HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
FONTOS!
Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK!
Bővebb információ: ITT
Az új elérési cím: ITT
A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
Chatbox

Latest topics
» Muzsika Tv
Kedd. Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes

» Colors Of Seattle
Csüt. Ápr. 07, 2016 7:49 pm by Vendég

» Admin hírek
Csüt. Jan. 28, 2016 12:08 am by Danny Doyle Haynes

» Giulia Bianchi
Vas. Jan. 24, 2016 12:28 pm by Giulia Bianchi

» Avatarfoglaló
Kedd. Jan. 19, 2016 12:40 pm by Vendég

» Elkészültem!
Hétf. Jan. 18, 2016 11:29 am by Vendég

» Bernadette Ainsworth
Szomb. Jan. 16, 2016 3:11 pm by Bernadette Ainsworth

» Minden, ami Las Vegas
Szer. Jan. 13, 2016 9:34 pm by Admin

» Avataros oldalak gyűjteménye
Szer. Jan. 13, 2016 9:19 pm by Admin

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

nincsen

A legtöbb felhasználó (26 fő) Vas. Jún. 01, 2014 9:04 pm-kor volt itt.

Share | .
 

 Parade of Arts

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

The city of sins awaits you

avatar
Fabrice Laurent Mercer

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 23
◮ tartózkodási hely : Bárhol ahol a kedvem tartja, a méltóságom engedi és a vagyonom lehetővé teszi.
◮ hozzászólások száma : 121
◮ join date : 2014. Oct. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Parade of Arts   Csüt. Júl. 09, 2015 3:11 pm

Melissa és Fabrice



[You must be registered and logged in to see this image.]

