KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Legutóbbi témák
» Muzsika Tv
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeKedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeCsüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeCsüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeVas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeKedd Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeHétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Hétf. Aug. 14, 2023 3:38 pm-kor volt itt.

Megosztás
 

 Long time no see, Mr. Benoit!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeKedd Szept. 30, 2014 10:29 pm


Amadieu & Cornelia


  Egyszerűen nem tudtam felfogni azt, amit a TV-ben láttam és hallottam. Igaz, hogy tíz perc után kikapcsoltam azt, s vízszintesen elfeküdtem fotelemben, fejem,  lábam lelógott annak karfáin. Behunytam szemem pár pillanat erejéig, és felidéztem azt, mikor Párizsban voltam.
  Kit érdekelt az Eiffel-torony, a Notre Dame, a Versailles-i kastély, amikor ott volt Ő...a híres Mr. Benoit?! Elég volt nekem annyi, hogy anyanyelvén köszönjön, máris elolvadtam. Világéletemben odavoltam a franciákért, de azt nem hittem volna, hogy valaha együtt is fogok dolgozni eggyel, kettővel, sokkal.

  Nyolc évvel ezelőtt találkoztunk, egy filmforgatás során. Tény, hogy nem turistát akartam játszani, de Ő nem csak a várost, hanem  akár az egész országot megmutathatta volna nekem.


  Mondanom sem kell, hogy másnap, sőt, már aznap éjszaka felhívtam az összes  nagynak nevezett embert: az itteni színházak igazgatóit. Azt az egyet pont meghallottam a TV-ben, hogy régi kis ismerősöm egy színdarabban játszik...a lényeg viszont kimaradt. Gondolom pont akkor kapcsoltam ki csodálkozásom közepette a televíziót.
  Volt aki örült nekem, volt aki lecsapta a telefont, mikor meghallotta az általa idegesítőnek titulált nyivákoló hangomat. Nem értette, hogy most krízishelyzet van, és muszáj tudnom hol rejtőzködik Amadieu.

  Sikertelenül jártam az éjszaka folyamán. Ám kora reggel megcsörrent a telefonom.
Nem elég, hogy beteg vagyok, nem alszom, akkor pluszban még felriasztanak hajnalok hajnalán!
 Bianca az, aki az Onyx színházban kellékes. Egyszer játszottam ott, de nagyon jóba lettünk a próbák során. Mindig reklamáltam neki, hogy nem tetszik az, amit csinált, Ő pedig jól fogadta a kritikát, szinte már örült neki, majd mindent tökéletesre varázsolt. Elbeszélgettünk, nevetgéltünk, körülbelül mint két óvodás.
- Remélem fontos, és sok pénzt ajánl érte. - dörmögöm mikor felvettem. Akkor még homályosan láttam a nevet a telefonom kijelzőjén, így rögtön azt gondoltam, hogy valami felkérés miatt csörögnek fel.
- Hallottam hírét, kit keresel. Itt van az Onyxban. Mindenki erről pletykál, nem hiszem el, hogy  nem hallottad ezt! - hangján azt érezni, hogy leszid, amiért nem követem a színészekkel kapcsolatos pletykákat. Bőven elég azt figyelnem, hogy rólam mit találnak ki...
- Nem tudok hatfelé szakadni. Azt mondd meg nekem mikor lesz ott, és nehogy elkezdj kérdezősködni.
- Gyere ide tízre, elvileg akkor már jönni fog. - el se köszön, máris lerakja a telefont. Tudja, hogy úgyis oda fogok menni.
  Az órára pillantok, és az 08:24-et mutat. Szemeim azonnal kikerekednek, s magamat ismerve már így is késésben vagyok.
A reggeli ma biztosan kimarad, s felpattanva az ágyból azonnal lefürdöm, majd átöltözöm. A kicsit sem szexi hálóinges énemet felváltja az [You must be registered and logged in to see this link.].
Mégsem indulhatok el étel nélkül, különben egész délelőtt beszélgetni fog velem a hasam. Egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi. Az pedig végtelenül kínos lenne, hogyha Amadieu - már ha találkozom vele, bár miért ne tenném?! - is a korgást-morgást hallgatná mellettem. Előkapok egy joghurtot a hűtőből, majd felnyitom tetejét, hogy egy kis résen meg tudjam majd inni út közben a dobozból.
Lekapom táskám az inasról, s elindulok lábbusszal a színházhoz. A joghurt félúton elfogy, számat megnyalom, és ,,úrinő" módjára szalvéta, vagy zsepi helyett a kézfejemmel törlöm meg a szám.
- Ha itt egy paparazzi a környéken, biztosan holnap címlapsztori lesz ebből a tettemből!
  Mikor megérkezem, az épület előtt veszek egy nagy levegőt, majd kifújom, napszemüvegem hajpántként üzemeltetem tovább, s úgy lépek be a színház ajtaján. Mosolyogva intenek felém, amit viszonozok, majd megpillantom azt a kis táblát, amint Amadieu legújabb (?) színdarabja szerepel. Egy pillanatra megállok, s tovább sétálok a folyosón.
- Vajon én is olyan mély nyomot hagytam benne, mint ő bennem? Egyáltalán megismerne?!
Azon kívül, hogy öregedtem, nem nagyon változtam meg. Mit számít az az egy-két aprócska ránc...
- töprengek, miközben a kitűzött plakátokat kezdem el nézegetni.  
  Izgatottan várom, hogy valaki előbukkanjon a bejárat, vagy a színházterem felől, mikor egy óriásit tüsszentek.
- Gyűlöllek, te nátha! - azonnal zsebkendőért kezdek el kutakodni, miközben halkan szipogok, s úgy keresem a kis zsepicsomagot, mintha az életem múlna rajta.
,,Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit tartogat számára esetleg akár már a következő óra is."

|| Ne haragudj ezért az ,,ultrabölcs" idézetért, de perpillanat nem találtam jobbat. Very Happy ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeKedd Szept. 30, 2014 10:42 pm


Cornelia & Amadieu


Mikor csörög azaz átokverte ébresztőóra, akkor egy laza mozdulattal hajítom arrébb, hogy felkenődjön a falra és eltorzult hanggal hallgasson el végre. Nem bírok felkelni. Nem akarok felkelni.
Hason fetrengek az ágyban, a fejem zúg, valószínűleg nyál van az arcom alatt a párnán és mindennek a tetejébe úgy érzem, hogy mindjárt meghalok. Másnapos vagyok. Nem kicsit. Nagyon.
Az egész úgy kezdődött, hogy hivatalos voltam – már megint – egy kötelező partyra, amire el se akartam menni igazság szerint. Persze ettől még muszáj voltam elmászni rá, de ez lényegtelen. Az már viszont lényeges lehet, hogy végül egészen jó kis társaság jött össze és hát dumáltunk, ittunk, jól éreztük magunkat, ittunk, aztán rémlik valami karaoke is, meg ittunk. Hála az égnek, hogy ez is zártkörű buli volt, így nem kell attól tartanom, hogy szétszed a sajtó, mert ha felkerülnek rólam kétes képek, akkor a telefonomban én is őrzök a többiekről egy párat és mivel egyikünk sem szeretné magát úgy viszont látni a címlapokon, hallgatólagosan mind beleegyeztünk, hogy ami ott történt, az ott is marad.
És az egész eredménye, hogy most meg  majd’ széthasad a fejem és hát felkelni sem akaródzik, nemhogy még bevonszolni a hátsómat a színházba és kőkeményen próbálni, mert hát azt máshogy nem lehet. Vagy lehet csak éppen értelme nincsen.
Átfordulok a hátamra és próbálom rávenni magam a lehetetlenre, azaz felkelni az ágyból. Kb fél óra látványos szenvedés után már sikerül is, tiszta szerencse, hogy nincs itt rajtam kívül más, mert akkor persze nem szenvedhetnék ennyire. Ezt mások előtt nem csinálom, kivéve, ha egy adott szerep megkívánja, de az már egy egészen más tészta.
Az ágyból kikecmeregve első dolgom kinyújtózni, aztán végigszántok a hajamon, grimaszolok egyet, végül pedig a fürdőbe megyek ki és könnyítek magamon. A tükörbe nézve a borostás és rettentő másnapos énem pislog vissza rám fáradtan. Elkezdem a reggeli rutint, hogy viszonylag emberi külsőt varázsoljak magamnak, tehát kezdésképpen lefőzök egy liter kávét és amíg azt kortyolgatom, elszívok egy-két-három szál cigit is. A reggeli nekem ez, kajálni nem szoktam, ilyenkor egyébként sem megy, de úgy, hogy közben a gyomrom már az étel gondolatára is bukfencezik egyet és a fejem még mindig hasogat, a legkevésbé sem vágyom ennél szilárdabb reggelire, mint amit most tettem a magamévá.
Csak ezek után jöhet a zuhany, de mivel felkentem a falra az ébresztőórám, minek következtében jóval később másztam ki az ágyból, mint kellett volna, már késésben vagyok, ezért sietnem kell. Magamra kapok egy farmert meg egy inget és most úgy döntök, hogy autó helyett motorral vágok neki az útnak, tehát kell egy bőrdzseki is. A hajam még itt-ott vizes, mikor a bukósisakot felveszem, de annyi baj legyen, majd megszárad napközben.
A színházhoz érve rögtön bemegyek, a napszemüveg még rajtam van, a bukósisak viszont már a kezemben. Lendületes léptekkel veszek egy kanyart majd haladnék is tovább, de feltűnik egy ismerős és ami azt illeti nagyon is csinos alak. Hát ő meg vajon mit keres itt?
Amíg a plakátot mustrálja majd tüsszent egy hatalmasat, addig én mögé lépek és a zsebemből előhúzok egy papírzsepit.
- Kisegítselek? – dugom az orra alá és közben már egy széles vigyor játszik a képemen. Nem tudom, hogy miért, de nagyon örülök, hogy itt látom Őt. Leveszem a napszemüveget és azt is a kezembe fogom.
- Téged meg mi fújt erre? – nem is tudtam, hogy ő is Vegasban dekkol. Ha túl van az orrfújáson, akkor magamhoz ölelem, mert tényleg jó érzés megint látni. Közben pedig el is felejtem, hogy késésben vagyok, merthogy elvileg ma csak 10től kellene bent lennem, de tegnap szóltak, hogy egy órával minimum korábban érjek be.
***

|| [You must be registered and logged in to see this link.] ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzer. Okt. 01, 2014 3:54 pm


Amadieu & Cornelia


  Ebben az átkozott táskában is van ám minden, csak az nincs, ami pont kellene. Nem boríthatom ki az egész tartalmát ide a folyosó közepére, de mérgemben már azt tenném.
Mindig elhatározom, hogy holnaptól új világ lesz táskaügyileg - csak a legfontosabb dolgokat dobálgatom bele, mint például pénztárca, telefon, kulcsok, iratok, neszeszer, ZSEPI.  
Ah, ez is már egy fél batyu így!
  Mindegy, egyszer majd eljön az a bizonyos nap is, most van ennél jóval fontosabb.

