KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Legutóbbi témák
» Muzsika Tv
a harrison-féle problémák Icon_minitimeKedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
a harrison-féle problémák Icon_minitimeCsüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
a harrison-féle problémák Icon_minitimeCsüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
a harrison-féle problémák Icon_minitimeVas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
a harrison-féle problémák Icon_minitimeKedd Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
a harrison-féle problémák Icon_minitimeHétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
a harrison-féle problémák Icon_minitimeSzomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
a harrison-féle problémák Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
a harrison-féle problémák Icon_minitimeSzer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (43 fő) Hétf. Aug. 14, 2023 3:38 pm-kor volt itt.

Megosztás
 

 a harrison-féle problémák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


a harrison-féle problémák Empty
TémanyitásTárgy: a harrison-féle problémák   a harrison-féle problémák Icon_minitimeVas. Okt. 05, 2014 7:11 pm

A huszonnegyedik héten eljött az a csoda, amit minden anya a legjobban vár, ami visszahozza kedvét, s újult erővel várja a szülést, a terhesség kellemetlen mellékhatásainak ellenére is. Lassan másfél hete történt meg az a csoda, hogy az egyre növekvő magzat gyermekké nőtte ki magát szememben. Ahogy lábfeje a méhfalát súrolta, automatikusan ellökte magát annak oldalától. A váratlan pillanat a fürdőkádban ülve ért. Éppen a hasamra rajzolgattam megráncosodott ujjbegyemmel a kicsúcsosodó hab közepette, mikor a szokatlan érzés hatalmába kerített.
A magzat onnantól kezdve baba volt.
Edwardot természetesen megfosztottam attól az örömtől, hogy elmeséljem neki, milyen élményekkel gazdagodtam a hetekben. A férfi állhatatosan ragozta, bonyolította és cifrázta kegyetlenségét. Dale Harrison bökte a csőrét, még évekkel később is, s erről nem felejtkezett el tájékoztatni. Így aztán meghallgathattam, hogy a rekreáció szakot végzett férfi milyen tökéletes párom is lenne az életben, hogyan elégítene ki, vagy éppen hogyan nem tenne, hogyan állna mellettem vagy hogyan nem. Edward nem szűkölködött a sértésekben.
Minden adandó alkalmat kihasznált, hogy belém köthessen. Ma reggel már háromszor került sorba a férfi, akit évek óta nem láttam, akit nem kívántam, akit megvetettem, akit… valójában kezdte magát befészkelni fejembe a gondolat, hogy Dale Harrison mellett jobb életem lehetett volna. Még azt is feltételeztem, hogy hamarabb ugrott volna fel reggel, hogy pirítóst csináljon nekem, elkísérjen az orvosi vizsgálatokra, a terhes tornára, a tanácsadóhoz, a boltba, mint azt Edward produkálta. Kimondhatatlanul csalódott voltam, amiért az állapotosságom jó néhány hónapján magamra voltam utalva, hiába éltem együtt a férjemmel. Egy bábu volt a házban, akit már más nők iránt érzett vágya mozgatott.
Az idejét sem tudom megmondani, mikor szeretkeztünk utoljára… de miért akartam volna én ágyba bújni vele, mikor az én fejemben állandóan csak Dale Harrison kisportolt testének képe jár! Valami ilyesmivel hárított Edward még azokon az éjszakákon is, mikor már ő is csak dobálta magát.
Utált. Hogy ezzel kibúvott keresett-e arra, hogy hozzám érjen, hogy az eldeformálódott testemet érintenie kelljen, valami újat és szokatlant csinálni, ami talán még ijesztő is lehet, mert a gyerek fog nélkül leharapná a fitymája egy részét… igazából én már feladtam, hogy rendbe hozzam a házasságunkat. Ahogy intettem a veszekedésekre, úgy engedtem el a lehetőségét, hogy visszanyerjük egykori önmagunkat.

– Úgy volt, hogy fehér lesz a gyerekszoba, és fehér az összes bútor is, mert nem tudjuk, milyen nemű lesz a baba. Miért vettél sárga festéket? Mondtam, hogy fehér legyen. Sőt, tegnap még te is azt mondtad! Mi van, Dale Harrison véleményét is kikérted? És mivel a pasi egyetértett a fehér színnel, csak azért is újat kerestél? Felejtsd el! Nem lesz sárga a gyerekszoba… azonnal add ide azt a vödröt.
Nem volt túl jó ötlet, hogy a fájós derekammal és a nagy hasammal több kilós festékes vödröket cipelgessek, de még sem engedhettem, hogy Edward borzasztóan elcsesszen mindent magunk körül.
– Ha lányunk lesz, hippinek fog öltözni, ha fiunk lesz, a férfiak iránt fog gyengéd érzelmeket táplálni, ha egy ilyen helyen kell felnőnie… nem, Dale Harrison nem lett buzi, miután lefeküdtünk! – ezt már csak azért jegyeztem meg, mert tudtam, hogy Edward minden megszólalásomat azzal kommentálta, hogy Harrison így, Harrison úgy. – Fehér lesz. Visszaviszem a boltba és hozok fehéret… add ide azt az ecsetet is. Azonnal le kell mosni… Edward! Ne tegyél tönkre mindent! Jogom van beleszólni! A gyereknek is joga van beleszólni. És tudom, hogy azt akarja, amit én akarok!
Egyértelműen, hiszen akkorákat rúgott az oldalamba, hogy azt hittem menten kiköpöm az elcsócsált almapépet. Soha nem hagyta abba, ha kértem… ha a hasamat simogattam. Nem volt módja, hogy elcsitítsam a gyereket. Így csak tűrtem, hogy most már ő is beszáll harmadikként a vitába, s tönkre teszi a belső szerveimet.