F
abrice az ágyon fekszik és lassan nyitja ki a szemeit, majd olyan hirtelen ül fel, amennyire tud.
Volt ez a tegnap esti buli… és volt az a csaj… hogyishívják…? Lourdes…! Vagy Lupe…? Akivel félrevonultak Fabrice (és Pete – de ő tényleg lényegtelen tényező) szobájába. Spanyolul beszélgettek, aztán elszívtak valami új cuccot, ami a lány szerint ugyanazt tudja, mint a fű, csak sokkal durvábban lök hanyatt.
Ez meg is történt, csak kb. olyan jól, hogy őmárkisága szinte semmire nem emlékszik az elmúlt tizennégy órából, az azonban tisztán megvan még egy ilyen félkómás ébredés után is, hogy be kell érnie a délben kezdődő órájára.
Illetve, valami más is van/lesz, ami még nem ugrott be…
– El fogok késni – állapítja meg tompán, ahogy az órájára néz, majd a mellette fekvő, gyakorlatilag nyakig betakart chica lantinára.
Lassan kászálódik ki mellőle az ágyból, a szobában szanaszét szórt ruhák közül felkapja azokat, amiről tudta, hogy az övé, és nem a szobatársáé, aki persze Isten tudja hol császkált egész éjjel…
Vagyis DE! – Tudja. Az a félkegyelmű azzal lépett le tegnap este, hogy megkörnyékezzen valakit, aki beajánlhatja őt jövőre az egyik helyi titkos társaságba, ami nagyon komolyan előrelendítheti őt az élet minden területén. Merthogy annyira elit! Annyira összetartó! Annyira zárt! Feltéve, hogy túléli az élve eltemetést, a csörgőkígyótojás-gyűjtés, az hat órán át tartó kalodába zárattatást, miközben rohadt paradicsomokkal, és mesterségesen megzápított tojásokkal dobálják a fejét.
Hogy én is próbálkozzam? – kérdezte Fabrice őszinte meglepettséggel az arcán, miután Peter ezt felvetette neki néhány napja – Tudod, ahonnan én származom, ott az inkvizíció 1820-ig tartott. Igaz, sokkal tovább, mint máshol. Erre azért büszke vagyok, de nincs az az Isten, hogy engem bárki kalodába zárjon.
Lourdes/Lupe még mindig alszik, s Fabrice hiába keltegeti, a lány meg sem moccan. Lesz meglepetés Peternek, ha visszaér a szobába. (Feltéve, hogy nem vájatták ki varjakkal a szemét, tépették ki keselyűkkel a máját és nem csöpögtettek forró ólmot a füleibe.) Azért a srác ellenőrizi, hogy a lány él-e, s miután megtalálja a pulzusát, magára hagyja, hogy gyorsan lezuhanyozzon, majd felöltözzön. Ezt követően fogja a hátizsákját, hogy rohanjon az órára. Ám az íróasztalon megpillantja a fekete mappát, rajta egy halványkék Post-it-on a Melissa Hobbs nevet mai dátummal, déli időponttal. Csaknem fél percig szuggerálja a papíron szereplő infót, mire rádöbben, hogy kibaszottul keresztbeszervezte a dolgait, és mára itt nem lesz semmilyen előadás, ugyanis a családi ügyek előrébb valók. Visszalép az ágyhoz, a párna alól kihúzza a mobilját, majd a jobb vállára kanyarintja a hátizsákját és megragadva a mappát elhagyja a szobát. Még a bakancsa fűzőit is a kollégium előtt húzza szorosabbra és köti meg, mert az mégsem járja, hogy pofára essen félúton. Természetesen most is sikerült teljesen feketébe öltöznie. Fekete póló, nadrág, bakancs, és a fején egy vékony, fekete, kötött sapka, ami azért kell, hogy a vizes haján keresztül meg ne fázzon, illetve, hogy egyben tartsa az ébredése óta szétesni akaró fejét.
Az összkép egészen jól mutatna, ha nem lennének azok a ronda sötétkék karikák a srác szeme alatt. Mindegy…! Remélhetőleg a restaurátor csaj ezen nem fog kibukni… Igyekszik nagyon erősen visszaemlékezni, hogy hol és hogyan és hova beszélték meg a találkozót, rémlik, hogy az egyik kávézó volt a célobjektum a Művészeti tanszék főépületével majdnem szemben.
11:43 – a kávézóig eljutni vagy 10 perc… Nagyon nem volna ildomos elkésni. Gyors pötyögést követőn kicsöng az érintőképernyős telefon, s a túloldalán talán Melissa felveszi…
– Gyerünk, cicus! Vedd fel! – mormogja a csengetésnek (hacsak a cucc ki nem fütyül egyből), miközben erőteljesen szedi a lábait a kávézó irányába.



