† I'm so happy to see you again

Sosem hittem volna, hogy ez az egész több mint egy évig húzódik majd. Egyedül maradtam Joe távozása után, és szinte minden egyszerre omlott a nyakamba. Egyszerre, és kegyetlenül, mintha csak arra vártak volna, hogy Joe eltúnjön a képből. Ő mindig tudta, mit kell tenni, és mindig a helyes útra terelt, ha a kétségbeesés mély süllyesztőjébe kerültem, de most nem volt mellettem, és bizony gyengévé váltam. Nem volt elég az étterem folyamatos ellenőrzése a rendőrök és az FBI részéről, de még az én különálló céghálózatomat is górcső alá véve akartak tönkretenni. Felkutatták a házam, az irodám, a vállalataimat. Mindent felforgattak, és közben el kellett hallgattatnom egy akadékoskodót, aki be akarta kasztlizni a nagybátyámat. Nem hagyhattam, ahogy ő sem hagyott volna engem itt a betegségemmel, de szinte ráparancsoltam, mintha én lennék az idősebb, holott neki köszönhetek mindent. Éppen ezért nem engedhettem, hogy maradjon, én pedig összeroskadva a súly alatt próbáltam nem magamba zuhanni, de egyszer minden erős és sziklaszilárd ember összezuhan.
Ez történt velem is, és képtelen voltam a feladataimat ellátni. Magával nyelt a világ, amit a kokain adott. Az egyik gyengém. Sosem próbáltam más tudatmódosító szert, de ez egyszer már elragadott. Akkor Joe rángatott ki belőle. Ő volt az, aki szinte fizikai erőszakkal vitt el abba az intézménybe, ahol névtelenül kezeltek. Így a gyógyulás nem csak a rákból volt nehéz, hanem a függőség fojtogató karmai közül is. Cserben hagytam az egyetlen rokonomat, akinek az egész életemet köszönhetem. Leveleket írtam neki, és folyton tájékoztattam, mégis érzem azt a különös maró érzést a mellkasomban, amit bűntudatként azonosítok. Hónapokba telt, mire visszanyertem egykori énem silány másolatát, mire el tudtam érni, hogy az az ember tűnjön ez, és az iratokat a rendőrfőkapitány megsemmisítette, nem kevés pénzért. Mintha soha nem is léteztek volna. Persze ez nem garantálja, hogy a FBI bármelyik részlegének archívumában nincs róla feljegyzés, de legalább az itteniek nem emelnek ismét semmiféle poros kis aktát elő valamelyik fiók mélyéről. Csak az elintézés módja nem volt a legjobb.
Az a férfi túl makacs volt, én pedig feszült, hogy lassan egy éve várakoztatnom kellett a nagybátyámat, így meg kellett tennem, ami tőlem telt. Vagyis én csak telefonáltam, a fizetség pedig a mindenesnek elég bőkezű volt. Sosem sajnáltam arra a pénzt, ha a családról volt szó. Mindent feláldoznék, és meg is tettem. azt hiszem ráment az egészségem, idegösszeomlásom volt, de megérte úgy hiszem. Hiszen itt ülök az egyik olyan limuzinban, ami Joe kedvére való lesz, és a reptér felé haladunk a klímás autóval. Nem tudom, mikor száll le a gépe, de már mindent beszereztem, ami kellhet. Még Carley-val is megbeszéltem a