To: Lorainne Jones

Már megannyiszor jártam a kedvenc kávézómban, de soha nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Bementem, adták a szokásos kávémat, amit általában elvitelre szoktam kérni, aztán már itt sem voltam. Bedobtam magam a járőr kocsiba, ha épp oda osztottak be, és ittam is az isteni fekete nedűt. Igazán remek elfoglaltság az ízét élvezni, miközben Peter egyfolytában magyaráz valamit, ami rohadtul nem érdekel, de a kávé mosolyt csal az arcomra, így ő sem sértődik be, én meg kurva boldog vagyok, hogy szart se hallottam a rizsájából, és ő meg azt gondolja, hogy de-de! Figyelt ez a gyerek, aztán meg a francokat.
A múltkor nem a megszokott időben mentem, hanem csak úgy beugrottam egy kávéra, mert majdnem szétrobbant a fejem. Életemben először talán akkor töltöttem hosszabb időt a vendéglátó egységben, és rögtön ki is szúrtam magamnak valakit, aki miatt átértékelődtek a céljaim az életben. Gyönyörű volt, ahogy a barna haja a vállára omlott, a barna szemei, az ajkai. Minden. Nem, ez nem szerelem volt első látásra vagy hasonló nyálas dolog, én szerintem alapjáraton képtelen vagyok ilyen őszinte és mély érzésekre. Én egyszerűen csak akartam őt. A puszta látványa is megrészegítő volt, hát ha egyszer valami csoda folytán újra sikerül összefutnom vele.
Azóta minden megváltozott. Gyakrabban jártam erre a kicseszett helyre, mint valami megszállott, és liter szám döntöttem magamba a kávét, és szinte mindig eljött. Mindig elragadó volt. Egy csinos és okos nő. És én megint az ablak melletti asztalnál ültem, a kint sétálókat bámulva, hol a napi friss újságba merülve az ujjaimmal az asztalon dobolva. Ez mondjuk nem tudom, hogy a várakozástól volt-e, vagy már reflex, ahogy a kocsiban is mindig ezt csináltam a kormányon. Az se tesz jót az embernek, ha drogokkal tömik, aztán másnap próbáljon full tiszta elmével eligazításon részt venni a kapitányságon. Komolyan nem nekem való már ez....
A homlokomat a tenyerembe támasztva merengtem a nagy semmin, aztán mikor felnéztem, rögtön megpillantottam a barna hajú lányt, ahogy szépen belibegett a kávézóba és leült az egyik asztalhoz. Életemben először lövésem sem volt, hogy menjek oda hozzá és mi a francot mondjak neki...

to Mr. barnes

A mai napon kivételesen nem voltak óráim, a hétvégéket szerettem a magaménak tudni. Ez van, ha én állítom össze az órarendemet.. De a péntek már nagyon is hétvége, szeretek egy jó nagyot aludni és nem azon idegeskedni, hogy biztosan felkeljek, mire az első előadás kezdődik. Most, hogy nem volt ilyen problémám és már-már fitten ébredtem, nem is volt kérdéses, merre veszem az utamat. Itthon sosem tudok úgy odafigyelni arra, amit épp csinálok, mintha a törzshelyemre ülök be. Sokakkal ellentétben engem nem az zavar, ha nyüzsgés van körülöttem, hanem ha a környezetem nem életképes. Mivel Fred, a kandúr, akivel megosztom az ágyam és az életem, boldogan mászott a helyemre, ezzel azt is elkönyveltem, hogy kereshetek magamnak más zugot, ha pihenésre vágyom. Nem az a bújós jószág, az idegeneket kifejezetten utálja, és ha valaki bombát robbantana mellette, akkor sem zavartatná magát. Okos, kövér, lusta cica. A szürke bundájával, és zöld szemeivel mindig levesz a lábamról, de sosem hagyja magát megdögönyözni.. Férfiak..
Befészkelte magát az ágyneműbe, én pedig egy szúrós pillantás után megindultam összekészülődni. Szerencsémre nem vagyok rendetlen, a jegyzeteim egy kupacban hevertek az asztalomon, a könyvem nyitva és lefektetve az asztallapra, hogy a gerince nézzen felfelé. Ahol tegnap abbahagytam. Piszok nyűgös vagyok még ahhoz, hogy komolyan nekiessek az irománynak, de nem lesz sok választásom.
Elaludtam; ezt már sikerült megállapítanom. Bár csak terveimhez képest, így nem dől össze a világ. Fél órával vagyok csak csúszásban, amiből több is lesz, ha nem kapkodom a lábaimat. A fürdőben nem időztem sokáig, a hajammal sem bíbelődtem sokat, a szemeim talán kissé karikásak, de volt már rosszabb is. Szokásommal ellentétben nem szoknyát, hanem rövid sortot vettem, magassarkúval és egy egészen szolid felsővel. Öltözékemmel sosem hivalkodtam, nem is egy totálisan átlagos pénteken fogom elkezdeni.
Az ajtón kattant a zár, a kezemben meg életre kelt a telefonom, már tárcsáztam is csoporttársamat, hiszen ketten talán többre megyünk a maradék hat fejezettel, amihez úgy hiszem, én magam már kevés vagyok. A másik alternatíva szerint csak fáradt, de én mindig az vagyok..
A napsütés némileg dobott a kedvemen, a szél csak kellemesen fújdogált, én pedig kijelenthetem, hogy imádom Vegast. Nem azért, mint az emberek többsége, de a magam módján igen. A lakásom a belvárosban van, félúton az egyetem és a törzshelyem között, így akkor is odaérek bő negyed óra alatt, ha épp andalgásra adom a fejem. Ez viszont most felejtős volt, hiszen egyik kezemben a könyveim, másikban a táskám és a telefonom, ahonnan érkezett a nemleges válasz. Maradok egyedül a szociálpszichológiával.. Kivételesen nem dob fel a téma, túl sok ideje gyűröm már ezt a könyvet.. Igazából már alig várom, hogy lepakolhassam az asztalra az egyik zugban. Csak remélni merem, hogy nem foglalta el senki a kedvenc helyemet, ahonnan figyelni szoktam a történéseket. Csalódnom kellett, egy fiatal pár trécselt nagy vigyorgások közepette arra az asztalra könyökölve, amit a könyveim súlya szokott nyomni. Lustán pillantottam körbe, kiszúrtam egy helyet Gabe, a pultos közelében és mosoly futott végig ajkaimon. Legalább társaságom lesz, ha nem is állandó, de jól fog jönni, mikor már a sokadik jegeskávémat rendelem.
- Helló G. – cuccoltam le hangosan köszöntem. A könyveim, az a három, amit feltétlenül fontos volt elhoznom és a maréknyi jegyzet szinte beterítette a kis asztalt, annyi hely maradt csupán, hogy a rendelésem kényelmesen elfér az asztal túlsó végén. – Hogy állsz a szociálpszichológia módszertanával? – vigyorodtam el, bár nem a kérdésemen, hanem arckifejezésén. Igen, én is valami ilyesmi reakciót produkáltam, mikor először szó szerint végigszenvedtem a társas érintkezés elemzését. Nem a kedvenc ágam, de a viselkedés elemzéséhez nagyban hozzájárulnak az emocionális behatások.
- Mindjárt gondoltam.. – forgattam meg szemeimet, miközben elnyomtam egy ásítást. – A szokásosat kérem.. – libbentem a pulthoz, majd mikor megláttam, hogy épp három rendelés vár kivitelre és ismét egyedül tartja a frontot, kikaptam a kezéből a tálcát és elindultam felszolgálni. Bár sosem dolgoztam a vendéglátásban, azt hiszem ehhez is lenne tehetségem.
- Finom legyen, sok habbal.. – szóltam hátra a vállam felett. Nem hiszem, hogy sokat aludt az éjjel, az ő szemei is karikásak.. A foglalt asztaloknál megálltam, magamhoz képest kedvesen és éberen kiosztottam a rendeléseket. Egyesével, hiszen a mozdulatsort pont olyan sokat tanulmányoztam már, mint a modort.
- Egészségére.. – tettem a kávét az utolsó vendég asztalára is, még egy félmosolyt is villantottam, aztán visszavittem az üres tálcát a pulthoz. Addigra már az asztalomon pihent a rendelésem. Ilyenkor bezzeg gyors.. Talán meglepő, hogy közvetlen viszonyom van a pincérsráccal, ám ha valaki tudja, hogy mi ketten egy csapatban játszunk, egyáltalán nem gondol baromságokat.

