KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Legutóbbi témák
» Muzsika Tv
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeKedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeCsüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeCsüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeVas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeKedd Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeSzomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Hétf. Aug. 14, 2023 3:38 pm-kor volt itt.

Megosztás
 

 Clay & Salvin & Clay

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeVas. Júl. 27, 2014 9:25 pm

- Menj is, takarodj innen a faszba, kis pöcs! - üvölt utána, és hallja, hogy bent a szobában némasággá soványodik az addigi matatás.
Bennet kezd igazán kezelhetetlenné válni az elmúlt időszakban.
Fogait összeszorítva mered a bevágott ajtóra, legszívesebben utánarohanna, és a vagányra nyírt hajánál fogva rángatná vissza, de nem teszi, lenyeli a haragját, és kényszeríti magát, hogy működjön tovább. Kivesz egy sört a hűtőből, lassan issza, bepakol a mosogatógépbe, mindegy, ez semmi idő, neki meg még van ideje a következő találkozóig, két óra, de az is lehet, hogy három. Nem nézte meg pontosan, de legalább kettő. Talán öccse is visszatér, mire indulnia kéne, ez a kibaszott szaros, talán még tudnak ma beszélni, bocsánatot kell kérnie, amiért elveszítette a fejét, az a kurva kölyök kihozza belőle a legrosszabbat a bicskanyitogató stílusával, de csak egy kölyök, csak egy hülye kölyök, és ő úgyse tud rá haragudni, ilyen volt ő is, vagy rosszabb, sokkal rosszabb.
Letusol, hosszan, élvezettel, mert minden tisztaság illúzió, kivasalja a ruháit, lemossa az arcáról az ingerültséget itthon maradt, értelmesen viselkedő öccsei kedvéért, főz valami könnyű vacsorát, eszik belőle, közben elmegy még egy sör, cigik, sorra, meghallgatja az aktuális sztorikat, röhög a két kissráccal, megkeres egy eltűnt fél pár cipőt, és Bennet még mindig nem jött haza. Hát akkor legyen még egy sör, de közben már készülődik, már vagy fél dobozt elszívott ezen a szaros délutánon, még fésülködés közben is szívja a dekket, magára ölti a márkás deó, a dohányfüst és a frissen mosdottság hármas parfümjét. Reggel borotválkozott, már kiütközött rajta némi karcos borosta, de ez bőven megteszi. Bennet még mindig sehol. Felhívja. Nem megy el úgy, hogy még fel sem hívta… és akkor döbben rá, hogy órák óta nem hívták, nemcsak a priváton nem, de a másikon sem, ez alsó hangon is szokatlan. A rendes mobilját végül megtalálja, de a másik nincs sehol, ahogy a tárcája sem, biztosan minden a dzsekijében  maradt megint, de a dzsekije sincs meg. Benneté viszont igen, ott lóg a fogason, az a hülyegyerek biztosan az övét vitte el, annyira nem látott a saját faszságaitól, remek, most rohanhat megkeresni előbb őt, mielőtt még menne a dolgára, nem mintha öccse olyan lenne, aki turkál a másik cuccában, de kell az a mobil, nem mehet el egy egész estére nélküle.
Elővesz egy másik dzsekit a gardróbból, magához veszi az öccse ott hagyott göncét, eszébe se jut belenézni a zsebeibe, csak lenyúlja valaki telefonját meg egy pótkulcsot, és bevágódik a kocsiba, közben már hívja is az öccsét. Fogát szívva próbál egy kicsit lehiggadni, elvégre véletlen volt, nem direkt baszta el az estéjét, biztos észrevette már ő is, csak nincs arca hazajönni ez után a balhé után. Mindegy, megkeresi ő, megbocsát neki, még talán bocsánatot is kér. Kicsöng, kicsöng. Nem veszi fel. Mi a faszért nem veszi fel, mit játssza az eszét, pöcs!
Ledobja a telefont az anyósülésre, és átgondolja a helyzetet, hova is menne, évekkel ezelőtt lemaradt a barátaival kapcsolatban, Bennet mindig olyan ügyesen hárít, fogalma sincs, kikkel lóg mostanában, arról is csak halvány elképzelése van, egyáltalán hova járogat el. Hol keresse? Pillantása az órára téved, késő van, most már indulnia kéne, nem késhet el, ez egy új seggfej, be kell vágódnia, ha kell a lé. Hova is beszélték meg, hova, benyúl a vezetőülés alá, előszedi a határidőnaplót, és rádöbben, hogy a piszkosan diszkrét, külváros klisémotelbe megbeszélt időpont már fél órája tart. A kurva életbe! Irányt változtat, beletapos a gázba, és újra tárcsázza annak a szarosnak a számát. Vedd már fel, vedd már fel, nincs időm erre, most tényleg nincs, cseszd meg.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Júl. 28, 2014 1:04 am



Azt mondom magamról, hogy egy született sznob mindig adjon önmagára. Kevés, ha a zakó, ami a mellkasra simul az árával megoldalná egy kisebb afrikai falu élelmezési nehézségeit egy fél évre, nem elég, ha a formás borospohárban a legkellemesebb zamatú bordeaux napfényes vidékéről származó fanyar medoc bíbora nyalintja végig extraktjával az üvegfalakat, halványság csak a kecses tartás, amivel egy, puritán látszata ellenére kényelmes fotelben helyezkedik el az ember, és mit sem ér, ha egy drága órán keresztül tartja szemmel az oly drága, ólomlábakon rohanó, mégis aranyat érő Időt. Látszatintézkedés csak, ha közben a körítés egy szürkére pukkant, alapköveiben molyrágta szentségtelen temploma az olcsó kikapcsolódásnak, léha szórakozásnak, csendes erőszaknak, szolidan illegális üzelmeknek, és persze az olyan nyaralóknak, akik vágyják magukra a "szabadságomat eltöltöttem valahol máshol, mint otthon" - illúziót, de megfizetni képtelenek ezért.
Vadembernek érzem magam ilyen körülmények között, igénytelen állatnak, aki a szuperego luxusából az ID sötét mélységei felé kanyarodó spirál mentén indult meg vadászni, és célhoz is ért, már ha célnak tekinthetem ezt az állapotot. Végtére is, az ágynemű tiszta, a leengedett redőny egy aránylag foltmentes ablakot takar kívülről, függöny pedig belülről. Egy időben úgy tartották, hogy a csipkefüggöny a kulturáltság mércéje. Szórakoztató adalék a kínai tömeggyártmányok között.
Diszkrétre fogott világítás, a táska fotel lábának támasztva. Hogy miért vagyok itt? Lehetetlen volna abba a hiszembe ringatnom magam, hogy fogalmam sincs róla. Tervszerű minden. Pénzt hoztam, mert vásárolok. Veszek valamit magamnak, alkalmi fogyasztási cikket, mint az importbor, hűvös zamat helyett forró, eleven ízt, ami szétárad a nyelv gyökerén, de valójában az alhasban érezni igazán. Már ha egy ízt lehetséges máshol érezni, mint a szájban. Őzlábakon reszkető oximoron készülődik a várakozás perceinek vajúdó lassúságában.
Ebben a városban minden eladó. A tudás, a test, az anyag, az energia és a halmazállapot. Az eladott test szolgálhat táplálékként, erőforrásként valamint használati cikként. A használati cikk testből is több létezik, az egyszer használatos, de megkímélt állapotú kísérőtől kedve a többszörösen elhasznált, mégis, rongyosan, megtépve, sokszor érintve, karmolva, megverve, leszopva és megbaszva is kívánatos kurvákig. Nincs túl sok köztes állapot, de azért akad néhány. Példának okáért a tizenéves fiúkákat képtelen vagyok a hivatásosok közé sorolni. Mit tudhatnak ők még az engedelmességről és arról, miként kell kiszolgálni egy igényt, amit fel sem foghatnak, meg sem érthetnek, és esetenként bonyolultabb egy betolt és kihúzott farok prózai mechanizmusánál.
Az elvártak helyett mégis egy ilyen fiúka kerül beljebb azon az ajtón, amivel szemben várok, és várok hiába, olybá fest, nem csak ez a hét, de ez az éj is több kellemetlen meglepetést tartogat, mint amennyi tolerálható lenne.
- Jól fizethet a testipar. Szokták mondani, hogy a megfelelő mennyiségű pénz óvja a fiatalságot, de ilyen csodára még nem láttam példát.


Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Júl. 28, 2014 1:56 am

Nem akartok sírni. Inkább véresre harapom a számat, mert az is jobb, mint elismerni, hogy rohadtul célt tud érni minden egyes szavával. Nem akarok sírni, mert a hangja mindig karcossá válik makacsságom alatt, a torkán kérgesen szalad fel minden szitokszó, az arca megfeszül, máskor szinte szelíd vonásai vadállatiassá morzsolódnak. És engem akar hibáztatni. Ezért is. Meg minden másért. Mert eltart. Egy életen át ki tudnám oktatni magamat is, már szükségem sincs arra, hogy kinyissa a száját, az ismert lemez újra és újra ugyanazt játssza, mert még mindig az Ő kenyerét eszem, az Ő lakásában henyélek, az Ő pénzén tanulok, az Ő szaros megmentési kényszere fojtogat. Lassan kapaszkodik fel izmaim mentén a felismerés, hogy most az egyszer, de tényleg most az egyszer, talán neki van igaza, és a tarkómon gyűlő verejtékcseppek mind a szégyent mossák sósan rólam. És az illata, a nyomorult illata, mint egy tenyészbikáé, pézsma és valami érdes, csípős fűszer, mindenütt ott van, a nyálkahártyámon, az orromban, még a kabátomon is… Az ujjával lassan megtörlöm az államat, pillái belerebbennek a hirtelen felkavarodó illatfelhőbe, mindenütt ott van, milyen erős, milyen gusztustalanul nehéz, és mennyire utálom, hogy nekem ilyen soha, de soha nem lesz. A kabátja.
Végigtapogatom az oldalam mentén, tenyeremmel lapogatom a kabát és bordáim közé szorult levegőt, elpusztítom, hogy aztán egy kora esti szellő visszafújja, és mindenki előtt nevetség tárgyává váljak. Megszabadulok tőle, mielőtt befordulnék a sarkon. Kiharaptam egy apró darabot magamból, vas-ízű vér csöpög vissza a számba. Hazudhatnám, hogy összeverekedtem valakivel, de ahhoz nagyobbat, véresebbet kell harapnom, ami a kabátomban hagyott fű hiányában – komolyan, engem Murphy külön kipécézett – kifejezetten rossz ötlet, így viszont lemondhatok a maradék méltóságomról is. Persze hazudhatnám, hogy lefejeltem a csapot. Egy hétig mindenki rajtam röhögne. Megengedhetetlen luxus egy magamfajta számára, hogy nevetség tárgyává váljon. Minden precízen van felépítve. Az egész személyiségem. Egy ilyen ostoba önkínzás – üresjárat, ahogy magamban nevezem időnként – lerombolhatja fél év kemény munkáját.
Pár pillanatig mereven bámulom a kabátujjat, aztán megemelem, és beletörlöm az orromat. Hüvelykujjammal kipiszkálok két kövér könnycseppet. Nem akarok sírni. Utálok sírni. Sírni a gyengék szoktak, az elesettek, a tehetetlenek. Pillantásom végigszalad a népes utcán, ruhák és zakók suhognak, telefonok csörrennek meg, magassarkúk kopognak, arcok, szemek, idétlen madár- és virágminták táncolnak a szemeim előtt. Hazamennem nem lehet. Máshol nincs helyem. Nem így, ilyen bénán kiharapott alsó ajakkal. Nem, így semmiképpen sem.
Csípőcsontomnak finom rezgés simul, kezemmel vaktában tapogatom ki az ormótlan készüléket. Utálom a nagy telefonokat. Sosem tudom rendesen a nadrágzsebembe csúsztatni, az iskolai egyenruhából pedig kidudorodnak. Lerázom kézfejemről a kabátujjat, egészen hátra, majdnem a csuklóm felé sikerül visszaszorítanom. Sms villan fel kéken, a küldő kódnéven van feljegyezve, a tartalom egy cím, zárójelben ott az összeg. Ha elhoznám… talán megbocsátana. Elvégre Ő is terített, semmi garancia rá, hogy többé nem csinálja, de remek PR szöveg a neveléshez, hogy azt, amit Ő elbaszott az életében, azt legalább mi ne. Közben soha nem kísér el sehová. Nem mintha engedném, nem mintha igényelném… Felvillan az értesítő. Ugyanarra az időpontra – helyszín nélkül – felugrik néhány betű. Kuncsaft.
Még egyszer megtörlöm az orromat. Ha elmennék érte, az egyszerre lenne bocsánatkérés és újabb ok a veszekedésre is. De a kettő lassan már egybeolvad közöttünk. Hovatovább lépéselőnyt is adna. Vagy legalábbis kipréselne belőle egy bocsánatkérést. Rongyosat, sokszor használtat, de mégis… Mégis…
Mire a helyszínre érek, összébb kell húznom magamon a kabátját, észrevétlenül szippantok egyet az illatából, mielőtt egyáltalán bennem tudatosulhatna, mit teszek. Megnézem a telefont, előkeresem az üzenetet, alatta rengeteg másik helyszínekkel, pénzösszegekkel, nevek, fülke telefonszámok. Ügyes. Ügyesebb, mint én. Mostantól vagy kódszavakat kell használnom, vagy vetetek vele egy másik telefont. Úgysem kell többé titkolóznunk, terít-terítek. Akár össze is fűzhetnénk a kettőt. Én jól szállítom a pénzt és az anyagot, Ő jól szervezi be az embereket. Mert ahhoz ért. Mások rábeszéléséhez, a bűntudatkeltéshez, minden empatikus szarsághoz, ami az én vörös ködömben élve elemésztődik.
Kikutatom a szobaszámot, valamiért furcsán néz rám a recepciós saját irodája üvegablaka mögül, aztán feltartja a hüvelyujját, én meg ostobán, mintha érteném, biccentek neki. Szemöldökráncol, de azért nem ordít rám a kilincs lenyomása közben. Tekintetem rögtön megakad az öltönyös férfin. Nem is tudom, tőlem néhány évvel idősebb fiúra vagy lányra számítottam, beesett szemekkel, viszketősen, szájrágósan, orrpiszkálósan. Bal szemöldököm magasra szalad.
- A drogpénzért jöttem, szóval… nem kell kódnyelven beszélni. – Behúzom magam mögött az ajtót. – Csak ideadja, én meg odaadom a bátyámnak. Jó vagyok benne. – Idegesen húzogatom a kabát cipzárját.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Júl. 28, 2014 2:35 pm



Csalódott vagyok, de a helyzet komikuma lassan, de biztosan mégis szórakoztatni kezd. Apró szellemkéz ingerrel a tudatom belső falán, végigcsiklandozza a gerincem valami nevethetnék érzés, ami nem ölt testet kacajban, de azért jelen van. Arra késztet, hogy indulat helyett derűvel szemléljem ezt a fiatalembert, hogy a fogadtatása, amit a felcsattanó düh jellemezhetne valami egészen mássá formálódjon, derűssé és megfigyelővé.
Optimista hozzáállás, az élet ezzel kínált meg, ezzel kell élnem. Ha nem is az, amire vártam, és szükségem van, amiért fizetnék, nem elszalasztható lehetőség, tapasztalat és tanulság. Minden porcikájában feldolgozást követel magára, elemzést, ha úgy tetszik. Kék szemek, sötét hajú, bájos külcsín, egy kissé emlékeztet valamire, egy ifjabb kori, visszagondolt képre, amin merengeni merő önsértő szenvedés volna, így inkább nem is próbálom semmihez sem hasonlítani. Tétovaságba csomagolt elszánt szavak, nyilvánvalóvá kifejtett akarat, nocsak-nocsak, valaki hihetetlenül eltévedt ebben a világban. Húsznál fiatalabbnak tűnik, de már rég nem gyerek, és ahogy beszél, az alapján messze nem ártatlan. Letörölt hímpor, elszakított naivitás, ha olyan bátyád van, akire én gondolok fiú, akkor mi esélyed lehet ebben az életben?
Ismerek olyat, aki meg akarna menteni. Talán. Ha jutna rád ideje, amellett a másik mellett, de mivel még nem a tested adnád, csak a pénzemért jönnél, nem vagy a célcsoportban.
Kortyolok és félreteszem a poharat, kár lenne érte. Felkelek lassan, csak semmi kapkodás, még a végén megijeszthetem. Egy kis szerepjáték frissen tartja a lelket, a szellemet, a testet, és szórakoztató is.
- A bátyád küldött? - szegezem neki a kérdést a célratörő kis bemutatkozása után, közelebb lépek hozzá, szorosan ellépek mellette természetes mozdulattal. Nem mindenki kedveli, ha az aurájba lépnek, de bizonyos szakmákhoz elengedhetetlen feltétel. Puszta óvintézkedésként az ajtóba fordítom a kulcsot, a kattanás után zsebbe süllyed a bilétás fémecske.
- Foglalj helyet - intek hanyagul beljebb a szobába, a praktikusan gyér létszámú bútorok között nem kell összezavarodni. - És miben vagy még jó? Tudod, Harper egyáltalán nem csak a pénzért jött volna ide, vagy ha igen, hát csúnyán eljárt felette az idő - egyenesen ránézek, minden szempillarezdülését válasszá formálom, még nem vagyok biztos abban, hogy félreértés, vagy ármányság-e az események homályos háttere.
- Vedd le a kabátod, amíg ezt tisztázzuk - a biztonság kedvéért ez nem ajánlat, hanem utasítás.


Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Aug. 04, 2014 1:19 am

A hosszúra nyúló csendben idegesítően zümmög a le-felmozgó cipzár, pillantásom elszakad a kényelmetlenül elegáns zakótól, és inkább rátapad az éjjeliszekrényen pihenő lávalámpára. Tekintetemmel követem a lefelé süllyedő, világos gömböket, és végignézem, ahogyan egymásba olvadnak – óhatatlanul egy göcsörtös hímvesszőre emlékeztető alakba rendeződve. Homlokom finom ráncokba rendeződik, ha Harper lenne itt, vagy lényegében bárki más, már kaparná a torkomat a nevetés, és valahogyan mosolyra húzódnak ajkaim, szinte már érzem a számról lecsorgó hülye nevetgélést, amit az ember csakis nagyon zavart, szürreális helyzetekben tud produkálni, amikor szemem sarkába beleakad egy lendülő pohár, a hozzá tartozó kar is, és hirtelen visszaránt a valóság cseppet sem göcsörtös, cseppet sem falloszi talajára az idegen férfi.
A helyzet valahogy kicsit sem változott. Csupán a férfi emelkedik, az arca nyúzott, vonásai elkínzottak, van valami a tekintetében, amitől egyszerre lenne kedvem hátat fordítani neki, és lelépni, amíg lehetséges, ugyanakkor ha valaki ennyire jól öltözött, ilyen összetéveszthetetlenül sznobizmusba fulladt drogfüggő, aki képes egy külvárosi motelban átadni a pénzt, olyan lehetséges zsarolási alapot nyújt át nekem tálcán, amiről nem lenne érdemes lemondanom. Rezzenéstelen rezignáltságba mozgatom vonásaimat, pillantásomból kiürül minden gúny, minden kétely, mert egy ilyen ember táskájában lapulhat színházi látcsőtől kezdve 9mm-esig bármi.
Torkomat köszörülve, kicsit sután lépek el mellette, a felkavarodó levegőben megcsap az illata, ami se nem olyan nehéz, se nem olyan pézsmás, mint Harperé, inkább könnyed, van benne valami férfias is, mintha egy oda nem illő szín keveredne az ingébe, mintha nem tartozna hozzá, csak az a kis édesség, az a finom lágyság, ami belőle árad. A bőrén otthonosan ül meg, mégis idegen. Fogaimat az alsó ajkamba vésem egy pillanatra, mert érzem még a kabátból áradó illatot is, ahogy a kettő egymásba vegyül, furcsa rántás húzza össze a mellkasomat.
Kattan a zár. Kattan a zár. Minden helyzetben én… én… mindig én zárom az ajtót, mindig én nyitom, mindig én döntök, mindig az én akaratom szerint történik, soha senki nem mer elmenni előttem, és soha senki nem mer ottmaradni nélkülem. Nálam van a drog, és én vagyok a drog, enyém a hatalom. Ujjaimmal kitapogatom a hatalmas telefont. Gyűlölöm az érintőképernyőt. Megpróbálnék bejutni az üzenetírásba, és rég sikerülne megdöntenem egy játék rekordját a félrecsúszó hüvelykujjam miatt. Mindezt vakon.
- Drogot is tudok szállítani. – Csak azért sem ülök le, inkább a lávalámpához lépek, hanyagul megpöckölöm néhányszor. – Tökéletes vagyok benne. Ha látná az iskolai egyenruhámat, nem kételkedne egy percig sem. – Végighúzom a mutatóujjamat egy képkeret oldalán, aztán szétmorzsolom az ujjbegyemre tapadt port. – Harper küldött, hogy elvégezzem helyette a melót. – Néhány céltalan lépést teszek a mosdó felé.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Aug. 04, 2014 9:14 pm



Kényszercselekvés. Izgatottan mozduló ujjak közt rángó cipzárnyelv, fémhangú zsezsegés porlad szét a levegőben. Ezért tartok a rendelőben szivacslabdát, az ilyen kártékony és kellemetlen zajokat jótékony szigetelésbe vonja, és az ujjaknak is jót tesz, a köröm se pattog fel tőle fémszagú sérülésekkel összekarcolódva. Ejnye fiú, nem vigyázol eléggé a kezeidre, pedig ha így folytatod, szerfelett fontos és lényeges munkaeszközeid lesznek még azok, ha nem is sejted, jobb, ha tőlem tudod. Még csak az hiányozna, hogy a szádat is harapdáld, iszonyat. Nincs undorítóbb, mint egy hámlott bőrű ajakpár, sebeiben bacilusokkal O-ra görbítve.
Nem tetszik ez a félrenézés sem. Fogalmad sincs róla, hogy mit keresel itt, igaz? Hadd segítsek neked.
Mustratárgyat adok. Felmérhet magasságra, szélességre. Aligha vagyok egy fenyegető látvány, az öltözékem diszkrét színei nem vulgárisak, nem harsognak, nem mozgom túl gyorsan, túl kapkodósan, nem ragasztok rá plusz feszültséget, és lassan mintha elcsitulna a belső remegése. Nagyszerű. Ennél már csak az lenne a jobb, ha a gondolatai közé furakodhatnék, de egy pillantás még kevés megmártózva a tekintetében, amiben van valami ravaszkodó kis fény. Ah, a pénzre gondol, biztos vagyok benne. Hogy kerülhetett ide? Nyilvánvalóan nem a testvére küldte, hiszen akkor egy kezdő tétovaságával már gombolgatná a saját öltözékét, nem tudván, hogy kezdjen, hogy fogjon a saját testéhez, vagy éppen az enyémhez. Az amatőrök vergődése mindig olyan, mint egy lepke a befőttesüvegben, szórakoztatóan esetlen látvány, de mégis valahol beteges, hogyha az ember nem szabadítja meg őket a kínjuktól, pedig a hatalmában állna, de a hatalom szépsége a fakultatív erőfelhasználás.
Felé fordulok, és utána lépek. Ahogy az előbb elhátrált, talán most is elfog, kurta lépésekkel terelem hátra, a szoba mélye felé, nyíltan felé fordulva, szemtől szembe, mintha legalábbis férfiszámba vehetném ezt a fiúcskát.
- Simán elhiszem, ártatlan szemek, kerek arcocska, ránctalan, sima bőr, megtévesztő karizma, ami ösztönös bizalmasságot kelt az emberben. Nyilvánvalóan tökéletes lehetsz ebben a szakmában, pár hónap alatt mesterré érhetsz, és ha elmúlik a hamvasság, kinövöd az iskolai egyenruhát, kaparhatsz az új lehetőségek után - bólintok. Tökéletes vagy, én nem kételkedem benned. Sikeres jelened és siralmas jövőd mézgaként tapad a tenyereden, végigkened az idegen bútorzaton. Tudod, nem tűnsz magabiztosabbnak attól, ha a tárgyi világgal játszadozol, fölényesen uralva az érintéseddel a környezeted. Szükséged van erre az ingerre. Támaszként.
- No, és mit mondott Harper pontosan? - utánalépés, a dzsekijénél fogva fordítom magam felé.
- Semmit nem tudsz ifjabb Harper - húzom le a piszkált cipzárat, mielőtt észbe kaphatna különösebben, belefúrom a tekintetem az övébe, eddig mintha menekült volna előle, de most már nincs hova.
- A meló dugás lett volna. Jobban meg kellene gondolnod, hogy rondítasz a tesód üzletébe - sziszegem az arcába, és hogy érezze a dolog súlyát az ölébe markolva hátralököm az ágy felé.
- Ebben is tökéletes vagy?
Darabjaira omlik a látszat, nincs szükség a finom beszédre, kit akarok áltatni. Meg se értetném magam vele így, mily mélyre süllyedhet az ember!


Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Aug. 04, 2014 9:47 pm

Az a kurva gyerek persze végül nem veszi fel a telefont, és ő lemond a mobiljáról meg a kibékülésről, inkább a gázba tapos, hogy ne késsen többet, enyhe gyorshajtás, amúgy is ivott, amúgy se foglalkozik ilyen apróságokkal egy ideje, a bírságokat fizetni meg a szondáztató rendőröket megkenni van elég pénze, időt viszont nem tud venni rajta. Ezúttal nemhogy nem taxival megy, de még csak azzal se vesződik, hogy korábban leparkoljon, hogy ne a saját kocsiját mutogassa a gyanús motel előtt, a megvárakoztatott ügyfél a prioritás, ha ugyan ott van még egyáltalán, és várt rá hiábavalóan több mint harminc percet, igaz, ha nincs ott, akkor a kocsi se probléma.
Ismeri ezt a helyet, a soros recepciós is ismeri őt, legalábbis két-három nevét, a napszemüvegét meg a kalapját, és rendszeresen megkapja a maga kis néhány százalékát, nehogy túlságosan feltűnjön neki, milyen gyakran jár ide a legfantáziátlanabb kuncsaftjaival. Ezért a fickó többnyire örülni szokott, ha látja, viszont most még a sötétített lencse mögül nézve is feltűnik valami fura kifejezés az ismerős arcon. Mindegy, most nem foglalkozik vele, megnyújtott léptekkel siet a megbeszélt szobához, és szokása szerint, ha nem magánlakásról van szó, egy rövid kopogást követően azonnal be is nyit.
A könnyű, préselt papír ajtó pedig nem nyílik. Először azt hiszi, csak a zár baszakodik, nem ez lenne az első alkalom, és még határozottabban nekifeszül a kilincsnek, a zár nyekeregve ad róla tudomást, hogy erre azért nincs felkészülve. Zárva van ez a kibaszott ajtó, márpedig ki várja zárt ajtóval a megrendelt kaját? Talán paranoiás a fazon. Közben meg megesküdne, hogy beszélgetést hall bentről, sőt aztán egy nagyobb puffanást is. Ketten vannak? Hát ehhez most kurvára nem lenne gyomra, úgyhogy kibaszottul reméli, hogy az egyik csak nézni akarja. Legalább elfoglalták magukat, amíg késett, nem lépett meg, majd ad egy kis kedvezményt, vagy valami máskülönben fizetős extrát. Minden annak a szaros Bennetnek a hibája… Újra bekopog, hangosan, türelmetlenebbül, és beszól az ajtón:
- Hahó, Sullivan vagyok - közli a nevet, ami alatt a megrendelő megtalálta, legalábbis reméli, hogy ez volt az, amennyire szétszórt volt ma, már semmin se tudna meglepődni. - Bent van még? - Normális esetben már az első találkozásnál se ennyire udvarias, de egy koszos futószőnyegen ácsorogva, egy kihalt motelfolyosón az ember megtanulja moderálni magát.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeSzer. Aug. 06, 2014 2:02 pm

