HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Latest topics
» Muzsika Tv
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
Csüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
Csüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
Vas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
Kedd Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
Hétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
Szomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
Szer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
Szer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (26 fő) Vas. Jún. 01, 2014 9:04 pm-kor volt itt.

Share | .
 

 Zoey Nishimura

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Zoey Nishimura

Egeret ide és lenyílik!


◮ tartózkodási hely : Las Vegas
◮ hozzászólások száma : 17
◮ join date : 2015. Apr. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Zoey Nishimura   Vas. Ápr. 26, 2015 4:34 pm

Zoey Nishimura
Tokió, 1992.05.06
22
Escort, Model
Escort
Kaderine Constance
Karakter személyisége
◆ pozitív tulajdonságok: Ha valaki talpraesett, mint én, nagyon jól jön neki egy nagyszerű beszélőke. Ehhez párosulhat esetleg egy kis intelligenCica és műveltség amit nem feltétlen magamnak, inkább a nagyszerű japán oktatásnak köszönhetek. De mit érne az ész, ha nem társul hozzá egy bájos arc, és egy leheletnyi kacérság? Ezek bizony már a túlzott önbizalom első jelei…  


◆ negatív tulajdonságok: A mai világban azonban semmi sem lehet tökéletes.  Az alkohol és én, távolról sem vagyunk annyira egy hullámhosszon mint szeretném. Gyorsan képes elszaladni az a bizonyos paci, és akkor küllem mit sem számít, kötekedek majd később testi adottságaimhoz mérten „verekszek”. A nagyon rossz szóviccek a kedvenceim, amiket mások nem feltétlenül tolerálnak, és ha számokról van szó, egyszerűen leblokkolok.  Rossz tulajdonságom lehet még, hogy a túlzott önbizalom első jeleit produkálom és mondtam már, hogy gyakran ismételgetem magam?


◆ egyebek: Meggyőződésem, hogy egyszer, ha idős leszek én  válok a környék macskás néniévé, akinek halála után lerágják az arcát….
Meséltem már a rémes humoromról?
Rettenetesen félek a tűktől. Ez olyan méreteket öltött az utóbbi időkben, hogy huszonkét éves létemre képes vagyok sírva fakadni a rendelőben, annál az orvosnál aki az elmúlt tíz évben hozzá jártam.

Történet vagy szerepes példa
Egy átlagos nap a középiskolában
Fáradtan kelek ki az ágyból. Sosem szerettem felkelni, és addig húzom-vonom a dolgokat ameddig csak lehet. Az iskolába a lányok többsége mindig legalább két órával korábban kelt, hogy megcsinálja a haját, sminkjét és feldobja valamivel az egyenruháját. Ezzel szemben én sosem reggelizek, és az öltözködésen, fésülködésen, fogmosáson kívül nem sok mindent kezdek magammal.  Ma sincsen ez másképp.  Lecammogok az emeletről, ahol a konyhában apukám vár, hogy adjon egy puszit, és már mehessek is. Apa félvér japán, anya pedig amerikai volt, egészen addig, amíg egy autóbalesetben életét nem vesztette.  Ha jól számolom egyhatod részt vagyok csak japán. Mert ugye jól számolom?! Vagy csak egynegyed? Ki tudja… Így valósulhatott meg mindaz, hogy a japán nevemen kívül maximum a nyelvtudásom árulkodik arról, hogy a Felkelő Nap Országából származok. Szőke haj, kék szem nyugatias arcvonások és testalkatok. Ez az, ami  már az óvoda óta a legnagyobb problémát okozza számomra a beilleszkedésbe.  A gyerek alapvetően elég kirekesztőek, ha valamit nem tudnak kezelni. Hát engem nem sikerült. Más voltam, ennek köszönhetően kínszenvedés volt nagyon sokáig bárhová is elmenni.
A nap kellemesen simogatja az arcomat, és Daisuke az ezer wattos mosolyával vár a közeli éjjelnappali előtt. A haja ariel-pirosra van festve, amivel kiverte nagyon sok embernél a biztosítékot. A hátán gitár van, mert iskola után egyből a próbaterembe mennek gyakorolni az együttesével. Nem kimondottan szeretem a zenéjüket, tőlem távol áll.  Azonban Daisukét mindig a leglehetetlenebb, és legkülöncebb alakok veszik körbe. Ezért lehet, hogy a baráti társaságában én is elkezdtem magam otthon érezni.   Daisuke a kezembe nyom egy rizsgombócot, mondván, hogy nem tudja megenni. Ennek ellenére tudom, nekem hagyta meg.  Érzem kettőnk között a vibrációt, de kimondatlanul ott függ egy halom érzelem és valami, hogy több legyen. Nem. Egyikünk sem lép és nem is lépett soha. Ezért lehet hogy a szüzességem, tizenhét évesen valaki másnál landolt, ahogyan az övé is. Sajnálatos, de nem tennék tönkre a dolgokat soha kettőnk között…  Talán egyszer, ha nagyobbak, érettebbek, tapasztaltabbak leszünk túl a tízen-huszonéves  kicsapongásokon és tomboláson.
Mivel ő felettem jár egy évvel, ezért az iskolában elválnak útjaink. Az osztályba érve inkább olvasok egy könyvet, rajzolgatok, firkálgatok, zenét hallgatok. A lényeg, hogy nem keresem a bajt, mielőtt az megtalálna engem.
Ebédidőben, még a takarítás előtt az udvar egyik fája alatt ücsörgünk.
- HÉ! Van egy új viccem! – huppanok le a padra.
- Nehenehe – fejezi ki nem tetszését Matsumoto.
- Na mond! – néz rám Genji, és hátrasimítja félig leborotvált haját, míg a piercingekkel játszik a szájában.
- Hát, tudjátok, vannak a különböző dialektusok… mi ezt „ben”-nek hívjuk. Tokió-ben. Kansai-ben. Akkor külföldön olyan van hogy Székelyben, és Szegedben?
Daisuke homlokon csapja magát. Most miért?! Annyira nem is volt rossz!
- Inkább arról mesélj, hogy mi volt az osztályfőnökötökkel. Mikor hozzánk bejött törire,  olyan volt mint akinek zabszem ment a…
Itt közbevágtam, és csak fecsegtem, és fecsegtem, és fecsegtem….