  Egy váratlan pillanatban egy bizonyos valaki szinte helyettem akar orrot fújni, segítségfelajánlás végett.
- Kér… - ...lek akart volna lenni, ha nem jött volna az inger egy újabb tüsszentése. Kikapom az illető kezéből a pézsét, majd ismét hapcizom. Nem csak úgy a levegőbe, ahogy a legtöbben teszik azt általában, hanem a zsepibe.
- Köszönöm. - kifújom az orromat, megfordulok, majd kissé könnyes szemekkel pislogok az idegen felé, aki valójában nem is idegen. Csodálatos, hogy ebben a remek formámban talált meg; remélem, hogy a piros orrom tartja most a szexepilemnek. Egy pillanatra megáll a szívem, szinte köpni-nyelni sincs időm, máris Amadieu karjai közt vagyok. Viszonozom gesztusát, talán kicsit szorosabban ölelem át, de nem tagadom, nagyon örülök neki.
- Bonjour Monsieur. - kecsegtetem Amadieu fülébe suttogva francia tudásom - ami körülbelül ezzel ki is merült.
- Ne vigyorogj, mint egy hülye, ne vigyorogj. - duruzsolom magamnak, miközben megpillantom Biancát a folyosó végén, aki egy óriási mosoly kíséretében hüvelykujját villogtatja felénk. Még jó, hogy Amadieu ezt nem látja, különben félreértené mindezt.
  Bármily’ szomorú is, el kell válljak tőle, hiába tudnék egész nap így lenni vele...ha nem jobban. Nagyon-nagyon jó érzés őt látni, és bízom benne, hogy huzamosabb ideig marad itt.
  Kérdésére szemöldököm a homlokomra szalad, enyhén szólva meglep (ám ezt próbálom nem kimutatni, több-kevesebb sikerrel), már csak azért is, mert foglalkozásunk megegyezik, ráadásul én úgy tudtam, hogy tisztában van vele melyik városban élek.
Tény, hogy nyolc év alatt sok minden változhatott.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az ami téged is...de majdnem ez a helyzet. - állandó halovány mosolyom ott lapul arcomon. Ha valamit, akkor ezt nem felejthette el Ő, ebben egészen biztos vagyok.
- Hallottam hírét mi történt Veled, és máris felakartalak keresni. Tudod, jóval több kérdésem van, mint a műsorvezetőnek volt... - egy lépést hátralépve szemeimmel végigmérem, és legnagyobb bánatomra még mindig rettentően jóképű.
- A történtek ellenére egész jól nézel ki. - jegyzem meg pimaszkodva, még mielőtt bármit is tudna kommentálni az előbbiekhez.
Valójában neki arról nem kell tudnia, hogy igazándiból nem igazán néztem végig a műsort.  Fogalmazhatnék úgy is, hogy nem is fogtam volna fel, amit ott mondott volna. Egy résznél ragadtam le; ,,[...]épp itt tartózkodik kis városunkban..." - innentől teljes sötétség.
- Mondanám, hogy mesélj most, de képzelem mennyire elfoglalt lehetsz. - újabb megjegyzés részemről, amit nem hagyhattam ki.
  Utaltam volna arra, hogy ne menjen próbálni? Ugyaaaan, én nem ilyen vagyok...
,,Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit tartogat számára esetleg akár már a következő óra is."
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzer. Okt. 01, 2014 5:05 pm


Cornelia & Amadieu


Na úgy látom nem hiába toltam az orra alá azt a zsepit, mert a következő pillanatban már fel is avatja. Szélesen vigyorgok, mint valami tejbetök, na nem azon, hogy tüsszög itt nekem szerencsétlen, hanem, hogy látom és a viszontlátás az eltelt évek ellenére is olyan, mintha csak tegnap intettünk volna búcsút egymásnak.
- Egészségedre! – könnyes tekintetébe nézek és amikor már túl van a zsebkendő-orrfújás krízisen, akkor megölelem. Jó érzés belélegezni az illatát, ám ezzel az is együtt jár, hogy hirtelen villannak eszembe a róla őrzött emlékeim, amelyek között igencsak sok olyan van, amelyekben nem sok vagy egyáltalán nincs ruha rajta. Ezen képek vizualizálása közben pedig magamhoz ölelem szorosan, mintha nem csak elmém, de a testem is épp az emlékek tengerében mártózna meg. Na, de még mielőtt elmerülhetnék agyam furcsa játékában, eleresztem, hogy alaposan megnézzem magamnak. Na jó, diszkréten-alaposan, mert azért mégsem akarom tolakodón bámulni.
- Bonjour ma belle! – váltok át anyanyelvemre azonnal, de mivel nem tudom, hogy elmúlt évek alatt többet is magáévá tett-e ebből a nyelvből, angolul folytatom. Meglep, hogy itt látom, főleg, mert tudtommal nem ebben a színházban játszik, bár lehetséges, hogy szerződést ajánlottak neki, csak még a társulat tagjai nem tudják. Nem mondom, örülnék neki, ha így volna, egészen pontosan rémlik milyen könnyedén és gördülékenyen ment a munka együtt.
- Titokzatos vagy. – vigyorgok még mindig, mint valami idióta.
- Hogyhogy csak majdnem? – igazság szerint nem tudom, hogy ez mit is takarhat nála, ami mondjuk nem is csoda, nyolc év baromi hosszú idő. Nem tudtam, hogy is éppen ebben a városban van, én meg lassan elbújni sem tudok, mert a baleset óta, elég gyakran kerülök a lapok hasábjaira ilyen vagy olyan módon. Mondjuk nyomon követhetném a kollégáim pályáját és a róluk megjelenő híreket, de igazság szerint nem teszem.
Nem szakítom félbe, de azért jelzem egy bólintással, értem mire is céloz azzal, hogy mit történt velem.
- Hát… jól vagyok. Többé-kevésbé. – önkéntelen mozdulattal nyúlok a képemhez, a baleset nyoma még most is ott van és már ott is fog maradni egy heg formájában a bal oldalon. A doki még így is szép munkát végzett, ahhoz képest, hogy milyen volt, ez a kis heg igazán nem nagy dolog. Megdörzsölöm a képemet, borostám serceg a tenyerem alatt. Most persze rajta a sor, hogy megnézzen magának, én meg állom a dolgot, nem mintha zavarna egyébként.
- Kösz. Igyekeztem. – amolyan „rosszfiús” vigyor terül szét a fejemen.
- Te viszont gyönyörű vagy! – nyolc éve is lélegzetelállító volt, de most, ha lehet még szebb lett. Vagy csak nekem tűnik annak ebben a megvilágításban? Tudja a fene, de nem is érdekel a válasz.
- Mennyire sietsz? Mert ha van időd, akkor gyere, ülj be a próbára. Elvileg csak egy-két óra az egész, utána elviszlek villásreggelizni. Vagy egy korai ebédre és kifaggthatsz. De cserébe én is téged. – nem tudom, hogy mennyi ideje van vagy nincs, de örülnék neki, ha lenne. Szeretném megtudni, hogy mi a helyzet vele, de tény, hogy már így is elkéstem a mai próbáról, amiért a rendező szerintem elég rendesen a plafonon lesz.
- Bár ahogy elnézem a náthád, lehet haza kellene inkább vigyelek, hogy ágyba dugjalak. – szándékosan hagyom kétértelműre a mondatot és mellé még egy pimasz kis félmosolyt is villantok, aztán ha benne van abban, hogy marad, akkor vele együtt indulok el a próbára.
- Egyébként honnan tudtad, hogy itt leszek ma? – azért felmerül bennem, hogy ez most egy véletlen találkozás vagy szándékosan azért jött, hogy engem lásson. Utóbbi nem kis mértékben hízelegnek az egómnak. Meg igazából… örülnék is neki.
***

|| [You must be registered and logged in to see this link.] ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeCsüt. Okt. 02, 2014 11:09 pm


Amadieu & Cornelia


  - Oh, köszönöm! - hirtelen apám szigorú tekintete, s mély, búgó hangja ugrik be pár röpke pillanat erejéig, mikor elveszem a zsebkendőt, s kifújom az orrom.
,,Lányom, idegenektől soha, semmit ne fogadj el.” - szinte előttem van a kép, ahogy jobb mutatóujját varázspálcának hiszi, s gyorsan kettőt suhint vele, ezzel jelezve, hogy irgum, burgum, vaslapát lesz, ha valamit rosszat teszek.
  Hát mit ne mondjak...ilyen ,,idegen” felőlem éjjel-nappal osztogathatná, bármilye is legyen.

  Mikor anyanyelvén szólal meg, majdnem megrogyok, annyira...vágykeltő.
Ah, szabad egyáltalán ilyet mondanom?!
Egész nap el tudnám viselni, ha a fülembe duruzsolna franciául. Sőt, fokozva az élvezeteket...mögém osonhatna, akár nyakkendőjével - bár talán ha kétszer láttam rajta olyat - beköthetné szemem, nyakam csókolgathatná, miközben egy-két kifejezést fülembe sutyorogna, míg ujjaival lágyan cirógat végig ...eleinte csak a karjaimon.
Brrrr, már a gondolattól is libabőrös leszek, így muszáj leszek nem fantáziálgatni, sokkal inkább válaszolok kérdésére. Nem láthatja rajtam, hogy gondolatban teljesen máshol vagyok.
- Úgy, hogy engem nem dolgozni hívtak. Bár biztos kikönyörögtem volna valami szerepet magamnak, ha előbb tudom meg, hogy Te fogsz ebben a darabban szerepelni. - egylőre még nem kell tudnia mi szél hozott ide valójában, előbb-utóbb úgyis fény derül erre.

  Mikor megpillantom a heget az arcán, szinte késztetést érzek arra, hogy megérinthessem azt. Persze nyílt titok, hogy valójában nem a heg érdekel annyira.
- Egész szépen begyógyult. - arról ugyan nem tudok mit csináltak, mi történt Vele pontosan, ezért sem merem tovább feszegetni - egyelőre - a témát.
  A kis bókja hallatán először jobbra, majd balra nézek, aztán magamra mutatva, egy fél pillanatra csodálkozva, tátott szájjal nézek rá. Nem tudom hol lát itt jelenleg gyönyörű nőt, de ha a Hófehérkés Hapci-t női alakban annak találja, én hiszek neki.
- Most a plakáthoz beszélsz igaz? - felkuncogok, miközben a mögöttem levő plakátra mutatok, amin van egy-két igencsak dekoratív nőszemély.
  Igaz, nem tartom magam egy ronda valakinek, de egy gyönyörűségnek sem. Amolyan átlag felettinek vallanám magam.
  - Meg is sértődtem volna, ha nem hívsz be. Egyébként meg egész nap a tied vagyok, elvileg otthon lábadozom, gyakorlatilag még egy vacsorával is jönni fogsz. - egy kacsintást megengedek magamnak, jelezve neki, hogy bizony nekünk ma hosszas tárgyalnivalónk lesz. Kifejezetten tetszik a reggeli/korai ebéd ötlete...a vacsora pedig nem maradhat ki a nap folyamán, nemde?
- Szörnyű ez a francia mentalitás… - vigyorogva kezdem el csóválni fejem az ágyas dolog hallatán.
- Minden rendben van, nincs itt semmiféle nátha. - szemeim felcsillannak, és magamban azt kívánom, bárcsak eltűnne a pirosság az orrom körül.
- De ami késik, az nem múlik. - kis megjegyzésem egy biccentéssel zárom le, amit egy halovány, ám mégis sejtelmes mosoly követ. Jól vagyok, tényleg. Bármikor készen állok, hogy ,,ágyba dugjon”, ha már ilyen költőien fogalmazott.
  A kezében levő bukósisakra pillantok.
- Jaj ne! - nem vagyok a motorok híve, és gondolom nem számolt azzal, hogy lehet ma társasága lesz, ezért miért is lenne nála egy másik bukósisak? Megelégednék annyival is, ha felkapna, és úgy cipelne el hazáig. Mit számít neki az a pár napnyi izomláz utána?!

