Ez az első tanúvédelmis munkám, ahol nemcsak beugrót játszom. Még indulás előtt kézhez kaptam az alany aktáját, új nevén Alena Thurman előző és mostani életét. Elolvasva be kell, hogy ismerjem, valós volt a félelem, ami miatt tanúvédelmi program alá helyeztek. Azt viszont nem értem, miért kell állandóan harcolnia. Ugyanis megkaptam azokat a jelentések is, amiket az előző rendőrök írtak, szám szerint hárman. Három rendőr egy hónap alatt, és mindegyik átlagosan egy hétig bírta. Azt még meg értem, hogy erősebb kézre van itt szükség, ne de egy mesterlövészre?! Ha ellenkezik velem, akkor majd kiállok a ház elé, megfigyelem és egy M24-gyel mellkason lövöm? Viszont nem ellenkezhettem, mert az utasítás felülről jött. Otthagytam egy időre a sereget és az állandó társamat, Adamet is, aki addig míg vissza nem megyek, irodai munkát kapott. Mondanom sem kell, most nem én vagyok az a személy, akit különösen szeret. Legutóbbi beszélgetésünkben is a fejemhez vágta vagy ezerszer, hogy mekkora tapló, bunkó és senkiházi vagyok. Merem remélni, hogy ez a bizonyos Alena Thurman megéri a beléje fektetett időt és rendőrt.
A lány új házához a GPS segítségével találok el. Pár napi ruhát is csomagoltam egy kisebb sportáskába, ugyanis az a vezetőség véleménye, hogy előbb Alena bizalmába kell férkőznöm, hogy magára lehessen hagyni. Micsoda hülyeség! Leparkolok a ház előtt, lassan kiszállok és a csomagtartóból kiveszem a sportáskámat. Már épp mennék át az úttesten, mikor egy hangos sikítást hallok abból a házból, ahol Alena lakik.
Ledobom a csomagomat a járdán, és rohanok a bejárati ajtóhoz, ahol egy kijelölt rendőr őrzi a lány házát. Idegességében jóval lassabban kotorja elő a zsebéből a kulcsot, de szerencsére ki tudja nyitni az ajtót. Előkapom a rendőrségtől kapott fegyveremet, amit még meg kell szoknom. Gyorsan körbepillantok az előtérben de senki sem találok. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, amitől felsikított. Viszont ha a nyomára akadt a maffia, akkor jobb óvatosnak lenni. Intek a mögött kaloppozó rendőrnek, hogy kövessen csak kicsit kevesebb nyakamba lihegéssel. Szinte már érzem a nyálcseppeket a bőrömön. Benézek a konyhába, de ott sem találok senkit.
- Itt sincs senki- ordítja el magát a rendőr, majd kilép egy szekrényből.
Haragosan nézek rá. Idióta! De ha már úgyis megszólalt, akkor kénytelen vagyok én is így tenni.
- Miss Thurman! Martens...- kiáltom el magamat, majd elakadok a rangom megnevezésénél. Nem vagyok rendőr, a katonság tagja vagyok. Azonban azt még sem mondhatom, hogy mesterlövész vagyok, a végén még jobban megijed.
- Martens vagyok a hadseregtől- fejezem be.- Mi történt? Hol van most?
Majd rögtön előkapom az adóvevőmet, és riasztom a rendőrséget; lehet, hogy rátámadtak a védencre és siessenek a helyszínre, ha szólok.

Nem mondanám, hogy megijedek tőle, ahogyan a hátunk mögé sétál. Mégis mi a jó francot képzel magáról? Azt hiszi, hogy ilyet megtehet? A jó büdös életbe, ezt a lányt alaposan móresre kell tanítani.
Remegő kézzel eresztem le a fegyvert.
- Menjen!- vakkantok a rendőrre mérgesen, aki egy ideig gondolkozik, majd eltűnik.
Dühösen nézem a velem szemben álló nőt. A fegyveremet elteszem, és magamban elszámolok tízig, de nem segít.
- Itt az igazolványom- ejtem kis lassan, tagoltak. A zsememből előhúzom az igazoláshoz szükséges papírok, majd a lába elé dobom.
Nem tetszik nekm a hozzáállása, a pökhendisége. Mégis mit képzel? Azt hiszi, hogy ő valaki, hogy jelent is bármit, hogy sebezhetetlen? Akkor sürgősen közölnöm kell vele, hogy ilyen hozzáállással rohadtul megfogja ütni a bokáját.
- És most pofa be!- ordítom el magamat.- Ez nem a megfelelő hozzáállás. Azt hiszi ettől jobb lesz? Kirakom az utcára, és a lába sem éri a földet! Magára itt mindenki vadászik, meg akarják ölni. Rohadtul ne packázzon a sorssal!
A kanapéra mutatok, ha okosan teszi, azonnal helyet foglal.
- Most pedig üljön le!- utasítom normális hangon, de továbbra is határozottan. Megvárom amíg leül, remélem egy hangyányi tisztelet még van benne.- Nem akartam magára ügyelni, de ezt osztották. És most jól figyeljen ide! A járdán a cuccaim vannak, itt kell töltenem pár napot. Nézze én sem örülök neki, de ez van.
Felveszem a földről az igazolványomat.
- A kulcs nálam marad- jelentem ki természetesen.- Azt hiszem van okom arra gyanakodni, hogy magával nem fogok unatkozni.
Ennek a lánynakk az kell, hogy valaki ráncba szedje.
- Most én vagyok a főnök- lépek elé.- Én vagyok az egyetlen, akiben bízhat. Én tartozom felelőséggel magáért. És nem tűröm az engedetlenséget. Ha problémája van velem, nyelje le!
Még közelebb lépek hozzá, és fenyegetően nézek.
- Megértette?