Kórház Dr. Wayne irodája Yvi vs. Doki

Vendég

- Öhm... ez most poén? - nézek hol a cetlire, hol a főnökre, aztán csak elröhögöm magam a kérdéses helyszín láttán, mert ez... shit. Mintha nem lenne nem tudom mennyi hiperszexi ápolónő... na mindegy. A fizu, amit utaltak viszont épp elég ok arra, hogy befogjam a szám. Az még az egómat is legyezgeti, hogy pont én, hisz ugyan kérem, annyi a vetélytársam, hogy egy hét alatt nem tudnám összeszámolni, és még csak veteránnak se számítok, nem tudom, hány évnyi rutinnal mögöttem.
A főnök szerint, pont az a pezsgés az, amit mások keresnek, ami bennem még a legbefordulósabb napomon is megvan. Ja, hozzátenném, távol áll tőlem, hogy befordulok. Élvezem az életet, így egy halom pénzzel meg nem kevés élvezettel, még könnyebben megy, mintha nem is tudom, mit dolgoznék. Ugyan kérem, van mikor egy éjszaka alatt megkeresem azt, amit más egy hét alatt.
Persze ehhez hozzátartozik, hogy gátlásaim abszolút nincsenek, minek azok? Amúgy is... minden nő ribanc, most vessenek meg azért, hogy én legalább hasznot is húzok belőle, a pasik így is úgy is kihasználnak, miért ne tehetném meg ezt én is?

Mindenesetre, leparkolva a kórház előtt, kecses léptekkel veszem az irányt, a kérdéses férfi irodája felé. Legalább valakinek bearanyozom az estéjét.
- 'Estét - nyitok is be, mert kopogni azt minek, aztán le is dobom magam a székre, mert spóroljuk meg a köröket.
- Na, gyanítom, nem maga rendelt, de akkor.... meglepiiii - állok is fel, és tárom szét a karom, még egy angyali és felettébb bájos mosolyt is küldök a férfi felé.

Vendég

- Meg fogok halni? - tudakolja az előtte ücsörgő fiúcska, kinek egy jókora darabon kénytelen volt leborotválni a haját ahhoz, hogy a felnyílt fejbőrét kellőképpen kitudja tisztítani valamint összeölthesse.
- Meghalni? Ugyan már kemény legény vagy ennyi nehogy kifogjon már rajtad - engedi le az ágyat, hogy a gyerek nagyjából egy szintbe kerüljön vele. Még így is, hogy ül, jócskán magasabbnak számít a kisfiúnál a maga 193 centijével. Amint ezt sikerül megoldania, már neki is lát a varrásnak miután érzéstelenítette a gyereket. Valószínűleg ez a srác az utolsó páciense mára, hisz a 25 órás műszak lejárni látszik. Ma megtett minden tőle telhetőt, hogy megmentsen két lőtt sérüléseket szerzett nőt, valamint a megkéselt idős embert is, kinek életéért bő hat órán át küzdöttek, miután összeomlott a vérkeringése és leállt a szíve. Azóta sikerült stabilizálni a helyzetet, de még mindig a kritikus időszakban van.
- Hány öltés kell?
- Nagyjából hét vagy nyolc. Látom nem nagyon rendített meg - vigyorogva keresi meg a gyerek tekintetét, ki azonnal meg is rázza a fejét.
- Nem. Azt mondta, hogy nem halok bele, szóval nem kell aggódnom - elmondani se tudja, hogy milyen nagy megkönnyebbülés számára egy lelkes, életerős kisfiúval zárni a napot. Valószínűleg ezután nem depressziósan fog innen kibattyogni és hazavánszorogni.
- Jól van, meg is vagyunk - teszi le az orvosi eszközöket majd letisztítja a varrás körüli helyeket és tesz rá egy tapaszt, hogy ne nagyon érje víz.
- Ezt minden nap cseréljék és fürdést követően két órát ne tegyenek rá semmit, nem árt ha szellőzik is. Egy hét múlva jöjjenek vissza, akkor majd meglátjuk, hogy ki lehet-e szedni már a varratokat - intézi szavait immáron a gyerek anyjának, ki bólogatva, hálálkodva ráz kezet a férfival ki rögtön át is adja Pegnek a szobát, hogy rendet tehessen.