  A lényeg, hogy ő itt van, én itt vagyok, és nemsokára máshol leszünk...először egy -remélhetőleg - kisebb tömegben, aztán kettecskén. A hetedik érzékem ezt súgja. Férfiből van, teljesen érthető, hogy ilyenek a reakciói. Én nem vagyok valójában egy könnyűvérű, akit bárki, bármikor, kéje-kedve szerint megkaphat...de itt most teljesen más a helyzet. Ő Mr. Benoit! A francia, kék szemű herceg, aki után lányok százai, ezrei szaladnának, ha kell fél lábon is.
  Most tényleg mondjam el neki, hogy egész éjszaka virrasztottam, hogy rátalálják? Nem. Az túlságosan is hizlalná a máját. Az egójával sosem volt gond, úgyhogy nem kell azon nekem fényesítenem.
- Az legyen az én titkom. - ha nemrégiben titokzatosnak könyvelt el, akkor kitartok emellett, ezen aztán ne múljon semmi! Ha mindent az orra alá dugnék - ahogy ő tette a zsepivel - már nem is lennék olyan izgalmas (?) a számára.
- Fogalmazzunk úgy, hogy túlságosan is beleéltem magam egy nyomozó szerepébe. - és meg is lett az eredménye.
- Egyébként mindenki rólad beszél. Azt is csodáltam, hogy nem tinilányok százain kellett áttörnöm magam, hogy bejussak. - vonom meg a vállam, mikor egy hatalmas ajtócsapásra leszek figyelmes.
- Nem hiszem el, hogy végre ideért, Mr. Benoit! Nőzni látom mindig van ideje… - kirontva az ajtón, dörmög a bajsza alatt egy zömök fickó, majd felénk trappolva megragadja Amadieu-t felkarjánál, és úgy húzza őt belefe a terembe.
  A ,,mindig” szóra felvonom szemöldököm. Szóval a mai napig csábítgatja kollégáit?
- Úgy hallom, egy cseppett sem változtál. - egyik tenyerembe hajtom fejem egy picit, egy komisz pillantást vetve rá közben.
Ha tudná ez az ember, hogy mi régebben mit műveltünk...menten kirúgná...
- Venir, venir, Monseiur! - morogja a pocakos, majd négy-öt lépés után elengedi Őt, és úgy megy tovább előre.
Az egész helyzet nevetséges, ahogy egy törpe húzza maga után az óriást. Nevetgélve lépkedek utánuk, majd miután belépnék a terembe, a nagyhasú megáll előttem, és próbálja megakadályozni, hogy bejussak.
- Nézze, asszonyom, ez egy próba. Nézőket nem várunk. - hangján hallani, hogy forr a dühtől. Valószínűleg a késés zavarhatja ennyire, és nem az, hogy most bemegyek, vagy sem.
- Valakinek meg kell nevelnie, hogy próba helyett ne a nőkön munkálkodjon, nem igaz? - jegyzem meg egy hatalmas sóhaj kíséretében, majd a törpét kissé meglökve lépek be a terem ajtaján, követve Amadieu-t.
- Asszonyom, nem jöhet ide be! - kiált utánam, én meg alkalmi süketet játszva nem törődök mindezzel.
- Beülök oda előre, hogy jól láthassalak, rendben? - pillantok Amadieu-re, majd a második sor közepe fele mutatok. Ha áldását adja rá, akkor megyek is, és elfoglalom kiszemelt helyemet.
,,Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit tartogat számára esetleg akár már a következő óra is."
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzomb. Okt. 04, 2014 7:56 pm


Cornelia & Amadieu


Vigyorom egyre kiszélesedik, majd teljesen átszeli a képemet és le se lehet onnan törölni egy ideig.
- Szóval csakis a kedvemért kértél volna egy szerepet? Nem is sejtettem, hogy ennyire szeretsz velem együtt dolgozni. – ha egészen jól rémlik – és már pedig jól rémlik – akkor a legutóbbi közös munkánk is nagy… khm… harmóniában telt el. Sikerült egészen jól együtt működnünk. Aww a csodás pucér feneke! De szívesen megnézném megint.
Álmodozásomból persze kirángat a hangja, na meg a baleset témája sem éppen az, ami olyan támogatná fantáziálásomat róla.
- Hát… ennél már jobb nem lesz. – húzom fel a vállaimat. A képem már ilyen marad, de szerencsére nem akadnak fenn rajta a legtöbben, pedig az arcomból (is) élek. A külsőm, a testem a munkaeszközöm és ezért a változások rajta nem mindig jelentenek jót. De szerencsére megúsztam az egész esetet azzal a kis heggel, már ami a megjelenésemet érinti. Én együtt tudok vele élni.
Nézem, ahogy jobbra-balra tekintget és megcsóválom a fejem. Úgy tűnik ebben sem változott.
- Hát persze. Tudod, a plakátnak és nekem már egész kis múltunk van és muszáj bókolnom neki, különben megsértődik. Bár lehet azon is megfog, amit az előbb neked mondtam és nem neki. – komolytalanságra csak komolytalansággal lehet válaszolni. Ezt egyébként mindig is szerettem benne, hogy ilyen könnyed, vicces és szórakoztató. Nem emlékszem olyan esetre, hogy ne tudott volna megnevettetni. Jó a közelében lenni. Nem is tudom, honnan veszi ezeket a dolgokat, de tény, hogyha ez a nő nem lenne, ki kellene találni!
- Szavadon foglak ebben az esetben, mert így most már egész nap igényt tartok rád! – na meg egész éjjel is, ha rajtam múlik, de ennyire nem akarok előre szaladni. Lehet, hogy tisztes feleség lett belőle titkon vagy eljegyezték vagy van vele valami faszi, akivel boldog.
- Megbeszéltük. Akkor vacsorázni is elviszlek. De csak, ha nem leszel lázas, mert ha igen, ebben az esetben az ágyadba foglak tenni és nyakig betakarlak. – egyértelműen nincs teljesen jól, szóval még meglátjuk, hogy mennyire lesz szalonképes estére. Persze szívesebben kortyolgatnék vele egy-egy pohár bort egy kellemes kis étteremben, minthogy citromos teát diktáljak belé.
- Ó, és erről a náthádat is értesítetted? Mert az láthatóan nem tud arról, hogy épp nem dönt le a lábaidról. – bár igaza van, én is szívesen ledönteném a lábairól, de még, hogy!
- Egyébként meg… én is ezt tenném a helyében. – engedek meg magamnak egy pimasz kis vigyort ismételten.
Nagyon titokzatosan fogalmaz, ami arra enged következtetni, hogy utánam érdeklődött és most ezért van itt. Amitől meg persze, hogy hízik a májam, de ez most mellékes.
- Jól van kisasszony, az Ön titka marad. – ami szerintem már nem is titok, de ez most teljesen lényegtelen. És a következő szavai már meg is adják a megerősítést ebben a gyanúmban.
- Tinilányok? Öreg vagyok én már hozzájuk, nem gondolod? – szalad fel az egyik szemöldököm homlokomon. Meg egyébként is szerintem simán van jobb dolguk.
És nagyjából ekkor jelenik meg az igazgató. Hajjaj… Megvakarom a tarkóm, mert most jön majd a lebaszás, hiszen elkéstem és most is itt dumálok, ahelyett, hogy lélekszakadva rohannék a próbára.
- Jó reggelt! – köszönök és bocsánatkérő mosollyal pillantok Corneliara, aki szerintem remekül szórakozik. A bizonyos „mindig” szól elhangzása után amolyan „ez van” arckifejezéssel válaszolok a felvont szemöldökre. Úgy tűnik rögtönzött pantomim előadást prezentálunk most.
- Kellett volna? – nem tudom, hogy kellene-e változnom, de szándékosan nem szeretnék. Jól érzem magam a bőrömben úgy, ahogy vagyok.
Jót vigyorgok az igazgató megszólalásán, értem, hogy mit akar, szóval megyek utána és elkapom Cornelia kezét is, hogy jöjjön csak.
Mikor látom, hogy boldogul ő az igazgatóval, vigyorogva intek neki, hogy rendben lesz, aztán felmegyek a színpadra és dolgozni kezdek. Most, hogy Cornelia is itt van, gyakran kalandozik el a figyelmem, szóval figyelnem kell, mert ha nem sikerül jól a próba, akkor itt tartanak tovább és pont az lenne a cél, hogy időben mehessünk.
Végül is sikerül koncentrálnom és amikor vége a próbának, leugrom a színpadról és egyenesen odamegyek hozzá.
- Na mehetünk? Te és a náthád készen álltok egy korai ebédre? – felnyalábolom a bukósisakot és feltolom az orrnyergemre a napszemüvegemet.
- Mihez lenne kedved? Valami gyorshoz vagy rendes étterembe vihetlek? – fordulok felé miközben kifelé sétálunk az épületből, már ha velem tart ő is.
- Van itt nem messze egy állítólag francia étterem. Bár a francia konyhához vajmi kevés közük van, de azért egész jó a konyhájuk. – volt már szerencsém néhányszor ott enni, de ha máshoz van kedve, nekem az is jó lesz.
***

|| [You must be registered and logged in to see this link.] ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeVas. Okt. 05, 2014 6:52 pm


Amadieu & Cornelia


  - Csitt, psszt! - mutatóujjam hirtelen ajkaihoz csusszan, s egy kisebbfajta gyilkos pillantást vetek Rá. Nem tetszett, ahogy a dolgozni szót mondta - bár ,,sajnálatos módon” nagyon is szerettem vele együtt dolgozni. Igen. D-o-l-g-o-z-n-i!
- Itt mindenki olyan pletykás. Egy rossz, félreértett szó, és máris beindul a pletykakör, aztán az újságoknál pedig menten mindenkinek lesz munkája. - sutyorgom, miközben ujjam elválik szájától.
Az itt dolgozó emberek többsége lány, kik remekül tudnak kombinálni. Sokszor vissza is élnek az általuk félig-meddig hallott dolgokkal, ami miatt nem egy ember lett innen elbocsájtva, tudomásom szerint. Kétlem, hogy óvatosabbak lennének a helyettük felvettek...
- Nem-nem. Miattad kértem volna, az ÉN kedvemért. - javítom ki mondatát nevetgélve. Nem tagadom, hogy szívesen dolgoztam volna újra vele, mert elééggé maradandót hagyott bennem. Bármilyen furcsán is hangozzon ez.

  Hiába pici az a heg az arcán, nem létezik, hogy 2014-ben nincs arra megoldás, hogy valahogy el lehessen tüntetni az ilyesmit. Annyi féle, fajta csodamázt találtak már fel az okosok, akik laborokban ücsörésznek egész nap…nem is kellene műtét, vagy tudom is én mi.
Mindegy, nem akarom beleütni ebbe az orromat. Végül is nem olyan vészes az a heg, csak női fejjel gondolkodva a legtöbben a fél életükért cserébe is eltüntetnének egy ilyet az arcukról, mondván, az taszítja a férfiakat.
Mi, nők, rettenetesen ostobák tudunk lenni néha...persze az ellenkező nem se panaszkodhat.
  Aztán mikor a plakátról kezd beszélni, vigyorogni kezdek. Veszem a lapot mire céloz, csak kíváncsi voltam reakciójára...és meg kell hagyni, nem okozott csalódást. Ezúttal sem. Mindig mindenre volt, illetve van valami poénos, frappáns megjegyzése. Ő pont az a fajta, aki mindig tudja, hogy mikor mit kell mondani, ami egy roppantmód pozitív tulajdonsága.

  Annyira a nyelvemen van az, hogy ,,Leszek a kurvád, igen.”, de biztos kikerekednének szemei ennek hallatán. Meg hülyének is nézne, miért mondanám ezt. Aztán elkönyvelne egy lotyónak, ami nekem nem hiányzik. Egyelőre elvagyok azzal, ha egy kedves kis ismerősként szerepelek listáján.
- A későbbiek során reklamációt nem fogadok el. - ezt azért fontos elmondani, nem?
És ha már voltam olyan udvariatlan (vagy pofátlan?), hogy meghívattam magam vacsorázni (is), akkor a náthámmal nem szabadna foglalkoznom. Pedig az elég rendesen gyötör, még ha nem is próbálom kimutatni ezt. sajnos ez nem olyasmi, amit egy párnyi színészkedéssel el lehetne rejteni.
- Nem leszek, és nem is vagyok lázas! Hacsak... - vágok szavai közbe, mire szinte helyettem fejezi be mondanivalóm.
- Na de Monsieur! Megpróbálkoznál egy betegséget alakítani? Hujaj!
Szó se róla, ha ilyen alakban döntene le ez a nyavalya...gyakran szeretnék beteg lenni.
- és amint ezt kimondtam, egy újabb tüsszentés hagyja el a számat, amit egy pár másodpercig tartó köhögés követ. Ha kommentálni meri, esküszöm megfertőzőm...
Már az eszemre is kezd kihatni a megfázás, és ez nem jelent túl jót. Eddig is mondtam már mindent, de most?! Olyan vagyok mint egy szeleburdi kislány.
Jobb is, hogy elterelődik a téma a hasonló lányokhoz.
- Beszélsz itt össze meg vissza! Pár évet letagadhatnál, ne is próbálj ennek ellent mondani. Manapság pedig a kor már nem igazán számít - legalábbis ezt mondják. Bőven elég a kis csitriknek, ha valakinek elég nagy az élettapasztalata, na meg a pénztárcája... - hangomon hallani lehet, hogy feldühít a téma, és kezdek kissé mérgessé válni, bár nem tudom miért. Csupán felfoghatatlan számomra, hogy a mai fiatalok hogyan vélekednek jövendőbelijükről. Szomorú dolog.

