♦ hello, im your sister.

Vendég

Gloria & Quinton

i nice to see you, my brother

[You must be registered and logged in to see this image.]

Ahogy ott ült az elsötétített ablak mögött, a névtelenség és láthatatlanság homályába húzódva, megannyi gondolat cikázott a fejében. Maga sem tudta volna megmondani, pontosan mióta is várakozik az autóban, azt viszont igen, mire. Már négy hónapja, hogy visszatért Las Vegasba, mégsem kerített meg alkalmat arra, hogy megtegye az első lépést a testvére felé, akit több mint tizenöt éve látott utoljára. Tulajdonképpen teljesen kizárta az életéből, mert még arra sem vette a fáradtságot, hogy személyesen búcsúzzon el, mielőtt elhagyta az Egyesült Államokat, hogy Európába költözzön, és új életet kezdjen. Mindez nem jelentette azt, hogy ne beszéltek volna telefonon, akár évente két-három alkalommal is, de Gloria olyannyira zárkózott volt a rá vonatkozó információkat illetően, hogy a testvére a mai napig nem tudja, hogy a testvére férjhez ment. Mi több, azóta már özvegy. Ó igen, és nevet is változtatott.
Sosem voltam jó testvér. A néma megállapítás egy keserédes mosolyt csal az arcára, végül a karórájára pillantott. Quinton üzlete hamarosan zár, és úgy tervezi, hogy még a tábla elfordítása előtt bemegy az üzletbe. Igaz, hogy a hatalmas épületből nem jött ki a férfi azon időtartamon belül amíg Gloria az autóban várakozott, de a nő ettől függetlenül biztosra vette, hogy testvére bent tartózkodik most is. Büszkeséggel töltötte el, hogy az öccse mi mindent ért el egyedül, saját erőből. S Gloria feltételezése szerint mindezt úgy tette, hogy sosem szegett törvényt. Ellenben vele, aki nem éppen tisztességesen tett szert nagyobb méretű vagyonára.
- Várjon meg itt, köszönöm. – szólalt meg, szavait a kormány mögött ülő férfinak szánva, és nyitotta ki az autó ajtaját, majd csukta be maga mögött. Tökéletes szabású fekete szoknyáján egy automatikus mozdulattal söpört félre egy nem létező szöszt, a karcsúsított fekete blézeren pedig húzva egyet nézett szét az úton. Az előző kereszteződésnél felvillanó piros lámpát kihasználva ment át az úton, és egy határozott mozdulattal tolta be az ajtót, majd lépett be a boltba. A fekete tűsarkú cipők koppanásai jelezték, hogy tesz pár lépést.
- Üdvözlöm, miben segíthetek? – lépett oda egy fiatal lány, arcán egy ragyogó mosollyal. A nő csak lassan fordult felé, és bár szemeit egy fekete napszemüveg takarta, feje mozgásából pontosan kivehető volt, hogy végigméri az ót leszólító alkalmazottat.
- Gloria Roseberry vagyok, és az üzletvezetőt keresem. – mindenfajta finomkodás nélkül mondta ki a szavakat, szinte már arrogánsan és ellentmondást nem tűrően. A napszemüveget a következő pillanatban leveszi, és láthatóvá válik az eddig rejtegetett hideg tekintet. Mielőtt még bármit is szólna a lány, Gloria egész egyszerűen hátat fordít neki, és az egyik próbababához lép, és a kiállított darabot kezdi el nézegetni. Nem érzi szükségességét annak, hogy tovább beszéljen, hiszen a több tucatnyi ruharendelés után feltételezi, hogy a nevét már megjegyezték ebben az üzletben.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Tárgy: Re: ♦ hello, im your sister. Kedd Jan. 20, 2015 9:07 pm

