Alex & Kylen

Miután szakítottam Alex-szel, vagyis otthagytam, egyedül visszamentem szülővárosomba. Már el is felejtettem a régi barátokat, ismerősöket, de ők engem soha. Talán még most is emlékeznek rám, és arra a pár foltra szanaszét a testemen. Nem akartam, hogy tudják, nem bántam meg, hogy ezek történtek velem. Apró emlékek, melyek elmúlnak, de egy darabig fájnak és eszembe juttatják azokat a csodálatos nappalokat, éjszakákat, mert nekünk oly mindegy volt, hogy a nap milyen szögben süt vagy nem süt ránk.
Hiányolom a foltokat, de ezt senki sem tudja, talán csak Alex, de biztos vagyok benne, hogy ennyi idő után már elfelejtett. Csak egy kis emlékeztető kell neki, mint például egy tequilás üveg az ajtaja előtt. Na meg az a levél, amit elküldtem neki. Bevallom, kicsit Pretty Little Liars-ös, csak én nem A, hanem K vagyok és kicsit sem titkos szerintem, hogy én vagyok az és nem valaki más K betűs lány az életéből. Katie, Katherine, Kathleen, Kimberly, Kristine és még órákig sorolhatnám a neveket, melyek eszébe juthatnak. Bár... lehet nem is tudja minden lány nevét, akit valaha is az ágyába csalogatott. Minek a neve? Semmire nem mész vele, hisz a fülébe nem a nevével kapcsolatos becézgetéseket fogod súgni.
6 óra és 18 perc. Ennyi ideig ültem, aludtam, ettem és ittam egy nyamvadt repülőn. Mellettem egy öreg néni horkolt, a másik oldalamon meg egy kislány folyton hányt. Élvezetes volt az utam mondhatom, Alex még tartozik nekem ezért. Mit meg nem teszek érte, te jó ég.
Első napomon egy tequilás üveget tettem az ajtaja elé. És hacsak az nem az ő lakása nem tudja, hogy én voltam. Az is lehet, hogy megitta, kidobta, anélkül, hogy megnézte volna mi is van az üvegre írva. És ha a levelemet sem kapta meg? Teljesen nagy meglepetés lesz, mikor ma, sötétedés után, ázottan becsengetek hozzá. Úgy bizony, esik az eső, és mire odaérek hozzá teljesen el fog kenődni a sminkem, át fog látszani a fehér pólóm... már nem mintha ezt bánnám Alex előtt. A hajam lelapult lesz, vagyis nem lesz, mivel veszek fel sapkát. Ezt hoztam Saint Paul-ból, esernyőt viszont nem, csuda jó.
Mások nap, este kilenc óra. O, kérlek, mondd, hogy otthon van, ráadásul egyedül. Ha ott lenne valaki más is, elrontana mindent, ha meg nem lenne otthon... ki tudja, hol csinál olyan dolgokat egy nővel, mint amilyeneket velem kellene tennie. Majd lefekszem az ajtaja elé, mintha elájultam volna, vagy valami... nem, ez nem jó. Mi van, ha más talál rám?
Valami dudál kintről, biztos a taxi az. Dudál még egyszer, pedig már lépek is ki a lakásomból, hogy szinte futásból beugorhassak az autóba. Sikerül nem eláznom annyira, mint vártam, pedig az eső tényleg szakad. Mondom a címet a taxisofőrnek, majd az padlógázzal elindul. A gyorsaság belenyom az ülésbe, nem hagy mozogni, és 5 perc alatt odaérünk Alex-hez. Hirtelen fékez, még jó, hogy bekötöttem magam, különben biztos kirepültem volna a szélvédőn. Unalmas napjaim végre izgalmasabbá csapódtak át, és most merülnek fel bennem a 'mi van, ha...?' kérdések tömkelege. Mi van, ha ő már más? Ha gyere van, felesége? Oké, ez vicces, Alex nem olyan, aki pár év alatt ennyit változna, azt hiszem. A sofőrnek nem adok borravalót, mert szörnyen vezet, bár gyorsan ideértünk nem érdemli meg... amúgy sem szimpatikus.
Kipattanok, majd berohanok valami fedett helyre. A házszámot nem kell tudnom ahhoz, hogy odataláljak hozzá, mivel már jártam itt. O, igen, pont itt, majdnem a sarkon, de mégsem. Telefonom kijelzőjében gyorsan megnézem magam, nem is kenődött el a sminkem annyira, nem nézek ki úgy, mint valami ázott kutya. Mély levegő, itt az ideje egy kis beszélgetésnek... talán majd azt mondom, hogy terhes vagyok, biztosan elhinné, nem? Na jó, pár év szünet után jönne a kérdés: és hol a gyerek?

Alex & Kylen

Ismered az érzést, ugye? Mikor annyira szeretsz kívánsz valakit, hogy bármit megtennél érte, csak azért, hogy rápillanthass, szemeibe nézhess. Ehhez nem elég egy kép a facebook oldaláról, élőben kell látni. Talán csak most ért el nálam a csúcspontra ez az érzés, mikor már nem bírtam magammal. Erős volt a késztetés, hogy visszamenjek hozzá pár napon belül, de annyira jó volt otthon lenni. Hívott párszor, de vagy nem voltam a telefonom közelében, vagy nem akartam felvenni. Semmi kedvem nem volt egy újabb vitához, ráadásul úgy, hogy most nem is eshettünk egymásnak, nem vághattam volna hozzá semmit... telefonon vitatkozni egyszerűen szívás. Nem látod az arcát, hogy a düh mögött ott tombol a vágy és csak pillanatok kérdése mikor folytatjátok egy heves csókcsatában, lehetőleg fájdalmat okozva a másiknak. Harapsz, csípsz, karmolsz... vagy csak simán azzal kínzod, hogy késlelteted az orgazmusát, azt akarod, hogy könyörögjön neked, hogy folytasd, mert annyira jó. Könyörögtem volna neki? Magáért is tette, magáért volt kemény velem, mert élvezte és tudta, hogy nekem is tetszik.
Az ajtaja előtt állva elfog az érzés, hogy mindenféle kopogás nélkül, egyszerűen csak berúgom ezt a nyamvadt ajtót, ami elválaszt minket. Büszkeségem pillanatokon belül elszállt volna, hisz szinte biztos, hogy amint megtalálom a lakásában nekiesek, visszautasítást, s parancsolgatást nem tűrve. O, igen, milyen jó is lenne. De nem, én inkább kopogok, hagy higgye, hogy a postás az, hogy aztán kellemes meglepetést okozzak neki. Az ajtó kinyílik, egyből meztelen felsőtestén akad meg a tekintetem.
O, istenem, te izmosodtál! - fut át az agyamon a gondolat, miközben ő beránt engem. Az ajtó záródik, nem bírom takarni boldogságom, hogy újra láthatom. Kemény akarok maradni, azt akarom, hogy tudja most nem lehetek rögtön az övé. Harcoljon, küzdjön, ameddig csak bír... már csak az a kérdés, hogy én mégis meddig bírom.
Csókja édes és vad, mint mindig, mintha most törne elő belőle az a düh, amiért elhagytam mindenféle köszönés nélkül. Se egy papírfecni, se egy hangpostájára mondott kis üzenet. Szenvedett, tudom, hogy mélyen, legbelül fájt neki. Ezért hívott annyiszor, nem? Azt akarta, hogy visszamenjek hozzá és minden olyan legyen, mint amilyen volt. Viszonozom a csókját, mohón falom ajkait, talán meg is harapom közben. Ő az ajtónak nyom, én finoman - de pont olyan erősen, hogy érezze - végigkarmolok csupasz mellkasán, majd egy határozott mozdulattal ellököm magamtól.
- Meg se kínálsz egy itallal? - felvont szemöldökkel nézek rá. Meglepődött, ugye? Sosem löktem el magamtól, mindig másképp akartam eltávolítani a közelemből: megharaptam, megdobtam valamivel, erősen karmoltam. Csupa kislányos módszerek, ellökni sosem mertem.
Megmozdulok, elindulok, egyenesen ellépek mellette. Tudom, hogy érzi a parfümömet, direkt a kedvencével fújtam be magam, az ízlésed nem változott, ugye? Édes illatomat magam után húzva keresek valami kényelmesnek látszó kanapét vagy fotelt. Nappali, merre van a nappali? Körbenézek mindenhol, míg meg nem találom, s helyet nem foglalok.
- Tudom, hogy hiányoztam, ne is tagadd. Hiányoznak a velem töltött percek, hogy azt csinálhattál velem, amit akartál és neked csak kicsit fájt. Akkor még nem ütöttem erőset. - akárhol is van, tudom hogy hallja, kicsit hangosabban beszélek. Ajkaim felfele görbülnek, az alsóba óvatosan bele is harapok gondolataim hatására. Hány kurvát dughatott meg pont itt, ahol most ülök? Oly sokféle helyen tehetne itt magáévá, annyira megkívántam most. De nem, nem szabad könnyen adnom magam, szenvednie kell, hogy nem fektethet meg ott és akkor amikor akar. Szeretlek. Szeretem, amit velem művelsz, hogy egy szexéhes ribanccá teszel.

