Sűrgősségi - A Cicus kilenc élete és az Orvos találkozása

Vendég

Cicus a beteg ágyon

[You must be registered and logged in to see this image.]

Darkness

A zene ezerrel tombolt és buliztak, őrületesen jó buli volt, addig a pillanatig, Angel egy testhez simuló bőr nadrágot vett fel, lovagló csizmával, ott volt a Mustangja hátul, magas sarkúban pedig nem szeretett vezetni. Fekete fűzőt viselt, kis boleróval hűvös volt már, de várta, hogy ő következzen az autójában úgy is bekapcsolja majd a fűtést. Mosolyogva szurkoltak az egyik barátnője pasijának és hajráztak neki. De történt valami, ami már rá nézésre sem volt helyes húzás…Mikor a hetedik vagy hatodik érzék be jelez, baljóslatúan, hogy menni kellene innen… De , nem a hecc kedvéért marad, a barátnőivel.
Ezt hívják szívásnak, állati nagy szívásnak. Azt a kanyart nem úgy vette volna be még ő sem. De ma este…ma nem akart volán mellé ülni, barátnőjének szüksége volt rá idekint, mert épp hisztis volt és a havijával küszködött. Hogy mi volt? Egy olyan kanyarban akart farolni a versenyző ami lehetetlenség volt, csak gyakorlott drifteseknek ment, de érdekelte is ez a zöldfülűt?! Nem! Fordult és átdobta a lendület a védőkorláton az autót, fejjel lefelé. Akik ott álltak…? Nem tudta mi lett velük. De egy kerék épp a barátnője felé repült, annak a gerincét találta el a gumi, Angel pedig a földre borult őt is érte az ütés, de koránt sem akkorát mint amit Clara kapott. Aztán… hangok, elsötétült minden, nem látott semmit, időnként fények táncoltak a szemei előtt, fura szavakat használtak. Felemelték, állítólag rohamot kapott és valami sokkot? Vagy ő kapott sokkot és más rohamot? Hol magánál volt, hol pedig eszméletlenül feküdt. Gyönyörű szép aranyszőke lokniai véres csigákba tapadtak össze, a nyakát rögzítették a mentősök és kapott infúziót is. Mr. Michael Argent Cross, azonnal értesült a balesetről, ám egy tárgyalás közepén volt Lilyt küldte a testőreivel együtt a lányához. Lily a dajkája. Megtehette volna, hogy a megfelelő korban magára hagyja a lányt és új családot néz magának, de… anyja helyett anyjának érezte magát, és Mr Argent természete mellett kellett az ellenpólus, a mindig simulékony, konzervatív és kedves Lily, akinek elsírhatta a bánatát és fájdalmát. Aki épp idegesen fészkelődik a Cross vállalat magán autójának hátsó ülésén, és egyenesen a kórház felé tart.
Angel időnként motyogott valamit, eltört a keze és kiugrott a válla, kicsi ár a társaihoz képest, még igazából talán fel sem fogta, hogy kivel mi történt, az orrából vér folyt, nem tudták, hogy van-e belső vérzése így nem mertek véralvadás gátlót adni az infúziójába, nehogy súlyosabb agyi sérülése legyen.
A fiatal lány nyöszörgött halkan amikor a kórház előtt letették a szállító kocsit az útra. Fájt minden porcikája.
-eakaroahaohom….- vagyis: Nem akarok hazamenni apához. Hogy a teljesen laikusok is értsék, mi járhat a lány kissé szétszórt fejében. Nem egyszerű dolgok az is biztos. Szúrta az orrát az orvosi fertőtlenítő illata, köhécselt, de azonnal elvesztette az eszméletét.
Meghallott, egy határozott férfi hangot is, próbálta követni a hangleejtést, vagy azt, hogy miről diskurálnak, de egyszerűen nem ment. Biztos róla volt szó, talán a mentősök tájékoztatták az orvost... Hol van? Azt sem tudta, hogy hol van...
Ez a kórház messzebb volt a baleset helyszínétől, de Mr. Michael Argent Cross befolyása végett hozták ide a lányt, pont ebbe a kórházba.
- Clara…?!- riadt fel Angel, ám megszédült s bár felült volna, azonnal visszanyomták erős karok az ágyra. Mintha valaki nyugtatóról dirigált volna, amitől azonnal teljesen elzsibbadt és úgy érezte lebeg.