– 1 –
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


TémanyitásTéma: Re: Parade of Arts   Szer. Júl. 22, 2015 12:14 am

Hollószín haj rebbent tova az angyali arcból, míg a törékeny alkat minden egyes mozdulatában ott rejtőzött a félsz elemi ereje, s a legyőzöttség tükröződött az őzbarna szemekben. Lágyan húztam végig ujjbegyemet a bőr puhaságán, s ahogy ő is, úgy én is rettegéssel telve figyeltem azt a sötét alakot, aki előbújt rejtekéből, félelemmel borítva be az alant haláltusájára vágyó, s váró nőszemélyt.
S noha hiteltelennek hatott az egész mű, tudtam, hogy minden egyes alkotás alapja igaz volt. Vagy legalábbis igazságot hordoztak magukban, amit a művészek hol torz képként vetítettek elénk, hol szórakozottsággal elnagyoltan mutattak be oly részleteket, amik figyelemfelkeltővé váltak. Egyetlen gyenge mosollyal gondoltam egy nem is oly rég látott ismerősre, akinek a karikatúrái tökéletes megtestesítői voltak egy olyan művészeti irányzatnak, amely ma éli hódító erejét. S mégis.. lenyűgözött a tudat, hogy a Hasfelmetszőként ismert férfi (vajon tényleg férfi volt?) mily hatással volt a művészetekre, a mai korra is végtelen kreativitást zúdítva csakis azzal a rejtéllyel, amivel életre kelt. Valóban élt. Lélegzett szinte a képen, és elég volt csak megjelennie, az egyszeriben ténylegesen is halandóvá váló fiatal kéjhölgy vágyta a halált, a borzalom pedig látványosan kiütközött az arra az arcra.
A könyvben megjelenő kép olyannyira lefoglalta a gondolataimat, hogy a telefon csörrenésére ijedten rezzentem össze, s ahogy a tokjából előhúztam a vékonyka készüléket, egy addig személyesen nem ismert férfi neve jelent meg a képernyőn. Csak a harmadik rezgés közepén sikerült végül felvennem és beleszólnom a telefont:
- Szép napot, Fabrice, Melissa vagyok - nyugodtan, semmit sem elsietve hagyták el ajkaimat a szavak, s miközben egyik kezemben a telefont tartottam, a másikkal óvón csuktam be a festmények fényképeivel tarkított könyvet, hogy a még gőzölgő, forró teával teli csészére csúsztassam immár szabad ujjaimat.
A kávézó nyugodt közege segített abban, hogy ne érezzem azt a kis gombócot kiszakadni a gyomromból, amit mások idegességnek, izgulásnak és drukknak ismernek, s bennem oly intenzíven vert gyökeret ez a kis galád, hogy muszáj voltam valamivel elfoglalni magam, ameddig a fiatal férfi meg nem érkezett a megbeszélt időpontra. Különben sem szerettem volna elkésni, de azért abban megegyeztem magammal, amikor leültem az egyik üres asztalnál árválkodó székre, hogy háromnegyed órával a megbeszélt idő előtt a helyszínen lenni, enyhe túlzás volt még a részemről is, még akkor is, ha a festészet és a művészet világában otthonosabban mozgó réteghez tartoztam.
- Ugye nem tévesztettük el egymást?! - lehet, hogy nem ezzel kellett volna folytatnom a diskurzust, de nem tehettem róla, a buta kérdés már szökevényként hagyta el ajkaimat, s miután rájöttem erre, beharapva alsó ajkamat, bűnbánóan, ijedtséggel a szemeimben néztem hirtelen körbe, hogy esetleg valaki csüng-e a telefon másik végén, de nem.. vagyis egy fiatal lány ujja simult rá a telefont kijelzőjére, egy másik egyetemista pedig zenét üvöltetett a pultnál. Kissé megnyugodtam, ám egy hangocska a fejemben azt kezdte mondogatni, hogy muszáj lesz a férfinek megismernie engem, s miközben elcsendesedtem, azon kattogott a fejem, hogy hogyan is kellene magamat felismerhetővé tennem. Azt kizártam, hogy leírjam az öltözékemet neki, ugyanis olyat csak a mocskos filmekben hallottam.. ( Embarassed ) vagyis.. egy hollywood-i film részleteiben.


¤ Végre eljutottam idáig Very Happy Bocsi a késés miatt :/ ¤
♫ zene: Sextet (Cloud Atlas soundtrack) ♪
# outfit #
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you

avatar
Fabrice Laurent Mercer

Egeret ide és lenyílik!


◮ age : 23
◮ tartózkodási hely : Bárhol ahol a kedvem tartja, a méltóságom engedi és a vagyonom lehetővé teszi.
◮ hozzászólások száma : 121
◮ join date : 2014. Oct. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTéma: Re: Parade of Arts   Szer. Júl. 22, 2015 11:38 am

Melissa és Fabrice



[You must be registered and logged in to see this image.]

