Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Kiérve a mosdóból enyhe légáramlat csap meg. Hallom Ville hangját is. A nappali felől jön a válasz. Némileg lerendezve a problémás dolgokat a fejemben, besétálok a nappaliba. Itt legalább ég egy kis állólámpa, a sarokban a kanapé mellett. Megpillantom Ville nyúlánk alakját az erkélyen. Nem nehéz kiszúrni, az ujjai közt vörösen izzik a cigaretta vége. Befelé néz. Találkozik a pillantásunk, mert én meg őt figyelem. Megindulok felé, de út közben megtorpanok még. Csak addig, míg leveszem magamról a dzsekimet. Úgysem lesz rá szükség… Ráterítem a közeli fotel háttámlájára, aztán otthagyom és csatlakozom kint Ville-hez a friss, hűvös éjszakában. - Már azt hittem megléptél. – döngöm somolyogva. Játszom a nagyon bátrat. A hangomon is próbálom éreztetni a finom, jól megszokott játékos gúnyt, a megszeppentség helyett. Felkönyöklök mellette a fémkorlátra, aztán lebámulok a gyéren kivilágított utcára. Sehol egy árva lélek. A csendet egyedül a belvárosból beszűrődő kocsizúgás és távoli szirénázások törik meg. Az alattunk elterülő sötét képről Ville arcára fordítom a tekintetemet. Csak fürkészem, némán. A mutatóujjam hegyével gondolkodva megérintem a számat. Közben is mosolygom. Most mintha nyugalom ereszkedett volna ránk. Belül legalábbis nyugit érzek. Olyasmit...
Még mindig.. Még mindig olyan kurva szép, mint alig fél perce.. Vagy egy órája.. Vagy úgy egész életében, és ahogy látom megindul felém, egy kikúszó mosolyt elhajtva a számhoz emelem a sörömet. Még akkor is, amikor megtorpan és úgy látom vetkőzni kezd, belül mosolygok, és csak egy fél pillantással a fémasztalra mellettem, ráhelyezem a sörömet. Nem kell az ide..
- Eszemben sincs... - lépek közelebb, ahogy megkönyököl a korláton és letörölhetetlen mosoly virul a képemre. - Én inkább azt hittem hogy te vagy az akinek eszébe jutott ezt megvitatni a tükörképével, és végül én állok vesztésre. - vigyorgom el a végét, de csak humorral tompítom a dolog élét, mégis odakönyökölök. Közvetlenül mellé, és még egy utolsót beleszívva a cigibe, felé fordulva a szemeibe nézek.
- Vigyázok rád.. - suttogom aztán, és ha nem ellenkezik, csak lassan csorgok közelebb, orrommal végigsimítva az orrán, egyet jobbra, majd balra egyet, ahogy ő tette ezt korábban velem, még odakinn, nem felejtettem el, és csak mosollyal húzódva közelebb találom meg végül a száját. Nem vagyok vad.. vagy erőszakoskodó... Nem akarok semmit tőle.. Semmi olyat amit nem ad önként nekem, mégis.. a cigaretta csak füstölög a kezemben, engem mégis ő az aki jobban érdekel. A szája.. ha engedelmeskedik, csak érzéssel kóstolgatom és ízlelgetem, amíg...
Oldalvást fordítva az arcomat figyelem Ville-t, míg közelebb húzódva beszél. Jellegzetes sunyi vigyorom felmászik a képemre. - Sajnálom, ha kicsit sokáig tartott. De mást is meg kellett vitatnunk. – jah, kizárólag kettőnknek, lányoknak, azt a súlyos önismereti megrázkódtatást, ami épp kialakulóban volt, mint valami lappangó nyavalya. Az eredmény végül 1:0 a harcedzett önbizalom javára. Harcedzett… Na jó, még tréningezzük. Az orra játékosan megcsiklandozza az enyémet. Félig lehunyom a szemem. Ez így… annyira jó… Tökéletes. Afelől nincs kétségem, hogy vigyáz rám. Mindenféle értelemben. - Tudom. – búgom halkan, egy finom, érzelmes mosollyal, aztán a figyelmem a szép formájú szájára terelődik, ahogy odahajol hozzám, hogy megcsókoljon. Vággyal telve emelem feljebb az arcomat. Fogalmam sincs hogyan csinálja, de már ez is annyira tetszik, hogy simán össze tudnék esni a gyönyörtől. Ámulatba ejt a gyengédsége, a türelme. Nem próbáltam, de biztos vagyok benne; más nem csókol így. Meghipnotizál vele, és én akarom, hogy ezt csinálja. Meglep ez a különös szükség, de nem bénít le. Teljesen. A szám az övét kóstolgatja ugyanolyan puhatolózva, mint Ő az enyémet. Közben egész testemmel felé fordulok, de a korlát felőli kezem még abban kapaszkodik. Leheletnyire elválok az ajkától, és rásuttogok. - Nem félek. Bammeg, nem a frászt nem. Remeg a gyomrom. Távol akartam tartani magam Ville-től, akárcsak a többi férfitól, de valahogy mégis az a titokzatos és ellenállhatatlan erejű csábító lett, aki a puszta létével arra késztet; haladjam meg aki eddig voltam. Ugyanakkor benne keresem önmagam.
- Nem számít.. - suttogom ahogy odahelyezkedek a korlátra mellette. Hogy mi jár a fejemben?? Semmi olyan ami korábban tette. Semmi olyan ami bármiben is akadályozna vagy nem engedné hogy itt legyek mellette, és tegyem.. ami neki a legjobb. Igen, neki.. Ha most gondolkodnék, rácsodálkoznék ezen, de megtaláltam az egyetlen ésszerű megoldást. Nem gondolkodom.. Egyszerűen csak teszem amit ő diktál a fejemben..
Ahogy fordul, az egész testem fordul vele. Nem annyira hogy egyensúlyt vesszen, de valamikor a cigi ki is esik a kezemből. Nem számít.. Valahol lenn végzi a fövenyen én mégis csak teljes átéléssel csókolom. Ahogy elválik, nyelnem kell.. A szememet nem nyitom ki, még élvezem az ízét, de közben hallok.
- Helyes. - suttogom, egy újabb mosollyal karöltve, de kell nekem. Vissza.. ezért egy elnyomott sóhajt húzva a tüdőmbe megint a szájáért nyúlok.
Ha nem akadályoz, emelkedem. Vele együtt, ahogy már nem érdekelve a korlát, az állcsontjára csúszik a jobb kezem, és a bal is.. alig hogy követi mikor már szemben áll velem, és én egészen hozzá hajolok. Ne kelljen lábujjhegyre emelkednie...
Hogy mikor.. mennyi idő után hagyja el a szám, az nem számít. Csak tartom.. az arccsontjával a kezeimben, és csak egy pillanatra emelkedik meg a szemem, egy rövid mosollyal, a szám a homlokáért nyúl. Oda nyomom a következő csókomat. Óvatosan.. érzéssel.. aztán az orra.. a szeme, az arca.. mind csak lassan, kiélvezve, és csak vissza, a szájára érkezve következőre, nyílik meg az övéibe(?) a szemem.
