Virginia, 1986. április 2. 28 Escort Escort Alena Kovalenko

Karakter személyisége

Milyen is egy olyan lány, mint én? Könnyűvérű… ez lenne az első reakció, ha valaki olyan embertől kérdeznéd, aki nem ismer, vagy csak annyit tud, mivel is keresem a kenyerem. Mert kétség kívül ez az, ami jelenleg meghatároz… Mondhatnám, hogy ez csak egy szakma… de ugyan. Külső szemmel, csak ez mondd el mindent a magamfajta nőkről. Sokan azt se tudják, hogy mi a különbség a prostituáltak és köztünk. Nos igen, a tudatlan idióták, akik azt hiszik, hogy többek nálunk, csak, mert ilyen a munkánk… de a vicc benne, hogy nem is tudnak arról semmit. Én kikérem magamnak nem prosituált vagyok. Sőt, ha már itt tartunk annak az ellentéte… soha, de soha nem feküdtem le kliensemmel és nem is vagyok hajlandó… nem mondom, hogy amúgy olyan hű de prűd és válogatós vagyok, de, miután erre a munkára kényszerültem, ezt a szabályt meghoztam magamnak és nem is szegtem meg eddig, pedig már jó ideje a szakmában vagyok. Jesszus, már több, mint 8 éve… Emlékszem, milyen kis ügyetlen voltam az elején, zavarban voltam és alig tudtam jól megjátszani magam. Azóta meg… már szinte vérprofi vagyok. Teljesen tudok igazodni a klienseim igényeihez, hideg nyugodtsággal tudok kezelni bármilyen hazugságot, amit ki kell ejtenem a számon. Mert ugyebár a legtöbb ember, aki escortot bérel fel, vagy képtelen nőket felszedni, amit ugye nem akarna bevallani se magának, se azoknak, akik előtt villogni akar egy hozzám hasonló lánnyal, éppen ezért mindenféle hazugságokkal jönnek elő, hogy ki is vagyok én. Voltam már unokatestvér, bébiszitter, kutyasétáltató, de hát persze a leggyakoribb, az a barátnő… A látszat megtartása végett olykor hagytam, hogy egy-egy perverzebbje tapizzon, megjátszott, kacér nevetésekkel fogadva az ilyesmit, sőt, ha éppen azt kívánta a szituáció, akár még meg is csókolhatott, de hiába lett volna vonzalom akárkihez, soha nem engedtem, hogy ennél tovább menjenek.
Erős akaratú vagyok és határozott, és most már igen magabiztos. Nem, meg kell cáfoljam az átlagos kijelentéseket, nem vagyok kicsit se könnyűvérű, alaposan megválogatom, hogy kiket engedek az ágyamba. Miért? Mert megtehetem… nézzetek csak rám, vonzó nő vagyok, hisz egy escort nem engedheti meg magának, hogy ne legyen az… ki akarna villogni egy ronda nővel? Ennek az egésznek az a lényege, hogy kirakatbábu legyek legtöbbször, amit olykor még élvezek is. Elvégre ha felbérelnek, az egyfajta dicséret. Ugyanis nem találomra teszik ezt, nyilván, hanem kérésre… részletes profil alapján.
Én pedig úgy fogom fel, hogy színészet az egész. Sose adhatom önmagamat egy-egy ilyen este-nap folyamán. Ez a második szabályom. Mindig szerepet kell felvennem, mert ha kicsit is önmagamat adom, akkor máris a saját testemet/lelkemet adnám oda pénzért, még ha nem is szexuális szolgáltatásokra… de így, így csak egy szerepet, egy álcát adok el, amit lerázok magamról, amint vége a munkának.
