- És mégis mi a fenét keresünk, itt, Claire? De most teljesen komolyan kérdezem - Tim tekintete kérdő, de ugyan akkor tele van kétségbeeséssel. Félt... még szép, hogy félt a múltkori után. Az tényleg nem volt egy kellemes menet, de tudni akarom, hogy mit akar tőlem és a szeretteimtől Jonathan?! Nem fogok addig nyugodtan lefeküdni éjjel, míg erre nem kapok pontos választ. Ha kell, akkor éjek évadján kezdek el nyomozni azután a szemét után, és nem fog érdekelni a saját félelmem se. Mert ez már rég nem erről szól. Igyekszek a legtöbb időt távol tölteni Dylantől, mert nem akarom, hogy kárt okozzon benne az a barom. Viszont ez nem azt jelenti, hogy nem figyelek rá. Nem merném, sőt nem is akarom szem elől veszíteni a páromat, de ez rögtön maga után vonja azt, hogy többet kell lennem Timmel, aki bár jóban van Dylannel, mégis pimasz féltékenyek tudnak lenni egymásra. Istenem, ez egy kész ördögi kör! A végén még kitalálják, hogy én vagyok a legnagyobb gonosztevő. Viszont olyan hátulütője is van a dolognak, hogy ezzel Timet keverem bajba. Sehogy se jó ez, egyedül viszont nem akarok közlekedni. Félteni egyiket se féltem, hisz Tim Vegas egyik, ha nem a legjobb ügynöke, akit eddig csak egyszer sikerült kórházba juttatni azt is azért, mert negyven fokos lázzal próbált likvidálni egy gyilkost. Ami pedig Dylant illeti... katona volt. Mindkét pasi szilárd, mint a vasbeton.
- Az....az most lényegtelen. Keresek valakit, akit...
- Akinek személyét nem akarod az orromra kötni, mert tisztában vagy vele, hogy nem mennék bele a dologba és a lehető legnagyobb őrültségnek tartom, amit valaha csináltál, pedig néha van ilyen megnyilvánulásod. Jó, inkább úgy mondom, hogy nagyon sokszor csinálsz őrültséget - magyarázza a sötétedő égboltot pásztázva, mintha legalábbis onnan olvasná a szöveget.
- Szebben nem is mondhattad volna. Viszont ha tudod, hogy így van, mit izgulsz? Nem lesz baj - megpaskolom széles vállát, majd hátat fordítok neki.
- Persze, de... és basszus Claire, kihívóbb cuccba nem is tudtál volna jönni ebbe a porfészekbe?
- Legyen porfészek vagy a vörös szőnyeg, egy nő nézzen ki normálisan, ha megjelenik valahol nem igaz? - mondjuk nem tudom, hogy miért izgul annyira? Egy fehér farmer, fekete magassarkú valamint egy pánt nélküli, szintén fekete, szívalakban dekoltált topp miért lenne olyan kihívó?
- Várj rám, ha baj van akkor gyere - intézem hozzá még utólag, majd megcélozva a kocsmát - vagy ég tudja mi a fenét - már csattogok is befelé könnyed, de határozott léptekkel. Kíváncsi tekintettel mérem fel a környezetet, néhány furcsa alakon meg is akad a tekintetem, akárcsak az övék rajtam. Undorító... de valamit valamiért.
Összevont szemöldökkel - ezzel kifejezve nemtetszésemet - lehuppanok az egyik bárszékre és megvárom, hogy a pultos megjelenjen színeim előtt.

Megértem Tim aggodalmát. Őszintén szólva nekem sincs ínyemre a környéken mászkálni, de valahol el kell kezdeni annak a baromnak a felkeresését nem? Nem várhatom meg, hogy ő kapjon el, mert akkor csúnyán megjárom.
Igazából a múltkori után kicsit én is aggódok magamért, bár az akkori helyzet tényleg megkövetelte még a lehetetlen manőverezések sorozatát is. Egy golyó ide vagy oda, most mit számít? Kaptam már durvábbat is, és ezért bosszút is fogok állni. Nem véletlenül vagyok most itt.
Miután ráállítottam egy emberemet aki kisebb nagyobb sikerekkel ugyan de tudta követni, ezt a helyszínt adta meg célul. Én pedig nem vagyok rest meglátogatni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy itt is lesz, de egy próbát azért megér. A hét minden napján nyilván nem fogok tudni itt ülni, de ez már tényleg csak az apróságok, a részletek kidolgozásán alapul. Ha én nem, majd más ücsörög és sörözget itt kedvére.
Miután vetek egy rosszalló pillantást az egyik palimadár képére, az rögtön el is kapja rólam a fejét. Nem vagyok oda a sok nyáladzó baromért akiknek jobb dolguk sincs, mint itt lopni a napot, bagózni és degeszre inni magukat, hogy aztán évek múltával akkorák legyenek mint egy-egy jól méretezett hordó.
Helyet foglalva az egyik széken, leheletnyit félre fordítom a fejem, hogy feltűnés nélkül végignézhessek az embertömegen. Bár biztos vagyok benne, hogy ha Jonathan meglátott volna, akkor már nem itt lenne, vagy épp az, hogy itt lenne... mellettem.
És ahogy ez megfordul a fejemben, már meg is hallom magam mellett reccsenni a széket, én pedig reflexszerűen kapom a hang irányába a fejem, mikor is egy sötét hajú, sötét szemű és úgy alapból, sötét megjelenésű pasival találom szembe magam. Kíváncsian nézek végig a férfin, tekintetem akaratlanul is megakad az arcán, majd összevont szemöldökkel félre biccentem a fejét.
- Szerinted, ha eltévedtem volna, akkor még itt lennék? Vagy pont ide tévedtem volna? - tudakolom, miközben rögtön eszembe jut két egyszerűbb válaszadási lehetőség: Igen, nem.
Vigyora láttán elkerekednek a szemeim, majd felé fordulok.
- Mit vigyorogsz ilyen nagyon lelkesen, szépfiú? - no igen, ez nem utolsó szempont. Tényleg van mit nézni rajta... nem értem, hogy az ilyen külsővel megáldott férfiak miért mindig a lepratelepen találhatók meg? Kész szégyen, és szenvedés. Az utóbbi persze a nőknek.