Nem tudom, talán én vagyok az egyetlen, akinek ennyire felkelti a figyelmét az, hogyha valaki csuklyában rohangál a város kellős közepén? Egy ideje már itt lakok Las Vegasban, találkoztam már nem egy furcsa ürgével, de ez jócskán meghaladja az összeset. Lehetséges, hogy csak azért figyeltem fel rá ennyire, mert lévén, hogy az FBI-nál dolgozok, kell jó pontokat szerezni a főnöknél. És, hogyha elkapnék egy körözöttet, vagy csak szimplán egy olyat, akiről még eddig nem tudtak, de jó néhány dolgot tett már az életében, jobban megtisztelnének a munkatársak. Igaz, a "hírnevemmel" most sincs baj, csak a legfiatalabb tagjaként a csoportnak, nem éppen vagyok a helyzet magaslatán. Na mindegy, a lényeg, hogy immáron már másodjára figyeltem fel az adott ürgére. Igaz, már a lób*szó magasságával is kitűnik a tömegből, de ez a talpig fekete ruha, és hozzá még a kapucni is... meg kell hagyni, nem az a tipikus, átlagos öltözet számomra. De ki tudja, hogy ő hogy gondolja. Én, minden esetre, nem törődve azzal, hogy kések a munkából, tisztes távból követem az illetőt, aki szélsebesen halad át az emberek közt. Ki tudja, talán nem a legjobb, hogyha fegyver nélkül rontok rá, de ez majd idővel elválik. Majd kitalálok valamit, ha arra jut a sor. Azért annyira esetlen még én se vagyok, hogy ne tudjam magamat megvédeni, ha arra kerül a sor. A kiképzésekből én se maradtam ki, néha az információ szerzők is eljutnak odáig, hogy terepre küldjék. Jó, az önéletrajzomban azt is feltüntettem, hogy nyomozóként is szolgálok, de még mindig nem értem el azt a szintet, amit ez a helyzet megkövetel. Több sikátoron haladunk át, nagyon vigyázva arra, hogy ne hallja meg a cipőm kopogását. Nem volt tervbe véve az, hogy még ma elpatkolok. Inkább lassítok egy kicsit a tempón, hiszen itt már tömeg sincs, egy könnyen nem tudom szem elől téveszteni. A sikátorok immáron egy jóval nagyobb helyre vezetnek minket. Tipikusan a japán házak stílusa jelenik meg, mindenhol arany és piros... amikor anyámmal jártam ott, pont ezeket a motívumokat láttam, mint most itt. Persze a sárkány is, szinte mindenhol fel van tüntetve, ami elengedhetetlen a japán... talán maffiózók számára. Hát, akkor most már tudhatom is, hogy hol vagyok. A munkatársaim viszont annál kevésbé, a telefonom rögtön őrjöngve tudatja velem, hogy valakinek igen csak hiányzok.
- Basszus! -szisszenek fel a lehető leghalkabban, majd előkotorva a telefont, nem foglalkozva az adott személlyel, kikapcsolom. Visszacsúsztatva a készüléket a zsebemből tekintek körbe, remélve, hogy a csuklyás fazon nem annyira szemfüles, hogy még ezt is kiszúrja, ki tudja, hogy milyen távból. A hely látványa olyannyira lekötött, hogy nem figyeltem arra, pontosan hova is lett a csávó.

Meg kell hagyni, Las Vegasnak a rendőröknek és az FBI-nak van munkája bőven. Igaz, hogy erre nem kért senki, de ha már itt az Isten adta lehetőség, élek vele. Ki tudja talán ezzel növelek a rólam alkotott véleményeken. Jó, azt meg kell hagyni, hogy az esetek nagy részében nem azon gondolkozok, hogy ki hogy vélekedik, de egy kicsit nagyobb megbecsülést csak megérdemelhetnék, nem? Nagyobb ügyekbe is belerakhatnának, mert ezek, amik most várnak rám, lássuk be, nincsenek az ínyemre. És akkor a nagy szakértők most jönnének azzal, hogy legelsőnek az alap elvárásokat kell teljesíteni ahhoz, hogyha szeretnénk feljebb kerülni. De az jó Isten áldja meg őket, kicsivel azért jobban kiemelkedek a szaktársaim közül. Na mindegy, jelen esetben fontosabb dolgom is akad, ezen majd később javítok. Lehet, hogy éppenséggel ezzel? Ki tudja, a lényeg, hogy úgy próbálok meg mögötte osonni, hogy ne hallja meg, hogy akárki is követné. Eddig nyilvánvalóan sikerrel járok, különben már rég kaptam volna egy golyót. Ki tudja, hova, de a megjelenése alapján tipikusan annak a hapsinak tűnik, aki soha nem téveszt célt. Aztán az is előfordulhat, hogy valami vámpír klub tagja, esetleg vezetője. Azok szoktak ilyen csuklyában járkálni. Legalábbis, az én tudomásaim szerint. De a hely, ami felé közeledünk, nem erre utal. Az iménti felvetésem alapján egy temetőre számítottam, ahol már ki tudja, hány éve nem tartanak karban, tökéletes, egy "túlvilági" találkozásra. Ennek ellenére egy tipikusan japán helyre érünk. Minden ennek a színében úszik, és meg kell hagyni, magával ragad a látványa. Nem volt szerencsém teljes mértékben átjárni anyám szülőhelyét, de azért tisztában vagyok a kultúrával, a nyelvvel. A házak teljes mértékű átvizsgálásában a telefonom csöngése zökkent ki, amivel le is leplezem magamat. A lehető leghamarabb próbálok tenni az ügy érdekében, és amikor ez meg is történik, fel is lélegzek, várva pár pillanatot. Reméltem, hogy senki nem figyelt fel rám, de... hát, másodpercek töredéke alatt kapok egy embert a nyakamba, majd végül lekerülök a földre. A kard -ami teljes mértékben meglep- a nyakamhoz szegeződik, és az adott fegyver használatával próbál a gazdája kicsikarni belőlem némi információt. Mily meglepő, hogy az iménti, csuklyás fiatal ember az illető?
