[You must be registered and logged in to see this image.]Az első gondolatom, mikor a főorvos számát kijelezte mobiltelefonom pontban hajnali egykor: bazd meg magad és fordulj a másik oldaladra. Képtelen voltam elnyújtózni a telefonért. Feljebb húztam a takarót magamon, hogy elnyomjam az idegesítő hangot. Azt hittem, még három csörgés és visszaaludhatok. Negyed kettőkor azonban újra megszólalt a törékeny készülék legnagyobb bánatomra. Mintha csak az agyamban üvöltött volna.
Duzzogva ültem fel az ágyban, s vettem magamhoz a készüléket.
- Végre Marsten. Magának könyörögni kell? - a mogorva hang zene volt füleimnek félálomban. - Fél óra múlva két hulla érkezik a panteonba. Maga az egyik rezidens, aki bejön. Igyon egy kávét, és várom a hullaházban. Ha visszaalszik, kirúgom és búcsút mondhat a jövőjének. Jó reggelt, dr. Marsten!
Dühöngés helyett néhányszor körbeforgattam tengelye körül a telefont, hogy a monoton mozdulattal levezessem feszültségemet.
Mennyivel szívesebben mennék, ha a főorvost magát kellene boncolni. Az első sorban állnék, közvetlenül az asztal mellett, és többször is megejteném az első bemetszést, az Y-alakú vágást mellkasán, mindig miliméterekkel eltolva, hogy az ország kiemelkedő plasztikai sebésze se hozhassa helyre az elcsúfított bőrfelületet.

Beteges gondolatomnak most viszont nem volt helye. A rosszinulatú kívánalmam kifejtésével tíz percet máris elpazaroltam, így alig maradt időm, hogy összekapjam magam és berohanjak a klinikára. Alvós toppomat le sem cseréltem, gondoltam, hogy a köpeny és az ezernyi felszerelés úgyis eltakarja a múlt éjjel felhúzott ujjatlant.
A fürdőszobában épp hogy egy percet töltöttem. Arcmosás közben végigsikáltam fogsoromat, és a legközelebbi hajgumival helyes gubacsba fogtam gesztenyebarna fürtjeimet. Itt-ott kilógott egy rakoncátlan tincs, de most rá sem hederítettem.
Előszedve minden készségemet, amit valaha elsajátította testnevelés órán sprint közben, most kamatoztattam, s röpke négy perces gyorstempójú váltott futás után sikeresen felülhettem az utolsó villamosra. Épp, hogy nem záródott önműködő ajtaja bokámra.


Negyed hatot ütött az óra, mikor kiléptem a boncteremből. Megfáradva lehúztam szám elől az egészségügyi maszkot, s megtámasztva ujjaimmal derekam kecses vonalát kiropogtattam egy nyújtózással közbe iktatva gerincemet. Jobban esett négyórányi állás után, mint egy ásítás.
Amíg kifelé tartottam a hullaházból, lehúztam kezemről a második rétegnyi kesztyűt is, és a legközelebbi kukába hajítottam. A mentolos krém sem nyomta el a vizihulla szagát. Több mint két hetes lehetett.
Kirívó esetnek még sem mondanám, ha csak nem vesszük számba hiányzó végtagjait, na meg nemi szervét, amit még életében megcsonkítottak.
A lengős ajtót két karral löktem be magam előtt, hogy megcélozzam az öltözőt, az első lépés után azonban már meg is kellett torpannom.
- Engedély nélkül itt nem tartózkodhat. Sem jogosultsága, sem oka itt lenni. Fáradjon vissza a váróba. Attól, hogy még csak öt múlt, nem tarthat felfedező túrát…
Szigorúan pillantottam a fölém magasodó férfi szemeibe, s hogy érezze határozottságomat álmos hangszínemen át, csípőre tűztem két oldalt karjaimat. Mint a kiskakas a szemétdombján.