To: Lorainne Jones

Kezdtem betegesen undorítónak érezni magam, hogy már megint a kávézóban ültem, hogy a barna hajú lány felbukkanjon itt, mint valami kukkoló vagy micsoda. Ha a csaj tudna erről, akár még zaklatásért is feljelenthetne, amit meg tudnék érteni. Egyáltalán minek gondolkodok ilyeneken!? Azt se tudja, hogy a világon vagyok.
A gondolataimba merülést inkább lezártam, és abban a pillanatban, hogy végre újra a helyiségnek szenteltem a figyelmemet, felfedeztem a nőt, vágyaim tárgyát. Elég szexistán hangzott, de a lényege ez. Figyeltem, ahogy szépen belibbent, majd jópofizott egyet a pultossal, aki elég fáradtnak, elhavazottnak és szétszórtnak tűnt. Ez feltűnhetett a kisasszonynak is, mert rögtön magához ragadta a tálcát és elkezdte kiszervírozni a megrendelt dolgokat.
Végül elért az én asztalomhoz is, és a kávét az asztalra rakta egy félmosoly kíséretében, majd visszatért az asztalához, ahol már a saját kis itókája várta. Meglepő fordulat az élettől, hogy miközben itt ültem azon gondolkodva, hogy egyáltalán miként szóljak hozzá, ő nagy kegyesen idefáradt a rendelt italommal, mintha ez annyira természetes lett volna.
Felkeltem az eddigi helyemről, majd egyenesen a lány asztalához sétáltam.
-A kishölgy italát én állom. -szóltam a pincérsrác felé, majd a lányhoz fordultam.
-Szabadidejében még pincérkedik is? -vontam fel kérdőn a szemöldököm egy mosoly kíséretében.
-Csatlakozhatok? -böktem a fejemmel az egyik üres szék felé. Remélhetőleg nem küld el a jó büdös francba, mondván, hogy tanulnia kell vagy hasonlók.

to Mr. barnes

Abszolút tökéletesen el tudok vonatkoztatni attól, hogy én itt ugyanolyan vendég vagyok, mint bárki más, mégis könnyedén lavírozok tálcával a kezemben az asztalok között. Nem áll szándékomban rendszeresíteni ezt a szokásomat, kivételes alkalmaim egyike, mikor a felvetést, miszerint a célom az, hogy segítsek az embereken, átvetítem fizikális alapra. Egyébként pedig logikus elgondolás, hogy amíg én segédkeztem neki, ő elkészítette a rendelésemet. A jegeskávém és az áfonyás sütemény, amit úgy szeretek, már ott várt az asztalnál, én pedig roppant elégedett voltam. Főleg magammal, amiért nem borítottam rá egyetlen rendelést sem a vendégre, szegény srácot csak bajba kevertem volna. Sssz.. Minden esetre a rendelés megérkezett, mindenki elégedett, én pedig úgy hiszem, hogy a kávém édes habját kóstolva végre rájöttem mi hiányzott a napomból. Többek között az, hogy végre legyen valami a gyomromban, a cukor élénkítő hatása azonnal megmutatkozott. Egy fokkal éberebb lettem és már a papírjaim után nyúltam, mikor felpillantva a férfival találtam szembe magam, akit az imént ideiglenes alkalmazottként kiszolgáltam. Érdeklődve pillantottam fel rá, nem értettem, mit akar… Nem az ő rendelését adtam volna oda?! Ühm.. Az már nem az én hibám..
- Lorainne.. – mutatkoztam be, bár nem hivatalosan, de még mindig jobb, mint a „kishölgy”. - .. és erre igazán semmi szükség! – szabadkoztam azonnal. Hol tartana a világ, ha minden önjelölt pincérnőt meghívna egy italra?! Hát, nyilvánvalóan nem itt..
- Nincs szabadidőm, ez egyedi eset volt.. – vágom rá csípőből. Pontosabban van, ha akarom, hogy legyen. Ha nagyon ráhasalok a tanulásra, képes vagyok reggeltől estig a könyvemet bújni, máskor viszont elő sem veszem egész hétvégén és kikapcsolok. Hiába, nekem is van tűrőképességem, annak pedig határa. De az mondjuk jó lenne, ha egy nap 48 órából állna.. Még a normális pihenésre is jutna időm.
- Csak tessék, Mr. …?! – mosolyodtam el. Nem számítottam társaságra, de tény, hogy a kávém fogyasztása jobban esik egy húsvér ember mellett, mintha egy halom papírt nézegetnék elegánsan, de az esélytelenek nyugalmával. Az esettanulmányok ellenem dolgoznak, és addig is elteszem kritikus véleményem.. Pontosabban nem, inkább kihasználom, hogy őt elemezzem. Kedvesen, ámde határozottan, amilyen én magam is vagyok.

To: Lorainne Jones

Ügyesen és kecsesen lavírozott az asztalok közt a tálcával, hogy kisegítse a pincérsrácot. Talpraesett lány, aki nem érzi azt, hogy leesik a karika gyűrű az ujjáról, ha munkát kell végeznie és hasonlók. Ez egy remek hozzáállás, és a pincér is hálás lehet neki, hogy a kisasszony kihúzta a csávából, és senkinek sem kellett órákat várnia a megrendelt italokra. Így én sem maradtam le a kávémról, mert végül eljutott hozzám is és az asztalra rakta.
A bájos barna ezzel nagy szívességet tett nekem, mert már ezer éve csak törtem itt az agyamat azon, hogy egyáltalán miként is állhatnék szóba vele, de választ adott a kérdésemre, pedig már kezdtem iszonyatos fejfájást kapni a problémától. Sosem volt gondom a nőkkel, de ő nem egy egyszerű lélek, akit elkapok egy buliban, némi pia után már szinte könyörögök, hogy vigyem az ágyamba, vagy én melegítsem az övét. Ilyen világot élünk. A nők is nagyon könnyűvérűek lettek, de mikor akad egy-egy nehezebb eset, akkor igazán előtör belőlem a vadász ösztön. Ő pedig kivételesen gyönyörű, így egyértelmű, hogy meg akarom kapni magamnak, amit nem tudom, hogy képzelek egyáltalán. Lényegtelen, valahogy mindig elérem a célomat, a jég hátán is megélek. Peter hosszú évekig tudna mesélni a meggondolatlan magánakcióimról. Hát na, ez vagyok én.
Ugyanilyen hirtelenséggel jött az ötlet, hogy most vagy soha, így szépen felálltam az asztalomtól, és egyenesen az övéhez sétáltam. Ez idő alatt közöltem a pincér haverjával, hogy én állom az italát, mire ő kikérte magának, hogy erre semmi szükség. Oh, dehogynem. Annyi haszna már volt, hogy legalább a nevét megtudtam. Lorainne. Szép...
-Szóval nagyon elfoglalt... -nyugtáztam ennyivel a megjegyzését, hogy ez csak egy egyedi alkalom volt. Az lehet cicám, de a sors is úgy akarta, hogy az asztalomhoz keveredj.
Felvetettem a dolgot, hogy csatlakozhatnék-e hozzá, ő pedig belement. Akkor annyira azért mégsincs elhavazva, ha nem küldött el csípőből a francba. Nyilván nem azért ültem ide, mert nincs több hely, vagy mert a szemembe sütött az ablaknál a nap.
-Barnes. De maradjunk a Skyler-nél. -nem vagyok oda az ilyen hivatalosan erőltetett dolgokért. A hideg futkos a hátamon, mikor az eligazításon a feletteseim Jonathan-nek szólítanak. Könyörgöm. Johnny névvel valami ripacsnak kellett volna mennem.
A tekintetem aztán a nála lévő jegyzet kötegre tévedt, majd egy elismerő mosoly jelent meg az arcomon.
-Mivel kínzod magad? -én már akkor elsírom magam, ha a jelentésekre gondolok. Utálom megírni őket, de sajnos itt nincs olyan, hogy csak a páros egyik fele írja, a másik meg vigyorogva bólogat hozzá. Mondjuk Peter el is picsázna, ha rá akarnám sózni a dolgot. Egy valamit szeretek. Vezetni a kocsit, meg mikor akció van. És nem szól hülye zene a rádióban.

