A pult mögül bámulom a három szőkeséget, akik nem olyan rég jöttek be ebbe a kávézóba, ahol éppenséggel dolgozom. Talán nem hangzik annyira furcsán, ha azt állítom, hogy gyűlölöm a lányokat, a szőkéket, meg egyenesen megvetem. Ó, nem! Nem azért, mert valamikor ferde hajlamaim voltak, erről szó sincs. Teljes mértékben a férfiakhoz vonzódom, bár mostanában komolyan elgondolkodok ezen is, mert talán jobb lenne, ha magamon kívül senkivel sem törődnék, ha senkit sem vennék figyelembe. Na, de visszatérve erre a három szőkeségre... elképesztően irritál a jelenlétük, lesgszívesebben nyakon önteném valami forróval. Nem, nem ismerem Őket, de, hogy őszinte legyek, nem is nagyon szeretnék megismerkedni velük. Elég rájuk nézni, és a hideg futkos a hátamon. Sokan nem is értik, hogy miért vetem ennyire meg a nőket, hiszen én is az vagyok. Igen, valóban. De azt hiszem, hogy van külömbség azok a csitrik és köztem. És tévedés... mert én nem a nőket vetem meg, hanem az ilyen plázacicákat, akik kénytelenek kifesteni magukat, hogy valahogyan kinézzenek. A szőke libákat, akiknek az a hobbijuk, hogy mások pasijára másznak rá, és emberek életét tegyek tönkre. Mert valljuk be, a legtöbb kurva szőke. Van persze barna, meg vörös, meg bármilyen hajszínű is, de azokból kevesebb. Általában ha ránézek egy nőszemélyre, meg tudom róla állapítani, hogy mennyire szánalmas éppen. Mint erről a háromról is például. És, hogy mióta van ez az utálatom a többi lány iránt? Mióta az exemet rajtakaptam egy csámpás, szöszivel. A két és fél éves kapcsolatomat egy ilyen ostoba liba tette tönkre, erre pedig nem igazán hiszem, hogy lenne bocsánat. A csajszi persze utánna megkapta a magáét, a fél haját kitéptem, bár nem mintha sokat megoldottam volna vele. Megkönnyebbültem. Mindennek már két hónapja, de még mindig undorral gondolok vissza arra a libára, akit bármikor ha elkapnék meg tudnék pakolni rendesen. Gyakran szokott ide járni kávézgatni, de mivel nem akarom elevszíteni az állásomat, inkább elintézem annyival, hogy csúnya tekintetemet rajta tartom. Ami meg a volt barátomat illeti... azóta sem találkoztam vele, ami szintén nagy szerencséje, mert még tartozok neki egy pofonnal. Szokott persze hívogatni, de vagyok annyira büszke, hogy nem veszem fel neki a telefont. Nem sok minden van, amit meg kéne vele beszéljek, részemről le van zárva ez az ügy vele. Mindössze csak annyi történt, hogy megundorodtam az emberiségtől, főleg a lányoktól.
Az egyik szőke lánnyal összakad a tekintetem, aki felvont szemöldökkel néz végig rajtam. Csak most döbbenek rá, hogy igen csak feltűnően bámulom annál az asztalnál ülőket. Gyorsan a kezembe veszek egy poharat és törölgetni kezdem, közben pedig egy szánalmas vigyor ül ki az arcomra. Remélem nem rontsák még sokáig itt a levegőt