Utálom, mikor nem szólnak nekem és hirtelen közlik velem a késztényeket. Felborul tőle az egész napi programom, vagy ha olyan horderejű dologról van szó, az egész hónapom is akár vagy legrosszabb esetben az egész életem. Most nem tudom még megmondani, melyikről is van szó.
Tegnap este felhívtak; ha már úgyis Las Vegasban időzöm, akkor ugorjak már be helyettesíteni Patrick O'Connort, aki a kislánya műtétje miatt New Yorkba utazik. Természetesen megértem ezt a bizonyos Patrick rendőrt, habár nincs gyerekem, de valószínűleg én is ott hagynék mindent, ha ezzel megmenthetem a lányom vagy a fiam életét. Viszont azt már nem tolerálom, ha a rendőrség az ostoba és kusza rendszerük miatt későn szólnak az esetleges pluszmunkáról. Azt nagyon nem szeretem. Azonban nem mondhattam tegnap nemet a telefonba, hiszen éreztem, nem az a helyzet, amikor ezt megtehetem. Így elvállaltam egy férfi ideiglenes felügyeletét, merem remélni, nem hosszú időre.
Ezért kinn álldogálok a pasas háza előtt a külvárosban és rohadtul fázom. Fúj a szél, és egyre hidegebb van. Szerintem mindjárt esni fog, elázni meg nem szeretnék. Bár tudom, ez nem szeretet kérdése és sokkal durvább helyzeteket is túléltem már a számtalan küldetésem során. Egy kis eső, zápor, zivatar nem fog nekem fájni.
Egyszer csak a semmiből egy lány lép elém. Karba font kezekkel kérdőn nézek le rá.
- Hogy kihez?- kérdezek vissza kapásból.
Nem rémlik nekem egy Auguste Delemar nevezetű ember. Aki ilyet kérdez, az mindig gyanús.
- Elnézést, de nem hallottam a maga becses nevét- mondom és végigmérem a lányt.

Egy feltűnően szép nő mindig is gyanús. Számos nagy hatalom, birodalom omlott össze már nők miatt. Ha egy embert védeni kell, akkor gyanakvóan kell minden esetleges közeledőt megvizsgálni. Márpedig a nőket kiválóan fel lehet használni csalinak, hogy elterelje a figyelmüket az őrzőket. Én nem szeretnék a becsapottak táborához tartozni.
A szeme egy pillanatra kitágul, gondolom meglepi, hogy nem engedem rögtön tovább. Szivi, nem most jöttem le a falvédőről.
- Én mégis csak arra kérem, hogy ismételje meg, kihez jött- szólítom fel.
Egyből a magasba szalad a szemöldököm. A kitérő válaszok, a kérdések válaszok helyett... ezekre mind-mind ráharapok. Addig csócsálom, táncolok az idegein, amíg le nem bukik. Merthogy az előttem álldogáló lányt már most gyanúsnak találom.
- Az én nevem nem fontos, mivel nem én jöttem látogatóba- jelentem ki érthetően.
Megcsóválom a fejemet, ő biztosan valami amatőr lehet. Mégis mi oka lenne ezt az Auguste Delemartot keresni? Kislány, nagy fába vágtad a fejszédet- ha megengedtek nekem ilyen közhelyt.
Gyorsan körbenézek. Keresek valami szokatlant, valami oda nem illőt. Mertha ő tényleg csali, akkor a többi társának is itt kell rejtőzködnie valahol. Ha viszont csak egy ártalmatlan lányka, akkor megmenekül.
- Abban nem legyen olyan biztos- jegyzem meg fenyegetően. Ha továbbra is így folytatja, én leszek az utolsó, akit megkeresett.
Túl hosszú ez a mai nap. No, nem baj. Egy kis izgalom sosem árt.
- Rögvest elviszem az úrhoz- hazodom.- amint megmondja a nevét és azt, hogy kit keres. Valamint egy igazolványnak is igazán örülnék. Viszont hamár ennyire benne van a dologban, akkor rögtön el is mondhatja, hogy mi a látogatásának a célja- mosolyodom el kényszeredetten.
Nem szeretem a zsákbamacskázást. Játszon nyílt lapokkal, ennyi elvárható lenne.
- Én egész nap itt vagyok és ráérek, maga szerintem nem. Úgyhogy ugorjunk és beszéljen szépen- sóhajtok halkan.
Hogy válaszol-e, az csak rajta áll. Ha minden vizsgán átmegy, esetleg elvezethetem valahová. Bár egyre inkább kételkedek abban, hogy fogunk valamire is jutni. De mint mondtam, én egész nap itt fogok állni, ráérek.