A kezeim látványosan remegnek. Kifutott belőlük a vér. Hidegek, akár a jég. Az ujjaim még mindig kapaszkodnak a korlátban. Olyan görcsösen, hogy szinte belefehérednek. Enyhén félrebillentem a fejem, ahogy Ville ismét a számra forrasztja az övét, azokat a finom, puha, meleg férfiúi ajkakat. Becéz velük, és a nyelve is csak lágyan simítva nyúl át az enyémért. Fogalma sincs róla mennyire megőrjít ez a figyelmes gyengédség. Elkezdődött… Most már nincs visszaút. Ville-vel tényleg… szeretkezni fogunk. Titkon már átkozom Vespa-t és a srácokat. Igazán hagyhattak volna valami töményet a frigóban, hogy legalább egy kicsit kiüssem magam. Nem mintha nem élveznék minden másodpercet abból, amit Ville-től kapok, ahogy bánik velem, de tarthatatlan ez az idegesség, ez a szüntelen belső reszketés. Ahogy fordul, és fölém magasodik, én is szembe igazodom vele. Titokzatos ösztönzés mozgat. Ville megszakítja a csókot, mégsem panaszkodhatom. A homlokomat, az orromat és a szemhéjamat kezdi becézni. Ezt annyira szeretem. Árulkodó, hogy önkéntelenül is elmosolyodom a kezei közt. A kérdés közben is makacsul ott lüktet a fejemben: Mitől félek? MITŐL??? Egyre hangosabban zakatol az elmémben, és én tudni akarom a választ. Gyűlölöm ezt az érzést. Félek a félelemtől, nehogy elrontson mindent. Aztán valahogy… elfogadom ami történik, beletörődöm, hisz én választottam ezt a sorsot. Az ujjaim elengedik a korlátot. A testem önállósította magát, Ville hatásának az érdeme, mert én még bőven kapaszkodnék a korlátban, mintha az menedéket jelentene. Igyekszem megérteni a magam új dimenzióit. A félelmek csupán az elmém szüleményei, nem többek. Fel kell adnom a küzdelmet önmagam ellen. De harc nélkül ki leszek? Ijesztő, hogy nem tudom. Talán pont innen ered a félelmem. Lefekszem Ville-vel, de utána? Ki leszek? A csókok abbamaradnak, s a pilláim felnyílnak. Egyenesen Ville tekintetével találkozik az enyém. Nagyot nyelek. Botrányosan gyönyörű szemeiben tévelygek, mire felteszi azt a perdöntő kérdést. Hang nem jön ki a torkomon, képtelen vagyok megszólalni, csak némán bólogatok, apró fejmozdulatokkal. Igen, menjünk… És ne engedd, hogy meglépjek. Neki kell bevezetnie, megtennie az első lépést, mert magamtól nem indulok el, előre.
Érzem benne.. Azt a fura.. lüktetést. Félelem!?? Azt mondta nem fél... Azt mondta...
Csak akkor húzódom el, amikor kérdezek. Akkor is csak gyengén, hogy belelássak a szemeibe, és végül ő is megnyitja őket. Nem beszél. Nem mond egy árva szót sem, de.. Muszáj mosolyogjak.. És akkor végre válaszol..
Nem szavakkal, de már a szemeiből is értek. A bólintás, ahogy megmozdul az arcát tartó kezeimben és ekkor mosolyodom el másodszor. Megszívom az orromat?? Talán.. Ami biztos hogy csak lassan ereszti el a kezem, és egyszerűen.. csak játékos mosollyal félrerántom a fejemet.
- Háttt.. ne ijedj meg, de taxival megyünk..! - a szemeim résnyire szűkülnek, ahogy lassan, az oldalán simul le a két kezem, a szemeim folyamatosan követik ahogy lepillantok róla, a csípője.. majd egyre lejjebb és.. csak egyetlen lépést lépve közelebb simul fel hátra, a fenekére, és már újra a szájára hajolva emelem meg.
Hogy partner e benne..?? És hogy a lábait önkényesen fűzi e a derekam köré ahogy segítem, vagy ellenkezik.. szökik.. meglép, az majd kiderül a következő lépésben. De ha nem.. a szám egy pillanatra sem ereszti el, csak csókolja ahogy az ölembe veszem, és indulunk is a szobám felé...
A hozzászólást Ville Deadman Wallow összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 23, 2015 6:44 pm-kor.
Biztosan érzi bennem a cidrit, de eszemben sincs bevallani. Taxival? Hirtelen nem tudom mire gondoljak, meg is lep a dolog. Talán még a szemöldököm is megrándul, ahogy hatalmas kérdő szemeket meresztek Ville-re. Aztán végigfuttatja rajtam a pillantását, majd mozdul. Ekkor gyúl fel a fejemben a villany. Jah! Széles, megvilágosodott vigyorra görbül a szám, és halk, rövid, de vidám nevetést hallatok. A karjai körbefonnak, a kezei finom, de határozott fogást találnak a testemen, én meg nem ellenkezem. Miért is tenném? Minden vágyam ez az éjszaka, s hogy bebizonyítsam, engedelmesen hozzásimulok, miközben ő magához húz. A nyaka köré kulcsolom a karjaimat. Amikor ő felemel, én ezzel egy időben rugaszkodom el a talajtól, hogy az ölébe szökkenjek. Életem legkellemesebb taxis utazása. Úgy csüngök Ville-n, mint egy kismajom. Szorosan kapaszkodom kézzel-lábbal. A bokáimat keresztbe fűzöm mögötte, míg a combjaimmal kitartó satuba zárom a derekát. Az ösztönök működnek, hogy így kell ezt. Ville elindul velem - mint valami batyuval – befelé a lakásba. Újabb lépéssel közelebb kerülök a nagybetűs, rettegett Végzethez. Nem akarok gondolkodni. Semmin. El akarom felejteni, hogy félek, és Ville mesteri segítő ebben. Megtalálta a létező leghatásosabb figyelemelterelő módszert; a csókjai kábító perzselése elűzi minden gondolatomat. Nem áll meg a nappaliban. De én meg még itt áthaladóban leszórom magamról a kínaiban szermányolt csizmáimat. Egyiket a másik után piszkálom le a lábaimmal, s azok egyesével koppannak a padlón valahol a sötétben a háta mögött. Ville tenyerében lehet a járás, mert behunyt szemmel, belemerülve a csókolózásba sem téveszti el a szobáját. Mire beér velem, már határozottan felbátorodva, egy kíváncsi, érintetlen szűz bájos mohóságával kóstolok a szájába újra és újra. Nem figyeltem az utat, csak élveztem, csukva voltak a pilláim. Amennyire nem akartam régen, hogy hozzám érjenek, most annyira vágyom ezekre az érintésekre. Ville-től akarom megkapni őket. Már ismeri a testem, a porcikáimat. Látott ruha nélkül, látta az égési sérülésemet, és sosem mutatta annak a jelét, hogy viszolyogna tőle(m). De nem ez az oka annak, hogy őt ilyen közel engedtem magamhoz. Egyszerűen csak… Ő kell. Hogy holnap mi lesz… Nem érdekel.
És NEVET! Én meg csak csókolom, eszemben sincs abbahagyni, még akkor sem, amikor érzem, valamit működik a hátam mögött. Tompa puffanások. Csak sejtem, de nem engedem el, csak belevigyorgok a csókba, tetszik ez a készség ahogy engedelmeskedik nekem, mégis valahogy belövöm az ajtót. A lábam elé kerülnek az üvegek, de csak szorosan tartva a fenekét rugdosom félre. Semmi nem akadályozhat meg. Illetve de, tehetné ő, de nem érzem úgy hogy bármikor is menekülne és tetszik ez az érzés.
Az ajtó tárva nyitva. Nem kell hogy berugdossam, de azért fél kézzel muszáj kitapogassam az ajtófélfát. Valamikor ekkor is engedem el, már a száját, csak hogy a helyes belépőre egy pillantást vessek, de aztán nevetve vissza a szemeibe, kérdés ő merrefelé tekintget. Viszont ott is az ágy.
Lassan teszem le. Nem úgy mint egy nyugdíjas, de azért kellő elhatározottságot véve, hogy rá ne essek, de még mindig nem eresztem el, csak megtámaszkodok az ágyon mögötte, és úgy hajolok továbbra is fölé. Próbálnék menekülni ha szorítja a nyakamat... Mégsem csókolom meg újra. Méég nem. Csak fölötte tartom magam és figyelem. A szemét.. az arcát.. a száját, ahogy kivöröslött tőlem, aztán muszáj megint széles vigyort villantsak.
- Tudnád hányszor jártál így az eszemben! - egy újabb hosszú mosoly, de aztán nem várok többet. Megint a szájára kapok, csak most.. sokkal határozottabban vagy elvetemültebben, mégsem úgy mint egy elátkozott fenevad.
A hozzászólást Ville Deadman Wallow összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 23, 2015 6:47 pm-kor.
