Bukarest, Románia 1989.12.25 24 év ex-prosti Clients Elena Alexandra Apostoleanu

Karakter személyisége

Egy tulajdonság, legyen az jó vagy rossz személy és helyzetfüggő. Einstein nagyon jól mondta. Minden relatív!
Ismerj meg! Fürkészd ki a jellemem! Lásd a nyilvánvalót és deríts fényt legsötétebb titkaimra!
Eme tudás birtokában vond le a konzekvenciát. Jó vagyok-e vagy rossz.

Történet vagy szerepes példa

1989 Karácsonya. A helyszín a román főváros. Minden egyes kórteremben, minden orvosi szobában feszült tekintetek merednek a televízióra. Mindenki Ceausescu kivégzését bámulja. Ezen az estén jöttem a világra, átkozom is azt a napot amíg ezen a bűntől rohadó planétán kell járnom. Hetedik gyermek voltam, a sorban az utolsó. Az orvos, aki anyámat "kezelte" túlságosan el volt foglalva a diktátor utolsó perceivel és nem vett észre egy jókora sebet. Édesanyám lehunyta szemét és szép lassan elvérzett egy asztalon.
Apám kilétére nem derült fény soha, talán még az anyám számára sem volt világos, így egy bukaresti árvaházba kerültünk, mind a heten. Hogy mi lett volna a nevem szintén nem derült ki. Natalia lettem a lelencház igazgatójának felesége után.
Öt év telt el az intézmény óvó biztonságában. A szikkadt kenyéren és a penészes párizsin kívül csak a pofonokat ismertük, de egy szép napon a legidősebb testvérem nagykorúvá érett. Munkát talált és kihozott minket. Új otthonom egy külvárosi bérház lett, munkám pedig a koldulás. Egy vasúti pályaudvar aluljárójában kezdtem meg hivatásom, hiszen ki ne sajnálna meg egy ötéves tündéri kislányt, aki nővére kezét fogva őzike szemeivel felpillant rád és azt suttogja -Éhes vagyok.
Így ment ez sok éven keresztül, mígnem eljött 2002 első hónapja.....
Egyetlen szobánkban didergek. Odakint szakadatlan hullik a hó, a hőmérséklet jóval fagypont alatt. Idebent sem jobb a helyzet. Három pulóver és egy kopott irhakabát ad oltalmat a mínuszokkal szemben. Négyen ülünk körbe egyetlen gyertyát, ami valamicske fényt és érezhetetlen meleget ad. A konyhában Ion hangját hallom és még két ismeretlen hangot.
-Nem tudom kifizetni, még nem. De nagyon kellene! Ha így szakad a hó kelleni fog még utcaseprő. Lesz pénzem rá, de csak jövő héten.
-Eshet itt húsz méter hó is, te akkor sem tudod kifizetni Ion. Ám, a múltkori ajánlatom áll még! Gondold át még egyszer!
Csörömpölés zajától rezzenek össze, majd nyílik az ajtó és a bátyám lép be rajta két hústoronytól kísérve. Hozzám lép és csókot lehel a homlokomra. Szemei könnyektől nedvesek.
-Bocsáss meg Natalia! - majd kirohan a szobából engem pedig megragad egy erős kéz. Próbálok szabadulni, de nem megy! Kivisz a lakásból, le a lépcsőn és be egy autóba. Mellettem egy vézna figura, kezében fecskendő, benne zavaros folyadék. Lecibálja a kabátom és a pulóveren keresztül a hasamba döfi a tűt! Pár pillanat és elhalványodik a világ. Tejködbe burkolódzik a kinti hóesés. Az úton araszoló autók lámpái fehér és vörös csíkokká nyúlnak és mi az ott? Egy zöld cicuska?
A legidősebb bátyám, aki anno kihozott az árvaházból most eladott engem két zsák krumpliért és egy buherált villanyóráért. Nem tudom mi történt vele az eltelt évek alatt, de megtanított gyűlölni. Köszönöm Ion!