Semmi esetre sem maradhatott a szobában a vödör, a fürdőkádba akartam önteni, így máris felemeltem a földről, hogy megszabaduljak tőle. Talán két lépést tettem meg, mikor becsípődött a derekam, és ki kellett egyenesednem. Legalábbis azt hittem a derekam. De ez egész más volt… csak hirtelen tévesen diagnosztizáltam magam, rossz helyen kerestem a baj forrását.
– Vidd ki innen… vagy ide hívjam Dale Harrisont, hogy ki vigye?
Nem kíméltem Edwardot, hangosan üvöltöttem rá, és akkorát rúgtam a vödör oldalába, hogy néhány csepp a leterített fólián végezte.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


a harrison-féle problémák Empty
TémanyitásTárgy: Re: a harrison-féle problémák   a harrison-féle problémák Icon_minitimeVas. Okt. 05, 2014 8:04 pm

Kezdtem azt érezni, hogy lassacskán teljesen megbolondulok. Nem értettem, hogy mi történik velem, de nem voltam régi önmagam. A munkahelyemen például Sydney állandóan próbálkozott, nem volt olyan nap, hogy ne tett volna zavarba ejtő megjegyzéseket, vagy ne villantotta volna előttem melltartóját, vagy a bugyiját. Nagyon igyekezett, s mondhatom, nála dögösebb kolléganőm nem is lehetett volna. Még sem éreztem iránta semmit, s nem is akartam vele semmit. Még csak a cerkám sem állt fel rá, ami aztán tényleg kezdett érthetetlenné válni. Bezzeg otthon..otton persze voltak olyan reggelek, mikor úgy állt, mint a cövek, de aztán mindig eszembe jutott az a pöcsfej Harrison, aki a feleségemet döngette, s huss, máris elmúlt a varázs.
Bérénicenek nem engedtem, nem akartam vele szeretkezni már csak azért se, s éppen ezért kezdtem azt érezni, hogy teljesen begolyózom. Ahol tehetném, nem, ahol meg nem akarom, igen? Ki voltam lelkileg, fizikálisan is. Hiányzott a szex, de nem láttam abban megoldást, hogy összefeküdjek a kolléganőmmel. Azzal csak pontot tettem volna a Nicel való kapcsolatom végére. Azt viszont nem akartam. A haragom még sem múlt, még hetekkel azután sem, hogy megtudtam a múlt egy eltitkolt darabkáját. Fájt, nem véletlenül csesztettem vele az asszonyt nap, mint nap. A végén már, ha nem is akartam Őt azzal piszkálni, Ő hozta szóba a pasast, ami újra és újra vitákhoz vezetett. Lassan már nem tudtam eldönteni, hogy melyikünk emlegeti többet a fazont, de valószínűleg Dale Harrisonnak azokban a napokban heves csuklási rohamai lehettek.
Már csak egyetlen dolog éltetett, az pedig nem más volt, mint a gyermekvárás. Nagyon szerettem volna egy igazi családot, egy gyermeket, s ezért is meg kellett vívnom a csatát, hogy Bérénice belemenjen és magára vállalja az anyasággal járó terheket. Nem volt könnyű menet, de összejött, én pedig már alig vártam, hogy a kezemben tarthassam a kicsit. Azt hiszem, hogy ez a dolog tartotta még össze a házasságunkat, s ha vitatkoztunk is, volt mivel elütnünk a napunkat.
Ez a hétvége sem szólt másról, az egész napot a gyerekszoba felújításának akartam szentelni. Bár a szoba színével kapcsolatban is akadtak vitáink, végül a fehér színben egyeztünk meg. A festékboltba érve azonban jobbnak ítéltem meg valami szín használatát, így a sárgára esett a választásom. A gyerekek jobban érzik magukat a színes falak közt, ebben biztos voltam, de mivel nem tudtuk, hogy kislány, vagy fiú érkezik, a sárgát találtam tökéletes választásnak.
A reggeli kávé, s a munkásnadrág felvétele után azonnal hozzá is fogtam a festéshez, s egy henger segítségével igyekeztem a kis szobát széppé varázsolni. Bérénice hangja törte meg a rádióból szóló dallamot, mikor szinte rám förmedt a szoba színével kapcsolatban.
- Úgy volt, de meggondoltam magam. A fehér túl rideg szín, nem nyárias és egyetlen kisgyerek sem szereti a fehér szobákat. A sárga nyugtató és kellemes szín, tökéletes lesz. Majd rádobok néhány barna macit, meg piros katicát. – Nice felé fordultam, s így próbáltam meggyőzni döntésem helyességéről. Már voltak terveim, gondolatban elképzeltem azt, hogy a szoba falait mivel fogom még kidekorálni. Ő azonban nem bírta ki azt, hogy ne kössön belém, s mi több, felemlegette a hülye szeretője nevét is, aminek említéséhez legfeljebb nekem volt jogom, akkor, mikor én akartam. Fordítva már nem szívesen hallgattam.
- Nem adom oda. – Visszafordultam, a hengert újra bele akartam mártani a festékbe, Bérénice azonban elragadta tőlem azt, s nehézkes léptekkel indult meg. Azonnal felpattantam, s utolértem Őt.
- Muszáj ezt csinálnod most? Én a gyerekünk szobáját akarom rendbe tenni , Te viszont még mindig csak a tesis farokra tudsz gondolni. Ennyire hiányzik, mi? Ennyi erővel Maxal is lefeküdhettél volna. Azt a vödröt meg tedd már le, nem akarom, hogy meghúzd magad és baja essen a gyerekünknek. –
Nagyon dühös voltam és feszült, s természetesen aggódtam. Aggódtam a babáért, aggódtam Béréniceért, bár utóbbit nem hangoztattam. Ahhoz túlságosan nagy düh fortyogott bennem.
- Tedd le azt a szart, nem viszed sehová. –Útját álltam a nőnek, majd kivettem a vödröt a kezéből, s leraktam a földre.
- Ez nehéz, ne emelgess ilyneket, amúgy is jó helyen van, mert ez a szoba sárga lesz. Ha tetszik, ha nem. Nem adom oda az ecsetet..és a gyerekünk nem azt akarja, amit Te akarsz! Majd ha már tud beszélni, eldöntheti hogy mi hogy legyen, de amíg nem tudod, addig én vagyok a kenyérkereső ebben a családban, én vagyok a férfi és én döntöm el, hogy mi lesz. És ha felbosszantasz, mindjárt itt hagyom ezt a szart, aztán hívhatsz festőbrigádot, akik esetleg még meg is kettyintenek mellesleg. – Elszállt velem a ló, s már olyat is hozzá vágtam, amit valójában nem is akartam. Tulajdonképp már nem is azért vitáztunk, mert még mindig olyan hévvel égett bennem a sértettség lángja. Ez már inkább valami értelmetlen vita volt kettőnk közt, amit talán nem is akartunk. Ám ott, abban a szent pillanatban mégis olyan volt, mintha a harctéren lettünk volna, vagy gladiátorként egy római arénában.
Visszafordultam, hogy újra elkezdjem festeni falakat, Bérénice azonban már megint a vödörrel akrobatikázott a fürdőszoba felé. Én meg ne kapjak ettől dührohamot.
- Már megint mit csinálsz? Miért kell neked ennyire akaratosnak lenni? Nem fogjuk kiönteni a drága festéket, hallod?- Újra odaléptem, mérgesen ráncoltam a homlokomat, miközben ujjaimat a festékes vödör fülére fűztem, s elvettem nejemtől a több kg-os vödröt.
- Komolyan elegem van már ebből, szétmegy a fejem attól az idióta Harrisontól! Ha annyira szeretnél, akkor nem lettek volna titkaid előttem és nem fekszel össze egy ilyennel, miközben elvileg velem jársz. Jó, lehet hogy az egyetemen volt, tudod mit? Már nem is érdekel! De mint feleségemtől, vártam volna némi megértést, támogatást. Te viszont még csak bocsánatot se kértél a félre kefélésed miatt. Nem tudom, hogy mit szólnál ahhoz, ha valamelyik nap hazahoznám Sydney bugyiját. Mert megtehetném, tudod? Említettem, hogy tegnap is bepróbálkozott? Inkább ezen törd a fejed, hogy én vajon miért nem csallak meg. Most pedig ne idegesíts és hagyj végre festeni, ha nem akarsz csak vasárnapi apukát! – Hevesen vágtam hozzá a szavakat, majd hátat is fordítottam neki. Túlzásba estem, de egyszerűen már nem tudtam uralkodni az indulataimon. Hiányzott az a harmónia és béke, ami korábban átölelt bennünket, hiányzott Bérénice , s éreztem, hogy nekem is túl kellene lépnem a makacsságomon. Nagyon rossz volt már úgy élnünk együtt, mintha nem is lennénk házasok, hiányzott a házasélet minden velejárója, zavart, hogy nem ölelhettem magamhoz, s nem csókolhattam meg. A hülye büszkeségem volt az, ami gátolt ebben, s újra és újra galibát okozott. Hátat fordítva nem is akartam mással foglalkozni, csak azzal, hogy végre lefessem a gyerekszobát.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