To:Dr. Bérénice Marsten

Ez is egy érdekes nap volt. Vagyis ha azt vesszük, akkor a tegnapi. Kivételesen nem ittam halálra magam, nem nyomtam be és nem ébredtem egy idegen csaj mellett. Bár mostanában az idegen csaj mellett ébredés hanyagolva lett. Sok a munkám, sok a drog és még több a pia. Hol egy fóbiás fószernek lettem a dílere, hol összefutottam Cole-al, hol Peter ment az agyamra, hol dolgoztam, hol pedig minden időmet a kávézóban töltöttem, hogy láthassam a barna hajú szépséget. Micsoda program. Ezek után senki sem venne komolyan zsaruként. Hát szerintem nem is nagyon vesznek, de sebaj.
Újabban gyötört az álmatlanság, így mániákusan kezdtem vadászni a bonyolultabbnál bonyolultabb ügyeket, hogy valamivel lekössem magam, pláne hogy imádom a kihívásokat, az akciót és szeretném kihasználni, hogy egy ideje már van nyomozati jogköröm, ezért kerültem Peter mellé. Nem csak járőrnek vagyunk jók, hanem minden máshoz is. Megható az érzés. Ezért le is paktáltam a hullaház császárával, a főorvossal, hogy ha valami érdekes esettel van dolga a gyilkosságok terén, akkor engem hívjon, még ha ezt az éjszaka közepén teszi is meg. Egyszer túlhajtom magam és már nem fogom tudni melyik is az igazi életem. A zsaru Peter mellett, a törtető nyomozó, a drogos balfasz, az alkesz, vagy a srác a kávézóban.
Ezen az éjjelen is csak a plafont bámultam elmerengve az élet kérdésein, egészen addig míg meg nem szólalt a telefon. Bevittek egy hullát az éjszaka, körülbelül hajnali 5 körül lesz érdemes bemennem, ha első kézből akarok értesülni a dolgokról. Szuper.
Öt óra után már ott is voltam az öltözők környékén, hogy rögtön letámadhassam az aktuális felelőst az üggyel kapcsolatban. Meglepetésemre egy nő került elő a hullaházból, aki fáradtnak és kissé talán idegesnek tűnt. Ő nem örült, hogy kirángatták az ágyából. Rögtön nekem is támadt a kis harcias, hogy mit keresek itt.
-Magának is jó reggelt! -erőltettem magamra egy mosolyt, majd hasonlóan kedvesen felvillantottam a jelvényemet, hogy mintha némi jogom azért mégis volna az itt létre.
-Az ügy részletei érdekelnek. -néztem le rá komolyan.
-Egyébként Skyler Barnes, és a harcias kisasszonyban kit tisztelhetek? -mutatkoztam be neki. Kettőnk közül legalább én képviseljem a jó modort. Bár megértem őt. Régen én sem díjatam, ha kirángattak az ágyikómból, de mióta nem tudok aludni, hálás vagyok az ilyesmiért.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kávé. Éreztem az illatát, számban az ízét, ujjaim között a dög forró nűanyag poharat. Viszont a seggem elvonszolása a két folyosóval arrébb lévő automatáig túl megerőltetőnek tetszett. Örültem, hogy egymás után tudom még tenni a lábaimat. Már ha a homályos üveggolyókon át megtaláltam a fényes csempén a stabil állást.
Két kézzel támasztottam az ajtólapokat, de még így is olyan erővel sújtottam rá nyitott ujjakkal a műanyagra, mintha Edwardot akarnám felpofozni. Ráfért volna a férfire, ez nem vita tárgya. Az ajtó meg rossz helyen volt rossz helyen. De hogy a jelvényét villogtató kopónak is az utamat kellett állnia, akit nem volt okom felpofozni... nem dobott fel jelenléte és az élőemberi testből érkező vegetatív funkciói sem. A hangja... visszamegyek és ráalszok a robosztus mellkasra. Az legalább nem vakított el a játékfémből készült rendőrkellékével.
Ahogy arcommal egy magasságba ért az a vacak, nem késlekedtem máris hanyatlásra bírni a kezét.
- Láttam, biztosúr... nyugodtan elteheti a játékszerét. Anélkül is hagyom, hogy szagolja a rothadó savanyú húst, ha erre van gusztusa.
Tény, hogy nem voltam ennivaló kishölgy, ahogy azt elsőre levonná bárki is következtetésként, de hé. Az embernek van irodája, ahová már nem ér el a túlvilág facsar bűze. Na, ott. A kávém után még egy mosolyt is vágok a mocskos szikémmel az arcomra, ha az érdek úgy akarja. S talán egy fakabát jelenléte megkívánja ezt.
- Valahogy úgy. Reggelt.
Bólintottam, mikor rájöttem, hogy ennyit már csak megérdemel, mielőtt szíjat hasít a hátamból neveletlen viselkedésemért. Ne tetézzük a bajt, ha az még csak mezei, kialvatlan rendőr képében mászik be a hullaházba.
- Ügy? Én egy tetemről tudok, akin elvégeztem az externális és internális vizsgálatot. Hajnali kettő óta szagolom a rothadó húst, így a maga arcán felfedezhető kitágult hajszálerekből és a borvirágos pofazacskóból való következtetésemnek harmadik jelét, a bőréből áradó alkohol szagot nem tudom felmérni. De nem is erről akar velem beszélni, nem igaz?
Hogy ijesszük el a szembe jövőt? Nos. Tapossunk belé, rúgjuk kétszer tüdőn és amíg összegörnyedve fuldokol, keressük meg gyengepontját, hogy kést szúrjunk bele. Talán majd eláll a lélegzete az előrehaladt és kissé eltúlzott diagnózistól, vagy átsiklik afelett, hogy mennyire nem vagyok vevő követelőző kérdésekre.
- dr. Marsten vagyok. Tegezzen nyugodtan, ne húzzuk az időmet, amit alvással tölthetnék. Kérek egy kávét... remélem, maga is, mert két folyosót fogunk végigsétálni, hogy találjunk egy nyamvadt automatát.
Nagyon jól hallottam, hogy mi a célja. De mint mindig, tudtam a fontossági sorrendet. S a fontossági sorrend elején én magam álltam és a fullasztó alváshiányom.
- Közben kérdezzen, mondjuk, mit akar tudni. Esetleg a két latin szó angol megfelelőjét?
Pimasz voltam, már akkor, mikor szándékosan orvosi nyelven közelítettem meg a munkát. Feltételezhettem volna, hogy nem sokszor hallott róla.

To:Dr. Bérénice Marsten

Megkaptam a fülest az új hulláról, akit nyilván meggyilkoltak, így hajnalban már a hullaházban is voltam, hogy első kézből megtudjam, hogy mi történt, mivel részleteket nem árult el a drága főorvos úr, de ahogy a kishölgyet elnézem, ő sem lesz túl segítőkész az üggyel kapcsolatban. Morcos, bal lábbal kelt, és nem túl együttműködő. Ismeretségünket rögtön azzal kezdte, hogy elküldött a picsába, miszerint engedély nélkül nem tartózkodhatok itt.
Nagy lelkesen meglobogtattam előtte a jelvényemet, de ezt is stílusosan leszarta. Valójában még szexi is lenne ez a női badass stílus, ha épp nem rajtam gyakorolná hajnalok hajnalán. Szerintem nem én keltettem fel, így nem rám kellene zabosnak lennie, de egy nővel sosem állok le vitatkozni, mert nagyon rosszul járnék. Gyilkos bestia az összes, ha a saját igazát védik.
-Ez volt minden vágyam, igazi gondolatolvasó. -jegyeztem meg nem kis iróniával a hangomban. Hát persze. A rothadó húsra izgulok, lebuktam. Meg a jó édes....
-Nem, nem hinném, hogy ezt akarnám megvitatni. Hanem a hullája sokkal inkább érdekel, hogy mi történt vele, mert részleteket a kedves főnöke velem nem közölt, szóval maga most a megváltó, hát éljen a lehetőséggel. -ha belőle áradhat a jóindulat, akkor belőlem is az fog. Nyilván mindenre van egy jól begyakorolt vagy épp spontán szemtelen megjegyzése, de engem ez nem szokott zavarni. Amúgy sem csevegni és ismerkedni jöttem. Ezzel a nővel meg szerintem képtelenség is lenne bármire jutni. Annyi rejtett agresszió lehet benne, hogy az óvodában is verekedős kislány volt és egy bokszkesztyű volt a jele. KO-val győzött is.
Gyorsan elhadarta, hogy ő kicsoda, felvetette még a tegeződés lehetőségét is amolyan leszarom stílusban. Kezdem megszokni, talán még van benne valami szórakoztató is, azon túl, hogy kimondottan lekezelő.
-Oké, a kávé az első, ezt támogatni tudom. -bólintottam rá a dologra, majd szépen el is indultam, ha már annyira ragaszkodik a fekete nedűhöz. Rajtam ne múljon a boldogsága. Nagy kegyesen felajánlotta, hogy kérdezzek bármit, akár a két latin szó jelentését is. Ha az externális és az internálisra céloz, akkor azt hiszem, hogy tényleg mélységesen hülyének néz, hogy még ezeket sem értem meg. Más szakszavakkal biztos lefegyverez, de ezzel a kettővel még kizárt.
-Mint mondtam semmit sem tudok a hulláról, így magának kell beavatnia. Férfi? Nő? Halál időpontja? Helyszíne? Hogy halt meg? És így tovább. -nem lesz fenékig tejfel ez a közös munka, mindenféleképp egymás agyára fogunk menni, ez nem kérdés.