  A pocakos figurát látva tudom, hogy itt hamarosan elszabadul a pokol. Egy mogorva, színházi zsufa embernél nincs rosszabb a világon. Pláne ha rendező...akkor haragja elől futni kell.
Rögtön felénk lép, és megragadja keresettjét, kinek bocsánatkérő tekintetét egy legyintéssel reagálom le. Menjen csak, majd megyek utánuk...de mivel Őfelsége megragadja kezem, így ellenkezni se tudnék. Nem mintha akarnék.
- Ezt majd később megtárgyaljuk. - házsártos asszony módjára mondom mindezt, persze csak megjátszva magamat, már csak azért is, hogy a rendező azt higgye, hogy Amadieu barátnőszerűsége vagyok. Ám ez egyáltalán nem hatja meg őt, csupán az lebeg a szeme előtt, hogy darabjának egyik szereplője végre munkába álljon.
  Belépve a terembe helyet foglalok a második sor középtáján, és onnan figyelem tovább az eseményeket. Megfordul a fejemben, hogy megpróbálom Őt kizökkenteni a szerepéből mikor felém tekint, de inkább az előttem levő szék háttámláján támasztom fejemet, és úgy figyelem tovább az eseményeket. Ha előbb végez, előbb lesz az enyém - ez tántorít el attól, hogy nekiálljak szórakozni itt nagy ,,unalmamban".
A színpadon csak Amadieu-re koncentrálok - ám ez csak a látszat. Valójában csak bambulok előre, néha-néha csodálkozom, mosolygok, biccentek. Valójában a régi emlékek bukkannak fel kobakomban.
- Vajon, ha nem aggódott volna miattam a pofonnál, talán akkor is megtörtént volna az, ami? Hány nővel gabalyodhatott már így össze?! Nem mintha zavarna, nem is kéne, hogy zavarjon, de mégis foglalkoztat ez. Ilyen gyatra csajozós módszere lenne, hogy valakit félrehív egy-egy forgatás során, aztán bummbeledurr? Áh, nem hiszem…
Az zökkent ki a nagy filozofálgatásomból, hogy egyszercsak mindenki eltűnik a színpadról, s az ottani fények halványodni látszanak.
Felkapom fejem, kissé ijedten Amadieu után kutatok, mire ő szinte mellettem terem.
- Eddig is készen voltunk...de... - egy sóhaj kiséretében megforgatom szemeim.
- ...lassan kezdem azt hinni hogy már belém akarod beszélni, hogy haldoklom. - jegyzem meg halkan miközben kivánszorgok a sorból, s a Monsieur-t koppintva kapom fel napszemüvegem. Kilépünk a teremből, s haladunk a kijárat fele.
- Nekem egy fánkolda is tökéletesen megteszi, úgyhogy teljesen rád bízom kivételesen, hogy hova viszel. - szívem szerint kiölteném rá a nyelvem, de lehet nem venné a poént. Persze régebben mondhatni ő irányított Párizsban, mert ott azt se tudtam merre van az arra.
Mondjuk helyiként lehet nekem kéne ajánlanom itt egy-két helyet, de lepjen csak meg...kíváncsi vagyok mi számít neki rendesnek.
- Ha a Vila Algarve-re gondolsz, akkor azt kihagynám. Rossz emlékek fűznek oda. - nem szeretném részletezni, de majdnem kórház lett az ügy vége.
- Viszont ha már francia...akkor sokkal jobb lenne ha egy ízig-vérig francia úriember készítené el az ebédet...vagy legalább a vacsorát. - na lássuk mit szól ehhez a Monsieur, miközben lépkedünk kifele a színház épületéből.
Nem is lenne jobb dolog annál, ha ketten főzőcskézhetnénk...bár nem kizárt, hogy a végén lehet felrobbantanánk a konyhát, úgyhogy óvatosnak, és leginkább figyelmesnek kellene lennünk, ha ilyesmire kerülne sor. Tudnánk mi egyáltalán azok lenni?
- Mielőtt bármit is mondanál, had kérdezzem már meg, hogy mennyire vagy ismerős erre? - pillantok vélhetőleg az Ő motorjára, ami a színház előtt parkol, majd tekintetem ismét felé szegezem. Már az elején gyanúsnak kellett volna lennie nekem a bukósisak, de most esik le csak igazán…
  Egyedül nem hiszem, hogy motorral nekivágott volna az útnak csak úgy. Elég kacskaringós, s kacifántos ez a környék, néha még én is el szoktam tévedni, de ezt ráfogom a boltok kirakataira. Mindig elbambulok, és egyszercsak azt veszem észre, hogy teljesen másik utcában vagyok.
  Most vagy jól megjegyezte az utat, miután valaki hatvanszor megmutatta neki, vagy turistát játszott pár napig...másra nem tudok jelen pillanatban gondolni. Nem tudom elképzelni azt, hogy ideköltözött. Az mindenhol nagy szám lett volna, és talán előbb jutott volna fülembe, mintsem az egyik újságíró papírra vetette volna azt.
,,Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit tartogat számára esetleg akár már a következő óra is."
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimePént. Okt. 10, 2014 3:17 pm


Cornelia & Amadieu


Mielőtt még elhúzhatná finom kis ujját a számtól, előtte azért még egy leheletnyi csókot hintek rá, feltűnés mentesen.
- Nem biztos, hogy félreértenék… – vigyorodok el más megint szélesen, már ami történt, megtörtént közöttünk. Jó persze, én sem szeretnék egy ilyen hírrel a címlapokra kerülni, de hát na. Tényleg nem csak a munka volt közöttünk annak idején, vagyis… olykor jobban mondva semmi. Se ruha, se levegő… Édes emlékek.
- Tehát ha tudtad volna, hogy ebben a darabban játszom, szereztél volna egy szerepet magadnak a saját kedvedért. Mert én is játszom benne. Hogy is van ez?! – na, az előbb még nem ezt mondta, meg ha csak maga miatt szerezte volna, akkor miért is kellett volna tudnia, hogy én is játszom benne?! Kezdem elveszteni a fonalat.
Látom a plakát téma megmosolyogtatja. Szó se róla, engem is.
- Miért, más esetben elfogadod? – vonom fel az egyik szemöldökömet játékosan, mert nem olyannak ismertem meg, mint aki elfogadná azt a bizonyos reklamációt. Akárhogy is, mindenképpen szeretném most már vele tölteni a napot és talán az éjszakát is, bár ez még sok mindentől függ. Elvégre mégsem rohanhatom le azzal, hogy szívesen hemperegnék vele újfent. Azt hiszem a képemen virító heg mellé kapnék még egy csinos kis vörös tenyérlenyomatot is, tőle. Csakhogy, mire a gondolat végére érek, már ki is derül, hogy élvezné, ha ledönteném. Az már persze mellékes, hogy betegségként, de van egy olyan érzésem, hogy ettől azért eltekintene. Tüsszent. Megvárom, amíg zsepizik és a többi, még egy „egészségedre” is elhagyja ajkaimat, aztán, amikor már láthatóan végzett a tüsszentés utáni rituáléval, közelebb hajolok hozzá, hogy a fülébe súghassak.
- Beteggé nem akarlak tenni, de a többit megoldhatjuk… – leheletem a fülét, nyakának finom ívét cirógatja és borzolja végig. Aztán elhajolok tőle, látni akarom a reakcióját és közben remélem, hogy nem képel fel rövid úton.
- És akkor már másnak nem is kell nagynak lennie?! – pofátlankodom megint. Nem tudom, hogy tinit mennyire vonz egy magamfajta és, hogy valóban elég-e manapság a tapasztalat és a tárca. Gondolom lehet igazság abban, amit mond. Az utóbbi időben a randi partnereim egyike sem volt túl fiatal vagy más társadalmi helyzetben lévő. Nem azért, mert így válogattam őket össze, hanem mert egyszerűen így alakult. Meg gondolom amiatt is, hogy az időben annyi modell munkát elvállaltam és ami azt illeti az utolsó három nő az életemben, mind modellcsaj volt.
A próba lezajlik és amikor vége, nem tagadom, hogy ez alkalommal örülök. Nincs is más hátra, minthogy Corneliához menjek és végre elindulhassunk.
- Lehet csak a rólad való gondoskodási vágyam nőtt meg hirtelen. – vonok vállat somolyogva az orrom alatt, ahogyan kifelé haladunk az épületből.
- Fánkolda??! – azt hiszem a kelleténél meglepettebb/döbbentebb képet vágok. Bár főzni azt nem tudok, de magamat előszeretettel nevezem ínyencnek és bár nincs kifogásom olykor a fánk ellen, ebédre elképzelhetetlennek tartom, hogy önként azt egyem. Főleg nem a társaságában, mert szívesebben vinném el valami viszonylag tisztességesebb helyre enni.
- Akkor eldőlt hová megyünk. – bólintok határozottan és kinyitom előtte a bejárati ajtót, hogy őt követve lépjek majd ki az épületből.
- És nem, nem azaz étterem lesz. Ne aggódj, nem fogsz csalódni. – vagy nem akkorát, mintha egy Párizsban elköltött ebéd után rögtön itt kellene ennie. A motorom felé közelítünk, de szavai megállásra késztetnek. Ránézek, tekintetem az övébe kapcsolódik.
- Ezzel arra akarsz utalni, hogy inkább hozzám menjünk?! – félig kérdezem, félig kijelentem a mondatot. Természetesen semmi kifogásom a dolog ellen, de akkor aligha lesz abból ebéd és evés. Vagyis egyfajta étvágy reményeim szerint kielégítésre kerül, de annak nem sok köze van a kés-villa-kanál kombinációhoz
- Még mindig nem tudok főzni, de mehetünk hozzám. Rendelhetünk is valamit. – na igen, aki képtelen a konyhában ehetőt készíteni, az tanulja meg jól, honnan, hogyan és mit lehet rendelni. Ebben pedig egészen profinak tekintem magamat.
- Hát… egész jól kiismerem más magam, hála ennek. – farzsebemből előveszem a marha okos telefonomat, amin remek kis GPS applikáció figyel és ami azt illeti ezzel baromi könnyen és jól elboldogulok a városban.
A bukósisakot átadom neki, hogy tegye csak fel, addig ugyanis nem megyünk sehová.
- Akkor menjünk hozzám. Ezt vedd fel kérlek, aztán kapaszkodj erősen ám, nehogy félúton lepottyanj nekem. – pimasz kis félvigyort eresztek meg felé és felülök a járgányomra. Beindítom és csodaszép doromboló hangot hallat a „kicsike”.
- Pattanj fel ma belle! – fordulok Cornelia felé és ha megteszi, akkor hamarosan kikanyarodok arra az útra, amelyik a lakásom felé visz.
***

|| [You must be registered and logged in to see this link.] ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeKedd Okt. 21, 2014 11:18 pm


Amadieu & Cornelia


  Hosszasan magyarázhatnám Neki milyenek az itteni lányok, de szeretném megkímélni egy fél napos szóáradattól. Gondolom eltudja képzelni, hogy egy pletykás nőnél nemigen van rosszabb a világon.
  Az apró kis ujjcsóknál megköszörülöm torkom, azt sugallva, hogy ,,ezt most ne itt”. Lesz még ideje ellátni ilyesmikkel...
Hopsz, ezt nem mondtam ki!
  Amadieu egy fikarcnyit sem változott elválásunk óta. Ugyanolyan pimasz, és pajkos mint akkor volt. Mindezek mellett mindig próbált összezavarni...ahogy most is. Persze ezt magamnak köszönhetem, sokszor belegabalyodok saját mondanivalómba is. Pláne akkor, mikor visszakérdeznek. Általában tudom követni mit hablatyolok, de sokszor elszalad velem a ló, szó se róla.
  ,,Filozofálása” után hunyorogva bűvölöm tovább szemeit. Tudom mit akar...hogy mondjam ki, hogy igen, miatta szerettem volna magamnak egy szerepet. Magamnak ezt bevallom, de neki nem. Hizlaltam bőven a máját régebben...nem kell neki egy újabb májnövelő injeckió.
- Úgy van, ahogy mondod! - jelentem ki lelkesen, ám mégis határozottan, majd összeharapva ajkaim, félrepillantva próbálom meg magamba fojtani a nevetést. Nem gondolta, hogy ilyen hamar lerázom, mi?
  Egy pillanatra gondolkodóba esem. Valóban nem fogadok el reklamációt, habár ez mindig helyzetfüggő. Ám aki áment mondd valamire, azt nálam vissza nem mondhatja, ez tény. Őneki viszont el kell engem viselnie - nagy bánatára, avagy óriási szerencséjére?
- Nem hiszem el, hogy ennyire kiismertél akkoriban! Így semmi újat nem fogok tudni mutatni Neked. - csalódottan biggyesztem le ajkaim, majd a földre pillantok ismét. csak megjátszom magam természetesen, szó sincs itt semmiféle bánkódásról.