a harrison-féle problémák Empty
TémanyitásTárgy: Re: a harrison-féle problémák   a harrison-féle problémák Icon_minitimeVas. Okt. 05, 2014 8:48 pm

Minden sokkal könnyebb lett volna, ha a veszekedések és heves viták közepette kiszeretek Edwardból. Minden vágyam volt, hogy ne függjek a férfitől, ne érezzem kínzó hiányát közelségének, szeretetének. De minden nappal csak jobban akartam őt, s minden bohókás tulajdonságát. Már nem a testi vágy hajtott, ez olyasfajta érzelmi kielégületlenség volt, melyet egyedül élő anyák éreznek, ha nincs ki megragadja kezüket, ha elbotlottak nehéz pillanatban.
Egy percet adtam ziháló mellkasomnak, hogy érzelmeim csituljanak, s aztán teljes erőbedobással szembe szállhassak a férjemmel. A viták java részét a félelem érzete szülte. Hiszen ha nem lennének, jobb híján elmennénk egymás mellett, rosszabb esetben pedig áttaposnánk a másikon, mert levegő lenne a négy fal között személye. Sokkal jobban esett ordítani a nem kívánt igazságért, mint hagyni, hogy szó nélkül döntsön valaki más helyettem.
Éreznem kellett, hogy még az enyém, hogy mellettem van, s nem tenne olyat, amivel bánthatna.
De csalódtam. S azt hiszem a négy hónapja tartó küzdelemben elfáradva, én adtam fel, mikor minden görcsös kínt, amit addig gyomromba visszatuszkoltam, most engedtem színre lépni. A hormonháztartásom teljes elvadulása ott nyargalászott a szobában. Ontottam magamból az undokabbnál undokabb megjegyzéseket, s tönkre tettem, ami még ép volt.
Sírni akartam. Minden erőbedobással azon voltam, hogy Edward tudtára adjam, mekkora fájdalmat okoz nekem rideg hozzáállásával. De most nem ment. Egyszer éreztem szükségét könnyeknek, de mintha azok soha nem is festettek volna sápatag réteget csokoládébarna szempáromra, úgy bújtak meg valahol bennem mélyen. Gyűlöltem ezt az egészet. Abban a percben Edwardot is gyűlöltem.