Mikor magamhoz térek egy csúf öregasszonyt látok meg elsőként. Pucér vagyok a mamóka kezében pedig egy darab szappan. Engem mosdat, már majdnem kész. Három férfi van még a szobában engem méregetnek. Hol vagyok? Kik ezek?
Fodros kis szoknyácskát, térdzoknit és matrózblúzt erőltetnek rám. Nem tudom mi történik, vagy mi fog történni velem, de nincs erőm ellenkezni. A kemikália, amit az autó hátsó ülésén belém nyomtak még vadul dolgozik bennem. A pincében vagyunk de már nem sokáig. A lépcső felé lökdösnek fel, egészen a második emeletre. Egy méretes tölgyfaajtó előtt hagynak magamra. Nyikorogva nyílik ki előttem, odabent egy száznegyven kiló körüli hatvanas fazon. Az úriember havi háromszor keresi fel a házat és minden egyes alkalommal egy romlatlan virágszál a vendége. Ezért cserébe persze tekintélyes summával támogatja újdonsült "jótevőimet".
Hogy mi történt a szobában tejködbe vész, de azt hiszem jobb is így. Csak arra emlékszem, hogy ketten vittek ki a szobából és combomon saját vérem csiklandozó csorgását éreztem. Még valami ott maradt abban a szobában az ártatlanságomon kívül. Az esély arra, hogy valaha is örömet okozzon egy férfi társasága.
A következő hetek a "gyógyszer adagom" beállításával telt. A heroin rabjává tettek! "A szer eufóriája ad erőt neked!" mondogatták folyvást, és volt benne igazság. Ez a méreg segített elviselni minden megpróbáltatást, de bilincs is volt a kezemen. Bilincs, ami hozzájuk láncolt. Fel sem eszméltem és máris a Bukarestet déli irányban elhagyó országúton találtam magam várva azt, hogy megálljon egy autó. Ügyfélköröm jelentős hányadát üríteni vágyó kamionosok tették ki, de akadtak betépett kangörcsös hülyegyerekek és tisztes családapák is. Na és persze napi rendszerességgel a rend éber őrei. Alig múltam 12 de már megjártam a pokol minden bugyrát. Így telt ez négy örökkévalóságnak tűnő éven keresztül. Minden egyes nap ugyanaz volt. Reggel heroin, nappal az utca este pedig a verés, mert kevés volt a bevétel. Minden nap csak bámultam az autókat egy szál fehérneműben és minduntalan az a gondolat járt a fejemben, hogy ugranom kellene. Véget vetni ennek a nyomorúságnak, de akkor jött Betty!
Betty jócskán túl volt már a negyvenen. Ő is az utcán kezdte, de az utóbbi években egy tengerparti szállodában dolgozott. Benne volt a szakma minden fortélya. Pár méterrel posztolt mellettem, végre volt kihez szólnom. Kora ellenére gyönyörű nő volt, egy nappal se néztem volna harmincnál többnek. Akadt is kuncsaftja dögivel. Minden nap versenyeztünk kit visznek el többször. Megtanított hogyan játsszam meg magam. Addig a napig csak rongybabaként feküdtem az éppen aktuális alatt, de ez megváltozott. Fél évet töltöttünk el egymás mellett esőben és szikrázó napsütésben, majd eljött 2006 karácsony este, a tizenhetedik szülinapom. Olyan ajándékot kaptam tőle, amit míg élek nem felejtem el.
-Engedd el magad kicsim - hallom Betty hangját a combjaim közül, és engedelmeskedtem. Azon az éjszakán olyan érzéseket tapasztalhattam meg újra és újra, melyek létezéséről sem tudtam addig a pillanatig. Mikor elhagyta a szobámnak nevezett egérszagtól bűzlő pincét jó darabig mozdulni sem tudtam. Lábaim kocsonyaként remegtek és még órákkal később is testemen éreztem kényeztető csókjait. Betty kedvesem, szörnyen hiányzol!
