Eva + Joseph

Változásra van szükségem. Kértem egy hét szabadságot a kocsmában, ahol dolgozom, hogy kipihenjem magam. Igaz még csak egy napja tart a szabadnapom, de máris unom. Minden időmet rajzolással töltöm, már megtöltöttem a szalonom falát újabbnál újabb rajzokkal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ebbe untam bele, mert nem. Ez az életem értelme. Azért születtem, hogy ezt csináljam, de most valami olyan kényszer fogott el, hogy kipróbáljam magam másban. De miben? Sportolni nem szeretek, nem az én stílusom sem a sportos öltözet, sem az izzadságtól gyöngyöző homlok. Valami olyasmit akarok csinálni, ami újdonság erejével hat rám. De mi legyen az? Fekszem a földön, keresztbe font karokkal a mellkasomon és gondolkodom. Hogy legyen, hogy jó legyen? Ekkor hirtelen eszembe jut valami. Múltkor munkából siettem a szalonom felé, amikor megállított egy viszonylag jól öltözött nő és a kezembe nyomott egy jegyet valami olasz operára. Kicsi tartotta, hogy szembe ne röhögjem, ugyan ki akar menni operába, ráadásul olyanra, amit még nem is értek? De most kapóra jön. Négykézláb közelítem meg a szekrényem és néhány perc keresgélés után már a kezembe is kerül a piros jegyecskét. Villámgyorsan átnézem és hamar megtalálom a kezdés helyét illetve időpontját. Szerencsém van. Ma este nyolckor kezdődik a kimondhatatlan nevű társulat előadása az egyik belvárosi színházban. Szuper. Akkor már meg is van a ma esti program. Rápillantok az órámra, ami percre pontos öt órát mutat. Tehát még van időm elkészülni és el is érem. Fülig érő mosollyal az arcomon veszem birtokom alá a fürdőszobát. Elsőként a zuhanyzót veszem uralmam alá. Beállok a langyos víz alá és élvezem, ahogy testem minden apró porcikáján végigcsorog a víz. Néhány hosszú percig élvezem a víz adta nyugalmat, majd tisztára mosom magam. Miután ez a procedúra is befejeződött a szobámat, pontosabban a szekrényemet kezdtem el vizsgálni. Mit vegyek fel? Miben induljak el, amiben már az első sarkon nem mondják meg rólam, hogy ez egy repedt sarkú, olcsó kis ribanc. Mert elég szomorú, de az vagyok, illetve voltam. Választásom végül egy combközépig érő, pánt nélküli méregzöld ruhára esett, kiegészítőnek pedig egy aranyszínű táska és majdnem vállig lógó fülbevaló. Szerintem elég elfogadhatóan nézek ki. A hajamat laza paradicsomkontyba fogom, sminknek szolid, estit választok és már indulásra készen állok. A belépőt gondosan táskám mélyébe rejtem közvetlenül a cigim, és a pénztárcám mellé. Az ajtó között még a hátamra kapom a fekete bőrdzsekimet és kilépek az utcára. Nincs hideg. A lemenő nap sugarai még megvilágítják a háztetőket, még érződik a napsugarak melege. Nem kell sietnem még időben vagyok, és nincs messze a színház épülete sem. Csupán néhány saroknyira van. Ide-oda nézelődve veszem be az egymást követő kanyarokat, amíg ,meg nem pillantom a színház magas, kissé megviselt épületét. Egy darabig megállok előtte és bambán nézelődök. Elnézem a parkolóban álló luxusautókat, az egymást karolva befele haladó embereket. Biztos, hogy be akarok menni? Ez annyira nem az én világom. Ezek az emberek nem az én társaságom, biztos látszik rajtam, hogy kívülálló vagyok...és az opera...nem is az én műfajom, nem is beszélve az olaszról. Én az angolon kívül semmilyen más nyelven nem beszélek. Itt álldogálok néhány percig, majd mély levegőt véve elindulok befele. Lesz ami lesz. Ahogy elhaladok a sok úrinő mellett érzem szúrós és kíváncsi tekintetüket a hátamba fúródva. De már nem érdekel. Én is vagyok annyira szép és előkelő mint ők. Az ajtóban a tőlem telhető legnagyobb eleganciával nyújtom át a jegyszedőnek a jegyemet, aki udvariasan elmagyarázza, hogy hol találom meg az ülőhelyemet. Az utasításait követve, hamarosan egy székekkel teli terembe érkezek, ahol már rengeteg ember foglalta el a helyét. Az enyém az 1265.- szék. Majdnem a leghátsó sor. De nem baj. Amennyit én értek ehhez a műfajhoz, ahhoz pont tökéletes. Leülök a székemre és a színpadot figyelem, ahol hamarosan megjelennek a színészek és kezdetét veszi az előadás.
Lenyűgöző volt. Ezalatt a másfél óra alatt úgy éreztem magam mint egy valódi dáma. Semmit nem értettem a szövegből, de a zene és a színészek hangja magával ragadott. Fantasztikus volt. Az előadás végeztével úgy hagytam el az ódon épületet, mint amikor először használtam drogokat. Mesésen éreztem magam.
De még nincs kedvem hazamenni. Olyan jól alakul az este, valahova még el kell menjek. Lassú léptekkel haladok előre, amikor elsétálok egy feltűnő épület előtt. Megállok és a magasba bámulok. Ide-oda cikázó fények, hatalmas reklámszövegek, plakátok és egy barátságos faajtó fogadja a látogatókat. Kaszinó. Tökéletes lesz az este befejezéséhez. Óvatosan kinyitom az ajtót és belépek az első kissé hűvösnek tűnő terembe. Azonnal egy női hang szólít meg.
- Miben segíthetek kisasszony? – Illedelmesen elmosolyodok és előveszem a legártatlanabb nézésem. Közelebb sétálok hozzá és lehalkítom a hangom.
- Elnézést kérek Miss...Stewart – olvasom le nevét a mellkasán lógó névtábláról – Az én nevem Monica While...a Las Vegas Time újságírója vagyok. Ezek szerint kollégáim nem értesítették önöket, de ez a hely bekerült a legrangosabb versenybe, ahol a kaszinók csapnak össze egymással. Hallott már róla? Nem? Elég nagy mulasztás. Ez máris egy fekete pont...- kinyitom a táskámat és kotorászok benne, mintha egy jegyzetfüzetet keresnék.-
- Elnézést Miss. Monica. Kérem bocsássa meg a tudatlanságomat, fáradjon be és végezze a munkáját. Bólintok egyet és belépek a terembe. Bent vagyok...
Úgy járkálok a hosszú asztalok és különböző gépek között mint egy kisgyerek. Mindenre rácsodálkozom és ujjongok neki. Tekintetem a póker asztalnál ülőkön ragad le. Mindig meg akartam tanulni ennek a játéknak a fortélyait. Odatipegek a zöld bársonnyal borított asztalhoz és megállok egy férfi mögé.
- Érdekes játék lehet. – szólalok meg az ismeretlen férfi hátába és tovább nézem az asztalt.