Jobbra-balra csörömpölnek körülöttünk a szétszórt üvegek. Ville lépései alig észrevehetően meg-megakadnak út közben, én meg olyankor csak belemosolygom a szájába. Amikor fél kézzel elenged, hogy kitapogassa a szobája ajtófélfáját, én szorosabban ölelem a nyakát, hogy megtartsam magam az ölében. Egyik tenyerem a tarkójára fut, beletúrva a hajába. Abbahagyjuk a csókcsatát, de csak egy röpke pillanatra, míg Ville betájolja hol járunk. Végül összeakad a tekintetünk. Eltévedtünk? Erre rám nevet, miközben én is őrá, végül beljebb visz a meleg félhomályba. Megteszi velem az utolsó pár lépést, s gondoskodva, óvatosan hanyatt fektet az ágyon. Valami kemény meg ropogni kezd alattam, ráadásul kényelmetlenül nyom. A srácok itt is kupit hagytak. Alaposan kihasználták Ville távollétét. Elengedem Ville nyakát, de ő továbbra is ott magasodik közvetlenül fölöttem. Szép férfiarca centikre lebeg az enyémtől. - Várj… – sutyorgom, mire felkönyöklök. Egyik kezemmel hátra nyúlok, és kihalászok a hátam alól egy összepréselt fém sörösdobozt. Nemes egyszerűséggel elhajítom. Koppan a falon, majd zörögve landol a parkettán. De van itt még valami más is. Egy falatnyi pink tanga kerül elő az összetúrt ágynemű gyűrődései közül. A mutatóujjam hegyén lógatom Ville orra elé. - Biztosan Vespa-é... – dünnyögöm sunyin vigyorogva, aztán beleakasztom az ujjamat és lazán elcsúzlizom a frászba. A sörösüveg után. - …Csak ő ne másszon ki az ágy alól. – viccelem el mintegy mellékesen. Ville hangja kúszik a fülembe, a gerincemre borzongást csal. Talán fogalma sincs miféle alattomos varázslat rejlik a baritonjában; az ember ártatlan lánya is elalél tőle. Nincs időm válaszolni, mert ismét kisajátítja az iménti kényeztetéstől megduzzadt ajkaimat. Tudnád hányszor fogsz így járni az enyémben! Számomra biztos, hogy emlékezetes lesz ez az éjszaka. A szája erősebben munkálkodik, mint eddig. A fene sem bánja. Ville pokoli érzékkel fokozza bennem az izgalmat, a vágyat, a kíváncsisággal együtt. Bizsergető forróság kezd terjedni a testemben. Hát itt tartunk… Belenyalintok a szájába, szemérmetlenül keresem a nyelvét, miközben két kezem megmarkolja a derekán a pólóját és húzni kezdem a feje felé, hogy megszabadítsam tőle. Addig kénytelen vagyok elengedni az ajkát, míg kibújik a felsőjéből.
Imádom a kezét a hajamban! Most mégis inkább az útra kéne figyeljek, nehogy elvétsem a befelé utat és valami nagyon rosszul süljön el. És sikerül! A háta simul fel az ágyon, de aztán furcsa szemeket mereszt. Mi van? - kérdezi a szemem, de ő csak emelkedik. Én is emelkedem vele, hagyom.. Meggondolta magát? - jön a kérdés fejben, de aztán kirángat valami.. Sörösdobozt?? - figyeli a tekintetem, aztán véletlenszerűen húz össze. De már repül is a cucc, aztán újra ott van velem.. Vigyorognom kell.. Viszont akkor jön valami más! Egy apró darab kerül az orrom elé, én meg bután nézek.
- Hát én nem ilyet hordok. - szólalok meg, de aztán elvigyorgom az egészet, és még mielőtt működhetne kapok rá a kezére és elhajítom a fenébe. Most egészen más dolgunk van.. Újra csókolom. De csak rövid csókok tömkelege, a szája.. és megint a szája... És valahol a szája környékén, miközben megint beszélni kezd, én meg csak rajta belebújva a bőrébe válaszolok vissza.
- Ha most előkerül.. az biztos hogy.. kinyírom .. - sütöm el közben, de aztán mégis leállok. Csakhogy belenézzek a szemeibe. Mélyen...
A választ viszont már nem várom meg. Ha lett volna ott egyáltalán, sokkal jobban lefoglal hogy a magamévá tegyem.. a száját, és most senki nem tud eltántorítani tőle. A testem helyezkedik, csak amíg súlypontot nem vesz a bal oldalán. Az így felszabadult kezem emelkedik, végigsimít a jobb arcán, aztán indul is le végig a vállán.. a derekát simítva körbe, a csípője és a combja, ha még mindig engem ölel át, aztán újra a felfelé irány! Valamikor ekkor érzem a matató kezét a hátamon. Nem kell hogy buzdítson, egy pillanat alatt tépem el magam tőle, és csak emelkedem hogy megszabaduljak a pólótól. Ott végzi valahol a jobb oldalon. De nem hagyom sokáig parlagon. A szája túlságosan hívogat, óvatosan barangolja be a testét a kezem, csak ahogy érzem hogy enged nekem, majd a szám csúszik félre, le a nyakán, csak hogy érezzem, mint ahogy a garázsban nem is olyan régen, és már jól tudom mitől reszket meg. Ha enged.. eszemben sincs megállni útközben.
A hozzászólást Ville Deadman Wallow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 23, 2015 6:49 pm-kor.
A tanga megmagyarázza Vespa buzis hangját. Ennyi. Ville bevallása szerint nem az övé a rózsaszín bugyi. Gonoszdin rávigyorgom. - Mázli… – erre kitépi az anyagot a kezemből és eldobja. Nem kerüli el a türelmetlensége a figyelmemet. Kuncogásra késztet, mire apró csókokkal halmoz el ismét. Nem tiltakozom ellenük, örömet okoznak. Nagyon is. Közben a lábaim leoldódnak Ville derekáról, s ő belemormog a számba. Mielőtt Vespa ügyén felbuzdulva kinyöghetném, hogy Segítek!, megint az ajkaimat követeli. Egyébként tök mindegy hol vagyunk, hol történik meg a csoda. Mindez a rumli körülöttünk csak díszlet, kelléktár. A miliő nem számít. Viszont az egész pillanat élénk és meghitt. Amikor ismét rám néz, céltudatos, acélos eltökéltség sugárzik a szeméből. A lelkemben különös tűzet lobbant, ami el akar emészteni. Lángolok. Azt hiszem, ez sehogy sem lehet rossz. A fény sem oltja ki, és a tűz sem égeti meg saját magát. Most valahogy… új szemmel látom a világot, minden árnyalatát. Nem érzek már félelmet. Csak emlékeztem rá. Megszokásból ragaszkodtam hozzá, és hiányzott belőlem az a képesség, hogy értékelni tudjam mostani boldogító szabadságom teljességét. Ami még sosem történt meg velem azelőtt, az most történik. Istenem… Hogyan csinálta ezt Ville? Én egyszerűen eltűntem a saját utamból, és csak a puszta vágy maradt a porcikáimban. Mindeddig elmerültem a félelmek csalóka káprázatában, olyannyira, hogy elnyomtam a bennem áramló pusztító energiákat. Mintha Ville megszabadított volna önmagamtól a jelenlétével, a kisugárzásával. Rávett, hogy engedjem szertefoszlani a határokat. A múltam. Kitépi magát a pólójából. A türelmetlensége… Kezdem megszokni. Vigyorognom kell. A felsőteste immár meztelen. Ville egy magas, fekete árnyék fölöttem. Érint… Simogat. Ámulatba ejt a tapintása, a belőle áradó meleg, a bőrének az illata. Az egész lénye démonian érzéki, delejező és izgató. Olyan gyengéd és végtelenül törődő, hogy a legszebb nőnek érzem magam Szép Heléna óta. Vadul csókolózunk. Az ajka újra és újra az enyémnek feszül, míg határozott férfikeze vágyakozón csúszik lefelé rajtam. Aztán a nyakamon érzem a leheletét. Perzseli a bőröm, ahogy kényeztet. Félredöntöm a fejem és szégyentelen készségességgel teljesen felkínálom neki a nyakamat. Közben sem bírom, nincs erőm tartani magam. Egy hosszú, élveteg sóhajjal omlok hanyatt az ágyon alatta. Ha akarnám sem bírnám ki, hogy ne nyúljak hozzá. A vágy sziporkázó szikrái pattognak szerteszét a zsigereimben. Átölelem a karjai alatt. Mindkét tenyerem Ville csupasz hátán szánkázik. Esküszöm, tűzforró a teste. Az ujjvégeim csiklandós szaladgálásba kezdenek a gerince vonalán. A nyakán át kúsznak fel a tarkójára, és fésűszerűen beletúrnak a hullámosodó hajtincsekbe. Nincs kötöttség, nincsenek ígéretek. Csak a puszta szexuális kívánalom. Jah… Bár kijelenthetném ezt így. Nem akartam érzelmileg belebonyolódni, de… Túlságosan kedvelem és érdekel ahhoz, hogy merő passióból újabb, életre szóló ostobaságot kövessek el önmegtartóztatás címszóval. Bolond lennék, ha azt hinném, hogy Ville miattam majd megváltozik. Ez az éjszaka nem ilyen kicsinyes dolgokról szól, és nincsenek is elvárásaim felé. Nem akarom, hogy másmilyen legyen a kedvemért. Sem Ő, sem én, vagy bárki, nem azért születünk, hogy mások számára tökéletesek legyünk, hanem hogy úgy fejezzük ki önmagunkat ezen a világon, ahogy nekünk tetszik. Majd eldönti Ő, hogy ki akar lenni. Tegyen bármit, az sem fog változtatni azon, hogy csodálatos embernek és férfinak tartom.