  Persze ez a nyomorult nátha is mindig a legjobbkor szól közbe. Jókívánságára csak biccentek, s mikor fülembe kezd suttogni, felhúzom vállam picit, mikor beleborzongok, amint lehelete cirógatja nyakamat, majd egy kislányos, ám mégis pajkos mosollyal pillantok rá.
- Hiszem, ha látom. - felhívás lenne keringőre? - Bizony!
Tudom nagyon jól, hogy megoldja ő a többit, amit kíváncsian, vagy sokkal inkább izgatottan várok.
Aztán mikor a tinikre terelődik a téma, kissé morcosan hallgatom válaszát, majd az enyhén pofátlan megjegyzésére csak egy sóhajjal reagálok. Persze nem hagyhatom ennyiben a dolgot, önbecsülésén muszáj rontanom egy fél foknyit.
- De… - drámai három másodperces csend. - ...az eszednek. - bájosan mosolyogva veregetem meg vállát, miközben lepillantok arra a testrészére, amire ő gondolhatott. Mert ugye ő is férfiból van...És mi nekik a legfontosabb? Hát persze, hogy kisebbik énjük.



  A próba után, a teremből kisétálva, Amadieu kijelentését hallva szélesebb mosolyra húzódik a szám, és fel is nevetek egy picit.
- Ezt hányan vették be? - kérdezem bohókásan, hiszen hiába tudja, hogy mikor mit kell mondani, azért érdekel hány nőnél volt ez hatásos. Egy csepp rosszindulat sincs bennem, csupán a kíváncsiság hozta ki belőlem ezt a kérdést.

  Sejtettem, hogy a fánkoldán meg fog lepődni...a ,,vártnál” talán jobban is teszi ezt. Gondolom ott kint náluk macaronolda van, bár ha ezt a nemlétező szót is kiejteném a számon, lehet dobna itt egy hátast. Felkuncogok meglepettségén, és biccentek egyet. Lehet még hall egy pár ilyen kitalált szót tőlem, úgyhogy kezdhet rettegni.
- Ha nagyon akarnál, akkor se tudnál csalódást okozni. - a nemrégiben elhangozott kérdésemet ezzel a kijelentéssel próbálom jóvátenni, remélhetőleg sikerrel.
  A motor előtt úgy hat lépéssel megáll, majd kérdése hallatán elmosolyodom, s aztán fordulok felé.
- Persze csak ha nem bánod. Őszintén szólva nem szeretnék most sok ember közt lenni. Remélem megérted. - persze a náthára utalok az utolsó mondatommal. Soha nem gondoltam volna, hogy ,,hasznát” veszem ennek a nyavalyának.
- Mivel rajtad kívül más francia úriembert nemigen ismerek, ezért igen. És ha már így bepofátlankodtam a napodba, akkor már teljesen rád is bízom magam. - és valami azt súgja, hogy ezt a kijelentésem egy percig sem fogom megbánni.
- Azt ne mondd, hogy az évek során nem volt ki megtanítson. - szemeim kissé tágra nyílnak, mert kissé meglep, hogy nem konyít a főzéshez. Bár ha megelégszik azzal, hogy a szín-, és ágyművesztben jeleskedik...mit számít a konyhaművészet?!
  Kikapom kezéből a telefonját, majd elkezdem pötyögni a következőt; kettő egy hat, kilenc hat öt kilenc.
- GPS helyett inkább ezt a számot hívd fel. - visszaadom neki telefonját, majd kacsintok egyet. Nyilvánvaló, hogy nem a tudakozó számát pötyörésztem be.
  Ez a hozzám dolog piszkálja a csőrömet. Gondolom valami hotelbe, esetleg valami bérházban adtak neki szállást. Nem tudom. Lényegtelen. Úgysem a hely számít, hanem, hogy Vele lehessek. Lesz mit kibeszélni, ám huncutabbik énem azt súgja, hogy előbb fog ledönteni a lábamról. Esetleg fordítva, mert ugye a nátha fertőző.
A humorom meg borzasztó tud lenni.


  Felkapom bukósisakját,, majd fel is pattanok motorjára, majd megkapaszkodom annak oldalán levő kis fogantyúban. Gondolom rögtön azt hitte, hogy majd átölelem, és úgy kapaszkodok. Nem. Egyelőre nem.
Mikor elindulunk, magamban egy ,,vuhuuuu” felkiáltást engedek meg, mintha életemben először ülnék motoron.

  Mikor megállunk egyik piros lámpánál, kezeim elvándorolnak hasához, majd tenyeremmel elkezdek rajt dobolni, míg várakozunk a
zöldre. Végül kezem akarva-akaratlanul is ott marad egészen odáig, míg meg nem érkezünk hozzá.
,,Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit tartogat számára esetleg akár már a következő óra is."
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzer. Okt. 22, 2014 12:56 am


Cornelia & Amadieu


Pimasz kis mosollyal nyugtázom, hogy nem hagyom hidegen azzal a kis ujjcsókkal, de hát pont ez volt a célom. Ha eddig nem is – pedig de! – mostanra teljesen egyértelművé vált, hogy mennyire működik közöttünk még mindig a kémia. Nem mintha ezen olyan nagyon meg kellene lepődnöm. Korábban sem volt ezzel semmi gondunk és örülök neki, hogy most sincs, avagy nem is lesz, mert ami azt illeti, nagyon is szeretném élvezni a társaságát, meg minden egyebét is még az elkövetkezendőkben.
Vigyorgok egyet, mert tudom, hogy igazam van. Lebukott. Miattam akart volna szerepet magának és jól esik ezt tudni, de most már annyiban hagyom a dolgot, látom rajta, hogy jobb, ha nem bolygatjuk. De azért azt elraktározom a fejemben, hogy mennyire is hatással vagyok rá, mert ha nem így lenne, akkor biztosan nem kavarodik bele a saját mondanivalójába. Szerintem.
- Ó, én nem félek attól, hogy ne tudnál újat mutatni. – az álla alá nyúlok és magam felé emelem az arcát, közben pedig kissé előrebukott fejjel kutatom a pillantását és egy sármos mosolyt villantok rá. Abban egészen biztos vagyok, hogy képes lesz nekem még újat mutatni, kezdve azzal, ami már megtörtént, hogy megjelent itt. Nem tudtam, hogy fel akar keresni, arra meg aztán végképp nem számítottam, hogy meg fog ma itt jelenni, de örülök neki, hogy ez történt végül.
Pajkos mosoly a reakció arra, hogy a fülébe suttogtam némi pimaszságot és a válasza elég sok mindent elindít a fantáziámban. Lassan engedem ki a levegőt, mert ebben a pillanatban legszívesebben az ajkaira forrnék, mi több, itt helyben a falnak préselném a saját testemmel és addig csókolnám, hogy levegőt is alig kapjon. Na jó, a fantáziálásomban még szerepel némi ruha letépés is, főleg, hogy ilyen kis falatnyi semmiségben van előttem.
- Teszek róla, hogy lásd. – ez már akár egy ígéret is lehet, mi több, tényleg az, mert ezek után valóban vágyom arra – akarom, ami azt illeti – hogy megkapjam őt, minél hamarabb és lehetőleg többször is. Most azonban muszáj lehiggadnom és másfelé kanyarítani a gondolataimat, mert rám még vár egy próba és nem ártana mondjuk, ha arra tudnék koncentrálni.
Újabb pimasz megjegyzést ejtek el, mire drámai választ kapok, de az sem kerüli el a figyelmem, hogy míg a vállam veregeti, addig az ágyékomra téved a pillantása.
- Aham. – súgok megint a fülébe, aztán szét is rebbenünk, mert ugye megjelenik a rendező és hát meló van.

- Ejj-ejj, ez hétpecsétes titok. – bólintok nagy komolyan, mert hát na, tudom, hogy mit szeretnek hallani a nők, még akkor is, ha egyikük-másikuk – mint például a velem lévő szépség is – átlát a játékomon.
Lassan kivesézzük, hogy merre, hogyan tovább és a fánkoldán tényleg meglepődök. Aztán olyan kijelentést tesz, ami megint csak a nem várt kategória, így körül is nézek, hogy ezt most valóban nekem mondja? Igen kicsit le is másolom az ő korábbi reakcióját, amit arra kaptam, hogy bókoltam neki.
- Erre azért ne vegyél mérget. Még nem kóstoltad a főztömet, ami állítólag egy mérgezéssel ér fel. – vigyorgok megint szélesen és jó kedvűen.
- Egyáltalán nem bánom. Hamarabb beszélhetlek akkor ki a bugyidból. – szemtelenkedek megint és a motor mellett állunk meg. Na, lehet, hogy most értem el, hogy felképeljen, pedig egyáltalán nem ez a célom. Viszont azt a bugyit tényleg szívesen húznám le róla. Hiába volt egy próba, nem tudtam kiverni a fejemből azt a bizonyos elképzelt jelenetet, ami korábban megfogant a fantáziámban és hát most, hogy eldöntöttük, felmegyünk hozzám – ami egyébként egy bérház tetőtéri luxuslakása – az a bizonyos kép egyre több változatban villog belső mozimban, nagy totálban és HD minőségben.
- Azt hiszem arra az úriemberségre az imént cáfoltam rá a kis megjegyzésemmel. De az tény, hogy már kitaláltam mivel is töltsük el a napot. És nem, nem mondom meg előre, maradjon meglepetés. – tudom én, hogy tudni akarja majd, hogy mit találtam ki, de most még nem akarom megmondani. Pontosabban egyáltalán nem akarom megmondani, megmutatni szeretném. Remélem lesz is rá módom…
- Voltak, de végül mind feladták. Nem hibáztatom őket érte. – persze mindig volt valami csaj, aki megpróbált fakanalat nyomni a kezembe, de tényleg javíthatatlanul és menthetetlenül pocsék vagyok a főzésben. Omlettet tudok készíteni és ezzel nagyjából ki is fújt nálam a konyhaművészet. Inkább élvezni szeretem azt és nem pedig alkotni benne.
Megkapom a telefonszámát, és nekem is szándékomban áll megadni neki a sajátomat, de most nem kezdem el letaperolni a telefonjáért – bármennyire is szeretném – szóval majd máskor fog erre sok kerülni. Bólintok, hogy oké, akkor hívni fogom, de persze tudom, hogy ezt nem játszhatom el minden egyes alkalommal majd.

Amikor rajta van a bukósisak és felül mögém, meglepődök azon, hogy nem kapaszkodik belém. A vállam fölött nézek hátra, már amennyire így tudok.
- Most viccelsz?! – nem értem, hogy miért nem teszi azt, amit bárki más is, hogy belém kapaszkodik, de nem, ő a motort választja. Hát jó, nem erőszak a disznótor – szokták volt mondani – végül beindítom a járgányomat és az búgó-doromboló hangot hallatva jelzi, hogy indulásra készen.
Mikor megállít minket egy piros lámpa, érzem, hogy meggondolta magát és most már átkarol. Megint elvigyorodok, de ezt most nem láthatja, mert nem fordulok hátra. Amikor zöldre vált a lámpa, haladunk szépen tovább.
A bérház kerítéssel körbevett, a kapun csak kóddal lehet bemenni, amit gyorsan be is pötyögök és a mély garázsba gurulok. Leállítom a motort, aztán leszállok róla és ha kell, akkor Cornelianak is segítek.
- Megérkeztünk. Arra van a lift. – fejemmel biccentek az irányba, és miután összeszedtem a bukósisakot, elteszem a kulcsot és el is indulok remélhetőleg bájos partneremmel a megfelelő irányba.
Ahogy a lift megérkezi, beszállunk és bepötyögök még egy kódot.
- A tetőtéri lakáshoz csak így lehet feljutni. – vonom meg a vállam. Mondjuk én nem bánom, mert nem hiányzik, hogy valami firkász bejusson ide, aztán meg fel, egyenesen a lakásomhoz.
- Örülök, hogy bejöttél ma a színházba. – fordulok hirtelen felé és közelebb is lépek, de mielőtt még bármit is tehetnék, a lift megáll és kinyílik az ajtaja.
- Megérkeztünk. – kommentálom az egyértelműt, aztán előre engedem őt, majd utána kilépek én is a liftből és a lakás ajtóhoz megyek. Ez az egyetlen lakás itt. Kinyitok és megint magam elé engedem Corneliat.
- Csak utánad. – szólalok meg, majd ahogy belépünk, berúgom az ajtót a sarkammal. Egy pillanatra megállok és szótlanul nézem őt. Gyönyörű, és ráadásul itt van nálam. Ez az egész olyan nagyon hihetetlennek tűnik
Aztán hirtelen mozdulok és mielőtt még átgondolhatnám, hogy mit is csinálok, csak leteszem az asztalra, ami az ajtó mellett van, a sisakot és a kulcsokat, odamegyek hozzá, tenyereim közé fogom az arcát és egyetlen szó vagy bármi egyéb nélkül hajolok hozzá, ajkaira tapadva csókolom meg, olykor beszívva az alsó ajkát, finoman harapva ízlelve meg azt.
***

|| [You must be registered and logged in to see this link.] ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzer. Okt. 22, 2014 2:02 pm


Amadieu & Cornelia


  - Ó kérlek, ne nézz így rám. Ne! - gondolatban visszajönnek a régi kis emlékfoszlányok...ugyanígy kezdte ,,produkálni” magát legelőször is. Vagy másodjára vetette be ezt a fajta mosolyát? Ah, nem is emlékszem már pontosan.
Nagyon rossz helyen vagyunk ahhoz, hogy itt kezdjünk el enyelegni...nem mondom, hogy nem örülnék annak, ha egy, ajkamat alig érintő, buja csókkal lepne most meg.
Fordítva is lehetne akár, de ha már eddig is az ártatlankát alakítottam, kitartok emellett.

