Bámulatos, mi mindenre képes az ember, amikor az adrenalin elkezd dolgozni abban a bizonyos mellékvesében, és már alig várja, hogy kitörjön a "gazdatestből", hogy aztán végigáramolhasson az érpályán -beférkőzve egészen a nagy erektől kezdve a kapillárisokon át a láthatatlan sejtjeinkig-, és ott megkezdhesse jótékony hatását.
Amikor ez a bizonyos hormon úgy isten igazából dolgozni kezd, az ember úgy érezheti, mintha egyik pillanatról a másikra istenné vált volna, és övé lenne az egész világ. Pont ezt érzem én is akkor, amikor motorra ülök, és gázt nyomok. Ilyenkor tényleg -a szó összes értelmében-, nyeregben érzem magam. Ilyenkor nem félek áthágni bizonyos szabályokat és gátakat -na meg amúgy sem, nem vagyok éppen egy törvénytisztelőt mintapolgár-, és a kockázat sem riaszt vissza a száguldástól. Sőt, inkább csak arra buzdít, hogy csináljam, mert végtére is egyszer élünk, de akkor nagyon!
Egész testemben, lelkemben beleborzongok abba a mély hangba, amit akkor ad ki a járgány, amikor a pirosnál állva meg-megbőgetem.
Ameddig a zöldre várok -ami egy örökkévalóságnak tűnik-, olyan felbőszülten, türelmetlenül játszadozom a gázzal, mint ahogy felingerelt bika szokta várni, hogy végre elhúzzák a falat, és lelkiismeret furdalás nélkül nekironthasson a torreádornak.
Szemeim felizzanak, a vér dübörögve pulzálni kezd az ereimben, a szívem pedig kis híján átszakítja a bordáimat, amikor a lámpa zöldre vált, én pedig egy rövid ideig tartó "hátsókerekezés" utána nekiiramodom.

Kivételesen egyedül üldögélek, ráadásul motorkerékpáron, mert a kocsinkba belehányt valami drogos egy héttel ezelőtt, és már kezdett zavarni a szaga minket előbb is. Ja igen, ez csak a motort magyarázza meg, nos egyedül meg azért vagyok, mert a társamnak randija van, és amíg elvileg dolgozik, addig a nejének semmi oka sincs gyanakodni ugyebár, én pedig vagyok olyan jó fej, hogy nem bánom, hogy helyette is kitöltöm a papírmunkát, mintha dolgozna ma. Sok minden úgysem történik, csak üldögélek itt egy hirdetőtábla árnyékában, és bambulok a sebességmérő kijelzőjére. 30. 40. 30. 25. 39. 42. 157...
-MI A!???
Azonnal a fejemre kapom a sisakom, és gázt adok. A mocim úgy száll fel, mintha valami kilőtt rakéta lenne kerekeken, de mivel az üldözött sem éppen lassan közlekedik, ma én sem fogom vissza magam. A szirénámat persze messziről hallhatja, igaz nem annyira messziről, és minden másodperccel egyre közelebbről. Kap egy esélyt, hogy félrehúzódjon, de aztán...aztán nincs kegyelem, és bár utálok motoros üldözni, a sebességkorlátozást ennyivel átlépni nem jó vicc. Lehet a Forma 1 pályán is kisebb számokat festenek a piros táblákra, mint amekkora most az ő műszerfalán látható, vagy épp az enyémen, ha már itt tartunk.

Ha nem lenne rajtam a bukósisak, a motoros dzsekim a bakanccsal, még ennél is szabadabbnak érezném magam, de mivel azért minden, a motorosokra vonatkozó szabályt én sem hághatok át, kénytelen voltam ezeket magamra cibálni! Na, de nehogy félreértsük egymást. A gázpedált azért nem sajnálom, és valószínűleg akkor sem fogok lassítani, ha kiakadna a sebességmérő, vagy ha kétszázzal felcsavarodnék az egyik lámpaoszlopra. Legalább úgy döglenék meg, hogy előtte valami olyat csináltam, amit tényleg szerettem, és amiért azt mondhatnám: Hmm... igen, ezért tényleg megérte Helloy Kitty matricát csinálni magamból, most pedig Szent Petyám, köpd elő a kapu kulcsát, és engedj be a Kánaánba!