Isteni a bőre! Ahogy a nyelvemen érzem, a nyaka.. ahogy felkínálja magát nekem, a fejembe küld még egy adagot. És ekkor roskad össze. Vigyor kúszna a fejemre, de most egészen mással vagyok elfoglalva. Követem.. újra a nyaka oldalán csúsztatom végig a nyelvem, ahogy a magam nem támasztó kezem önkéntelen téved fel a hasfalára, és tör be élvezettel a pólója alá. Hogy hogy volt a garázsban?? Emlékszem, de most nem érdekel az a jelenet, már nem óvatoskodom, merészen török be a tüzelő bőrére, hogy az anyagot egyre feljebb kényszerítsem. Kell nekem! Fogalma sincs róla mennyire, mint egy korty víz! Mint gyógyír a szenvedéseimre, és ahogy a kezeit a bőrömön érzem, talán nem tűnik fel, de én is remegek. Ekkor válok csak el újra tőle. Megemelkedem, hogy belenézzek a szemeibe, és.. a tüdőm liheg. A karja, ekkor tör csak feljebb, végig ott a gerincemen.. a tarkóm, és amikor beletúr a hajamba hátul, csak lehunyt szemekkel tekeredik a keze felé a nyakam meg. Annyira élvezem.. De aztán megint a szeme. Kell még belőle, mégis.. LÁTNI AKAROM! Hozzá hajolok.. hogy a szájára nyomjam megint a csókomat, de aztán.. változtatok a helyzeten, magamat lejjebb engedem, a két oldalán támaszkodva meg, és a nyelvem.. élvetegen találja meg a nadrágja vonalát. Lassan.. csak kiélvezve mozdul a nyelvem a köldöke felé.. a pólót lassan kényszerítem egyre feljebb, és amikor tovább.. már kézzel is besegítek, ódaadón simul a tenyerembe a melle, hogy ha hagyja, az ő felsőjét is lesegítsem és a bőréhez visszatérve a mellkasán nyaljak végig…
A hozzászólást Ville Deadman Wallow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 26, 2015 2:05 pm-kor.
Ville egész testével teljesen fölém tornyosul. Megint lecsap rám. Mint valami ragadozó. Mint valami nem egészen emberi, mégis gyönyörűségesen az. Forrón csókolja nyakamat, beszívja az illatomat. Behunyom a szemem, és csak a bőrömmel figyelem, érzékelem a nyelve útját. És a tudat, hogy kóstolgat… Istenem…. A véges értelem nem találhat szót ennek a földöntúli gyönyörnek a méltatására, pedig csak a nyakamat csókolja. Ahogy benyúl a pólóm alá, a bőröm felszínén feszültség pattog az érintése nyomán. Izgatottan zihálok, a szívem majd kiugrik a helyéről. Az ujjaim eközben évődve futnak a hajába és markolnak bele gyengéden, a másik kezem a hátát markolássza. Leplezetlenül boldog, elégedett sóhaj távozik az ajkamról. Egy pillanatra minden abbamarad, s érzem, hogy elemelkedik tőlem a feje. Kinyitom a szememet és felé fordulok. A tekintetünk összeolvad a sötétben. A szemei csábítóan csillognak. A bennük tündöklő veszedelmes fény… túlvilágian boszorkányos. Sok mindent ígérnek ma éjszakára. Aztán elfordul, ahogy a tarkóját simítom. Elementáris vágy fűt, munkál bennem, hogy végigcirógassam a testét, hogy mindenét felfedezzem, de még kitart a félszegség. Ismét összenézünk, de aztán odafúrja hozzám az arcát, és újabb csókban egyesülünk. Ez olyasvalami, amit képtelenség vele megunni. Hirtelen átcikázik rajtam egy gondolat; hogy Ville-t talán sosem tudnám. És ahogy lejjebb vonul rajtam… Ó, egek! Az ujjvégeim finoman mélyednek a hátán a bőrébe, közben is karmolászom. Nagy a várakozás. S ahogy a nadrágom szegélyénél kezd, csalfán fellüktet az ágyékom, és ahogy csókokat szór a hasamra, érzem, hogy rajtam táncol a forró lehelete. Erőteljes remegés ráz meg. Fektemben finoman mocorogni, tekeregni kezdek. Csiklandoz a nyelve. A keze mindeközben egyre feljebb merészkedik a felsőtestemen, én meg átengedem magam a simogatásnak. Mintha istenek ölében hevernék… Perzsel a tenyere. Amikor a marka felkúszik a mellemre, még a fekete melltartó anyagán keresztül is érzem. Megőrjít. Olyan vadul morajlik bennem az élvezet, mintha a porcikáim ezerszeres lendülettel követelnék a nekik járó gyönyört, amit egy életen át elódáztam. Felkönyöklöm, felhúzódzkodom, hogy segítsek Ville-nek megszabadítania a pólómtól. Feltartom a karjaimat, s kibújok belőle, ahogy lefejti rólam. Aztán megint simít a nyelve. Most a mellkasomon. Megsemmisít, amit velem művel. Élvezek minden pillanatot. Azt hiszem legyőzött. Azt akarom, amit velem tesz. Mindent akarok. - Ville… – suttogom szinte kétségbeesetten szűkölve, bele a szoba fülledt sötétjébe. A vágyakozás teszi ezt velem. Ő maga. - …Kívánlak. – én már nem is ellenőrzöm mit beszélek, a szám önállósította magát, csak közvetíti a testem eddig ismeretlen indulatait. Tudom, hogy tudja, minden rezzenésem elárul, de azt akarom, hogy biztos legyen benne. Ahogy abban is, hogy nem fogok már megszökni.
Az ujjai a hátamon rándulásra késztet. Csak egész gyengéden ahogy fölfelé kóstolgatja a nyelvem, fel a hasfalán, csak hogy az ízét érezzem, és egyre feljebb vonulok. Ekkor érem el a melltartó vonalát. Engedelmesen követi a nyelvemet a kezem, fel, egyre feljebb végül készségesen tapadva a mellére, és a póló.. Nem kell kényszerítsem, magától adja meg magát. Repül is a fenébe, és a szám éhezve tér vissza újra a bőrére. A nyaka.. lejjebb.. és most lefelé, végigcsúszva a fekete csipke mellett, ahogy a kezem önmagától engedelmeskedik neki. Körülölelem a mellét. De a bőrét kell éreznem, ezért ahogy a nyelvem továbbfut a melltartó pántját követve, a kezem a combja felé vesz utat hogy az oldalamra húzzam, majd a hátát célozza meg. A kapcsok, már jól ismerem a működésüket és szemvillanás alatt már enged is az a csat. A hátán csúszva újra előre a pántba fűzöm az ujjamat, és csendes erővel rántom le, végighúzva a hasfalán és veszik is el a semmiben, ahogy már a bőrére szomjazik a kezem. Most élesben van hogy körülölelem, a meredező bimbó élvezettel csiklandozza a tenyerem, és a nyelvem plafonig feszülve talál rá a másikra az ellenkező oldalon. Körbekerítem.. az égnek meredve talál rá a nyelvem, aztán a szám.. magamba szívom az ívét, a vonalát, szopogatom, ahogy a másik kezem újra letér a bőrére hogy ujjaim könyörületet nem ismerve most betörjenek a nadrág oldalán.. És akkor hallom a hangját…
Elengedem.. Csak a melleit hagyja szabadon a nyelvem hogy felemelkedjek egyenest a szemeibe, és egy mosoly húzzon szét az arcomon. Elereszti odalenn a másik kezem, a fejem mellett emelkedik és végigsimít az arca jobb oldalán, végigcsúszva az ajka alsó vonalán és hozzá hajolok egy óvatos csókra.