Már másodszorra emeltem meg a vödröt, mikor beláttam, hogy valami történt odabent. A rúgások abbamaradtak, újra kaptam levegőt, de a méhemből kisugárzó szúrás megrémisztett. Persze minden ijedelmemet maga alá gyűrték Edward szavai. Olyan idegállapotba kerültem, hogy ha akartam sem tudom visszafogni szavaimat.
– Hagyj el, mert úgy látom, nem bírsz megbirkózni a múltammal. Hagyj el, ha nem bírod elviselni, hogy az átkozott gyereked miatt képtelen vagyok dolgozni menni. Hagyj el, mert ezer másik nőt találnál. Hagyj el, vagy csalj meg végre, mert én ezt már nem bírom elviselni!
A vödör szájához érve, észre sem vettem, mint merültek meg ujjaim az élénk színű festékben. A sárga színt nem csak ruhám anyagába kentem bele, amint megmasszíroztam megkeményedett hasfalamat, de még a falat is összemaszatoltam kéznyomommal.
– Tudod mit bánok Edward? Nem, még véletlenül sem azt, hogy veled találkoztam. Csupán az bánt, hogy Marlownak nem sikerült eltennie láb alól téged, és engem is. Hogy nem akkor veszítettelek el, amikor még szerettél. Amikor még én is úgy szerettelek, mint soha senki mást. Amikor nem kellett elmondanom, hogy szükségem van rád, mert te szavak nélkül is értetted. Én azt az Edwardot akartam a férjemnek, azt az Edwardot akartam a halálos ágyán elveszítni. Mert ezt, akivé az elbagatellizált féltékenység tett, nem ismerem. Aki azzal fenyeget, hogy elhagy, hogy megcsal… aki szándékosan bántana. Tudod mit? Hagyj el, és maradj le mindenről, amit ez a gyerek adhatott volna neked. Annyira akartad… annyira, hogy még én is belementem. És most azt kívánom, bár ne lennék itt, hogy Dale Harrison miatt kelljen veled veszekednem! El akarok válni tőled.
Elfogyott a levegőm, elvesztettem magam felett az uralmat, s a sötétedő világban már azt sem láttam, hogy minek esek neki. Amiről azt hittem, hogy elérem, az méterekre volt tőlem, s még a falat sem kaptam el esés közben, a szoba közepén estem össze, s vesztettem el hosszú másodpercekig az eszméletemet.

Szememet kinyitva, nem mertem mozogni. Gyengének éreztem magam, a végtagjaim elnehezültek, s az oldalamon feküdtem, ami azt jelentette, hogy beüthettem a hasamat. Azonnal a pocaklakót kezdtem tapogatni, hiszen a rúgások helyett már csak a lüktető fájdalom maradt.
– Valami nem jó… valami baj van. Nem rugdos. Egésznap rugdosott. Miért nem rugdos?
Azt hittem, én leszek az erősebb, ha a terhességem megszakad, hogy a balesetben majd ki tudom mondani, hogy engem mentsenek, ne a babát, de ez most mind elszállt, s csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak nekem lett volna nagyobb bajom, mint a babának.

Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


a harrison-féle problémák Empty
TémanyitásTárgy: Re: a harrison-féle problémák   a harrison-féle problémák Icon_minitimeVas. Okt. 05, 2014 10:01 pm

Dühösen fúrtam pillantásomat Bérénice tekintetébe, s meg sem akartam hallani a szavait. Nem volt arra szükségem,hogy azt vágja hozzám, hagyjam el. Nem, mert erről szó sem volt. Nem akartam elhagyni, még ha néha úgy éreztem is, hogy talán az lenne a legjobb megoldás.
Vitatkoztunk, Ő is durván kiabált velem, s én magam is olyan dolgokat vágtam hozzá nejemhez, amivel tudom, nagyon megbántottam Őt.
- Hagyjál már ezzel a hülyeségekkel, minek kell ilyen dolgokat mondanod? – Bántott az, amiket Marlowról mondott, de a legjobban az fájt, hogy valamilyen szinten igaza volt. Ez már nem ugyanaz volt, mint annak idején. Ezt pedig nem akartam meghallani. Nem akartam hallani, mert túlságosan is fájt. Az pedig még inkább, hogy azt hitte, már nem szeretem. Pedig ha tudta volna, hogy mennyire, akkor nem vág hozzám ilyen dolgokat.
Bérénicet még mindig szerettem, csupán a féltékenység, s a düh vette el az eszemet. Ha nem Maximiliantól tudom meg, mi történt annak idején, hanem azt személyesen Nice mesélte volna el, még sok-sok évvel korábban, akkor nem veszekednénk. Bár talán akkor már nem is lennénk együtt. Túlságosan is ragaszkodó voltam, s még ha az egyetemi éveimben nem is tűntem mintaapukának, s nem gondolták volna, hogy egyszer majd nősülésre adom a fejem, nagyot tévedtek. Valójában vágytam a szenvedélyt, a szerelmet, s mikor Bérénicel összeköltöztem, már biztos voltam benne, hogy más nem kell.
- Tehát már nem úgy szeretsz? Remek, ne is folytasd. – Újabb félreértés, ismételten zokon vettem a szavait, majd inkább hátat is fordítottam a nőnek, hogy ne kelljen tovább hallgatnom fájó szavait.
Megtorpantam, mikor kiejtette a válás szót ajkain. Ezt az egy dolgot hallani sem akartam, így még csak le sem reagáltam. Nem fordultam vissza, helyette inkább kézbe vettem az ecsetet és újra neki álltam festeni a szoba sarkát. Próbáltam ellenállni a kényszernek, a feltörő érzelmeket igyekeztem visszafojtani. Már nem csak az fájt, hogy eszetlen ostobaságokról veszekedtünk. Azok szinte eltörpültek azon kijelentés mellett, hogy el szeretne tőlem válni. Ez megrémisztett. Felkavart.
Dúdolni akartam, dúdoltam is, hogy ne kelljen Őt hallgatnom.
A következő pillanatban nagy puffanásra kaptam fel a fejem, s ahogy oldalra pillantottam, Bérénicet láttam heverni eszméletlenül a padlón, mellette pedig a felborult festékes vödör hevert.
- Úristen, Nice! – Minden dühöm tovaszállt, eszeveszett módon ugrottam fel a sarokból, majd elbotlottam saját lábaimban, olyan gyorsan rohantam oda a feleségemhez. Rettegtem attól, hogy elveszíthetem, hogy a babának baja esik.
- Kicsim, térj magadhoz. Térj már magadhoz, szeretlek te szamár. – Félve guggoltam le mellé, óvatosan csúsztattam tenyeremet a feje alá, s pillantásomat végig futtattam testén. Szörnyű pillanatokat éltem át, míg magához nem tért.
- Ne mozogj, nem lesz semmi baj. – Jó jel volt, hogy végre felnyitotta a szemeit, de az,hogy a baba nem rugdosott, aggasztott. S mikor megpillantottam lábán azt az apró vérfoltot, megrettentem…
- Nincs baj, nincs baj. – Nyugtatgattam, nem akartam, hogy Ő is észrevegye, s még nagyobb pánikba essen. Gyorsan nyúltam mobilkészülékem után, s már hívtam is a mentőket..
**
A kórházba érve elvitték tőlem Bérénicet, nem mehettem vele a kezelőbe, így aggódva mászkáltam fel-le a folyosókon, s csak abban reménykedtem, hogy ne legyen baja Nicenek és a babának. Hirtelen rohangálni kezdtek az orvosok, a szívem gyorsabban vert, s gombóc ült meg a torkomban.
- Mondjanak már valamit, kérem..- Ökölbe szorított kezekkel álltam, s lopva pillantottam be néha, hogy lássam, mi történik.
Háromnegyed órával később minden lecsendesedett, már nem cikáztak nővérek a folyosón, s az ajtó sem nyílt ki újra.
Odabentről kisétált az orvos, s pillantásával máris engem keresett.
- Ön lenne a férj? Mr. Northman? – Válaszul gyorsan elé léptem, s heves bólogatásba kezdtem.
- Mondja, hogy van a feleségem, minden rendben van?
- Nos, Mr. Northman. Nem mondhatnám, a felesége majdnem elvetélt, szerencsére sikerült elállítanunk a vérzést és stabilizálni a hölgy és a baba állapotát. A görcsök enyhültek és remélhetően teljesen elmúlnak. A feleségének teljes nyugalomra lesz szüksége, nem igazán mozoghat, kerülnie kell a megerőltető feladatokat. Ilyen esetben már több a kockázati tényező, nagyobb a fertőzés veszélye is. Eldönthetik, hogy a felesége a szülésig bent marad az osztályunkon, vagy saját felelősségre hazamegy. Ebben az esetben is itt kell maradnia legalább három napig, míg stabilizálódik az állapota és kizárhatunk minden kockázati tényezőt. – Az orvos rendesen összefoglalt mindent, s szavaival szinte megdermesztett. Alig vártam, hogy bemehessek Nicehez, s mikor erre engedélyt kaptam, máris besétáltam hozzá.
- Szia – halkan köszöntem sápadt kedvesemre, majd odahúztam mellé egy széket, s letelepedtem az ágya mellé.
- Hogy vagy? – Keze után nyúltam, megérintettem ujjammal kézfejét, s pillantásomat tekintetébe fúrtam. Nem volt már bennem harag, inkább csak féltés és aggodalom.
- Annyira sajnálom, hogy ilyen hülyén viselkedtem az elmúlt hetekben. Nem akarlak elveszíteni , veled akarok maradni. – Egy kis szünetet tartottam szavaim közt, majd folytattam. – Mondta az orvos, hogy az elkövetkezendő hetekben több nyugalomra lesz szükséged. Hogyan tudnék segíteni? – Úgy pillantottam rá, mint egy elveszett kisfiú. Rettegtem attól, hgy elveszíthetem őt.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


