sasha&trent

Vendég

[You must be registered and logged in to see this image.]

Vendég

Lehetséges, hogy nem volt ez egy alaposan átgondolt ötlet. Valószínűleg otthon kéne maradnom a seggemen és ki sem mozdulnom a biztonságot nyújtó szobámból. Bár valószínűleg nem bírnék egy helyben ülni. Ami furcsa, hiszen mennyi ideje ülök egy helyben és nem merek kimozdulni. Most mégis érzem a kényszert. Nem tudom, miért érzem, csak tudom, hogy mennem kell. Valahogyan ki kell mozdulnom. Valami megmondhatatlan mozgásinger tör rám, egyszerűen ki akarok szabadulni innen. Fogalmam sincs, hogy hova akarok menni, de ki akarok innen törni. Tudom, hogy nagyanyám ki fog akadni. Mindig is féltett engem, főleg ebben az időben anyáskodik felettem.
Persze, meg tudom én érteni. Amióta megtudtam, hogy esetleg örökre megvakulhatok, őszintén aggódik miattam. Nem csoda, hiszen teljesen magamba fordultam. Néha napokra eltűnök a szobámba és elő sem dugom az orromat onnan. Ezért is akarok most hirtelen elfutni innen, annyi időt töltöttem már itt a négy fal között. Szerintem már kezdek egy kicsit begolyózni.
Bizonytalanul felállok az ágyból. Ma végre olyat fogok csinálni, amire már hosszú ideje nem volt lehetőségem. Először a boksz foglalt le annyira, hogy nem jutott rá időm. Az utóbbi időben meg túlságosan is lefoglalt az önmarcangolásom.
- Nagyi!- kiáltom el magamat.
Tippem sincs, hogy merre téblábolhat. De tudatni akarom vele, hogy márpedig én ma igenis, hogy elmegyek. Ő pedig ebben nem akadályozhat meg engem. Még nem tudom, hogyan fogom kivitelezni a tervemet, de még ma végre fogom hajtani. Talán föl kéne hívnom egy segítséget. Hm, ez nem is olyan rossz ötlet.
- Nagyi!- kiáltok megint.
- Tessék, fiatal úr!- tipeg be az egyik szobalány.
Na már csak ő kellett, hogy idejöjjön. De nem is baj, hiszen így jobban alakulnak a dolgaim.
- Hívja fel az asztalon lévő telefonszámot, és kérje Sasha di Salvatore-t. Egész hétvége az időtartam- mondom, és elkezdem keresni a ruhámat.- Majd pakolja be a dolgokat, ki megyek az erdőbe.
A várostól nem is olyan távol van egy telepített mesterséges erdő, amit még anyám kapott ajándékba apámtól. Majd végül én kaptam meg, az örökségem része. Az erdő közepén egy hatalmas fehér sátor áll, még én csináltattam. Benne ággyal, a sátor előtt kis asztallal és tábor tűzzel. Most erre van ingerenciám. Ráadásul egy gyönyörű lánnyal, akit rég óta ismerek. Aki nagy valószínűséggel nem is tudja, mi történt velem. Vagyis, hogy mit nem látok. Talán meg kéne mondanom neki, de nem. Előbb vagy utóbb úgyis meg fogja tudni. Hiszen ő fog vezetni az erdőig.
Felöltözöm, majd a korlátot fogva lebotorkálok a lépcsőn. Kisétálok az ajtón, és lecsücsülök a bejárati ajtó előtti lépcsőre, várva, hogy a régi ismerősöm végre megjelenjen.