Alex & Kylen

Finom karmolásomra is felszisszen, mi lesz, ha odáig fajulnak a dolgok, hogy megütöm? Az elmúlt években belevágtam egy-két küzdősportba, amiket aztán abba is hagytam. Az önvédelmi megmaradt, ahogy a box is. Kellett valami, amit üthetek, és mivel Alex nem volt ott, önként jelentkezőt meg nem találtam... maradt a boxzsák. Amióta eljöttem Saint Paul-ból nem csináltam semmit, de biztosan meglepődne, mennyivel erősödtem, mióta nem találkoztunk.
Meglepődik. Tudtam, hogy meg fog lepődni, hogy nem számít rá, főként ezért is sikerült ellöknöm magamtól. Ha harapni akarok, vagy ütni azt látja rajtam, látja, hogy közelebb hajolok hozzá vagy a kezemet emelem. Ki tudta volna védeni azokat, de ezt nem. Arra számított, hogy a karmolás után majd bocsánatkérő simogatás következik? Sajnálom, édesem, de ez most nem az a játék, most nem te leszel a király én meg az alázatos jobbágy. Szerepet cserélünk, vagy egyenrangúak leszünk, a választási lehetőséget megadom.
A nappalit nézem, a falon lévő képeket, hogy mit ábrázolnak, s a bútorokat, azok elhelyezkedését. Nem úgy néz ki, mintha barátnője, vagy felesége lenne, az egész olyan, mint egy férfi lakása, akinek nincs senkije, maximum egy éjszakára hoz fel ide lányokat. Jártatom a számat, közben azon gondolkozok változott-e valamiben. Csókja olyan volt mint régen, az, hogy az ajtónak nyomott megint csak a régi Alex-re emlékeztetett.
Nem változott semmit. - talán korai elkönyvelnem magamban ezt az állítást, sosem lehet tudni, hogy mikor okoz meglepetést. Ahogy visszatér megpillantom az üveget a kezében. Pont ezt hagytam itt neki pár napja, még látszik az írásom pár pillanatig, amíg le nem törli. Büntetni akar? Azt akarja, hogy egy pillanat alatt levetkőzzem és széttegyem neki a lábaimat? Hol szeretnéd? A kanapén, a bárpulton, a földön vagy csak simán a falnak nyomnál? Erőszakoskodnod kell, nem leszek most könnyű préda... nem akarok az lenni.
- Tökéletes lesz. - válaszolok, nézem ahogy tölt a poharakba a barnás színű italból. Tudja, hogy szeretem az alkoholt, minden formában, ahogy azt is, hogy mindig mértékkel iszom. Az ő társaságában sosem voltam annyira kiütve, hogy ne tudjam hol vagyunk, s teljesen kiszolgáltatott állapotban legyek neki.
- Köszönöm. - mondom, kezemben az itallal. Innék egy kortyot belőle, de megérzem az illatát. Direkt itt marad a közelemben, tudja, hogy imádom, tudja, hogy ettől mindig beindulok. Csukott szemmel élvezem az illatot, közben arra gondolok, nehogy nekiessek. Csak egy kicsit bírjam ki, amíg rájön felesleges ez a próbálkozása. Még csak meg sem fogom jegyezni neki, mint régen, hogy milyen jó illata van.
Mikor feladja számhoz emelem a poharat. Az első korty keserű, ezért kicsi is. A második már tűrhető, s a harmadikra már ízletes. Szavait hallgatva elmosolyodok, lehúzom a poharamban lévő maradékot, s felállva közelebb lépek hozzá.
- Az eszedbe sem jutott, hogy te is hiányoztál nekem? Nincs miért bocsánatot kérnem, megérdemelted, hogy otthagytalak. - halványan mosolyogva nézek a szemeibe, állom kemény pillantását. Még egy lépés, kettő, s máris alig választ el minket pár centi. Csípőmet az övéjéhez szorítom, végigsimítok az arcán. Ennyit arról, hogy büntetni fogom. De még lehet ebből rossz is, nem? Mikor az utolsó pillanatban húzódok el tőle, pont, mikor már azt hiszi nyert ügye van. A poharat leteszem mellé a pultra, közben végig szemeibe nézek. Mindketten égünk a vágytól, mégsem teszünk semmit. Lenézek a hasára, látom a piros csíkokat, amiket én hagytam magam után. Ki gondolta volna, hogy tényleg erősen csináltam? Óvatosan végigsimítok rajtuk, majd újra szemeibe nézek, de csak azért sem kérek bocsánatot, inkább mosolygok.