[You must be registered and logged in to see this image.]
A biztosúrnak szeme sem rebbent rosszmájú, indokolatlan szavaim hallatán. Ettől persze nem vált rokonszenvessé. Az alkohol iránti elkötelezettségét nem toleráltam. Az érdeklődő jellemét, a zsaru-vérű kérdezősködő beállítottságot elvből gyűlöltem... de legalább nem vonaglott arca a görcsös grimaszoktól. Jó pont a fafejnek. És egy legális út oldalamon a kávéautomatáig.

Elmélyítve kezeimet fehér köpenyem zsebében, egymás után emeltem monotonon egyre előrébb betonsúly lábaimat. Míg a férfi nem kezdett el kérdezősködni, s hallhattam saját gondolataimat lefoglaltam magam és áttúrtam a durva anyagú egyenruha mélyedéseit. Mindenféle akadt ujjaim közé. Elsőként a mobilom kijelzőjén siklott végig bőröm, majd az apró nyomógombokba akadtam. Kitapintottam néhány üres cukorkás papírt, és... egy félig elszopogatott mentolos cukorka is ragadt az ujjamra. A jó kurva...
Elég feltűnően szaladtak undorodó fintorba vonásaim. De ha ez még nem lett volna elég, az édes maszlagból kiemelt ragacsos ujjaim beleragadtak egy vékony zsebkendőbe, amit csak úgy tudtam letépni a ragasztóként funkcionáló cukormázról, hogy a kritikusabb helyeken megtartottam bőrömön a papírleplet.
Feladtam. A zsebemben magasodó szemétdombra hanyatlottak erőtlenül kezeim. Az apró pénz tovább csöröghetett az elrejtett sarokban.

- Semmit nem tudsz a hulláról? Ez röhejes. Egy rendőr, aki teljesen tájékozatlan. Talán az aktával jobban járnál, még a modoromat sem kellene elviselned. Hangfelvétellel is szolgálhatnék. De a te választásod Mr.
Nem akartam túl sokáig ellenkezni, mondván essünk túl a válaszokon, s had jussak be a mosdóba kezet mosni.
- A halott egy tizenkilenc év körüli nő. Százhatvanöt centiméter körüli magassággal, ötvenkilenc kilogrammal. Filigrán testalkat, felpuffadt testrészek. Ma hajnalban egy szerelő találta meg az egyik helyi szálloda tetején felállított vízhordozóban. Túl sok panaszérkezett a vendégektől a víz ízére... Gyomorforgató tény olyan vizet kortyolni nagy megnyugvással, amibe nem csak a helyi huligán banda bevállalós tagjai ürítették vizeletüket.
Én is voltam fiatal, s ha nem is az első sorban álltam a bevállalós játékok során, hallottam ezt-azt, amint osztálytársaim azt feltételezve, hogy senki nem hallja őket, hajmeresztő tettekről dicsekedtek. Néha azt kívántam, bár belehaltak volna. Azóta az egyik rosszmódban felnőtt, fekete, droggal kereskedő évfolyamtársának tetemével már találkoztam. S ugyan egy ideig szimpatizáció végett áhítoztam látni mit hord zokni helyett alsónadrágjában, na a patkányokkal lerágatott csonk, ami megmaradt belőle, lányos álmomat azonnal padlóra küldte.
- A koponyája hátsó részét trauma érte és a harmadik nyaki csigolyája eltört. Talán tévedek, de nem találtam dulakodásnak nyomát. Persze néhány vizsgálatnak az eredményére várnunk kell, de azt mondanám, hogy önhibából történt a baleset, legalábbis ami a halált illeti. Hallucinogén szer hatása alatt állhatott, megcsúszott a nyálkás korlátnál és belefulladt. A tüdeje tele volt vízzel, biztos a diagnózis. A jobb lába viszont hiányzik a bokától lefelé, és a vizet átkutatva sem találták meg a végtagot. Ami nem is meglepő, ugyanis a csontot fűrésszel szelték át. Gondos és szép munka volt, bárki is végezte.
Még valami, kopó úr?
Megemelve szemöldökömet megtorpantam vele szemben. Kíváncsi voltam a reakciójára, hiszen engem, mint nem kezdőt és sokat megélt orvost is megrázott a tetem látványa.
- Gondoltál már rá, hogy a helyszínen keress nyomokat?

Míg vártam válaszát, nem dzsuvás kezemmel lassan beadagoltam az aprót a gépbe, s a kávé cukortartalmát megemeltem.
- Reméltem jól figyeltél, hogy melyiket iszom. Legközelebb csak kávéval keress, ha nincs más lehetőséged.
Gúny bújkált hangomban, de miután egy kicsit kinyújtóztam és felébredtem a néma, monoton munkából, rájöttem, hogy ez a férfi pont annyira nem az én életemet akarja tönkre tenni, mint a balul járt hulla.