Vendég

Jo & Constantine

Nem terveztem mára semmit sem, csak egy kis laza napot, egyedül én és a magány. De természetesen ez a nap sem úgy alakult ahogy terveztem… igazából soha semmi sem úgy jön össze ahogy kéne. Bár igazán rám férne már egy kis pihenés…. főleg Alex után sose hagy nekem nyugtot, ha éppen nem valami munkát bíz rám akkor folyton itt téblábol körülöttem. Mióta meg tudta, hogy én és a tesóm Calebhez költöztünk, teljesen kiakadt. Folyton ide jön valami mondva csinált indokkal, hogy leellenőrizzen…. vagy nem tudom, hogy minek. De most végre teljesen egyedül lehetek, Jaime is nem keresett, mondjuk ennek fő oka, hogy Calebhez költöztünk… remélem nem olyan hamar deríti ki ezt a címet, mint a másikat. Olyan… nem is tudom… aranyos, édes meg minden, de van benne valami ijesztő és mégis szexi, már vagy egy tucat ékszert kaptam tőle….. szerencsére Alex nem tudd róla, de gyanítom, hogy hamar tudomást fog szerezni. Egy ilyen dolog a prosti szemeit nem kerülik el. Főleg, hogy szerintem Jaime a pénzével jutott előre… na igen a pénz sok mindent megváltoztat, főleg itt, Las Vegasba. Én már csak tudom… ha a szüleim nem haltak volna meg, ha az a köcsög nagybátyám nem molesztált volna és nem akart volna megerőszakolni minket, ha nem nyúlta volna le az örökségünk… amire amúgy rohadtul nincs szüksége. Akkor még mindig Milanoban élnénk… rendesen, tanulnánk…. tisztességes munkát végeznénk… már amennyire a mi családunkban ez lehetséges.
Gondolataimból a telefon csörgése ébreszt fel, Alex az…. azt mondta, hogy lenne munka egy egész hétvégére….. a nevet is megmondta: Trent Gomer. Halvány mosoly kúszik a szám sarkába amikor meghallom, amióta it vagyok azóta ismerem Trent-et, azt hiszem jóba vagyunk, de még soha nem volt a vendégem… igaz egyszer kétszer elvitt bulizni. Amikor megtudtam, hogy az erdőben kell töltenem három egész napot, igen csak meglepődtem. Ő nem az a fajta férfi aki kirándulgatni menne ki a civilizációból. Nekem meg nem volt alkalmam egyszer sem… ez lesz az első alkalom már nagyon izgulok. Gyorsan lezuhanyzom, majd magamra rángatok egy farmert, a Converse cipőm, egy lila trikót, és a bőrdzsekim ha hűvös lene még kint. Majd egy hátizsákba bedobok egy csomó cuccot… olyanokat amikre az erdőbe szüksége lehet az embernek. Láttam egy műsort a Sprektrumon, majd hagyok egy cetlit a többieknek, hogy egész hétvégére eltűnök. Fél óra múlva körül-belül ott is vagyok Trent háza előtt, ő a lépcsőn ül. Nyomok egy puszit az arcára, beszippantom kellemes parfümjének illatát.
-Szia… - dőlök neki a korlátnak, - rég találkoztunk. Mi újság veled?- nem tudom, hogy most akar-e indulni azonnal, ezért nem ültem le mellé, tekintetem újra végig hordozom rajta. Azt hiszem az idő ami alatt nem találkoztunk…. csak jobb férfi vált belőle.

Vendég

Ez a vakság ijesztően furcsa. Az nem értheti, aki nem élte ezt át. Teljesen máshogy látom már a világot. Jobban mondva nem látom, inkább érzékelem. Eddig el sem tudtam képzelni, milyen az, ha nem látok semmit. Milyen az, mikor csak hangokat hallok, a tárgyakat tapintom és semmit sem látok. Tudjátok, hogy mennyire nyomorult helyzet ez? Nem, már honnan tudhatnátok? Én sem tudtam, eddig egyáltalán nem éreztem át. De most... Most akaratlanul is átélem. És talán egész életemben ez a sors vár rám. Az örök sötétség. Nem éppen biztató jövőkép. Ah, szörnyű gondolatok egy ilyen napra.
Már elképesztően várom a hétvégét. Francesca-val régen találkoztam. Fogalmam sincs, mi lett vele. Remélem, örülni fog nekem. Én mindenesetre várom már ezt a találkát. Bár kedvem szerint átlépném a viszontlátás, vagyis viszonthallás első örömeit. Most magyarázkodnom kéne neki. Elmesélni, mi történt velem. Miért kell neki vezetnie? Miért nem nézek a szemébe? Ezeket a kérdéseket el akarom kerülni, de nem fogok tudni ellenük mit tenni. Nem akarok neki hazudni, hiszen bízok benne annyira, hogy hagynám őt vezetni. Ráadásul egy hétvégére hívtam magamhoz.
- Oh, szia- lepődök meg, mikor egy száj préselődik az arcomhoz.
Kellemes illat, lágy léptek. Ez biztos Francesca. Hangja semmit sem változott. Még mindig ugyanolyan kellemes, szinte zenei.
- Igen, rég- jegyzem meg bólintva.
A hangja alapján próbálom felé fordítani a fejemet.
- Figyelj... valamit el kell neked mondanom- nyelek egy aprót és ideges leszek.
Végül is mitől félek? Így is- úgy is itt kell maradnia velem. Nem nagyképűségből mondom, hanem mert fizetek ezért. És nem hinném, hogy el szeretne esni a pénztől. Bármilyen durván is hangzik.
- Francesca, volt egy balesetem- vakarom meg a tarkómat.- Megvakultam... Még így is itt akarsz maradni?
Nem teszek fel több kérdést. Szerintem nincs is szükség többre. Úgy is tudja, mit várnék el a most következendő hétvégén. Arra viszont nem lennék képes, hogy úgy legyek vele, hogy ő közben undorodik tőlem. Azt már nem.

