aleksander x xavier

Vendég

Ez egy olyan hely, ami... Lehangol.
Nem csak azért, mert ez egy szimpla kórház, nem, ennek semmi köze hozzá. Egy kórház váróterme magában lehangoló dolog.
De főleg úgy, hogy ha tudod, hogy csupa halálraítélt ül körülötted. CSupa időzített bomba, akiknek ketyeg az órájuk, de senki nem tudja, mikor áll meg az a kis szerkezet odabent végleg. Senki.
Gyógyíthatatlan betegek. Rosszkedvű, szürkés arcok, férfiak, nők, öreg emberek, és kisgyerekek, kamaszok, és fiatal karcsú táncoslány, modellfiúk, és kövérkés kockafejű programozók. A kór nem válogat. A rák. Az AIDS. Előtte minden ember egyenlő. Emancipáció! mindenki erre vágyott. Nem igaz?
Mindegy, hogy de Winter vagyok, és Oxfordban végeztem, vagy, hogy az a lány ott a másik sorban nehéz munkával keresi a mindennapi betevőre valót. Rajta is látszik. A haja kihullott, kendő alá rejti kopasz fejét. Szomorúan villan össze a tekintetünk. De már nincs benne semmi szánakozás. Mind tudjuk, hogy mi történik, és az ember túlságosan belefárad ahhoz, hogy még a másik sorsán is rágódjon.
A nyomornak van az a fokozata, mikor az ember közömbössé válik.
A fiatal srác mellettem nagyon beteg lehet, figyelem beesett arcát, vörös szemeit, van benne valami nagyon fájdalmas, valami nagyon súlyos.
Vigyázzon vele, motyogja a fülembe bizalmasan egy idősebb férfi , HIV pozitiv, mondja, és sietve arrébb ül. Bizonyára régi vendége a rendelőnek.
Keservesen elmosolyodok. Világi hiúság, mintha nekem egy percig is számítana már, hogy akár egy leprás beteggel ülök egy légtérben. Már nem mindegy? Mit tud nekem ártani? Nem félek már semmitől, mert tudom, hogy közel a vég.
Sebezhetetlen vagyok, hát nem fantasztikus?
Beszólít az orvos, hát, nem olyan nagy élmény. Megnézi mi a helyzet, úgy érzem, őt is lelombozza, hogy semmi esély a javulásra, bár maga is megdöbben, hogy mennyire jó kondiban vagyok ahhoz képest. Örvendezik velem egy sort hamis mosollyal, hogy nincs szükség sugárkezelésre, de mindketten pontosan tudjuk, miért: egyszerűen nem érné meg.
Gyógyszert ír. Köszön. Én kimegyek.
A váró lassan kiürült, de a srác még mindig ott ül, kifejezéstelen arccal mered maga elé, és olyan, mintha nyitott szemmel aludna. Bizonytalanul méregetem, majd neveltetésem nem bír magával, megszólítom.
- Elnézést... - kezdem tétován - Mondja, jól... jól van? Hozzak egy... egy pohár vizet?

Tárgy: Re: aleksander x xavier Szomb. Május 31, 2014 8:12 pm

Azt hittem annál rosszabb nem lehet. Annál a napnál, amikor először álltam ott anyám előtt, a hátam mögött tördeltem a kezem és beletelt majd fél óra néma csöndbe mire ki tudta húzni belőlem mit is akarok. Kár volt. Azt hittem megérti majd, hisz az anyám és elvileg neki el kéne fogadnia vagy nem? Ma már mégsem ez a legkeservesebb. A kihűlt és feszültséggel teli szemek, a néma csend miután kiböktem: én a fiúkat szeretem, és a becsapódott ajtó. A háta mögött, mikor eltűnt a szobájában előlem és én csak álltam ott és néztem, miközben odabentről hangos zokogás hallatszott.
Kíváncsi voltam. Kíváncsi lettem volna egyáltalán meghallja e. A rögzítőn.. vagy olvasta e a levelet amiben megírtam hogy bár ellökött, és azóta évek teltek el, én még mindig szeretem és látni szeretném mert... ez a helyzet. HIV pozitív vagyok. Megmondtam neki feketén fehéren. Most nem volt az a remegés, a hangom nem tört meg mint akkor régen, egyszerűen kimondtam kereken, mégsem érkeztek válaszok. Nem tudom egy fiú mikor képes lemondani a szeretetről. Az anyjáról aki nevelte és szerette, akinek emlékszik még az arcára, a képre, ahogyan rámosolygott.. ahogy szelíd szemekkel nézte a tükörben amikor az első rúzst a homlokára kente, és aki egy pillanat alatt dobta el amikor minden megváltozott.

A hideg csempék között ültem. Megszoktam már a helyzetet, minden egyes újabb város, minden kórház régi-új ismerőst jelentett, nem változott semmi sem, csak a feliratok.. a nevek.. és az arcok körülöttem. Hol az egész csak egy megszokott rutin, egy egymást ismétlő rendszer, hol sokkal rosszabb annál. És a mai is egy ilyen rosszabb nap volt..

