El sem hiszem, hogy ez a nap is eljött. Még soha életemben nem voltam New York-ban. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért vártam ennyire ezt az utazást. Megbeszéltem az egyik unokatestvéremmel, hogy nála fogok tölteni pár napot, aztán ha vége a fotózásnak és a városnézésnek, meg féktelen bulizásnak akkor elindulok haza a jól megszokott hétköznapjaimhoz.
Az utazás eléggé unalmas volt, de legalább befejeztem a kedvenc sorozatomat. Kész szerencse, hogy magammal hoztam a AirBook-om különben nem is tudom mit csináltam volna. Viszont az a fene nagy helyzet, hogy amióta megérkeztem sem változott túl sokat a helyzetem.
Már vagy egy órája itt ülök és várok, de még mindig nem jött senki. Sem a fotós srác, sem a többiek közül bárki. Aztán megtört a jég, és egy jóképű srác indult meg felém. Fogalmam sincs, hogy tagja e a „csapatnak” vagy sem, de őszintén szólva nem is érdekel.
Amikor odaért hozzám és megkérdezte, hogy szabad e a mellettem lévő hely, Kedvesen, mosolygósan és barátságosan válaszoltam, hiszen mindenféleképpen szeretnék rá jó benyomást tenni.
- Persze. Gyere ülj csak le. – mosolyogtam továbbra is töretlenül, miközben elvettem a mellettem lévő szabad helyről a táskámat. Tudom, rossz szokás így elfoglalni egy helyet, de útálom amikor a táskám hozzá izzad a combomhoz. Nem csak azért mert ragacsos, de olyan undi is.

Az a nagy helyzet, hogy egyáltalán nem is értem miért fogadtam el ezt az egész felkérés dolgot. Soha életemben nem voltam az a fajta ember aki nagyon rajongott volna érte ha fotózzák. Most mégis itt üldögélek a pályaudvaron, és várok a csodára. Majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy csak a város miatt és a ruhák miatt vállaltam el. Nyilván szeretek a középpontban lenni, de a fotózás az egy egészen más világ.
Abban a pillanatban ahogy megjelent az a helyes pasi, minden oda-vissza cikázó gondolatom, máris csak köré koncentrálódott. Vajon ki lehet? Mit keres itt? Vajon kíváncsi lenne egy hozzám hasonló lányra? Aztán elindult felém és minden apró arcvonása egyre tisztábban kirajzolódott és még jobban megtetszett. Mire elérkeztünk arra a pontra, hogy megkérdezze szabad-e a mellettem lévő hely, én már úgy éreztem magam, mint egy bolond kis bakfis.
- Igazán nincs mit. – mosolyogtam vissza rá, majd követve az ő példáját én is megnéztem, hogy mennyi az idő.
1-2 perc késés nem gáz. 5-10 perc elegáns késésnek mondható. Na de több mint egy óra? Ez nálam már, nagyon a határon van. Amúgy is tudja rólam mindenki, hogy utálom ha valaki elkésik a találkozóinkról, mivel én sem szoktam késni. Ez nálam lényeges, még akkor is ha másoknak nem jelent olyan sokat.
- Hát… Elég sokan megfordultak már itt, de egész véletlenül nem Maxim Denvers nevű pasast keresel? – néztem kérdőn a mellettem ülő srác barna színű szemeibe.
Lehet, hogy mégis ő lenne a fotós aki majd készíti rólam a képeket? Hát… Nekem nem lenne ellenvetésem, ha úgy lenne. Viszont ha az a maxim nevezetű fószer csak átvert, akkor nagyon pipa leszek. Nagyon nem szeretem amikor dróton rángatnak. Még akkor sem ha ilyen kellemes társaságba kerülhetek miatta.
- Igazán örvendek Tony. Az én nevem Anabell, de szólíts csak Ana-nak. – válaszoltam mosolyogva.
Azt hiszem egyre jobban haladunk a megismerkedésünk útján. Még ha nem is ő a fotós, akkor is legalább jó társaságban tölthetem az időt ameddig meg nem érkezik a „főnök”. Bár, ha így folytatja, akkor lehet, hogy itt hagyom ezt az egészet és kereshet magának másik „modell-t”.