  Valószínű - sőt, inkább nagyon is biztos -, hogy mindkettőnk kobakjában ugyanazok a gondolatok keringőznek. Viszont hogy megy úgy próbára ha már most itt tisztelegne előttem? Vagy pont nekem kellene a ,,problémáján” segítenem? Azt nagyon élvezném/élveznénk, azt hiszem…
Mikor kitör a teremből a rendező, Amadieu ismét a suttogást választja.
- Most már a szád se olyan nagy, mint az előbb volt. - közelebb hajolva hozzá, ajkaimat kis résnyire kinyitva motyogom neki, miközben lépkedünk befele a terembe.
  Ezzel a kijelentéssel most vagy vérig sértettem, vagy még inkább felspanoltam...
bízom benne, hogy az utóbbi, és mindent megtesz azért, hogy előbb szabadulhasson.



  Kivételesen nem tudja, hogy én mit szerettem volna hallani. Hétpecsétes titok? Nem hogy hétpecsétes, de még titok sem létezhet előttem.
- Szóval nem sok lánynál sikerült, értem. Nem akkora szégyen ez. - pimaszsága átragadt rám, s remélem nem veszi zokon ezeket az aprócska, kissé gonosz kis megszólalásaimat.
  Mikor utánozni kezdi körültekintős mozdulatomat, amit a plakátnál elsütöttem, kénytelen vagyok elnevetni magam.
- Annak a sarkon álló fazonnak mondtam, igen. - akaratlanul bukkan fel belőlem az, ami először a gondolataimban mertem csak kimondani.
- Állítólag… - ismétlem utána a szót.- Kíváncsi természet vagyok, ezt tudod. Úgyhogy állok elébe a főztödnek… - kemény fába vágta fejszéjét az előbbi mondatával, úgyhogy ideje lesz bebizonyítani egyszer, hogy valóban ennyire rosszul főz, vagy csak ezt próbálja bemesélni nekem.
Hirtelen meglepődöm kijelentésén miszerint hamarabb kibeszélhet a bugyimból. Életemben nem hallottam még ezt a kifejezést, így hát a lehetlő legrosszabban(?) reagálok erre vissza.
-  És ha nincs miből kibeszélni? - úgy vonom meg a vállam, mint egy kisgyerek kitől azt kérdezik, tudja-e ki követett el valami merényletet az anyja ellen.
Persze van miből kibeszélnie...eme mondatom csak hirtelen bukkant ki belőlem.
- Ezt vegyük úgy, hogy ki sem mondtam. - kissé elpirulok, s még szerencse, hogy már útnak is indulunk.
- Tudom, hogy a francia mentalitás az ilyen...szemtelen, és pimasz. Tisztában vagyok vele, hogy Nálad az ilyen megszólalások természetesek. Ahogy az is, hogy kihasználd kíváncsi énem, és ne árulj el semmit előre. - utálom, gyűlölöm, ki nem állom azt, ha várnom kell valamire. Vagy mondják el előre, vagy inkább maradjanak csendben…
- Lehet megpróbálkoznék én is beállni a tanítóid sorába. - csak először tudnom kellene meddig marad, hol van, na meg persze, hogy a mai nap után majd lenne-e kedve még hozzám.


  Hümmögve nevetek fel kérdése hallatán, hiszen annyira tudtam, hogy nem fog neki tetszeni az, hogy nem őt fogom kapaszkodóként használni. Túl egyszerű lenne az élete, ha mindig az történne, amit Őfelsége szeretne. Persze a piros lámpánál jóváteszem bűnömet, s remélem a Monsieur vigyorog a bajsza alatt.

  Mikor megérkezünk a kapuhoz, lekapom a sisakot magamról, s Amadieu válla fölött meglesve a kódot kezdek el fülébe suttogni.
- Hat négy nyolc kettő. Most már tudom, hogy törjek majd be ide. - nem kizárt, hogy az első egy-két számot elnéztem, de lehet holnap így  kéne meglepnem Őt, hogy ideállítok, és nem a színházba? Hmmm...inkább nem akarok ennyire előreszaladni.
  Miután leáll a motor, s A francia leszáll róla, a sisakot átadom azt eredeti gazdájának, miközben másik kezemmel próbálom rendbe tenni torzonborz frizurámat, majd lepattanok a motorról. Ami egyszer felmegy, az le is jön, nem?
Követem őt természetesen, bármerre is megy, hiszen Ő tudja erre a járást. Amint megérkezünk a lifthez, egy újabb kódot pötyög be. Ezt is meglesem, bár már az előzőse se igen emlékszem.
  Édes Tőle, ahogy kommentálja az eseményeket, legalább széleskörű információkkal látja el jövendőbeli zaklatóját. Nem mintha tényleg komolyan gondolom ezt, bár még mindig játszadozom ennek gondolatával. A legnagyobb gond csak az, hogy holnapra nem kizárt, hogy elfelejtem ezeket a számokat. Ami színésznő létemre egy kicsit szégyen.
- Hidd el, hogy én jobban örülök. Nemhiába virrasztottam egész éjjel… - egy kis kulisszatitkot elárulok Neki, hogy érezze mennyire akartam vele találkozni.
S mikor türelmetlensége kibontakozna már itt a liftben, egy hangos pittyenés jelzi azt, hogy megérkeztünk. Szinte már természetesnek veszem azt, hogy előreenged mindenhol, így csak egy biccentéssel köszönöm meg neki ezt. Egyetlen egy ajtót látok csak, így el is indulok ahhoz.
  Amint nyílik az ajtó, belépek rajta, s csak ámulok és bámulok. Teljesen megfeledkezem arról, hogy talán illene levenni a cipőmet, de a látvány, ami itt van, egyszerűen csodálatos!
Rögtön az első, jobbra levő szobába kukkantanék be, s elmosolyodom azon, ami a küszöb mellett fogad.
- Arra… - ...már nem volt időd, hogy a szennyesed elvidd a helyére, vagy elrejtsd? - hangzott volna el a kérdés, ha hirtelen nem érezném ajkait az enyémen.
  Eddig is pillangók ezrei voltak hasamban, még ha nem is látszódott ez rajtam annyira, ám ez a csók felszabadította azokat, s az az érzés elszállt.
Szívem hevesebben kezd verni, mikor majszolni kezdi ajkamat, s miközben viszonzom csókját, kezem vállára csusszan, majd megpróbálom lesimogatni róla az első zavaró tényezőt; a kabátját. Miután ez sikerült, ismét vállán landol kezem, majd ellököm magamtól.
- Te meg a türelmetlen mindened… - fejem csóválva, egy kisebb vigyorral pillantok rá, majd hamar lekapom topánom, hogy nyolc-kilenc centivel alacsonyabb lehessek...végre.  
  Már a színház folyosóján is őrülten vágytam Amadieu csókjára, épp ezért nem játszadozom Vele - ahogy eredetileg elterveztem- , hanem megragadom ingénél, úgy húzva őt magamhoz csókolom meg követelőzően, hevesen, mégis szenvedélyesen. Nyelvem éhesen tör utat magának, így hívva fel övét egy kis fogócskára.
Eközben kezeim sem tétlenek; lassan elkezdem kigombolni ingét. Először az első gombját, majd a másodikat...eztán kezem elvándorol az utolsó gombhoz, majd az előttihez...hogy végül csak egy válasszon el attól, hogy eltávolítsam a második ,,akadályt".
,,Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit tartogat számára esetleg akár már a következő óra is."
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzer. Okt. 22, 2014 2:51 pm


Cornelia & Amadieu


Hát ez a nő elképesztő. Még, hogy a szám se olyan nagy már?! Nem mintha az imént pont nem ő hívta volna fel a figyelmemet arra, hogy nem kéne okot adnunk a pletykákra. Akárhogy is, ez már válasz nélkül marad a részemről, hiszen a próba alól nem bújhatok ki.
Az orrom alatt somolygok, mikor a hétpecsétes titok dologra reagál.
- Úgy véled? – sokat sejtető vigyorrá szélesedik a somolygásom, de még mindig nem magyarázom el neki a dolgot jobban, pontosabban, nem világosítom fel arról, hogy ez mennyire is jött be a nőknek, akiknek már mondtam vagy sem. Tudom, hogy megőrjítem azzal, ha valamire azt mondom, hogy titok marad és erre hamarosan rá is teszek még egy lapáttal, amikor nem árulom el neki a terveimet a délután többi részét tekintve.
- Hm. Akkor a sarkon álló fazonnak bizonyára jó lehet. – vigyorgok még mindig szélesen, nem tehetek róla, ez a nő, ezt váltja ki belőlem ma teljesen.
- Na persze, hogy aztán megint tele legyenek velem a hírek, miszerint a főztömmel gyilkoltam le a tehetséges és híres színésznőt?! Isten ments! – nevetem el magam jó kedvűen és persze azt is tudom, hogy valószínűleg addig fog nyaggatni, amíg el nem éri, amit akar, magyarán nem főzök neki valamit. Hát én mindenesetre szóltam neki előre, én és a konyha nem nagyon vagyunk jó barátok, kivéve a konyhapultot, amit nagyon is kedvelek, főleg, ha egy csinos nőt ültethetek fel rá és állhatok be a combjai közé. Khm… de az egy másik történet és most nem erre kellene gondolom, ami megjegyzem igen nehéz úgy, hogy éppen hozzám készülünk felmenni és hát van konyhapultom. Mondjuk mi nincs abban a lakásban?!
Ohóóó! Azt hittem én értek a szavak csűréséhez-csavarásához, de úgy érzem kezdek ebben a játékban vesztésre állni, ha azt veszem alapul, hogy a kis fél megjegyzésére, azért megfeszül az ágyékom némileg. Mondjuk úgy, hogy a bugyitlanság gondolata eléggé beindít ahhoz, hogy most már küldetésemnek tekintsem kideríteni azt, hogy vajon van-e miből kibeszélni vagy sem.
- Már késő ma belle… csak aztán le ne ellenőrizzem. – huncutul pillantok rá és amolyan sokat sejtetető somolygás szalad végig ajkaimon. Én már egészen biztosan ki akarom ezt deríteni.