to Mr. barnes

Az az én nagy bajom, hogy hozzá vagyok szokva a korán keléshez és későn fekvéshez. A sok analitikához és még több magoláshoz. Így terveztem el a mai napomat is, csak előbb egy kávéba akartam fulladni, hátha megúszhatom. Nem, nem vagyok lusta, sőt, alapjáraton imádom a szakmát is, amit választottam magamnak. Másképp már az első nap feladtam volna, mikor tanulópárokba osztottak minket. Semmi sincs ugyan kőbe vésve és röhejesnek hathat ez, mivel már bőven felnőttek vagyunk, de ami igaz, az igaz. Beválik, ha egy kicsit is komolyan időt fordítunk magunkra és egymásra. A mai elutasítást vehetném akár sértésnek is, hiszen én mindig kötélnek állok, ha épp szükség van rám. Habár ez mind csak ürügy arra, hogy figyelmemet indokoltan ne a jegyzetekre, hanem az érkezőre fordíthassam. Nem mértem végig olyan tüzetesen, ami öreg hiba, hisz egészen addig, míg nem ismerem, ez az első támpont, amit felhasználhatok a megítélésében. Ehelyett most csak a megérzésemre és azokra a gesztusokra támaszkodhatok, amiket felém tesz. Annyit azonban volt szerencsém megítélni, hogy jóval magasabb nálam. Nem véletlenül hordok életem felében magassarkút, amilyen kis törpe növésem van..
- Mihez képest? – Minden csak nézőpont kérdése, ez nem a tanulás során ragadt rám, mindig ezzel szembesültem a mindennapokban. – Néhány percem mindig akad.. – fűzöm tovább a szót aztán. Igazán költői volt a kérdésem. – Most pedig különösen jól jön a felmentő sereg.. – sóhajtok nagyot, és figyelemmel követem, ahogy leül velem szemben. Valami oka csak van annak, hogy ideült hozzám és nyilván nem a viselkedéskultúra érdekli. Pedig arról is egészen sokat tudnék karattyolni hála az utóbbi időben olvasással töltött éjszakáimnak.
- Mr. Skyler Barnes.. Skyler.. – ízlelgettem a nevét. Ritka név, egészen különleges, én meg még el is méláztam rajta.. – Én jobb szeretem a Lora-t. Rövid és könnyen megjegyezhető – pakoltam arrébb a jegyzeteimet. Egész csinos kis kupac kerekedett ott mellettem. Mintha egy kisebb könyvtárral a hónom alatt rónám a város utcáit, pedig ez azért közel sem igaz. Nem vagyok utazó könyvespolc, sem könyvmoly, csak a vizsgáimra kellene készülnöm, amihez momentán egy pici kedvet és ráhajlást sem érzek.
Hanghordozásán felnevettem, majd a szemébe nézve megállapítottam, hogy behatárolhatatlan, hisz se nem kék, se nem szürke. A kettő keveréke.
- Jelenleg a süteményem illata kínoz.. – vigyorodtam le és magam elé húztam, miután kortyoltam egyet az italomból. – Ez a szépség pedig itt mellettem a fél életem – böktem a halom papírra. A könyv gerincéről könnyedén le tudja olvasni, hogy Pszichológia, ha eddig még nem tette meg, amit kétlek, hiszen fürkésző szemei igencsak arra utalnak, hogy kíváncsi természet. – Vizsga és szakosodás előtt álló pszichológus-hallgató vagyok – adom meg végül a magyarázatot. A kínzás majd a vizsga lesz, ha az esettanulmányok ott is kifognak rajtam.

To: Lorainne Jones

Ez a mai nap már mindjárt értelmesebbnek tűnt, mint az eddigiek. Főleg, ami a kávézóban való ücsörgést illeti. Szeretem ezt a helyet, a szokásos kávémat is, de nem szoktam itt hosszan időzni, viszont amióta megláttam Lorainne-t, elég gyakori vendég lettem itt és nem a megszokott időben, amikor csak beugrottam a kávéért Peter-nek és magamnak. Mindig csak csendben figyeltem őt, ha betévedt ide, de ma ez megváltozott, mikor a kávémat ő rakta az asztalomra, így szépen csatlakoztam is hozzá, ami ellen nem volt kifogása. Hála az égnek.
-Hát nem tudom, mennyire számítok felmentő seregnek. -jegyeztem meg a dolgot. Pszichológia. Hol értek én ahhoz? Szerintem én magam vagyok az összetett eset, aki kivizsgálást érdemelne, aztán egy kényszerzubbont és egy kegyetlen, de hatásos kezelést. Rám is férne, mert néha olyan vagyok, mint egy skizofrén, akinek szerintem megszámlálhatatlan mennyiségű másik énje van. Felsorolni is nehéz lenne.
Ha már megtudtam a nevét, rajtam volt a sor, hogy eláruljam a sajátomat. Szépen be is mutatkoztam Skyler Barnes néven, ami igaz is. De a keresztnevemet nem használom, legalábbis nem az elsőt. A Jonathan túl komoly, a Johnny meg gyerekes. És nem illik hozzám, szerintem. És másoknak is ezt kell gondolniuk, ha nekem ez a véleményem. Hülye érvek, de én így látom a világot. A Skyler nem mindennapos név, szerintem nem járkál minden második ember ezzel a titulussal, de jobb is így. Alapjáraton egyedi vagyok, és ezt minden módon ki is akarom használni.
Ő maga jobban szereti a Lora-t, mert rövid és könnyen megjegyezhető, hát én jól megjegyeztem magamnak azt biztos, de főleg a tulajdonosát. Személy szerint nekem a Lorainne jobban tetszik, mert az sem annyira tucatnév, de nőkkel nem igen állok le vitatkozni, így vele sem fogom ezt tenni.
-Hát én is hasonló okok miatt használom a Skyler-t. -tettem hozzá csak ennyit ehhez a témához. Kár volna a neveknél leragadni. A tekintetem gyorsan inkább a nála lévő jegyzetkötegre vándorolt, így adta is magát a kérdés, hogy mivel kínozza magát. Csak egy jót mosolyogtam azon a megjegyzésén, hogy első sorban a sütemény illatával, végül közölte, hogy vizsga és szakosodás előtt álló pszichológus hallgató.
-Akkor talán mégsem biztos, hogy olyan jó ötlet volt ide leülni. A végén még megállapítod, hogy nem vagyok teljesen normális. -ami ugyan nem lenne újdonság a számomra, de az ilyen pszichomókusok az emberek veséjébe látnak. Bár jobb is így, mintha a májamba látna, amit már lassan megöl az alkohol. Azt Dr Marsten-nek tartogatom, ha a boncasztalára kerülnék.
-De ha már a szakosodásnál tartunk. A pszichológia melyik ága érdekel jobban? -tettem fel neki a kérdést. Sosem gondoltam volna, hogy erről fogok beszélgetni valakivel. Pláne, hogy a nőkkel nem nagyon szoktam filozofálni arról, hogy mi érdekli őket.

