Dianna aggodalmas hangját hallom meg a telefonban. Megint arról papol, hogy vigyázzak magamra, mert rossz megérzései vannak. Otthon kéne lennem, hiszen nincs ma műszakom de egy kedves társaság meghívott, hogy partizzak velük, mert mindig olyan rendes vagyok velük. Ha tudnák, hogy azért, mert szeretem azokat a nagy jattokat, amiket adnak. Persze ezt sosem mondom, de ők mégis adják, márpedig én azt tanultam, hogy mindig el kell fogadni, amit adnak. Nem szégyellik a koktélokat sem, és szerintem már annyira ki vannak ütve, hogy fel sem tűnik nekik, hogy az én koktélomat is ők fizetik. Sőt eddig semmilyen kört nem fizettem még. Nekem elvileg alapjáraton sem kell fizetnem, de ez teljesen lényegtelen információ. Az én adagom az én váltótársam jattja lesz így. Mutatóujjammal jelzek, hogy kimegyek, mert baromira semmit sem hallok abból, amit a telefonba mond nekem a lány, aki megint túlaggódja magát.
- Nyugi már. Egy társaságban vagyok, nem lesz semmi bajom. Ugyan mégis kinek kellenék, heh? Ilyen testtel, figyelj ma nem fogom áruba bocsájtani sem, ha ezt akarod, jó? Pedig van egy-két jó pasi -   kezdem húzni az agyát, mert tudom, hogy erre harap.
- Hope! Ne csináld, inkább csak gyere haza, és kipihened magad. Kérlek beszéljük meg - csendül fel a hangja a szavamba vágva, de én ezt is el tudom egyből intézni.
- Di, figyelj! Elég nagylány vagyok már. Nem akarok olyan dologról beszélgetni, amit ezerszer átrágtunk már, aludj inkább, puszi -   rázom le gyorsan, mert menni akarok. Vissza a tömegbe, rázni a zene ritmusára. Inni még egy koktélt, és bevenni még egy bogyót. Talán mégis keresek egy pasit. Morcosan robbanok be a pult mögé, ami most üres, és a vendégek türelmetlenül várakoznak. Egyből öten kezdik el mondani, hogy mit akarnak, de először a kávémat akarom lefőzni. Fáradok, és a bogyó, amit a pult alatt kotorászva vettem be, nem használ.
- Egyszerre csak egy beszéljen! -   szólok rá az ittas embertömegre, majd beledobok két tejszínt a kávémba, és észre sem veszem, hogy ott hagyom egy jóképű pasas előtt. Sosem hagyom elől sem a kávém, sem a koktélom, de most mind a kettő egymás mellett pihen úgy, hogy bárki le tudja nyúlni, ha benyúl a pulton át. Közben én felveszem sorra a rendeléseket, és készítem is el. Számlát adok, ők fizetnek, én pedig közben felpörgök. Egyet kortyolok a kávémból, miközben folytatom az egész folyamatot. Zita visszatér.
- Bocsi, már majdnem bedöntötték a pultot, maradok még, rendben? -   Zita hálásan néz, hiszen egész este egyedül van. Így ketten gyorsabban haladunk, és lassan a pultnál várakozó szomjas tömeg is fogyni kezd. Zitával szeretek dolgozni, mert néha benne van egy kis spuriban is. Ritkán csinálom, mert az eki az én világom, de vele olyan mókás tud lenni.
Hamar el is felejtem Dianna aggodalmait, és beleiszok a kávémba megint, majd a koktélomba is egy kortyot. Visszateszem ugyanoda. Öreg hiba, de ilyenkor nagy tömegben nem pont a piámra figyelek. Hanem a vendégek óhajaira. Éppen egy rendelést dobok tálcára, mikor befut az is, aki kérte.
- Négy whiskey, négy mojitó, két kávé és egy almalé? Oké akkor a kolléganőnél lehet fizetni -   küldöm tovább tálcástól, hogy fizethessen. egy picit a pultnak támaszkodom. Hajtós, és nem fáradtam el, csak azt hiszem görcs állt a lábamba ettől a sok ugrálástól. Kicsit megnyomkodom, majd felnézek, és látom, hogy nincs akkora tömeg. Kiiszom a kávém maradékát, a koktélomat felöntöm vodkával és kilépek a pult mögül. Itt az ideje még egy kis bulinak,mielőtt tényleg haza mennék...



