- Holmes. Sean Walker Holmes - mondtam bele már ötödjére a kisnő képébe, aki a hosszú karmocskáival pötyögött és az adatbázisban nagyon nézelődött. Nem lehetett több huszonkettőnél, pont amiatt is volt a játékához türelmem. Az sem igazán zavart, amikor úgy nézett végig rajtam, mintha az utcáról szalajtottak volna. Na és akkor mi van, ha nem talpig dámának öltöztem?
- És miért is keresné a főfelügyelőt? - ejtette ki a száján úgy Holmes rangját, hogy éreztesse velem, nem érek fel a Vegas-i rendőrökhöz. Meg a jó francokat. A bájos mosoly és a szőke hullámos loknik kezdtek irritálni, de ehelyett csak egy konszolidált mosolyt erőltettem magamra. Még csak az kéne, hogy majd ezzel a hölgyikével álljak le balhézni, amikor sokkal jobb dolgom is volt.
- Áthelyezett a DEA Vegas-ba, az úr lenne az összekötőm. Kérem, Chantelle - olvastam le a nevét a névtáblájáról - ...szólna valakinek, aki elkísér hozzá? Szeretnék mielőbb dolgozni és nem pocsékolni az időmet a papírmunkával és az adatbázisba pötyögéssel. A nevemből.. pedig kihagyott egy s betűt.. Rothschild - fejeztem be a mondandómat lebetűzve azt az istentelenül nehéz vezetéknevet, amit képtelen volt helyesen írni. Még vagy tíz percig élvezhettem a nem kívánt szöszi társaságát, amikor kaptam egy tagot magam mellé. Morales.
Hogy miért nem lepett meg az újabb spanyol?! Végre úton voltam, és felettébb újnak számítottam, ezért mindenkitől megkaptam a kötelező kíváncsi/elismerő/vádló pillantásokat, amikkel nem foglalkoztam.. a testhez álló szűk, világosszürke farmer, a fehér trikó pont elég volt nekem ahhoz, hogy bemutatkozhassak a nagykutyának. És sosem volt kedvem kinyalni mindig magam úgy, mintha modellt álltam volna. Nem zavartatva válaszolgattam Morales kérdéseire.. mit csináltam, hol éltem, mikor érek rá egy vacsorára, van-e valakim dolgok már eléggé gyorsnak tűntek, így felnevettem vidáman, megrázva a fejemet is.
- Egy kannal osztom meg a lakásom. Igazán.. aktív életet élünk, és nagyon is le tud fárasztani. Imádom.. ő a mindenem - mondtam végül vidáman Moralesnek, aki persze nem tudta, hogy nem fickóról, csak egy egyszerű négylábúról beszéltem. Igen, ő volt életem férfija, akivel nem voltak gondok, azt csinálta, amit én mondtam.
- Na de attól még együtt kávézhatunk egyszer - a reménykedésre már csak bólintottam, még szerencse, hogy nem a Pentagon épületében voltunk, mert akkor bizony előhozta volna a gyerekkoromat is, ami igazán nem tartozott volna rá. Ehelyett csak egy mosollyal, laza mozdulattal mutatott az ajtón szereplő névre. Végre! Sean Walker Holmes! Megkönnyebbülten néztem a megmentőmet, és mielőtt még buzgón kopogtatott volna nekem Morales, elléptem előle, hogy én tehessem rá az ujjaimat az ajtóra. Amikor meghallottam, hogy kiszóltak, egy rövid viszláttal elköszöntem a rendőrtől, és már benn is voltam Holmes irodájában.
- Jó napot! Riley Zahara Rothschild.. Úgy tudom, Önnel kell felvennem a kapcsolatot - villantottam egy magabiztos mosolyt a férfire, miután becsuktam magam mögött az ajtót, hogy közelebb lépjek hozzá. - Remélem, hogy szóltak az érkezésemről és nem játszották be megint azt, amit az előző helyemen - nevettem fel hirtelen, visszaemlékezve arra, hogy az a korábbi mocsok seggfej mennyire ki akart babrálni velem, de szerencsére kivágtam magam, és az egyik legjobb munkaerővé váltam. Príma volt.