A lakáshoz érünk és míg a kódokat nyomogatom, addig hallom, hogy memorizálni akarja azt, kissé hátrafordulok így a motoron ülve még.
- Megadom a kódot, de cserébe a betöréshez ne viselj semmit a hosszú kabát alatt, maximum egy csipkés combfixet. – pimaszkodok vele még egy kicsit, mielőtt még behajtanánk a mélygarázsba. Csak sikerül végül a liftig jutnunk és fel is a tetőtérbe.
- Valóban? Hát aludni sem tudtál tőlem? Úgy érzem kárpótolnom kell téged a virrasztásért. – lépek hozzá közelebb a kis helyiségben, de mielőtt még bármi történhetne, kinyílik a liftajtó. Kilépünk mind a ketten, aztán meg be, de immáron a lakásomba. Az egész nagyon modern, a fekete és fehér színek dominálnak benne. Nem feltétlen teljesen az én ízlésem, de ezt kaptam az ügynökségtől, vagyis ezt bérlik nekem, amíg ide kötnek a munkáim. Panoráma kilátás van a városra, ami viszont elég fasza szerintem.
Cornelia elindul én meg, meg sem hallgatva őt fojtom belé a szót egy csókkal és húzom közelebb magamhoz. A kabátom a földön landol miután lesimítja azokat a vállaimról és most már teljes joggal érzem úgy, hogy szabad utat kapok, bár azt még én sem tudom teljesen pontosan, hogy mire is. Gondolom hamarosan ki fogjuk deríteni.
Elszakadunk egymástól – ami azért annyira nem tetszik – és mikor meghallom a mondatát, tekintetem a lehullott kabátomra és a kezeire vándorol, végül pedig a tekintetét kutatom képembe hulló hajam alól.
- Hisz ismersz. – már az első csókunk elcsattanásakor is kihagytunk több lépést, de akkor úgy tűnt, hogy nem bánja a dolgot. Mégis mire kellene várnunk?!
Kilép a cipőiből, igen erre a magasságra jobban emlékeztem én is, de ami azt illeti szeretem egy formás női lábon a csinos magas sarkú cipőket, szóval kifejezetten jó választás volt tőle, amit ma magára húzott.
Amikor megragad az ingemnél fogva, én is közelebb húzom magamhoz, csókját pedig ugyanolyan lelkesen viszonozom. Ajkunk forrón tapad a másikéra, nyelve az enyémet hívja táncba, amit nagyon nem bánok, bármikor szívesen fedezem fel vele ezt újra és újra.
Magamon érzem az ujjait, ahogyan elkezdi kigombolni az ingemet szépen lassan. Megőrjít. Közben pedig én sem tétlenkedek, előbb a fenekén simítok végig, aztán a hátán. Bal kezem felcsúszik a tarkóján, a hajába túrok és finoman markolok a barna tincsek közé, hogy kicsit meg is húzzam azokat, így feszítve hátra a fejét gyengéden. Elszaladok izgató ajkaitól és a nyakába csókolok, másik kezemmel a derekán simítok végig. Mire az ingem összes gombja megadja magát neki, elengedem őt és a felsője szegélye után nyúlok, majd egyetlen gyors mozdulattal szabadítom meg tőle és dobom el a francba valahová a lakásban. Őszintén szólva nem igazán érdekel, hogy hová is esik.
Megint elhajolok tőle és végignézek az elém táruló látványon. Ahh, milyen gyönyörű! Megint megcsókolom, majd a következő pillanatban felkapom és a csípőmre veszem, hacsak nem tesz ellene valamit. A falhoz préselem a testét a sajátommal, feneke alatt tartom meg, ismét falom az ajkait, vagy a nyakának finom ívét csipkedem a fogaimmal, apró, halvány piros kis foltokat hagyva tökéletes fehér bőrén.
Megint mozdulok vele – és mivel a háló ajtajában álltunk meg – a következő pillanatban már az ágyra zuhanok vele, vigyázva arra, hogy ne essen egyikünknek se baja. Végigsimítok rajta, a vállain, oldalán, derekán, hasán és tökéletes mellein, miközben még mindig ajkaira tapadva csókolom őt.
***

|| [You must be registered and logged in to see this link.] ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeSzer. Okt. 22, 2014 6:30 pm

// Elment az áram 2 órája, telefonról pötyögtem….ha valami irgalmatlan nagy hülyeséget írtam, előre is elnézést érte! //

  Szerencsémre nem fogadja rosszul azt, hogy szerintem kevés nő ájul el a szövegétől. Hiába a szavak embere, valakit ez meghat, valakit nem.
És itt vagyok én, aki a két véglet között van valahol.
- Úgy-úgy. - válaszolom röviden, ezzel le is zárva a témát.
Vagy egetverő számot mondana, amit úgyse hinnék el, esetleg valami hihetőbb, egyjegyű számmal rukkolna elő. Na mindegy, előbb vagy utóbb biztos elfogja szólni magát a későbbiekben.
Azért meg majd elszámolok vele, amiért kíváncsiságommal szórakozik…

  - Lehet, hogy Neki jó, ám Neked viszont még jobb, mert Veled vagyok. - kissé nagyképűen hangozhat ez, de sokkal inkább szórakozottan jelentem ezt ki. És a lelke mélyén tisztában van biztos ezzel.
Riadt arcot vágok, mikor felhozza azt, hogy ismét a hírek közt találná magát, ezúttal valaki megmérgezése miatt - amit nem egy filmben tenne meg.
- Mi az, hogy már megint?! - Vele együtt nevetek, megint kiragadva mondanivalójának ,,lényegét”. Szerintem azoknak a száma, akiket Ő megmérgezett, egyenlő a nullával.
  S ha még kétszer kimondja, hogy ,,ma belle”, hétszentség, hogy nem lesz mentség, és tényleg kibeszél a bugyimból. Csak ne itt az utcán tegye, mert abból aztán igazi címlapsztori lenne.




  Nem is lepődöm meg azon, hogy miféle módon szeretné, ha valóban betörnék hozzá.
- Persze, meg még be is jelentem majd mikor jövök. Ezt majd inkább bízd csak rám. - eszméletlen, hogy még itt is megmondaná mit szeretne. Nem, már csak azért sem tenném azt, amit ő elvárna. Tudom ám, hogy szereti a meglepetéseket…
Ezért is kellene egyik éjjel rátörnöm?
  Ajkaira terelődik tekintetem, mikor Amadieu felém lép a liftben, s nem tudom hány lóerő tart vissza, hogy ne leheljek egy csókot rá. Kérdésére egy kislányos mosollyal biccentek, ám mindeközben titkon arra vágyom, hogy bárcsak tönkremenne a lift, de még ha nem is szólnánk emiatt - kihasználva a helyzetet -, valamelyik itt lakó biztos megtenné helyettünk. Hjaj, ,,mindig” csak a baj.

  A lakásba érve gondoltam, én, kis hiszékeny, hogy majd körbevezet, megmutatja mégis hol él, esetleg el is árulja, hogy meddig marad...ám úgy tűnik, hogy ez a rész ma kimarad, vagy legalábbis későbbre kerül. Nem ússza meg ma azt, hogy kifaggassam, hiába fog majd megtenni bármit ez ellen.
  A fekete-fehérben pompázó lakásról rögtön az jut eszembe, hogy majd mi tesszük azt nemsokára színesebbé. S a hálójánál megpillantva az egyik alsóját, próbálnám Amadieu-t kérdőre vonni, de máris eltereli a témát...és milyen enyhén fogalmaztam.
Régebben is így fojtotta belém a szót, úgyhogy ezúttal sem okozott csalódást. Azért kitalálhatna már valami újabbat is...lett volna rá bőven ideje.

  Minden egyes porcikám csókja, simogatása után vágyakozik, ám egy fél pillanat erejéig muszáj vagyok elválni tőle. Zavar a cipőm, ahogy az is, hogy Amadieu-n a kelleténél jóval több ruha van, amitől muszáj vagyok őt megszabadítani - kezdve ezt föntről..
- Hát ez az! - suttogom, sejtelmes vigyorra húzom számat, miközben beletúrok hajába, és mielőtt ismételten összeforrnának ajkaink, kezeim ingének kigombolásán munkálkodnak, hogy szinte kínzóan lassan szabadítsam meg őt attól. Ujjaimmal lágyan cirógatva mellkasát kezdek el a gombokkal harcba szállni, hiszen némelyiknél a kelleténél szűkebb a lyuk, amin átbújhatna a gomb. Az utolsót, középen direkt hagyom a végére, hogy a látvány, ami a ruhadarab alatt van, úgy táruljon elém, akárcsak a színházban, mikor elhúzódik a függöny egy darab elején.
  Egy halk, kéjtől fűtött  sóhaj hagyja el a számat, mikor egy érzéki csókot hint nyakamra, kezem az utolsó gombot máris kibujtatja, így elém tárul végre Amadieu izmos felsőteste, s hasa szinte kiállt azért, hogy körmeimmel lágyan végigkarmoljak a rajta levő kockák vonalain.

  Egy pillanatra tágra nyílnak szemeim, mikor Hulk-ot meghazudtoló módon tépi rólam le felsőmet. Hallani lehet, hogy egy, esetleg két gomb leszakadt arról, s hogy a padlón párszor végigpattognak. Egy cseppet sem tudok ezzel törődni, sokkal inkább foglalkoztat az, hogy az ő inge a a kabátja mellé csatlakozzon. Megragadva annak két szélét egy hirtelen rántom le róla, hogy amaz is a földre csusszanjon.
Mikor ismételten elválunk egymástól, alsó ajkamba harapva mérem végig, hogy még mindig elképesztően jól néz ki!
Akarom...kívánom őt...minden egyes másodpercben egyre jobban. Fűt a vágy, hogy Ő ismét enyém lehessen, én pedig az Övé...talán ezért sem mukkan meg igazán a hideg fal érzete, mikor felkap, s ahhoz nyom.
  Lábaim csípője köré fonom, karjaim nyakánál ölelik Őt át, s tarkóját birizgálva élvezem tovább, s viszonzom édes csókjait, s egy-egy durvább harapásánál felnyögök, s közben lapockáit, s az azok között levő részt karistolom körmeimmel, hol lágyan, hogy egy kicsit erősebben. Némelyik kis karmolásnak talán nyoma is marad, ami egy fél perc után el is múlik, esetleg kicsit piros lesz.

  Mintha csak ráérzett volna arra, hogy nem szeretnék mindvégig falimatricaként szerepelni, átkerülünk az ágyába. A francia ágyába, a franciaágyra!
Meglepett nyögéssel landolok az ágyon, vele együtt, s szinte reflexszerűen rakom egy kisebb terpeszbe lábaim, hogy Amadieu mondhatni kényelembe helyezhesse magát...
  Újabb sejtelmes vigyor jelenik meg arcomon, mikor immáron fölöttem pillantom őt meg, csókja előtt végigsimítok arcán.
Minden egyes simogatásának érzése után vágyaim a fellegekbe szöknek, sóhajaim szaporábbá válnak. Úgy faljuk egymást, mintha nem lenne holnap...mintha először, és egyben utoljára is lehetnénk együtt.
  Ujjaimmal finoman simítok végig vállán, hátán, majd párszor fenekébe markolok, majd kezeim előrébb csusszan nadrágjához, ahol kétszer-háromszor anyagon keresztül végigsimítok sliccénél, hogy érezhessem mennyire dagad nadrágja.
  A nadrágján levő gombot kibújtatom annak kis lyukjából, majd sliccét is lehúzom, majd elkezdem róla lassan lehúzni, már ameddig kezem elér.
  Van, amikor nem kellenek szavak ahhoz, hogy megértsük mit akar a másik...

Nesze nekünk ebéd…ágyban faljuk fel ágymást...
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeKedd Okt. 28, 2014 5:24 pm

+18


Cornelia & Amadieu


- Mármint úgy értem, hogy a hírek lesznek velem tele már megint. – vigyorodom el, mert természetesen nem mérgeztem még meg senkit soha és nem is tervezek, ami azt illeti. Bár ahogy végig gondolom, amit mondtam, igaza van, félreérthető volt. Egy vállrándítással úgy döntök, hogy francia vagyok, szóval nem az angol az anyanyelvem és olykor megengedhetek magamnak ilyen kis bakikat.