a harrison-féle problémák Empty
TémanyitásTárgy: Re: a harrison-féle problémák   a harrison-féle problémák Icon_minitimeHétf. Okt. 06, 2014 7:20 pm

Mielőtt fejemet visszaengedtem volna a földre, elveszítettem minden erőmet. Az eddigi erőteljes rúgások elvették megerőltetett testem maradékát. Hiába éreztem, hogy a hirtelen változás összeránt, a nyomás alhasi tájon egyre erősödik, s furcsa melegség árad szét combom belső felén. Megbénulva ereszkedtem a padlóra, a szétkent citromsárga festék dagályként futott fel karomra, s arcomat csak azért nem érte el, mert Edward puha tenyere érte el arcomat. A férfi felnyalábolta elhagyott testemet a földről, suttogott valamit, reszkető hangon próbált rám nyugtatólag hatást gyakorolni, de minderre csak legyintettem lehulló kézfejemmel. Semmi nem érdekelt abban a pillanatban, mert az agyam mélyén vészjelzésként villant fel a vörös fény. Éreztem, hogy valami rossz történt a babával.

* * *

Gyakornokként, hosszú éveket töltöttem el sebészosztályokon, de a nőgyógyászatot és a szülészetet szóba hozták, menten hátra arcot csináltam és az ellenkező irányba menekültem. Dacosan tartottam magam hitemhez, vallottam, hogy soha nem szülök majd gyereket, és megráncosodott éveim végét a magam köré gyűjtött tucatnyi macska teszi elviselhetővé.
Isten megbüntetett. S nem volt szokásom bocsánatért rimánkodni, vagy hinni erejében, prédikációkra járni vasárnap délelőttönként, hogy elnyerjem újra bizalmát egy soha nem létezett, viszont obszcén szavaimmal sokat vert senkinek.
Saját magamat hibáztattam, ostobaságomért ádáz odaadással ostoroztam magam fejben. Alig figyeltem, mi történik körülöttem. Ha beszéltek is hozzám, valahová a távolba révedtem, üresen, fájdalmasan, magányosan méláztam el döntéseimen.
– Nem akarom elveszíteni. Nem akarok beszélni… nem akarom.
Alig jöttek belőlem szavak. Mintha egyszeriben bombarobbanás süketített volna meg belülről, s most néma bábjáték lett volna körülöttem a sok ápoló színháza.
Kezeim akaratlanul is visszacsúsztak hasamra, mintha érintésemmel nyugtathatnám a babát. Ha eddig válaszolt is, most nem reagált tapintásomra. Mintha már nem is lett volna ott.