Egy „átlagos” péntek este, a 21. születésnapom
Már jócskán a bölcsészkart tapostam az egyetemen, amikor az aktuális barátommal sétálgattunk a városban. Azt mondta, amíg megérkezik a középiskolai barátnőm, Rin, addig beülhetnénk abba a koktélbárba ahol először randiztunk. Letisztult hely, némi Közép-Amerikaias hangulattal. A legjobb benne, hogy nem spórolják ki az alkoholt a koktélokból. A legtöbb felkapott hellyel ellentétben az ár-érték arány is jó. Rábólintottam, Rin úgyis mindig mindenhonnan elkésik.
Lassabban haladtunk, mint az átlag tempónk. Takeo mindenféle kitalált történettel szórakoztatott. Bevonta a környék jellegzetességeit: az utca repedése hirtelen szakadék lett, és a csüngő ereszekből éles cseppkövek melyek között goblinok bújnak meg. A bárba érve kértünk két long islandot és elindultam felfelé az emeletre.
- Meglepetés! – kiabálták az emberek.  Kellett pár pillanat, mire leesett, ez egy meglepetésparti. Nekem. Itt volt mindenki, akivel valaha is egy kicsit jó kapcsolatot ápoltam. Néhány középiskolás barát, az egyetemről, iskolán kívüli ( cseten megismert) haverok… Szóval szinte majdnem mindenki. Hirtelen azt se tudtam hová nézzek. Takeo és Rin meg ott álltak egy tortával, meg egy eléggé elszúrt csokoládéfelirattal ami büszkén hirdette hogy nagykorúvá váltam. Ide-oda ugráltam az emberek között mindenkivel csacsogtam. A kezemben pohárhegyek, sosem volt üres. A legtöbben nem hoztak ajándékot inkább meghívtak valamire.
Az belém töltött piamennyiség hatására kezdtem elveszíteni azt a kis nőies oldalam. Káromkodtam beszéd közben, de nyomdafestéket nem tűrően. Aztán egyszer csak ott termett előttem Daisuke.  Eddig sehol nem volt.
- Szia! – ugrottam a nyakába, és már mentünk is whisky-kólázni. Az az ő kedvence. Aztán letelepedve az egyik kanapéra, félig rajta ülve, félig eltespedve harsányan számon kértem, hogy mostanában miért is nem néz felém. Ettől függetlenül örülök, hogy a saját útját járja, és hogy boldog, és annyira jó, hogy itt volt velem, és annyira jól esett megpuszilni, és annyira jól esett megölelni és annyira… és annyira…