to Mr. barnes

Tanulmányaimból adódik, hogy egyértelműen elemzem a gesztusokat, vagy legalábbis megpróbálok mindenhez azonnali és átvitt jelentést is társítani. Könnyebb így levonni a későbbi következtetéseket. Persze akkor lenne az igazi, ha én tenném fel a kérdéseket. Azt hiszem.
- Ha választanom kell a 260. oldal és közötted… Háááát.. – nevettem fel szórakozottan. Nem okozott túl sok örömöt egyelőre ez a nap, de a kedvemet legalább már nem a béka hátsója alól kell kirángatni. Van az úgy, hogy felkelni sincs kedve az embernek, mikor szembesül a napi teendőkkel és csak végigszenvedné a napot. Na, ez nálam ritkán fordul elő, de ha mégis így ébredek, akkor keresztet is vetek minden betervezett programomra és igyekszem spontán cselekedni. Nem mindig megy, de ha van hozzá partnerem, akkor elég gyorsan aktivizálom magam. – Már az felüdülés, hogy nem a könyv fölött görnyedek.. – mosolyodtam el. Nem, nem bóknak szántam. Igazából az őszinteségem mindig kiütközik és nem is szégyellem, egy cseppet sem.
Nem kommentáltam, hogy felfedezett egy hasonlóságot. Igazából ez nem olyan nehéz feladat, tekintve, hogy a 21. században az emberek egymást koppintják és az eredetiség fogalma megszűnni látszik. Ha valamivel ki akarnak tűnni, az csakis személyes vonatkozású lehet, ahhoz viszont, hogy erre legyen lehetőség, egyediség kell. Persze mondhatnám, hogy minden ember más és más. Más a nevelése, a gondolkodásmódja és úgy összességében is eltér a többitől. Nem lehet átlagot vonni és egy kalap alá venni egyiket a másikkal a belső értékek alapján. Erről viszont még én is próbálom győzködni magam, hisz a csoportba osztályozás megy nekem legkevésbé. Ítéletet sokkal könnyebben hozok.
A süteményemet elégedetten kezdtem majszolni, kicsi falatonként tűztem a villára a kellemesen fanyar ízű csodát, ami már a mindennapjaim részévé vált. Reggelente különösen szükségem van a cukorra ahhoz, hogy beinduljanak a fogaskerekek az agyamban, mint valami szerkezetben. És ugyan már nincs reggel, de én még mindig nem érzem magam a toppon.
- Nem kell félni, nem igazán van viszonyítási alapom.. Különben sem orvosnak készülök, így maximum szakvéleményt mondhatok, diagnózist nem állíthatok fel.. – emeltem pillantásom a plafon felé. A nővérem mindig azzal készít ki, hogy orvosnak titulál, mert nem tudja felfogni, vagy egyszerűen nem érdekli, hogy nem pszichiáter leszek. Bár inkább poénos hangvételűnek szántam szavaimat, még mindig igazat beszéltem.
- A kriminálpszichológia – vágom rá gondolkozás nélkül, talán egy kicsit túl hevesen is. Erre készülök már mióta, de előbb természetesen az alapokat kell megszerezni. Nem árt, ha jártas vagyok a többi ágában is egy kicsit, hisz az egész nagymértékben összefügg. Azt az elvet vallom, hogy ha már csinálok valamit, teljesen mindegy mi az, de szívvel és lélekkel, energiát nem sajnálva nekigyürkőzök, akkor a végeredménye legyen olyan jó, amennyire csak lehetséges. Maximalista lennék?! Néhány eset kivételével azt hiszem, helytálló jelző rám.
- Tudom, hogy összefügg a rendészettel, a bűnüggyel és a joggal is.. – Sorolom, hogy lássa, nem csak zöldségeket beszélek, de az is lehet, hogy csak nem akarom elijeszteni azzal újdonsült beszélgetőpartneremet, hogy karrieristának állítom be magam. Legalábbis nem ilyen elvakultan.
- Te… Sok időt töltesz itt – állapítom meg aztán. Vagy csak rosszul következtetek abból, hogy nem néz körbe olyan sokszor. Az is lehet, hogy egyáltalán nem köti le a hely a figyelmét, és egyáltalán nem érdeklődő. Vagyis az.. De csak velem kapcsolatban.

To: Lorainne Jones

Csak egy mosollyal reagáltam arra, hogy ha választania kellene köztem és a 260. oldal között, akkor... engem választana. A jelek szerint, hisz nem küldött el, nem nyitotta ki a könyvét. Hát ez igazán megtisztelő, tényleg. Mondjuk van abban valami, hogy legalább nem kell a könyv fölött görnyednie. Utálom a papírmunkát, és utálok dolgokat magolászni, sosem voltam jó benne, de néha sajnos muszáj megerőltetni magunkat. Amit én nem díjazok, de ez van, ezt el kell fogadni. A rendőrség nem egy olyan hely, ahol csak úgy lázadozni lehet, szerintem így is csoda, hogy megtűrnek ott a fura életvitelemmel és az olykor drogos képemmel. Ők akarták, magamtól eszembe nem jutott volna szerekhez nyúlni! Akkora jó arcok. És ha valami kevert szennyet sóznak rám, én meg tök naívan betolom, aztán másnap már tényleg a hullaházban végzem. De nem akarok oda kerülni. Azt se tudom már, hogy jutottam el gondolatban idáig, de mindegy is, jobb nekem, ha nem keresem az értelmet magamban.
Ő meg pszichológusnak készül. Hát végülis egy pszichológus még mindig jobb, mint egy pszichiáter, mert azok orvosok, és gyógyszert is felírhatnak, amitől lehet csak még idiótább lennék, már ha az lehetséges.
-Oké, akkor tegyük fel, hogy megnyugodtam. -intéztem el ennyivel a dolgot, hogy nem igazán orvosnak készül. Én pedig hozzá intéztem a kérdést, hogy a pszichológia melyik ága érdekli, mire azonnal gondolkodás nélkül rávágta a kriminálpszichológiát, ami egy újabb mosolyt csalt az arcomra.
-Értem, és miért pont az? Én nem nagyon lennék kíváncsi a bűnözők lelkivilágára, hogy miért tette azt, amit. -gyilkosok, erőszaktevők és hasonlók. Az összesbe golyót eresztenék, aztán nesze nektek igazságszolgáltatás, de sajnos kötnek a szabályok.
Kijelentette, hogy sok időt töltök itt, amit nem tudtam így nagy hirtelenjében mire vélni. Feltűnt volna neki, hogy szinte állandóan itt ülök? Hát nem tudom...
-Mondhatni, hogy ez a törzshelyem. Az életmentő kávét mindig innen szerzem meg. -valójában miatta lett a törzshelyem, ha azt vesszük. Eddig mindig azért jöttem ide, mert tényleg jó a kávé, meg mert Peter rászoktatott, hogy itt kell meginni a napi adagot. Micsoda nagy történet, váó.

