Juliette Zara Rosier

Karakter személyisége

Én vagyok a lány, akit mindenre használt már az élet, s aki mindenre használta már az életet. Nem mondom, tapasztalnak magam, mert hiába próbáltam ki rengeteg területén magam, úgy érzem, hogy semmit nem tudok, nem értek semmihez. Igazából azt sem tudom, hogy van-e még „Én”. Nem fekszem le ugyan azzal az arccal, nem kelek ugyan azzal a névvel. Nem ártom bele magam túl mélyen semmibe, csak éppen annyira, hogy fogalmam legyen a dolgokról. Az élet egy nagy színház és én már jó ideje a főszerepet játszom a függöny előtt. Gúnyákat öltök magamra, szakadtat és ragyogót, élettelent és drágát, törékenyt és átlátszót, aprót és lepedőnek használhatót. A saját színházam, az egy személyes színházam. Itt én választom ki a következő napra kitűzött darabot, én írom a szöveget, választom meg a helyszínt, öltöm fel a szerintem legmegfelelőbb jelmezt, tervezem meg a koreográfiát, s a súgólyukat elfelejtve rögtönzök. Ha nem is hiszi, aki olvassa, de előre megírt forgatókönyvem van. Nem teszek semmit anélkül, hogy ne tervezném el a másnapi munka menetét. Nem akarok hibákat ejteni. Mert hiába mondták annyiszor fellépés előtt, hogy nem baj, ha hibázunk, csak ne akadjunk meg, mert a néző nem tudhatja, hogy mi áll a szövegben, csak a színésznek kell jól improvizálnia, hogy menthesse a bőrét, én mégis úgy gondolom, hogy nem csaphatjuk be a nézőtéren ülőt. Nem kaphat mást, mint aki előző este nézte meg ugyan azt a darabot. Ezért járkálok gyakran száradó körmökkel, számban fityegő cigarettával szemeim elé tartott hosszú sorokba szedett, betanulandó kifejezésekkel egy lapon fel-alá lakásom nappalijában.
A rengeteg készülődés miatt nem marad időm semmire. Állandó késésben vagyok, ezért ha hazamegyek öt percre, minden cuccom a földön végzi, s a konyhám is ezért néz ki úgy, mint egy múltbéli csataszíntér, melyre még a jövő nem tehette rá kezét. A különbség mindössze annyi, hogy nálam talán csak döglött egeret találni, nem vérbe fagyott katonák holttestét. De ha jobban szétnéznénk, lehet, hogy még emberi maradványokat is találhatnánk… na, jó nem, ez már abszurd túlzás, hiszen az, hogy tolvaj vagyok, aki mára már tökéletesre fejlesztette e képességét még nem jelenti azt, hogy szívtelen gyilkos is lennék. Tény, hogy kevesebb érzés jár át, mint egy átlag embert, nem foglalkozom annyit a családommal, mint illene – mert hát az egyetlen kapcsolat köztem és a hatvanas éveikben járó milliárdos szüleim között az az egyetlen SMS, amit karácsonykor küldök nekik egy utcai telefonfülkéből, nehogy eszükbe jusson felkeresni kislányukat -, nem művelek olyan mindennapi dolgokat, mint a barátnőkkel együtt lógás, diszkóba járás, könyv kölcsönzés, flörtölés a közeli kávézóban, dugás a benzinkúton… maradjunk annyiban, hogy az életem nem egyszerű. S nem azért, mert bárki is megnehezítette, csak éppen búcsút intettem a kényelemnek, amit az otthoni kúria nyújtott.
Mindig is kleptomániás voltam. Ebből nem lehetett kigyógyítani. Pszichológustól pszichológusig jártam anyámék kérésére, de ha a betegség, és a kényszer érzet el is múlt, ami együtt járt a birtokba vételt követően, akkor is maradt bennem valami űr, ami arra ösztökélt, hogy folytassam jól berögződött életvitelemet. Azóta kedvtelésből csinálom.
Mára egész új lehetőségeket fedeztem fel az életben, melyeknek köszönhetően gyors ütemben haladok az álmaim beteljesítése felé. Mióta rájöttem, hogy luxus prostituáltnak lenni nem olyan közönséges szakma, mint azt a prűd szüleim lefestették előttem, azóta egészen belelovaltam magam ebbe az elfoglaltságba. Még mindig szívesebben játszom meg magam egy hálószobában szerepjáték közben, minthogy ezer ember előtt egy hatalmas színpadon hallhatatlan irodalmi szöveget szavalok.
Hogy dacból teszem még mindig? Vagy már csak a függetlenség vágya hajt? Még nem döntöttem el. De senkiért nem hagynám abba ezt az életformát. Sajnálom rendfentartók, akik próbáltok jó útra téríteni. Én így akarok élni. És bármit tehettek velem. Önmagam fogok maradni!

