Yvonne & Hale

[You must be registered and logged in to see this image.]
Valami bárban kellett fellépnem, hogy a lemezt népszerűsítsem, amit általában nem bántam. Vegasban még a munka is szórakozás számba ment, az ilyen helyekre pedig nem engedték be a túlontúl zakkant és fanatikus turistákat, szóval legalább előlük biztonságban voltam. Tény, hogy meglehetősen sokan jártak ide, és ez is csak egy újabb hering partynak ígérkezett, de ez engem egyáltalán nem zavart. A színpadon állva úgysem tudtak megközelíteni, éppen eleget fizettem a testőreimnek ahhoz, hogy esélyük se legyen rá.
Még mindig nem értettem, hogy a menedzsmentnek hogy jött ez a hülye ötlete, hogy én itt most lépjek fel. A turnénak vége volt, a következő még el sem kezdődött, ezt a néhány hónapot pedig a tervek szerint interjúkkal, gálavacsorákkal és esélyekkel kellett volna töltenem, nem pedig holmi koncertezgetéssel. Tény, Vegas egyik legfelkapottabb bárjáról volt szó, és a tulajdonos jóban volt a menedzseremmel, így pedig jött az ötlet, hogy dobjam fel én a hangulatot.
Miután átestem a bosszankodáson a szabad estém elvesztegetése miatt, kénytelen-kellett beültem a fekete Bentley-mbe, ami a felhőkarcoló garázsában várt, és a klub felé vettem az irányt. Tisztában voltam vele, hogy a testőrök - vagy, ahogy magukat szerették hívni, a biztonsági szolgálat - követtek, nem volt olyan nehéz kiszúrni a visszapillantó tükörben két böhömnagy, rendszám nélküli fekete autót kiszúrni. Nem érdekelt, ez volt a dolguk, és bár én néha úgy éreztem, hogy túlzásba vitték, a menedzsment ragaszkodott hozzá, hogy legtöbbször a nyomomba legyenek. Úgy tűnt, hogy én voltam az egyik legfelkapottabb híresség az országban.
Már mikor megérkeztem, rengetegen voltak, de a koncert kezdetéig csak gyűlt a tömeg. Régen túl voltam már rajta, hogy lámpalázas legyek, mondhatni félvállról vettem az egész dolgot. A rajongók akkor is imádtak volna, ha a Twinkle twinkle little start kezdem el nekik énekelni. A színpadon a stylistom által kiválasztott szettben, vagyis egy sötétkék, szűk farmerben és egy fehér V-nyakú pólóban, valamint a szintén fehér Airmaxomban és egy rockos hatású bőrdzsekiben jelenek meg, és bár a dzseki lekerül rólam a fellépés végére, ugyanebben a ruhában térek vissza az öltözőbe durván egy órával később.
Tudom, hogy mit akarok, és vagyok olyan pozícióban, hogy meg is kapjam, így gondolkodás nélkül küldöm el az egyik biztonsági emberemet a szőkéért, aki a koncert teljes egésze alatt egy bárszéken táncolt. Nem tudom, hogy ki ő, nem is érdekel. Egyet tudok, hogy akarom. Nem hosszú időre, nem napokra, vagy hetekre, csupán egyetlen éjszakára, de azt akarom, hogy az enyém legyen.
És amit akarok, mindig megkapom.