Pain | Tears | Unhappy | Smile?

Vendég

Angel and Dr. Wayne

[You must be registered and logged in to see this image.]

Fekete tekintete megállás nélkül vizslatja a plafonról alálógatott üvegtáblát melyen fel van tüntetve, hogy milyen betegek érkeztek, melyik teremben vannak és épp, hogy melyik orvos látja el őket. A gond csak az, hogy a rengeteg betű és szám végeredményül mindig az ő nevét hozza ki. Mindig ő kerül a végére, mint sürgősségi traumatológus.
- Még mindig itt vagy? - hallja maga mellől a kellemesen lágy, cseppet reszelős, néhol ércesnek ható, mégis oly dallamosan csilingelő hangot melynek nem más a tulajdona mint Aurora, az idegsebészetről. Mostanában elég sokat jár lent a földszint és a második emelet között ingázva, ugyanis egy betegét itt kezelik. Ettől függetlenül mindig az volt a problémája, hogy nem találkozik eleget a munkatársaival akikkel ugyan ott végetek, ugyan ott kellene, hogy dolgozzanak. Ő fent van a "felsőbb hatalomnál". Ott, ahol a nagykutyák ugatnak, így az igazgató, és a többi osztályvezető.
- Kénytelen voltam átvenni pár műszakot, hogy azoknak akiknek családja van, otthon lehessen. Zűrös ez a karácsony-újév intervallum...
- Ebben egyet értek. Meddig vagy ma bent?
- Ameddig el nem fogynak - biccent az imént taglalt tábla felé, ahol a húsz említett beteg sorának a végén ugyan csak ő van, plusz még azok akik fel se kerültek ide.
- De miért nem hívod be a rezidenseket?
- Már mondtam, hogy mi az oka és vannak bent jó néhányan. Most viszont, ha megbocsájtasz, várnak a kettesben - húzza pajkos, gyermeki vigyorra szája szélét. Ez az a mosoly, ami még csak véletlenül se tudja elhitetni az emberrel, hogy ez a fiatalember már bőven átlépte a harmincat, s olyan szaktudással rendelkezik, mint azok az orvosok akik több mint harminc éve űzik az ipart. Neki ez még csak a tizedik éve, és lassan a hetedik hónapja, hogy megválasztották a traumatológia főosztályvezetőjének. Eddig még nem volt panasz rá, de ami késik, az nem múlik.
Magas alakja rendíthetetlen közeledik a terem felé, ahol nyüzsgő emberek tömege állja el az útját attól a fiatal lánytól, akit nemrégiben behoztak. Ő volt a mai versenybalesetek egyik "áldozata", a másik lányt pedig nemrég vitték át az intenzívre.
- Elég lesz! - szól oda az egyik nővérnek, ki épp nyomná be a következő adag nyugtatót a lány kis csövecskéinek egyikébe.
- Doktor úr? - hanglejtése bár kérdő, mégis van benne valami megrovásra emlékeztető is.
- Nem kell több, szeretnék beszélni vele úgy, hogy némiképp tud is magáról.
- Az én betegem, Jason!
- És én most átveszem - kezét lassan de határozottan nyújtja felé csak, hogy ezzel jelezze, várja a kórelőzményt és az ambuláns papírjait.
- Valami Clarát keres...
Fekete szemeivel gyorsan átfutja a papírokat, hogy a lényeget kiragadja belőle, majd odahúzza az ágy melletti széket magához, hogy leülhessen rá. Az említett Clarát ő maga tartotta stabilan, és intubálta, míg állapota normálisra nem redukálódott.
- Angel? Hallasz engem? Dr. Wayne vagyok - búgja kellemes, lágy baritonján.