Vendég

Meglepődtem mikor említette Alex, hogy Trent szeretne úgy mond, kibérelni egy egész hétvégére, azt is hozzá tette, hogy sátorozni szeretne menni. Alexnek egy szóval sem mondtam, hogy mennyire jól ismerem, különben őt is felírhatnám azok mellé a listára akiktől elsőként rejtene el a szekrény mélyén. Igaz, hogy Trenttel nem történt semmi köztünk, mikor Las Vegasba jöttünk, egyszer kétszer együtt buliztunk. Azt sem tudtam, hogy szereti az örömlányokat igénybe venni. És az, hogy egy egész hétvégére is elkér, csak én örülök, így kiszabadulhatok a városból. Ami minden mentes.... leginkább nagybácsi és Alex mentes...
Hamar oda értem a címre, amit megadott, nem vittem túlzásba kivételesen a nőiességet. Vagyis inkább a magassarkúról teszek le, Caleb biztos örülne ha így látna. De hát egy erdőbe csak nem szambázhatok tizenöt centis platformmal... szépen néznék ki. Szeretem ezeket a cipőket, de én sem vagyok valami agyon plasztikázott pláza cica. Bár a többi cuccot sem vittem túlzásba magamon. Farmer, lila trikó, egy dzseki, hátizsák tele olyan dologgal, amiben egy erdőben szüksége lehet az embernek. Ezt a tévében láttam, remélem nem csupa felesleges cucc. Annak nem örülnék, hogy a városon keresztül cipelem és a végén kiderülne, hogy nem is volt rá szükség.... na akkor mennék a falnak igazán.
Amikor oda érek a lépcsőn ül, semmit sem változott férfias illat, jó megjelenés, nyomok egy puszit az arcára, majd le ülök mellé a lépcsőre, hátizsákkal a hátamon, én okos.
De amikor meghallom gond terhelt hangját, össze ráncolt homlokkal figyelem szavait. Először nem tudom hogyan kéne reagálnom, majd veszek egy mély levegőt. Nem is tudom, hogy attól mait a hangja sugal megsértődjek, vagy be olvassak neki. Végül mindkettőt elvettem, halvány mosolyra húzom ajkaim, bár ő ezt nem láthatja.
-Persze, hogy akarok, Trent, kérlek ne butáskodj... mert a végén még megharagszom,- felelem neki, de ha látni nem, hallani hallhatja a mosolyt, a hangomon.
Majd felállok, megigazítom magamon a farmerom, végül megfogom a kezét.
-Ha szeretnéd, akár indulhatunk is, minél előbb ki akarok jutni ebből a városból.

Vendég

A vakság egy olyan dolog, amin nem tudok változtatni. Akárhogyan is akarok, még nem nincsenek a kezembe azok a dolgok, amikkel sikeresen átvészelhetem ezt az időszakot.
Az, hogy bevallom Francescanak az igazat, nagy lépés tőlem. Úgy mondom el neki, ahogyan az tőlem nem lenne várható. Minden unszolás nélkül mondom el. Mint valami meghunyászkodott kutya, vagy mit tudom én. Azt hinni az ember, ennél nincs is lejjebb. Tisztelem őt, nem ítélem el. Nagyanyám azt tanította, minden lányt tiszteljem és becsüljem meg.
Magától értetődő volt, hogy őt akarom el hívni. Gondolom, nem sok kiruccanásban lehet része. Ha már egyedül úgy sem tudok boldogulni, és kell egy társ, akivel velem van kint az erdőben, akkor nála alkalmasabbat sem találhattam volna. Noha nem volt soha köztünk semmi pár bulizáson kívül, mégis ő ugrott be.
Fel sem tűnik, milyen ideges voltam, míg Frannie hangját meghallom magam mellett. Jó tudni, hogy nem ijesztettem el. Az ember sok mindenre képesek, pláne a nők. A többségüket csak a külsőségek foglalkoztatják. Én tőlük meg undorodom, nem kérek belőlük.
- Azt pedig nem akarjuk, hogy megharagudjál, ugye?- húzom féloldalas mosolyra a számat, megkönnyebbülten.
Hallom, ahogyan feltápászkodik mellőlem és valamit szöszmötöl. Kíváncsian fordítom felé a fejemet. Megfogva a kezét feltápászkodom.
- Menjünk- bólintok.- Ugye jól vezetsz? Nem szeretném, ha összetörnéd a kicsikémet- jegyzem kissé cukkolva, ahogyan a kocsimra célzok.
Nekem is elegem van már ebből a városból, és minél előbb magam mögött akarom tudni ezt a helyet egy hétvégére. A szabad levegő jót fog tenni, hogy levezessem a felgyülemlett feszültséget.
- Remélem, nem vagy bosszúállótípus és nem fogsz engem semminek sem neki vezetni- vigyorgok, ahogyan lefelé megyünk a lépcsőn.
Nem tudom, mennyi lépcső van még előttünk. Nem akarok leborulni rajta, azt a férfiúi érzetem nem könnyen élné túl. Szánalmasan még sem akarok festeni senki előtt sem.
- Majd én mondom az utat, csak kövesd az utasításaimat- mondom neki.- Mit gondolsz, menni fog?- viccelődöm.