Őrültebbnél őrültebb gondolataimra egyszerűen csak elvigyorodom a bukósisak takarásában, ám pillanatnyi örömömet hamar elűzi a sziréna jellegzetes, oly jól ismert zaja, és már csak a bizonytalanság marad.
Valami nem éppen kedveset elmorgok az orrom alatt -azt hiszem szó van benne a mögöttem száguldó zsaru drága szülőanyjáról is-, majd egy szélvész pillantást vetek a hátam mögé, hogy felmérhessem a terepet. Nagyon úgy tűnik, hogy a fakabát nem akar leszakadni rólam, és ha a sünök egyik kitartó példányával van éppen dolgom, gyanítom, hogy képes lenne hazáig üldözni. Nem fűlik túlságosan a fogam a gondolathoz, hogy talán jobb lenne feladni, félreállni, a homlokomra ragasztani a rohadt bírságát, amit valószínűleg ki fog rám szabni, de legalább hamarabb szabadulhatnék, és ha csak egy kicsit is együttműködök, talán nem kell az őrsön éjszakáznom.
Újabb szitokszavak ékes tárházát engedem szabadon a számon, miközben lassítok, végül a teljesen kihalt útszakasz szélén félreállok valahova a felforrósodott homokba. Elég messze elhajtottam már a belvárosból, ez tény!
Nem szívesen, de egy láblendítéssel leszállok a motorról, és ha a pasas is megállt időközben, megtisztelem azzal, hogy felé fordulok, és először a bukósisaktól szabadítom meg magam -meg is rázva összegubancolódott hajtömegemet-, majd a dzsekim cipzárját is lehúzom, hogy némi levegőhöz juthassak.
-Na, ne szarozzunk sokáig! Mondja, hogy mennyi lesz az annyi, nyomja a kezembe a csekket, és felejtsük el ezt a vakrandit. - Darálom le gyorsan a magamét, és csak most jutok el odáig, hogy alaposabban is szemügyre vegyem a zsarut. Talán mégse akarom olyan gyorsan kiverni a fejemből ezt a kis véletlent?

A külváros úgy hajtogatja össze magát mögöttem, mint valami legyező a legnagyobb téli fagyban, és hamarosan már nem látok senkit az úton csak az üldözöttemet, de nem bánom. Egy üres autópályán mégis könnyebb üldözni valakit, úgy pedig még egyszerűbb a helyzet, ha jobb belátásra tér. Szinte már sajnálom a dolgot, kezdtem élvezni ezt a száguldást, és őszintén szólva kicsit meg is lepett, hogy ekkora sebességre is képes ez a járgány.
Abbahagyom a [You must be registered and logged in to see this link.] dúdolgatását, és valamivel kevésbé gyakorlottan állok meg az üldözöttem mögött. Nem először ülök motoron, ez a manus viszont lehet már azon gurult ki az anyja méhéből, amilyen magabiztosan uralja, és pattan le róla. Aztán ahogy lekapja a sisakját, és hosszú fekete haja meglebeg a szélben, miközben a nap sugarai csillannak minden szálon, rá kell döbbennem, hogy nem, ez nem manus. Nagyon nem.
~Na, ha én ezt tudom, gyorsabban hajtottam volna.~
Letámasztom a motorbiciklim az egyik nagyobb bokor mellé a jobbára kihalt út mentén, aztán én magam is lekapom a sisakom, mielőtt közelebb lépnék a hölgyhöz.
