Az egyetemen találkoztunk először. Anatómiát tanítottál, tanítasz. Te voltál a csinos szexy tanárnéni, akiért döglenek a hallgató srácok, a lányok pedig legszívesebben a szemedet kaparnák, és hajadat tépnék amiért sokkal inkább felkelted a fiúkák érdeklődését, mint a pom-pom csapat fiatal lánykái. Később már nem csak a hallgató termekben, hanem a patológián is találkoztunk, és gyakorlatban oktattál minket (engem alkalmakként másra is, amikor kettesben voltunk). Neked köszönhetem, hogy nem hasaltam el az utolsó vizsgámon. Az anatómia soha nem volt igazán az erősségem, de te kihúztál a szarból, és onnantól kezdve az adósod vagyok. Úgyis mondhatnánk, hogy a tőled húsz évvel öregebb, pénzben dúskáló férjed már régóta nem tudja kielégíteni tüzes vágyaidat, így ez a feladat rám maradt (meg még ki tudja, hogy hány más palira?!). Tudtam, hogy soha nem lesz semmi komolyabb közöttünk a szexnél (nem is akartam, és jelenleg sem akarom). Minden flottul ment. Egy helyen dolgozunk, mégis pazarul álcázzuk, hogy lenne köztünk bármi is. Aztán egyik reggel meglepő bejelentést tettél. Mondanom sem kell, majdnem nyakon öntöttem magam formalinnal a hír hallatán. Terhes vagy, és halványlila sejtésed sincs róla, hogy kitől lehet a gyerek. A férjed kizárva... na de akkor mégis ki?! Én, vagy más a szerencsés nyertes? Egy biztos, az én fiaim megtanultak visszafele úszni!