Vendég

Angel & Dr Wayne

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem kérek több szurit

Angelnek elege volt, nem volt az a hisztis fajta, de az, hogy nem tudott a barátnőjéről és arról, hogy ő hol van, kicsit kikészítette az idegeit. A baleset, miközben dőlt hátra és felsikoltott, látta, ahogy a társai és ismerősei vagy futnak, vagy összerogynak.
Angel felzokogott.
Vergődött, de zavarta a nyakán a rögzítés, és fájt a válla is, valamint a karjai.
- Még nem volt röntgenen, és a karját sem tettük vissza amíg nincs magánál addig nem akartunk kockáztatni… sokszor veszíti el az eszméletét… - hallatszott a nővér hangja miközben kisétált a szobából. - És, az egyik karja törés gyanús… - mutatott rá valóban az alkarra.
Jaj, szegény Angel ha ezt tudná! Mi lesz a tánc iskolában? Valaki át fogja venni a helyét? Vagy… halasztania kell? Végül is nem a lába sérült, de már így is elég nagy lehet a baj, hogy agyrázkódást is kapott.
-Wayne? Mint… Bruce Wayne…? - pislogott Angel kásásan a kellemes hang irányába. Ó igen, menekült, szereti a képregényeket, az összes megvan neki amit Stan Lee rajzolt és a Batmam mind a hat korának képregény sorozata, az összes. Ott van a szobájának a polcain. Persze a rózsaszín nem hiányzik a berendezéséből, meg van az is, viszont a képregények a mindene.
- Clara… a barátnőm? - szusszantott és megpróbált felülni az ágyon. - Meg kell keresnem! Fél a tűtől és rosszul van a kórház szagtól!
De amint rátámaszkodott a karjaira halk sikkantás kíséretében dőlt vissza az ágyra.
- Jhaahhuu,….auu…sssz… - nyüsszögött a lány. - Hagyjon aludni Mr Wayne! Nem vagyok Robin a kis inasa, hogy ugráltasson. - nem vitás, félre beszél, biztos a fejsérülése miatt van. - De, ne engedje ide az apámat, jó? Michael Argent Cross, még így is dolgoztatni akarna! - nyekeregte komolyan bólogatva.
Angel rövidebb időkre nagyobbacska szüneteket tartott az egyes mondatok között. Kicsit gondolkodott is ,meg próbálta összeszedni a gondolatainak fonalát.

Pain | Tears | Unhappy | Smile?

Vendég

Angel and Dr. Wayne

[You must be registered and logged in to see this image.]