továbbiakat, és Anettát is meghívtam az egész családdal. Remélem Joe még mindig szereti a családi összejöveteleket, főleg ha nem nála tartjuk, és a saját két emeletes és számomra túl sok felesleges szobával rendelkező palotának beillő lakásomra fogom elvinni. A telen elég nagy, akár több kisebb háznak is elegendő lenne, és elég impozáns, maga az épület méltóságteljes és robusztus. Sokan csak egy pillantásra be szeretnének ide jönni, ám én ritkán használom. Csak ha én adok otthont egy-egy összejövetelnek. A saját házam, amit egyedül lakom, sokkal kisebb.
Gondolataim Anabell köré csoportosulnak, és nem is értem, miért nem volt kedve eljönni a nagybátyját köszönteni, de talán majd alkalmat szorítok a kifaggatására. És még csodálkozik, ha nem olyan szívélyes a fogadtatás. Megcsóválom a fejem, és rágyújtok, miközben fogadok egy hívást az asszisztensemtől, aki vezeti a céget, amíg távol vagyok. Talált egy új üzletet, amit szerinte érdemes megnézni, de én egyelőre nem tervezte semmit a hétvégére.
- Figyelj édesem, majd megnézzük azt az üzletet, most menj haza, és pihenj - hallja meg a hangom negédességét a vonal másik felén. Nem szeretném elküldeni egy melegebb éghajlatra, mert ilyen jó munkaerőt nehéz találni. Sőt szinte lehetetlen. Nekem mégis sikerült. Bontom a vonalat, és kényelmesen dőlök hátra az ülésen hogy lehunyva a szemeimet élvezhessem a szabad órákat. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, több mint valószínű, elbóbiskolhattam, mikor Joe mindenese Craig hangja ér el hozzám.
- Uram, megérkeztünk, de a gép még sehol - felülök, majd felnézek a férfi markáns és másoknak ijesztő arcára, és egy fáradt ásítás után válaszolok csak.
- Mert fél órával előbb jöttünk. Direkt... Nem akartam Carley útjában lenni - dörzsölöm meg folyton borostás arcélemet, majd kiszállok a kocsiból. Felveszem a napszemüvegem, és rágyújtok.
- Kissé kimerültnek látom, Uram - jegyzi meg félvállról, miután ő is rágyújt. Sosem volt idegen számomra vele beszélgetni, sőt sokszor értelmesebbnek gondoltam, mint azok, akikkel nap, mint nap találkozom.
- Igen Craig, az vagyok, de körülbelül húsz éve - egyetlen nevetés szakad fel belőlem, miközben fáradhatatlanul mérgezem magam a cigarettával. Nem érdekel, hiszen ez kell a munkám mellé.
- Látok valamit - szólal meg hosszú hallgatás után a férfi, mikor a számára ismerős magángép feltűnik a pálya felett leszállásra készen. Csökken a magassága, és hunyorítva figyelem, hogy száll le néma kecsességgel az a bizonyos magángép.
- Remélem Joe is rajta van - jegyzem meg szórakozottan, hiszen tudom, hogy Craig mennyire várta már, hogy a nagyfőnök végre visszatérhessen jogosan járó főnöki székébe. De én más miatt várom. Bocsánatot kell kérnem tőle, hogy ennyit kellett várnia. Remélem nem okoztam túl nagy csalódást neki...

