HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Latest topics
» Muzsika Tv
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
Csüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
Csüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
Vas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
Kedd Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
Hétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
Szomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
Szer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
Szer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (26 fő) Vas. Jún. 01, 2014 9:04 pm-kor volt itt.

Share | .
 

 Jaana naplója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Jaana Soininen

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 33
◮ tartózkodási hely : jelenleg Vegas
◮ hozzászólások száma : 12
◮ join date : 2015. Jun. 25.

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Jaana naplója   Pént. Jún. 26, 2015 3:03 pm

Emlékszilánkok

Egy majdnem szokványos nap

Ahogy indult…

Nem győztem hálát rebegni az egyetem kegyes isteneinek, amiért a hétfői napokon az előadások kezdetét 10:00-ra időzítették.
Két keréken rostokoltam a piros jelzőlámpa alatt. Lehalkítottam az ipod-om és jobbra-balra kezdtem bámészkodni az útkereszteződésben. Fáradt voltam és zsibbadt. Kicsit elmélázgattam a robogóm nyergén. Túl jóra sikeredett ez a merengés. Tudom, tudom, ne legyek már ennyire nő, és ne a forgalom kellős közepén megditálgassak.
Sürgető dudaszó kiabált rám. Aztán a kopasz, kövér sofőr, aki besorolt mögém. Intettem, hogy bocsi. Szívem szerint a nemzetközileg leginkább megértett középsőujjas jelzést használtam volna, de mint egyetemre igyekvő szocializált kultúrlény nem tettem. Inkább elmotyogtam egy „Szeretlek. Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm!”-öt és némi túlzással elsüvítettem a suliba.
A szociológia előadás alsókategóriás népszerűségnek örvendett hétfő délelőttönként. A hétvégi dorbézolásból józanodó diákok foghíjasan voltak fellelhetők a lépcsőzetesen emelkedő padsorok között. Többnyire nyúzott, unott ábrázattal, karikás szemekkel könyököltek a jegyzetfüzetük fölött, miközben a tollaik végét csócsálták. Ez a megjelent néhány önkéntes már tolongó tömegnek számított az egyéb érdekfeszítő tantárgyak látogatottságához képest.
Csoporttársaiméval ellentétben az én gondolatvilágomat megmozgatta a tantárgy. A pöttöm, kerekded, szemüveges tanárnő felhúzott búgócsigaszerűen pörgő, imádattal csacsogó személyiségében sem találtam kifogásolnivalót. A tancinak valószínűleg fel sem tűnt, hogy a fél csoport be se jött órára, de aki betolta a képét, az meg kómába zuhant a heveny érdeklődéstől.
– Az emberek félnek egyedül maradni a gondolataikkal, és ez az, ami igényt teremt a tömegkultúra termékeire. A látszatok világába ringatnak, leszoktatnak a gondolkodásról, illúziókba kergetnek, ahol a tömeg az önmaga közönségességét ünnepli. A XXI. század humanoidja vad ingerekre, erős effektusokra, a vágyak állandó generálására vár, hogy érezze; él, és leküzdje a monotóniát. A tömegkultúra nem más, mint álindividualizáció. Elhiteti velünk, hogy választhatunk, szerelembe ejt a választás illúziójával, tetteti, hogy értékei egyediek, de valójában nem azok, jó nagy átvágás az egész. Termelt