-Ne olyan hevesen szép hölgy! Félek, ez a vakrandi annál emlékezetesebb lesz - mondom, aztán leplezetlenül mérem végig, és egy röpke pillanatra mosolyra húzódik a  szám széle. - Bár tény, hogy volt már rosszabb is. Viszont remélem nem haragszik érte, ha ezúttal nem leszek úriember, és ajánlom fel, hogy állom a számlát.
Felemelem a telefonom, és megnézem az adatokat, amit átküldött a sebességmérő, aztán elismerően füttyentek egyet.
-Esélyem sem lenne, még beszállni sem. Kegyed nemhogy a sebességkorlátozást, de kis híján a fizika törvényeit is megszegte ezzel a sebességgel. Ráadásul nem először. Attól tartok, ha ezt jelentem, kénytelen leszek mindjárt elkobozni a jogosítványát is...
Azért nem mondom ezt annyira keményen, hogy úgy érezze, elkerülhetetlen a dolog. Próbálok...hajlandóságot mutatni arra, hogy meggyőzhet, nincs szükség ennyire elragadtatni magam. Aztán meglátjuk, mit kezd ő a dologgal innen.

Sármos pókerarcán pillanatnyi meglepettséget vélek felfedezni, amint lekapom a bukósisakot, és ő szembesül azzal a férfi nemet megszégyenítő ténnyel, hogy az a pasas, aki az előbb nyaktörő sebességgel száguldozott előtte, igazából egy nő. Csak nem valami hím soviniszta barommal hozott össze a sors ismét? Az olyat utálom.
Elnézve a jelenlegi anyagi helyzetemet, és a közeljövőben rám váró kiadásaimat, rohadtul nem alkalmas az időpont ahhoz a bizonyos sárga csekkhez. Az lesz a legjobb, ha minél hamarabb kiötlök valamit, amivel elkerülhetjük ezt a kis félreértést. Fogalmam sincs, hogy mennyire alkudozó típus a zsaru, de egy próbát talán megérne. Talán...
A vicc -vagy inkább játék?-, kedvéért mind a két kezem megadóan feltartom, ahogy a nagy filmekben szokás az ádáz bűnözőnek, amikor valami kurva nagy gázt csinál. Ennek a jótékony mozdulatnak hála, fekete toppom csipkézett alja feljebb csúszik a hasamról, így mélykék köves köldök piercingem is jól láthatóvá válik. És igen, ha jó megfigyelő, azt is észreveheti, hogy nincs rajtam melltartó. Annyira még nem lógnak az ikrek, hogy indokoltan hordanom kéne, nem mellesleg ember legyen a talpán, aki ebben az ötven fokban még azt a zavaró tényezőt is elviseli magán.
-Ha már nekem kell fizetnem, mi lenne, ha emlékezetesebbé tennénk? - Nézek zavartalanul a szemeibe, szám széle pedig mosolyra rándul. Nem vagyok olcsó ribanc -távol álljon tőlem-, de ha már olyan sok nőnek bejött, talán nekem is szerencsét kéne próbálnom. Elvégre, egyszer élünk, és én megfogadtam, hogy nem fogok egy percet sem elvesztegetni.
-Na, csak ne olyan hevesen! Akkor már inkább fenekelje el a popómat a gumibotjával. - Kacsintok rá -kezeim persze ekkor már rég valahol szűk farmerom zsebeiben pihennek-, és csípőmmel lazán a zsaru motorjának dőlök, leplezetlenül méregetve a pasast.

A női ámokfutókat már megszoktam, de az, hogy még dögösek is, az már túlzás. Szívesen elnézegetném még ezt a szép arcú nőt, arról nem is beszélve, hogy a kellemes alkatát csak még jobban feldobja a jelenlegi ruházata. Ennél csak akkor lehetne jobban az esetem, ha pucér lenne, de mivel az utcán vagyunk, ez nem rovom fel neki.