Alex & Kylen

Mindenkinek vannak titkai, nem? Nekem csak egy titkom van, de ha közelebb kerülsz hozzám rájössz. Nem kürtöltem világgá és nem is tartom annyira nagy titokban, de kevesen tudják, mivel kevés embert engedek magamhoz annyira nagyon közel, hogy lefeküdjek velük. Félreértés ne essék, nem vagyok szexfüggő, inkább fájdalomfüggő. Féltem mi lesz velem Alex nélkül, féltem, hogy nem bírom sokáig. Szerettem ha megütött, sosem vonultam el sírva, azt mondogatva magamban, hogy ezt soha többé nem bocsátom meg neki. Arcom kifejezéstelen volt, talán egy halvány mosoly jelent meg rajta, hogy tudassam Alex-szel, ezzel nem bánt engem. Az első ilyen mosolyomnál rájöhetett már az én egyetlen titkomra.
A megszólalásaim, mikor lágy akart velem lenni, akkor is azt suttogtam a fülébe, hogy keményebben. Nem szeretem a lágyságot, nem bírom elviselni a puha érintéseket. Igaz, néha jól esik, de tőle nem ezt szoktam meg. Kirázott a hideg, jó értelemben, de nem tartott sokáig ez az érzés, rögtön a vadságát akartam előcsalogatni, sikítani akartam. Valaha képesek leszünk lágyak lenni egymáshoz? Lassan közeledni az orgazmushoz, szépen lassan lépkedni azon a bizonyos lépcsőn, mely elvezet a tökéletes kapcsolathoz. A miénk vadsággal volt tökéletes, nem? Talán csak azért gondoljuk így, mert nem tapasztaltuk meg eléggé a gyengédebb részét, talán azt is élveznénk, ki tudja.
Élvezem a belőle áradó illatot, azt, hogy újra egy szobában tartózkodunk, s küzdök a vággyal, hogy nekiessek és letépjem a ruháit. Azt akarom, hogy kemény legyen velem, s lám-lám, máris keményedik, ahogy csípőmet az övéjéhez tolom. Ajkamba harapok, csak azért sem lépek még egyet, tudom, hogy felizgult, tudom, hogy ilyenkor nehezebben uralkodik magát. Csak pár perc és máris nekinyom valaminek, hogy aztán felelevenítsük a régi szép időket. Talán még jót is tett nekünk ez a kis szünet, nem? Hány éve is volt már, talán három? Igen, akarom, hogy újra azt tedd velem, amit akkor tettél, elég a játékból, akarlak és te is engem, tudom. Ennek így kell lennie, megvan közöttünk az a bizonyos kémia, mindketten lángra lobbanunk, mikor meglátjuk a másikat.
- Megcsaltál, többször is, és te se igyekeztél annyira, szinte nem is érdekelt, hogy haragszom-e. Tudtad milyen vagyok, és nem véletlen a múltidő. - újra ajkamba harapok, mint egy kiéhezett ribanc, úgy festhetek Alex szemeiben. Beleborzongok az érintésébe, engedelmeskedek neki, meg sem próbálom úgy tartani a fejemet, ahogy én akarom. Élvezze csak ameddig lehet, hogy ő van felül.
- Dehogynem. Olyan lesz mint régen, egy kicsit kevesebb szexuális kínzással a részedről. - mosolygok, fogaim is kivillannak, közben végig szemeibe nézek. Követem minden egyes mozdulatát, ahogy lehajtja az italát, majd újratölti a poharainkat. Le akar itatni? Próbálkozik, hátha megváltoztam az évek során? Még mindig tudom tartani magam, most sem fogok részegen fetrengeni melle, teljesen kiszolgáltatottan és gyengén. A kezembe adott poharat szinte rögtön le is teszem a pultra, amire a kezemmel támaszkodtam eddig. Tudom a tervem lehetetlennek tűnik, de egy próbát megér, nem?
Visszafojtom minden kitörni készülő érzelmeimet, úgy érzem magam, mint egy vulkán. Szavaival csikizi a nyakamat, s mivel tudom, hogy nem látja csukott szemekkel halkan élvezem minden egyes kis érintését, közben figyelek arra is, amit mond. Döbbenetemre igazat mond, szemeim kipattannak, szám halvány mosolyra húzódik. Tudja a titkomat, rájött. Ajkaink majdnem összeérnek, vágyom rá, akarom azt a csókot.
Valljam be? Még jobban elmosolyodok, kezeimet újra felsőtestére tapasztom.
- Felesleges bevallanom, ha ennyire biztos vagy az állításodban. - kicsit fordítok magunkon, úgy, hogy a pultnak nyomhassam. Olyan közel hajolok hozzá, amennyire csak lehet. Érzem, hogy kíván engem, hogy mennyire akar. És bevallom, én is pont így vagyok odalenn. - De te is élvezted, nem? Mikor olyan keményen és gyorsan lovagoltam. Szeretted, nemde? Most is szeretnéd... tudom. - suttogom közvetlen a fülébe, majd finoman fülcimpán is harapom, miközben kezemet becsúsztatom az alsónadrágjába. Felsóhajtok, nekem is pont annyira hiányzott már ez az érintés, mint neki.
- Csak most, hagyd, hagy csináljam azt, amit én szeretnék. Ha nem tetszik szólj és változtatok. - vigyorogva mondom, szemeibe nézek, szabad kezem arcán pihen. Lassan közeledek felé, finoman ajkába harapok, majd hevesen megcsókolom. Csak egy éjszaka legyen úgy, ahogy elterveztem az összes hátralévőt.

