Kiszolgáltatottan feküdtem a földön, kábán a hirtelen rám mért ütésektől és rúgásoktól. Számban éreztem a vér ízét, a sajátom volt, ajkam és arcom is felrepedt, bal szememre sem láttam túl jól, mert a fél arcom bedagadt a rám sózott ütésektől.
- Hagyjatok..békén. – Próbáltam kipréselni magamból a szavakat, miközben a szekrények felrántottak a földről, majd erővel egy székre löktek, egyik megszorított a tarkómnál fogva és úgy nyomott rá a székre.
- Te kussolsz. – Morrant fel az egyik, s ahogy felemeltem a fejem, megpillantottam Serget és Juliet, őket is betoloncolták a szobámba, de látszólag sokkal jobb állapotban voltak, mint én.
- Serge – Meglátva cimborámat, próbáltam jelezni neki, hogy csináljon már valamit, de úgy tűnt, a japánoknál volt az erő , a fegyver és minden ahhoz, hogy fogva tartsanak bennünket. Dühös voltam, csak arra tudtam gondolni, hogy Serge csinálhatott valamit, s mikor megpillantottam Aikot, akkor még biztosabbá vált bennem a gondolat, hogy mindennek köze van a japán lányhoz.
- Ne merd bántani! – Sziszegte Serge, mikor látta, hogy Julietet a jól öltözött fazon szorongatja, aki ügyesen játszott odalent, a rulett asztaloknál.
- Mi van? – Serge szemöldökei a magasba emelkedtek, arca eltorzult a dühtől, mikor a fiatal lányra pillantott.
- Miféle erőszakról beszéltek ti nyomorult sárgák? – Ekkor Serge is kapott egy öklöst az egyik tagtól, és az ő ajka is felrepedt, legalább nem engem csépeltek. Viszont, én is felháborodottan hallgattam a japán fickó szavait, és dühösen pillantottam Aikora, aki képes volt a bátyjának hazudni, ki tudja, hogy miért. Éreztem, hogy nincs sok esélyünk, nem voltam túl jó erőben, hogy bármit is tehessek, még mindig szédelegtem az ütésektől és csak azt a pillanatot vártam, mikor véget ér ez a rémálom. Láttam, hogy Juliet is rángatják, de tehetetlen voltam, akárcsak Serge, aki egy újabb ütést követően térdre rogyott, ám szikrázó tekintetét a japán fickóéba fúrta. Magában átkozta a napot, hogy a kapcsolatai nem érnek el Las Vegasig, s hogy a verőlegényei közül egy sem kísérte őt el a kaszinók városába. Láttam, mi történik körülöttünk, Serge ujjai bánták a következő szavait, melyek hangos reccsenéssel törhettek meg a japán fickók talpai alatt. Kezdett rohadtul elegem lenni a szituációból, kedvem nem volt ahhoz, hogy szétcincáljanak minket ezen az estén. Úgy éreztem, tennem kell valamit, hogy ha élni akarok, s ha valahogy még élve akarunk kijutni a hotelszobából.
- Nem fizetünk egy átkozott vasat sem, mocsadékok! Gyerünk, lőjetek le, mire vártok, kis g**i sárgák…- Úgy tűnt, Serge nem volt túl jó tárgyaló ezen az estén, vagy tán túl sokat ivott ahhoz, hogy épp ésszel gondolkodjon. Nyakamat még erősebben szorították, láttam, hogy Julie halántékához pisztoly csövet tartottak, s ekkorra már bennem is felment a pumpa.
- Kussolj már Serge! – Szóltam rá idegesen, majd a jól öltözött japán fickóra pillantottam, s a mellette ácsorgó húgára.
- Fizetünk..megkapjátok a nyereményt, amit Serge ma pókeren nyert, két millió dollár, csak engedjetek el minket. – Magyaráztam, s közben próbáltam előre húzni a kezeimet, de azokat hátulról még mindig erősen szorították.
- Hagyjatok már..- rángattam meg kezeimet, mire ismét az oldalamba vágtak, s újra felhagytam a szabadulási kísérlettel. Gyilkosan villant tekintetem, ahogy a jókedvűnek tűnő, gúnyos japánra pillantottam. Úgy tűnt, hogy nagyon is tetszik neki a felajánlott összeg, mert némi hümmögés után bólintott a haverjainak.
- Rendben van, elfogadjuk az összeget, bár ezzel nem törölhetjük ki a húgom emlékeit, de kezdetnek nem rossz. Te szépen elmész a pénzért. – A pisztolyt elemelve Juliet halántékától Sergere emelte, akit eközben felrángattak a földről.
- Egy órád van, szépen elmész, kiveszed a pénzt és elhozod nekünk ide. Ha késel, ők ketten meghalnak, értve vagyok? – Kérdezte a japán fickó Serget, aki erre hevesen bólogatott, s mikor elengedték, megigazgatta magán az öltönyét.
- Úgy lesz, hozom a pénzt, de ne merjétek bántani őket! – Serge bár próbált fenyegetőzni, rosszul tette, mert egy öklös szaladt a gyomrába, mire egy pillanatra előre rogyott, s levegő után kapott.
- Yukiro, te elmész vele, kísérd el, hogy ne csináljon hülyeséget. – Az egyik nagy darab szekrény elindult Sergel és követte őt, a japán fazon pedig felénk fordult.
- Ti addig itt maradtok, ne próbálkozzatok semmivel. Kötözzétek meg őket, és figyeljetek rájuk. Ha visszatért a francia, szóljatok nekem. Gyere kedvesem. – Húgát kikísérve tűnt el a szobából, s már csak két szekrény volt velünk, két széket fordítottak egymásnak háttal, az egyikre engem ültettek, a másikra Juliet, majd összekötözték a kezeinket. Az egyik tag ezt követően a szobában maradt, a másik pedig kisétált a szobából, és a folyosót figyelte. Minden porcikám fájt, nem nagyon tudtam volna mozdulni, csak ültem a széken, és figyeltem a japán fazont, aki az ablakon kémlelt kifelé.
- Utálom a hülye ferde szeműeket…-Dünnyögtem, miközben próbáltam mozgatni a kezeimet, de azokat Julieéhoz kötözték, nem tudtam kiszabadítani azokat.
- Ne aggódj, Serge fizetni fog, főleg érted, aztán már folytathatjátok is, amit elkezdtetek…- Fejemet oldalra fordítva beszéltem Juliehoz, s nem tudtam nem megjegyezni azt, amit láttam.
- Vagy tán már meg is döngetett? – Fűztem hozzá a kérdést, végül is, volt egy kerek óránk, hogy beszélgethessünk. – Cseszné meg ez a rohadt kötél..- Közben már váltottam is, mert ismét azzal bajlódtam, hogy kiszabadítsam a csuklóimat, mindhiába…