Seattle, 1985. október 31. 28 tanár & escort escort Felicity Jones

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok: határozott, szerethető, segítőkész, okos, kedves, jó emberismerő, azonnal rájövök a hazugságokra

◆ negatív tulajdonságok: makacs, akaratos, lehetetlen lebeszélni bármiről, aggódó, nagyon ragaszkodó, nyugtalan

◆ egyebek: Mindennél jobban szeretem a tanári hivatásomat, a hátrányos helyzetű gyermekeknek s felnőtteknek segítek mindenben. Az emberi jogok, esélyegyenlőség az, amit igazán szeretnék. Édesanyámnak, aki siket, neki is szeretnék mindent mindent megadni, ezért bevállaltam egy másik állást, konkrétabban escort ügynökséghez jelentkeztem huszonegy éves koromban.

Történet vagy szerepes példa

Pár hónappal ezelőtt...

Gyorsan befejeztem az utolsó néhány adminisztrálással kapcsolatos dolgot a munkahelyemen, mert elmaradtam kicsit. Sok mindennel kellett foglalkoznom az utóbbi időben, és emiatt picit késlekedtem néhány aprósággal. Már épp befejeztem volna, amikor közbejött valami. Hoztak még pár papírt, amiket ki kellett töltögetnem még. Az órára pillantottam állandóan, minél korábban végezni szeretnék itt, mert nem lesz időm elkészülődni...
- Jó hétvégét, Joan - szólt még hozzám az egyik kolléganőm, amikor már majdnem kiléptem az ajtón.
- Viszont, hétfőn találkozunk! - gyorsan kiböktem még, majd leléptem viharsebesen.
Siettem haza, hogy rendbe szedjem magam. Egy gyönyörű sötétlila ruhát vettem fel, ami kiemelte a szemeim zöldes színét. Picit erősebb sminket is készítettem, és a hajamat pedig oldalra fésültem, egyik oldalon néhány hajtű segítségével a rakoncátlanabb hajszálakat is eltüntettem.
Egy rendezvényre igyekszem, ahol egy régi ismerős ügyfelem is ott lesz, hiszen ő volt az, aki személyesen hívott fel engem, hogy jöjjek el vele ide...
- Ms. Jackson! - hallottam meg egy régi, ismerős hangot, aki a nevemen szólított, s odafordultam.
- Mr. Williams! - arcomon megjelent egy mosoly, mert végre ismét találkozhatom ezzel az úriemberrel.
Christian Williams. Nagyszerű ember, aki körülbelül két éve kerületi ügyész-helyettes itt Vegasban. Egy, a hallás- és látássérülteknek rendezett jótékonysági esten találkoztam vele évekkel ezelőtt. Az ő húga is siket, mint az én édesanyám. Sokat beszélgettünk az az este folyamán. Kedvelem őt, mert rengeteg dologban egyetértünk, ez kiderült a beszélgetéseink alatt, amelyek mindkettőnkbe belevésődtek.
- Annyira megörültem, amikor megtudtam, hogy ráér, és el tudott jönni - lelkesen és fülig érő mosollyal mondta ezt nekem. - Azt kell mondanom, lélegzetelállítóan gyönyörű ma - mindig ellát egy nagyadag önbizalmat adó bókkal.
- Én is nagyon örülök... és köszönöm a bókot. Ön is nagyon elegáns - ekkor állt meg mellettünk egy pincér egy tálcányi pezsgővel, és egy-egy poharat levettünk róla.
- Erre a szép estére - közölte ezt, én pedig bólintottam, majd koccintáshoz emeltem poharamat, ami másodperceken belül meg is történt.
Ő nem egy egyszerű és átlagos ügyfél, valahogy ennél több. Előtte nem kell színlelni semmit, és nem várja el ezt ő sem. Az egyenessége és őszintesége az, amit nagyon szeretek benne. A hivatásában nagyon kiváló, rengeteg ügye volt már. Zárkózott jellem, azonban mellettem, kinyílik.
- Megtisztelne engem egy tánccal? - jött egy kedves kérdés tőle, amire nem lehet nemmel válaszolni.
- Igen - nyújtottam a kezemet feléje, ő pedig rögtön behúzott a táncparkettre.
Két dal erejéig táncoltunk, és csak mosolyogtunk, mint két zakkant, gyógyszerekkel agyontömött ember. Mégis... Harmóniát érzek kettőnk között. Kötődnék hozzá? Vagy ez csak most érződik ilyen erős kötelékként? Nem tudom a választ rá. Az érzéseimet titkolom, és ezt teszi ő is. Profik vagyunk, és kész.