Hosszú idő telt el, mire az orvosok eltünedeztek, a nővérek megritkultak, s egyedül maradtam a szobában. A fehér falak rémisztőek voltak. Megszoktam, hogy én magasodom a fekvő felé, s nem engem koncolnak fel.
– Nem vagyok jól.
Edwardra hosszú ideig rá sem pillantottam. Veszélyeztettem ma egy életet, ezt pedig neki sem kellett volna megbocsájtania ilyen könnyen. Rögtön megfogta kezem, de nem szorítottam vissza.
– Ha nem emelgetem azt a vödröt, nem reped meg a méh fala, nem erősödnek meg a görcsök, s nem okozok traumát a gyerekednek. Nem vigyáztam rá eléggé. És ha lehetne, most feladnám. Valaki másnak adnám, hogy hordja ki helyettem, s utána is csak vastag üvegen keresztül figyelném, a te kezedben, nehogy elrontsam. Mert Ő nem egy macska. Megetetem, simogatom, és nem tudok benne kárt tenni. De ő még meg sem született, és veszélyeztettem. Haragudnod kell rám. Mert én haragszok magamra.
Elégedetlenül csettintettem nyelvemmel a szavak következtében. Az egész szoba beleremegett.
– Életemben először, talán tehetetlen vagyok. Ha szike lenne a kezemben, halott testek között cikáznék, belső szervekkel zsonglőrködnék, halottak beszélnének hozzám az életükről, miközben a háttérben klasszikus zene szól, akkor meg tudnám mondani, hogy mivel kezdj. Mit tegyél, aztán pedig hogyan folytasd. De engem nem erre találtak ki. Magam sem tudom, hogy mit tegyek, hogy innentől kezdve ne okozzak egyikünknek sem bajt. Ennek a gyereknek jobb helye lenne egy inkubátorban.
Elkeseredettségem vékony, alig hallható hangon szólt Edwardhoz. Rászorítottam kézfejére, hogy úgy húzzam fel magam fekvő helyzetemből.
– Fel kell mosni a gyerekszobából a festéket, és kell vennünk valami világos, vajszínt. Ha nem súroljuk fel a festéket, eláztatja a tölgyfaparkettát. És addig nem tudok itt feküdni, míg otthon minden egy merő disznóól. Azt tedd, hogy hazaviszel innen. Többet nem emelek vödröket, csak Edward… vigyél haza. Nem azért, hogy hallgassam a Dale Harrisonos beszólásaidat, csak… ne engedd, hogy bent tartsanak. Ha én nem vagyok jól, a gyereked sem lesz jól. És te azt mondtad ma, a gyerek legyen jól. Akkor vigyél haza. Hol vannak a ruháim?
Fájdalmaim voltak, miközben kiemeltem lábamat a takaró alól, ami még ráadásként zsibbadt is, ráadásul így ültemben forgott körülöttem a világ. Leesett a vérnyomásom, így néhol fekete foltok villantak át a makulátlanul fehér szoba falán. De nem érdekelt. Valami féle élet szökkent vissza arcomra, abban a percben, hogy újra éreztem rugdosni a babánkat.
– Nem is tudtad, hogy mozog. Még nem is érezted, hogy milyen. Fogd meg. Azt akarja, hogy vigyél haza. És azt is akarja, hogy ne legyen sárga a szobafal… Ide tedd a tenyered.
Edward kezét óvatosan végighúztam hasfalamon, miközben feljebb toltam magam. Nehéz volt tartanom magam, s éreztem, hogy remeg támaszkodó karom. De nem mutathattam, hogy gyenge vagyok, mert még a férjem is ellenem fordul és bennhagy a kórházban.


Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


a harrison-féle problémák Empty
TémanyitásTárgy: Re: a harrison-féle problémák   a harrison-féle problémák Icon_minitimeVas. Dec. 14, 2014 4:13 pm