-Szerintem elég emlékezetes lesz így is, főleg a számodra... - felelem, észre sem véve az apró nyelvbotlást...pontosabban, hogy letegeztem, de pont ekkor villant a szemembe a köldök ékszere, és fedetlen, lapos hasa. Nyelek egyet, és megpróbálom nem a kebleit nézni.
-Érdekes ötlet, talán tényleg azt kéne tennem... - mondom elgondolkodva, és ha már ő is, én is újra megnézem magamnak. Nos, úgy megy, minta golyó, de ha még él, nyilván tud vezetni, és még sosem karambolozott. Nem lenne nagy kockázat elengedni... ugyanakkor, nem úszhatja meg csak úgy, nem igaz?
-Ha jól értem, nagyon nem szeretné elveszteni a jogsiját, egy ilyen kis semmiség miatt. Nekem viszont kötelességem lenne bevonni...hmmm...
A bokor felé sandítok, majd egy mindent eláruló vigyor jelenik meg az arcomon. Elhagyatott hely ez, és tuti nem zavarna meg senki. Már most mocskosnak érzem magam amiért eszembe jutott de...nehéz nem erre gondolni amikor őt látom.
-Nos, ne zavarjuk fölöslegesen a forgalmat, kérem kövessen. Ha letoltuk oda a járműveket az árnyékba, kitalálhatunk valamit közösen, ami mindkettőnknek jó.
Aztán a derekát átkarolva közelebb húzom magamhoz, és egyik kezemben a motorral,a másikban vele indulok meg az ő járgánya felé, hogy aztán így mindkettőt letolhassuk az út széli sűrűbb növényzet takarásába. Ha addig nem csinál semmi extrát, amint leértünk ellépek tőle.
-Rendben, először is...gyanúsan felemelte a kezeit, ezért arra kérem, forduljon meg, álljon kisterpeszbe, és dőljön előre úgy, hogy két tenyerét a motoromra támasztja.

Itt és most csapjon belém a villám, és távozzon a farzsebemen keresztül, ha ez a fickó nem lenne benne egy kis kellemes, mind a kettőnk számára élvezetet nyújtó hetyegésben. Lehet, hogy rendőr, és elítéli a "polgárpukkasztó" faszságokat, de szerintem a tesztoszteron áramlását aligha tudja megállítani csak úgy uk-muk-fuk.
A pulzusom kétszáz fölé ugrik, amint elönti agyamat a felismerés, miszerint hamarosan meg fogja lengetni azt a bizonyos kis fehér zászlót -mást is igazán meglengethetne-, ami egyenlő lesz azzal, hogy nyertesként távozhatok a tett helyszínéről, remélhetőleg mindenféle gyerekes pénzbírságok nélkül. Már azzal is túl sokat fizetek, hogy ennyire nyílt lapokkal játszok, és képes vagyok odaajánlani magam egy pofátlan, hím soviniszta fakabátnak, akitől mindezek ellenére mégis úgy nedvesedik a bugyim -igen, az a melltartóval ellentétben van rajtam-, mint tizennégy éves kis punciknak szokott egy Justin-Kibaszott-Bieber koncerten. Bahh... hallatlan!
-Semmi sem kötelező, biztosúr! - Vonogatom meg sejtelmesen szemöldökeimet, és sokat sejtetően beharapom alsó ajkam, miközben olyan ártatlan tekintettel méregetem, hogy ha az ő helyében lennék, talán még el is bőgném magam. Ha képes egy ilyen nyilvánvaló felkínálkozásra nemet mondani, akkor egész egyszerűen homokos, vagy merevedési gondjai vannak a brének... Remélem egyik sem fedi a valóságot. Kár lenne érte!
Ééééés IGEN!!! Megérte várni erre a győzedelmi pillanatra. Az ÉN győzedelmi pillanatomra! Na, de hol marad a himnuszom?! Nem is lényeg. Azt hiszem beérem azzal az ünnepi tűzijátékkal is, amit reményeim szerint hamarosan rendezni fogunk ott a susnyás rejtekében.