//Remélem megteszi a kezdés //

A legtöbben mindig azzal kezdték, hogy utánanéztek azoknak, akikkel dolgozni akartak. Vagy éppen az adott divízió megelégedve átküldte azt a tagot egy másik körzetbe, amit a szerencsétlen vagy mosolyogva fogadott el, vagy száját húzva adta meg magát. Nekem semmit nem mondott a tag neve, így hát a magam tudatlan magabiztosságával nyitottam be, és ha azt mondanám meglepett a látvány, hazudnék. A zsaruk a legkülönfélébb népségből származtak, Ahogy Holmes is hozta a szokásos öltönyös fószer stílust, nem hibáztattam érte. Mondjuk azt megnéztem volna, hogy hogy mosolyog a sivatagban ilyen hőségben.. én sem panaszkodhattam olykor a golyóálló mellény miatt, de az nem napi szintű akciók során volt jelen az öltözködésemben.
Elfogadva a kezét ráztam meg azt könnyedén, miközben a szemeibe néztem a szavait meghallva.
- Így van, drogosoké a világ - mosolyogtam fel rá a legfelszabadultabb mosolyommal, amivel csak szolgálhattam. Sosem szerettem a standard, kötött dolgokat, és ha egy mód volt rá, mindig a leglazábban igyekeztem kezelni a dolgokat, már ha hagyta a precizitásom és a munkamániám. Elengedve a kezét tettem eleget a kérésének és ültem le nyugodtan oda, ahova mutatott, ráérősen körbepásztázva az iroda bútorzatát. A szokásos aktatengeren kívül az asztal, fotelek-telefon-számtógép négyesen kívül semmi szokatlan nem volt, kivéve a dohány füstjét. Az mindig, mindenkit körbelengett, mégsem tettem szóvá, közöm nem volt hozzá, mit tesz a szünetekben, amikor nem valami eszement baromsággal kell foglalkoznia. A papírmunka volt a leggyűlöltebb dolog, amit a rendőrök ellen kitalálhattak.
- Az információ áramlása sosem volt tökéletes a szervek között - sóhajtottam fel hosszan, nem túl elégedett arckifejezéssel, ugyanis tényleg ez volt a legrosszabb a kapcsolattartásban. A lábaimat keresztezve helyezkedtem, felnyúlva pedig a nyakamból elhúzva a nyakamat a vállam elé vontam a tincseimet, miközben azon gondolkodtam, mégis hol vagy hol kezdhetném... nem tudtam, hogy mely ügyletekkel voltak tisztában a helyiek, vagy hogy mi az, amibe beavatták, de ezek alapján mindent elölről kellet, amit nem bántam. Legalább az igazságot oszthattam meg Holmes-szal és cáfolnom sem kellett a későbbiekben az esetleges félreinformálás miatt.
- Igazából nem sok emberes munkáról lenne szó. Mivel a helyiek nem ismernek, ezért nekem könnyebb lenne beépülnöm és a szervezetet belülről rothasztani szét atomjaira. Lassú folyamat lenne, mert a bizalmat ki kellene építeni, vagy ha azt nem is lehetne megoldani, a férfiak szeretnek a nők társaságában beszélni - mosolyodtam el, folytatva a szavaimat. - Amennyiben olyan információkhoz jutnék, amik a nyomozást előrelendítenék, mindenképpen megbeszélnék Önnel egy találkozót, hogy tudjon róla - nyaltam meg alsó ajkamat lassan, ahogy a térdemet fixírozva néztem fel újra a férfire.
- Teljes beépülés lenne, huszonnégy órás munka, ahol el lennék szeparálva az idő nagy részében fizikálisan mindentől és mindenkitől, aki segíthetne nekem azonnal - tartottam a szemeimet az övéiben, mert itt jött el az a pont, amikor megkérdőjelezhette volna a hűségemet az igazságszolgáltatás felé. De hé! Még soha nem követtem el olyan baklövést, hogy tényleges drogfogyasztóvá váljak és nem is terveztem.
- Ez Önnek megfelelne? Vagy mielőtt rátérnénk a piszkos részletekre, volna valami kikötése? - érdeklődtem nyugodtan, mert ha én elmondtam mit akarok, mi a feladatom, akkor neki végképp beszélnie kell. A működésképtelen munkaviszony akár életekbe is kerülhet, és arra nagyon nem voltam felkészülve, hogy temetésre menjek. Különben is utáltam a nem dögös, de fekete ruhákat.