5 dolog, amit szeret:
❥ Mentolos fogkrém
❥ Cigaretta
❥ Pénz, gazdagnak lenni
❥ Lopás
❥ Szex
❥ Milliárdos kliensek
❥ Magamutogatás
❥ Billiárd
❥ Színház

5 dolog, amit nem szeret:
✘ Semmit, ami fehér
✘ Előtte járnak egy lépéssel
✘ Csokoládé vagy bármilyen édesség
✘ Alsónemű - olyan kényelmetlen
✘ Romantika
✘ Mr. Cross

Gyengeségek:
✘ Pénz – vonz magához, nem tudok nemet mondani neki.
✘ Szex - elég nehezen mondok ellent azon férfiaknak, akiknek dagad a pénztárcájuk.
✘ Alvás – rossz alvó vagyok, nem mintha túl sok időm lenne e dolgot űzni.
✘ Igaz mondás - nem tudok magamról beszélni, nem tudok nyíltan beszélni magamról.

Erősségek:
✘ Higgadtság - minden helyzetben nyugodt tudok maradni. Engem nem tudsz kihozni a sodromból.
✘ Hajlékonyság - khm. Sok helyzetben tudom hasznosítani.
✘ Gondolkodás és beszéd

Karakter kinézete

Nem túlzás, ha azt mondom, minden reggel más emberrel nézek farkas szemet arcmosásnál a tükörben. Tekintve, hogy nem tudok sokáig egy helyben maradni, viszont a kilétemet szeretem homállyal elfedni, arcomat pedig vastag sminkkel, így nem vagyok benne biztos, hogy a „Viszontlátásra” köszönés nálam elfogadható.
Tegnap lehettem a vezérigazgató egyetlen leánya, vagy éppen az ezredes elkényeztetett fruskája, ma már egy szakadt ruhákba öltözött kitaszítottal vagy egy testét áruló, könnyűvérű cafkával kell találkoznod.
A fésülködő asztalomon jó pár színű és fazonra nyírt paróka áll. Minden nap kedvem szerint válogathatok közülük; eleget sikerült kicsempésznem a színházból, hogy az év háromszázhatvanöt napján át mindig másnak tűnhessek. A sminkes paletták, ecsetek, kenceficék ugyan csak elmaradhatatlan részei az asztalomnak. A tucatnyi kontaktlencse, melyeket dettó kedvemre variálhatok, a műszempillák mind ott sorakoznak csak arra várva, hogy őket használjam fel, s általuk egy egészen új ember legyek napfelkeltekor.
Ruhatáram is változatos. Mind a színek, fazonok, stílusok terén.
Ha valaki azt kérdezné, hogy milyen voltam a húszas éveimet megelőzően még általános leírást adhatnék magamról. Szőkés barna, egyenes tincsek, mézbarna íriszek, kellően vastag és csókolni való ajkak, határozott vonású orr, erős arcvonások, s sokat sejtető mosoly.
Ami nem változott azóta sem az a testalkatom. Sokat futok és tornázok. És nem, nem csak akkor, ha éppen a zsaruk elől menekülök. A múltamnak köszönhetően hajlékony vagyok és vékony, ráadásul a mai napig jól tartom magam. Nem hiába vagyok még mindig szabad lábon. Magasságom nem haladja meg a százhetven centit, ez már régóta szívfájdalmam. De legalább átlagosnak mondhatom magam, és magassarkúakkal könnyen változtathatok rajta.
Testemen pontosan négy apró tetoválás van, melyek mind jelentéssel bírnak. Kettőt fehérnemű takar, egy a combomat öleli körbe, egy pedig a lapockámra lett rajzolva. Ha érdekel, hogy mit ábrázolnak nézd meg őket magad.

Történet vagy szerepjátékos példa

Mit tettél?
Egy hangot reméltél. Éles, a csöndet ezer szilánkjára szabdaló megtébolyult hangot. Cipősarkak szapora kopogását, sebtében megtépázott levegővételeket, földre rogyó ember-képet vártál, éles sikoltást, a jól ismert vonzó arcon végigcsorduló fájdalmas könnycseppeket, élénken tündöklő, kínzó érzések leplétől elfedett sötétszürke íriszek lélekbe tipró pillantását, egy kegyvesztett, mégis holtáig könyörgő lelket vártál.
Ehelyett kaptad arcod köré a fehér fátylat, melynek súlya alatt meg-megremegtél, látásod időnként elhomályosult, mert a néma csend, melyen nem hatolt át csupán a hideg selyem kelmék suhogása, a templomi orgona keservesen ordító fuvoláiból felszakadó imádsághangja, értéktelenné tett.