† music: nope † note: remélem megfelel † words: XXX

◌

† I'm so happy to see you again

Sokat köszönhetek neki, és ez a minimum, hogy meghálálom neki úgy, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek azért, hogy ismét nyugodtan élhessen. Ha ehhez egy év kellett, akkor egy év, de sosem lennék képes mellőzni őt, vagy elvenni az üzletét. Mit árulna el az rólam? Hogy egy szemét dög vagyok, aki kihasználta az egyetlen rokonát, aki feltételek nélkül gondoskodott róla. Aki fiának nevezi azóta, hogy ott lakik, és aki képes eldobni a saját vérét, akit ő nemzett, az utódot értem. Hát ő lenne Joe. Többet tett meg értem, mint bármelyik másik családtagom, és bár a család a legfontosabb, minden egyes tagjával, mégis Joe az, akivel szavak nélkül is meg tudjuk érteni egymást. Nem hiszem, hogy apám képes lett volna kirángatni abból a szennyből, amibe a kokain taszított, és nehéz volt most, legutóbb, hogy neki távol kellett lennie, hiszen nagyobb volt a kísértés minden egyes pillanatban, amikor a hullámook még csak közeledtek, és még össze sem csaptak a fejem fölött, de nem lehetett keseregnem. Erősnek kellett mutatnom magam, hogy ne okozzak csalódást.
Egész életemet végigkísérte a Joe felé irányuló bizonyítási vágyam, és ez még most 37 évesen sincs másképp. Mindenben meg akarok neki felelni, hogy még a hibáimmal együtt is képes legyen rám fiaként tekinteni. Amikor Craig megszólal, hogy látja a gépet, egy pillanatra ismét gyermeki izgatottság lesz úrrá rajtam, mikor még otthon laktam, és anyámmal a gép elé jöttünk. Akkor szinte rohantam, hogy Joe felkapjon és megpörgessen, de azok az idők elmúltak. Mégis mikor leáll a gép, sietős léptekkel megyek elé, és a fejemre támasztom a napszemüvegem, hogy a szemeibe nézhessek. A nagybátyám arca kisimult, könnyed, és ahogy a lépcsőn sétál le, tiszteletet parancsoló, mégis nyugalmat sugározó léptekkel, a gyomrom görcsössége engedni látszik. Craig tisztes távolságban áll meg tőlünk, én pedig viszonozom az ölelését, ami szinte bordatörő. Jó erőben van, és ő az egyetlen, akitől elviselem a Garry megszólítást. Talán mert máshogy hangzik az ő szájából.
- Örülök, hogy végre itt vagy - szólalok meg kissé rekedten, de hamar visszanyerem a hangom, majd a kocsira pillant. - A legújabb szerzeményem, igazi ritkaság - mosolyodom el, és észreveszi a fáradtságomat. Ő mindig mindent észrevesz rajtam, egy apró kis rezdülést is. Arcom ideges, vagy zavart rándulását is. Szám sarka most zavartan rándul meg, az aggódásra, melyet már egy éve hiányoltam, miközben azon gondolkodom, hogy a kedvenc dohánya díszdobozban ott van-e a kocsi kis asztalkáján.
- Ugyan Joe neked a legjobb jár, és a fáradtság az élet és e munka velejárója, ne aggódj - legyintek szórakozottan, majd rágyújtok, és a kocsi felé fordulok, hogy beszálljunk, mert őszintén nagyon meleg van.
- De te túlzottan is kipihent vagy - mosolyodom el cinkosan, bár nem mindig avatott be a messze eltöltött időbe. Néha elmondta, de néha csak egy-egy dolgot kötött az orromra, a többit a fantáziámra bízva. - Először hozzám megyünk, ha megfelel neked is?! - igazából ez nem kérdés volt, hanem szinte felszólítás, de nem olyan módon, amivel magamra haragítom. A kocsihoz érve kinyitom neki az ajtót, és megvárom, míg beszáll, és észreveszi a szivart, amit neki vettem, s közben azon agyalok. hogy Danről egy szót sem szóltam neki...