Nagyot sóhajtva dobja le magát az íróasztal mögé és egy ideig csak a plafont bámulva ücsörög, mígnem kis híján az ölébe ugrik egy nagy kupac papírmunka. No erre aligha van szüksége, de valakinek meg kell csinálni.
Mikor az ajtó kivágódik előtte és egy fiatal lány lép be rajta, értetlenül pislog kékjeivel egyet kettőt, hogy így próbálja meg felfogni mi is történik most, de aztán... leül elé.
- Mit rendeltem? Mit nem rendeltem? - értetlenkedik miközben a furcsa fizimiskájú hölgyeményt fürkészi. Ahhoz túl fáradt, hogy kidobja innen, így csak mellein karba tett kezekkel figyeli és várja a megfelelő választ.

Vendég

A szerencsétlen. Bár... jobban belegondolva teljesen megértem, hogy egy ilyen szakma mellett kell az "ösztönzés". Ahogy azt is megértem, miért a barátai látták meg ezt előbb, biztos valami maximalista családapa, aki képtelen huzamosabb ideig lazítani.
Ahogy kinyitom az ajtót, és úgy lejtek be rajta, mintha csak az enyém lenne, be kell látnom, igazam is van. A ráncok a szeme körül arról árulkodnak, aludni se mostanában tudott. Fantasztikus, megint ugyanaz. A férfiak ugyanazok, de hát... nem kezdek panaszáradatba, inkább küldök egy bájos mosolyt.
- Ideje felébredni - a hangom kedves még annak ellenére is, hogy ujjaimmal az asztalon dobolva várok arra, leessen neki a dolog. Mert lehetetlen, hogy ne szűrné le egyből, mi folyik itt, ha az agya rendes bekapja az információkat.
Addig körülnézek az irodában, és a szám elhúzva konstatálom, nem hiába nem szeretnék én ilyen helyekre járni.
A szemem megakad egy képen, és oda is megyek, hogy megnézzem magamnak. A nő, aki rajta van, szép. Na nem úgy, ahogy a korombelieket titulálják annak, sőt már-már pezsdítő, hogy a képen pózoló alak nem villant semmit. Csak egy pillanatra komorul el az arcom, igen, van mikor megszólal a csengő, és tudatja velem, hogy nem jó, amit csinálok, az erkölcseimről még mégse sikerült teljesen lemondanom, pedig én esküszöm, mindent elkövetek.
- A felesége? - fordulok a férfi felé, és látszólag teljesen közönyösen teszem fel a kérdést. Ja, látszólag.

Vendég

Amint befejezi a srác fejének összeöltését már le is kapja a kesztyűt, majd alaposan kezet most a biztonság kedvéért. Egy kicsit még elidőz a mosdóban, hogy egy kis hideg vízzel felélénkítse magát, de már maga mögött is tudja az északi szárnyat, hogy az irodájába ballagva leülhessen egy kicsit. Egész nap robotol, jobb dolga sincs most, mint ülni és inkább a papírmunkával foglalkozni. Legalább ülve lehet csinálni.
Komoly gondot okoz neki a gondolkodás is főleg azok után, hogy egy ismeretlen nőszemély ront be rá olyan otthonosan kezd el közlekedni, mintha titokban használná az irodát.
Értetlenül figyeli a lányt, és csak a fáradtságának, szétszórtságának köszönhető be az is, hogy teljesen kimegy a fejéből a gondolat, hogy szóljon a biztonságiaknak. Mondjuk egy ilyen pirinyó kis lányt még ő is könnyedén kirak innen, de ugye a szabály az szabály.
Fogalma sincs, hogy mit kellett volna rendelnie, vagy mit rendeltek neki mások. Rövidzárlatot kapott.
Viszont amint belé hasít a felismerés, elkerekedett szemekkel hőköl hátra megkapaszkodva bőrrel bevont székének karfájában. A nagy lendületnek hála kis híján a földön köt ki, de hosszú lábainak hála elég ügyes mozdulattal megtudja tartani magát az asztal egy vasrúdjába belecsimpaszkodva.
- Szóval te egy...hmm... te vagy - nem szereti használni se a prostituált, se a k*rva szót, mert ellenségesnek és idegennek hatnak. Viszont a tények azok tények és ez a lány tényleg az!
- Az a nagyfülű néger és a két haverja volt mi? - tudakolja miközben a nő után fordul, mikor az egy fénykép felé közeledik.
- Nem, nincs feleségem - azt persze nem fejtegeti, hogy kicsoda, hisz a másiknak semmi köze nincs hozzá. Viszont a szőkeség hanglejtésének közönyössége mellett az arca mégis elárul valamit.
- Minden oké? - vonja össze a szemöldökét és ő maga is furcsállja, hogy nem akarja rögtön kipaterolni innen szerencsétlen teremtést.