to Mr. barnes

Mosolya engem is mosolygásra késztetett, az összefüggést ugyan nem láttam még egyelőre, hisz az nem elég ok, hogy empatikus természetem van. Ez épp hogy egy rossz tulajdonság lesz nekem a jövőben, főképp a munkában, ha végre valahára papírom is lesz arról, hogy kriminálpszichológus lettem. Nem az lesz a feladatom, hogy együtt érezzek, sokkal inkább, hogy feltárjam a gyanúsított, vagy elítélt személyiségét. Ez okozhat egyedül nehézséget, de nem az akadály nagyságával foglalkozom, hanem azzal, hogy sikeresen vegyem és profitáljak belőle. Igen, én is a saját hasznomat akarom, mint mindenki más a világban. Képezni akarom magam, hogy aztán azzá válhassak, aki mindig is lenni akartam. Törekedek a legjobbra, és ha vannak határaim, nos, nem állok messze attól sem, hogy feszegessem őket. Aztán jöhet a siker, pénz, csillogás. Bár nem bánnám, ha utóbbiból kevesebb jutna.
- Tegyük fel? – kérdeztem vissza automatikusan. Ezen kissé fennakadtam, de csak a feltételessége miatt. – Hm.. Úgy tűnik, ezen még csiszolnom kell.. – nevettem fel aztán. Egyáltalán miért is vagyok ilyen feldobott? Ja megvan.. Engedélyeztem magamnak, egy terven felüli pihenőnapot, épp most, az előző pillanatban.
Hátradőlve kortyoltam bele a kávémba, kellemesen hűvös volt, ami kifejezetten nekem kedvezett, hiszen itt mindig elég fülledt az idő. Nevada.. Sivatag. Nem az én helyem, ha a természeti adottságokat nézzük. Nem is értem, hogy lehet ez a bűn városa. Hogy hozhatták létre ezt a forgatagot pont ezen az istenverte helyen? A karibi térség nekem jobban tetszene, de hát ízlések.. Kinek a pap, ugyebár.
- Nem? – hajoltam ismét előre, félig felkönyököltem az asztalra, hogy közelebb kerülhessek hozzá, szemtől szemben. Mélyen néztem tekintetét, próbáltam kiolvasni belőle, hogy vajon komolyan gondolja-e azt, hogy nem érdeklik a bűnözőknek ezen személyiségjegyei? – Én kifejezetten erre vagyok kíváncsi. Szeretem megfejteni az embereket. Szeretek rájönni az összefüggésekre, és van igazságérzetem. Ez épp testhezálló feladat nekem, mert ugyan nem vagyok élő hazugságvizsgáló, de kiszúrom, ha valaki blöfföl. Többségében. És mert érdekel, mi lehet annak az oka, hogy valakinek annyira elkorcsosul a lelke, hogy erőszakra és más erőszakos cselekményekre vetemedik. Hiszen a tudatuk ép, mégis megszegik a törvényeket.. Áthágják a szabályokat… - Hangom szenvedélyesen cseng, nagyon is céltudatos vagyok, de legfőképp törvénytisztelő. Csak a magam szabályait bírálom felül néhanapján. Hogy utána megbánom-e vagy sem, az mindig a zárásból derül ki. Ezzel szemben úgy tűnik, ő kevésbé tolerálja a bűnözőket, meg a fajtájukat. Ebből még érdekes dolgok sülhetnek ki.. Talán van benne némi rejtett agresszió, ahogy az emberek többségében. De amennyire csak lehet, próbálom most nem szakmai szemmel vizsgálni. A szabadnap, nekem is szabadnap, elvonatkoztatni viszont nehéz. Nagy nehezen mégis sikerül.
- Ez remek.. Az enyém is ez – nyugtáztam elégedetten. – Ha a kávéjukat szereted, az áfonyás sütit imádnád.. – kacsintottam rá. Én már csak tudom, hiszen nincs olyan nap, hogy ne fogyasztanám. Talán vissza kellene vennem belőle, de nem tudom megvonni magamtól az édességet. Ez van..
- Apropó, te mivel foglalkozol? Csak nem valamelyik éjszakai helyen melózol? – kérdeztem rá. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy én kérdezek, és nem engem faggatnak, Ő már tisztában van azzal, hogy a napjaim nagy részét magolással töltöm. Hisz ha ezt így szó szerint nem is mondtam, utaltam rá. Arról viszont fogalmam sincs, hogy ő mi a francot dolgozik. Vagy, hogy dolgozik-e egyáltalán. Bár Vegasban az élet más, mint máshol, így nagyon következtetéseket sem tudok levonni. Túl sok minden lehet.. De abból indultam ki, hogy napközben egy kávézóban ücsörög.. Hmm..

To: Lorainne Jones

Csak egy semmitmondó megjegyzéssel reagáltam arra, hogy ha a 260. oldal és köztem kellene választania, akkor valószínűleg engem választana. Mert hát ezt így konkrétan nem jelentette ki, így feleslegesen nem játszom itt a magabiztost, mikor az se biztos, hogy megérné. Pofára esni meg senki sem szeret, akkor már inkább a megjátszott pesszimizmus és marad a titokban való reménykedés. Ez vagyok én.
-Hát elképzelhető. De ez esetben önként ajánlom magam a gyakorláshoz. -jegyeztem meg egy mosoly kíséretében, végülis rohadtul nem gondoltam komolyan ezt a mondatot, csak valamit reagálnom kellett és amolyan ismerkedős élcelődésnek tökéletes. Ha hülyének néz, akkor meg így jártam, de talán veszi a poént, eddig nem tűnt reménytelen esetnek, mármint ami ezeket a dolgokat illeti. A többivel egyelőre nem akarok foglalkozni, inkább élvezem a társaságát.
Szóba került, hogy pszichológiát tanul és a kriminálpszichológia irányába akar orientálódni, mire én csak annyit tudtam reagálni, hogy nem értem, hogy miért pont azt választotta. Engem nem érdekelne a mocskos gyilkosok és hasonló bűnözők lelkivilága, nem akarom megérteni őket, csak rács mögött tudni az összeset, ha már a fejüket vagy a kezüket nem vágják le a tetteikért.
Gyorsan csak visszakérdezett reagálásul, majd közelebb hajolva mélyen a tekintetemet kezdte el fürkészni. Tök jó lenne, ha nem próbálna meg olvasni bennem, de hát nem fogom emiatt lehordani, aztán ő meg közölné, hogy eszébe sem jutott. Nőkkel nem vitázom, még mindig tartom ezt a szabályomat.
-Őszintén becsüllek érte, hogy téged foglalkoztat ez a téma. Engem olyan szinten nem érdekel a bűnözők lelkivilága, hogy az leírhatatlan. Legyen rács mögött az összes, ha valóban bűnös, aztán ennyi. Manapság pedig így is túl sokat hivatkoznak elmebajra, ügyesen megjátszák magukat, aztán az esküdtszék meg bekajálja, és máris csak bezárják egy időre az elmegyógyba, kap pár gyógyszert, aztán mikor megunja a játékot és az ingyen kaját, akkor hirtelen csodás gyógyuláson esik át, és mehet újra gyilkolni az utcára. -ez az én véleményem erről az egészről. Elfajultak a dolgok, és az emberek azt tehetnek meg, amit csak akarnak. A bűnök súlyossága és büntetése is eléggé megváltozott. Ittas vezetés egy kis ejnye-bejnye, valakinek meg véletlenül műszaki gondja lesz a kocsijának, meghurcolják. Megölte a gyerekét, mert az beteg volt, adjunk neki 2 évet. Valaki meg elvileg zaklatta a másikat, akkor rögtön 20 évet neki, pedig nem is biztos, hogy megtörtént. Hülyén működik ez ma már.
-De remélem te igazi mester leszel a szakmádban, és kiszúrod az ilyen csalni próbálókat. -végülis, ha valóban a hivatásában fog dolgozni, akkor rá vár ez a megtisztelő feladat, hogy valakinek a beszámíthatósága felett ítélkezzen és hasonlók.
Majd mindezek után jött a megjegyzés, hogy sok időt töltök itt. Azt nem árulta el, hogy ezt miből szűrte le, de kénytelen voltam reagálni a dologra, így szimplán közöltem, hogy ez a törzshelyem és imádom itt a kávét. Hát neki is ez. Magamtól rá se jöttem volna. Vajon mit keresek én most itt? Biztosan nem miatta vagyok itt. Ha-ha.
-Hát nem olyan biztos az. Az áfonya nem a kedvencem, ahogy az ilyen erdei gyümölcsös dolgok sem. -jegyeztem meg a dolgot, és ezzel részemről a téma le is van zárva. Válogatós vagyok, ez van. De a szó gyorsan át is terelődött arra, hogy én mivel foglalkozom.
-Nem. És miből gondolod, hogy éjszakai melóhelyen dolgoznék? -kérdeztem vissza kissé meglepetten. Strici fejem van vagy mixer vagy mi a tököm!?
-Bármilyen meglepő is, zsaru vagyok. -vontam meg a vállamat. Még hogy éjszakai melóhely. Hát ja, van éjszakai szolgálat, de... mindegy. Hagyjuk. A lelkembe gázoltak, nincs mit szépíteni.