Tekintetét érzem a testemen, de makacsul magamnál tartva az irányítás illúzióját, tovább pörgetem pillantásomat egyik tárgyról a másikra. Szöszös ágytakaró, bolyhos párnacsücskök, szürkés-fekete, égett aljú hamutál az ablak melletti kisasztalon, váza virág nélkül, egy prospektus, összegyűrt alufólia, az ágy sarkánál hagyott csikk, a padló apró réseiben morzsák, egy kevés dohány, cigi-papírmaradványok. Mint egy bűntény helyszíne, megannyi apró nyomjellel a segítségemre, én mégis vakon kutatok fogódzkodó után. Pillantásom minduntalan visszatér hozzá, először a nyakkendőjén simítok végig tekintetemmel, aztán a zakó ívén, a lehajtott galléron, élére vasalt nadrágon, végül a cipőre csúszok könnyedén, polírozott, tiszta. Saját cipőmön az utca mocska nyújtózkodik, pocsolyák szürke vize, a homokot hozó, bokát simogató szél szemcséi, gumis részén néhány fekete csík, talán mindig olyan fura pózban tartom a lábaimat, egymásba kulcsolva a lábikránál. Cipőtalpam lenyomatának egy része a fűzőn rajzolódik ki. Nem is lehetnénk különbözőek. De megszoktam már, hogy hozzám hasonló, riadt-törött tekintetű fiúk rejtik táskájuk mélyére a csomagokat, és öltönyös alakok számolják le a pénzt néhány nappal később. A világ nagyon elbaszottul működik. Ha elkapnak, a magamfajták ülnek, soha nem érnek el a szálak a pár ezer dollárt érő öltönyökig.
Közelebb lép hozzám, gerincem mentén vészjelzés-impulzusok futnak végig, torkom egészen összeszorul a gondolatra, hogy egy bezárt ajtó választ el a meneküléstől. És persze a büszkeségem. Túlnyomó részben a büszkeségem, a Harperrel szembeni előny iránti vágy, és egy egészen kicsit, tényleg kicsit, a kíváncsiság. Lassan, kimért mozdulatokkal közelít, mint egy veszélyes, megfontolt kígyó, ami nem akarja, hogy az áldozat időt előtt kiszimatolja a szándékait. Ha ebben az analógiában én vagyok az egész… nos, kellő mennyiségű National Geographic-ot néztem ahhoz, hogy tudjam, a végkifejlet nem lehet nekem tetsző. Idegesen rántok még egyet a cipzáron, túl nagy rám a kabát, érzem mellkasomat alatta emelkedni és süllyedni, minden fél perccel egyre gyorsabban, egyre riadtabban. Szavaira kábán biccentek.
- Igen, a zsaruk sosem állítanak meg. Gondoltam, az egyenruha után a papi reverenda lenne kiváló álca. – Még néhány lépés, és hátam a falnak simul. Úgy tapadok rá, mintha képes lennél beleolvadni. A férfi közelebb lép, még közelebb. Taszítón közel. Keze rebben, megragadja a kabátot. Mozdulni sem bírok, pillantásom beleomlik pupillái riasztó sötétjébe. Távoli zizegésként hallom a húzódó cipzárt.

A meló dugás lett volna.

Nem érzem a kezét, nem érzem a saját testemet sem. Tehetetlenül lépek hátra, lábam megakad az ágyban, zuhanok.

A meló dugás lett volna.

Felfog az ágy puhasága, finom hullámok húznak az ágy vége felé, még kettőt ugrok, a rugók löknek vissza.

A meló dugás lett volna.

Saját nyomorom burkán túl, valahol a valóságban kopogtatnak.
- Harper sosem tenne ilyet. – A saját hangomat is rezignált TV hangként hallom. A plafon felé kígyózó illat újra megrohamoz, belemállik az édes-férfias, öltönyből áradó pamacs is. Egymásba. Mint két test. Nem, Harper soha… Talán ki is mondtam, de nem hallok semmit a dobhártyámon megfeszülő zúgáson kívül.
A meló dugás lett volna. Sullivan. Szétpattog az életem a saját fülemen. Mert Harper sosem… de Harper hangján Sullivan. Homlokom mély ráncokba szalad, nehezen, zsibbadt tagokkal ülésbe tornázom magam, és kinyújtom a kezemet, előre, egészen az övig. Könnyedén pattintom.
- És mit csinált Harper? – A meló dugás lett volna. – Leszopta magát? Ma is leszopta volna? – Kioldom az övet, már a gombbal bajlódok. – Vagy megdugatta volna magát? – A saját övemhez nyúlok.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimePént. Aug. 08, 2014 3:52 pm



Talpig eleganciában, zakóban, ingben mintha páncéllal vérteztem volna magam fel az ellen a mocsokság ellen, amire pedig oly nagyon tudatosan készültem, de ami mindinkább idegenné válik a számomra, ahogy ezt a hamvas gyerekarcot nézem. Mások pedig mit meg nem fizetnének azért, hogyha egy efféle ártatlanságot vehetnének maguk elé, akárcsak a monitor előtt, nem félve attól, hogy a kémprogramok kutatják a böngészési adataikat, készen arra, hogy az ártatlanság megrontóira hívják az FBIt. Tudom, van ilyen páciensem, s noha olyan kort élünk, ahol életcél lett az emberek "személyes vágyainak kibontakoztatása", vannak vágyak, amiket jobb, ha gyógyszerrel, hipnózissal, vagy éppen a saját józan eszünk által elnyomunk. Mint például a fiatalkorúak szexuális célokra való felhasználásának a vágyát, hiába volna oly természetes, hiszen az állatias ösztönök már csak tudják a dolgukat, a pubertás után, de még meglehetősen fiatalon a legjobb az esély az utódnemzésnek. Genetikailag kódolt vonzalom a hamvas archoz, málnaszerűen duzzadt szájhoz, ártatlanságtól pisla nagy szemekhez, tiszta, ránctalan homlokhoz. Még a buzeránsok esetén is, ami pedig teljesen érthetetlen és tudományosan megmagyarázhatatlan. A testi reakciók lemaradásban vannak az elme gyorskapcsolásaival szemben.
- Micsoda karrier volna - szkeptikusan megpróbálok nem látványosan undorodni, de a lépteim inkább a vadászat bohó izgalma vezérli, semmint az olthatatlan testi vágy, ami a csalódottságtól amúgy is takarékosan ég csak. Amíg meg nem hallom azt a jellegzetes kis kopogtatást az ajtón, a zárra próbált kattanó hangot.
Elkéstél, "Sullivan". Tudod, ez a te szakmádban megbocsáthatatlan.
- Hogyne tenne - szórakoztat a kétkedése, mosolyognom kell rajta, rideg, hideg, szinte trágár módon cáfolásra görbedő ajkakkal, zártan. - Aktívan tesz azért, hogy munkája legyen, nem csak a helyes pofiját adja hozzá - csípem meg az arcát, hogy pontosan értse, mire gondolok. Nem vagyok biztos benne, hogy a teljes elméjével jelen van ebben a beszélgetésben, a döbbenet és a meglepetés ott gyűrűzik a pillantásában, sajátos hullámokat vetve. Egészen közelről látom, ahogy fölé hajolok.
- Ez teszi a különbséget közted és közte - bár velősebbre szántam a tanulságot, néhány keresetlen mozdulattal vonja magára a figyelmem, eléggé ahhoz, hogy ne a saját szavaim érdekeljenek.

Fél térden támaszkodik meg az ágyon, a szövetnadrág mégsem vet hibás ráncot, a csípőjét egy kissé előretolja ebben a tartásban, a diszkrét övcsat szorosra fogott szigorral enged csak az ujjaknak, és még azután is, a szelíden domborodó öl felett nem feszül szét a slicc a túlzó érdeklődéstől, a gomb kritikusan villan, mint a hideg szemek rátarti közönye. Némi kajánsággal figyel azért, a mimikája jól koordináltan sugallja, nem tartja sokra a fiút eddig, sokat kellene még tenni ahhoz, hogy elégedett legyen vele. Hogy a bátyja nyomába érhessen. Hogy elvégezhesse a melót, amit oly dőrén a nyakába vállalt helyette.
- Mit gondolsz, mit csinált volna? -hajol le egy kissé, hátralöki a vállról a kioldott kabátot, helyeslőn pillant a saját övre nyúló ujjakra, majd kioldja a nyakkendőjét, és birtokjelként a fiú nyakába veti, lazán megkötve.
- Csak ez maradjon rajtad, hadd lássalak, mit kapok a bátyád helyett - az utasítással felemelkedik az ágyról, a poharához lép, az ajkához emeli, úgy fordul vissza a fiúhoz.
Egy kis játszadozás még mindenképpen belefér, mielőtt kipenderítené a kis imposztort, és önnön közröhejének tárgyává tenné.

- Mire vársz? - éppen csak annyira emeli a hangját, hogy a kint álló is biztosan hallja, ne maradjon már mulatság nélkül, és talán az érdeklődése is fennmarad.

Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimePént. Aug. 08, 2014 4:55 pm

Kopog, megint, most már abszolút türelmét vesztve. Hogy valaki ennyire leszarja, hogy kijött, az már tényleg fantasztikus. Jó, késett, de a szaros életbe, ha itt van, és nem is titkolja, legalább kiszólhatna, hogy mégse kell, amit kért. Mindegy, mielőtt elmegy, azért még megkérdezi a recepcióst, hogy tényleg elment-e, lehet, hogy megint ő jár rossz helyen, most már tényleg nem lepődne meg a saját faszságán…