- Hát… mi van, ha épp nem vagyok itthon, amikor be akarsz törni? A lakás legizgalmasabb része én vagyok, de csak akkor, ha benne tartózkodok. – pimaszkodok vele kicsit és sajnos a mellékelt vigyort most nem láthatja, mert épp a mélygarázsba hajtok be.
A lakásig az út viszonylag totál eseménytelenül zajlik, leszámítva azt, hogy legszívesebben már a liftben az ajkaira tapadnék. De ami késik nem múlik és végül a lift helyett a lakás lesz a színtere annak, amit azóta forgatok a fejemben, hogy megláttam a színházban. Az is csoda, hogy eddig bírtam/bírtuk, mert nem hiszem, hogy tévedek, ha azt mondom, olyan erők vonzanak minket egymás felé, amelyekkel kár lenne dacolni, akkor is maguk alá gyűrnének. És miért is akarnék ellentmondani nekik, amikor pontosan ugyanazt akarjuk, vagyis Corneliat.
Hirtelen tapadok ajkaira, időt – és szinte lehetőséget – sem adva neki arra, hogy elkerüljön. De úgy tűnik, hogy ezzel a gondolattal nem is kacérkodik, mert viszonozza a szenvedélyt. Míg ő a lassú vetkőztetés mellett dönt, addig én gyorsan húzom át a fején a felsőjét és dobom el a francba. Akarom őt és túl régen volt már az enyém ahhoz, hogy még húzzam az időt. Nem akarom ugyanis.
Élesen szívom be a levegőt, amikor körmeivel ingerli a hasamat, a bőrömet. Úgy tűnik hatással lehettem rá – a felsőjének levételével kapcsolatban – mert a lassú vetkőztetés felgyorsul a részéről és hamarosan már nincs a felsőtestemen ruha. Nem mintha hiányozna egyébként.
Felkapom, a falhoz préselem, combjai pedig körülfonják a csípőmet. Ágyékom ölének feszül a ruha anyagán keresztül. Tarkómat, nyakamat, hátamat karmolja végig, nem sejtettem, hogy még emlékszik, mivel is pörgethet be nagyon, ezt ugyanis nem kifejezés, hogy mennyire szeretem. Csókolom, harapva falom ajkait, simogatom, ahol érem és hamarosan az ágyhoz kerülünk át, bár az nem teljesen tiszta, hogy hogyan és mikor.
Ahogy szétnyitja előttem a combjait, közéjük helyezkedek. Ajkaihoz hajolok egy újabb csókra, miközben simogatom és érintem, ahol érem.
Halkan mordulok fel, amikor keze a nadrágom sliccénél matat. Kezéhez lököm magam úgy, hogy belesimuljak az érintésébe. Ajakitól elszakadva a nyakába csókolok, aztán fél kézzel beszállok a munkálkodásába, hogy lejjebb tornázzuk a farmeremet, ameddig elérünk. Nyakától lejjebb haladok, gyengéd csókokat hintve tökéletes bőrére. A mellekig haladok, majd a háta alá nyúlva egyetlen mozdulattal ügyeskedve bírom megadásra a melltartóját – kikapcsolom – és csak annyira hajolok el tőle, hogy levegyem róla azt. Megállok egy pillanatra és gyönyörködök az elém táruló látványban. Ajkaimra elégedett mosoly mászik fel, hiányoztak ezek a finomságok és jó őket újra látni. Jobb melléhez hajolok és előbb gyengéden majd kissé határozottabban szívom meg a kis bimbót, hogy aztán birtokba vegyem végül nyelvemmel és ajkaimmal egyaránt. Kezem a másik halomra csúszik és ujjaim közé veszem a másik előre meredő csúcsot, hogy aztán finoman játszadozni kezdjek vele.
Miután mindkét melle keményen mered előre, tovább haladok a testén lefelé, kigombolom, majd lehúzom róla a nadrágot az alsóneművel együtt.
Combjai közé hajolok és megcsókolom a húsát, majd végül nyelvemmel kezdem kényeztetni. Kezem a csípőjére siklik és szelíden, de lefogom, hogy ne tudjon közben mocorogni..
***

|| [You must be registered and logged in to see this link.] ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeVas. Nov. 02, 2014 1:33 am


Amadieu & Cornelia


  Szép is lenne, ha sorjában mérgezte volna meg az összes eddigi ágyasát, partnerét, barátnőjét, vagy tudom is én minek hívja a nőcskéit.
Persze egyáltalán nem lepődnék meg azon, ha valóban vele lennének tele a hírek, már megint, miszerint újabb nő adta be a derekát a híres Mr. Benoit-nak. Nők tíz, esetleg százezrei kárhoznának el...és ennek tudata is már enyhén szólva rémisztő!

  - Akkor oda a meglepetés ereje. De bízd csak rám mit, hogyan csinálok, Te csak gondoskodj arról, hogy továbbra is te maradj a legizgalmasabb. - na nehogy már minden apró részletbe beavassam! Szokja csak meg, hogy nem mehetnek mindig úgy a dolgok, ahogy Ő azt szeretné.
Latolgathatnánk ezt a témát egy ideig, kezdve azzal, hogy mégis ki, illetve micsoda a legérdekesebb a lakásában, ám először fel kéne jutni oda, hogy eldönthessen igaza vagy, avagy sem. Persze magamban egyetértek vele…


  A lakásában szinte még levegőt venni sincs időm, s úgy érzem, hogy már most a fellegekben járok mikor ajkaink összeforrnak. Abban a hitben éltem titkon, hogy legalább tíz percig tartani tudja magát. De nem.
Miért is nem lepődöm meg ezen?

  Nem mondom hogy meglep hevessége...és ennek minden egyes másodpercét élvezni akarom. Én inkább szeretek kapni, mintsem adni - legalábbis ai az ágyjeleneteket illeti.
  A Monsieur csókjainak külön kifejezést kellene adni, mert...
Ez nem csak egy semmitmondó csók, amit mondjuk egy szerep miatt ad…
Ez nem az a megszokott, s átlagos franciacsók.
Ez sokkal több annál...tudom, hogy a szenvedély a vérében van, s ezt nem is rest véka alá rejteni. Na de hogy ilyen hamar teljesen levegye az embert a lábáról..szavak nélkül...erre csakis Ő képes ezen a bolygón. Vagy én lennék elfogult?
Neeeeem.

  Míg a falhoz présel, ajkai közé nyögök, mielőtt ismét összeforrnának azok, s elkezdem megszabadítani Őt felesleges ruhadarabjától, majd ujjaim lágyan karistolnak végig hasfalán.
Én szeretem hosszasan húzni a dolgokat, szinte kínzó lassúsággal felfedezni a másik testét, még ha ismerős is...ellenben Vele. Ahogy az élet minden egyes területén, így itt is megmutatkozik a mindent gyorsan, azonnal akaró énje. Ejnye-ejnye.


  Az ágyon landolva ismét ajkaimnak esik, szinte falja azokat...mintha az élete, illetve életünk múlna valamin, s utoljára láthatjuk egymást. Szó se róla, nyolc év, az nyolc év, és nem árt sokszor rögtön a lényegre térni. Na de hogy ilyen hamar az ágyában végezzem...naaaagyon rosszak vagyunk, pontosabban csak Ő az, ami nekem piszokmód tetszik!
  Lágyan ajkába harapok, majd finoman kezdem el majszolni, mire ő úgy dönt, hogy nyakamat veszi ezúttal birtokba…
- Hiányozzz... - suttogom teljesen váratlanul, miközben kezem sliccéhez, s sokkal inkább hímtagjára simul.
- ...tatok.- eztán szabadítva meg őt farmerétől, amit egy pajkos mosoly követ, majd egyik kezem nyakához csusszan, tarkójának érzékeny bőrét simogatva hagyom, hogy nyakamat halmozza el csókjaival,s haladjon egy fél arasznyival lejjebb.
Kis ívbe feszítem hátam, ezzel is elősegítve azt, hogy hamarabb kerüljön le rólam melltartóm, mire máris kényeztetni kezdi vágyakozó mellbimbóimat. Csipegeti, szívogatja, nyelve hegyével lassú köröket leírva cirógatja azokat.
Lehunyom szemem, úgy adva át magam az élvezetnek, majd szabad kézfejem számhoz emelem, s mutatóujjamra harapva próbálom visszafojtani hangos sóhajaim nagy részét...de nem megy.

  A kis piszok előbb szabadított meg ruháimtól...ezért majd még számolok Vele...
Nem mintha bánnám ezt, sőt!
Mikor megérzem nyelvének érintését, jobbommal belemarkolok a takaróba, vagy a lepedőbe...tudom is én mi ez...s lehunyva szemeim egy halkabb, mégis kéjjel teli nyögés hagyja el a számat, majd ajkamba harapva, balommal Amadieu hajába túrok, ujjaim szinte eltűnnek benne.
  Teljes mértékben, minden porcikámmal az Övé vagyok...ha akarnék se tudnék ellenkezni. Várom a pillanatot, mikor teljesen eluralkodik rajta a vágy...hogy ne csak nyelvének melegségét érezhessem odalent...
,,Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit tartogat számára esetleg akár már a következő óra is."
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitimeKedd Nov. 25, 2014 5:27 pm


Cornelia & Amadieu


Azt hiszem az menni fog. Izgalmasnak maradni. Mi sem egyszerűbb, elég, ha önmagam maradok. És ebben még csak nagyképűség sincs, mert ha valaki nem tart izgalmasnak vagy érdekesnek, akkor egész egyszerűen nem fogja tovább keresni a társaságomat.
Nem hagyok időt neki arra… szinte semmire. Már a színházban is képes lettem volna a falhoz préselni és vadul falni ajkait. Eddig tudtam várni ezzel és nem tovább. Kívánom őt, azt hiszem elég egyértelműen a tudomására is hozom azzal, amit teszek. Fantasztikus emlékeim fűznek hozzá és jelen pillanatban a fejembe vettem, hogy mindet újra éljem vele, lehetőleg egyszerre és még adjak is a régiek mellé egy újabb nedves és izgató emléket. A terv legalábbis ez, nem mintha olyan nagyon lenne időm vagy elég józan eszem gondolkozni és tervezgetni.
Ajkairól legördülő nyögése zene füleimnek és erős hatással van arra, hogy ágyékom ha lehet, még jobban feszüljön meg a farmer börtönében. Itt helyben akarom őt, a ruhái nélkül, élvezve ízét és testét, Őt magát.
Az ágyra kerülünk, falom ajkait, csókolom nyakának finom, vékony bőrét. Hihetetlenül felizgat, beszívom édesen mámorító, csodálatos illatát. Halkan mordulok fel, amikor kecses kis keze a nadrág anyagán keresztül a farkamhoz ér. Belesimulok az érintésébe.
- Tu m’as manqué, ma belle. – suttogom vissza ajkaira, a bokacsizmákat lerúgom a lábaimról, hogy ne legyenek útban, amikor letolja rólam a farmert. Megszabadítom a melltartótól és kebleit kényeztetem, ajkaimmal, végül pedig a fehérneműje is a feleslegesnek ítélt ruhadarabok sorát gyarapítja, amikor azt is eltűntetem az útból. Megkóstolom édesen hívogató húsát, nyelvemmel, ajkaimmal ingerlem, miközben csípőjét jobb kezemmel finoman, de határozottan lefogom.
Érzem ujjait a fürjeim közé szántani. Elszakadok ízlelgetésétől, de éppen csak annyira, hogy gyengéden ráfújjak lassan legérzékenyebb pontjára és aztán újra birtokba veszem a számmal. Eldöntöttem, addig ostromlom a testét így, amíg meg nem adja magát nekem és össze nem rántja ölét az első orgazmus, hevesen és forrón lüktetve.

Elszakadva tőle egy utolsó csókot lehelek még érzékeny kis gyönyörpontjára, aztán fölébe kerekedve mászok vissza az ágyon hozzá. Ajkaihoz hajolok, képemen egy rosszfiús, csibészes kis fél vigyor kap helyet, majd megcsókolom ismét. Harapva falom finom ívű, izgató száját, miközben a combjai közé fészkelődök. Bal kezemmel a testén az oldalán simítok végig, le egészen a combjáig, ameddig elérem. Bőre bársonyos és puha, egyszerűen nem tudok betelni vele. Ajkairól megint a nyakához hajolok, kezem visszafelé vándorol a testén, most a mellén simítok végig, elidőzök itt egy rövid ideig, mielőtt ujjaim is a nyakára csusszannának. Elhajolok tőle, hogy a tekintetét láthassam. Lassan csusszanok belé. Szívem szerint azonnal mozogni kezdenék, de amilyen forrón és szűken fogad, azt hiszem neki is kell egy kis idő, amíg megszokja a méretem és nekem is, ha nem akarom, hogy még idő előtt vége legyen annak, amit még el sem kezdtünk igazán. Mámorítóan, őrjítően jó benne lenni. Megint megcsókolom, és ekkor kezdek el mozogni benne, előbb csak lassan, majd egyre fokozva a tempót, mindkettőnk örömére.
***

|| [You must be registered and logged in to see this link.] ||
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Ajánlott tartalom

Egeret ide és lenyílik!



Long time no see, Mr. Benoit! Empty
TémanyitásTárgy: Re: Long time no see, Mr. Benoit!   Long time no see, Mr. Benoit! Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

Long time no see, Mr. Benoit!

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
»  Amadieu Benoît - coming soon to theatres
» Cassie & Gabriel - Long Beach
» The Magic of Time
» Game time - Ariana & Tristan

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékonkívül :: Archívum :: Archivált játékok-