Karácsony ide vagy oda, tudja ő maga is, hogy szüksége van a pihenésre, különben a betegekkel árt azzal, hogy kimerülten próbál segíteni nekik. Viszont jelen esetben egyáltalán nem érzi nyomát a fáradtságnak vagy annak, hogy gondja lenne a magatartásával. Nem érzi azt, hogy szüksége lenne a bogyóira csak, hogy életet tudjon lehelni magába. Mostanában egyre kevesebbszer nyúl a gyógyszerhez, olyan, mintha a nagy sürgés-forgás közepette megfeledkezne róla. Azt nem tudná állítani, hogy hiányában sokkal jobban érzi magát, de azt se mondja, hogy rosszabb a helyzete.
Most viszont bár az imént eldöntötte, hogy tart egy rövid szünetet csak annyit, hogy szusszanjon egyet, inkább átcsattog az egyik szobába, ahol az ügyes bajos doki kezeltjét átveszi. Tudja jól, hogy a fiatal orvos nincs tisztában még egyes dolgokkal, és kicsit - nagyon - híve a nyugtatóknak ami volt, hogy a beteg kárán mutatkozott meg. Ezért se engedi, hogy beadják neki, helyette átveszi a beteget.
- Attól még, hogy karácsony van, nem azt jelenti, hogy tétlenkedhetnek - szól a nővér után miközben az kibattyog a szobából, de még előtte ismerteti a helyzetet Jasonnel. Utálja, ha a nővérek vagy valamelyik orvos neki áll flegmázni és tekintettel arra, hogy Angel barátnőjét már rég ellátták, kérdés számára, hogy a lányt miért nem? Pedig nem két perce van már itt.
- Nem, nem Bruce. Jason - fogalma sincs, hogy ki az a Bruce Wayne, de jelen esetben nem is az a fontos, sokkal inkább az, hogy fejben nincs rendben a szöszi.
Közelebb lépve a fejéhez, alaposan felméri a helyzetet, s próbál rájönni, hogy hol érte ütés a fejét. Egy-két helyen vékonyan csurog a vér a felnyílt fejbőrből mely csatakosra varázsolja az arany tincseket, de nem hiszi, hogy ezek túl komolyak lennének. Valószínűleg ablak üveg cserepei vagdosták be a bőrt, itt inkább ütés lesz az, ami a baj okozója.
- Peggy, csináljunk egy CT-t a fejéről, egy röntgent a karjáról. Egy teljes vérképet is kérnék, valamint legyen egy labor is biztos ami biztos - vet egy pillantást a papírokra miközben kiadja az utasításokat a még normálisnak nevezhető, munkáját tökéletesen végző nővérnek.
- Ne ne ne ne! - ragadja meg finoman a lány vállát mikor az próbál felülni.
- Clara jó kezekben van már. Meg kellett műteni, most az intenzíven pihen. Most ne vele foglalkozz, előbb téged tegyünk rendbe jó? Utána majd megnézheted - ezt persze nem akarja rögtön megígérni, viszont ha ennyire tudni akarja mi van a lánnyal, akkor tehet azért, hogy mihamarabb láthassa.
A zavart beszéd hallatán viszont összevonja a szemöldökét.
- Na jó, kész van az a CT?
- A CT szabad, Doktor úr!
- Remek - ezzel már neki is feszül az ágynak, hogy a két nővér segítségével áttolják a három szobával arrébb lévő szobába.
Az ágyat egészen a masináig tolják, ő pedig megkerülve azt, áthajol a gép ágyrésze felett, hogy bele kapaszkodjon a lány alatt lévő lepedőbe.
- Számolok! Egy...kettő...három - végszóra pedig átemelik a CT ágyára. A nyakmerevítőt finom mozdulatokkal szedi le Angelről, miközben az egyik nővér minden más fém tárgytól igyekszik megszabadítani.
- Halk zúgást, néha zakatolást fogsz hallani jó? Betolunk egy kis alagútra emlékeztető csőbe, hogy felvételt készítsünk a fejedről. Nem fog sokáig tartani jó? - próbál úgy beszélni a lánnyal, hogy az megértse őt egy esetleges komoly agyi trauma esetén is.
- Kész vagy? Mehet?

Vendég

Cicus a beteg ágyon

[You must be registered and logged in to see this image.]

Darkness

- Jó… - nyöszörögte a lány. Rosszul volt, hányingere volt. - Hányni fogok… - közölte komolyan az orvossal. Majd a takaróját szorongatta már amennyire tőle tellett. S felszipogott. Utálta, az ilyen helyeket, most van életében először ilyen helyen, egyedül van, nincsen vele a nevelő nője sem és félt. Az apjára pedig nem számíthatott. - Jason Bruce…Wayne.. - neki aztán bárki mondhatott bármit, egy darabig biztos így lesz még, főleg addig amíg az agyrázkódás befigyelt…
Angel ásított.
- Nem szabad megmozdulnom? - kíváncsiskodott nyugodtabban. Míg ide tartottak a doktor hangja megnyugtatta valamelyest. Kereste is volna az arcát, de amíg nem vetté le róla a merevítőt addig nem tudott mihez kezdeni, és utána mivel átemelték az ágyra, amit egy halk nyikkanással honorált, a vizsgálat miatt feküdnie kellett… Így vett egy nagy levegőt.
- Uhm… - dünnyögte halkan a lány, tehetetlenségében a lábfejeit mozgatta, érzi őket, akkor nincs baj. - Újév első vasárnapján lesz az első fellépésem, táncest… burlesque darab… - dünnyögte a lány. - Szerinted… rendbe fogok jönni…? Mr Wayne? - igen, maradjunk ennél a megszólításnál, nem Bruce, és nem is doki, de azért mégis majdnem eltalálta nem igaz? Csak hagynák már aludni… Kár, hogy ha kiderül a betegsége, illetve a pillanatnyi betegsége, az agyrázkódás, egy darabig még nem aludhat el…De hát, nem orvos ő, nem tudhatja.
Legalább egy füldugót szeretett volna kapni, és úgy tűnt az egyik asszisztens be is dugaszolja a füleit, zaklatottan vett egy nagy levegőt, ismét érezte a hányingert.
Picit becsukta a szemeit, míg be tolták a lapon vagy akármin… ágyon. Otthonra biztos nem kér ilyen ágyat. Hideg is, kényelmetlen is, és még szép,hogy nem kell neki ilyen műszer, nem tudna mit kezdeni vele… de akkor sem kellene ilyen patent egyenes ágy mint amin most fekszik. Mikor végeztek és kitolta a masina a korábbi helyre, pislogott.
- Hány… - fordult oldalra és kiadta a gyomor tartalmának egy részét. Remegve dőlt vissz az ágyra.
~Remélem Lily hoz mentolos rágót… és hamar haza mehetek…és láthatom Carment is…~
Egy nővér megtörölte az ajkát egy fertőtlenítő kendővel, majd a homlokát is be nedvesítette egy citrom illatú kendővel és a nyakát is. Angel bágyadtan, de hálásan mosolygott fel az asszisztensre.