… hadd lássalak, mit kapok a bátyád helyett.
A bátyád helyett, a bátyád helyett, a bátyád helyett.
Mire vársz?
A bátyád helyett. A bátyád, a bátyád, a bátyád, a BÁTYÁD HELYETT.
MIRE VÁRSZ?
Nem gondolkodik, nem fogja fel, nem is keresi az okokat, nem érti, de nem is kell semmit sem értenie; minden logikusságát, gyakorlatiasságát, józanságát, minden észérvet és önfegyelmet elsöpör ez a mondat, csak a nyers erő marad válaszul, csak az ösztön, ami a kilincsre fonja az ujjait, ami megfeszíti az izmokat a karjában, ami teljes erőből nekilódítja a testét az ajtónak, csak a lendület, ami a második nekifutásra kitépi a zárszerkezetet az ajtófélfából.
Csak a tekintete, ami elsőre lát mindent, túl sok mindent, túl hamar, hamarabb, mint hogy felfoghatná, mi az, amit lát, a szétnyílt slicceket, a nyakkendőt Bennet nyakában, Bennet az ágyon, Bennet, az öccse szemében a sápadt katatónia, és az a hüllőarcú másik, a pohárral a kezében, ismerősnek tűnik, de nem számít, ha ismeri is, most csak egy szava van rá, szétnyílt sliccek, Bennet, túl sok, túl sok -
Nem kérdez semmit.
Nem mond semmit.
Ugyanazzal a lendülettel bevágódik mögötte a betört ajtó, de nem érzékeli, nem is érdekli, elborult agyában semmi, adrenalinmosta húsában csak az ösztönök és reflexek maradnak. Mire bevágódik az ajtó, már rajta van a hüllőarcún, kiüti a kezéből a poharat, belemar az ingbe vagy a nyakába, fogalma sincs, élő és élettelen anyagok tapintata összemosódik, az indulat és a berögzült, simára csiszoltan profi mozdulatok elvégzik, amit végig se gondol, az ökle teljes erőből csapódik neki a simulékony hüllőarcnak. Mond valamit? Ha bárki mond is valamit, csak tátogás, víz alá nyomott némaság. Szétnyílt sliccek. Nem is vár, újra lendül a karja, arc vagy gyomorszáj, ez csak egy massza, egy aberrált húsmassza; hozzányúltál, hozzányúltál, te ABERRÁLT, te perverz szar, aberrált rohadék, elmebeteg, perverz, kéjsóvár fasz, vadállat, aberrált, gyomorforgató, undorító, hozzányúltál, az ökle önálló életet él, nem is igazán tudja, mit csinál, védekezés, menekülés, szavak, semmi se számít, csak a bosszú, csak az ütések, a rúgások, a reccsenő-roppanó csontok, nyögések, vér, kín, kín, kín, büntetés, a bosszú, mert azt érdemli, véres bosszút, semmit se fog fel, semmire se gondol, semmi se érdekli, csak az mozgatja, hogy megölje itt helyben ezt a rohadékot, mert hozzányúlt. Megöli, addig üti, addig rúgja, amíg mozog, a saját fájdalma is csak olyan áthatolhatatlan ködön keresztül jut el hozzá, mint az öccse jelenléte, mint a következmények.
- Megöllek … véged van … aberrált … perverz … rohadt … véged van … rohadt állat … MEGÖLLEK! - sziszegi, zihálja gyilkos, csillapíthatatlan indulattal, ki tudja, hányadjára, mire meghallja a saját hangját.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimePént. Aug. 08, 2014 5:52 pm

Nadrágom cipzárja nehézkesen mozdul, pillantásom kioldott övére függesztem, az elhúzó autók fényszóróitól hosszúra nyúlnak benne a tárgyak, és apró villanások szaladnak végig sima felületén. Tudatom mélyén ismerős zenebetétek cserélik egymást, érzem a fülhallgató nyomását, arcomat langyos szél simogatja, gördeszkások húznak el mellettem, a zúgó levegőtől összepréselődik rajtuk a póló, látom csípőcsontjukat kirajzolódni, Echo & the Bunnymen, ujjaim játsszák az ütemet, tollam kupakos vége ritmusosan csapódik jegyzetektől súlyos füzetemnek, nyílik a fürdőajtó, Harper kisétál félmeztelenül, fogkefe lóg a szájából, az ütem megakad, csak minden másodikat találom el, Sex Pistols egy ócska, antik rádióból, fadobozos, recseg, a zuhanyzó falai akusztikáját veri Sid Vicious értékelhetetlen basszusa, mereven bámulom a csempét, csak néha, mintha a hajamból ráznám a vizet, csak néha siklik oldalra pillantásom. Valahol nagyon mélyen, elérhetetlen mélységben. Mire a elhall az utolsó hang is, puha anyagú nyakkendőjének simogatását érzem a tarkómon. Szótlanul tűrök, kezeimet kiszabadítom kabátom ujjából.
Zsibbadtan fordítom tekintetem azt ajtó kopott lapjára, a kilincs le-fel mozog, a zár aprókat nyög bele. Csak a pólót kellene levennem, egyetlen mozdulat, áthúzni a fejem felett, félredobni, lenyúlni a nadrágomhoz, kibújni belőle. Hányszor tette meg? Hány férfival tette meg? Mint egy kilóra mért hús, úgy beszél róla, néhány csinos tabletta, 0,8 a zacskóba szórva, vagy gumóban, ahogy éppen a lányoknak sikerült porciózniuk. Hát ennyi Ő is. Kimért, becsomagolt, kicsomagolt, felhasznált semmi, menekülés néhány órányi hamis illúzióba. Hát ennyi vagyok én is. Tompult érzékeim egymásba rándulnak, koponyám belső falán nesztelenül suhan végig néhány emlék-szó. ,,Olyan buzis.” Buzis, buzis, buzis – el nem múló lüktetésként tombol húsomon. Harper soha… Harper mégis. Én mégis, én mégis, én mégis.
Velőtrázó sikollyal adja meg magát a zár, végig reccsen a kopott lakk és festék mentén, huzattal és dühvel robban be közénk. Rögtön nadrágom gombjához szeretnék nyúlni, kétségbeejtő szégyenérzet vág belém, tépném magamról a hülye nyakkendőt, visszacsatolnám a hülye övet. Szemében villódzó indulat, állkapcsa belefeszül a szétmálló haragba, és ugrik, mint egy hatalmas, áramvonalasan mozgó macska. Egy. Kettő. Három. Négy. Az ökle elmosódott folttá alakul, nem tudom tovább követni a mozgását, csupán bütykéről pattog le a csattanás, ahogy csontot ér.
Cipőm orra beleakad az éjjeliszekrénybe. A fiúk is verekszenek néha, mindig gyomorszájra, combra, karra ütnek, hogy az egyenruha eltakarja romlottságukat. Én is verekszem néha. Mint az állat, feltűrt ingujjban, kezemre fáslit tekerve, eltorzult arccal; olyankor a világ belefér a tenyerembe, és ott lüktet tovább forrón, vörösen. Harper karja után kapok, ujjaim nem tudnak megtapadni rajta, túl gyorsan mozog, én pedig túl kába, túl lassú, túl gyerek vagyok. Reccsenés hasít hármunk lihegésének dobogásába.
Ajkaim elnyílnak, kiáltani szeretnék, hogy hagyja abba, gondolataim ráforrnak a záporozó ütések visszhangjára, de a befelé áramló levegő megtapad szájpadlásomon, és iszonyatos fájdalom metsz az orromba. Kezemet elé kapom, megtántorodok, nekivágódok az éjjeliszekrénynek, a fejem élt ér. Piros pulzálásba torzul a valóság.
- Basszus… - nyögöm összefüggéstelenül, ujjaim közül vér szivárog, másik kezemmel tehetetlenül próbálom felfogni, mintha számítana. – Basszus… - Könyökkel pofán vágott. – Basszameg… - A tenyeremben összegyűlt vért a nadrágomra csorgatom. – Hülye fasz… - Fájdalomtól bénultan tapogatózok egy párna után.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimePént. Aug. 08, 2014 11:06 pm



Hallgatás, sokkos hallgatás. Más körülmények között gyógyítania kellene a tünetegyüttest, de most, most üdítően nem érdekli, hogy mi zajlik a lélekben.
Hazugság. Semmi nem érdekli jobban. A változás csak annyi, hogy ízleli, belélegzi a levegőbe gőzölt kétséget, a füstjét a szemekben kialvó lélekgyertyák fényének, töltekezik ebből a vigasztalanságból. Milyen érzés lehet megtudni, hogy az ember bátyja a testével keresi a kenyerét? Ha Shaul kurva lenne, gondoskodna róla, hogy a megfelelő partnerekhez járjon. Igényes, jól fizető, és természetesen egyáltalán nem pszichopata partnerekhez. Megvizsgálná őket előtte, kivallatná a legsötétebb titkaikról, Freud segítene neki, és mind az összes lélekbúvár antiszentek, a kanapé köré gyűlnének, bukott angyalok.
Bukott angyalka. Követi a pillantását az ajtó felé, de látszólag ignorálja a kintlevőt. A bentinek parancsol. Mert megteheti. Mert így akarja megtenni, a hatalom magabiztosan ömlik elő a gondosan gombolt mandzsetták alól, így helyet, így van ez rendjén. Ő utasít, és a fiú vetkőzik, mert vetkőznie kell, hiszen ezért jött ide, amíg a másik odakint motoszkálva egy ketrecbe zárt vad távoli vízióját festi. Kellett neki helyettesíteni. Hát kellett ez az ifjú titánnak, e döbbenet, kínzó felismerés, magamutogató bizonyosság, a talán szentként felmagasztalt idősebb testvér nem más, mint a társadalom oly hasznos és kívánatos szégyene, humán gyalázat, emberi förtelem, a mocsok, amiben kikeresztelkedik a hozzá hasonló magányos alakok a saját bűneiket. Nyelvre vett szentség, csókolt kereszt, morzsolt füzér, a feloldozás édese a kielégüléshez oly hasonló, és végül... hátra lehet hagyni, mint a templomtorony árnyékát.
Talán közbenyúlna, amikor a fehér bőr, az ifjú, nyurga formák feltárulkoznak, jó karmesterként "elég"-et intene pálca nélkül, borospohárral, de még rég nem jön el az ideje, amikor a zár megadja magát a feszegetésnek. Őszinte haraggal emeli meg a fejét, arisztokrata felháborodást sűrít a pillantásába.

