– Helyes. – vágja rá gondolkodás nélkül, még mindig szélesen, fájdalmasan szélesen vigyorogva a szöszke. Érzi ahogy feszül a seb az ajkán, de próbál nem tudomást venni róla. Még ha így jóval lassabban is fog begyógyulni, mint a fejét ért sérülés... ott rohadjon el mindenki, aki miatt nem vigyoroghat akkor amikor csak akar!
Tekintete visszasiklik a szarrázsúfolt vendégszoba felé, mikor Rappold is megindul felé, majd egy lemondó sóhajjal ő is feltápászkodik az ágyról. Annyival kellemesebb programot is el tudna képzelni maguknak a délelőtt hátralevő részére, de tekintve, hogy nemrég esett át egy villámköltözésen a leány ő is pontosan látja, hogy ezzel a pakolással meg fognak szenvedni.
– Rendben. Várom a haditervet. – somolyog, ahogy újra körbehordozza tekintetét  szobán, majd lehajol az egyik kellőképpen deformálódott dobozért, ami közvetlenül a bejárat mellett van. Végülis, talán az lesz a legegyszerűbb, ha módszeresen beássák magukat a szobába. Egy gyors forduló ki a nappaliba, majd gondol egyet, s inkább nekilát áthordani a saját holmijait Rappold szobájába. Talán az lesz a legegyszerűbb, ha a csomagok eddigi helyét kezdik most el beépíteni – végülis ott lesznek a legkevésbé útban a cuccok arra az időre, amíg le nem hordják őket a garázsba. Molly érdeklődve szimatol körbe minden kikerülő dobozt, potenciális új játékot és/vagy legjobb barátot keresve bennük.
– És.... mióta nem élt együtt senkivel? – szegezi a kérdést Rappoldnak, mikor visszatér Lily is a kisszoba kirámolásához. Végülis... igazán nem gondolhatta a férfi, hogy a kislány majd szépen csöndben fogja hordozgatni  dobozokat. Márpedig mi is lehetne jobb elfoglaltság, mint kifaggatni a kedvenc új lakótársát mindenről, ami csak eszébe jut. És afelől Rappoldnak sem lehet szemernyi kétsége sem, hogy a szöszinek jelen esetben nagyon, nagyon sok minden az eszébe jut. Végülis.. valamivel kénytelen lefoglalni magát a szöszke a nap hátralevő részében. Rappold pedig vagy megszokja Lily faggatózást vagy elhallgattatja a valahogy a lányt.