To:Dr. Bérénice Marsten

Ez az ismeretség nem indult zökkenőmentesen, és szerintem a folytatás is hasonlóan szőrszálhasogató lesz. Ő nem bír engem, vagy alapjáraton az embereket és más lényeket sem, és az sem kizárt, hogy magát sem bírja elviselni. Hát nekem sem ő lett a szívem csücske, de jobb egy tökös csaj boncolgatáshoz, mint valami cicuska, aki itt nyávogva dalolna nekem a vékony kis hangján a hullákról. Illúzió romboló lenne és komolyan sem tudnám venni. Bezzeg dr Marsten maga az ördög, aki szikével alszik. Érdekes elgondolás ez egy csinos nőről, akiből fogalmam sincs, hogy mi módon lett ilyen rosszmájú bestia. De nem azért vagyok itt, hogy a viselkedését elemezzem, az nem érdekel, csak a hullája.
A folyosókat róttuk, hogy eljussunk a kávéautómatáig, hogy megnyugodjon, és ha már arra járunk, akkor én is meginnék egy kávét. Már ha út közbe nem fog lenyakazni, kizsigerelni vagy a szavaival megölni. Belőle ezt is kinézem. Olyan ásós gyilkosnak tűnik. Miért gondolkodok azon, hogy mivel gyilkolna, mikor eeeelvileg egy oldalon állunk. Vagy élvezetből trancsíroz szét másokat, és akkor máris más a helyzet. Reggelente hülyeségek járnak a fejemben, na jó. Igazából a nap 24 órájában, még az álmaim is hülyék, már ha épp el tudok aludni.
-Ki nem hagytam volna a modorodat, doktornő. Ritkán van ilyen remek társaságom. -mondhatni, hogy túlbuzgó vagyok, ezért a hivatalos és szokványos hosszú utat megkerültem és rögtön ide jöttem, hogy elsőkézből tudjak meg mindent, és ne repüljön rá más a dologra helyettem. Nekem kell a munka, mert anélkül senkinek érzem magam. És inkább kössön le egy hulla, mint hogy beépülősdiset játszak a drogosok között. Néha azt érzem, hogy nem vagyok odavaló, pedig nekem is vannak hülye dolgaim, de ennyire nem súlyos a helyzet.
Végül csak megeredt a nyelve a halottal kapcsolatban és elkezdte mondani, amit tudni érdemes róla. 19 év körüli csaj. Szerencsétlen, fiatalon végezte. Ráadásul a víztárolóban találták egy szálloda tetején. Szegény csaj, és szegény vendégek. De undorító.
-Értem. Hát ez remek. -hogy jut ilyen az embereknek egyáltalán eszébe!? Utálom az összes gyilkost, annyira szánalmasak és undorítóak. Fogalmam sincs, hogy Marsten mit érezhet ezzel kapcsolatban. Bár többnyire ők gyártják neki a munkát. Biztosan nagyon hálás pláne így hajnalban. Hallgattam aztán a további részleteket, hogy mintha önhibájából történt volna a dolog, de persze ott volt a tény, hogy valaki lefűrészelte a jobb lábát bokától lefelé. Ki az a hülye, aki levágott lábakat gyűjt!? Egyre jobb. Jött a részéről a megjegyzés, hogy talán jobb lenne, ha a helyszínen gyűjtögetnék nyomokat. Hogy ez nekem magamtól nem jutott az eszembe!?? Hihetetlen.
-Először tudni akartam a részleteket tőled, mielőtt ott a helyszínen valaki össze-vissza magyarázott volna a halál lehetséges okairól. Így ezt az utat megspóroltam. Aztán ezalatt a helyszínelők is végeznek a nyomok levételével és hasonlók, így már ők is mondhatni kész tényekkel állnak elém, aztán így nekem is könnyebb dolgom lesz, mintha elkezdenek olyan elméleteket gyártani, amiket utána 1 perc alatt felborítottál volna a jelentéseddel. Szóval jobb volt így, de köszönöm a tanácsot. -reagáltam a megjegyzésére, miközben figyeltem, ahogy az aprót bedobálja az autómatába és a gombokat nyomkodja.
-Megfigyeltem. Legközelebb ezt kapod ajándékba. -sóhajtottam lemondóan. Komolyan mondom, ez a nő rosszabb, mint én.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Erőszakoskodhatnék én az őrsön, mantrálva, hogy ne a seggüket meresszék az alkalmazottak - némelyiket nem hívnám rendőrnek, tekintve, hogy azzal feltételezném róla, hogy ő valóban a rend őre -, hanem vigyázzák Las Vegas és agglomerációjának, saccolva, egymillió nyolcszázvalahány fős lakosságát, de ezzel kivenném saját számból az ételt.
A pénz nekem is pénz, a tetem pedig munkát ad. Kegyetlen talán a logikai folyam, melynek mentén dolgozik a patológus nép, de vegyük alapul a fogorvosok és a marketinges differenciálódást. Az édességeket eladják, rásózzák az emberekre, a fogkrémeket egyre puhányabb minőségben állítják elő, hiába írják rájuk, hogy milyen laboratóriumi vizsgálatokon estek által a forgalmazás fázisa előtt. A gyerekek foga ugyanúgy romlik, ez pedig fogorvosért kiált. Ezt a folyamatot senki nem tartja brutálisnak, így ezen keresztül érzékelhető, mennyire fontos, hogy valakinek űzhető szakmája legyen az egészségügyben. Nem egyének iránti érzékenység a részemről, hanem tény, melyet bizonyítottak, pár sajtótermék ki is hozta, csak aztán a fogyasztóközpontú társadalmunk sajtófőnökei elítélték az emberi gondolkodáson túlívelő igazságot. Kinek van szüksége gondolkodó emberre? Azt nem lehet megvezetni. Minél kevesebb térfogatát használja a kedves delikvens, annál nagyobb esélye van a marketingnek és a kereskedelem beható impulzusának.
Vajon Mr. Igazságügy is így vélekedik? Vagy rohadtul egyedül vagyok tézisemmel?
- Nem annak a fánkmajszoló átlag rendőrnek nézel ki, aki élvezi a semmit tevést és a munka latolgatását. Feltételezem, ez a remek inkább egy elismerés volt. Mennyivel izgalmasabb olyan szemétláda után kutatni, aki nem csak simán lopott, hanem mondjuk valamilyen izgalmas indíttatásból hentesnek képzeli magát.
Megjegyzésem közben kiemeltem az automata szájából fekete frissítőmet.
- Ne legyen legközelebb - grimaszoltam egyet, ami persze hirtelenjében feltétlenül neki szólt, hiszen pont abban a másodpercben kortyoltam bele a gyenge feketébe.
- Itt adják a legpocsékabb kávét.
Szörnyű íze volt, három cukor után is. De ugye az eszembe sem jutott, hogy felkeverjem. Minek. Dr. Marsten hol hordja az eszét?
Megvártam, amíg a mellém szegődött "társam" is kikéri maga kávéját, majd feleslegesen himbálózó kezemet visszadugtam zsebembe. Lassított mozdulatokkal visszafordultam abba az irányba, ahonnan jöttünk, s már indulni is akartam.
- Még valamilyen információra szükséged van? Vagy nincs az a megfelelő információhányad, ami biztosítana és magaddal viszel? Félek, hogy elhoznál nekem valami csirkelábfejet. Azt meg nem biztos, hogy passzintani tudnám a szerencsétlenre.
A gőzölgő ital fölött féloldalasan átvigyorogtam, s valamiért reméltem, hogy kiszabadulhatok néhány órára innen.