A wc-ben ébredek, hogy hányok. Bassza meg, nem kellett volna mindenfélét összekeverni…
….
Takeo lakásán kelek. Bugyiban és pólóban.  Körülöttem, a mindössze húsz négyzetméteren még legalább öten. Megdörzsölöm a szemem elnyúlok egy üveg vízért. Furcsa. Egyáltalán nem vagyok másnapos. Viszont az utolsó dolog, amire emlékszem, az az, hogy Daisuke megérkezik. Kimegyek a fürdőszobába, és nem túl elégedetten konstatálom, hogy több helyen is lilás-zöldes foltok borítják a testemet. A mozgolódásra persze mások is felkeltek, és érdeklődve pillantanak felém, hogy minden rendben van-e.
- Ahha. De semmire sem emlékszek.
- Hát azt nem csodálom… Eh… Bassza meg, de fáj a fejem.
- Az enyém nem – mosolygok. Ez azért pozitívum.
- Amennyit hánytál nem is csodálom – kontrázik rá Rin.
Hosszas mesébe kezdenek, hogy mikor el akarták venni tőlem az üres poharam, közöltem velük, hogy dugják fel maguknak.  Daisukét pedig sípcsonton rúgtam, amikor le akart kísérni a lépcsőről. Azt kiabáltam: nagylány vagyok, nem kell nekem a segítségük. Hazafelé egyszer véletlenül leejtettek, mert addig kapálóztam Takeo kezében, hogy tegyen le, én itt maradok, mígnem betaláltam egy igen kellemetlen helyen… Aztán meg nekem állt feljebb ,hogy ez a „here” miért nem képes megtartani az ötven kilómat. Igazán nem nagy súly…  Idegenek állítottak meg az utcán, és kérdezték meg jól leszek-e.  Velük is csak hadonászva közöltem:  Félre csürhe! Kapjátok be megyek haza!
Itt azt mondtam, hogy köszönöm szépen, elég volt a mesedélutánból nem akarok többet tudni… De csak azért is mondták, miközben könnyesre röhögtük magunkat.
Ezt biztosan életem végéig fogom emlegetni.  
Szinte az egész napot fetrengéssel, és töncörgéssel töltöttük.  Lassan mindenki elment, és kettesben maradtam Takeoval, akinek az arcvonásai megkeményedtek.
- Daisuke?
- Mi van vele? – pislogok. A fülem mögé tűröm hosszú, szőke tincseimet majd megölelem.
- Miután az ölében ültél, és a karját simogattad hozzám csapódtál és sírni kezdtél, hogy ne haragudjak rád. Kicsit elvonultunk, de sehogy se akartad abbahagyni a bőgést. Hajtogattad hogy csak téged szeretlek…
- Mert ez így is van. Ne legyél féltékeny! Kérlek!  Talán egyszer csókolóztam vele…
- Persze. Alkalmanként…
Sajnos innentől kezdve Takeo soha nem tudott megbízni bennem teljesen. Eredmény, hogy a nyár végén szakítottunk, és belebetegedve az egészbe nem mentem vissza az egyetemre…

Egy átlagos (?) döntés
- Sehogy se lesz ez így jó… - néz rám apukám, és leül az ágyam szélére – Nem itathatod itt az egereket minden áldott nap. Már több mint egy hónap eltelt. Kezdj magaddal valamit!
- Nem akarok.
Felsóhajt, és az ölébe veszi Suzzyt a cicánkat, aki hálásan dorombolni kezd. Aggódó tekintettel néz rám, és enyhén borostás arca kissé megenyhül.
- Menj el.
- Mi? – kerekednek el a szemeim. Milyen apa az ilyen, aki csak úgy kitenné a gyerekét a saját otthonából. Azt hittem ennél jobban szeret!
- Láss világot. Lásd meg a lehetőségeidet. Az egyetemre szánt pénzed egy  részét elköltjük utazásra. Ruccanj át Európába vagy Amerikába, szerezz tapasztalatot! Gyönyörű felnőtt nő vált belőled. Ilyenkor kell nekivágni a nagyvilágnak és felfedezni azt!
Meggyőzött arról, hogy csak azért mert számára az élet közbeszólt attól még nekem nem kell húsz évesen férjhez mennem, és gyereket szülnöm. Ha tehette volna  ő is nekivágott volna a világnak egy hátizsákkal a hátán. Hiába érveltem azzal, hogy Takeoval tervezgettünk valami ilyesmit, csak legyint. Egyedül talán jobb lesz nekem. Nem függök senkitől és semmitől… Hosszú napokig vitatkoztunk minderről.
Aztán lassan eltelt egy hét, kettő… Egyre inkább megbarátkoztam a gondolattal, hogy külföldre menjek. Las Vegasba. Anya ott született épp ezért esett erre a helyre a választásom. Apa kevésbé örül neki, szerinte egy veszélytelenebb várossal kellene kezdenem, de tiszteletben tartja a döntésem. Előkerült hát az angol könyv. Minden nap látástól-vakulásig gyakoroltam a nyelvet, mígnem minden orvosi vizsgálaton, és bürokráciai útvesztőn túl ott állhattam kezemben az útlevelemmel és a munkavállalási vízumommal a repülőtéren, két hatalmas bőrönddel és könnyes szemekkel.
Azt hiszem, most fogok csak igazán felnőni…