Alex & Kylen

Kylen, te más vagy. Más, mint a többi lány, más, mint bármelyik nő ezek a világon. Nem különc, nem rossz értelemben más, de még csak jó értelemben sem mondanám. Más vagyok, igen, és pont ez az ami megfog téged, az én kis másságom, hogy szeretek játszadozni, mint egy kisgyerek, mást szeretek, mint amit egy nőtől vársz. Csak semmi lágyság, kérlek.
Igen, élveztem, mikor egy csepp vér kibuggyant az ajkamon. Lenyaltam egy mosollyal, nem törődve a fájdalommal, azzal, hogy égett az arcom. Ez olyan rossz dolog? Szeretni és élvezni valamit, amiről azt hinnéd, hogy bántás, sértés. Fordítva működök, gondolhatod rossznak, de nekem tetszik. Mindig meglepek másokat, néha azt hiszik őrült vagyok, nem tudnak hogy kezelni.
És te? Te, Alexander B. Russel, élvezted, mikor ott virított a tenyerem nyoma az arcodon? Mikor a kezem pont olyan piros volt, pont úgy égett, mint az, amit maga után hagyott. Hallottam, hogy felszisszentél, talán nem a fájdalomtól, inkább a meglepetéstől. Olyan voltam, mint egy kiscica, karmoltam, haraptam, s te csak nevetve reagáltál minderre, amitől csak még dühösebb lettem. Lefogtál, próbáltam szabadulni, de semmi esélyem nem volt, a következő pillanatban meg ruha nélkül fetrengtünk egymáson. Romantikus. Mindennél jobban akartam, hogy félni lássalak, vagy csak egy nagyobb jelét add annak, hogy fáj, amit csinálok. Szadista vagyok, tudom, de akartam azt a szikrát a szemedben látni, ha szavakkal nem is, de könyörögj nekem, hogy hagyjam abba.
- Azt is szeretted, mikor kést szorongatva mentem feléd, azzal a gondolattal, hogy legszívesebben hason szúrnálak...? Nem halálos, ha időben jön a mentő, de eléggé fájdalmas. - vonom meg a vállamat, mintha ez nem is számítana, s nem lenne felkavaró. Igen, bevallom, volt ez a gondolatom, de rájöttem, hogy butaság. Mintha nem tudnék célozni, úgy dobtam direkt mellé, bár közel volt ahhoz, hogy beleálljon a lábába. Tudom, hogy megbántam volna és mivel nem akartam bűntudatot, hogy sanyargassa lelkem elvetettem a késelős ötletem. Pedig megúsztam volna, feltéve, hogy Alex is azt mondja baleset volt, véletlenül belefordult a késbe, vagy mit tudom én.
A pia a pulton, nem tűnik meglepettnek, hogy visszautasítom a második kört. Biztos emlékszik minden egyes ivászatunkra, mikor elég volt nekem három pohár bor, többet már nem kértem. 'Nem akarok lerészegedni, Alex!' Hányszor hagyta el a számat ez a mondat.
Jó érzés, hogy én irányíthatok egy kicsit, hogy hagyja, hogy most én nyomjam őt a pulthoz. O, érzem, tudom, hogy mennyire nagyon akar, hisz fenekembe markolva húz magához közelebb, s érzem mi domborodik ott lent neki. Egyre jobban, nem bírja már sokáig, ahogy én sem. Jó érzés az is, hogy megint kezembe vehetem Alex büszkeségét, ami annyi élvezetet okozott már, csak arra nem akarok gondolni, hogy mennyi nőnek. Az a hang amit kiad, mikor kezem nadrágjába csúszik... annyira hiányzott már. Finoman simítok végig rajta, mindent csak szépen lassan, de teljesen lelassítok, mikor hajamba markolva húz el magától. Valamit rosszul csináltam? Talán nem egyezik bele? Most jön majd az a várva várt ütés, ugye jól sejtem?
- Ne kéresd magad, Alex. - vigyorogva mondom, közben kicsit erősebben markolok férfiasságára, csak, hogy tudja, most én irányítok, és tudok neki fájdalmat okozni, ahogy szenvedést is.
- Szó sem volt cseréről. - kacsintok egyet, majd végignézek rajta, pár másodperc szünet után folytatom. - Elégedj meg azzal, hogy megkapsz... újra. - kihúzom a kezemet a nadrágjából, közben folytatom. - Egy vad, heves szexre, pont, mint régen egy kiadós vita után. Vagy megint veszekedni akarsz...? - sliccét lehúzom, gombját kigombolom.- Mert szerintem átugorhatnánk azt a részt és rátérhetnénk az élvezetesebb dolgokra... - és a nadrág máris a földön van. - Már nem mintha nem élvezném a veled folytatott vitákat. - biztosan észreveszi, hogy nem véletlen beszélek most ennyit. Nyakába csókolok, kezeimmel a felsőtestén simítok végig.
- Engedd, hogy kínozzalak kicsit és bemutassam a fejlődésemet. - vigyorogva suttogom a fülébe, majd választ nem várva ereszkedek térdre, kezeim valahol köldökénél vannak. Nem voltam együtt túl sok pasival, de egy biztos: a száj-, és nyelvtechnikám sokat fejlődött, igazam van Alex?

Alex & Kylen

Mindketten féltékenyek voltunk és még csak nem is tagadtuk. Vállaltuk egymást egy buliban, nem rejtőzködtünk, hogy lophassunk a másiktól egy csókot... de akkor sem, mikor mástól loptunk, mást öleltünk, másnak a nadrágjába nyúlkáltunk, vagy más nyúlkált a mi nadrágunkba. Én sírva rohantam haza, ha megláttam, eldöntöttem, hogy elhagyom, minden egyes alkalommal, hisz nem teheti ezt velem, nem bánhat velem úgy, mint egy marionettbábuval, egy olcsó rongybabával, vagy sokkal inkább egy guminővel, akit kedve szerint dug meg, hisz nincsenek érzései, nem látja meg. Nem, én nem voltam és még most sem vagyok egy guminő. Nő vagyok, hús-vér nő, akinek kell egy kis törődés, szeretet, egy erős férfi aki mellett biztonságban ébredhet. Eleinte nem volt erőm ahhoz sem, hogy a bőröndömet elővegyek, csak feküdtem az ágyon, sírtam és mikor végre lenyugodtam hazaért. Mindig bocsánatot kért, de én csak kiabálni tudtam vele, ütöttem, karmoltam és haraptam, mint ahogy a védtelen kislányok szokták. Tetszett neki és a düh lassan élvezetté változott, a vége felé már az ajkát harapdáltam, nyakát szívtam, hátát karmoltam. Ugye neked is hiányoznak a piros nyomok a hátadról? Mint egy cica, úgy karmoltalak régen. Szinte minden vitánknak megcsalás lett a vége, amit követett a még nagyobb vita, fenyegetőzések, pofonok, kiabálás és a szex. Most is akarom, hiányzott már az érintése, hogy lefogja a kezeimet, hogy keményen bánjon velem, nem úgy mint az elmúlt pár év pasijai, akikkel megfordultam. Gyengédek voltak, mindig és hiányoltam a vadságot. Alex-szel fordítva vannak a dolgok, sokszor vad és nagyon ritkán gyengéd, de akkor az jólesik, mikor lassan, lihegve jutunk el mindketten a csúcsra, egymást átölelve, ajkaink egybeforrva.
Majdnem sittre kerültél egyszer-kétszer, pedig csak móresre akartalak tanítani, azt akartam érezd azt, amit én, mikor megcsalsz... te nem sírtál, hanem agresszív lettél, nem hagytam, hogy más is megdugjon én viszont hagytam hogy te megtehesd mással. Pedig tudom, hogy nagyon örültél volna egy kis cicaharcnak. Az, hogy azokat bántsam akikkel összefeküdtél még csak meg sem fordult a fejemben, inkább szúrtalak volna le téged. Nem ejtettem volna halálos sebet a tökéletes felsőtesteden, inkább csak egy kicsit, hogy vérezz, hogy érezz egy kis fájdalmat és megbánd azt, amit tettél. Megbántad Alex? Megbántad, hogy addig csaltál meg, amíg magadra nem hagytalak? Ugye most másképp csinálnád? Magadhoz láncolnál, amíg világ a világ, mert minket, drágám, egymásnak teremtettek, az egyszer biztos.
- Én is mérges lettem volna magamra, hidd el. A végén még rosszul csináltam volna, és volt Alex, nincs Alex! - szomorú arcot vágok, úgy nézek a szemeibe, majd halkan elnevetem magam. - Tudod, hogy nem lettem volna rá képes, ahhoz túlságosan is szexi vagy. - kacsintok, bár nem tudom minek mondom, így is van bőven önbizalma, erre ráteszek még egy lapáttal. Gratulálok, Kylen, csak gratulálni tudok.
Érzem, tudom, hogy sikerülni fog rávenni, hogy most én irányítsak, én mondjam mit hogyan hova tegyen, mit hogyan csináljon, mit mondjon... Én akarom adni most az utasításokat és makacs vagyok ebben a témában. Kezemmel már kényeztettem, számat jártatom, csak hogy ne vegye észre mennyire közel vagyok ahhoz, hogy ajkaim közé vehessem.
- Nem, mert tudod... most én irányítok. - komolyan nézek rá, szenvedélyes csókkal "búcsúzok" el tőle arra a kis időre, amíg nem fogom tudni ajkait csókolni. Vigyorogva térdelek le elé, igaz régen nem szívesen tettem ezt és most sem azért teszem, mert szeretem vagy meg túl jó vagyok benne, hanem azért, mert kínozni akarom, irányítani, tettekkel engedélyt adni neki, hogy mikor mehet el és mikor nem. Az én kezemben... khm számban van az irányítás. Ugye tetszik? Jó, hogy végre nem te irányítasz? Akár jó akár nem, ez van, ezt kell szeretni ma este.
Lassan, gyorsan, gyorsabban, nagyon lassan, újra gyorsan... Nem hagyom, hogy kezével irányítsa fejem mozgásának gyorsaságát, na meg, hogy milyen mélyre is menjen be. Nyugalom, tudom mit kell tenni, tudom, mikor vagy közel, és hogy szenvedj kicsit lelassítok, sőt abba is hagyom, csak hogy ne tudj elélvezni idő előtt. Felállok, megtörlöm a szám szélét, majd újra megcsókolom.
- Nyugodj le kicsit, nem akarom, hogy két perc után cserben hagyj. - suttogom, majd tovább csókolom még egy rövid ideig. - Itt akarom a pulton. Azt akarom, hogy behozd a lemaradásodat és juttass el oda, ahol te vagy most, hogy aztán együtt mehessünk tovább. - milyen költői vagyok, tejóég. Vigyorogva ajkamba harapok, majd lassan letolom a nadrágomat, ki is lépek belőle és felülök a pultra. - Na? Használd a nyelvedet! Kérlek mondd, hogy még mindig olyan jó vagy, Saint Paul-ban minden pasinak ügyetlen nyelve van. - vigyorgok, miközben elfekszem. A bugyi levétele az ő dolga. - Ja és egy szabály van: ne játszadozz velem úgy, ahogy én az előbb veled, nem teheted! - a plafont bámulom egy kis ideig, majd lehunyom szemeimet, s úgy várom, hogy Alex a dolgához lásson: kényeztessen engem, úgy ahogy én akarom, de tudom, hogy nem így lesz, tudom, hogy át fogja venni az irányítást, ahogy azt is tudom, hogy vissza fogom szorítani, egy éjszaka erejéig legalább.