To:Dr. Bérénice Marsten

Elérkeztünk a megváltást jelentő kávéautómatához, amiért Marsten annyira sóvárgott. Remélem ezek után elégedett lesz. Közben elmesélte, hogy mit kell tudni az áldozatról és feltehetőleg mi történt vele. Ez egyszerre felháborító, szánalmas és undorító. Nem tudom és nem is akarom megérteni a gyilkosokat és a hasonló erőszaktevőket. Nem tudom, hogy miért jelent örömet valakinek, hogy ártson a másiknak, de rajtuk lehet én is szívesen kipróbálnám a célbalövés művészetét.
Nemrég egyik beépüléses napom alkalmával találkoztam egy fura fazonnal, akivel kiveséztük a gyűlölt szavak listáját, és ezen a majszolás is szerepelt, így még a szőr is felállt a hátamon, mikor ez kicsúszott a doktornőcske száján. De megnyugtató, hogy nem néz egy fánkzabálónak. De még lehetnék az, csak sokat kondizom. Végülis nincs gondom a süteményekkel.
-Hát majszolni semmit sem szoktam, fánkot meg pláne. A semmittevéstől rosszul vagyok, megölne az unalom. Nyomozás szempontjából mindenképp izagalmasabb, de jobban örültem volna egy fagyi tolvajnak, akkor legalább nem halt volna meg senki sem. Utálom az összes tetüt. Meg ki gyilkol kiskorú lányokat? Ne már. -ez az én véleményem a bűnözők világáról. Azért lettem rendőr, hogy szétrúgjam az összesnek a seggét, nem pedig azért, hogy korábban jöjjön el a nyugdíj. Én szerintem még vén csontként is körzeti megbízottként tengetem a napjaimat és nyomozk a maffia után, aztán majd beleköpök valaki levesébe és szépen kinyírnak álmomban. Szép is az öregkor. De lehet előbb sóznak rám valami szar anyagot, amitől menten megáll a szívem. Csak ne a saját hányásomban feküdve találjanak rám, az illúzióromboló lenne. Inkább öljön meg egy csaj két melle vagy hasonló.
-Akkor hozok kávét máshonnan, és még meghalnia sem kell hozzá senkinek sem. -vontam meg a vállamat, majd bár gombnyomás után én is magamhoz vehettem a csodálatos automatás kávét. Pocsék, de ez van.
Csak türelmes pillantást küldtem felé, mikor azt ecsetelte, hogy van-e elég információm és hogy lehet inkább jobb lenne, ha velem jönne, nehogy valami csirkecsontot akarjak rásózni, mint bűnügyi nyom és a hulla egyik tartozéka. Mégis minek néz engem!? De hát ez az egész a részéről nem arra megy ki, hogy engem alázzon, hanem hogy magammal vigyem, mert utál itt lenni. Amit meg is értek, és jót tenne neki egy kis friss levegő.
-Szóval te velem akarsz jönni? -jelent meg egy vigyor az arcomon.
-Furcsa egy nőszemély vagy te. Elküldesz a büdös francba, hogy semmi keresnivalóm sincs itt, nagy nehezen mesélsz az áldozatról, megkapod a pocsék kávédat és máris átmész segítőkészbe. De természetesen viszlek magammal, mert zseni vagy és szükségem van rád. -néztem a nőre továbbra is mosolyogva, majd beleittam a kávémba. Nők... sosem fogom megérteni őket.

[You must be registered and logged in to see this image.]Míg elnyalogattam a szám szélére kerülő fekete löttyöt, hosszan és kínzó lassúsággal átgondoltam, milyen lehetőségek adódhatnak egy valós helyszínen. Egymás után vánszorogtak gondolataim, míg végül a férfi magához nem vette kávéját, s megtörni nem adódott kedve a közénk magát befészkelő reggeli csendet.
Míg át nem gördült arcán az ital kiváltotta fintor, pont annyi időm volt, hogy mind két oldalra eldöntsem fejem, s megroppantsam a vállaimból burjánzó feszültséget.
- Szóval tudsz egy jó helyet, ahol fejbe vág a kávé... - vontam fel szemöldökömet, s ugyan kevés dolog tudja felkelteni az érdeklődésemet, de jelen pillanatban bármit megtettem volna egy üres, frissen pörkölt kávészemekből őrölt feketéért. Mr. Barnes felkeltette érdeklődésemet minden igyekezete ellenére. Szép igyekezet törtető kopókám, de ettől még ne etess a tenyeredből, mert mentem beleharapok!
- Mondd a címét. És mondd, hogy közel van... és hogy nem vodkával öntik fel....
Mielőtt kiürítettem volna harmadik kortyra a műanyag poharat, még cinkosan átpillantottam rá. S valóban egy letagadhatatlanul konok félmosoly kapaszkodott bele ajkaimba. Úgy feszített a kíváncsiság, mint anno az egyetemi boncolások elején, mikor az anatómiai tanszék vezetője még tudott újat mutatni, s elérni, hogy rajtam kívül mindenki a füzetére hányjon. Képzeletben már át is rendeztem a napomat. Három ötvenkor kelés, négyhuszonötig kocogás Edward elhízott macskájával - nem vicces! (ne higgye senki, hogy hagyom a házamban élő jószágot szívinfarktusban elhunyni) -, majd zuhany, reggeli és még öt óra előtt egy jóízű kávé a közeli presszó-Olymposon.
A téma miatt elgyengülni látszottam, s magamon is észrevettem, hogy vagy az időmúlásának és a folyosó végéről beszűrődő fénynyaláboknak, vagy az iható kávé gondolatának köszönhetően, de kevesebbszer döftem mellkasába fiktív törőmmel. Persze, ha nem számítottuk személyeskedő megjegyzésemet. Nem sok jogom volt ítélkezni alkoholfogyasztási szokásai felett, de a tényt, hogy felöntött a garatra és a bőrén prezentált jelek sem épp a leszokásról árulkodtak, muszáj volt fejben tartanom. Hogy miért? Annyi dolgot kellett elraktároznom az évek alatt percek alatt, hogy egy ilyen szembeötlő igazság már magától befészkelte magát perifériás látásomba.