Sejthettem volna, hogy nem könnyítették meg a dolgom, de sebaj, majd kitaposom én magamnak azt a kövér utat, amin el kell lavíroznom. Mindig is szerettem, ha kihívás volt valami. Ezért sem fordultam sarkon abban a pillanatban, amikor betettem a lábam Vegas városába. Könnyebb lett volna a megszokott utat választanom, ott maradnom a seggemen, de muszáj voltam mindig mozgásban lenni. Utáltam, ha a semmi dolgom nem volt.
És most?! Kockáztatnom kellett. Nem tudtam, hogy bízhatok-e benne, de jobb volt ő a hátam mögött, mint egy újabb drogos banda, akik majd csak egy szerepet kapnak, ezért is hagytam, hogy egy ideig mereven bámuljak rá, mint egy veszett pitbull, de aztán lenéztem a kezére. Az abban furcsa táncát járó tollra, és ahogy újra visszanéztem a férfi szemeibe, csak akkor kezdtem beszélni:
- A mexikói kartell terjeszkedik. Évek óta egyre több drogot terítenek az amerikai piacokon és képtelenség minden egyes vezetőt elfogni, mert olyanok, mint a a mesebeli sárkányok. Ha egy fejet levágunk, nő helyette kettő. - sóhajtottam fel nem tetszően, és itt jött be a következő dolog, ami megint csak - remélhetőleg - nem belső információ volt. - Ahogy nálunk, úgy náluk is legális a fegyvertartás. Még egy olyan dolog, amivel kereskedhetnek nálunk és még egy üzlet, amivel aztán annyi lóvét kereshetnek, hogy beledöglenek. A kettő piac keveredésére pedig ha ráállnak és nagyban kezdenek játszani, az durva lesz. Nagyon - néztem le ismét a kezére, ha abbahagyta a játékot a tollal, ha nem.
- Nincsenek pontos tervek. Sosem. Csak elgondolások és lehetőségek. Reflektálni adott időben és helyen lehet csak, mert minden tervet ott zúzhatnak szét, ahol csak tetszik nekik. Hogy én mit akarok, az mellékes - mosolyodtam el, mindazonáltal... hirtelen megutáltam ezt az egész mellékes és hülye hivatalosságot, ezért is mozdultam meg a székben és csúsztam előre, egészen ki a szék szélére, hogy a Holmes asztalának másik oldalára pakolhassam a kezem.
- Carter egy seggfej paraszt - utaltam az otthon hagyott főnökömre, akivel remélhetőleg már beszélt valamennyit. - Lehetőleg ez maradjon köztünk, de megalomániás aktatologató rohadéknál nem több, és azt hiszi, mindent tud a terepről. Olyan álmai vannak, amik soha nem valósulhat meg, még ha King meg is mondta régen - elvettem egy tollat a férfi gyűjteményéből, majd egy üres papír után nézve magam elé húztam azt, amire egyetlen telefonszámot írtam fel. A sajátomat, amit aztán felé fordítottam.
- A nyomozás során minden kérdésére választ fog kapni tőlem, bármiről is legyen szó. És én is szeretném, ha ebből a csak és kizárólag munka dologból engedne. Elég, ha már nyakig benne leszünk, addig lazíthat a nyakkendőjén, Holmes - mosolyodtam el szélesen. - Kelleni fognak a golyói kellő időben - utaltam a szolgálati fegyverére, de azért az előző hirtelen mosolygás töretlen volt.

Nem kerülte el a figyelmem a zavara. Elmosolyodhattam volna, de azt még véletlenül sem akartam, hogy bármiféle jelnek, vagy isten tudja minek vegye a részemről. A flörtölést nem munkán belül fogom elkezdeni és főleg nem olyannal, aki félig-meddig a helyettesem lesz. Mégsem változtattam a reakcióimon, sőt! Tetszett, hogy a magabiztosság kissé csorbát szenvedett nála pillanatokra. Végtére is Holmes is csak férfiből volt.