- Fogalmad nincs róla mennyire.. – suttogom a szemeibe, és pattan az a gomb odalenn..
A hozzászólást Ville Deadman Wallow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 27, 2015 12:17 am-kor.
Ville megszabadít a felsőmtől. Nem foglalkozom vele, merre hajítja el. Visszatér hozzám, és a nyelvével bebarangolja a mellkasomat. Közben a csípőjére húzza a combomat, aztán gyengéd cirógatások árán lehámozza rólam a fekete melltartót is. Finoman a tenyerébe veszi a csupasz halmot. Megremegek, amikor az ujjai közrefogják. Tökéletesen illik a markába. Forró érintésétől azonnal megkeményednek a kis bimbók, melyek egyikére Ville érzékei ajkai rátapadnak. A nyelve körbetáncolja a gombocskát, mire egy édes érzés sugárzik egészen az ágyékomig. Az ujjaim erősen kapaszkodnak bele Ville derekába. Uramisten! Hátra hajtom a fejemet, és az ajkaim megnyílnak. - Uuuh…! – nyögök fel kéjesen, önkéntelenül. Ha így folytatja, előbb lesz végem, mint ahogy tényleg megtörténne a dolog. - Olyan jó érzés… – suttogom halkan. A testemet még inkább Ville-hez préselem. Érezni akarom. Oda akarom adni magam neki. Most jöttem rá, Ville karjai közt, hogy eddig én voltam az ösztöneim legádázabb ellensége. De inkább lennék a barátjuk. Az ösztön… Ez valami természetes… Bennem van, elpusztíthatatlan részem. A hajtóerőm. Nem tehetek mást, mint elfogadom, aki vagyok, és átadom magam ennek az ismeretlen energiának. Ville-hez bújva, az oldalamon fekszem és magamba fogadom a létpillanat új élményeit. Egyiket a másik után. Diadalt érzek, a tökéletes szabadságot. Ville ujjai bekúsznak a nadrágomba. Érzem a szövet alatt őket a bőrömön. Csiklandós, érzékeny területre tévedt. Ingerel. Hullámzik a testem, ahogy lágyan ficánkolok. Szenvedek. Megőrjít. A vágyamat szinte fehérizzásig fokozza, pedig még mindig nem merészkedett a tiltott zónába. Az ölem megemelkedik felé, neki feszítem. Tudnia kell, hogy veszettül kívánom. Erre elvonja odalentről a kezét, és megérinti az arcomat. Ahogy végigsimít rajta, a tenyere után fordulok, hogy megnyílt ajkaimmal sóhajtva csókolhassak bele, vagy csak az ujjait hadd nyalinthassam meg velük, ahogy elvonulnak a számon. Végül megszólal. A baritonja észveszejtően búg. Az én fülemben az Ő hangja a legédesebb és legandalítóbb zene. Közben kioldja a farmeromat, én pedig nem bírom türtőztetni magam. Az iménti ártatlan kis csókjára feltüzelve válaszolok. Mohóságtól felbátorodva, szinte megrészegülten forrasztom a számat Ville-ére. Falom az ajkait. A nyelvem is merészen incselkedne az övével, ha hagyja.
Elvigyorodom.. Rá a bőrére... Hogy jó?? De egy percig sem hagyom, még erőteljesebben szívom, és csak élvezem ahogy a teste rátapad az enyémre. És ekkor indulnak az ujjaim oda le.
Imádom ahogy hullámzik a teste! A melleit mégsem hagyom. AKAROM! Már piszkosul akarom, és ahogy megemelkedik a kezeimben, kiüti minden érzékemet. Amikor beszél, az arcához hajolok. Küzdök az érzéssel, hogy folytassam és minél előbb érezzem, de csak az arcába mosolygok. A nyelve az ujjaimon.. megnyalom a szám, már egészen máshova vágyom, és pattan is az a gomb. Ekkor kap a szája az enyémre. Feltartóztathatatlan és könyörtelen, és ettől.. az én kezem is beindul, ugrik a cipzár, még egy utolsót marok a szájába, de aztán magára hagyom. A nadrág. Kissé elvetemültebben is sikerül lerángatni, mint ahogy azt kéne, én is lerúgom a két bakancsom, az is repül a fenébe majd a lábszárán simul végig a tenyerem. Csak az egyik.. egész közel hajolva rá, csiklandozza a leheletem, de még nem érintem meg. Csak egy utolsó csókra.. valahol a combja közepén érintem, majd feljebb.. ha ficánkol, finoman kényszerítem míg el nem érem a bugyija vonalát. Csak ekkor pillantok fel rá, és ha ő is a szemeimbe, és nem ellenkezik, ujjaim belekapva a szélébe, pokoli lassúsággal húzom le. Magamat is megőrjítem!
A hozzászólást Ville Deadman Wallow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 18, 2015 11:10 pm-kor.
Megemelem a hátsómat, hogy Ville könnyebben lehúzhassa rólam a nadrágom. Egész sietősen munkálkodik. A heve vigyorra késztet, majd halk kuncogást hallatok. Tovább mozgolódik, és hallom, ahogy a bakancsai a padlón landolnak. Valahol bizonytalan vagyok, hogy szabad-e. Ezt a közelséget, ezeket az érintéseket, az öleléseket, csókokat, és ami utánuk vár. Nem a srácok miatt - talán részben miattuk is -, de legfőképp miattam. Kell a bizonyosság, hogy helyesen cselekszem. És vajon hol húzódnak Ville határai? Semmivel sem akarok túllőni a célon. Egyáltalán lehetséges ilyesmi nála? Nem gondolkodom sokat. Ma éjjel semmit sem fogok elfojtani. Sőt. Soha többet! Ráébredtem, eddig olyan volt, mintha szándékosan megöltem volna magam. Egy hazug látomásban éltem. Most viszont az ereimben érzem a vér morajlását, az élet forróságát. A tenyere a combom belső felét simítja, hogy felérve a bugyimra megszabadítson attól is. A pillantásunk összefonódik a sötétben. Hidegzöld szemei izzón szikráznak. Sejtem mi jár Ville fejében. Ugyanaz, mint az enyémben. Megveszek a legapróbb érintéséért is. Nincs nehéz dolga, készségesen mozdulok. Felhúzom a térdeimet, hogy levehesse rólam a falat fekete anyagot, az utolsó védőburkom. Az oldalamra fordulok, a kezem a derekán, a nadrág szélén pihen. Az ujjaim előrecsúsznak az öv mentén, majd rátalálok a csatra és ügyeskedve kitapogatom a nyitja módját. Nem kapkodom, de nem is húzom az időt. Az öv fémesen zörög az ujjaim alatt. Feltéve, ha Ville rám bízza a dolgot. Még ez is tetszik, hogy ezt megtehetem. Talán nem foszt meg az élménytől. Nem sok férfigatyát taperoltam eddig. Közben is visszahajolok hozzá, hogy újabb csókot követeljek tőle. Odalent ezalatt megmarkolom a nadrágját és fél kézzel letolom a combja közepéig. Lejjebb kúszom, a fejem az álla alá fúrom. Az ajkaim megízlelik a mellkasát. Továbbvándorolnak a melle fölé. Kidugom a nyelvem hegyét, hogy megnyalintsam a bőrét. Az emlékezetembe akarom vésni a puha tapintását, az illatát, az ízét. Semmihez sem fogható… Borzasztóan tetszik. Hasonlóan, ahogy ő tette velem alig néhány perce, kóstolgató csókokkal perzselem lefelé végig a hasát. A nadrágot közben is bőszen markolom és toloncolom egyre lejjebb a lábszárán. Végül elhúzódom tőle, feltérdelek, s a bokájánál letelepszem a sarkaimra. Nekiveselkedem a legyűrt farmernadrágnak, hogy lerántsam Ville-ről. A manőver eszméletlenül jól sikerül. A lendülettől hanyatt vágódom, és egy sikkantással leborulok az ágy széléről. Ville tompa puffanást hallhat, ahogy padlót érek. Aztán szórakozott nevetgélés szűrődik odalentről. De legalább rajta sincsen már nadrág. Nem henyélek ott sokat, azonnal ülőhelyzetbe tornázom magam, és felkönyöklöm az ágyra. Nem tehetek róla, muszáj nevetnem.