† music: nope † note: remélem megfelel † words: XXX

◌

† I'm so happy to see you again

A fiam szó most valahogy sokkal jobban esik tőle, mint bármikor máskor, tekintve, hogy hogyan is váltunk el egymástól akkor este. Nem kísértem ki a géphez, hanem haza mentem, és próbáltam menteni valamit, amit már évekkel ezelőtt elvesztettem. Hiszen Dan-t már akkor löktem el magamról, mikor tudomást szereztem arról, hogy mivel is foglalatoskodik a nagybátyám az étterem címszó alatt. Beavatott, és ezzel úgy éreztem, hogy bízik bennem. Hogy büszke rám. Persze abban a helyzetben még ezt nem láttam be, hiszen a kórházba közölte velem, de később rá kellett jönnöm, hogy a 'fiam' szó nála teljes mértékben azt jelenti, amire használni kell. Nem egy szó, amit csak úgy kimond. Joe semmit nem mond ki, amit nem gondol komolyan. Remélem egyszer én is elérem azt a fajta tiszteletet, amit ő is, amit nap mint nap megkap.
- Túlzásokba? Én? Soha... Ismersz - pont ez a bökkenő. Tudja, hogy milyen megszállottan tudok dolgozni, és nem nézem, mennyire vagyok fáradt, hajlamos vagyok túlhajtani magam. Élvezem a melót, amit végzek, és nem vár senki otthon. Nem is nagyon szoktam haza járni. A házvezetőnő mindig meglepődik, mikor betérek. Azt hiszem szólnom kellene Anabellnek, hogy lakjon nálam, akkor sűrűbben hazajárnék. Nem is értem, miért nem mondtam neki. Pedig illó lenne, elvégre én vagyok a bátyja, és rám számíthat már csak. Anya nincs többé. Ahogy rám zuhan ez a tudat, eszembe jut, hogy Joe nem is tud róla. Nyelek egyet, mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy egy férfi nem sír, és csak egy halovány mosollyal nyugtázom nagybátyám szavait, majd megfordulok, és el is indulok a legújabb limuzinomhoz. Sokszor elgondolkodom rajta, hogy minek ennyi autó hiszen nem használom mindet egyszerre, bár sokszor váltakozik a hangulatom, és sokszor szeretek feltűnést kelteni.
Örömmel tölt el a tudat, és őszinte mosoly ül ki arcomra sok idő óta először.
- Volt egy pillanat, mikor azt hittem, nem hoztam el, de készültem... - jelentem ki, és a minihűtőhöz hajolok, és előveszem a pezsgőt és a két poharat. - Tudom, hogy nem whiskey, de erre az alkalomra a pezsgő illik a legdrágábból - a két poharat leteszem, és kibontom az üveget majd töltök, és átnyújtom az egyik poharat, és koccintásra emelem.
- A visszatérésedre, és az újraegyesülésre - hiszen eddig szétváltunk, de most ismét együtt leszünk, mint egy család. Persze van családunk, mert ott van Anetta, és a gyerekei, a férje, csak a mi kapcsolatunk más. Senkihez nem kötődtem úgy, mint a nagybátyámhoz, de persze nem fogok erről ömlengeni, hiszen mindenki tudja, mert látják. Végül ismét felrémlik anyám arca, és az a csipetnyi lelkiismeretem azt súgja el kell mondanom a rossz hírt, de megelőz, és ajándékot ad. Szeretem én is a dohányt, bár lényegesen többet cigarettázom. Az orromhoz emelem, és megszagolom. Kellemes illata elégedett sóhajt szakít fel mellkasomból, majd az asztalkára rakva pillantok Joe-ra.
- Köszönöm, bár nem érdemlem meg, tényleg köszönöm... - kortyolok az italból, majd ismét egy nagyot sóhajtok, és cigarettára gyújtok. Közben nagy lassan megindul a limuzin is, amit alig érzékelek. - Rossz híreim is vannak... Édesanyám pár hónapja elhunyt. Nem bírta apám nélkül, sajnálom, hogy csak most közlöm, de nem tudtam hogyan... - ritkán akad belém a szó, de ismét megtörtént. Egyszer a szemébe nézek, majd ürügyként hamuzok a hamutálba, hogy eltereljem a figyelmem. Nehéz feldolgozni, és egy-két hónap meg pláne édeskevés...