Ahogy feltolta magát a székből, a pillantásommal követtem a mozgását, én mégis ott maradtam, ahol voltam, elkényelmesedve a székemben, hátra is dőltem a támlának ismét. Igyekeztem nem csak a lépkedésére koncentrálni, ami hellyel-közzel sikerült is. Rendben, bevallom, teljes mértékben, mert nem most kezdtem a pályafutásom, holmi gondolkodós ide-oda séta nem fog meghatni.
- Természetesen. Ha úgy jobbnak látja, személyesen is találkozhatunk. A népszerű helyeken úgysem fognak fellépni ellenem.. ellenünk nyilvánosan, bármit is követek el ellenük - egyeztem bele egyszerűen összegezve a hallottakat, mert így is gondoltam. Ha bármit is tettek, azt mindig privát úton tették és már csak a végeredmény volt borzasztó látvány. Ebben a melegben pedig a rothadó hús, a vér fémes szaga csak még jobban rátett egy lapáttal minderre.
A védett lakás gondolatára eleinte csak felvontam a szemöldökömet kérdőn, de aztán továbbgondolva az egészet teljesen logikusnak tűnt. Ahogy az is, hogy az a hely lehet az, ahol a kíséretem is felkészülhet az esetleges razziára. Ronnie volt az, akire az életemet is rábíztam, szó szerint. Isteni keze volt, úgy értett a sebösszevarráshoz, mint senki más. Rico pedig az volt, aki még a vérengzésben is megtalálta a maga boldogságát. Kegyetlen volt, az egyik legjobb, akit ismertem. Raúl meg csak Raúl volt.
- Köszönöm. Ebben az esetben teljesen felszerelt lakást szeretnék - itt természetesen nem a mosógépre, konyhára, királyi méretű ágyra gondoltam, hanem olyan személyi és technikai apparátusra, amely elegendő hátteret biztosított egy esetleges rajtaütéskor is. - Elsősorban saját eszközökkel - tettem hozzá, nem mintha szorult helyzetben nem használtam volna egy az LVPD-től kölcsönvett SIG Sauer-t, sőt!
Ismételten csak bólintottam a végszóra, de aztán valami nem hagyott nyugodni. Egyedül ő biztosan nem lesz elég, bármilyen jó rendőr is legyen Holmes, ezért most rajtam volt a sor, hogy megköszörüljem a torkom, egy rövid mosoly után pedig ránéztem az asztal lapján árválkodó tollra is.
- Az Ön részéről is kellene még pár megbízható ember, mert nem lesz időnk azon aggódni vészhelyzetben, hogy vajon bevédik-e a seggem. Ragaszkodnék három munkatársam közreműködéséhez. A profiljaikat, ha gondolja, átküldöm e-mail-ben a nap folyamán még - időközben ismét a férfira néztem beszéd közben, és természetesen.. nem fogok senkit sem beavatni abba, ami nem az ő dolga lett volna.

(véletlen a kis csapattagok kezdőbetűinek azonossága ^^ )

Határozottan bólintottam a szavaira. Nem akartam sokszor elsütni a köszönöm frázisát, úgyis tudtam, hogy a hálálkodás majd akkor fog megvalósulni ténylegesen, ha élve jövök ki az akcióból, amire fogalmam sincs, mennyi időt kell majd áldoznom. Mindenesetre biztos voltam abban, hogy az az egy bőröndnyi ruha nem lesz elég. A felét úgyis a kis izomagy kutya játékai tették ki, és egy pillanatra eszembe jutott a hülye röfögése reggelente, amivel keltett.
Egy újabb bólintás. Tiszta sor. Ahogy én is szerettem tudni, kivel állok kapcsolatban, úgy Holmes sem tűnt másnak. Az ő felelőssége egyébként is nagyobb volt, mint az enyém, és nem is volt kedvem vele akadékoskodni. Ha már egyszer én ajánlottam fel valamit, ahhoz szerettem tartani is magam. Kissé irányításmániásként, mindent eltervezve éltem, de legalább volt egy rendszer, amihez tartanom kellett magam.
Elgondolkodtam az immár ismét velem szemben ülő férfit nézve, majd a kezeit.. végül a tollat, amit korábban piszkált. A levelezést kilőttem, mint eshetőség, mert csakugyan gyorsabb volt holmi mai technológiát felhasználni.