- Mégis mire véljem ezt a dilettantizmust? - a férfi elé dobja a szavakat, de azokat letapossák a cipők, amik nem hogy közelítenek felé, de szabályosan menetelnek, letiporva maguk előtt mindent és mindenkit. Realizálódik benne, hogy vele is ez fog történni, ha nem tesz valamit, de a hűvös borospohár az ujjai között az egyetlen józan realitás, így hát abba kapaszkodik kitartóan. Hiszen ez a viselkedés egyáltalán nem megengedhető. Képtelenség, hogy a férfi, a prostituált, a testéért tartott nyomorgó kezet emeljen arra, akiből él. Ugye ez lehetetlen? Teljességgel tökéletesen lehetetlen.
Persze, a rubinvörös medoc fröccsen szét először az üvegpohárral, aztán a fájdalom fémszilánkjai szóródnak szét a szájában, az állában, az arccsontjában, a vállában, a gyomrában, a testében mindenhol, újabb és újabb pontokon szakítva fel a józan realitás optimális hőmérsékletű világát, nyers, vad, forró és eleven vadhúsként őrületet tolva bele, egyre mélyebbre és mélyebbre. A rököny megbénítja a tagjait, csak a karjait húzza az arca elé, a válla meggörnyed, a lélegzete visszaszorul a tüdejébe, hördülnek a hörgők, és mikor az őrület teljességgel valósággá válik felnyög. Hátrál, hátralép, a fotelbe akad a lába, megbillen, meginog, kecstelen hanyatlásában felismerhetetlen ő maga, és ahogy összegörnyed, majd a szőnyeg rojtra hullik már egészen más, egészen idegen, Shaul hevert így a hinta alatt, tehetetlen tagokkal, és vérzőn, homályos szemében tükrözve a tárgyakat.
Csak ő nem görnyedt. Nem védekezett, vállát, hátát tartva a puha belsőségek helyett, a térdét felhúzva szánandón, küszködve, értetlenül, vérben és kínban, zavaros, széthullott gondolatok omlott romjai közt fetrengve. Bántva. Egyedül. Görcsös vihogással fuldoklik a nyelvéből harapott kortynyi véren, lám az igazságszolgáltatása ennek a világnak miképp működik, a drogfutár kezdő kurvát a kifejlett prostituált őrangyalként menti, meg és ő, ő itt hever egyedül. Ő. Őrjítő. Őrjítő.


Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimePént. Aug. 08, 2014 11:24 pm

Talán semmi más nem tudná most leállítani ezen a kibaszott világon, de az, hogy Bennet megpróbálja megragadni, és az ő nyögése, az ő fájdalma azonnal kijózanítja a bosszúszomjas őrületből. Kábán emeli fel a fejét, nem is fogja fel először, mi történt, alágyűrve ott a hüllőarcú, az aberrált, a gyűlöletes, vérben úszva, az ő kezein is ott a mocskos vére, még csak nem is védekezett, még csak meg se próbálta kimagyarázni, féreg, aberrált, féreg, féreg, féreg. Azt kapta, amit érdemelt, vagyis annál sokkal, de sokkal kevesebbet, a nagy szaros semmit ahhoz képest, amit tenni mert, de most mindegy. Bennet. Bennet számít.
- Vérzel - állapítja meg nagyon rekedten és nagyon szégyenkezve. Bennet. Bennet is itt van, Bennet miatt történt az egész, szaros, hülye kis Bennet, a hüllőarcú vérben, Bennetet belekeverte ebbe a szarba is. Beletörli a vért a nadrágjába, össze kell szednie magát, gyorsan, ki kell józanodnia, teendők vannak megint, teendők és Bennet.
- El kell tűnnünk innen. - Felkapja a kabátját az ágyról, Benneten volt, róla szedte le ez a vadállat, őrajta húzta le a cipzárt, őt vetkőztette ki belőle, el kéne égetni, el kéne égetni annak a rohadéknak a tetemével együtt. Ehelyett azonban magára kapja, zsebkendőt vesz elő a zsebéből, mindig van benne, kis tasakban nedves törlőkendő is, több csomag óvszer, de most csak egy papírzsebkendő kell, odahajol Bennethez, lefejti a kezét az orráról, rászorítja a zsebkendőt; teendők vannak, teendők, amiket neki kell elvégeznie, semmi más nem számít, mintha mi sem történt volna, olyan a hangja. Ránézésre nem tört el az orra, de ha el is tört volna, nem sokat tud vele tenni. Ha agyrázkódása van, azzal sem.
- Egyenesen tartsd a fejed. Így. Azt szorítsd oda. De most mennünk kell. - Szétnyílt sliccek, rohadt állat, aberrált fasz. Hozzányúlt. Hozzányúlt az öccséhez. Csak egy mozdulat, odanyúl a szétnyitott övhöz, felhúzza a zipzárt, begombolja a gombot, összekapcsolja a szíjat mindenféle habozás, szeméremérzet nélkül, a nyakkendő végigsimít a kézfején, feltámadó indulattal rántja, tépi le a fiú nyakából, és dobja undorodva a földre. Vérfoltos tenyere suta vigasztalással simít végig öccse vállán, kivár, ennyi jutott most, teendők, teendők.
- Na gyere. - Átfogja a csuklóját, határozottan, nem durván, de nagyon is ellentmondást nem tűrően.
Végignéz a hüllőarcún, már nincs is annyira hüllőarca, körülnéz, de táskát nem lát, zakóban kotorászni nem szeret, úgyhogy lemond róla, hogy kifizettesse vele ezt a kétes élvezeti értékkel bíró estét, arról viszont nem tud letenni, hogy keményen belerúgjon még búcsúzóul, akár eszméleténél van, akár nincs, de nem mond semmit, ha hozzászólna, félő, hogy újra elveszítené a fejét. Nem fog bajt csinálni, ezt mantrázza magának, nem keveri őket szarba ez a féreg, hiszen kurvázott, és aki kurvázás közben beszarozza magát, nem szalad a rendőrségre sírni, nem lesz semmi baj.
Bennetet, akár akar jönni, akár nem, vasmarokkal fogja, szinte vonszolja ki magával a szobából.
A recepciós szinte pánikba esve néz végig rajtuk, úgyhogy elmosolyodik, halálnyugodtan.
- Volt egy kis probléma a szobával, de semmi komoly. - Előveszi a tárcáját, vastag köteg bankó, nagy címletek, leszámol belőle valamennyit a pultra, jóval többet, mint amennyit ezen az estén keresni tervezett. Mellé egy sima névjegykártya, minimál dizájn, antracit papír, csak telefonszám. - A zárat az ajtón ki kell majd cserélni, nagyon elhasználódott már. Ha ez nem fedezné a cserét, ezen a számon elérnek. Nem történt semmi komoly - ismétli meg nyomatékosan, és a fogása Bennet csuklóján, ha lehet, még szorosabbra fonódik. - Ugye ért engem, Malvin?
- Öhm. - A recepciós zavartan pislog, a szoba felé fordítja a fejét, aztán bólint. - Persze, hogyne.
- Akkor viszlát.
Egyetlen kurva szót sem szól Bennethez, úgy hurcolja ki magával a kocsiig, ott sem engedi el, kinyitja neki az ajtót, felügyeli, hogy be is üljön, mintha arra számítana, hogy ha elengedi a kezét, elszalad a gyéren használt, sötét parkolóban. Amint beült ő is a volán mögé, az ajtókat is lezárja a központi kapcsolóval. Rá se néz, miközben indítja a kocsit, és kihajt a parkolóból. Ez az egész ennek a kurva szarosnak a hibája, Benneté, nem, az ő hibája, csakis az ő hibája, minden, minden az ő hibája, hozzányúlt, a kurva istenit, hozzányúlt… Mély lélegzetet vesz.
- Meg…? - Félbehagyja a kérdésnek induló mondatot. El tudja viselni a választ, fel tudja fogni, kibírja, ha a válasz igen? Újabb mély levegő, cigit kotor elő valahonnan, tele van vele a kocsi, rágyújt, letekeri az ablakot, aztán vagy három slukk után végre ránéz, szembenéz mindazzal, ami mind, csakis egyes-egyedül az ő hibája. Bennet felé löki a dobozt. - Jól vagy? A kesztyűtartóban van még zsebkendő.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Szept. 15, 2014 12:41 pm