to Mr. barnes

Egy ember beszédéből, gesztusaiból, mindenfajta verbális én nonverbális kommunikációs tényezőt figyelembe véve, rengeteg dolgot le lehet szűrni. Sajnos ebben még nem vagyok túl jó, így javarészt csak találgatok, és a sötétben tapogatózok. Nyilván nem fogok rákérdezni nála szemtől szemben, hogy igazak-e azok, amiket róla feltételezek. Egyrészt mert nem ismerem, és még egy ismerősnél is megfontolnám, hogy mennyire akarok ebbe belefolyni, másrészt, mert nem akarom, hogy ennyire kezdőnek nézzen. Épp az imént fejtette ki véleményét arról, hogy mennyire hidegen hagyja őt mindaz, aminek én éveket szentelek. Nem bűn az, ha van véleménye valamiről. Nyilván okkal gondolja azt, amit. Én meg kifejezetten szeretem, ha valakinek vannak saját gondolatai, és nem mások érveire támaszkodva próbálják bizonyítani a szemléletet. Ez egész felér egyfajta plágiummal. Nem pártolom az ilyesmit. Vagy van véleménye valakinek, vagy nincs. Minden esetben azt vallom, hogy egyenesen fel kell vállalni. Nincs kőbe vésve, hogy a sok véleménynek egyeznie kell. Pont úgy, ahogy a miénk sem egyezik most.
- A bűnözők is csak emberek.. – rántok vállat. Nem, nem vagyok valami fanatikus rajongó és elnéző sem az olyan férgekkel, akik szándékosan kísérelnek meg erőszakos cselekményt véghezvinni. Azt azonban én is belátom, hogy sokaknak közülük tényleg segítségre lenne szüksége. – A legtöbb bűnözőnek már késő, hogy megváltozzon, abban igazad van – bólintok rá. – Megérdemlik a börtönt, rosszabbat is érdemelnének annál. A legtöbb visszaesőnek az a baja, hogy a lelkiismerete nem szólal meg. Felfogja, hogy törvénytelenséget művel, mégsem érdekli… - ráncolom a homlokomat. Ez persze elég ellentétes. – Természetesen van igazság abban, amit te mondasz. Minden esetre a törvényszéki orvosok többsége megvehető. Amíg a szabadság megvehető, és az illegalitást lehet leplezni, de várj csodás.. – dőlök hátra. Ez meg az én véleményem. Mindig is elég földhözragadt voltam, nem ábrándoztam felesleges hülyeségekről, a realitás az én asztalom.
- Na, látod, ezt én is remélem.. – Nevettem el magam. Nem voltam túl felszabadult, hiszen elég gyorsan, komoly témába vetettük magunkat, ráadásul az egyetértés hiánya is csak ezt bizonyítja. – Nem szoktam félmunkát végezni.. – Jegyeztem még meg, ezzel mintegy biztosítékként szolgálva neki, hogy rajtam nem fog kifogni senki. Alapos vagyok. Persze aztán az még a jövő zenéje, hogy ki és milyen trükkel próbál majd átvágni.
Érdeklődve hallgattam, hogy ismét valami különbséget talált. Én minden gyümölcsöt imádok.. De ez is emberfüggő. Ez sem katasztrófa. Az viszont, hogy ilyen nyíltan ki is jelenti, kvázi egy idegennek, mint én.. Azt sugallja, hogy egy igazán közvetlen és nyitott ember. De aztán lehet, hogy ezzel is úgy félre találok, mint a sütivel.
Kissé meglepetten veszem tudomásul, milyen határozottan tagadja, hogy éjszakai munkája lenne. Hmm.. Egyre több félrecsúszásom lesz, ami őt illeti. Persze komoly érvekkel tudom alátámasztani feltételezésemet.
- Azt hittem… Elég karikásak a szemeid, ami azt jelenti, hogy vagy éjjel dolgozol, és nappal nem tudod kipihenni magad, vagy szimplán nem tudsz aludni éjjel. Az elsőre tippeltem – van persze még megannyi lehetőség is, de kivételesen kár lenne további hipotéziseket tennem. – Bocs.. Nem akartalak megbántani.. – Reagáltam le azonnal. egyszerű rájönni arra, ha valakit megsértek. A tekintete megkeményedik kissé, szemöldökét összehúzza, másképp reagál. Másképp cselekszik, hiszen zavarja őt az, hogy sérelem érte. Nekem meg tényleg nem állt szándékomban átgázolni rajta ezzel. Nem is értem, hogy veheti magára, minden esetre elég kínos lenne, ha itt megrekedne a beszélgetés azok után, hogy alig pár perce ücsörgünk egy asztalnál. Még az is megfordul a fejemben, hogy jobb lett volna, ha mégis a könyvemet választom. Ott maximum a szöveget tudom elemezni, nem a reakciókat, és egyszerűbb lenne a dolgom is.
Hm.. Rendőr.. Egyenruhás. Bár egyáltalán nem néztem volna annak. Nem is nagyon tudtam volna tényszerűen behatárolni, hogy mivel foglalkozik. Nem lehet leolvasni róla és ezt előnyének tudhatja.
- Szóval rendőr vagy… - Próbáltam meg visszafojtani mosolyomat, de kevéssé sikerült. – Megmutatod a jelvényedet is? – Néztem rá várakozásteljesen. Egyrészt alaposságból, hogy mégis kivel beszélek.. Nem vádolom azzal, hogy hazudik, de ha valóban hivatalos személy.. Mégis mi a frászt akar tőlem?! És én mi a francért tettem fel ezt a kérdést ilyen hangnemben? Mintha csak flörtölést kezdeményeztem volna..

To: Lorainne Jones

A kriminálpszichológia révén a bűnözők és az ocsmány lelkiviláguk került a terítékre, amin órákig elvitatkozhattunk volna. Láttam több gyilkosság áldozatát, a kegyetlenséget és brutalitást, aztán a megbánás hiányát az elkövetők arcán egy-egy kihallgatás során. Ahogy dobálóznak az elmebaj és az ügyvédemet akarom szavakkal. Egyszerűen felháborító. Elhiszem, hogy őt érdekli ez a dolog, de én a dolgok másik, fizikai valóságos oldalán állok, ahol látom a tetteseik műveit és cseppet sem dob fel a dolog. Csak kézre akarom keríteni az összes mocskot. Bár Vegas szerintem sosem lesz jobb hely, mindig a helyébe lép valaki az előzőnek, a maffiáról pedig nem is beszélve.
-Igen, ők is emberek... -vontam meg a vállamat. Az állatok különbbül állnak hozzá a dolgokhoz, de inkább hagyjuk is. Ő más szemszögből látja a dolgokat, lelkes pszichológus hallgató, én pedig ezt tiszteletben tartom. Már amennyire ellen tudok állni a véleményem hangos kinyilvánításának. Ami körülbelül annyi lenne, hogy az összes bűnöző elmehet a jó kurva anyjába. Köszönöm.
Lényegében végülis egyet értett azzal, ahogy én látom a dolgokat, ezért talán még hálás is voltam neki. De őt érdekli az indíték, a mögöttes tartalom. Engem az hagy hidegen. De neki ez a dolga, vagyis ez lesz. Talán egyszer még dolgozhatunk is együtt.
-Ez egy roppant bonyolult dolog. És attól még, hogy páran józanul látjuk a dolgokat, még nem lesz jobb a helyzet. Hát ez van. -és ezzel részemről a téma lezárva. Ezen örökké lehetne filozofálgatni, és ketten nem tudjuk megváltani a világot. Na meg mindenkinek mást diktál az erkölcsisége. Én levágnűm a fejüket, de akkor én sem lennék jobb náluk. Ez egy ördögi kör.
Az áfonyás sütit leszereltem azzal, hogy nem vagyok oda ezért a gyümölcsért, meg úgy alapjáraton az erdei gyümölcsös dolgokért. Ő elfogadta, így ezen is továbbléphetünk.
Tudni akarta, hogy mivel foglalkozom, és valami éjszakai melóhelyes dologra tippelt, ami úgy kicsit kiverte a biztosítékot nálam. Mindig elhivatott rendőrnek tartottam magam, akinek a munkája az első, és ezért még fertőzött drogos tűk közé is bemászik. Hát én megtettem, és erre megkaptam a megjegyzést, hogy valami éjszakai ipart űzök. Nem tudom pontosan, hogy ez alatt mit érthetett, de hát na. Hitetlenkedve kérdeztem vissza, hogy ezt miből sikerült leszűrnie, majd gyorsan hozzátettem, hogy zsaru vagyok, bármily' meglepő is.
Nekilátott a magyarázatnak, hogy karikásak a szemeim, ami a kialvatlanság jele. Ja, meg mert néha be kell tépnem a "haverokkal", utána meg próbáljak tiszta maradni és végezni a munkámat. Sok beépülő embernek ez a veszte és ezzel vége is a karrierjének, de én ennél erősebbnek gondolom magam. Még.
-A legszebb bók, amit egy nőtől kaphat az ember, hogy karikásak a szemei. Ez volt minden vágyam. -néztem rá mosolyogva. Ez a csaj... Egyébként rohadtul nem tudok aludni éjjel, így inkább akkor is dolgozom. Olyan vagyok, mint valami gépezet, amit felhúztak, aztán nem tud leállni. A kávé tart életben. Nagyjából. De ehhez már igazán nincs semmi köze, hisz nem is ismerjük egymást.
-És nem haragszom. -ráztam meg a fejemet. Ennyire azért nem vagyok sértődékeny típus. Azt Peter-nek tartogatom, mert mindig kiakad rajt, és olyankor 1-0 nekem. De olyankor benyom valami szar zenét, és máris végtelen-1 neki.
A következő kérdése hallatán csak egy újabb mosoly jelent meg az arcomon. Ha rosszmájú lennék, akkor mondanám, hogy ez elég félreérthetően és kihívóan hangzott. De Miss áfonyás süteménynek valahogy elnézem, és nem piszkálom ilyen megjegyzésekkel. Vaagy nem hisz nekem, de a hangsúlya inkább az első feltevésemet támasztaná alá, de lehet csak így jött ki. Ja, mert ezek csak úgy megtörténnek...
-Kérésed számomra parancs. -kotortam elő a jelvényemet, majd leraktam elé az asztalra. Felőlem még bele is haraphat, hogy ellenőrizze nem csak valami csoki jelvényt dobtam elé. Mint azok az ehető pénzérmék. Hagyjuk...