Ijedten, s pocsékul éreztem magam a tudattól, hogy Bérénice rosszul lett a veszekedésünknek köszönhetően, s ezzel veszélybe került a baba is. Mindig is nagycsaládra vágytam, hisz magam is olyanból származtam. Legalább egy focicsapatnyi kölyköt szerettem volna a feleségemtől, bár már egynek is nagyon örültem volna. S éppen ezért nagyon megviselt az a néhány óra, ami aggodalommal telt el és nem tudhattam, hogy mi lesz majd Nicel vagy a babával.
Szerencsére az orvosok odakint megnyugtattak és biztosítottak arról, hogy Nice állapota stabilizálódott és a baba is jól van. Ennek ellenére mégis tisztában voltam a terhességének veszélyességével és azzal, hogy a továbbiakban minden lépésére oda kell figyelnem és még jobban kell gondoskodnom róla, mint korábban.
- Tudom – Halkan ejtettem ki a szavakat, ahogy tenyerembe temettem kézfejét, s leültem az ágyához húzott kisszékre. Sokáig nem is tudtam megszólalni, mert tudtam azt, hogy közöm volt a rosszullétéhez, s féltem attól, hogy mindenért engem hibáztat. Az utóbbi időben nem alakultak jól a dolgaink, ez a pillanat mégis észhez térített.
- Bérénice, nézz rám kérlek. – A nő makacs módon fordította el fejét, s úgy beszélt hozzám, hogy ne láthassam tekintetét. Minden mondatából, hanglejtéséből azt éreztem, hogy kizárólag saját magát hibáztatja a történtek végett.
- Néha nem tudjuk felmérni azt, hogy fizikálisan mire vagyunk képesek és sokszor az elménk vezérel, nem pedig az hogy tudjuk mit szabad és mit nem. Nem kellett volna megemelned azt a vödröt, de megtörtént. És most már jól leszel, csak ez a lényeg. – Nem tetszett az, ahogy Bérénice legszívesebben lemondana az anyaságáról és hagyná, hogy valaki más hordja ki a gyermekét. Ez szíven ütött és ostobaságnak tartottam.
- Nice, fordítsd ide a fejed, hadd lássam azokat a szép szemeidet, hallod? – Kezemmel gyengéden nyúltam arca után, s magam felé fordítottam, hogy tekintetébe fúrhassam pillantásomat és megértse, nem haragszom rá és nem gyűlölöm őt.
- Nem haragszom rád, érted? Én is hülyén viselkedtem, felhergeltelek és nem ugrottam oda időben. Teljesen fölösleges ezen most gondolkodnod, a lényeg az, hogy te és a baba jól legyetek. És tudom jól, hogy jó anya leszel és nem úgy fogsz bánni a kicsivel, mint egy macskával. Nem, mintha otthon Darwynnak nem lenne jó sora. Gondolj csak bele, hogy ha te nem lennél, ezek a kisállatok otthon már részegesebbek lennének mint én. – Halványan még el is mosolyodtam, jobb kedvre akartam deríteni Nicet, hisz ez is hozzájárult ahhoz, hogy jobban legyen ő és a baba is. Ő azonban továbbra is megviseltnek tűnt, nem mosolygott, inkább őrlődött. Jól láttam rajta hogy mennyire nehezen viseli ezt a helyzetet. Részben megértettem , hisz nagy felelősség nyugodott a vállain.
- Nincs szükség semmiféle inkubátorra, mert te erős nő vagy, hallod? Te Bérénice Marsten vagy, aki soha nem ad fel semmit! Soha! És igazán jó anya leszel. – Szóltam rá ismét, s még szorosabban szorítottam a kezét, hogy érezze, minden egyes szavamat komolyan gondolom.
- Ne aggódj, most ezen ne gondolkodj, csak nyugi. Rendbe fogom hozni a szobát és olyan színre festem, amilyet csak szeretnél, rendben? Ez legyen a legkevesebb, csak gyógyulj fel és légy erős. – Közelebb hajolva hozzá, csókot nyomtam ajkaira, majd visszahúzódva, még mindig tenyerét tartottam kezeim közt.
- Rendben, hazaviszlek és ott leszek veled. A ruháiddal ne foglalkozz, majd én előkerítem. Csak pihenj még, jó? – Makacsul már mozdult is, hogy kikeljen az ágyából, de láttam rajta azt, hogy fájdalmai vannak. Hirtelen meg is ijedtem, hisz nem tudtam, hogy pontosan mi történik.
- Mi az, valami baj van? – Aggodalmasan pattantam fel a kis székről, s Bérénice szavait lestem, legyen az bármi is.
- Mozog? – Akaratlanul is elmosolyodtam, furcsa izgalom lett úrrá rajtam, s picit félve érintettem meg Bérénice hasát. Érdekes érzés volt, s mintha váratlanul megmozdult volna meleg tenyerem alatt.
- Megrúgott, éreztem ahogy megnyomta talpával a kézfejem. – Nevetve tapasztaltam az új érzéseket, s tudva hogy jól vannak mindketten, igazán jó kedvem lett.
- Biztos kis focista lesz, vagy egy harcias csaj, mint az anyja. – Nevetve hajoltam közelebb Nicehez, újra megcsókoltam, s egy párnát igazgattam a háta mögé, hogy kényelemben legyen.
- Még elintézem a papírokat, aztán jövök. Egy mozdulatot se tegyél nélkülem, jó? – Bíztam abban, hogy a feleségem szót fogad, s a körülményeket tekintetbe véve nem fog hősködni. Még gyenge volt , biztos voltam abban, hogy megviselte a nap, s én akartam gondoskodni róla. Miután sikerült elintéznem a papírokat és meghallgattam a szigorú orvosi utasításokat, annak tudatában szállítottam haza még aznap este a feleségemet…
**
Már jó pár napja otthon volt, igyekeztem gondoskodni arról hogy mindene meglegyen és úgy éreztem, hogy kezd felerősödni is. Ennek ellenére továbbra sem akartam hagyni azt, hogy bármiféle fölösleges mozdulatot tegyen és makacs módon el akarja végezni az otthoni teendőket.
- Nem Nice, nem kell megetetned Einsteinéket sem és a kalitkájukat is kipucoltam. Meg mosogatnod sem kell, hallod? Az orvos azt mondta, hogy száz százalékos pihenést rendel el neked. Ez azt jelenti, hogy szépen itt maradsz és pihenteted a feneked. – Mosolyogva nyomtam Őt vissza az ágyba, mikor megcsörrent a telefon.
- Egy perc és jövök, remélem hogy azért hívnak, mert meg van az a pár apróság , amit rendeltem. – Jókedvűen sétáltam ki a nappaliba, felkaptam a telefont , felvont szemöldökkel hallgattam végig a pasas mondandóját, majd a telefonnal csörtettem át a hálószobába.
- Nice, egy pasi hív téged, valami egyetemi professzor féle és arról érdeklődik, hogy lenne-e kedved neki dolgozni, valami könyvet írni. Nekem kicsit zavaros az egész..- Értetlenül vontam össze szemöldökeimet , s a készüléket átadtam Nice kezébe. Valamiről lemaradtam volna? Nem tudtam, hogy a feleségem rendelkezne-e írói ambíciókkal. Viszont , megfordult a fejemben az is, hogy ez talán még egy jó lehetőség is lenne arra, hogy lekösse magát, amíg meg nem születik a baba.
Kíváncsian figyeltem az arckifejezését, hisz tudni akartam, hogy mit mondhatnak neki.
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


a harrison-féle problémák Empty
TémanyitásTárgy: Re: a harrison-féle problémák   a harrison-féle problémák Icon_minitimeCsüt. Dec. 18, 2014 9:45 am