- Kamunéven telefon, vagy esetleg új e-mail cím. Az elosztók és a banda nem fog nyomozgatni egy kisstílű ribanc után, aki soha nem tiszta - utaltam magamra, és ebben volt valami. Egy nőt nem vizsgáltak meg kívül-belül. Ha mégis, az csak és kizárólag testiségre vonatkozott, az pedig, hogy tényleg volt-e agya nőnek; nem sokat jelentett egy olyan közegben. - Ráadásul nem terveztem, hogy felhívom magamra a figyelmet - utaltam arra, hogy egyedül biztosan nem megyek bele necces helyzetbe. Hát még akkor, ha azzal másokat is veszélybe sodorhatok.

Nem volt miért ellenkeznem a mondandójával, a logikusságával, csak lassú bólintásokkal jegyeztem meg mindent. És ami a leveleket illette, az elküldésük után azonnal törlésre kerülnek majd, hogy ténylegesen is, látszólag nyoma se maradjon egy olyan kapcsolatnak, ami ha kiderülne, veszélyt jelenteni rám. És nem szerettem volna idő előtt elpatkolni, vagy éppen kínzópadra kerülni. Túl sok megtorlással kapcsolatos hírről lehetett hallani, a kartellek pedig mindig is törődtek a hírnevükkel, a megkérdőjelezhetetlenségükkel.
- Köszönöm, uram - válaszoltam csak ennyit, amikor a bizalommal jött, s nem restelltem meglesni megint azt a tollas mutatványt, amit csinált, azonban most igyekeztem nem túl feltűnő lenni, ezért is néztem fel rá, amikor újra beszélni kezdett.
- Úgy gondolom, a lehető legkorábban kellene munkába állnom. Maximum két hét szükséges az előkészületekhez. Addigra a csapatom is kiéli magát... nem sokszor adódik alkalmuk szórakozni - beszéltem a legkomolyabban erről a témáról, és valahogy én is hozzájuk tartoztam. Ritkán tudtam kiadni a teljes gőzt, de akkor.. mondjuk úgy, hogy megadtam a módját.
- Volna még valami, amit előre egyeztetnünk kellene? Vagy leléphetek, uram? - a pozícióját noha nem mondtam, mégis ő volt nem csak a kontaktom, hanem a jelenlegi főnököm is, akivel nem akartam sem tiszteletlen lenni, sem pedig megkérdőjelezni a hatalmát. De mégsem szándékoztam vele tölteni az egész napomat.

A példáját követően szintén felemelkedtem az asztal ajtóhoz közel eső székről, és csak egy kósza bólintás volt a válaszom a móka szóra.. A lehető legteljesebb mértékben muszáj leszek felkészülni erre, ami egyet jelentett azzal, hogy teljes mértékben be kell majd épülnöm. Kerül, amibe kerül a magam részéről. A srácok pedig be fogják védeni a seggem. Legalábbis reménykedtem ebben, és ezidáig nem is kellett csalódnom bennük. Reméltem, hogy Holmes sem fog a slamasztikában hagyni és mindent megtesz azért, hogy legalább a maffia kis részét sikeresen lebuktassuk.
- Telefonszám. És mail-cím - biccentettem megint, és ha nem ellenkezett, az asztalon átnyúlva önállósítottam magam: az addig dédelgetett tollával az egyik papírlapra írtam fel a számot, alá pedig azt a levelező címet, amit használni szoktam. Adhattam volna névjegykártyát is, de azzal most nem készültem. Az elérhetőségek fölé csak a vezetéknevemet firkantottam még fel olvasható, írott formában.
- Akkor ezzel végeztünk is - mosolyogtam fel rá röviden, és a kezemet nyújtottam, hiszen a felettesemmé vált, így pedig jogom volt kezdeményezni ezzel. Ha és amennyiben elfogadta, csak egészen rövid másodpercre néztem Sean szemeibe, s egy nyugodt, laza mosollyal az arcomon fordultam, megcélozva az ajtót, hogy az épületből végre kimászva a szikrázó napsütésbe vethessem magam.
És talán az éjszakai élet is megjárt nekem addig, ameddig bele nem fogunk kezdeni az akcióba. Carpe diem.. már aki hisz benne, én csak a töménytelen mennyiségű alkoholban (szigorúan csak néha) és hogy leeresszem a gőzt. Utána úgysem lesz rá lehetőségem.