Másnap reggel munkaadóm is ajándékkal lepett meg. Útszéli negyedmillió Lei-es kurvából kétmillió Lei-es szállodai prosti lettem! Hála Betty tanítgatásainak és az elismerő rendőrökig, akik persze napi kapcsolatban voltak főnökeimmel. Az ügyfélkört még nem szabhattam meg, de tiszta szállodai szobákban tehettem a dolgom kulturáltabb páciensekkel. Az egyik ilyen visszajáró vendég volt Goran.
Goran Sikic magát üzletembernek mutatta be, de valójában a Jugoszláv háborúból és az azzal járó fegyver és gázolaj csempészetből szedte meg magát. Ha Bukarestben járt az első találkozónk után mindig engem kért és én jó kislány módjára tettem amit kellett. Egy év telt el így viszonylagos jólétben és Goran egyre sűrűsödő látogatásaival, mikor is egy hideg estén Betty kopogtatott a szobám ajtaján.
-Most hallottam! - szinte ugrált örömében - Költözöl! Goran kifizette azt a balféket! Utazol Szerbiába!
Betty alaposan elbúcsúztatott! Három órán át tartó nem szűnő gyönyör, édes ajkai testem minden porcikáján és fürge ujjacskáinak kényeztetése. Soha nem láttam többé, talán nem is él már. Másnap Goran maga jött értem egy méregdrága sofőrös autóval és egy szerb állampolgárságot igazoló útlevéllel. Végig szeretkeztünk a hat órás utat. Az voltam akit akart, hogy legyek. Egy túlfűtött virágszál, aki minden érintését élvezi, de színjáték volt csupán. Bettyre gondoltam minden pillanatban amikor hozzámért és ez segített a hiteles alakításban.
Egy palotának is beillő épület lett az új otthonom Belgrád egy puccos külvárosában. Nem voltam már szajha! Goran Sikic barátnője voltam, igaz harmadmagammal! A többi lány gyönyörű volt és Goran perverziói közé tartozott, hogy csak nézze amint egymással foglalkozunk. Elememben voltam! Boldog voltam! Elhalmoztak mindennel amire testem és lelkem vágyott. Méregdrága ruhák, ékszerek. Szabad ugyan nem voltam, de előző életemhez képest maga volt a paradicsom. A heroinról is leszoktattak. Hercegnő voltam minden értelemben. Egészen pár hónappal ezelőttig így éltem életem, de egyszer minden véget ér.....
Az ágyamon fekszem anyaszült meztelen. Az éjszakát Annával, Goran egy másik csajával töltöttem édes, nagyon édes kettesben. Hirtelen kiabálásra leszek figyelmes odakintről. Magamra kapok valamit és lesétálok a hallba. Sinissa, Goran egyik fogdmegje üvöltözik duzzadó erekkel a nyakán, láthatóan ideges.
-Aludtam te balfasz! - teremtem le flegmán, mikor a férfi megragadja a kezem.
-Ostoba lotyó! Nem hallottad? Gorant lelőtték! Bármikor itt lehetnek a zsaruk! Fogd amit tudsz és pucolás!
Sinissa nagy mókamester hírében állt, de most láthatóan nem tréfált. A szobámba rohanok és a szekrényből kitépem a bőröndöm. Össze van már pakolva, pont az ilyen esetekre. Kapkodva felöltözöm, majd zsebeimet teletömöm a Gorantól kapott ékszerekkel és már az utcán vagyok és menekülök.
El kell hagynom Szerbiát mihamarabb. Gorannak mindenhol voltak jó barátai, így nincs nehéz dolgom. Isztambulban túladok az ékszereken és a nyakamba veszem a világot. Párizs, Amsterdam, New York... és most egy Vegasba tartó gépen ülök az első osztályon, francia pezsgőt kortyolgatok zsebemben pedig az ékszerek ára.....