† music: nope † note: remélem megfelel † words: XXX

◌

† I'm so happy to see you again

Néha csak megerősítés kell, és azt Joe-tól megkapom, ha szerinte is helyes, amit tenni akarok. Persze nem mindig beszélünk a munkáról, sőt néha igen kellemes beszélgetéseink vannak, de néha jobb szeretek bezárkózni. És még ennek ellenére is képes belém látni. Ezért ő az egyetlen ember, akitől hajlandó is vagyok tanácsokat elfogadni még akkor is, ha elsőre úgy látszik, hogy nem érdekel, hogy nem fogom megfogadni. De mindig megteszem, mert bár a büszkeségem nem engedi, mégis el kell legalább magamban ismerni, hogy igaza volt. Az ő nevelésével jutottam el idáig, hogy nem csak egy farmer fia vagyok. De valahol legbelül mindig is így érzem magam. Annak a férfinek a fiaként, aki ütött és vert. Ezt még a halála után sem tudtam elfelejteni.
- Csak azért mondtam, mert idáig elhúzódott ez az egész mizéria. Én nem vagyok megelégedve ezzel a teljesítményemmel - jelentem ki határozottan, miután koccintottunk. Az ujjaim közt forgatom a poharat, és gondolataim most is sokfelé cikáznak, például, hogy Carley végez-e időben, vagy a forgalomra, minden olyan dologra, amivel elterelem a figyelmem a tényről, amit most közöltem Joe-val. Anyám meghalt. Sosem volt jó a kapcsolatunk, mert haragudtam rá, amiért hagyta, hogy apám megverjen először három évesen. Azt mondta, egyszeri alkalom volt, de nem így lett. Ezért is hagytam magam mögött őket. Mert sosem éreztem embernek magam közöttük.
- A vártnál jobban. Azt hittem, jobban meg fog viselni, de Anabell elég rosszul viseli. Nem tudtam elérni, hogy el tudjon tőle köszönni, mert összevesztünk - ez Joe-nak nem újdonság. Összevesztem Ana-val mert rosszkor és rossz időben jött beszélgetni, én pedig kiraktam. Amikor anyánk már haldoklott, akkor pedig sosem vette fel a telefont, sőt szerintem még az üzeneteimet sem hallgatta meg. Nem egyszer vitáztunk már össze valamin.
- De legalább Katherine már a múlté. Megcsalt a pappal, én pedig kiraktam őt, és leráztam az akadékoskodó apját... - terelek másfelé, hiszen ezt sem mondtam el neki azt hiszem. Nem volt nagy ügy, Katherine megcsalt, én pedig kiraktam. És én jártam a legjobban, ahogy azt kell. Most egy pillanatra mégis megjelenik előttem anyám arca, aki valahol kedvelte volna Katherine-t, ha ismerte volna, de többnyire Lea-val mentem a nagyobb családi rendezvényekre, mert annak ellenére, hogy prostituált, tökéletesen elő tudta adni a szerelmet, aki oda van értem. Érett és okos nő, talán fel kellene keresnem egyszer.
- Nem mellesleg találtam egy tökéletes asszisztenst, aki velem foglalkozik a cégemmel. Egész ügyes, és megbízható, ha nem számítjuk, hogy folyton homokoshoz illő ingeket vásárol nekem. Átnézte az éttermed könyvelését is. Tegnap lett kész velük - avatom be egy-két friss részletbe, mert belelestem azokba a könyvelésekbe. Joe nem fog örülni neki, de közölnöm kell vele, amit én láttam a könyvelés alapján. - Szerintem ideje új könyvelőt keresned. Itt-ott lemaradtak összegek három évre visszamenőleg. Ezt csak azért mondom, mert az ideinél is furcsálltam egy-egy dolgot, és odaadtam Elizabeth-nek, ő kérte le az elmúlt két évet is - emlékszem, mennyire ellenségessé vált az a könyvelő, mikor elmentem hozzá a két évre visszamenőleges iratokért. Már akkor furcsa volt nekem az egész reakciója. - Hány éve is van nálad? Biztosra veszem, hogy a többi könyvelésed sem stimmel... Gondolom nem hitte, hogy értek valamennyit a számokhoz - húzom el a számat, majd újabb cigarettára gyújtok, miután ittam egy kortyot az italomból. Tudom, hogy nem a legjobb hírrel kezdem, de muszáj megtennem. Nem tetszett sosem az az ember. Persze ezt is azért tettem, hogy kiderüljön az igazság, mert a családomról van szó. Eléggé meg volt fizetve, nem is értem, miért kell sikkasztania. Az autó megáll, én pedig kinézek a lesötétített üvegen át. Ettől féltem, forgalmi dugó. Mennyire tökéletes. Joe-ra emelem barna tekintetemet, és nem szólok, csak hagyom, hadd eméssze a hallottakat. Átkozott könyvelők, kevés a megbízható közöttük.