Pain | Tears | Unhappy | Smile?

Vendég

Angel and Dr. Wayne

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Végy mély levegőt. Többször egymás után mélyet, aztán sokszor kicsiket.
Próbálja utasítani, lágy hangvételével pedig nyugtatni, de ha tényleg nem tudná magában tartani a kikívánkozót akkor van kéznél tál, szóval emiatt nem kellene, hogy fájjon a feje.
- Hát, jobb lenne, ha megpróbálnád a ficánkolást minimálisra reduklálni. És akkor biztos rendben lesz minden - újabb biztató ötlet.
- Ebben nem vagyok egészen biztos. Biztos, hogy a kezed nem fog ennyi idő alatt rendbe jönni. Minimum egy hónapot gipszben kell majd tartani, hogy a csontod biztosan összeforrjon. De ezt még a röntgen alapján eldöntjük. De csak, hogy ne ringassuk magunkat tévhitekben, még nem mondanék semmit konkrétan - próbálja megelőzni azt a lehetőséget, hogy szegény lány már most eltemesse magát. Viszont két hét alatt nem fog meggyógyulni a keze. Nem néz ki túl jól az a kar, akárhogy is nézi és még a legjobb indulatával se tudna nyugtató szavakat mondani.
Miután átteszik a CT ágyára, rögtön a fülébe nyom az egyik nővér egy füldugót, hogy ezzel is minimalizálják azt a hangos kattogó búgást szegény lány fejébe, amit kifejt a gép.
- Kicsit most magadra hagyunk jó? - hajol oda hozzá a doki megkeresve tekintetét csak, hogy láthassa benne, biztosan megértette.
Ha ez megtörténik, már karon is fogja a nővéreket - persze nem szó szerint - és kiballagnak a számítógéphez amivel rögtön neki is látnak a vizsgálatoknak.
Egy gomb lenyomásával az ágy becsúszik a kis alagútba, amiben a műszerek máris elkezdik lefényképezni a fejét, hogy mégis mi történik benne.
- Nem látok semmi nagyobb horderejűt - állapítja meg a neurológus, aki több képet is készít a koponyáról - a jobb homloklebenyrésznél van egy kisebb ütés általi trauma, ami okozhatja a félrebeszélést és a szédülést, hányingert. Közepes szintű agyrázkódás.
- Remek. Akkor vihetem is tovább? - támaszkodik az asztalra Jason, lenyomva az egyik gombot, hogy a szájához emelhesse a kis mikrofont.
- Jól van Angel, végeztünk, bemegyünk érted - ezután már battyog is befelé.
Pont akkor ér be, mikor a gép kitolja az ágyat, ő pedig közelebb tud menni hozzá. Épp idejében sikerül ellépnie, mielőtt Angel telibe hányná.
- Lizzie, kérlek szólj a takarítóknak.
- Átviszünk egy kórterembe és próbálunk kezdeni valamit veled. Kapsz tiszta ruhát, megnézzük közben a karodat is. Van valaki, akit értesíthetünk? Rokon? Valaki? - hajol közelebb hozzá és igyekszik nem túl gyors és határozott lenni, hisz nem biztos, hogy a lány mindent felfog az információkból.