Alex & Kylen

Vajon elég erős vagyok? Van elég lelki erőm, hogy annyi év után visszautasítsam, parancsoljak neki és ne adjam át magam az élvezetnek? Szikrázik közöttünk és körülöttünk a levegő, érzed édesem? Érzed, hogy mennyire egymásnak lettünk teremtve? Saint Paul-ban talán csak azért nem jöttek be a pasik, mert egyikük sem volt olyan vad, mint te. Mindegyik gyengéd volt velem, mindannyian édes kis becézéseket súgtak a fülembe, lassan csináltak mindent, volt hogy égő gyertyákkal várt az egyik srác, rózsaszirmok mindenütt, és az az illat... majdnem megfulladtam az illatosítógyertyák tömény szagától. Téged akartalak, mindig rád gondoltam, mindenkit hozzád hasonlítottam. Elvileg mindenkinek van valahol egy elveszett ikertestvére... Alex, neked nem Saint Paul-ban van, az biztos.
Fájdalom nélkül éltem ott, nem fájt a testem minden egyes része, nekem nem. De emlékszem, sokszor kiborultam szex után, sokszor sírva, kiabálva küldtem el őket, a saját ágyukból a srácokat, volt aki makacsabb volt, maradni akart, és felcsillant a szememben a remény. Azt akartam, hogy lefogjon, hogy ne hátráljon meg, mikor felé repül egy könyv vagy bármi, amit találok az éjjeliszekrényben. De mikor hozzácsapódott elment. Szót fogadtak nekem. Belőlük a vadság, kegyetlenség hiányzott, belőled meg a szófogadás hiányzik. Verekedtem, ütöttem őket, volt, hogy még vér is folyt. És mit kaptam cserébe? Férfias könnyeket, bocsánatkéréseket, bűnbánatokat. De hát nem tettek semmit! Pont ez volt a bajom, a semmittevés. Nem volt izgalom, se egy kék folt a testemen, amit ha megnyomok nevetek, mert olyan viccesen fáj. Téged majdnem megöltelek, és mit kaptam? Egy vad, felejthetetlen estét, igen, Alex, te tudod mit akarok és mikor.
- Azért ölni nem tudnék... csak ha baleset. Ha megmozdultál volna, rossz irányba, az a kés eltalál és nem lett volna szex. - rázom a fejemet, belegondolni is rossz. Szerencsére Alex nem mozdult bele, megúszta ép bőrrel. A lelke mélyén biztosan tudta, hogy megölni nem akarom, túl jó az ágyban, túl szexi és... mi lenne velem nélküle? Belebolondulnék. Bár sokan már így is őrültnek találnak.
Pont mikor letérdeltem, pont mikor a lényegre térnék visszatart. Jól vagy, Alex, minden oké? Talán eddig tartott az, hogy én irányítok, vagy mi? De nem az történik amire számítok, szavait nem teljesen értem, gondolataim túl hangosak. Csak a 'vigyázz' szót tudom leolvasni a szájáról így mikor elengedi a hajamat csak annyit válaszolok, hogy:
- Úgy lesz! - majd a lényegre térek. Kényeztetem, hallani akarom... oh, igen, már hallom azokat a felhördüléseket, amik az élvezet jelei. Élvezi, fejlődtem, már nem a pár évvel ezelőtti kissé ügyetlen Kylen szájában érezheti magát. Még mindig nem szeretem ezt csinálni, de a hangokért megéri. Meglepő, hogy még csak bele sem túr a hajamba, már csak megszokásból, nem irányítva engem, csak hogy érezzem mennyire jó vagyok. Érzem mikor kell abbahagyni, volt egy kedves srác a szülővárosomban, akit már pólyáskorom óta ismerek, ő tanítgatott engem, rajta kísérleteztem ilyen téren. De ő is csak egy nyálas ficsúr volt, mint a többi.
Mikor felállok és megcsókolom... megint olyan, mint régen. Fenekembe markol, tudja mennyire szeretem, mikor ezt csinálja. Ha nem lenne rajtam nadrág, talán már most az én előjátékomat kihagyva térhetnénk a szexre, eléggé készen állok rá, de a ruha akadályoz.
- Ezentúl se tedd. - suttogom a csók után ajkaiba. Jelzem, hogy készen vagyok, nadrág nélkül ülök a pulton, piros csipkés tangámat megvillantva kicsit szétnyitom a lábaimat. Gyere csak és juttass el oda, ahol te most vagy, fel, fel a csúcs felé. Beleborzongok minden egyes kis érintésébe, nem tudom mit akarok, de az, hogy én irányítok már felejtős. Tegye azt, amit akar, de addig nincs szex, amíg én azt nem mondom. Tangám a földön hever, felszisszenek ahogy közelebb ránt magához. Ujjaim a combjaimba véste, végre valami fájdalom.
Utólag belegondolva jövök csak rá, hogy általánosítottam az összes pasit Saint Paul-ban, csak azért mert 8 emberben csalódtam ott. Nem, nem feküdtem össze mindenkivel, csak pár emberrel. Érzem, hogy mindjárt elkezdi, az első nyelvcsapás, oh, igen! Már ennyitől megfeszül a testem, de csak egy pillanatra. Sosem fogtam vissza magam ilyenkor, olyan hangerővel nyögtem, ahogy jött, és most kicsit hangosabb volt, mint régen... pont olyan hangos, mint mikor először csinálta ezt velem. Ujjait is beveti, csípőmet kicsit megemelem, hogy közelebb legyen hozzá, jobban odaférjen a nyelvével.
- Csak a nyelvedet! - nyögöm hangosan, de nem fog engedelmeskedni, tudom. Miért nem? Mert tudja mennyire élvezem az ujjait magamban és mennyire vágyok arra, hogy mással helyettesítse. És abba is hagyta, ennyi volt, pedig már majdnem elértem a célomat, hangos nyögések közepette. Közelebb ránt magához én meg észhez térek, felülök, szemeibe nézek.
- Ne tedd! - komolyan, szigorúan mondom. - Megegyeztünk és még nem tartunk itt. - egy gonosz mosoly jelenik meg az arcomon, finom csókot lehelek ajkaira, majd lejjebb csúszva nyakához hajolok, finoman megharapom, szívom, csókolom, közben hátra fele döntöm, én akarok felül lenni. Hihetetlen milyen hosszú ez a bárpult, hogy így elférünk rajta, semmi lecsúszás, ide-oda helyezkedés.
- Mi hiányzott a legjobban, Alex? Én, a verekedés, az erőszak? Vagy csak egy szőke lány, akit az ujjaid köré csavarhatsz és kedved szerint dughatsz? Ha a második, akkor nem sokat nyertél velem, már nem az vagyok, mint régen. Nem fogom minden apró kis kérésedet teljesíteni. - suttogom fülébe, de ebből vajon mennyi igaz? Csak pár nap kérdése, és megint itt fogok lakni, vele, megint lesni fogom minden kis kívánságát és tűrni a megaláztatást, hogy én vagyok az a lány, akit bármikor megcsalhat, utána egy vita után sokkal jobb szexben lesz része, mint bármely másik kis ribanccal. Ezt akarod visszakapni Alex? Mert nekem ez minden vágyam, csak ne csalnál meg újra és újra. Ne vegyél virágot minden nap, de néha azért elvihetnél vacsorázni, hogy aztán mindenki mást leszarva elvonulhassunk a mosdóba, majd a kocsiban kétszer és végül itthon. Ez minden vágyam, hogy minden olyan legyen, mint régen, csak kicsit más.

