Caleb;Chiara & Sasha

E lgondolkodva bámulok ki az ablakon, vajon mennyire jó ötlet ott hagyni Olaszországot és Amerikába jönni szerencsét próbálni? De azt hiszem jó ötlet, legalábbis jobb, mint ott maradni Milanóba…. vagyis az én szabadságom szempontjából biztosan. Nem egyszer köszönhetem Caleb ismeretségének, hogy nem a börtönben kötöttem ki, ahányszor csak találkoztam azzal a vén majommal. És komolyan az ország ezt nevezi törvénynek? Mert az kizsákmányolásnak számít, ha egy öregembertől, akinek mi vagyunk az élő rokonai és aki előlünk ő lopta el az örökséget ami apuék ránk hagytak, de természetesen az állam szerint mi vagyunk a tesómmal, a hülye ribancok akik szegény vén embert meg akarják fosztani. Óh, ja és nehogy elfelejtsem azt, hogy tizennégy éves korunkban molesztált és megpróbált minket megerőszakolni. Óh nem, dehogy elég, és naná, hogy csak azért is mi vagyunk a hibásak, és nekünk lenne helyünk a rács mögött és nem annak a szökött palotapincsinek. Szerintem igen is meg lehet érteni, hogy ha egy légtérbe kerülök vele akkor legszívesebben a mellkasán mászkálnék tíz centis magassarkúmban, aztán pedig a fején is ugrálnék egy párat. Tehát, igen, legszívesebben megkínoznám, és a halál… az is gyenge lenne ahhoz képest amit az a féreg érdemel.
Erre azok a hülye ügyvédek, meg a többik mit csinálnak? Ja, de persze nekik ugye, lehet? És az mindenkit hidegen hagy, hogy két fiatal lánynak azért kell elmenekülniük mert az a barom molesztálja őket, két fiatal lány a tanulás helyett a kurvaságra kell adják a fejüket. Vagyis… Chiara nem, ő csak escort lány, neki ez nem menne…. lehet talán később, de viszont én nagyon jól tudom hogy ebből sokkal, de sokkal több pénz van. Főleg ha vendégeid gazdagok, és búsásan megfizetnek, elég hamar össze tudok szedni magunknak egy jó ügyvédre valót és akkor végre valahára vissza szerezzük a pénzünket és talán elmehetnénk egyetemre, talán Chiara lehetne énekesnő… én pedig nem tudom, igazából azt sem tudom, hogy lenne.e kedvem tanulni, mert nem biztos…
Hirtelen megáll a gép, az emberek elkezdenek felállni, Chi meglöki a vállam, hogy térjek magamhoz. Úgy látszik nagyon bele merülhettem a gondolataimba, ha azt sem vettem észre, hogy megérkeztünk. Miután kiszállunk a gépből, elmegyünk a csomagjainkért, majd intek Chinek, hogy üljünk le egy pár percre, muszáj pihennem.
-Csak egy percet kérek…- jegyzem meg sápadt arccal, kiszáradt ajkakkal, mindig is utáltam a repülőket, kész csoda, hogy nem zuhantunk le, ha lehetne Olaszországból kocsival eljutni ide…. inkább azt választottam volna.



• IDE JÖN A SZAVAK SZÁMA, A ZENE ÉS A MEGJEGZYÉS •