A szerepek látványosan felcserélődtek.
Elértünk a huszonhatodik héthez. S mikor annak a bizonyos második trimeszteres szakasznak az első napját firkáltam össze a fehérfényű naptári napon, kikiáltottam a konyhámban szorgoskodó Edwardnak.
– Eddie, mit jelent a huszonhatodik hét?
A kérdést természetesen úgy tettem fel, mintha én nem tudnám rá a választ. Némi sikerélményt akartam adni neki, felfrissíteni a szürkeállományát. Edward túl sok időt töltött a konyhában. Igyekezett, amiért meg kellett volna tapsolnom, de mikor rászántam volna magam valamiféle elismerő mozdulatra vagy kijelentésre, mindig lelombozódtam, ugyanis pont akkor érkezett meg a fülsiketítő zaj a konyhából.
Most csak kordában akartam tartani gondolatait, nehogy a szakácskönyvek tudománya eltiporja az orvosi egyetem kemény hat évét. De ahogy a válasznak kellett volna érkeznie, hatalmas banzáj hangja hasított bele a kellemes komolyzene akkordjaiba.
Inkább lehalkítottam a CD-lejátszót, és füleltem, mit tett tönkre a férjem.
– Eddie, tényleg megetetem az állatokat, bepakolom a mosogatógépet, és csinálok kaját is. Ezek egyáltalán nem megerőltető dolgok. És megspórolnál magadnak egy alapos takarítást. Nem is akarok belegondolni, hogy milyen disznóólat csináltál a konyhámból. Amit innen látok… hát az kész háborús övezet. Lehet, hogy fel kellene vennünk valakit, akinek kényem-kedvem szerint dirigálhatok. Szerintem az lefoglalna.
A mondat végére érve, unottan lapoztam a naptárban. S a huszonhatodik hét kiírását látva, újra eszembe jutott, amit meg akartam osztani a konyhában sürgölődő férfivel.
– Szóval, mivel férfi vagy, és nem tudsz kétfelé koncentrálni, túlságosan lefoglalnak a konyhai teendők, majd én megmondom. Ha beindulna a szülés, a kicsi babánk túlélné. Koraszülött lenne, de nagyon jó eséllyel teljesen egészséges felnőtt lenne belőle a későbbiekben. Na jó, vicceltem. Te vagy az apja, hogy lehetne teljesen normális!?
Kárörvendően elvigyorodtam az utolsó piszkálódó mondaton.
Nem féltem a kiszolgáltatott helyzetemből, Edward olyan volt, mint egy kisangyal, aki éjjel-nappal a kívánságaimat leste. Eltűrte a beszólogatásaimat, s egyszer sem csukta rám az ajtót, mondván, hogy már nem bírja tovább hallgatni, ahogy mondom a magamét.
A megszokás idővel talán úrrá lesz rajtam, és már akkor is fogok beszélni a lepókhálótlanított falakhoz, ha teljesen egyedül leszek itthon. No, meg, ha megmarad a remek kedvem. Mert elengedhetetlen a kedélyállapotom stagnálásához az érzés, hogy egyben lenyeltem egy görögdinnyét. Egy kisebb méretű görögdinnyét.
Besokalltam a napoktól, hetektől, melyek még elválasztottak a szüléstől, s amelyek ágyba kényszerítettek. Megfordult fejemben a koraszülés lehetősége, mely visszarepítene kedvelt foglalkozásomhoz. Hiszen ha már nem rohangálnék ifjabb Edward Northmannal a méhemben, visszatérhetnék a patológiára. S míg ő külön kis inkubátorában fejlődne tovább, anyuci dolgozhatna, kedves halott barátain.
A lehető leggyorsabban elvetettem a lehetőségét, hogy az ebédszünetben rohangáljak fel az alagsorból megnézni a fejlődő csecsemőnket. Edward a fejemet venné már csak a gondolat hallatán is.
– Lemarta már a kezed a fertőtlenítőszer?
Újabb próbálkozást tettem a férfi felbosszantására. Hiányzott, hogy rám nézzen, hogy megcsókoljon, beszéljen a hasamhoz. A semmit tevés kívánósabbá tett, mint amennyire eddig bármikor is voltam.
Edwardot lefárasztotta a házimunka. Gyakorlatozó „háziasszony” lévén azonban túl jó kedvű volt. S gyanakvásomról felvont szemöldököm adott bizonyságot. A férfi elszaladt a telefonért, mintha már csak másodlagos lennék.
– Én? Könyvet írni?
Homlokomat ráncoltam, s ülőhelyzetbe toltam magam az ágy tetején. Ezt még megtehettem.
A telefont átvéve, egy volt egyetemi professzorom hangja szólított meg. Cruze professzor olyan önelégültséggel hangjában hívott fel, mintha repdesnem kéne az örömtől, hogy gondolt rám. Kivel kevert ez össze? Soha nem voltam az a személy, aki sikongatva igenlő választ adott, ha a hiúságának kedveztek egy megkereséssel.
– Nem érek rá asszisztálni a könyvéhez, Dr. Cruz. Keressen egy pályakezdőt, bánom is én. Engem meg felejtsen el. Nem leszázalékoltak, várandós vagyok. Nem véglegesen hagytam fel a boncolással, csupán időlegesen. Maga meg publikálja az ezeréves tapasztalatait egymagában. Nem a nevem kell magának, csupán a kezem, meg a szemem, ami kibogozza az undorító kézírását. A viszonthallásra, Dr. Cruz. Jó munkát!
Kegyetlenül kinyomtam a telefont, még lehetőséget sem adtam a habogó öregnek, hogy válaszoljon.
– Ez egy seggfej. Mikor eszünk valamit? És most itt ne hagyj! Tegyél boldoggá!
Messzire hajítottam a telefont, hogy Edward után kapva magamra húzzam és elvegyen, ami kijár egy kismamának. Egy bálnának!

És a hetek így teltek, míg be nem indult a szülés, és ki nem kellhettem az ágyból, hogy végre ember legyek, ne ágymelegítő.



Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Ajánlott tartalom

Egeret ide és lenyílik!



a harrison-féle problémák Empty
TémanyitásTárgy: Re: a harrison-féle problémák   a harrison-féle problémák Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 

a harrison-féle problémák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Kisebb problémák fotózás témakörben

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékonkívül :: Archívum :: Archivált játékok-