Alex & Kylen

Vicces volt lényegében az összes régi barátommal lefeküdni. Vicces és bosszantó volt, hogy nem voltak elég férfiasak nekem, hogy tapasztalatlanok voltak én meg csak egy tökéletes kielégülésre vágytam, amit nem kaptam meg. Még részegen sem egy buliban, pedig akkor könnyen megy, és a helyi menőcsávóval mentem be a mocskos mosdóba. A helyi menőcsávó, aki tíz perc után elment és otthagyott engem. Aztán mikor én is visszatértem rám tapadt, azt mondta jó volt. Neki biztosan, nekem nem eléggé. Az nem gáz, ha a srác megy el előbb? Alex mindig kitartott, volt hogy könyörögtem neki, hogy hagyja abba, mert belehalok a többszörös orgazmusba, de ő még bírta. Lassított, gyorsított, kibírta a végsőkig, aztán gyorsan újjáéledt és jöhetett a következő kör. Az a sok, kemény dugás, mennyire hiányzott.
Erőszak, foltok, fájdalom, véraláfutás, harapás, csípés. Mindez hiányzott az elmúlt három évemből. Miért csak most jöttem vissza? Miért nem előbb? Mi tartott vissza engem? A büszkeségem? Hogy nem bírom elviselni, hogy mindig félrekefél? Szeretem? Vagyis inkább... szerelmes vagyok belé? Alex visszafogad, szüksége van rám, ahogy nekem rá. Biztos vagyok benne, hogy nem talált még egy olyan csajt, mint én. Mivel nincs még egy olyan. A lányok többsége a romantikát szereti, az örök szerelmét keresi... nem csak a jó szexen jár az esze.
Nem szeretem a papucsokat, tudja jól, ezért nem fogja azt tenni, amit mondok. De én is ezt akartam, nem? Hogy ne tegye, tegye az ellenkezőjét, hogy még izgalmasabb legyen, szegje meg a szabályokat, amiket állítok neki, törje át a falat, amit felhúzok. Tegyen dühössé, amiért újra és újra megszegi a szabályaimat. Igen, ezt akarom. Dühös akarok lenni, és nem azért, mert nem elégít ki. Hanem mert durva és jó. Durván jó.
Ölni? Én? Soha. Vannak azért határok, amiket nem szabad átlépni, és ez pont egy ilyen. Nem akarok menekülni a zsaruk  elől, nem akarok börtönbe kerülni. Azok a nők, akik odakerültek, bent sokkal durvábbak, mint a pasik. Erőszakosabbak. Kegyetlenek. Náluk nem az a max, hogy megdugnak a zuhany alatt, és megúszod annyival, hogy egy kicsit beverik a fejed és nem tudsz nagyon ülni meg járni. És ez sem fordul elő náluk túl gyakran. A lányok, sok kiéhezett nő, akik évek óta nem dugtak egy jót. Ott újnak lenni... durva.
- Félek a börtönben lévő nőktől. - vigyorgok rá. Meg tudnám védeni magam, biztos vagyok benne, de az évek alatt elfáradnék, az elején meg... nem tudom még hogy ott hogyan és mit lehet, újként nem beavatnának, bevezetnének a dolgokba, hanem kicsesznének velem. Mert a nők ilyenek.
Látom a szikrát, a féltékenység szikráját a szemében. Legszívesebbek kiszedné belőlem az összes srác nevét, akivel az elmúlt pár évben voltam, akik nem elégítettek ki, s akik megdugtak engem. Tudom, hogy visszafogod magad, tudom, hogy titkolni akarod a féltékenységedet. De előttem nincsenek titkaid, mindent tudok rólad, ismerlek már eléggé ehhez. Kitekernéd a nyakukat? Mérgelődsz magadban, mert nem akarod, hogy tudjam, hogy valójában szeretsz engem. És nem azért dugtad meg azokat a lányokat, mert velem nem volt jó... hanem mert még jobbat akartál tőlem, te is ismersz engem, szinte ugyanolyanok vagyunk, csak én gyakrabban mutatom ki a féltékenységemet. Én minden egyes alkalommal, te eddig csak egyszer-kétszer tetted meg, mikor éppen a szemeid előtt táncoltam egy sráccal, majd löktem a falhoz és smároltam le. Figyeltelek közben, vártam, hogy elpattanjon a húr, s keményebben tégy a magadévá, mint ahogy az a srác tette volna.
A fenekembe markol, erősen, talán nyoma is marad, és megcsókol. Az a tipikus 'dugjunk már' csók, amibe belemerülsz és észre sem veszed, de már anyaszült meztelenül vagy a másik előtt, készen állva mindenre, ami csak lehet. Izgatott vagyok, érzem magam alatt, hogy már nagyon rám fér egy Alex-es este. Sok este. Talán egy élet. Újra akarom kezdeni, újra vele akarok lenni, csak előtte egy kis játék, aminek én vagyok az ura... vagyis úrnője. Na persze, már most kicsúszik a kezeim közül az irányítás.
- Hogy mi a jó? Szeretnék egy kicsit játszadozni, mielőtt minden újra a régi lesz. - és el is szóltam legnagyobb vágyamat. Igen Alex, jól hallottad, azt akarom, hogy minden a régi legyen, apró változásokkal, de azt majd később. - Nem akarok bizonyítani semmit, csak élvezni akarlak. - hatalmas vigyor kúszik az arcomra.
Készültem, bizony hogy készültem. Akárki ismer, mindenki tudja, hogy sok év után, mikor újra találkozunk ki nem hagynánk egy szexmaratont. A lakás minden egyes kis pontján. Itt a bárpulton, majd a földön, a szőnyegen, a kanapén, a falnak csapódva, a konyhában, a fürdőben, a mosógépen, miközben az centrifugán van... hm, érdekes. A szobájában, mindenhol. És ha elmegyek innen talán akkor még egyet búcsúzóul a bejárati ajtónál és egyet a kocsijában, mert csak hazavisz, aztán mielőtt kiszállok, és tuti hogy bejön hozzám, szóval még az én lakásomban is, körbe-körbe, mindenhol. Élveznéd, mi?
Elvesztettem. Mondtam hogy csak a nyelvét, de nem törődött a szavaimmal, magasabb szintre lépett, ujjait is bevetette. Nyögéseimet miért is tartanám vissza, a szomszédok nem érdekelnek, 3 éve nem hallottak engem, hát most visszatértem. Még egy nyögés és minden elcsendesül. Alex magához ránt, majdhogynem belém is csúszott, de még nincs itt az ideje. Megint hallgat rám, nem erőszakoskodik, ami kicsit bánt, de jó, hogy újra nálam van az irányítás. Finom csók az ajkaira, egy kis harapdálás, szívás a nyakára, közben hátra fele döntöm finoman, és lassan. Mocskos szavak hagyják el ajkait, mire elmosolyodok. Kérdésemre válasza viszont szíven üt, a mosolyom is eltűnik.
- Akkor ő most miért nincs itt? - felhúzott szemöldökkel figyelem mit válaszol, addig nem is csinálok semmit. Vagyis nem csinálnék, de fenekemre csap, újra elvigyorodok. Nem adom meg neki amit akar, nem leszek dühös. Játsszunk Alex, játsszunk keményen, ha ezt akarod.
- Miért nem markolsz bele? Jó keményen... - vigyorgok, lehajolok hozzá, és vállába harapok. Saint Paul-ban nem mertem megharapni, vagy megkarmolni, ütni azokat a kis törékeny porcelánfiúkat. Hiányzott már ez is. Nem harapok erősen, sőt, utána még meg is puszilom a halvány harapásnyomot. Végigsimítok rajta, majd lejjebb csúsznak ujjaim karjára, kézfejét megfogva felemelem feje mellé, s összekulcsolom ujjainkat. Micsoda romantikus pillanat.
- Szerettél te engem egyáltalán vagy csak egy dugópajti kellett? Vártad ezt a pillanatot, hogy visszajöjjek hozzád? - komolyan kérdezem, majd összekulcsolt ujjainkra pillantok. Én vártam és akarok folytatást, várom a választ és reménykedek egy jó kis közös jövőben, ami nem olyan lesz mint volt.

