Holliday Nable Rockefeller

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
Jókedvű
Optimista
Lelkes
Kitartó
Áldozatkész
Könnyen tanul
Nehéz felidegesíteni
Empatikus
Jó hallgatóság

◆ negatív tulajdonságok:
Ügyetlen
Szeles
Suta
Szétszórt
Gyerekes
Naiv
Nem túl életrevaló
Álmodozó
Kicsit elkényeztetett

◆ egyebek: egy drogterjesztő otthonában élek, a valódi szüleimet és testvéreimet keresve Las Vegasban, próbálok beleszoknia a nagybetűs Életbe, van egy tetoválásom- nem mondom meg hol,

Történet vagy szerepjátékos példa

Sosem hittem volna, hogy szégyenszemre, pont egy buszmegállóban húzzam meg magam éjszakára. Bizony, bizony, a padon aludtam, szorosan ölelve a kis gurulós bőröndömet, benne minden értékemmel. Főleg ruhákra gondolok természetesen, de nem vittem ám túlzásba, Las Vegas nagy város- habár New York szintjét meg sem ütheti- de lesz időm berendezkedni és új ruhatárat teremteni magamnak…
Szóval hatkor keltem, mikor a pad karfája szilánkosra tördelte a koponyámat. Dallasig repülővel vezetett az utam. Itt kellett volna átszállnom a következő járatra Las Vegasba, de úgy gondoltam elajándékozom a jegyem egy néninek, és busszal jövök. Tudod, a kalandvágy. Még sosem buszoztam.
Ébredésemnek egy idős házaspár, egy-két cigis suhanc, meg egy férfi volt a tanúja. Zavartan túrtam a hajamba és húztam magam alá a lábam, elrendezgetve szoknyám redőit. A combomon dobolva nézelődtem.
Még tíz perc, és begördült a busz. Magabiztos léptekkel pattantam fel, és indultam meg a járgány felé, mikor a cipősarkam megakadt a csatornafedélben és lendületesen pofára is estem. Barna loboncomat kirázva az arcomból, sántikálva, mit sem vesztve lelkesedésemből léptem a buszhoz. A férfi, barna hajjal, komor tekintettel engedett előre. Ez a pillantás nem nekem szólt…gondolom állandóan ilyen, hiszen még mosolyra sem fakadt bénázásom után, pedig az a pár tini hangosan füttyögve röhögött ki…
- Hová lesz kisasszony? – fordult felém a bajszos sofőr bácsi, miután többször is végigmért. Szeme megakadt a méretes horzsolásnyomon a térdeimen, majd a mögöttem álló pasasra nézett. Mindentudóan elmosolyodott.
- Las Vegas. – válaszoltam büszkén, és elővettem a tárcám. – Kártyával lehet fizetni? –a bácsika szemei kipattantak, és a buszról mindenki furán pislogott rám. A férfi mögöttem felsóhajtott: „jézusom”.
- Na jól van…- türelmetlenül kapta ki kezemből a tárcát, miután vagy öt-hat percen keresztül bíbelődtem az apróval, kikereste, a tenyerén megszámolta a kis tallérokat, majd a sofőr markába szórta őket és finoman előre taszított, hogy menjek, mert az útjában állok. Szikrázó mosolyt villantottam felé, és egy köszönömöt habogva elindultam.

Szóval így találkoztam Thomassal. Vagy ahogy mindenki hívja, Tomo-val. Tomo Las Vegasban lakik. Idegesítőnek talál, de azt hiszem kedvel is. Máskülönben nem laknék nála. Persze szigorúan lakótársi a kapcsolatunk. Miután egy óvatlan pillanatban rátette mancsát a fenekemre és meglepetésemben a palacsintasütővel csaptam le, megegyeztünk ebben. Nem tudom mivel foglalkozik. De jelentős jövedelme lehet, hiszen a kocsija…az egy álom, mégsem vezethetem, valamiért retteg, hogy tropára töröm. Különben rendes csákó. Rendesebb mint aminek mutatja magát, megtanított használni a mosógépet meg a kávéfőzőt, és többnyire békén hagy.
Ami fontos, mert küldetést teljesítek.
Meg kell találnom a családomat. Az igazit. Nem tudok róluk sokat. Csak a vezetéknevüket. Rockefeller. Apu öccse volt, az én gyámapám, de ő ezt persze csak két hónappal ezelőtt vallotta be. Túlzás. Nem vallotta, rájöttem és kiszedtem belőle az igazat. Ezért vagyok most itt. Ezért dobtam el magamtól azt a mesés vagyont, ami New Yorkban vár rám, a barátaimat, a főiskolát, a „szüleimet” valami másért. Amiről nem tudok, semmit. Talán fájni fog az igazság, de idáig hercegnőként bántak velem, elkényeztettek, én pedig szeretnék önálló lenni. Tomo pedig itt van…hogy jóízűen kinevesse minden balul sült szárnypróbálgatásomat.