Az elején persze borzasztóan gyenge voltam… és megviselt minden egyes alkalom, éjszakákat sírtam át emiatt. Mára már egy falat építettem magam köré, amit igen nehéz áttörni. Azt hiszem, 20 éves korom óta nem volt komolyabb kapcsolatom, sőt, semmilyen kapcsolatom, szexuálison kívül. De nem hagyom, hogy ez bármiben is megakadályozzon… nem élem magányosan az életemet, hiszen amire szükségem van, azt meg is kapom… rengeteg kapcsolatba csöppentem már bele pár alkalomra, tudom, hogy milyen az és nem hiszem, hogy vágyok én erre…
A munkán kívüli énem is keménykezű, fegyelmezett és kicsit se szétszórt. Viszont, hajlamos vagyok túlreagálni dolgokat… néha akár túl érzékeny lenni, ok nélkül, vagy túl ideges, ok nélkül, amit azt hiszem annak köszönhetek, hogy munka közben minden hasonló érzelmemet visszafogom és lenyomom egy olyan helyre, ahonnan nem törhet fel… hogy nézne ki, ha dührohamot kapnék egy jótékonysági bál kellős közepén?
Bár ezt nehéz elhinni egy ilyen lánytól, de borzasztó nagy a büszkeségem, amit azt hiszem minden egyes ilyen alkalommal szintúgy eldugok… mert nagy büszkeséggel a felszínen nem lehetne ilyen munkát elvégezni. De ezentúl, ha a munkán kívüli életemet nézem, sose fogadnék el semmit jótékonyságból, sose lennék senki adósa, mert az borzasztóan fel tudna őrölni… Lelkiismeretes is vagyok, azt hiszem többek között ezeknek köszönhetem, hogy itt kötöttem ki. Plusz az, hogy a családomért bármit megteszek… A bátyám eladósodott és cserébe, pénz helyett engem kaptak meg, az életéért ezt gondolkodás nélkül bevállaltam. Megesküdtek, hogy nem leszek soha prostituált… bár, azok, akik bárkit pénzért halállal fenyegetnek nem tartoznak a szavahihető emberek közé, úgy hiszem, de valami csoda folytán konkrét prostitúcióra nem kényszerítettek… Az már más dolog, hogy ők hogy egyenlítették ki Damien tartozását… De túltettem magam ezen, hiszen csak én voltam neki… Azt hiszem az tett ilyen erőssé és keménnyé. Meg persze a gyerekkorom. Nem a világ legjobb szüleivel áldott meg az a bizonyos sors, vagy tudjam is én, hogy micsoda… anyám alkoholista volt, apám pedig egy szerencsejátékfüggő barom… Az, hogy kemény kézzel neveltek, az finom kifejezés… Amint elmúlt 21, le is léptünk otthonról… a döntő pont az volt, amikor apám eljátszotta az összes pénzét és engem ajánlott fel cserébe. Ironikus az egész, azt hiszem… bár leginkább csak távlatokból tudom már ezt mondani.

Történet vagy szerepes példa

Esik az eső… én pedig két bazinagy bőrönddel a hátam mögött sétálok az úton. Na jó, az esik az finom kifejezés, leginkább szakad… de fölösleges lenne rohannom. Egyrészt van egy olyan szabály, hogy ha esőben rohansz, vizesebb leszel, másrészt meg, nagyjából két perc alatt lettem mindenhol, szó szerint mindenhol vizes… szóval igazából már rohadtul mindegy. Hideg az nincs, jesszus, nem is hiszem, hogy itt tud egyáltalán az lenni… a szél se fúj, fülledt az idő, szóval már nem bánom, hogy megázok… Meg akarna a fene két telepakolt bőrönddel futni.
Egy férfi fut utánam, esernyőt szorongatva, ahogy utolér, megragadja a vállam és megállít, én pedig kirántva kezei tartása alól magam, szó nélkül indulok tovább. A barom, még van pofája utánam jönni…
- Mackenzie! Állj már meg! NE legyél hülye, csurom vizes vagy… és különben is? Hova fogsz menni?
- Előbb alszok egy aluljáróban, mint a te mocskos házadban, de perverz disznó! – Kiáltom utána, szintén megállás nélkül, az idióta úgy is töretlenül jön utánam… Utálom, amikor valakinek nehéz a felfogása…
- Ne kéresd már magad… tudom, hogy mit csinálsz. Vagy mi van? Én nem vagyok elég jó neked? Pénz kell? Tudok adni azt is…
Na, erre a mondatára már megállok, elengedem a táskákat, nem törődve azzal, hogy az egyik eldől, odaállok elé, egészen közel és megragadom a pólóját.