 
 

Dee felidegesített, így nem figyelek semmire. Csak kiadom az italokat, amit kérnek, Zita megérdemli, hogy segítsek neki, és jó az összhang közöttünk. Hálásan pislog, mikor végül úgy döntök, hogy kilépek a pult mögül, hogy még egy kicsit belevessem magam az éjszakai bulizásba. Nincsen semmi célom, csak kikapcsolódásra vágyom. Még egyszer visszapillantok a lányra de már elboldogul egyedül is azzal a pár emberrel a pultnál, én pedig meglepve torpanok meg a megszólításra. Nem rémlik, hogy egy asztalnál ültünk volna, de jól van, végül is nincs veszteni valóm. Dolgozik bennem az a kevéske alkohol, amit lenyeltem, bár hatása nincs rám. Kedvesen mosolygok vissza mielőtt megszólalnék, azért átgondolom, mit is mondjak neki. Kortyolok egyet az italból, majd végre szétnyílnak ajkaim.
- Ha ilyen szépen mondod még el is hiszem - nevetek fel, majd ahogy mondja, hogy igyunk, ez teljesen természetesen jön, hiszen amúgy is meg akartam inni ezt a pohár italt, ha most egybe húzom le, akkor egybe húzom le. Meg is teszem, és lerakom a pult szélére a poharat. Fel sem tűnik, hogy ugyanazt ittam meg, amit a pult alá raktam, ahol bárki hozzá is férhetett. Pedig mindig ki szoktam cserélni, de szerintem a fáradtság teszi. Bár nem érzem magam annak, hogy most bevettem a cuccot, és kezdem érezni a hatását. Nem kellene alkohollal együtt bevennem, de olyan jó páros. Felfrissít és egyszerre el is bódít. Élvezem így az életet, holott lehetne máshogy is. az, hogy minden este bulizok, az nem egy életcél, nekem mégis így tökéletes, ahogy van. Szeretem ezt az életformát, és kicsit ki kell engednem a fáradt gőzt. Nem lennék képes leülni most az asztalhoz, és ott fészkelődni. De mikor megszólalnék, hogy én biztos nem ülök le, már mintha olvasna a gondolataimban, és táncot javasol.
- Simán táncolok veled szépfiú. Mi is a neved? - fordulok oda hozzá, és így egész közel vannak ajkai az enyémhez, így eltávolodom. Élvezni akarom az estét felelősség nélkül. Euforikus érzés tör rám, ahogy megmoccan a csípőm, és a srác felé fordulok, hogy lassan kezdjem el ringatni a csípőm a zenére majd felé közeledek. A nyaka köré fonom a kezem, miközben a csípőmmel körkörös mozgást végzek, majd lassan ereszkedem guggoló helyzetbe, és lassan emelkedek fel. Valamiért olyan máshogy érzem magam, pedig nem sokat ittam. Bár azt is egybe húztam le. Kissé olyan, mintha minden buborékban lenne, mintha hirtelen eltompulnának a zajok. Magam sem értem, mégis tovább ringatom a csípőm ebben a révületben, amíg egy pillanatra el nem vesztem az egyensúlyomat, és neki nem dőlök a srác mellkasának. Mintha egy percre szétcsúszna a világ a szemeim előtt, ahogy felnézek rá.
- Ne ha...ne haragudj, nem megyünk ki a friss levegőre? - javaslom, hiszen ahogy hozzáértem megéreztem erős mellkasát, és talán ha elcsábítom, még fizethet is a testemért. Eltávolodom egy lépést, miközben ismét szédülést érzek, ami nem tetszik, de ez van, ha az ember egyszerre húzza le az alkoholt, amit iszik nem? Összeráncolom a szemöldököm, és a halántékomhoz kapok, de összeszedem a maradék erőmet, és ha a férfi is benne van, akkor elindulok kifelé, de nem akarom elszalasztani ezt a kínálkozó alkalmat. Csaknem leszek ennél rosszabbul, vagy igen?