to Mr. barnes

Az imént már megtapasztalhattam, hogy vele kudarcot vallanak azok a tanult és ösztönösen jött jelzések, melyekre eddig hagyatkoztam. Furcsa, vagy eddig is csak én tituláltam eredményezőnek? Persze ebben az esetben igaza is van, hiszen azt én magam is tudom, hogy az emberek akkor vannak csak tisztában az alkotmányos jogaikkal, mikor érdekükben áll. Esetenként eltérnek a jogok és kötelezettségek is, valamennyire képben vagyok ezzel kapcsolatban, de nem állítanám, hogy mindenki kíváncsiságát ki tudnám elégíteni.
Szokásomról azonban nem mondtam le, most is vonásait figyeltem, jeleket kerestem, valószínűleg ezt már levetkőzni sem tudom, hiszen a DNS-embe van kódolva, hogy lessem a rezdüléseket. Vagy valami ilyesmi. Kétlem, hogy rendőrként túl jó véleménye lenne az emberekről, vagy a társadalomról. Ha valaki, hát ő igazán tisztában lehet azzal, hogy milyen mocskok folynak a világban. A társadalom sorvad, szó szerint szétesik, a korrupcióban rejlik mindennek a gyökere. Elég nagy meló ma már találni tisztességes embert, aki él is, habár boldogság biztosan ritkán tükröződik az arcán. De ez már nem az én szakterületem. A szocializálódás problémájáról különben is nagyon sokat lehet filozofálni, hisz az is normák szerint történik, ami napról napra változik. Nem minden ember képes elfogadni azt, ami van, ebből pedig könnyen olyan tendenciát érhet el az elégedetlenség, ami agressziót és erőszakot szül. És itt jövök én a képbe. Pontosabban nem is én, hanem csak a szakma.
Helyeslően bólintottam. Rég rossz, hogy ketten vagyunk ezzel az állásponttal. Illetve biztosan akad még jó néhány ember, aki a mi pártunkra állna, főként azok a családok, akik estek már áldozatul valamilyen formában erőszaknak.
Felvállalom, hogy nem néztem volna ki belőle, hogy zsaruként dolgozik. Bár az is lehetséges, hogy mindez azért van, mert nem látom, hogy fánkot tömne a szájába.. Civilben pedig még inkább nehéz dolgom lenne, ha fel akarnám ismerni. Szerencsémre nem kell találgatnom, mert elmondta, hogy rendőr. Amivel ugyan nem megyek sokra, hisz mondani én is tudnék mindent. Kikiálthatnám magam operaénekesnek is, bár ha bemutatót kérne, nem biztos, hogy olyan hatást váltanék ki belőle, mint amilyenre számít. Egyébként pedig tényleg nem akartam lebecsülni őt, eszem ágában sem volt, de hát mi más juthatna eszembe? Oké, van még millió meg egy féle változat, de pont abba az egybe trafáltam bele, amit zokon vett. Mondjuk némiképp megnyugodtam, hogy ezzel nem vágtam el magam teljesen. Szépen indult volna a nap, ha rögtön leír engem, vagy valami sznob picsának titulál.
- Az őszinteségemért nem fogok elnézést kérni.. – rántottam vállat. Tényleg karikásak a szemei, másrészt pedig nem bóknak szántam. A világ tényleg elkorcsosult már, csak én vagyok olyan régimódi, hogy a bókot én várom, és nem én adom. De azért jót mosolyogtam a felfogásán. Mázli, ha nem egy sértődékeny pacákot fogtam ki beszélgetőpartnernek. Bár ha nem lenne szimpatikus, már lekoptattam volna egy voltaképp igaz ürüggyel: hogy tanulnom kell. Kellene, de egyelőre élvezem a társalgást, főleg, hogy képes meglepni azzal, hogy elém penderíti a jelvényét. Leplezetlenül nagy érdeklődéssel nyúltam a „bizonyíték” után. Meg sem próbáltam tagadni, hogy érdekel, hisz zsaruhoz is akkor voltam közelebb 5 méternél, mikor tilosban parkolásért megbüntetett egy járőr. Hát, nem mondhatom, hogy nagyon a szívembe zártam, de még szerencse, hogy nem vagyok előítéletes.
Egyrészt örültem, hogy nem csak kamuzott, így a szavainak hitelt adhatok, másrészt rájöttem, hogy hitetlenkedő pillantásommal ismét megsérthettem, így jobbnak láttam befogni egyelőre és az ezüstösen csillogó jelvényre fókuszálni.
- Oké, elhiszem.. – Nevettem fel végül azon, hogy igazából azt sem tudtam, hogy lehetséges az ilyet hamisítani, mit kell keresnem ahhoz, hogy rájöjjek, nem az igazat mondja. A hozzáértők viszont biztosan kiszúrják, ha mégsem igaz. Így nem feszegettem a témát. Egyébként is szeretek jó lappal indítani mindenkinél, ami persze egyrészt lehetetlen, mert mindenkivel tényszerűen nem szimpatizálhatok, de először én is jó lapokat osztok másoknak. Nyitott vagyok, közlékeny és meglehetősen barátságos, akár azt is hiheti, hogy elnyerte a bizalmamat, még akkor is, ha ez közel sincs így.
- Ennyit arról a feltevésemről, hogy a rendőrök pocakosak és folyton fánkkal tömik magukat.. – fektettem vissza az asztalra a jelvényét, persze szavaimat cseppet sem gondoltam komolyan. Nem hiszem, hogy ezt reklámozni akarja, akkor sem, ha jelenleg nem sokan vannak a kávézóban. – Sokszor villantod meg a jelvényed egy idegennek? Úgy értem, szolgálaton kívül.. – cukkoltam kissé. Feszegetem a határokat, meg akarom nézni, meddig mehetek el, és úgy tűnik tökéletes alanyom ehhez.