javai nem igényelnek kommentárt, sem szakértői kritikát, minden szabványosított és sémákból épül föl. Mind e mögött a szentségtörés mögött egy kapitalista rendszer rejtőzik, mely elérte, hogy az emberek függőségbe essenek. A kultúripar igen sok pénzt hoz. Az embereknek tök mindegy, milyen zenét hallgatnak, milyen filmet látnak a TV-ben, a mozikban, milyen könyvet olvasnak. Nincs esztétikai fajelmélet, mert minden csinált művészetet befogadunk, amit elénk tálalnak, korlátok nélkül pusztítjuk el a javakat, csak azért, hogy új élményekhez jussunk. A tobzódó vágyak, az álmok, a könnyedség, a változatosság, a lendület, a dinamika, a felfokozott élet korát éljük. A fogyasztás olyan szinten esztétizálódott, hogy észre sem vesszük mekkora élvezettel fogyasztunk. Valljuk be, a legkedvesebb szabadidős tevékenységünk a soppingolás. Ennek érdekében a közgazdasági koncepció átalakította az üzleteket, csábító fogyasztási környezetet dizájnolt a megkapásunk érdekében. Elég, ha a plázák gombamód elszaporodására gondolunk. Elhisszük magunkról, hogy ha minél többet fogyasztunk, annál értékesebbé válunk. A média belénk szuggerálta, hogy a fogyasztás jelez valamit: a státuszt. Bla bla bla bla bla bla….
A tanterem hirtelen túl naggyá tágult, és a tanárnő mintha a legtávolabbi sarokban suttogott volna. Utolsó szavai sindarin tündenyelven elmakogott zagyvasággá mosódtak az éterben. Monoton beszéde egyre messzibbről jutott el az elnehezedő tudatomba. Rám tört az álmosság. Elmúlt a kávé hatása. Nagyobb dózist kellett volna innom. Mit innom? Vedelnem. Mondjuk kétliternyit, az talán ébren tartott volna délutánig.
Éberségem odáig lankadt, hogy ha nem moderálom magam, megfejelem a padot amiben ülök.
Bal kezemben írásra készen várakozott a toll. Feleslegesen. Csukott szemeimet olyformán lepleztem, hogy jobb karomra támaszkodtam, és a homlokomat tartó ujjaimmal eltakartam az arcomat. Ez jól bevált pozitúra volt diákberkekben. Az ember szemfüles lánya általában így lopkodott egypár pillanatot alvásra előadás alatt.
Arra riadtam, hogy rázogatják a vállamat és finoman pofozgatják az arcomat.
– Soininen kisasszony, hahó! Jól van?
A szemhéjaim felpattantak. Ráeszméltem, hogy a padlón fekszem. A társadalomismeretes tanárnő gömbölyű arca, és a csoporttársak aggódó gyűrűje hajolt fölém.
– Szépen végigaludta az előadást. – jegyezte meg a tanárnő olyan hangon, mint aki felismerte a helyzet komikumát.
– Bocsánat. – nyögtem zavartan, mire feltápászkodtam.
– Most az egyszer elnézem. Tudom, hogy éjszakánként dolgozik, de legközelebb ne essen ki a padból. Ez sértő a tanárokra nézve. – mosolygott. – Menjen haza és pihenje ki magát.
– Majd angol óra után.
– Ahogy gondolja. Viszont előrebocsájtom, Mr. Simmons nem lesz ilyen megértő magával, ha az orra előtt dobja be a törölközőt.
– Akkor sem lenne, ha hiányoznék.
– Ha hiányzik, nem engedi vizsgázni. De ha horkolni kezd, Simmons professzor a sírból is kísérteni fogja magát. Jól gondolja meg! Nincs szörnyűbb létforma az öntelt, hímsoviniszta nyelvészeknél.
Akaratlanul is elborzadtam.
– Milyen igaz. – dünnyögtem halkan. A padra fektettem az oldaltáskámat, és szép csendben összerámoltam a holmijaimat. Mihelyst végeztem, a vállamra kaptam a táskám, és kisiettem az időközben kiüresedő teremből. A mosdóig meg sem álltam.