A
telefon kicsöng, s Fabrice igyekszik még jobban megszaporázni a lépteit. A túloldalon megszólaló női hang részben megnyugtatja, részben szembesíti őt a nehézségeivel. Nem is nehézség, inkább bosszúság az, amit érez. A szülei… pontosabban anyja és nagyapja nem sűrűn oszt rá fontos ügyeket. Talán azért, mert nem bíznak benne, talán azért, mert maguk szívesebben intézik. Ki tudja! Minden esetre az e-mail-ben kapott fényképek, s a négy oldalas instrukció melléjük (csak a márkinak) és a további több tíz oldalnyi leírás a festményekről, freskókról, szobrokról Señorita Hobbs-nak, jelzi, hogy itt, kérem alássan, komoly ügyet kell intézni!
A srác túl sokat nem tud a restaurátorról, anyja annyit árult el telefonon, hogy fiatal, tehetséges szakember, akit a madridi képzőművészeti egyetem egyik professzora – nem mellesleg Fabrice volt tanára – javasolt a márkinénak, mint az egyik legtehetségesebb, legmegbízhatóbb tanítványát. A márkiné arra ugyan nem tudott – vagy inkább nem akart – válaszolni, hogy az ifjú hölgy csinos-e, de azt nyomatékosan a fia lelkére kötötte, hogy legyen tisztelettudó, vegye elő a vasárnapi, templomba járó modorát és ne merészelje elijeszteni a lányt, máskülönben ő fogja restaurálni az egész palotát, és jajj neki, ha elszúr valamit!
Ez hatott.
Már nyitná ajkait köszönésre, mikor elhangzik a lány kérdése. Jelenlegi állapotában Fabrice-nak vagy negyed percet vesz igénybe, hogy dekódolja a szavak jelentését. Nem boldogítaná a tudat, hogy Melissa bűnbánatot gyakorol. Valójában Őmárkiságának kéne… de egy márki ilyesmit legfeljebb a templomban tesz. Vagy ha rajtakapják valamin… esetleg valakin és nagyon szorul a hurok.
– Őőőőő… Nem! – jön az arisztokratikus válasz, aztán eszébe jut, hogy köszönni is kellene. – Szép napot Neked is, Melissa – s arra inkább nem kérdez rá, hogy a lány kávézóban van-e. (A háttérzajokból adódóan nyilván ott van.) Fabrice hangja cseppet így is tompa, s gondolatai sem sokkal élesebbek, ellenben a fájdalommal, ami az erős fény hatására rendbe belenyilall a szemeibe.
Még megközelítően nyolcpercnyi séta kell, hogy elérje az egyetem képzőművészeti karának épületét. Valamivel kevesebb idő szükségeltetik, hogy elérje a kávézót szigorúan abban az esetben, ha útközben senkivel sem áll le beszélni, senkinek sem néz a szemébe. (Azt is kénytelen megállni, hogy 180◦-os szögben megforduljon a hosszúcombú csajok után.) Éppen elég baj az, hogy direktben el kell játszania most mindjárt Melissa előtt, hogy nem másnapos éppen… vagyis… hogy nem egy beszívott éjszaka másnapján van. Aztán újra eszébe jut a szobában hagyott lány…  
Valami kis fecnit hagyni kellett volna a csajnak a párnán, valami kedvességgel… – fut át az agyán a gondolat, de ezen nem tud keseregni, mert ugye a restaurátor ott várakozik a vonal túlsó végén. – Vajon Melissa van olyan csinos, mint Lourdes?
– Nagyjából öt perc míg elérem a kávézót… hogy fogjuk megismerni egymást? – zökken vissza eme dimenzióba, s teszi fel az első lényeges kérdést, ami eszébe jut. Nem akarja leírni a saját külsejét, a feketét viselek feketével és fekete mappa van a kezemben kb. a közelben lófráló egyetemisták ¼-ére egészen biztosan jellemző.