Áttértünk a témára, hogy vele tartanék az öngyilkosság helyszínére. Nem volt ez a részemről túlgondolt helyzet. Akartam valamit, kaptam az alkalmon és kész. Tovább gondolás? Semmi. Nem volt ebben hátsó szándék.
- Nincs ebben semmi perverz, aminek örülnöd kellene - hökkentem meg széles vigyorán, és erősen rámarkolva a védtelen pohárra, hogy negyed akkorára gyűrjem, mint amekkorának még másodpercekkel ezelőtt láttam. - Tájékoztatlak Mr. Törtető kopó, hogy nem csak te vagy nyughatatlanul elkötelezve a szakmád iránt.
Azzal mint jelzésértékűen, hogy se nem magatehetetlen nem lennék vele szemben, s hogy bizonyítsam munkám iránti odaadásomat, a mindig zsebemben hordott szikét kivillantottam. Míg azzal dicsekedtem, legalább nem terelődött rágógumiragacsos ujjaimra a gondolatom.
- Én elmegyek megnézem, találok-e még valamit, ami a segítségemre lehet és hopp... erről jut eszembe, hogyha elég erős a gyomrod megmutatnám az áldozatot. A laikus szemed talán meglát valamit, ami a szakértői véleményben nem foglaltatik benne. Mindig van egy plusz műanyag vödör az ajtó előtt. Hónod alá vágod és jobb leszel, mint a sárga disney medve a csuprával.

Persze, hogy gúnyolódtam a férfin, de meglehetősen élveztem, hogy anélkül szívhatom a vérét, hogy sértődés lenne a vége. Másfelől pedig, miért ne? Nézzük meddig bírja. Röhögni akarok. Szívből jövően hahotázni.

To:Dr. Bérénice Marsten

Ez a nő szerintem simán eljátszhatná egy pszichopata, skizofrén tömeggyilkos szerepét egy horror filmben. Végülis úgyis van egy, amiben fiatal és lelkes orvosszakértők próbálják meg véghez vinni a tökéletes gyilkosságot. Kaszabolnak rendesen. De neki az a film túl gyenge lenne, egész estés főszerepre lenne szüksége, hogy átütő sikert arasson. Zök jó, hogy mindig elképzelem valami kegyetlen pszicho-gyilkos szerepben, hisz már az óvodában is hasonló dolgokat párosíthattak hozzá.
Nekem meg ehhez még túl kora van és az alváshiányom is rátesz még pár lapáttal arra, hogy hülyeségeket gondoljak. De addig jó, míg ezek csak gondolatok és el nem hagyják a számat. Hát ha valakinek, akkor a doktornőnek nem akarnék a fejébe látni, mert szerintem még én is megijednék, pedig nem vagyok az a szívbajos típus.
-Közel van, nem öntik fel vodkával és a címét később megkaphatod. -küldtem felé egy erőltetett mosolyt, majd megittam én is a maradék kávét. Hát nem volt a legjobb, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk is. Legyünk boldogok, hogy egyáltalán akadt egy automata ezen a csodás helyen.
A maga módján közölte, hogy szeretne velem tartani a helyszínre, ahol az áldozat feltehetőleg öngyilkos lett, na meg a kérdés, hogy hol hagyta el a lábát. Kifejtettem neki, hogy ő már túltesz a szeszélyes jelzőn, ami a hangulatváltozást illeti, mire megkaptam, hogy ne lássak bele többet, mint amit valójában gondolt. Ebben semmi perverz szándék nem volt a részéről. -Hát részemről sem. -kettőnk közül nem tudom, hogy ki asszociált rögtön ilyesmire. Hát nem én, az biztos. Feltehetőleg már maga sem tudja, hogy mit is akar. Vagy... még... végülis korán kirángatták az ágyából.
-Örvendek elkötelezettségednek. -néztem rá, majd az előkapott szikére. Jobb volt, amíg Dr Jekyll azt a zsebében tartotta és nem akart Mr Hyde-ot játszani. Bár a Mr az ő esetében erős túlzás.
Felvetette a lehetőségét, hogy megnézzem a hullát, ami nem rossz ötlet.
-Kedves, hogy aggódsz értem, de nem vagyok az a típus, akinek könnyen felfordul a gyomra. Láttam már ezt-azt. -neki tényleg mindenbe bele kell kötnie. A kollégái biztosan imádják ezért. Szerintem ha valaki már rosszul rak le valamit, akkor a puszta nézésével a boncasztalra juttatja az illetőt.
-Akkor mutasd szerencsétlen áldozatot. -pillantottam várakozásteljesen a nőre, majd a kávés poharat a szemetesbe hajítottam.