Alex & Kylen

Mással dugni, azzal a tudattak, hogy valószínűleg ő is ugyanezt teszi nem volt túl jó. De az élveztem, élvezni akartam, mert akárcsak ő én sem bírom sokáig szex nélkül. Azt kell szeretni ami van, és igen, volt akitől undorodtam... arra két gumit is húztam és mellőztem az orális kielégítést illetve a csókot. Így egész élvezhetővé tudtam tenni, és csak azért nem nyögtem szex közben soha sem Alex nevét, mert egyikük sem tudott úgy kényeztetni, ahogy ő. Ha be is csuktam a szememet, nem tudtam elképzelni, hogy éppen vele vagyok.
Egyetért velem, megérti, hogy félnék én a börtönben, akármilyen agresszív is vagyok. Nekem nem ott van a helyem, hanem az ő ágyában. De így? Nem bírom, ha én irányítok. Jó lenne, de unatkozok, unom, nincs meg az izgalom, hogy könyörögjek neki, azért, hogy ne hagyja abba. Kedvesen belement, de ha vissza akarja venni az irányítást, csak egy kicsit fogok ellenkezni.
- Mi az, hogy nem lesz olyan, mint régen? - fájnak a szavai, fáj, hogy ajkaimba suttogja ezt. Körmeimet végighúzom mellkasán. - Kár. - nem tudok mást mondani, elmenni meg nem fogok, túlságosan kívánom. De mi lesz reggel? Vagy még most este? Lelépek. És nem fogok visszajönni, nem fogok futni utána. Azt akarom, hogy érezzen egy kis fájdalmat.
- Csak kíváncsi voltam meddig bírod ezt az ostobaságot. - fölé mászok, figyelek rá, várom a válaszát... hol van a lány? Hol van az a csaj, akit kedved szerint dughatsz, Alex? Válaszára felegyenesedek.
- Tudod mit? - nézek rá. - Hívd ide őt, és vele dugj, ne velem. - lemásznék róla, de nem visz rá semmi. A vágy eluralkodik rajtam, nem akarok már beszélni vele csak gyorsan túlesni ezen, hogy magam mögött hagyhassam. Talán újra kellene kezdenem valaki mással. Mondjuk azzal a sráccal, aki mellettem ült a repülőn, és akivel bepréseltük magunkat abba a szűk kis mosdóba, már ha annak lehet nevezni.
Önbizalom hiányos csitri? Túlzásokba esel, én csak megkérdeztem valamit. Felszisszenek, hogy hajamba markol, elszoktam én már ezektől. Az viszont megnyugtató, hogy nem csak egy dugópajti voltam, tehát éreztél valamit irántam... valami igazit. Megkönnyebbülök, ahogy elengedi a hajamat, de megint elszomorodok, mikor mondja, hogy nem várt. Mi van veled Alex? Döntsd el, hogy mit érzel, mit akarsz, ne terelgess engem fel a hegyre aztán le a völgybe, mert nem jó, hogy nem tudom mi van.
- Ne haragudj rám, amiért elhagytalak. - kezeit feje fölé viszem, megcsókolnám, de nem tudom. Megszorítja a kezeimet, s maga alá fordít. Figyelem a szavait, elvigyorodok, nem is tudom min.
- Én... - de örülnék, ha be tudnám fejezni ezt a mondatot, de a hirtelen jött érzés, hogy újra együtt vagyunk... inkább csak nyögni tudok, nem beszélni. Érzem, hogy szorítása lazul a csuklómon, arcát egyből kezeim közé veszem.
- Semmit sem változtál. - nyögöm, hajába túrva megcsókolom, ajkába harapok, erősen. Kezd minden olyan lenni, mint régen, megint érzem, hogy kezdek dühös lenni. - Ahogy én sem! - suttogom, lábaimat dereka köré fonom, egy határozott mozdulattal felülök, így mondhatni én diktálom a tempót, és kicsit gyorsítok. De csak egy kicsit, hogy aztán leszállhassak róla, akármennyire is nehezemre esik.
- Mi nem változtunk, de már semmi sem lesz olyan, mint régen. - suttogom a fülébe. Ledöbbentél? Tudom mi fog most jönni, erőszakoskodni fogsz és a kényelmetlen pultról végre leszállsz. Ahogy én már megtettem, mert már azon vagyok, hogy összeszedem a ruháimat. Lehajolok a földön lévő piros tangáért, hogy felvegyem, de még le vagyok kicsit lassulva, remegnek a lábaim. Mikor fog már a falnak nyomni, vagy felkapni és a kanapéra dobni? Mikor akad a kezembe egy pohár, könyv, vagy bármi, amit hozzávághatnék? Ugye most nem fogja hagyni, hogy lelépjek? Csak szeret, egy kicsit... annyira, hogy legalább lezárhassuk. Remélem nem vár addig, amíg felveszem a tangámat, amit már a kezemben tartok. Háttal állok neki, nem akarok a szemeibe nézni. Igen, beismerem, hogy féltékeny vagyok, és legszívesebben hozzávágnék valamit, de most nincs itt semmi. Én sem akarok már itt lenni, így, hogy nem csinál semmit... Vagy csak ilyen lassan telik nekem az idő és valójában még egy persze sincs, hogy eljöttem tőle a pultról?