† music: nope † note: remélem megfelel † words: XXX

◌

† I'm so happy to see you again

Sajnos az élet többször vesz el, mint ad, de nincs idő keseregni, vagy zokogni, mint valami óvodás kislány. Nem, fel kell állnom, és folytatnom tovább. Már csak Anabell miatt is. Hiszen erősnek kell lennem, nem láthat apró szilánkokra esve. Azt sosem engedem meg magamnak. Joe látott úgy, és olyankor rosszabb vagyok, mint a zokogó nők a férjük sírja felett. Pedig én nem sírok. Egy-egy alkalommal szántotta csak ketté arcomat az a sós lé, amit egyből el is tüntettem. Én férfi vagyok, és egy férfi mindig erős kell, hogy legyen. Elégszer gyengültem el más szerek miatt. Amik erősebbek nálam, és oly könnyedén temettek maguk alá hogy összetörtem. De ez utóbbiból most egyedül kellett felállnom, és felépítenem magam.
- Joe, tudod, hogy érdekházasság volt. Több ilyet nem követek el. Apám egyszer rám akart erőltetni egy nőt... vagyis kétszer - a nagybátyám talán még emlékezhet rá, hogy apám nagy híve volt ennek a gyerekkorban kiválasztott házasságosdinak, anyám családja miatt. Mert ott végül is minden gyermeknek a szülei választották ki a leendő házastársat. Anyámék egymásba is szerettek, de amint anya terhes lett velem, megtörtént a frigy. Kivéve anyánál, mert nem számítottak arra, hogy jönni fogok. Persze sosem értettem, mi alapján választottak, de nekem is volt állítólag egy lány, akivel régen sokat játszottam. Halványan él bennem a kép, hogy sosem akartam onnan hazamenni apámhoz. Aztán még a halála előtt pár évvel megint megpróbálta rám erőltetni ugyanazt a nőt, akit elcsábítottam egy éjjelre, majd faképnél hagytam. Nekem ne mondja meg senki, kit vegyek el. Nem tudom, Joe mennyit tud anyám családjának efféle őrületéről, én nem szívesen beszéltem erről, mert akkor is hülyeségnek tartottam. Szerencsére azokkal az emberekkel nem igazán tartom a kapcsolatot, és remélem az a lány is elfelejtette a nevemet is.
- Ha gondolod, átnézzük az összes könyvelést, és amíg nem találsz valakit, Elizabeth szívesen vállalja a plusz munkát - vagy nem, de az engem nem érdekel. Megfizetem, amit kiadok, végezze el. Ha kész, utána azt csinál, amit akar. Nem vagyok hozzá túl kedves, de még mindig itt van, és dolgozik, sőt ingeket vesz. Csak nincs ízlése. Na az a halálom. Tudok magamnak vásárolni. - Dugó van... - pillantok az órámra. Hát késni fogunk. Remélem azért a légkondis kocsiban elviselhető lesz a várakozás.
- Lucy-t eljegyezte az a...hogy is hívják? Nick? És Anetta eléggé hiányol már - jelentem ki ahogy a férfi szemébe fúrom saját tekintetem. Anetta apa ikernővére, aki még mindig meg van bolondulva az olasz felmenők miatt. De Jot imádja, és nem tudtam vele megértetni, hogy majd hazajön. Ő tud Joe dolgai egy részéről, a többit pedig összerakja, hiszen régen Anetta is prosti volt, majd Madame, de most már csak egy vegyesboltot vezet Barcelonában. Érdekes, hogy Anetta és Joe sűrűn tartották a kapcsolatot, de apám kerülte őket valamiért. Talán nem tetszett neki az, amivel foglalkoztak. Apám bolond ember volt.
- Rossz hír nagyon nincs, a többit meg elmondtam levélben. Csak ezek pár napja derültek ki. Gondoltam jobb élőben - vonom meg a vállam, majd kiiszom a pezsgő maradékát, hogy tölthessek még, majd Joe felé intem az üveget, ha kér, neki is töltök.

† music: nope † note: remélem megfelel † words: XXX

◌