To: Lorainne Jones

Az elején magam sem tudtam, hogy miként közeledjek Lorainne-hez, de megtette helyettem az első lépést, mikor önkéntes pincérnőt játszott. Utána már nem nagyon zavartattam magam, hogy csak úgy az asztalához lépjek és csatlakozzak hozzá, pedig a jegyzeteibe is merülhetett volna helyettem, de okos nő lévén nem így tett, amiért kiváltképp boldognak éreztem magam, ami meg hülyeség, mert nem vagyok az az elégedett típus, aki minden kis apróságnak örülni tud. Hát vele úgy tűnik, hogy mégis sikerült kivételt tennem, de kicsit úgy éreztem, mintha közelebb kerültem volna a lottó ötöshöz, most, hogy szóba álltunk egymással. Hetekig csak figyeltem őt, és most végre nem csak az asztal és a kávém fölött görnyedtem.
Megtudtam róla, hogy kriminálpszichológiát szeretne tanulni, ami azért elég komoly ága a pszhichológiának, mert én ki nem bírnám, ha meg kellene próbálnom megérteni a gyilkosokat és hasonló kaliberű bűnözőket. Ezen el is filozofáltunk egy darabig, hogy ki milyen büntetést érdemelne és engem mennyire nem érdekel a bűnösök lelkivilága. Őt viszont nagyon leköti. Hát jó neki, talán kicsit irigylem is érte.
Szóba került a munkám, amit elsőre rosszul tippelt meg a karikás szemeim miatt. Hát a kialvatlanság, vagy inkább az álmatlanság jele. Ha egy átbulizott éjszaka miatt lenne így, még büszkén vállalnám is, de most nem erről van szó. Már egy ideje nem. Csupán nem találom a helyem a nagyvilágban. Talán majd egyszer, amikor nem érzem azt, hogy a bűnös élvezetek és a jó oldal között lavírozok.
Egy szó, mint száz elmondtam neki, hogy téved és rendőr vagyok, mire látni akarta a jelvényemet. Először valami éjszakai melósnak néz, ami alatt fogalmam sincs, hogy mit érthetett, de szerintem jobb is nekem, mielőtt még valami hímringyónak nézne. Aztán a hitetlenkedés, hogy valóban zsaru vagyok-e, de erre már nem reagáltam semmit se, csak készségesen előkotortam a jelvényemet és átadtam neki, amit rögtön el is kezdett vizsgálgatni, én pedig addig belekortyoltam a kávémba. Tökéletes, mint mindig.
-Á, sose bánd. Csak ez a ruha slankít. -tipikus hozzáállás, hogy a zsaruk fánkot zabálnak és pocakosak. Én kösz jól érzem magam a kondizott testemmel. Fura lenne kétszer ekkora testsúllyal a bűnözők után rohangálni.
Figyeltem ahogy visszarakja az asztalra a jelvényt, aztán gyorsan el is rámoltam onnét, mielőtt még valakinek szemet szúrna. Ki tudja, hogy miféle drogos pajti jár még ide, aki lebuktathatná az álcámat a beépülés terén.
-Te vagy az egyetlen. -küldtem felé egy mosolyt. Hát ez tény. Szolgálaton kívül nem mutogatom a jelvényemet, sőt! Még csajokat sem szoktam úgy az ágyamba dumálni, hogy ezt villogtatom nekik.
-Különleges alkalomra tartogattam ezt a lehetőséget. -tettem hozzá semmitmondó arccal, majd lehúztam a maradék kávémat.
-Téged mi szél hozott Vegas-ba? Nem úgy nézel ki, mint aki a bűn városában született. -tettem fel neki egy kérdést most én.

to Mr. barnes

Néha, mielőtt még észbe kapnék, vége hosszat nem érő beszélgetésbe keveredek egy-egy személlyel, akit mondhatni sosem láttam még. A szüleim arra intettek tipegő koromban, hogy ne álljak szóba idegenekkel, erre fel mostanában szinte mást sem csinálok. És élvezem is. Először látnak, minden reakciójuk új, ők nem ismernek, többnyire azt sem tudják, hogy legtöbbjük viselkedését és ezzel együtt mindent elraktározok magamban, hogy később felhasználhassam egy-egy tanulmányomban. Honnan is tudhatnák, ha azt sem sejtik, hogy pszichológusnak készülök?
Senkinek sem hagyom, hogy kiismerjen. Egyrészt mert kevesen vannak, akiknek a nézetei nem ütköznek az enyémekkel olyan mértékig, hogy megtűrjük egymást, és nem akarok felesleges stresszforrást az életembe. Másrészt, mert valószínűtlen, hogy azok, akiket az életembe engedek, nem fognak fájdalmat okozni. Szeretem, ha én irányítok. Bár ez egyben védekezési mechanizmus is. Mindennek természetesen oka van. Vannak azok, akik össze tudják egyeztetni az egyetemet, a tanulást, a tapasztalatszerzést és a komoly kapcsolatot. Itt-ott néha megcsúsznak, az életük feszült. Na, én nem tartozom közéjük. Valószínűleg ezért vagyok közvetlen is, hiszen abban a tudatban vagyok, hogy kicsi annak az esélye, hogy kétszer találkozom ugyanazzal az emberrel, főleg egy olyan hatalmas lélekszámú városban, mint Vegas. Ezért is olyan felhőtlen a hangulatom általában. Nem kell azzal foglalkoznom, hogy mi lesz, csak azzal, ami most van. Nem, nem vagyok felelőtlen, sokkal inkább szeretem megtervezni a dolgokat, néha pánik fut végig rajtam, mikor spontán kell döntenem, mindenféle mérlegelési lehetőség nélkül.
Most viszont nem okozott problémát, hogy jóízűen nevessek. Bizonyosságot nyerhettem, hogy szavahihető, hiszen alá tudta támasztani, hogy rendőr. Ez azért egy kis pozitívummal töltött el. Ugyan nem mondtam ki hangosan, de mosolyom arról tanúskodott, hogy igenis örülök annak, hogy ezúttal nem lett igazam. Ilyen sem sűrűn fordul elő.. Ritka pillanataim egyike.
- Hát.. Valahol el kell kezdeni.. – hangomon érezhette, hogy meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy ha valakinek, hát pont nekem fogja megvillantani a jelvényét, mégis megtette. Egy egészen rövid pillanatra zavarba is jöttem, de hamar leküzdöttem magamban, hogy folytathassam a beszédet.
- Áhh.. Szóval ez a jutalmam, amiért nem cseréltelek le a jegyzeteimre? – forgattam a szemeimet szórakozottan. Nem tudom elképzelni, mitől is olyan különleges ez a pénteki nap. Átlagos.. Csak a hétvége beharangozója.
Az már kevésbé tetszett, hogy rólam akar infókat, pontosabban egyre érzett rá egész jól. Nem itt születtem, még csak nem is itt nevelkedtem. De erről nem szoktam csak úgy beszélni. Inkább én szeretek kérdezni, egyébként is kíváncsi természet vagyok. Ám egyszer én is kivételt tehetek. Azt hiszem.
- Ez azért van, mert nem itt születtem.. – jelentettem ki egyszerűen. Ennyire látszana rajtam?! Ha igen, az meglehetősen bosszantana.. – De hol máshol találkozhatnék a legkülönfélébb esetekkel, ha nem itt? – tettem fel a költői kérdést. Ennyi a magyarázatom, és meg is védem, mindig, mikor valaki sültbolondnak nevez kevéske érvem miatt. – Leváltottam az angyalok városát.. – válaszoltam meg azért kérdését röviden és tömören. Ez a felállás nem nekem kedvezett, így gyorsan vissza is dobtam a labdát. – Te talán törzsgyökeres vagy, hogy így kiszúrtad, nem idevalósi vagyok?