Csak az ajtót figyelem. Nézem, mintha az megváltást adhatna az érzésre, de jól tudom, nem szabadulok ettől soha. Lesznek rosszabb napok.. - visszhangzik vissza a fülemben és az is visszacseng amikor én még elhittem hogy én mindent kibírok. Kibírtam. Még. Minden egyes percet, de minden következő alkalom egyre erőteljesebb kitartást követelt, és ezért vagyok most itt. Erősebb gyógyszer kell... Muszáj valamit szereznem, bármit! Segítséget! Akármit csak hogy újra küzdhessek és megmutathassam a világnak hogy miért.. nem adom.. fel! Csakhogy senki nem volt kíváncsi az én hőstettemre...
Aztán mégis lassan egy hang szűrődik be a saját gondolataim között. Beletelik néhány percbe amíg felfogom magam körül a világot, és ráeszmélek hogy a szavak egyedül nekem szólnak. Hisz senki más nincs a környéken..

- Hogy mi..? - kapom fel a fejemet, de az egész lassan értelmet nyer, és széthúzom gyengén reszkető, összefűzött ujjaimat. - Nem.. nem.. semmi gond.. - hebegem és igyekszem felpréselni valami hihetőnek tűnő mosolyféleséget. - Minden.. - hebegem tovább - minden rendben lesz. - bólintok rá, csak meggyőzve a közönséget, és igyekszem én is hihetően elhinni. Minden a legnagyobb rendben lesz...

Vendég

A srác mintha azt se tudná, hol van, de nem hibáztatom ezért, itt az emberek azért... Eléggé magukba tudnak fordulni. Beletelik némi időbe, míg visszatérnek a saját mélységeikből.
Nézem őt, de semmi szánakozás nincs bennem. Az itt lévő embereknek arra van a legkevésbé szüksége, magamról tudom. Itt kialakul egy afféle hallgatólagos véd-és dacszövetség, nem mászunk bele egymás életébe, de mindent tudunk egymásról mégis.
...pedig még csak pár hete vagyok itt.
Mi, akik már nem vagyunk élők, de még nem vagyunk halottak sem. Hozzánk már nem ér föl se jó, se rossz. Magasan, toronymagasan járunk a többi ember felett, mélyen lenézzük az élőket, szánalmat se érzünk irántuk, mert hisz ők élők, valójában nincs mit sajnálni rajtuk.
Csakhogy egymással sem érintkezünk. Merőben unalmas volna.
Add a kezed. Ha kezet adsz nekem, meg fogsz lepődni, hogy miért vonakodtál előtte annyit.
Szóval, nézem őt. Körülbelül egyidősek lehetünk, mégis sokkal elesettebbnek és fiatalabbnak látszik. Ja, és sokkal lestrapáltabbnak néz ki nálam. Valószínűnek tartom, hogy nem pont ugyanaz a bajunk.
- Minden rendben lesz. - ismétlem elgondolkodva, és tudom, hogy maga se hiszi el, amit mond.
Mindannyian dobálózunk ezzel a mondattal, mindannyian, és egyikünk se hiszi el, maximum ideig óráig esetleg. Ami jön. És ki tudja mi jön még.
- Fel a fejjel - mondom neki kéretlenül - Vagyunk itt egy páran. - na jó, most pont nem, mert már mindenki hazament, de érti. - Biztos akad, akinek... Akinek beszélnél. Csak egy kicsit.
Türelmesen várom a válaszát.
Tényleg eléggé le van robbanva. Valósínűleg előrehaladottabb állapotban van.
- A rendelésnek vége. - szólalok meg megint - Fel.. fel tudsz kelni?
Egy kicsit várok, és akkor vettem észre, hogy leguggoltam elé.
FElkelek, és kimegyek neki a vizesblokkhoz, hozok egy műanyagpohárban vizet.
- Tessék, ezt idd meg - nyújtom neki - hátha jobb lesz valamivel.

Tárgy: Re: aleksander x xavier Csüt. Jún. 05, 2014 5:47 pm

- Nem.. Nem lesz semmi baj! - nyalom meg a szájszélemet és igyekszem felpréselni már egy hihetőbb mosolyt is. Hát persze hogy nem lesz baj. Mégis mi baj lenne? Csak beveszek néhány újabb pirulát.. néhány óra újabb hidegrázás és aztán tökéletessé válik minden. Megint...
Az azt követő szavak mégis váratlanul érnek. Talán ennyire elbambultam volna?? Elvesztem egy másik világban. Máshol ahol minden annyira tökéletes... Vagy pont hogy mégsem.

- Nem baj, nekem kell hogy.. - próbálkozom a felállással de visszaesem. Talán mégis rosszabb a helyzet mint azt hittem. Vagyis muszáj lesz hogy elfogadjam a segítséget.

- Talán mégis jól jönne az a víz.. - suttogom, a hangom elhaló, de nem, nem vagyok én puhány, ez csak épp egy rossz napom. Még mindig ott ülök ahogy kimegy.. aztán visszajön, a kezembe nyomja azt a hideget, én meg nem ellenkezek többet, az egészet ledöntöm.

- Kössz.. köszönöm. - tuszkolnám vissza hozzá a poharat, de azért sietek mert.. - Tudnál.. tudnál nekem szólni odabenn hogy írjanak fel Azidotimidin-t? Ha lehet minél sürgősebben.. - köszörülöm meg a torkom mert kiszáradt, habár épp az előbb ittam vizet. Talán lázam is lenne?? Az NEM LEHET! Nem történhet meg, nem fekszem megint be!!!