Átlagos első lépések, határátkelőként
Lakást már Japánból intéztünk nekem. Egy aranyos, huszonhárom négyzetméteres kis apartmant a belváros és a külváros határánál egy kellemes környéken. Mindössze egy szobás, de azt hiszem mivel egyedül vagyok nem is nagyon kell nagyobb.
Az első pár napomon aludni se tudtam. Minden egyes pillanatban menni akartam valamerre, igaz eleinte csak a környéken sétálgattam. A buszra se mertem felszállni, mert fogalmam sem volt merre megy. A végén még eltévedtem volna.  Az nyelvtudásom hihetetlenül gyorsan fejlődni kezdett. A problémát viszont a munkavállalás jelentette. Nem nagyon akartak alkalmazni sehol, mivel külföldi vagyok és az érettségin kívül semmiféle papírom nincsen. Rettenetesen el voltam keseredve. Pedig sikeresen nyitottam bankszámlát, köttettem be magamhoz az internetet, állíttattam ki a helyi hivatalban angol nyelvű papírokat.
A belvárosban, magányosan sétálgatva egyszer csak egy öltönyös figura lépett hozzám, akivel hamar beszélgetésbe elegyedtünk. Escortként ajánlott munkát.
- Majd még meggondolom – mosolyogtam rá és elvettem a névjegykártyáját. Napokig gondolkoztam az ajánlaton. Hallottam már az ilyenekről és otthon, japánban, az ilyen nőket hostessnek hívjuk.  Kicsit aggódtam, mert tudom, hogy az ilyen jellegű munka sokszor a prostitúció kapuja. Ám mivel lassan közelgett a hónap vége mégis felhívtam a telefonszámot. Nem akartam apától pénzt kérni: a saját lábamra álltam. A végén még csalódott volna bennem, hogy közel egy hónap után hazamegyek. Erős vagyok! Meg tudom csinálni!
Az állást megkaptam az „ismeretlen férfi” klubjában.  Élveztem a munkát, a vendégek szerették ha mesélek nekik az országomról és a kultúráról amelyből származok. Néhányan felajánlottak némi extra pénzt azért… Eddig minden alkalommal illedelmesen visszautasítottam…
Hónapok teltek el így, mígnem az egyik visszajáró vendégem megkérdezte nem szeretnék-e alkalmanként modellt állni neki. Az egyik ismerőse főleg pin-up ruhakollekciókat tervez és szerinte nagyszerű alkatom lenne hozzá. Nem volt kérdésem, egyből igent mondtam. Mivel csak alkalmi állás az escort munkát nem mondhattam fel, de remélem hamarosan már elismert modell leszek… Már csak néhány barátra, ismerősre, haverra kell szert tennem a nagyvárosban, akik nem azért beszélgetnek velem, mert fizetnek érte.
Zoey Nishimura vagyok. 22 éves, előttem az élet. Ki tudja, mit hoz még...

Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Zoey Nishimura   Kedd Ápr. 28, 2015 3:05 pm

Elfogadva!
Először, amikor ránéztem a lapodra, túl soknak tűnt Very Happy Nem mintha nem szeretnék olvasni, sőt Very Happy Önmagát olvastatta az előtörténet, és azért egy kicsit fura volt ez a kettősség, mert az egoizmus jelei az előtöri részben nem jelentek meg Very Happy

Ne aggódj, Vegas-ban nem fogsz kilógni és talán még túl közel is mennek hozzád Razz A japán szokásokkal ellentétben aztán.. majd a távolságért kell megküzdened Very Happy

Tetszik, hogy nem tökéletes a karaktered és hogy érződik a küzdés benne Wink Amúgy Takeo-ra kíváncsi lennék. Remélem meghirdeted majd. Aztán lehet, hogy majd valamikor, valakimmel összetalálkozol játéktéren Wink

Üdv köztünk, nem is szaporítom a szót a továbbiakban. Douglas-nek amúgy is nagyon tetszel Razz

Vissza az elejére Go down
 

Zoey Nishimura

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterek :: Old-timers-