Engedelmes(kedik)... Talán valamiféle mosoly is kifut a képemen, de már dobom is el. A bugyiját.. Nem kell az ide. Inkább visszatérek a hívogató bőréhez, a forrósághoz, oda ahová már piszkosul régóta vágyom. Szabad kezem belefut a hajamba csak hogy az arcomból kisöpörjem, de ekkor mozdul.. A keze matatni kezd, én meg megmerevedem. Na nem úgy, egész másképp.
Két térdre emelkedem, alig terpeszben mellette, hagyom hogy.. cselekedjen. Kiszolgálja magát.. vagy nem?? A tüdőm lüktet ahogy matat. Egyre inkább tombol hogy dobjam le, és csináljam amit a leginkább akarok, de helyette csak nyelek. Talán hangosra is sikerül. Csak őt figyelem.. a kezét, ahogy működik, aztán elragadja az egészet a teste, végigvezetem rajta a tekintetem, megint nyelek, de akkor már... Ahogy hajol, önműködően nyúlok érte. A szájáért... A szíjam a kezében, az ő álla meg az enyémben, ahogy újra és újra szájjal belémarok, és lágyan kényszerítem, egy pillanatra sem engedném el! És akkor már csúszik is az a nadrág.
De akkor ELENGED! Önműködően nyúlnék érte, de tisztává teszi hogy terve van velem, ezért újranyelve emelem meg a fejemet. Összeszorítom a szemeim ahogy csókol! A mellkasomon.. és halad lejjebb! Megint nyelek.. muszáj.. hogy a kezem simogassa közben, érintsem a bőrét.. érezzem a forró tenyereimben, de továbbra is halad tovább! Fél kezem.. önkéntelenül fut a hajába a tarkójánál. Megtépném.. semmi se töltene el nagyobb elégedettséggel, de mégse teszem. Helyette megint nyelek. Aztán.. Valahogy sikerül elérnie hogy kiengedjem a talpam alól a talajt, és önkéntelenül essek hátra. Hanyatt. Elnevetem... Elnevetnééém.. ha nem folytatná az előbbi manővert, ahogy rámarkol.. már a gatyámra és húzza lejjebb, én meg kiadós sóhajt húzva a tüdőmbe csak engedem. Valamikor ekkor következik be az a sikkantás, ő meg eltűnik mellőlem, amire hirtelen emelkedem kétkönyékre.
- Jól vagy!?? - ráncolom a szemeimet, de ahogy nevet, úgy néz ki nincs nagyobb gáz, ezért én is elnevetem. Feltápászkodok hogy az állcsontjáért nyúljak, és mellé nyomva a csókomat, vissza, az ágy közepe felé emeljem, miközben már újra ott terpesztek kéttérden, és őt is valamiféleképpen hasonló pozícióba húzom magam előtt fel, közel a testemre. Már piszkosul vágyom rá!
- Vigyázz.. még bajodesik.. - suttogom rá félig a szájára, ahogy még mindig a két kezemben tartva eleresztem, de aztán kapok is vissza rá, ahogy lassan csúszik le a nyakán az egyik kezem, tovább a vállára.. a melle mellett.. az oldalán, ahogy bejárja azt a tökéletes görbületet, és végül a fenekét ölelve körbe, óvatosan marva rá a szájára közben, ha szabadon enged, bekúszok a lábai közé. Csak egyszer simítom végig. Először... Csak egyszer! De ha enged nekem... Másodjára már belémártom óvatosan az ujjamat.
A hozzászólást Ville Deadman Wallow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 19, 2015 2:02 am-kor.
Hogy jól vagyok-e? - Naná!... Csak lecsekkoltam nem lapít-e valaki az ágy alatt. – felelem a kérdésére. Ville velem nevet. Szeretem a hangját. Mindenhogy. Hallom, susog az ágynemű, ahogy értem mozdul. Ott terem előttem, az ujjai közé zárja az állam, és felhúz magához. Én pedig halkan belekuncogva a csókba engedelmeskedem. Visszakúszom hozzá. Enyhe terpeszben térdeplek előtte, pont úgy, ahogy ő is. Ő irányított így, és nekem tökéletesen megfelel. Vele bárhogy. A figyelmeztetésére elmosolyodom. - Aligha… Azt úgysem hagyod. – suttogom ebből a végzetes közelségből felpislogva a szemeibe, rá a szájára. Esküszöm, annak a legendás Christian Grey-nek nincs akkora bűvereje, nincs olyan ellenállhatatlan kisugárzása, mint neki. Ma éjszakára a rabja akarok lenni. Meztelen testem az övéhez simul. Tisztán érzem magamon a porcikáinak a domborulatait. A mellkasom az ő mellkasára, a hasam az ő hasára préselődik. Nincs már távolság kettőnk közt. Mélységes, tagadhatatlan csodálattal pislogok fel arra a szép férfiarcára, szinte csüngök a pillantásán. A szemei még a sötétben is szikráznak. A keze elindul a nyakamon, s komótosan végigsimít a testemen. tetőtől talpig lúdbőrzöm ettől az érintéstől. Feltüzel. Mindkét tenyerem a csípőjén fekszik. A tekintetem eközben levándorol az arcáról a mellkasára. Odahajolok és csókolgatni kezdem. Lágyan kóstolgatva járják be az ajkaim. Közben beszívom a bőre illatát. Újra és újra magamba szívom. Amellett, hogy őrülten imádom ezt az aromát, az éjszaka minden részletére emlékezni akarok. Ville érezheti a felsőtestén végigszántani a forró leheletemet, ahogy élvetegen lélegzem. Amikor a marka a fenekemre téved, ismét felemelem az arcom egy csók reményében. Nem is marad el. A jobb kezem mozdul, a tenyerem lágyan rásiklik a mellkasára. Nem csak az illatát akarom érezni a bőrének, de a pőre tapintását is. Az ujjaim hegye lassan cirógatják, kalandoznak rajta, ismerkednek a meztelenségével, a puhaságával. Ekkor lopódzik Ville keze a combjaim közé. A szívem hevesen fellüktet az izgalomtól. Először csiklandoz, de a folytatás meglep. Ahogy óvatosan, mégis határozottan belém csúsztatja az ujját. Hosszú, de fenemód gyengéd. Egy pillanatra kővé dermedek, abbahagyom, amit épp művelek, és a homlokomat neki döntöm. Csöppet sem fáj, amit velem tesz, csak szörnyen szokatlan érzés. Érzem magamban… Az ujja perzseli a húsom. Valamelyest feszít, de közel sem vészes. Az ajkaim résnyire nyílnak, elengedek egy könnyű sóhajt, a pilláim behunyva. Nincs olyan idegszálam és sejtem, ami ne figyelne. Az érzékeim élesek. Teljesen jelen vagyok a pillanatban. A mellén barangolgató kezem ekkor ismét útra kel. Lemerészkedik Ville hasa aljára, az ágyéka közelébe, de nem tovább, s onnan irányt váltva szaladnak át az ujjvégeim a combjára. Kisebb nagyobb köröket rajzolgatok rá. De ott még mindig nem érintem meg, pedig magamon érzem, hogy becsületesen keményedik. Semmit sem kell elkapkodni. Ám a kíváncsiság, főleg ha vágy a hajtóereje, nagy úr. Az ujjhegyeimet bátortalanul húzom végig a férfiasságán. Némán, ártatlanul rácsodálkozom; milyen bársonyos.