És ahogy végződött…

Hajnali kettőkor estem haza az Ahjo Bar & Club-ból, ahol pincérként dolgoztam. Az volt a terv, hogy lerúgom a cipőmet, felakasztom a kabátomat a fogasra, felvonszolom magam a szobámba, és holt fáradtan bezuhanok az ágyamba. Ez csak terv maradt, mert jócskán változtattam a menetrenden. Egyenesen megcéloztam a konyhát…
Octi emlékeiben is él ez az éjszaka. Az ő elmondása szerint háborúsövezet csatazaja dübörgött a földszinten. Felriadt a vadállatias csörtetésre (Jaj, Octi, ugyan már, nem túlzás ez egy kicsit?), és morogva lemászott az ágyról. Szemhéjai lehunyva őrizték boldogságos álmának lassan elfoszló ködét.
– Nyammm… nyammm… – dünnyögte, miközben vaktában odavánszorgott a falnál támaszkodó gitárjához. Felkapta, és amennyire csoszogva kivitelezhető a nesztelenség, kibaktatott a folyosóra. Ledöcögött a lépcsőn. Balra tőle nyílt a konyha boltíve. Alig várta a találkozást, hogy csúnyán megtorolja az ébresztőt. Bosszúsan forralgatta magában a képet, miszerint a lakásban garázdálkodó betörő fejébe húzza a hangszert.
Az étkező koromsötétjében bénázó magas alakot (engem) azonnal kiszúrta. Nem volt nehéz; válogatott szitkokat sorakoztattam fel, és minden egyes mozdulatommal kegyetlen nagy zajt csaptam. Esve-kelve döntögettem a berendezést. Tuti átrendezték a kéglit, mert semmi sem ott volt, ahol szokott.
Octi szabad keze benyúlt a konyhába, felkattintotta a villanyt, aztán már markolta is a gitárt. A válla fölé lendítette ütésre készen.
– Octi! – kiáltottam  ijedten a nyakamba zúduló fényárban. – Nem hallottam, hogy lejöttél.
– Én viszont hallottalak téged… – mormogta.
– Nem akarod azt letenni? – böktem a fejemmel a meglengetett gitárra.
– Nem. – jött a morózus, de határozott válasz.
Nappal a hugi buddhistákat megszégyenítő lelki békét gyakorol, de ébredés után… Féééélelmetes. Mi ebből a tanulság? Hogy ne maceráld, ha álmos.
– Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. – szabadkoztam, miközben felállítottam a széket, amin áttaknyoltam. Nem tagadom, megkönnyebbültem, mihelyst Octi letette a fegyverét. – Ezért nem kaptál soha baseball ütőt.
– Elég kreatív vagyok. Bárkit agyonütök egy fogpiszkálóval is. Ilyenkor pláne... Minden rendben? – tudakolta, miközben ledobtam magam egy székre és masszírozni kezdtem a bokám. – Rejtély, miért nem csiholtál fényt.
– Feltűnés nélkül akartam bejönni. Sssz! – magyaráztam két szisszenés közt.
– Sikerült. – vigyorgott álmosan Octi. – Nagyon fáj?
– Nem, dehogy. Semmiség. Reggelre rendbe jön.
- Bizti?
- Aha.
- Mi volt ma a suliban? – faggatózott tovább (azt hittem álmos).
Megvontam a vállam.
– A szokásos semmi. Nem fogom bevallani neked, hogy elaludtam előadás alatt, és kiestem a padból.
– Te kinyúltál?! Ugye nem ANNAK a Mr. Simmons-nak az óráján? Mert ha igen… Amilyen hírét hintetted… – röhögcsélt Octi.
- Te… Húzz inkább aludni. – nem kell folyton az orrom alá dörgölni, mekkora tömegmészáros a fickó.
Octi nem szólt többet, csak odacsattogott mezítláb a hűtőhöz és kivett belőle egy tejesüveget, amit visszafelé jövet aztán a kezembe nyomott. Hogy tudja, mit akartam…
- Köszi. – mosolyogtam fel rá hálásan, ő meg csibészesen szembe vigyorgott velem.
- Nincs mit! Jó éjt! – ezzel már fordult is sarkon, hogy visszamenjen az emeletre.
Vissza az elejére Go down
 

Jaana naplója

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Születésnapi köszöntések [ARCHÍV]
» A Halálra Ítélt Naplója
» Jaana Soininen

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékonkívül :: Archívum :: Minden más-