Yvonne & Hale

[You must be registered and logged in to see this image.]
Meg sem lepődök rajta, hogy a szőkének felvágták a nyelvét. Általában érzékem volt kiválasztani azokat a tömegből, akik nem úgy néztek rám, mint a világuk közepére. Szándékos volt, ezerszer jobban szerettem velük lenni - minden értelemben -, mint a rajongókkal. Utóbbiak túl készségesek voltak, kérés nélkül tettek meg mindent feleslegesen, egyetlen mozdulattal hanyatt vágták magukat előttem. Nem volt bennük semmi izgalom, semmi kihívás. Semmi extra. Az előttem álló szőke viszont nyilvánvalóan valami más. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem keltette fel a figyelmemet már a bárszéken táncolva, ezzel a kis beszólásával pedig még inkább azt éri el, hogy akarjam.
A biztonsági ember egy szó nélkül kivonul az öltözőből, és kettesben hagy minket. Valószínűleg meg van a véleménye, de nem kérdezem, azért fizetek neki is, hogy csukva tartsa a száját, szíve joga, hogy mit gondol. Az ajtó egy kattanással záródik be mögötte, és mi kettesben maradunk. Az öltöző asztalnak támaszkodva nézem végig egy leplezetlen pillantással a lányt, igen, határozottan jól választottam.
- Ha én kimegyek oda, nem biztos, hogy túlélem. - Számtalanszor fordult már elő, hogy a tömeg magával sodort, hogy megrohamoztak az őrült fanok, és nem tudtam szabadulni előlük. Nem tetszik neki, hogy nem én hívtam be, ezt elfogadom, azonban nem tudom sajnálatomat kifejezni. Voltam olyan pozícióban, ahol meglehettek a magam kis csicskásai, és nem nekem kellett mindenért ugrálnom. Több ember dolgozott nekem, mint azt meg tudnám számolni, és nem csak nekem dolgoztak, hanem értem is. Az pedig, hogy a szőke itt van az öltözőben, határozottan értem volt.
Karjaimat keresztbe fonva szegezem rá a pillantásomat. Határozottan easy on the eye, és egyre inkább érzem a késztetést, hogy kell nekem. Biztos vagyok benne, hogy ezt ő is tudja, és bár nem veti rám magát, mint a többiek, nem ellenkezik.
- Szóval, szerintem tudod, hogy miért vagy itt. Határozottan gyönyörű vagy. - Egy-két bók olykor csodákra képes, és még csak nem is hazugság. Gyönyörűnek találtam őt a maga természetes szőkeségével a sok fake nő mellett, akik megfordultak ebben a városban. Valami más volt, és éppen ezért akartam annyira.

Yvonne & Hale

[You must be registered and logged in to see this image.]
A koncert utáni adrenalinlöket még mindig a véremben tombol. Annak ellenére, hogy már számtalanszor képtem fel a nagyközönség előtt, amiből rengetegszer ezrek voltak a nézőtéren, még mindig érzem azt a kis energiát, amit egy-egy fellépés nyújt. Imádtam ezt az érzést, mikor szinte éreztem a vérem pezsgését, ahogy az ereimben lüktetett egy-egy dalnak a ritmusa. Nem tudtam szabadulni ettől a függőségtől, és őszintén, nem is akartam. Mázli, hogy senki sem kényszerített rá. Énekes voltam, mellette celeb, megvolt a magam kis helye a társadalmi táplálékláncban. Milliók voltak a rajongóim, kíváncsiak voltak rám, és én imádtam csinálni, amit csinálok, még akkor is, ha a paparazzi és a sajtó nem éppen könnyítették meg a dolgomat. Igazából mindig úgy tekintettem rájuk, mint a szükséges rosszra. Nélkülük nagyon elkényelmesedtem volna a kis életemben.
- De még mennyire nagy - kacsintok rá, közben pedig, hogy még rásegítsek a célzásomra, alig észrevehetően végigsimítok a nadrágom kidudorodásán. Tisztában voltam a méreteimmel, nem szorultam senki dícséretére.
- Mintha ebben a városban annyira szokatlan lenne, hogy ismeretlenül szexelnek az emberek. - Vállat vonok. Akarom őt, éppen azért, mert nem olyannak, olyan könnyen kaphatónak látszik, mint a többi, azonban könyörögni nem fogok. Egy nő sem érte még el, hogy a lábuk előtt heverjek valamiért, nem ő lesz az első.
Ellököm magamat az öltözőasztaltól, és elindulok a kanapé felé, amin ő ül. A karfán foglalok helyet, egyenesen mellette, mialatt kezemet végigfuttatom a fellépés utáni zuhanytól még mindig nedves hajamon. Miután ezzel a művelettel végeztem, hagyom, hogy a karom testem mellett lógjon, kicsit sem véletlenül érintve ujjam hegyével a combját.