Alex & Kylen

Látszólag, ha egy nő dühös akkor nem érzi jól magát. Ha dobálózik, ha megüti a barátját, biztos rosszul érzi magát, nem? Általában így van. De én egy cseppet sem voltam benne az 'általában így van' csoportban. Én imádtam, mikor kiabálnom kellett, mikor megüthettem őt, mikor hozzávágtam egy könyvet, poharat, bármit. Tudtam, hogy mi következik utána és ezért szerettem annyira. Tudtam, hogy a heves vitánk vad szexbe fullad és annál jobb nincs is. Élvezed, egy kicsit talán fáj is, de is tudsz a másik félnek fájdalmat okozni.
De vannak dolgok, amik számomra ezeken túltesznek, amiket már nemhogy nem szeretek, egyszerűen utálok... és ez a megcsalás. Hogy otthon vár a barátnőd és te más nővel hemperegsz. Nem voltunk házasok, de rosszul esett, hogy nem elégszik meg velem. Neki mindig több kellett és ezt nem bírtam. De azzal hogy eljöttem, nem csak neki tettem rosszat, már ha rosszul esett neki, hanem magamnak is. Megvontam magam tőle, amit nehezen bírtam az elején és a végén is. Remélem minden egyes nap csuklottál, Alex. Remélem tudtad, hogy én gondolok rád és visszagondoltál, legalább egy pillanat erejéig. Ugye így volt? Mondd, hogy még mindig érzel valamit, valami olyasmit, amit akkor is. És ezek az érzések felém irányulnak, nem afelé a ribanc felé, akiről itt beszélsz nekem.
- Szólj, hogy mikor jön... én itt leszek, ő meg majd elmegy. Sosem szerettem rajtad osztozkodni. - kacsintok egyet, mert miért ne? Úgy teszek, mintha nem bosszantott volna fel, pedig marhára így tett. Erősen fogja a csípőmet, talán fél, hogy elmegyek? El is fogok, ne aggódj kedvesem. Szépen elalszol, és mire felkelsz nem az lesz, mint régen, hogy csinálok reggelit, vagy bármit... eltűnök, nyomtalanul, hogy aztán újra felbukkanhassak. Vagy ne. Ha Alex így halad tovább kéne lépnem, nem? Lassan gyerek, meg hasonlók. De őszintén, bárki is el tudna engem képzelni anyaként? Nem, nem vagyok én olyan lány. Nekem a vadság kell és a vadsághoz nálam hozzátartozik Alex.
- Nem kéne haragudnod. - simán elfelejthetnéd, nem gondolod? Örülj, hogy most itt vagyok, és használd ki az alkalmat. Erőszakoskodj, igen, azt szeretem. De amit nem szeretek az a megszakítás. Még ha folytatódni is fog reményeim szerint, meg kell szakítani, mert már semmi sem lesz ugyanolyan, mint régen. És ez bánt, elszomorít. Leszállok róla, pont mikor begyorsítottam és a földön lévő tangámért hajolok le. Hallom a lépteit, sírhatnékom van, ahogy átkarol, egyik keze melleimet a másik köldökömnél pihent meg. Majd a lentebbi kéz még lejjebb siklik.
- Csak reméltem, hogy nem engedsz el. De te mondtad, hogy nem lesz olyan, mint régen... úgy meg mi értelme van? Nem bírom elviselni, hogy rajtam kívül mást is megdugj. - sóhajtok. Megadtam magam, kifakadtam neki és elmondtam mit érzek.
Ahogy keze lábaim közé siklik... megremegek, mintha kicsúszna alólam a padló, neki dőlök, csukott szemmel, mély levegőt veszek számon át.
- Nem tagadok én semmit. Imádom, amit velem művelsz. - elvigyorodok egy pillanatra. Mit ki nem hoz belőlem az izgalom, hogy végre megint az övé lehetek és ő az enyém. A kanapén végzem, négykézláb, még pucsítok is neki, ezzel üzenve, hogy 'oké, megadom magam'. Magára húz, érzem, hogy már majdnem bennem van, de még nem. Legszívesebben megmondanám neki, de nem nagyon tudok beszélni és ez felbosszant. Közelebb tolom magam felé, jelezve, hogy csinálja már, de még nem. A hideg ráz, ahogy végigsimít a hátamon, egészen a hajamig, nem is egyszer. Aztán kézbe veszi a hajamat és hátrahúz egy kicsit. Kezeim már nem érintik a kanapét, szívem hevesen kezd el verni. Tehetetlennek érzem magam, csak várok arra, hogy végre magáévá tegyek és olyan, mintha már nem is a régi lennék.
- Mikor nem voltam a tied? - nyögöm ki halkan, de azért nem suttogva. Felnyögök és ezzel ki is egyenesedek, hátam mellkasához simul. Úgy érzem menten elmegyek, pedig még hosszú az este, nem kéne ilyen hamar. Egyik kezemet felemelve végigsimítok arcán, majd tarkóját megragadva húzom magamhoz, hogy megcsókoljam. De nem finoman, nem is csak egy puszit adok neki, hanem rendes csókot, ami után még bele is harapok az ajkába, erősen, talán még holnap is érezni fogja. Néma zene ütemére mozgunk, mintha táncolnánk. Milyen csodálatos tánc ez.
És milyen hirtelen szakítom is meg, azzal, hogy gyorsan előre dőlve megfordulok... jobban szeretem szemből. Felülök, pont annyira, hogy magamra húzhassam, széttárt lábaim közé és újra megcsókolhassam. Azt akarom, hogy harmadjára is belém hatoljon, és még nem történt meg, de körmeim már hátát tépik, azt akarom, hogy kemény legyen, hogy kapjon fel és nyomjon a falnak, vagy egyszerűen csak lassan, de keményen és mélyen hatoljon belém. Vegye kis és tegye vissza, újra meg újra.