 
 

Fogalma sem volt arról, hogy a másik beleszórt valamit az italába. Ha tudta volna, nem hajtja fel olyan laza könnyedséggel, és nem egyezett volna bele ugyanilyen könnyedén a táncra invitálásra. De megtette, mert jól akarta érezni magát. A barátnője idegesítő hívása már nem kísértette, s nem akart mást, mint táncolni egy pár órán át. Élvezni akarta, hogy nem kell egy állat férfit sem kielégítenie, hanem csak sodródhat az árral. A másik férfi amúgy is jóképű volt és megnyerő, miért is ne egyezne bele egy rövid táncra vele? Így hagyta, hogy vezesse a derekát a parkettre, majd erotikus csípőringásba kezdett. Hagyja magát, mikor a férfi arra vágyik, hogy háttal legyen neki, és felüdülést hoz a lelkének, ahogy incselkedve, néha-néha megérzi a férfi kezét. Fel sem tűnik neki, hogy megszédül, csak amikor meg akar fordulni. Akkor nekitámaszkodik a férfi erős mellkasának.
- Amúgy Elyse vagyok, és igen, elég meleg van - kifelé indul, de a lábai nem viszik olyan könnyedén, mint hinné. Kissé szédül, és mintha olyan különös bizsergés árasztaná el az ölét, és tompít benne minden érzelmet, ami esetleg menekülésre késztetné. A kérdés is csak lassan ér el hozzá miközben megáll, és ismét kibillen az egyensúlyából.
- Nem jobb, azt hiszem megint becsíptem - kuncog fel, és rápillant Sebastienre. A simogatás, és a bók csak tovább feszíti benne a bizsergető érzést, melyre csak felnevet. Tudja, hogy nem gondolja komolyan a férfi a szép szavakat, szóval ezért majd húzza egy kicsit a másik agyát. Holott semmire nem lenne képes jelen helyzetben. Mégis, mikor a másik közel hajol, megpróbál hátrébb menni, és tiltakozni, de Sebastien erősen tartja, hogy még véletlenül se szabadulhasson, és valamiért nem is tudja úgy megtenni, ahogy máskor. Elkábul, és ahogy érzi a kezek engedését, majdnem a földre zuhan.
- Te bolond vagy, ez mire volt jó? - kérdez szemöldök felvonva, miközben próbál megállni a lábán, melynek az az eredménye, hogy egyszer-egyszer kibillen, és majdnem elesik.



 
 

Ha most józan életet élne, akkor minden bizonnyal érezné a veszélyt amit a férfi megjelenése sugároz. Ebből a kis találkából Hope nem szállhat ki jól, mégsem menekül, sőt elhiszi a bókokat, amiket a férfi mond.
- Ugyan már, ne túlozz - tiltakozik azért mégis, hiszen még van annyi lélekjelenléte. Nem mondaná, hogy nem tetszik neki ez a pár kedves szó, de közben szédülés keríti hatalmába, ami hol elmúlik, hol visszatér. A férfi erősen fogja, így még szabadulni sem tud, és egy pillanatra felvillan előtte a "talán nem kellene itt maradnia" gondolat, de hamar a sötétség homályába vész, mikor a férfi elindul vele. Igaza van, talán a séta majd megteszi a hatást, és nem fog annyira szédülni.
- Igaz, talán sok volt a vodka - felel bágyadtan, de közben enyhe bizsergés lesz úrrá a teste minden egyes porcikáján. Szinte észre sem veszi a kihalt helyet, csak felkapja a fejét a kérdésre, és még válaszolni sem tud, ismét érzi Sebastien ajkait, melyek egyre követelőbbek, és erőszakosabbak. Ahogy a falnak szorítják, egy pillanatra ellenkezne, olyan nagyon megtenné, de közben jól is esik neki ez a durvaság. Viszont az ép énje tiltakozik, és teste is így rándul, holott a csók megszakításával egy apró nyögés szakad fel torkából. A kérdést fel sem fogja. A férfira néz, de az arca egy-egy pillanatra szertefoszlik, mintha valami álomkép lenne, mintha ez az egész egy álom lenne csupán, a képzelete torz szüleménye, ami egyszerre tölti el kellemetlenséggel, viszont ugyanolyan jóleső bizsergéssel is.
- Hogy mi? - kapja a kezét a fejéhez, majd röviddel utána még egy apró sóhajként felszakadó szó is elhagyja ajkait. - Téged, csak... - fel sem fogja, mit mondott, de a másik nem hagy rá időt, csak ismét csókolja, és ez a kettősség, ami eddig is meg volt, most is benne van. Erőtlenül igyekszik tenni ellene, de mégis vágyik rá. Különös.
Fogalma sincs mi történik vele, és ahogy Sebastien érinti a testét, nem ellenkezik. Csak hagyja, miközben teste néhol elutasítóan rándul. Néha felszisszen, vagy felnyög az érintések nyomán, majd meghallja a férfi terveit vele.
- De én nem aka...rom - nyög fel félbeszakítva egy szót, és ha Sebastien a nőiességéhez nyúlna, érezné, hogy máshogy van, hiszen az érintés miatt nedvesség önti el Hope-ot. Ahogy masszírozza, érzi, hogy a teste elárulja, holott ő cseppet sem akart ma kefélni, főleg nem ingyen, de nem érzi magát elég erősnek, hogy ellenkezzen. Majd elmegy a közeli padhoz, ő pedig majdnem elesik, talán egy kicsit meg is rogynak térdei.
- Nem.. én nem szoktam - megint ellenkezik, és bár hazudik, nem szereti a másikat szájjal kényeztetni. Nem az ő műfaja, és nem is sejtheti, hogy egyáltalán mit tervez vele ez a férfi. Az is lehet, hogy itt helyben megveri, és megöli, de nem érzi a veszélyt. Keze mégis vándorútra megy a másik testén és nadrágon keresztül érinti a férfi nemi szervét, de nem akarja teljesíteni a kívánságot. Persze még lehet, hogy megteszi, de jelen helyzetben még elhiszi, hogy neki is van beleszólása a dologba...