Egy pillanatra meglepődtem, hogy tényleg a mellettem ülő srác a fotós, akivel majd együtt kell dolgoznom, de aztán amilyen gyorsan jött, ugyan olyan gyorsan el is tűnt a meglepettségem. Végül is nem szabad a senkit sem a külseje alapján megítélni. erre itt vagyok én legjobb példának. Na de ez most nem ide tartozik. Az már a múlt ez pedig itt a jelen.
- Így is mondhatjuk. Igazából nem vagyok modell, csak könnyen rábeszélhető. – kuncogtam jókedvűen.
Hát… Az azért túlzás, hogy könnyen rábeszélhető voltam, hiszen majdnem egy egész napom elment arra, hogy meggyőzzön, de aztán végül beadtam a derekam. Remélem, hogy nem átverés volt az egész, mert akkor igazán ki fogok akadni. Nálam az pedig semmi jót nem jelent. Az az egyik legnagyobb probléma velem, hogy hirtelen haragú vagyok és olyankor csúfosan szoktam viselkedni, sajna.
- Sajnos nekem is ez a sanda gyanúm. – fintorogtam egy kicsit, majd egy nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy ismét a hiszékenységem áldozata lettem.
A fancsali arckifejezésem olyan hirtelen változott át jókedvű mosollyá, hogy még én magam is meglepődtem rajta. Még hogy lenne e kedvem vele várost nézni? Már hogy a viharba ne lenne kedvem. Ha egyszer már a munka fuccsba ment, akkor legalább minden előnyét ki kell élvezni ennek a helyzetnek.
- Örömmel veled tartok. Legalább lesz alkalmam egy kicsit megismerni a várost és téged is. – mosolyogtam rá ismételten kedvesen és szendén.
Kellemest a hasznossal, ahogy a régi öregek mondanák. Remélem jól fogjuk magunkat érezni ezen a kis kiruccanáson, hiszen a nemrégiben történt dolgok még mindig, fájó és vérző sebként tátognak a lelkemen.

- Ez igazán kedves tőled. Bár nem tudom eldönteni, hogy ez nekem dicséret, vagy a modelleknek sértés. – mosolyogtam rá játékosan.
Persze, hogy jólesik, ha az embernek bókolnak, de azért szeretem kéretni magam. Főleg ha olyan kaliberű pasikról van szó, mint Tony.
- Egyet bizony. Azért egy kicsit sajnálom a dolgot. Már egészen beleéltem magam. Viszont legalább a fotós srác nem csak egy átverés. – válaszoltam kedvesen mosolyogva, miközben egy kósza hajtincsemet a helyére tessékeltem.
Jól esik hallani, hogy örül neki, hogy ő lehet a „kalauzom” a mai napra. hihetetlen, de egészen megkedveltem ezalatt a rövid idő alatt, amit együtt töltöttünk. Na és az sem utolsó szempont, hogy ízig vérig úriembernek tűnik így első benyomásra.
- Nem gondolnék rólad rosszat. De persze, hogy van. Az unokatestvéremnél maradok ameddig itt leszek. A Medison és a 91 sarkán lakik. Ott lerakhatjuk a csomagjainkat és akkor kezdhetnénk is mondjuk a Central Parkban. Az úgy is ott van nem messze. Úgy tudom. – fecsegtem megállás nélkül.
Most először érzem igazán jókedvűnek magam az anyukám halála óta. Persze ha az ember nap, mint nap vadidegenekkel találkozgat, akkor nem nagyon tud jó kapcsolatot kiépíteni senkivel, de Tony más. Valahogy benne meg vannak azok a dolgok, amik sok emberből hiányoznak. Vele valahogy sokkal jobban érzem magam. Sokkal felszabadultabb vagyok és vidámabb is.
- Na és ha már így összehozott minket ez az átverés, akkor mesélhetnél egy kicsit magadról. – néztem rá kedvesen és mosolygósan, miközben megigazítottam a ruhámat és a kezembe fogtam a gurulós bőröndöm fogantyúját.
Igazán kíváncsi vagyok rá, hogy mi lehet az ő története. Kedves, vidám, udvarias és nem utolsó sorban nagyon jól néz ki. Ritka kombináció, és ha jól látom akkor még nincs elkötelezve, ami még ritkább. Általában az ilyen pasikat úgy elkapkodják mint a cukrot, mivel igazán különlegesek. Olyas fajta valakik akiket egy hozzám hasonló lány nem igazán érdemel meg, még csak barátnak sem.