Lecsekkolta.. Újabb hirtelen vigyor fog el, de nem pazarlom el az időt másra. Érte nyúlok, és már húzom is fel, ő meg készségesen tart velem. Újracsókolom! Nem is tudnék megválni tőle, de még egy szösszenet, csak mert.. rohadtul nem tudom miért jön belőlem, de meg is érkezik a válasza. Elmosolyodom.
- Igaz.. - suttogom, de már nem is hagyok többet belőle, újra a szájára marok, és vándorútjára indul a kezem, le, hogy felfedezze a terepet, és hogy felfedezze.. hogy magával ragadja a cél. Azt akarom hogy élvezze!
Lehunyom a szemem.. Vele együtt, érzem a lélegzetét a testemben, vagy én lélegzem?? Ilyen.. heves, mégis nyelnem kell, ahogy a homloka nekem dől. Összeszorítom a szemeimet.. de nem hagyom abba.. csak folytatom, ahogy a teste válaszol nekem, az Ő teste..! A nedvesség benne.. ahogyan kívánom... Kiszárad a szám. Muszáj hogy kinyissam, úgy lélegzem. Őrületesen vágyom a nyelvemre, de nem kényszerítem hátra. MÉG..! És ekkor kap újra az álláért a szabad kezem. Muszáj hogy érezzem! Kétségbeesetten tör a szájába utat a nyelvem, felfalnám! Az enyém lehetne.. Egy pillanat alatt! Akár most is elvehetem. Mégis csak érzékeny utat jár benne a kezem, óvatosan.. pattanásig feszülve, ahogy érzem a keze vándorútba kezd. Valahol hátul.. a fejem hátsó részében érzékelem. Érint.. Aztán a combomon.. És végül..
Eltépem magam ahogy végre megérint, hogy felnyögjek! De csak egy pillanat, újra vágyom az ízére, és ha enged, megint belékapok, megveszekedett erőteljességgel, és nem várok többet. Lassan kényszerítem hátra.. Ha nem ellenkezik, szabad kezem a dereka mögé fűződve, hogy lassan esve át a súlyponton az ágyra fektessem, és teljesen szabadon engedve eltépem a csókomat. A nyaka.. a dekoltázsa.. a melle.. nem lassú sebességgel kúszik rajta le a nyelvem.. a csókok, egyre lejjebb.. a hasán.. majd olyan élvezettel kóstolok bele, hogy az egész testem beleremeg! Érezni akarom...
Fél kézzel kapaszkodom a derekában, a másik tenyerem a mellkasán fekszik, s a homlokom az állának dől, ahogy az ujja belém csúszik. Óvatosan mozgatja. Pillanatnyi feszültséget kelt bennem, ami aztán felenged, és ezüstös bizsergésként terjed szét az ágyékomban. Lúdbőrzöm, a combjaim remegnek. - Ahh… - halk nyögés szökik ki a számon. Gyengéden játszik velem, mégis egyre jobban fokozza az izgalmam. Egyik térdemről a másikra helyezem a testsúlyom, és kicsikét nagyobb terpeszbe igazodom, hogy könnyebb utat engedjek a combjaim közt a kezének. Nem félek. Most már tényleg nem. Nincs mitől. Jöhet bármi… A testem irányít, és én hallgatok rá. Lubickol az élvezetben. Ekkor ragadja meg az államat, maga felé fordítja az arcomat. Az ajka lecsap az ajkamra, meleg, sós, forró és nedves. A kialakult erotikus feszültség édesen élvezetes, kibírhatatlan. Fenségesen elviselhetetlen. Ez így nem mehet tovább. Folytatódnia kell. A kezem mintha önálló életre kelne, felfedező kalandozgatásba kezd Ville testén. Felbátorodva merészkedik végigsimítani a férfiasságán, amitől a számra nyög. Elmosolyodnék, de ismét csókol. Tiszta, mohó, brutális kéjjel. A nyelve indulattal nyalint át és kergeti az enyémet. A szoba levegője felforrósodik körülöttünk, mint egy katlan. Vagy csak nekem tűnik így. A derekamnál fogva dönt vissza az ágyra. Ettől a manővertől az elemi vágy borzongás formájában száguld végig rajtam. Az érintése delejes erejű. Testem minden része teste minden részét érinteni akarja. A világ forog velem. A nyelve feltartóztathatatlanul végigjárja a testem, végül Ville eltűnik fölülem. Lesiklik a combjaim közé, és az ajkát az ölembe meríti, a Vénusz-dombomra tapad. Hirtelen kapok levegőért. Milyen érzékeny vagyok ott lent… Isteni érzés! A szívem szárnyal. Élénken ragyogó tekintetem a mennyezetre szegeződik. Ville szörnyen csiklandoz. Hangtalanul felnevetek, mire az öklömet a számba tömöm. Mocskosnak érzem magam. És tetszik. A nyelve, mint a lebbenő láng, finom legyezés. Lüktet tőle a csiklóm, ahogy rátalál és ingerel. Körülöttem minden csupa csillagzáporosan vibráló káprázat. Inkább behunyom a szemem, mire kiszakad belőlem a jóleső sóhaj. - Óh… Istenem!... Ville! Újra és újra a nevét suttogom a sötétben. Mindkét kezemmel zilált, puha hajába túrok. Gyengén szántanak az ujjaim a tincsei közt, ahogy lágyan simogatom a fejét.
Simítom! Újra és újra ahogy érzem a testében. Az apró reszketéseket, a vágyat. Ahogy éledezik.. Azt ahogy éled nekem, és feszültséggel tölt el. Jóleső.. kibaszott feszültséggel, amitől muszáj elharapnom a nyelvemet! Ahogy megnyílik.. már tudom szabad az út. Szabad utat enged nekem, én meg nem habozok belépni... A kezei mozdulnak.. A testemen érzem ahogy simogat és ahogy végül megérint, önkéntelenül nyögök fel. Hirtelen kap rá erőteljesebben a nyelvem.. A fogaim megtépik.. kissé.. ahogy elereszti odalenn a kezem és ujjaim most az övére fonódnak rá körbeölelve a farkamat. Csak néhány lassú mozdulat.. Csak néhány amit engedek, ha nem lép fel ellene, de aztán már döntöm. Nem elég belőle, és ahogy elfekszik az ágyon, ajkaim azonnal indulnak is oda le, oda ahová már a leginkább vágyom!
Vigyázva kóstolom. Puhán és óvatosan elsőre, ahogy meg-megrándul a teste, pokolian élvezem! Az illat ami árad belőle, az íz.. semmihez sem fogható és nem elég belőle! Érzem ahogy bemelegszik.. minden egyes rezdülésében érzem, ahogy keményedik a farkam.. lassan már mindenre készen, de semmit nem sietünk el még. Újra kóstolom.. Újra és megint húzom rajta végig a nyelvemet, majd odabenn.. lassan csatlakozik hozzá a kezem, az ujjaim felveszik az általa diktált ütemet. Élvezem ahogy reszket.. Ahogy meg-megugrik a nyelvem alatt, ahogy a combjai szorítanak, az egyikbe belemar a kezem. Nő a tempó.. nő a feszültség.. ahogy a teste enged.. ahogy átadja magát készségesen, és tudom mikor jött el a pillanat. Magára hagyom. De nem megyek sehova, csak elvonom a nyelvemet és lassan emelkedem vissza hozzá. A teste mentén, bele a szemeibe. A két oldalán támaszkodom meg. Egy újabb csók.. rá a szájára, csak hogy élvezzem és a szemei között lassan váltó tekintetem elszántságot sugároz.
- Felkészültél..? - kérdezem. A hangom suttog.. nyugodt.. magabiztos. Mégis kellemes, bizalommal telve, és egy ígérettel, vigyázok rá. Semmi baja nem eshet. És ha bólint.. lassan hozzá igazítom a testemet mielőtt megindulok...
