USA - Miami, 1987. június 02. 26 Motorszerelő Addicts Anthony Gastelier

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
- Kiváló stratéga,
- Gyors megoldó képességű,
- Jó szónok,
- Büszke,
- Éber

◆ negatív tulajdonságok:
- Hanyag,
- Ellentétes,
- Nyugtalan,
- Ideges,
- Titkolózó

◆ egyebek: Idegen környezetben igazán csöndes, jó hallgatóság. Ám baráti társaságban felettébb szórakoztató egyéniség.  

Történet vagy szerepes példa

Mély levegőket véve, gyöngyöző homlokkal állok be a sorba. Idegesen, ujjaimmal a combomon dobolva nézek körbe- körbe. Mindenki engem bámul… lenéző tekintetű emberek vannak mindenhol. Tudják, hogy mire készülök… el fognak kapni. Le fogok bukni. De én nem akarom az egész életemet egy börtönben leélni. Nem erre vagyok hivatott. Még előttem az egész élet. Nem kaphatnak el! Egyre szaporábban kapkodom a levegőt, nem tudok ellene mit tenni. Nem tudom abbahagyni, nem tudom leállítani. Ez magától értetődik. Az elvonási tünetek különféle jeleit láthatja rajtam a nagyérdemű. Ki akarok állni a sorból… de nem tehetem, a repülő nemsokára indul. Egyre közelebb kerülök az ellenőrökhöz. Őszintén? Félek. Rosszul tettem, nem így kéne átvinnem a szert… túlságosan észrevehető. Ösztönösen kapkodok az övemhez, aminek egy felvágott kis ablakában rejtegetem a hasist. Rossz tanácsot fogadtam meg. Mondták, hogy nem ez a legbiztosabb… de a másik megoldás számomra túl kockázatos volt. De azzal nem bukhattam volna le… van még időm, hogy alkalmazzam? Nem vagyok benne biztos. A sor előttem egyre rövidebb lesz. Mindjárt Keira kerül sorra. Én pedig itt állok mögötte, és nem tudok semmit se tenni. Ki kell állnom innen! Legalább egy szál cigire, egy kis fűre, netalán tán egy kis alkoholra. Bármire, ami le tud nyugtatni! De nem tehetem… a repülő nem fog rám várni, amíg én nyugodtan szívom a szereket sorjában. A húgom úgy tudja, hogy leszoktam a szerekről, hogy rendszeresen, ahogy azt megszabták, eljártam az elvonóra. De ez számára csak egy szép álom, egy be nem teljesült remény, miszerint a bátyja végre valahára élhet egy normális életet. Én viszont mindent romba döntöttem. Eljártam, csak kicsit se a megbeszélt helyekre. Megtaláltam minden módját annak, hogy juthatok olcsón a szerekhez, és a pénzemet arra költöttem, semmi másra. De ezt titkolnom kellett. Ennek a mesterségét a hosszú évek során már elsajátítottam. Most viszont úgy érzem magamat, mint aki ezzel először próbálkozik. Verejték gördül végig a halántékomon, én pedig azonnal letörlöm a sós vizet. Soha nem jó, ha az őrök látják a félelmet. Én viszont félek… rettegek, hogy ennek milyen következményei lehetnek. Próbálom magamat nyugtatni, de egyszerűen nem megy! A sorban Keira következik… utána jövök én. Legszívesebben minden sz*rt itt hagynék magam mögött, és szó nélkül mennék el innen. De a nővéremmel hamar végeznek. Nincs gyanú, átvizsgálják a bőröndöt, és szó nélkül engedik tovább. Intenek, hogy menjek. Nem akarok! Bizonytalan lépteket teszek feléjük, biztos vagyok benne, hogy tudják. Tudják, hogy át akarok valamit csempészni! A bőröndömben semmit nem találnak. Végigtapogatnak, nincs nálam fegyver. Nem vagyok gyilkos, azt keresve se találnának. Csak ruhák lapulnak a bőröndömben, nem rejtettem oda semmilyen szert. Az övemben viszont nem csekély kis anyag van. A rendőr érdeklődve néz rám, biztosan sejt valamit. Lök egyet a vállamon… int a következőnek… nem kaptak rajta! Botladozva teszek egy- két lépést előre, értetlenül tekintve vissza az őrökre. De ők már nem foglalkoznak velem, vizsgálják tovább a másik poggyászát, a ruháját. Egyik szegezi rám jéghideg tekintetét. Gyorsan, amíg lehetőségem van rá, elfordulok, és megyek tovább. A nővéremet keresem, aki várva rám, álldogál a fal mellett. Abban az egyben biztos vagyok, hogy ő tudja, mit tettem. És mégse tett ellene semmit…

Öt év telt el azóta, hogy Vegasba jöttünk. Nem bántam meg ezt a tettet. Számomra tökéletes munkát találtam meg. Motorszerelő lettem… és űzöm is a szakmát, illegális versenyeken veszek olykor részt. Nem vagyok rászokva, nem vált mániámmá. Egyszer- kétszer fordul elő, nem többször. Nem az én szakterületem. Viszont, a drog… az megmaradt, továbbra is a szenvedélyem, mint a cigi, és az alkohol. Az elvonók se használnak… menthetetlen eset vagyok, ez tény. Nem tud már rajtam senki segíteni. Húgom se, aki kitartó ugyan, de ő is tisztában van vele, nem tud már semmit tenni. Szépen, lassan pusztítom el magamat. És ezt élvezem. Nem tudnám megmondani, hogy mi okból szoktam rá, és hogy mért teszem ezt magammal. Nem emlékszek a dolog elejére, most is csak abban vagyok biztos, hogy ez nekem kell, szükségem van rá! Egy megbízható dílert találtam magamnak. Nem kér érte sokat, de éppen eleget. Nem jó a fizetésem, és még annak is, egy jó nagy részét ezekre költöm. Talán szenvedélybeteg gondozót kéne ezek helyett fizetnem? Könnyen megeshet. De én nem akarom, én szeretem ezt az életmódot. Máshogy nem tudom elképzelni az életemet, lehetetlennek tartom. A jövőmet tekintve semmi elképzelésem. Továbbra is a drog lesz az életem központja, biztos vagyok benne, hogy hamar a halálomat fogja okozni. Esetleg a túladagolás lesz az, ami a sírba fog tenni. De a motorversenyzés is előfordulhat. Nem tudom, ez már a jövő meséje…