Tapogatózásom megakad az ágytakaró gyűrt ráncain, még érezni rajta testem melegét is, combom vonalán egészen szépen besüppedt az agyonhasznált, izzadságszagú matrac, csak a kezem nem találja a helyét, szöszös szöveten matat, egy helyben csapkod apró pofonokat rá, és nem tudja, felfelé vagy lefelé induljon, miközben tarkóm mentén lüktetve árad szét a fájdalom. Mint amikor kiütik az embert. Úgy igazán. Retinámra furcsa, kínai írásjelekre emlékeztető minták égnek, ha sokáig nézem őket, különböző formák szakadnak ki belőlük, lovak, pálcikaemberek, vaddisznót megülő páncélos alakok. Elmém kivetülve a hármunk lihegésétől párás levegőbe. És ha ez az elmém, arról nem akarok tudni. Tenyerem újfent megtelik vérrel, lassított felvételként látom Harper utolsó mozdulatait, talán már hozzám beszél, talán még mindig hozzá, torz, elnyújtott, mély hang lebeg körülöttem, és képtelen vagyok egyetlen értelmes szót is felismerni.
Egy pillanatra egymásra omló szempilláim kisöprik a világot keskenyedő látószögemből, lezárt szemhéjaimon vörösen izzik fel az összevert férfi mellett ágaskodó magányos lámpa, rojtjai lágyan himbálóznak a felkavart levegőnek köszönhetően. Számon keresztül próbálok levegőt venni, némi vér végigfolyik nyelvem két oldalán, le a szájüregbe, ahogyan megemelkedi az izomköteg, vas-íz árad szét a nyomában, és legszívesebben hánynék, üvöltenék, kinyitnám a szemeimet, talán még sírnék is. De a fiúk nem sírnak. Ezért lenyelek néhány torkon felkapaszkodó rázkódást.
Biztos fogásomat eltávolítja langymeleg, vértől még itt-ott nedves keze, egy halk nyögés szakad fel valahonnan egészen mélyről, mintha lekapcsoltak volna a saját testemről, mintha nem lennék képes magamat egy darabban tartani. Pillantásom végignyal ujjaitól egészen a válláig, a fekete kabát most az Ő felsőtestét fedi, rá valahogy tökéletesen illik, rajta nem tűnik amatőrnek, otthonosan tud belebújni a rosszfiús imidzsbe, pedig valahol érzem, hogy részéről ez nem szándékos, rajta pont azért olyan magától értetődő, mert nem mímeli, hanem megéli. Gyomrom egészen rászűkül erre a gondolatra, és megérzem a mozgó anyagból áradó illatot, ami most már az övé, az enyém, a férfié, mindannyiunké egyszerre, mint valami olcsó orgia után maradt párafelhő, az orr nyálkahártyáira tapadó lenyomat, levakarhatatlan billog. Ráfogok a zsebkendőre, ahogy kéri, és tehetetlen tompultságban hagyom, hogy hozzám érjen. A meggyalázott nőkön is elsimítják feltűrt szoknyáikat.
Minden idegen. A csuklómra fonódó ujjak valaha a bátyám ujjai voltak, de Ő többé nem a bátyám, és én sem vagyok már az öccse, valaki felszakította testvérségünk érintetlen zárjegyét, a nadrágom sem az enyém, hanem néhány hörgő spriccelés után hagyott bankók textilre váltott formája, szinte magamon érzem izzadságukat, pólómban ezernyi kész kapaszkodik, fantom ujjak simogatnak mindenütt, ahogyan Őt is simogatták, és nem tudom, többé miért nem vagyok képes kimondani magamban a nevét, csak néhány betű odahányva, de Ő már nem is Ő, hanem csontokra húzott szex-ipar, ki tudja, hány neve volt, hány férfival feküdt le, hányat szopott, hány dugta, hány simogatta meg az arcát szex után, az intimitás elárult jeleként, hogy hány osztály- vagy évfolyamtársam apját, anyját, nővért és bátyját várta ilyen szobákban. Hogy hányan ismerik úgy, ahogyan én sosem fogom. Bénultan engedem, hogy átrángasson a szobán – megnyomorítottságunk tíz négyzetméternyi helyszínén.
Poros lámpák pislákoló fényei között vonszol, egy élet is eltelt, mióta itt jártam – az én életem biztosan -, egyik lábamat rakom a másik után, koncentrálok, le ne hajtsam a fejem, pedig szégyenérzet itatja át minden sejtemet, a magányos parkoló is felvont szemöldökkel, ellenségesen bámul vissza rám. Szótlanul tűrök mindent. Cipőm orra beleakad egy kavicsba, unottan félrerúgom a pénzcsere közben, emlékszem, nem került annyira sokba, úgyis mindegyiket hamar elgyűröm, nem volt érdemes pénzt adni rá, csakhogy az a kevés is egy ilyen este tizedét emésztette fel, és ha életem során elhasználta tíz cipőt… Futólag Malvinra pillantok, milyen egyszerű név a Malvin, pont egy ilyen alakhoz való, megtépett kurvák, reszkető drogosok világába, Malvin, akit valószínűleg nem szeretett az anyja, és aki tudja, hogy a szex nem több néhány bankó zsebből zsebbe vándorlásánál, hogy a nők mind rongyok, hogy a buzik pont olyan emberek, mint bárki más, Malvin, aki mindent látott, aki összepakol, aki ellenőrzi a lávalámpákat. Malvin, a prostitúció külvárosi őre.
Darabos mozdulatokkal szállok be az autóba, az ülésen meztelen férfiak és nők nyúlnak el, péniszek, vaginák, kesztyűtartóban combfixek és síkosító. Kinyitom, mielőtt beszállna, de legnagyobb megdöbbenésemre csak egy csomag zsebkendőt, néhány tollat, egy újságot és egy tucat kitépett papírlapot találok. Hátrapillantok, de a fekete ülések pont olyan tiszták és unalmasak, mint eddig voltak. Kihalászok egy zsebkendőt, csuklómon még látom véres ujjainak halovány lenyomatát. A motor felbőg, biztonsági övet kapcsolok, aztán lehajtom a tükröt, hogy megpróbálja tisztára törölni az orromat.
Precíz mozdulatokkal távolítom el sűrű, bordó véremet. Ha rá tudnék nézni, már rég megtettem volna, helyette csak szemem sarkából, egy-egy mozdulatot elkapva figyelem. Rögtön a félrelökött doboz felé nyúlok, kiveszem én is egy szálat, a számba helyezem, majd visszafordulok a tükörhöz.
- Nyilvánvalóan nem. – Ellentétben veled, ellentétben veled, ellentétben veled. Dühtől lüktetve előre dőlök, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a kérdéses testrészt. Hangom nagyon tompa, távoli orrhang, irritáló kissé, az orrnyereg két oldalán vörös félkörök jelennek meg. Remek, ez holnapra lila lesz. – Persze, jól vagyok – horkantok. Azonnal megbánom, elemi erővel hasít a csontok és porcok üresjárataiba a fájdalom. – Megütöttél, mert az a férfi, aki téged akart megbaszni pénzért, azt hitte, engem küldtél magad helyett – a részletekről nem kell tudnia -, ezért engem akart megbaszni, erre válaszként te véresre verted egy külvárosi motel középszerű szobájának padlóján. – Lepöckölöm a kesztyűtartót egy tiszta zsebkendőért. A csücskét megnyálazom. – Fantasztikusan érzem magam. – A cigaretta magányosan, meggyújtatlanul mozog fel-le ajkaim satujában. – Két kuncsaft között lesz időd betelefonálni holnap, hogy nem megyek? – Engem is bordák közé fúródó nyílként ér saját kérdésem.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Szept. 15, 2014 1:55 pm

Valami összetört, valami elbaszódott, Bennet hímpora a hüllőarcú ujjaira tapadva, hozzányúlt, hozzányúlt valamilyen értelemben, ha nem is úgy, de hozzányúlt mégis, valami visszafordíthatatlan történt, minden elbaszódott.
Mereven bólint, és visszafordul a volánhoz, hiába vett erőt magán, öccse épp úgy nem bír ránézni, ahogyan ő eddig nem tudott. Mielőtt még elfoghatná az aggodalom Bennet fájdalmától, a szavai vágják gyomorszájon, keményen, kíméletlenül. Ez nem egyszer történt meg a való életben. De soha nem fájt ennyire. Soha nem érezte ilyen elementárisnak a rátörő hányingert. A gyémántkemény, cinikus félmosoly szinte automatikusan fordul a szájára, mint valami rosszul bekötött reflexpálya mellékterméke. Az első másodpercnyi őrület után eszében sincs tagadni. Soha nem gondolta, hogy Benneték soha nem jönnek rá, csak épp remélte, hogy ez majd csak akkor történik meg, amikor kurvára semmi jelentősége lesz. Sokára. Majd, egyszer.
- Szóval azt hitte, én küldtelek - visszhangozza szinte derülten, de a hangjában annyi feszültség vibrál, hogy színültig feltölti a kocsit. - Kíváncsi volnék, hogy jutott erre feltételezésre az a faszfej magától.
A dzsekije. A dzsekije, a mobilja.
Az utolsó pillanatban fékez le a pirosnál, és ugyanazzal az ostorcsapásszerű lendülettel megragadja, kirántja a két ülés közé szorult másik, kisebb dzsekit, Bennetét, amit magával hozott, és mint aki magát a dzsekit akarja széttépni, elkezdi kiüríteni a zsebeit, oda, a kocsiba, teljesen hidegen hagyja, mi hova esik.
- Tehát lenyúlod a cuccaim, átkutatod a zsebeim, és szaglászol utánam. Hát nem tudom, ezt kitől tanultad, de oké, hát akkor legyen így, legyen csak így, baszd meg. - Még mindig ugyanaz a sima víztükrű, csupa feszítettség, majdnem derűsen pattanó hang.
Megvan a csomag. Hitetlenkedve nézi. Egy ideje zöld a lámpa, észre se vette (csoda is lenne, mert nem is lát a félmosoly mögé rejtett tombolástól), valaki mögötte dudál, undorodva löki a tasakot és a dzsekit Bennet ölébe, és indít, ad gázt, csak rajtolás közben hajol ki az ablakon, hogy hátraintsen és odaüvöltsön valamit annak a seggfejnek, aki nem bír várni, miközben ebben a roncsban épp összeomlik minden.
Minden.
Kongás a mellkasában, hasító vákuum marad Bennet lecsengett szavai után, felhorzsolt sejtrétegek. Talán fáj. Talán ez fájdalom, amit érez. Mintha üvegszilánkok hömpölyögnének végig a nyelőcsövén. Nevet. A nevetése is üveg, darabokra törik a szélvédőn.
- Persze. Sőt még arra is, hogy majd amíg te otthon púderezed az orrod, én megkeresem az összekötődet, és kedvesen megkérem, hogy a jövőben inkább akadjon le rólad. Mit gondolsz, mennyibe fog kerülni kivásárolni téged a kartellből?
Még végig se szívta az elsőt, már repül az égő csikk ki az ablakon, kaparja ki a dobozból a következőt, rágyújt arra is. Bennet milyen szánalmasan törékenynek tűnik most, mennyire kölyök, mennyire önző. Egy gyerek. Sebzett gyerek.
- A héten otthon maradhatsz - teszi hozzá kissé megenyhülve, de a hangja még mindig nem stimmel, nem illik oda, nincs rendben, nincs rendben semmi. - Otthon, a lakásban. Egy tapodtat se mész sehova. Senkivel, sehova, értetted? - Most, hogy letörölt valamennyit a vérből, talán érdemes újra ránézni. Nem. Nem érdemes. Törött csontok, amelyek neki fájnak. - Na, eltört valamid, vagy sem?
Azért gyűlöli, ami megtörténhetett volna, vagy azért, ami nem történt meg?
Számít ez, ha egyszer gyűlöli?
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeHétf. Szept. 15, 2014 2:46 pm