Ville harapdálásától egészen megduzzad a szám. Bele-bele sóhajtok a csókba, a szájába, ahogy az alsóajkamat kínozza a fogaival. Alávetem, átadom magam Ville-nek, hogy kiterjessze rám a hatalmát. Mégis érzem rajta, hogy megtartóztatja önmagát. Közben megfogja az odalent ügyködő kezemet és határozottan rázárja az ujjaimat a szerszámára. Tetszik, ahogy irányít, ahogy a tudtomra adja mire vágyik. Nagy és kemény… A férfiasságának puszta tapintása önmagában is felizgat. Simogatnám még, és még mást is boldogan tennék, de Ville nem ad időt rá. Hanyatt dönt, mire az ölembe fúrja az arcát és a szája a legtitkosabb, legérzékenyebb porcikámra tapad. Nedvességem az ajka nedvességével elegyedik. A nyelve táncolva lendül, lüktető csiklómat nyalintja, dörzsöli, majd becsusszan a járatomba is. Jobbra-balra vetem a fejem a párnán. Aztán egyszer csak belém dugja az ujját. Megint. Kábán nyögdécselek. Pokolian élvezem a kényeztetést. Félek, menten szilánkokra hullok. Nem áll meg. Az ujjához csatlakozik egy másik is. Már kettővel tágít. Jézusom! Csak egy pillanatig szúr. De engednek az izmaim. Megadom magam az érzésnek, zuhanok az élvezetbe. Ellenállhatatlanul sodródom. Ficánkolva vonaglik a testem a kegyetlen gyönyörtől. Sűrűn, lángolva örvénylik a vágy a gyomromban. A csípőm felé rándul. - Ville! – nyögöm újfent a nevét, inkább sikkantom zihálva. Belemarkolok a hajába, de el is engem, és a kezeim leesnek mellém. Az ágyneműt gyűröm, görcsös ujjakkal tépem. Nem tudom, hogy folytatást követeljek, vagy befejezésért könyörögjek, mert kivégez, ha ez így megy tovább. Aztán elválik felzaklatott ágyékomtól és fölém kúszik. Teljesen felajzott. Kínos várakozással vagyok telve, ahogy rám magasodik. Szürkészöld, jégfényű szemei vakmerően csillognak, gyengéden, mégis áthatóan néz rám. Remegek, mint a nyárfalevél. Eljött az idő… Megteszem, és nem mással, mint Ville-vel. Kapkodva veszem a levegőt. Képtelen vagyok levenni a tekintetem az arcáról. A kérdése utolsó esélyt ad valamire, amiről kis híján teljesen megfeledkeztem. Ez a férfi elveszi az eszem. - Ville… - suttogom, mielőtt úgy mozdulna, hogy... – Nem szedek bébitabit. Biztosan tudja, elvégre nincs párkapcsolatom, sem nemi életem (a ma estét kivéve), amiért szükség lenne rá. Mégis jobb ezt tisztázni, nem akarok felelőtlen feltételezésekre hagyatkozni. A testi vágy erősebb, túlharsogja az óvatosságra intő kis hangocskát a fejemben. Ezért nyúlok a kezéért és állítom meg, HA esetleg gondoskodni szándékozna védelemről. - Meztelenül akarlak… – lehelem a sötétbe. Meztelenül akarom magamban. Nem kell semmi. Majd… ügyes lesz. Bízom benne. Hogy becsületes választ adjak az iménti kérdésére, rámosolygom, felemelem a fejem, és forrón megcsókolom. Igen… A kezeim nyitott ujjakkal csúsznak a derekáról a hátára, miközben én is fészkelődöm. A térdeimet lassan felhúzom. Készségesen széjjelebb tárom a combjaimat, várom, hogy kényelmesen elhelyezkedjen rajtam. A csípője az enyémnek préselődik, az erekciója a combomat nyomja. Istenem! Annyira akarom! Nem csak a testét érezni, hanem egyáltalán magát Ville-t akarom. Nyers valójában. Azt, aki Ő.
Gyönyörűek a szemei.. Nem tudom láttam e már valaha ilyen gyönyörűnek őket. Vagy láttam e már őt.. ilyen gyönyörűnek.. vagy éreztem. Mégis csak nagyot nyelek mielőtt felteszem a kérdést. Hogy vágyok e rá?? Már majd meg.. GEBEDEK! Mégis tudom hogy várnom kell még. Az kell hogy azt mondja oké. Vagy egy bólintás.. egy mozdulat, hogy azt mondja mehet, még ha a teste már a kezeimben is reszket, mégis tudnom kell! De aztán mégse az jön amit vártam.
"Nem szedek bébitabit." - visszhangzik a fülemben, és a szöveg azonnal visszaránt a földre. Hogy mi???? Lassan kapcsol az egész. A szívem dübörgése is visszavált egy ütemet, gondolkodni kezdek. Próbálok!
- O.. oké.. - törik be, és ahogy munkára bírom az agysejtjeimet, valahol.. valahol kell lennie. Grid mindig mázsaszámra hordja ide, az ágy széli fiókhoz mozdulok.
Már azon a cseszett.. kilincsen a kezem. Vagy gomb, vagy mi a tököm az, húznám ki, nagy erőt veszek, amikor rákap a kezemre. Nem mondom ki: "Mi az?" de a szemeim erősen hajaznak az egészre, viszont megint beszélni kezd. Én már semmit se értek...
- October.. - mondanék valami.. őszintén fogalmam sincs róla hogy folytatódna a történet, mert akkor rámkap.. a szám jár, erősen követelem vissza a vért a fejembe, ahogy a két oldalán támaszkodom meg, továbbra is, és próbálom.. Én tényleg marhára igyekszem, de ahogy közben feltárul nekem.. érzem a combjait felfutni az oldalamon, erősen ellenem dolgozik. Gondolkooodj, Ville, gondolkodj, BASZOD! Azt mondtad, VIGYÁZOL RÁ!
- Figyelj! - veszek erőt és eltépem magam tőle, a mellette feszülő karom reszket, mégis.. MÉGIS! Összeszorítom a szemeimet, csak amíg lejjebb csapolom a légzésem. Naaagylevegő....! Aztán megint ki.
- Tudod hogy semmire se vágynék jobban, de.. - itt már kurvára nem tudom mire számítok. Hogy azt mondja: jól van!?? Vagy azt, hogy akkor vissza az egész?? Vagggy.. Rohadtul tanácstalan vagyok... És ilyen nem fordult még elő velem..
Ahogy óvszerért nyúl, hirtelen megállítom. A vágy munkál bennem erőteljesen, ő pedig megfontoltan megtorpan és gondolkodóba esik. A nevem… A szájáról lepörgő nevem hallatán az az érzésem, mintha a vesémbe látna. A fejem a párnára hanyatlik. Nyelem, szinte harapom a levegőt, ahogy lélegzem. Zihálok. Nekem sem ártana lehiggadni épp csak egy csöppnyit. Ville is megvívja a saját csatáját, le sem tagadhatná. - Oké… Jól van… Igazad van… – lihegem halkan, gyengéd hangon a szemeibe, s ezzel lefonódnak a kezéről az ujjaim. Hagyom, hadd vegye elő az óvszert. Valószínűleg egy orbitális baklövéstől ment meg mindkettőnket. Csalódottságomnál csak a hálám és a csodálatom nagyobb. Ville betartja, amit megígért: vigyáz rám. Szerettem volna a maga csupasz természetességében érezni őt magamban, nem egy gumidarabon keresztül, de… értem a ki nem mondott álláspontját, nekem is ugyanazt vallja az okosabb felem. Hová is tettem az eszemet! Jobb ilyennel nem játszani. Én is szörnyen szeretném gumi nélkül, nem csak miattam, őmiatta is, hogy teljességében kiélvezhesse az együttlétet, de majd legközelebb. Már ha lesz még ilyen alaklom a jövőben. Nem tervezek. Inkább nem. Lehet mindez úgyis csak egyszeri. Meglátom mit hoz a holnap, és annak tükrében teszem meg a szükséges lépéseket. Türelmesen kivárom, míg előkerül az éjjeliszekrényből a kis fóliacsomag, és Ville intézkedik. Miközben felhúzza, nem bámulom meg. Szemérmesen az arcára fókuszálok, és csendesen epekedek érte, hogy visszatérjen hozzám.
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Re: Ice, ice baby! 