 
 

Nem érti ezt a férfit, sőt azt sem, hogy miért ilyen tompa. Vagyis arról halvány sejtése van, valahol a ködfátyol mögött. De ő ezt nem akarta. Valahol az érzelmei, és az újonnan fellobbant vágy között vergődik, miközben tiltakozna is, de lassan kezdi feladni. Már nem érdekli semmi, csak az, hogy legyen vége. Amikor Sebastien közli vele, hogy kefélni fognak, még lenne ereje tiltakozni, ha a másik nem csókolná meg tolakodón ismét. A szorító kezek amúgy sem engedik, hogy tiltakozzon ellene. Az elutasító rándulás is elhal szépen, mint az a gondolat is, hogy segítséget kérjen, hisz ki jönne ide? Minden ép elméjű ember benn bulizik, és nem kinn hagyja, hogy valami vadidegen három mondat után rámásszon. Rámásszon? Hiszen a bugyi már a múlté, a minden bizonnyal a többi ruhája is erre a sorsa jut majd.
Az érintésekre akaratlan sóhaj hagyja el ajkait, melyen maga is meglepődik, de képtelen ezzel foglalkozni. A gondolatai nem tiszták, ahogy ő maga sem, így csak hagyja magát, hagyja az érintéseket, mert már úgysem lenne értelme tiltakozni, ha tudna.
- Nem..  -   nyöszörög, mert az istennek nem vallaná be, hogy a teste ellene dolgozik. Hogy minden egyes porcikája az ellenkezőjét teszi, és ahelyett, hogy ellökné - ha lenne hozzá ereje -, vagy ellenkezne, felnyög, majd leül a padra, és látja megvillanni a férfi tekintetében a nem tetszést, mikor kijelenti, hogy ő nem fogja szájjal kielégíteni őt. A csuklójára fonódó kéz, és az erős rántás hatására feljajdul, majd megérzi a hűvös falat a hátához simulni, és már ismét csókban részesítik, majd megérzi a másik merev férfiasságát amire ismét felnyög. Ellenkezés nélkül tűri, hogy a másik felhúzza a felsőjét, és a melleivel játsszon, egy-egy harapásnál felszisszen, és a parancs homályosan ér el hozzá, így a férfi fordítja meg teljesen. A falnak támaszkodik.
- Ahh... -   felnyög, ahogy magába fogadja Sebastien férfiasságát, de többet nem képes kinyögni, sóhajai sűrűbbé válnak, majd mikor megérzi, hogy a másik a hajába markol, felszisszen. Néha úgy érzi, itt helyben elájul, de a hajának tépése nem hagyja az eszméletvesztést. Csak néha felnyög, és mintha úgy érezné, hogy a vágy felébredve benne, jóleső sóhajokat és nyögéseket szabadítana fel belőle. A gyomra összerándul, és ő maga is rásegít a csípője mozgásával, amennyire tud, hiszen ha nem támaszkodna, minden bizonnyal a földön kötne ki.