- Idefigyelj te kis szarházi! Nem kurva vagyok! Ha az lennék se nyúlnék hozzá egy hozzád hasonló patkányhoz… Undorodom még csak attól is, hogy itt kel előtted állnom. Soha, semmi pénzért nem mennék vissza a nyomorult kis lakásodba, most pedig ajánlom, hogy ne gyere utánam, mert esküszöm, nem állok jót magamért. – Szinte sziszegem a szavakat, a dühtől remeg kezem, amivel az anyagot szorongatom, majd elengedem és hátat fordítok neki. Gyanítom döbbenten néz utánam… én pedig nagy levegőket veszek. Azt se tudom, honnan az istenből tudja ezt a nevemet, vagy azt, hogy mi a foglalkozásom… hiszen csak a főbérlőm volt, de valahogy még is kiderítette és rám akarta erőszakolni magát. Ha nincs a kezem ügyében egy kés, amivel megfenyegetem, akkor azt hiszem, nem itt lennék most. A kis beszari rögtön be is ijedt és elengedett. Én pedig azzal a mozdulattal pakoltam össze minden feltétlenül szükséges dolgot, a többi cuccommal meg csináljon, amit akar…
- Ja és a pénzedet is feldughatod magadnak! Örülj, hogy nem jelentelek fel... – Szólok még neki hátra, miután ismét elindulok.
Utálom az ilyet… addig nagy a szája, amíg azt hiszi, hogy nála gyengébb emberrel áll szemben. Amint valami kihívás elé áll, már behúzza a fülét-farkát és visszavonul.
Oké, a büszkeségedet megvédted, szuper, de most mégis hova a fenébe fogsz menni?
Megpillantok egy cégért, ami erős neonfényekkelt hírdeti, hogy még nyitva van, hiába van az éjszaka közepe. Na jó, Vegasban vagyunk, ez nem olyan meglepő. Be is nyitok, amire pár, feltehetőleg törzsvendég felém pillant és végigmér, majd visszafordul a pulthoz. A legközelebbi asztalhoz sétálok, megállítva magam mellett a bőröndöket és leülök az asztalhoz, előkaparva telefonomat, ami szerencsére megúszta a zuhét. Persze fogalmam sincs, hogy miért vettem elő, mert nem tudom, hogy kit hívhatnék fel, így első körben. A pultos közben odalép az asztalomhoz és türelmetlenül várja, hogy rendeljek már valamit. Öcsém… nem látja, hogy nézek ki? Biztos ez az első gondom, hogy mit fogok inni a koszos kis lebujában. Sóhajtok egyet, majd felnézek rá.
- Egy kávét… - Nyögöm ki, ami először eszembe jut. – Lehet hozhat hozzá egy vodkát is… nagyot… tisztán. – Teszem még hozzá, mikor már megfordul és visszaindul, én pedig egy pillanatra ledöntöm a fejem az asztalra, összehajtott kezeimre. Kell egy kis idő, mire feldolgozom az eseményeket, amik az elmúlt órában történtek. Akkor nézek csak fel, amikor megkapom a rendelést. A vodkát egyből le is húzom és visszarakom a tálcájára a poharat, a kávéba pedig dobok egy cukrot és kevergetni kezdem. Végigpörgetem fejemben a neveket, hogy kit is hívhatnék fel… aztán beugrik egy régebbi kliensem, akit nem csak munkámon keresztül ismerek. Fel is kapom telefonomat és kikeresem a nevét. Nem nézek az órára, fogalmam sincs, hogy mennyi az idő, de nem olyan embernek ismerem, akit túlságosan zavarna, ha éjszaka megcsörren a telefon…
- Hello! Amos? Itt Autumn... vagy Mackenzie, vagy ami tetszik… nem ez a lényeg… izé… azt hiszem, a segítségedre lenne szükségem…