Arcom továbbra is rezzenéstelen, csak a szemeim beszélnek. Had higgye csak azt, hogy totál magabiztos vagyok, és egy percig sem fordult meg a fejemben az, hogy talán nemet fog mondani. Az én kezem sem marad tétlenül, gondolkodás nélkül a fenekére csúszik, onnan tovább pedig a farzsebébe vezet az út, mialatt másik kezemmel a motoromat tolom. Tényleg nem hiszem el, hogy ezt csinálom!
-Meg akar motozni, biztosúr? - Kérdezem tettetett rémülettel hangomban,  és kénytelen vagyok engedelmeskedni.
-De előbb engedje meg, hogy ezt... levegyem... - Ezzel már hullik is a porzó, forró homokba a dzsekim. - ...ma különösen nagy a hőség. - Lassan beszélek, minden szót alaposan megrágok, és valamiféle erotikusan hangzó élt is csempészek hangszínembe, ahogy egy elfúló nyögéssel meglengetem toppom alját. Végül csak egy kacsintás marad, hátat fordítok neki, a motorra dőlök, fenekemet pedig ágyékához dörzsölöm.

Szinte érzem, ahogy vibrálni kezd kettőnk között a levegő, és ez most nem a közeli sivatagnak köszönhető kivételesen. Szinte hihetetlen, hogy ennyire jól megy ez a nap. Sikerül kifognom a legszexisebb gyorshajtót az államban, aki a jelek szerint az enyém lesz, és cserébe nem kell mást tennem, mint rosszul végezni a dolgom.
-Csak nem arra céloz, hogy szándékosan hamisítsak meg egy jelentést? - Kérdem, sejtelmes hangon, és megnyalom a szám szélét. Imádom azt, ahogy játssza az ártatlant. Annyira vadító, hogy ha nem sietünk, itt fogok ráugrani az út közepén! A dolgon az sem segít, ahogy a keze a farzsebembe téved. Ezek után nem csoda, hogy amikor azt kérdezi, meg szeretném-e motozni, nem is kell felelnem, az arcomról is leolvashatja a választ. IGEN. NAGYON. Nehezen, de azért türtőztetem magam addig, amíg ledobja a dzsekijét, és még egy mosollyal is reagálok rá, mielőtt mögé lépnék, és két tenyerem a vállaira tenném. Szigorúan szakszerűen nézve semmi értelme nincs végighúznom a karjain, hisz nem fedi őket bőr, ha csak az nem, hogy így közelebb kell lépnem hozzá, s testem a hátához simul szorosan, minek következtében testközelről érezheti, milyen hatással volt rám odalenn. Ez után visszahúzom a kezeim a karján, és elkezdem elől motozni.
-Hmm, tényleg nincs rajtad melltartó - lehelem a fülébe egészen közelről, mialatt a kezeimmel tovább ellenőrzöm, hogy rejteget-e valamit mellkas tájékon. Ez a terület különösen veszélyes, ezért háromszor is végig simítom, aztán egyik kezem a topja alá csúszik, és úgy ellenőrizgetem tovább a kebleit, felváltva gyúrogatva őket. A másik kezem lejjebb vándorol, és a lábait is ellenőrzi, amennyire csak leérek.
-Ó, igen, a hőség...
~Lehet ezért nem bírunk magunkkal? Ha igen, mostantól csak kánikulában vagyok hajlandó dolgozni.~
-Egyébként...nagyon szép neved van Keira...kááár, hogy ennyire rossz kislány vagy.
A hangomból hallgatja, hogy ezt nagyjából annyira sajnálom, mint azt, hogy közben megérinthetem a formás hátsóját. Ráadásul nem is nadrágon keresztül. A farmerje szoros, de a kezem sikeresen becsúszik alá.