Gloria & Quinton

Az alkalmazott lány szemei szeppenten kerekedtek el, majd egy Hogyne, kérem. Máris szólok Mr. Coleman-nek, asszonyom!-mal magára hagyta a feketébe öltözött dámát és elindult Quinton irodája felé…
Mrs. Roseberry neve valóban ismerősen cseng a szalon alkalmazottai körében, hiszen az utóbbi két-három hónapban vagy négy alkalommal rendelt öltözékeket a hölgy – úgymond – nagyobb tételben, s bár ő maga sosem jelent meg, de a tetemes összegről kiállított csekkeken mindig az ő aláírása szerepelt.
Kiemelt ügyfél.
„Jó nevű eszkortközvetítő cég feje, az európaiak visszafogott eleganciájával bír, stílusos nő” – mondták többfelé Quintonnak, mikor diszkréten érdeklődött róla többek között egy az eme üzletágban dolgozó, s azóta az „ex” jelzőt is elnyerő barátjánál. Ennél tovább azonban nem jutott, s miután a csekkek pontosan érkeztek, valamint újabb megrendelések követték az elsőt, a férfinak messze nem volt oka sem a panaszra, sem pedig a cég után való további kérdezősködésre.
A nő megjelenése előtt mégis értetlenül áll, vagyis ül a tervezőasztala mögött, s karba font kézzel hallgatja, ahogy a mélykék, szolidan elegáns formaruhába öltözött lány enyhén piros arccal bejelenti Roseberry érkezését.
– Köszönöm, Haley! – mondja Quinton. – Kísérje ide Mrs. Roseberry-t, kérem.
A lány gyorsan biccent kettőt, majd elhagyja az irodát. Quinton feláll az asztal mellől és az íróasztalához megy, hogy a támlára akasztott öltönykabátját felvegye, mégsem fogadhatja ingujjban az ügyfeleket. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy valami nincs rendben. Általában ebben az esetben jelennek meg mindenféle bejelentés nélkül, személyesen a „pénzeszsákok”, különben csak a csekkeket küldik. A következő pillanatban már tárcsázta is a Roseberry-rendeléseket intéző Lucecita mobilszámát, hogy megtudakolja, volt-e bármiféle elégedetlenség a másik fél részéről, amit esetleg neki a derék asszonyság elfelejtett megemlíteni. Haley elpirulása nem lehet mérvadó: új lány, tipikusan az a kis finomlelkű jószág, akit könnyű megriasztani, ellenben dekoratív, hihetetlenül udvarias és remek az ízlése… vannak ügyfelek, akik mellé visszafogott eladó kell, aki simogatja a lelkület a nagy nap előtt. Emellett kiváló kávét főz…
Míg Quinton a másik alkalmazottal beszélt, Haley visszatért Gloriához.
– Mr. Coleman várja Önt az irodájában, Mrs. Roseberry – állt meg a lányzó Gloria mellett. – Máris odakísérem Önt. Erre parancsoljon.
Amennyiben Gloria követi a lányt, Haley felvezeti őt egy széles lépcsőn, ahonnan a nő bizton megállapíthatja, hogy egy valóban nagy alapterületű üzlethelyiségben állt eddig. Az épület régi, valamikor a harmincas évek elején emelték eredetileg raktárnak, de az évtizedek során helyet adott a legkülönfélébb üzleteknek, egy rövid ideig étterem is volt, illetve mulató, ami a szesztilalom idején illegálisan mérte az italt, s mintegy négy és fél éve Coleman Bridal Salonként ismerik.
„Visszafogott, elegáns, mégis impozáns a maga nemében…” – írta egy helyi esküvői magazin a mélykék padlószőnyeggel borított, halványkék-bézs festékkel vakolt belsőépítészeti remekműre, ahol tizenöt centi magas dobogókon, fekete, sematizált arcú próbababákon díszelegnek az üzlet kínálta ruhakülönlegességek, melyeket a földszinten lévő több mint tíz öltözőszobában lehet felpróbálni.
A már említett lépcső egy belső teraszra vezet, s onnan egy széles folyosón át közelíthető meg a vezetőség irodája. Haley megáll Quinton ajtaja előtt, bekopog, majd a bentről érkező Szabad!-ra nyitja az ajtót, s maga elé engedi Mrs. Roseberry-t.
Az iroda stílusában/színeiben a már említett üzletrész jegyeit viseli magán. Az egyik falát szinte teljes egészében egy hatalmas, lefüggönyzött ablak foglalja el, míg a falakon bekeretezett újságcikkek, híres ügyfelek, díjátadók, díjnyertes tervek, s egyéb üzleti és szakmai sikerek mementói függenek. Quinton világosszürke öltönyben az asztala mellett áll, s amennyiben meglátja a nőt, elindul felé, jószerével – talán – ideje sincs a hölgynek megszólalnia, amikor a férfi egyszerűen megkérdi köszönés helyett:
– Tényleg Te vagy az?
Arcán értetlenség… Haley arcán is értetlenség, aki vélhetően Gloria után lépett a helyiségbe, s hatalmas zöld szemei előbb a főnök úrra, majd Roseberry asszonyra figyelnek. A lány a meglepetéstől még azt is elfelejti megkérdezni, hogy főzzön-e egy újabb adag kávét.