[You must be registered and logged in to see this image.]Visszafelé tartottunk a bonctermekhez, amit lassan második otthonomnak is hívhattam volna, az itt eltöltött időből következtetve. Egy jó patológus az éjszakát arra használja, hogy kipihenje magát és reggel feltöltődve vesse bele magát az élettelen tanulmányozásába. Ehelyett azonban a meg nem futamodó tetem felett görnyedtem. De ha nem tettem volna, elpazarolt időnek tartottam volna a négy év alatt beseggelt tanulmányaimat az egyetemről. Ez már az az időszak volt, mikor a hasznosítani kellett a tudást, nem üres tekintettel végighallgatni azt.
Ahogy az előcsarnokba értünk, az alagsorban felhúzott patológiára olyan jellemző sárga neonfény csapott szembe bennünket. Szürreálissá váltak a csempézett fal mellé állított tárgyak. A horrorfilmek egy valamiről nem hazudtak. A panteonok túlvilági benyomását tökéletesen kölcsönözték az operatőrök a horrorfilmek egy néhány jelenetébe. Ez a kedvelt filmes helyszín elmosódott határvonalaival nem volt több, mint egy fagyos tetemtároló.
– Erre vannak a hűtőkamrák, a hullamosó, és ezeken keresztül megyünk most a boncterembe. Persze nem így – Ujjim rásiklottak a kilincsre, de mielőtt kitártam volna az ajtót visszafordultam a férfi felé.
– Van nálad fegyver? Vagy egyéb felesleges tárgy? Telefont se kellene behoznod. Ott az a nővérpult. Ürítsd ki a zsebed. Én addig kerítek neked védőruházatot.
Nem túl sokáig, de magára hagytam a világos előtérben, ahonnan már csak egyre beljebb vezetett az út a pokolba. Pokol? Fagyott mennyország. A föld alatt a sátánnál legalább meleg van.
Egy átlátszó műanyag köpennyel tértem vissza perceken belül, hogy a szófogadó rendőrúrra rásegítsem az öltözetet.
– Most pedig menjünk.
Átvéve a vezetést, törtem magunk előtt az utat, míg fel nem tártam magunk előtt a boncterem ajtaját.
– Vizihulla. Rohadt büdös. Szó szerint. Még a sokat viselt gyomrom is rosszul tűri. Na, de ez senkit nem érdekelt. A láb nélküli kiskorúnk. Parancsolj. Úgy látom, járt itt az asszisztens mert már letakarították.
Kissé hátrébb álltam meg a halottól, hagytam, hogy Mr. Barnes kedvére mustrálja az áldozatot, már ha talál benne izgalmasat.
– Amit még nem mondtam – jutott hirtelen eszemben, s meghiúsítva tervem, hogy távolból figyelem az azonosíthatatlan tetemet. Muszáj voltam szikémmel rábökni az áldozat lábára. – Az előbb említettem, hogy orvosi tökéletességgel amputálták a lábfejet. Lehetett volna orvosi beavatkozás is, ha a tetoválás a lábán nem nyúlt volna át az egész lábfejére. Akkor persze egy műanyag lábfej lenne a hiányzó végtag záró akkordja, így viszont teljesen biztos, hogy húsvér idegekkel hálózott testrészről beszélhetünk. A tetoválása nem túl régi, hiszen még halála pillanatában is duzzadt volna a bőre és vörös.
Észrevételem felvázolását követően ismét ott hagytam az asztalnál Mr. Barnest. Míg ő nézelődött, elpakoltam a boncoláshoz használt eszközöket, s előkészítettem a délelőttösök számára a helyet. Hacsak nem engem osztanak be és magam után takarítok magamnak.

To:Dr. Bérénice Marsten

Dr. Marsten felajánlotta a dolgot, hogy magam is megnézhetem a hullát, ha érdekel. Bár kizárt, hogy olyat vennék észre rajta, amit ő vagy a helyszínelők már ne vizsgáltak volna át, de hát nem árt, ha a saját szememmel is látom, hogy egyáltalán milyen ügyben nyomozok. Jobb is lenne megnézni azt a hullát, mert van egy nagy homály nekem a történetben, amiben a doktornő segíthetne nekem. De lehet már elhangzott a kulcsmondat, csak én nem emlékszem rá, mert fáradt vagyok és még kora van. Na meg olyan hirtelen támadott le a kedves modorával, hogy pislogni is alig volt időm.
Elértünk végül a célunkhoz, mielőtt bementünk volna, közölte, hogy pakoljam ki a mobilomat és a fegyveremet a nővérpultra, ő pedig elment védőruhát keríteni, amivel hamar vissza is tért. Én pedig kipakoltam a cuccaimat, ha ez volt a kisasszony kívánsága.
Amint beléptünk a hullát vendégül látó helyiségbe, rögtön megcsapott a vizihulla büdös, rothadó szaga. Na, ezért nem szoktam soha reggelizni.
Újabb infókkal látott el az áldozattal kapcsolatban, miszerint a lábát biztos, hogy nem orvosi célból távolították el, tehát nem műlábat hordott, hisz a tetoválás erről árulkodik, tekintve, hogy az még friss, a bőr duzzadtságából ítélve.
-Értem. -nyugtáztam csak ennyivel, miközben a testet fürkésztem a tekintetemmel, és próbáltam felidézni mindent, amit Marsten mondott róla. Az említett nő pedig magamra is hagyott az asztalnál, és egészen máshol kezdett el pakolászni.
A halott egy 19 év körüli nő. 165 cm magas, 59 kg. A testrészek felpuffadtak. Ma hajnalban egy szerelő találta meg az egyik helyi szálloda tetején felállított vízhordozóban, és úgy tűnt fel a dolog, hogy a vendégek panaszkodtak a víz ízére. Undorító. Már vizet inni sem lehet nyugodtan. Remélem nekik nem mondták meg, hogy hulla szörpöt ittak.
A koponyája hátsó részét trauma érte és a harmadik nyaki csigolyája eltört. Marsten viszont nem talált dulakodásra utaló nyomokat, így minden bizonnyal figyelmetlen volt, és így eshetett át a korláton. Viszont valószínűleg hallucinogén szer hatása alatt állhatott. Oké. Már csak az a kérdés, hogy mit keresett a tetőn, és hogy magától szedett-e be valamit, vagy segítettek neki.
-Azt elárultad, hogy ha ma hajnalban találták meg az egyik szálloda víztározójában. Viszont azt nem osztottad meg, hogy körülbelül mire tehető a halál ideje. Mennyi ideje halott? -néztem a nő felé kérdőn. Nyilván tudja a választ, csak elfelejthette közölni, mert annyira el volt foglalva azzal, hogy pokollá tegye a reggelemet, ha már az övét elcseszték.
-Továbbá véleményed szerint a halál oka a fulladás volt, hisz a tüdeje teli volt vízzel. És a levágott lábbal mi a helyzet? Mennyire friss ez a fűrészelgetős mutatvány? -nyilván nem a halála után vágták le, hisz nem hiszem, hogy valaki búvárkodva állt volna neki csonkolgatni.