– 3 –
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Vendég

Egeret ide és lenyílik!
Vendég


TémanyitásTéma: Re: Parade of Arts   Szer. Szept. 02, 2015 6:06 pm

Mint zongora billentyűin a finom ujjak, úgy dobbant meg újra, s újra a szívem a közelgő találkozásra. Nem értettem, hogy miért éreztem úgy magam, mint börtönébe zárt, rettegő pillangó, hogy kijuthassak a kalitkából, de igyekeztem türtőztetni magam, s egy halk, hosszú sóhajt eresztettem ki ajkaim közt, amikor meghallottam a férfi hangját. Elmosolyodtam önkéntelenül is lágyan, szabad kezem ujja pedig a csésze motívumát simította végig finoman, érezve, hogy a porcelán mögött rejlő meleg ital simul az anyagnak.
Nem sürgettem a beszélgetést. Igazság szerint ebben a pillanatban nem éreztem úgy, hogy elég felkészült lettem volna, s az előttem rejlő könyv is azt bizonyította, hogy minden másodpercben csak terelni kívántam a gondolataimat az előttem álló lehetőségről, arról a nagy munkáról, amely sok munkaórát és elköteleződést vont maga után. Imádtam volna. Akár órákig is elnézegetni a művészetek kiemelkedő alkotásait szótlanul, mindenféle hangos kinyilatkoztatás nélkül.
S habár a gondolataim eltévelyedtek, Fabrice hangja rántott vissza a valóságba, s úgy vörösödtem el, mintha a könyvben látott szajha rúzsfoltja nyúlt volna ki értem. Mégis hogy...? Hogy jutott arra a következtetésre, amitől rettegtem? Sosem szerettem magamról beszélni, ezért gyorsan lesütöttem a szemeimet, s beharaptam alsó ajkamat csak egy óvatlan pillanat erejéig.
- Hmm... pontos leszel - emeltem fel a tekintetemet könnyedén jegyezve meg az utóbbi szavakat mindenféle vádló élt nélkülözve, szinte elismeréssel, s ahogy körbepillantottam, határozottan nem lett volna jó ötlet az, hogy enyhe hullámos, hosszú haj, kék farmer, fehér, mintás felső, rózsaszín körömlakk, mert ugyan.. szinte minden második fiatal nő ugyanezt tudta volna elmondani, s akkor hiábavaló lett volna minden törekvés, hogy bármivel is kitűnjek. Nem voltam olyan. Ezért jobb híján, megnyalva ajkamat szólaltam meg:
- A pulttól balra, az üvegfal melletti asztalnál ültem le - kezdtem bele egészen lágyan, amiről ismét azok az illetlen dolgok jutottak eszembe - sajnos teljesen váratlanul és obszcénul, amiknek nem kellettek volna. Mégis úgy éreztem, hogy saját magam lovallom bele magam ebbe a lehetetlen helyzetbe. - .. leginkább az asztalon lévő vastag, festészettel foglalkozó könyvről fogsz felismerni - javítottam ki magam gyorsan, lehorgasztott fejjel ülve egy hosszú pillanatig. Megköszörültem a torkom, s az első eszembe jutó gondolatot is sikerült hangosan kimondanom: - Senki sem olyan elvetemült, hogy egy hatszáz oldalas, közel két kilós könyvet magával cipeljen, aminek az elején Dante és Virgilius található - pirultam el ismét zavart mosollyal, megköszörülve halkan a torkomat is. Biztosan kiakadtak volna az egykori professzoraim és mestereim, ha tudták volna, hogy ekkora vétket követek el: a bűn megtestesítőinek képeit tanulmányozom. De csak és kizárólag művészeti szempontból tettem, amit semmi sem mételyezett meg a gondolataimban.
- Bocsánat, túl sokat beszélek, és.. még a teám is meleg - motyogtam már a végét szinte csak magamnak címezve, de nem akartam tiszteletlenné válni azzal, hogy hívás közben nekiálltam volna inni. És ha azt is felajánlottam volna neki, hogy ha esetleg nem ismerne fel, s nekem kellett volna valahogy felhívnom magamra a figyelmet.. biztosan elsüllyedtem volna a szégyentől. Nem tudtam, hogy kell.. s nem is állt szándékomban. Remélhetőleg. Reméltem, hogy nem.


¤ Bocsi a késés miatt :/ ¤
♫ zene: Brian Crain - Piano and Light  ♪
# outfit #
Vissza az elejére Go down

The city of sins awaits you


Sponsored content

Egeret ide és lenyílik!



TémanyitásTéma: Re: Parade of Arts   

Vissza az elejére Go down
 

Parade of Arts

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékonkívül :: Archívum :: Archivált játékok-