Amikor anya haragudott rám, az egyszerű volt, könnyen érthető, érezhető, nem volt a hangjában fenyegetés, csak színtiszta düh, lendült a keze, vagy széttört egy üveget, olyan egyszerűen, olyan magától értetődően. Sose kellett keresnem, merre léphetek, mert tudtam, hogy semerre sem, hogy a lakás minden négyzetcentiméterén aknákat helyezett el, az elméje faltól-falig nyúlt, de Ő egészen más. Harper más. Görcsbe ránduló idegszálak jelzik koponyám falán csúszkáló gondolataim fénysebességét, nem üvölt, nem üt, semmi jelét sem adja, hogy bármelyiket meg is tenné, mégis érzem, a kettőnk között húzódó vibráló feszültségben véletlenszerűen elásott bombák figyelnek, melyek miszlikbe apríthatnak. Kiseprek néhány izzadt tincset homlokomból, véres ujjlenyomatokat törlök el, és csak akkor veszem észre, hogy néhány szempilla, szemöldököm egy része is összeállt néhány csepp vértől. Tekintetem tükörképemről a sebváltóra vándorol, majd tovább, izmos combjain nyal végig. Ezt megérintette. Ezt megérintették. Sokan. Megszámlálhatatlanul sokan. Bordáim összerándulnak a szétáradó féltékenység impulzusa alatt. Elkapom pillantásomat, mielőtt bármit észrevehetne, helyette újra nyálazok és törlök – mint egy futószalagos gyártás betanult mozdulata.
- Azt hittem, drogot árulsz – vállat vonok, mert értelmetlen hazudni, sejtjeimre kapcsolt detektorai rögtön jeleznének. Fél szemvillanás elég lenne. Arcomnak egyetlen apró rezdülése. A drogról sosem tudott, ezért sosem kérdezett, és így soha nem is kellett hazudnom. Megakadok a szélvédőn végignyaló narancssárga fénynyalábok ritmikus váltakozásán, hirtelen azt érzem, minden elfér ebben az autóban, az egész életem, az összes félig megszületett gondolatom, és pont úgy csúszok le erről a mindenről, ahogyan a fénycsíkok esnek bele a semmibe, valaki más autójának a szélvédőjére.
Mielőtt megmozdulhatnék, szanaszét pereg a másik életem is, az autón kívüli, a magamon kívüli, az a sok felszínes máz, az a sok hazugság, az adrenalin, a surranó tornacipő márványon. Ujjaim megrebbennek leheletnyire, tessék, nesze neked, te hülye kis kurva – ó, milyen találó -, tessék, ott van, nézegesd, baszod, nézegesd csak, hitetlenkedj, te erkölcsi mintakép, te makulátlan seggfej. Ingerülten elszakítom tekintetem az apró csomagtól, fejemet oldalra döntöm, egyenesen a hűvös ablaküvegnek. Lehetne védekezni, lehetne üvöltözni, lehetne bármit, de nem számítana. Többé azt hiszem, már semmi sem számít. Részletkérdés, véletlenül vagy szándékosan cseréltünk-e kabátot.
Ölemben landol kiüresedett, eldobható kabátom és annak részleges tartalma. Visszatömködöm az egyik zsebbe két véres zsebkendővel együtt, de továbbra sem vagyok hajlandó ránézni, nem akarok látni a harag alatt megkeményedő vonásokat, nem akarom látni hamis derűje köré rajzolódó állatias vicsorát, nem is értem, milyen erkölcsi piedesztált szemelt ki magának ebben a beszélgetésben. Újabb vállvonás érkezik, lehet, látja, lehet, hogy nem. Minden mindegy, tébolyító beletörődésre rezdül minden sejtem, az idegszálak megnyugszanak…
…hogy aztán megrándulva, újult erővel lobbanjon fel bennük a düh.
- Hát persze, apu, otthon maradok, apu, jó leszek, apu, soha többé nem nyúlok droghoz, apu… - affektálva fordulok felé, mellkasomba belevág a biztonsági öv, de jelenleg nagy ívben leszarom. Csak az orromra nehezedő nyomás kezd szétáradni az arccsontom mentén. – Semmi közöd ahhoz, mit csinálok a lakáson kívül, érted? Egyszerűen semmi. Ne próbálj a torkomon valami életre szóló leckét lenyomni az erkölcsről, morálról, isten tudja, milyen szarságról. Egy prostituált nem fogja megmondani, mit tehetek meg, és mit nem. – Dühösen, védekezésből összefonom karjaimat a mellkasom előtt, és konok hallgatással fordulok vissza. Elsuhanó autókra, szétpergő reflektorfényekre ég pillantásom. – Ha bele mersz szagolni az életemben, felhívom a gyámügyöseket. Érdekelne, mennyire tartanának alkalmasnak ezek után, Mr. Clay – teszem hozzá halkan, és hirtelen mindenem összerándul, mert nem ezt akartam, nem így akartam, nem, nem, nem… Azért az arckifejezésem nem változik. A cigarettát kettétöröm, és a műszerfalhoz vágom.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitimeCsüt. Szept. 18, 2014 10:47 am

Hogy csúszhatott ki a kezéből ennyire minden.
- Hányszor rágtuk már ezt végig, a kurva istenit - csattan fel, most aztán kiárad a hangjába a harag, és majdnem magával sodorja azt a végtelen szomorúságot is, ami a torkát fojtogatja. De aztán nem. Olyan régóta nyel már, mért épp most törne szét a maszk. - A drog a sittre juttat, akármilyen jól csinálod. Vagy egy kuka mélyére. Mert biztos azt gondolod, hogy jól csinálod. Én is ezt gondoltam. Így is volt, bassza meg, és kurvára nem számított. De azt még megértem, hogy te magasról szarsz arra, amit mondok ezekről, amíg nem leszel ott a helyemben, de engem hogy a faszba tarthatsz olyan hülyének, hogy kétszer is rábasszak ugyanarra a hülyeségre? Drogot? Bennet, a picsába már.
Elfogy az indulat, csak megrázza a fejét, marad a szomorúság, de az úgysem ül ki az arcára.
Hogy csúszhatott ki a kezéből ennyire minden.
Megrándul a gúnyosan nyafogó hangra, de automatikus reagál a felé fordulásra, és Bennetre emeli a tekintetét.
A periférián (vagy ez a látótere közepe, de akkor mitől ennyire tompa és színtelen?) látja, ahogy a biztonsági öv belevág Bennet mellkasába, és úgy érzi, az övébe is, pedig meg se mozdult, csak a feje fordult oldalra. Az a biztonsági öv mélyen, mélyen, nagyon mélyen belevág a mellkasába.
A vezetési rutin időnként visszavonja a pillantását az úttestre, de Bennet már rég elfordult tőle, amikor ő még mindig nézi, mintha csak valaminek a hűlt helyét bámulná mereven. Aztán az ember mindig felfogja, hogy az a valami már nincs ott. Előre fordítja az arcát.
- Soha nem beszéltem neked az erkölcsről. Mért most tenném. - A hangja, úgy tűnik, a kocsin kívülről érkezik, nem a torkából. Nem, ő sose mondta neki, hogy legyen jó ember, hogy ne bántsa a lányokat, hogy ne zaklassa a gyengébbeket, hogy ne vegye el másoktól, amire szüksége van… ő csak annyit akart, hogy ne túrja végig magát azon a szaron, amit ő már ismer. Hogy ne mocskolja össze magát igazán, hogy ne kerüljön börtönbe, hogy ne legyen veszélyben az élete. - Ezek ésszerű megfontolások. - Talán egy másik kocsiból beszél, egy nagyon távoli kocsiból. - Ha te azt akarod, hogy bevarrjanak, úgyis el fogod érni. De nem vagy valami konzekvens. Egy díler parancsolhat neked, egy kurva meg nem?
Megvonja a vállát.
Mintha mi sem történt volna.
A zsarolásba már bele se vonaglik az arca. A keze csúszik le a volánról, a kezének eszébe jut, hogy most fel kéne pofoznia Bennetet, tenyérrel, puhán, szelíden, atyaian (hát persze, apu), de neki nem. Mielőtt még lendülhetne, emelkedhetne egyáltalán, visszahanyatlik a keze, újabb cigarettát keres inkább.
- Oké - bólint könnyeden. - Nyugodtan tedd meg.
Hogy csúszhatott ki a kezéből ennyire minden.
Ő mindig jól tudta kontrollálni a dolgokat. Most meg csak úgy ott áll a lavina közepén, és figyeli, ahogy egy rossz lépés mindent maga alá temet.
Néhány slukk, két-három sarok után mégis felpofozza, csak nem a kezével.
- Most már kezdem megérteni, hogy apádnak néha eljárt a keze.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Ajánlott tartalom

Egeret ide és lenyílik!



Clay & Salvin & Clay Empty
TémanyitásTárgy: Re: Clay & Salvin & Clay   Clay & Salvin & Clay Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Clay & Salvin & Clay

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Noland Shaul Salvin
» Harper Clay
» Bennet Robert Clay

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékonkívül :: Archívum :: Archivált játékok-