[You must be registered and logged in to see this image.]Félszemmel végigkísértem a kopó mozdulatait, fürkésző szemeit, ahogy érdeklődik közös munkánk iránt. Teljes odaadással kémlelte a már bezárt és letisztogatott testet. Feltéve, ha egy két hétig vízben ázó halotton még maradt bármi, ami ne hagyta volna el testét ez idő alatt.
A hentes műszereket lassan mártottam alá az erős savban, majd sorba visszadugtam őket a hasított bőr tokba a pulton. Mire végeztem, láttam Barnes arcán, hogy valami szöget ütött fejében. S hogy még el nem hangzott kérdéseire azonnal tudjak válaszolni, megköszörültem torkomat. Még váratott magára érdeklődése, így az a takarítók munkáját is elvégezve savval locsoltam fel a vérrel pettyezett alumínium asztalokat és felületeket.
A sárga fénnyel megvilágított formalinos üvegekben úszó szerveket könnyedén toltam arrébb, hogy hibátlanul végezzem a berendezés tisztítását. Nincs rá szükségem, hogy a lábam alatt ugráljanak délelőtt a takarítók, s még nekem kelljen a hányásukat takarítani, mert alkalmatlanabb időpontban nem is jöhettek volna, mint a bélvizsgálatnál.
Mennyivel könnyebb lenne, ha néhányan azért kapnának diplomát, mert képesek eltűrni a szagokat. Mondhatnám, hogy ocsmány mind az, ami itt folyik, de akkor meghazudtolnám szakmám iránti elkötelezettségem alapját, az emberi test iránt érzett mélységes szerelmemet. Az, hogy magát senki nem nézegeti belülről, nem jelenti azt, hogy ő rózsaillattól bűzölögne két hét lubickolást követően.

– Nos, Mr. Barnes?
Elvégezve az alantas folyamatokat, megkíséreltem megközelíteni az asztalt, hogy további információval bővítsem tudásom a külsőségeket illetően. Bármikor feltűnhetett még egy apró nyom, ami meghazudtolta volna eddigi feltevésemet.
– A halál ideje két hete állt be. Ennyi idő elég volt a víznek, hogy lemarja a teljes védőszövetet a testről, kikezdje az izmokat, a húst. A macerálódás folyamata hosszú idő alatt ment végbe. Csodálom, hogy senki nem tette szóvá, hogy furcsa utóíze van a kávéjának, vagy fekete a fürdővíz.
Vontam meg vállamat a kibővített válasz után, s az elkészített hullazsák zipzárjára zártam ujjaimat. A levegőtlen helyiségbe a felázott hússzaga keveredett a fertőtlenítőkkel. Ránk fért volna egy szellőztetés már.
– Mint ahogy említettem, a tetoválás alatt a bőr még duzzadt volt és vörös, nem lehetett több mint egy hetes. A vágás pedig valószínűleg ezen időintervallum között történt. Vannak beteg emberek, de egy tizenéves lányról nem képzelem el, hogy a csonkjára fél tetoválást tetet.
Könnyed és egyszerű válasz volt ez, melyet ugyanígy rögzítettem a válaszban is.
– Mikor mész helyszínelni? A mai délelőttöm táblázott, rossz érzés kerülget azzal kapcsolatban, hogy az igazságügyi szakértő mellé vagyok beosztva. De addig is magaddal vihetnél egy másolatot az aktából. Ha már a főorvos úr pajtása vagy, nem lesz rám panasz, amiért információt adok ki, még azelőtt, hogy az ügyre állított társaid megérkeznének.
Azzal a már előre lefénymásolt jelentésből egy példányt leválasztottam, és visszaszegődve a férfi mellé át is nyújtottam neki.
– Nem irigyled a kollégáidat, hogy ma még át kell esniük a tortúrán és beszélgetésbe kell keveredniük velem, mi? – mintha jó kedvemből lennék morózus jelenség. Pedig ez az alaptermészetem. Kizárólag kezelni kell tudni.
– Mondj egy időpontot, mikor értem jössz. Aztán menjünk dolgunkra. Lehetőleg ne az ebédidőmet cseszd el, amikor lehetőségem nyílik beugrani a közeli gyros bárba.
Biccentettem enyhén oldalra fejem, s magam sem értve mióta viselem ilyen rosszul az alváshiányt, de mélyről jövő ásítás tört elő belőlem.

To:Dr. Bérénice Marsten

Dr Marsten bepillantást engedett a holttesthez, és vízihulla lévén valóban kegyetlen bűz áradt belőle. Gyomorforgató, de szerencsére annyira nem vagyok gyenge típus, aki minden szartól elhányja magát. Akkor nem is bírnám annyira a piát sem. Hát vannak előnyei is a dolognak, mikor már mindneki kidől, én még jól megvagyok.
Ahogy a hullát vizslattam a tekintetemmel és próbáltam felidézni minden elhangzott információt, amit a doktornő osztott meg velem, felmerült bennem pár kérdés, amit aztán fel is tettem a nőnek, miután végignéztem azt, hogy mindennek úgy láthatóak a nyomai a testen, ahogy azt az édes kis flegma kollegina elmondta.
Érdekelt első körben a halál idejének beállta, amire meg is kaptam a szép szakmai választ. A lényeg annyi volt, hogy két hete történt a dolog, hogy a vízbe fulladt szerencsétlen lány. Azért így belegondolva elég undorító, hogy két hétig ázott abban a vízben, amiben mások fürödtek, és ittak is belőle. Nyilván a személyzet az ételekhez is azt használta. Undorító, és remélem az emberek nem tudták meg a dolgot. Bár ha a sajtó nyilvánosságra hozza, hogy a szálloda víztárolójában volt a hulla, akkor bizonyára páran a pereléssel próbálkoznak majd. Ez nem igen tesz jót a szálloda hírnevének sem. Szerencsétlenek. De hogy senkinek semmi sem tűnt fel.
-Ez a szállodai vízben hulla volt, elég illúzió romboló. Már azt sem tudjuk, hogy mit ihatunk meg és mit nem. Több, mint undorító. -jegyeztem meg a dolgot, majd hallgattam, mikor azt fejtette ki, hogy mennyire friss a fűrészelt sérülés a lábán.
-Rendben, köszönöm a felvilágosítást. -küldtem felé egy halvány mosolyt, majd elvettem tőle a fénymásolt aktát, amit a kezembe nyomott, és végre válaszra nyitottam a szám, hogy mikor is megyek helyszínelni.
-Minél előbb kimegyek a helyszínre, valószínűleg, amint kitettem a lábam innen. Aztán akkor az ebédidőd után visszajövök érted, és kimegyek veled is. Hát ha te szakértői szemmel olyat is észre veszel, amihez én teljesen vak lennék. -jelentettem ki komolyan. Eszem ágában sem volt elcseszni az ebéd idejét, az a megváltás a magunk fajtáknak.
-Akkor mondjuk délután kettő körül megfelel? -néztem le rá kérdőn.