- Tudod... ha az ember nyakához tartják a kést, és nyelni is alig tud tőle, nem szívesen válaszol a kérdésekre... -ötletem sincs, hogy milyen reakciót fogok ezáltal kiváltani a srácból. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy enged majd nyugodt körülmények közt beszélni. Nem tűnik annak a típusnak, aki csak úgy hagyja az áldozatát és inkább csak leáll vele beszélgetni bizonyos témákról. A lényeg, hogy nem kéne most elpatkolnom, lévén, hogy nem csak magamról kell, hogy gondoskodjak...

Sokszor fordult már elő, hogy egy bizonyos ügy miatt az estéhez közeledve is berángattak, hogy csináljuk ezt, csináljuk azt... most is ezt történt, és már ott is lennék, hogyha a csuklyás fazon nem terelte volna el a figyelmemet. Lehet, hogy nem a legjobb megoldás az, hogyha én követem, mert egy szál fegyver sincs nálam, mint védekező eszköz, közelharcban se vagyok a legjobb. Talán rá kellene állítani egy bizonyos programot, hátha úgy nagyobb sikerre jutnánk. De világ életemben makacs voltam, és ez a tulajdonságom most se veszik kárba. Rögtön, ahogy megpillantom a nagy tömegben, azonnal kapcsolok, és ráállok a követésére. Ha jól tudom, eddig kétszer láttam, amikor egy ismerősömmel a kávézóban voltam, lazán sétálgatott az utcákon. Másodszor a fiammal karöltve sétálgattam, amikor ismét feltűnt. Ez a harmadik alkalom, immáron már egyedül vagyok, úgyhogy teljes lelki nyugalommal tehetem, amit jónak látok. Bár nem tudom, hogy ez mennyire számít jónak, talán fel kéne hívnom egy erre szakosodott munkatársamat, hogy segítsen, de abból nem egyszerű üldözés lenne, sokkal inkább a rohangálós, lövöldözőset részesítik előnyben. Szerintem ezzel, hogy nem ugrok a nyakába az első adandó alkalommal, sokkal több információt zsebelhetek be. Esetleges kép készítés esetén még egy arcfelismerést is futtathatunk. Igazán felkeltette az érdeklődésemet a pacák, be kell látnom.
A telefonom megcsörrenésének hála, szerintem elértem a lehető legrosszabbat. Nem éppen izgat az, hogy ki hív, felvenni nem szándékozok, és leállni trécselni. Kinyomom azt, ezzel együtt ki is kapcsolva a készüléket. Nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen, így még, ha nem is sok, de van rá esélyem, hogy nem hallotta meg senki. Körbetekintve egy mély sóhaj közepette állapíthatom meg, hogy továbbra is egyedül maradok. Szívesen mennék tovább, hogy felkeressem a srácot, de úgy érzem, hogy ő ennek sokkal nagyobb mestere. Másodpercek alatt kerülök a földre, és szorítja a torkomnak a kardját. Na bassza meg... Ez tipikusan az a helyzet, amikor nem mondhatsz semmit, mert nem tudod, hogy a megválogatott szavak mennyire sértik az adott illetőt. Tekintve, hogy egy karddal a nyakamon egy szót nem tudok szólni, nagy nehézségek árán érem el azt, hogy az eltűnjön a mostani helyétől
- Igen, így már tényleg, sokkal jobb. Megkérhetlek rá, hogy azt csak szimplán tedd el? Hidd el, ha ártani akarnék neked, már rég megtettem volna. Isaac McAvoy vagyok, és, hogy mért járkálok a nyomodban? Ha a helyemben lennél, és meglátnál egy fekete csuklyás férfit, most úgy őszintén, nem erednél utána? -most, hogy tisztában vagyok azzal, a maffia egy tagja, nem áll szándékomban kiadni az igazi nevemet, és foglalkozásomat. Ha megtettem volna, úgy érzem, az a kard már rég átszelte volna a torkomat, és már itt rugdoshatná a fejemet kedvére. Nem vagyok abban teljesen biztos, hogy épségben fogok innen eltűnni... már, ha egyáltalán el leszek innen engedve.