Mit tettél?
Hiúságodat törte százegyszer százszor-tört varázs, mikor hitted, hogy kell még szebb megfogalmazás. Vártál édes szókra, kecsegtető ölelésekre, kacér mosolyokra, birtokló kifejezésekre.
Érdemet nem adtál kedveseid kezébe, hitegetted a szenvedőt, kicsúfoltad a reménykedőt, megtörted a nehezen feloldódót, kínoztad a sóvárgót, megtagadtad az adakozót. A szegénytől elvettél, csak a gazdagnak adtál, s most nézd meg hová jutottál.

Mit tettél?
Megbocsájtás helyett nyertél elbocsátást, s el sem hiszed, de magadra maradtál. Játszottál gyermekként, nevettél, mint ártatlan Júdás, s Jézus lába elé borulva vársz feloldozást. Keze érinti homlokod, Te bűnös mocsok!
Szavaid torkodra forrnak, s a jeges kietlenségben szíved kies tája beleveszett.

Mit tettél?
Ha hitted, hogy még mindig tartalak, s hitted, hogy kell még elbocsáttatás, legyen koporsód menyasszonyi szűzi ruhád, melletted álló férfi áhítozása mindennapi újabb gyilok, karjai elföldelő szent humuszod, mosolya sírod felett énekelt szózat.

Mit tettél?
Elbuktál. Most kell magadra venned palástod, mert még lesz hidegebb is. Fájdalmad első hulláma lábadról ledöntött, de holnap még jobban fog fájni. Mással csattant csókok emléke kísért majd éjjeleken, kapzsiságod árja fedi el előled életedet. Lehettél volna boldog, nem kellett volna, hogy fájjon. Lehettél volna kedves, nem kellett volna, hogy elmarjon.
De meghalni meg kell, csak te előbb választottad ezt, mint az életet.

Mit tettél?
Eltemetted magad azon a napon, hogy ajkad igent rebegett, s a szívedre terített pókháló hűséget melengetett. Az oltár egyszerre lett utolsó úrvacsorád helyszíne, ahogy jeggyűrűd házasságod a halállal pecsételte meg.

Mit tettél?
Nászajándékként kaphattál volna kincseket, ehelyett érintetlen ágyad már csak véres tőrök fekhelye. Nem fekszik melléd többet már boldogság, gyötrelmes éveiddel teljesen magadra maradtál.

Mit tettél?
Harcoltál a világgal, megbújtál szavaid mögött, s félsz felemelni arcod fedő lepelt, hogy a bizonytalan igen után elsuttogva, tiltakozó híján zálog legyen csókod a szeretett férfi ajkán.

Mit tettél?
Elkövetted hibádat, pénzért vétkeidet gyermekként magadhoz vetted. Innentől kezdve birtoktárgyként bánhatnak veled. Számot vetettél életedről, lemostad magadról a sarkon álló bűnét, az éjszaka ezentúl rossz pajtás.
Fájhat bűnöd, mit magad ellen vétettél, fájhat a bűn, mit ellene elkövettél.
A tükör sem mutat már mást, szoros kontyba fogott, vörös rúzzsal tarkított fakó arc villan vissza a fagyos téli éjszakán.

Mit tettél?
Milyen régen elbúcsúztattad szép éned, milyen régen csak azt keresed magadban, hogy vajon maradt-e még valami egykori valódból? Vágysz önmagad lenni, de már nem tudsz. Éjjel egyedül sírsz, mindenki más előtt titkolod elveszett egykorod.
Gondolkoztál már rajta ki mellett hajtod nyugovóra fejed? Mit tettél? Egy ember helyett kettőt mérgeztél?

Mit tettél?
Bátorságot honnan merítettél? Élni mint mások, eldobni preferáld létedet meríteni sorsod vizéből, csak hogy életerős lehess.
Paplanok közé a zokogás döntsön.
Hagyd el magad, sorsod kérleld untalan, többet ne jöjjön szembe önmagad, míg a hegek felszakadhatnak.

Mit tettél?
Engem már nem tör meg a bosszúra éhes némber, belenyugodva, mától veled hálok te förtelmes halál!