Sok sportot kipróbáltam már, noha anya sosem értett velem ebben egyet. Szerinte vigyáznom kellett volna a testi épségemre. Mert mi lesz, ha fejbe dobnak egy kosárlabdával és amnéziát kapok? Vagy esetleg eltörik a kenum, és meghalok? Elszakad az ejtőernyőzsinórom és a látatlanba zuhanok? Anyám elérte a kívánt hatást, amit kiszeretett volna váltani belőlem. Egy életre elment a kedvem a rendszeres sportolástól. Azonban néha napján elmenekülök a városból és kocogok. Nem, nem bírom a megerőltető futás, van egy olyan sanda gyanúm, hogy ki kéne magamat vizsgáltatni. De utálom az orvosokat.
Most egy fotózás miatt kényszerítem magamat futásra. A legjobb formában kell lennem, mert nem szeretem, ha retusálnak rajtam. Így délelőtt bevágodom a Minibe és nyakamba veszem a várost. Las Vegastól nem messzi tóhoz igyekszem. Nem sokan járnak arra, igazán eldugott kishely. Tökéletes leégetni magamat a fulladozásaimmal, mikor majd nem fogom bírni a futást. Szép látvány lesz.
Kipattanok a kocsiból, nem messze a tóparttól állok meg. A lábamon fehér futócipő, azt hiszem apától kaptam, hátha ettől megszeretem a sportolást. Mondanom sem kell, nem vált be az ötlete. Minden ruhám meg van, rövid, passzos futónadrág, top és fejhallgató is. De nem vagyok én futó, még a látszat ellenére sem.
- A francba!- sóhajtok csalódottan, nem hoztam magammal a fejhallgatómat.
Zene nélkül sokkal, de sokkal rosszabb futni. Így hallani fogom a többi futó, sétáló hangját. Ha meglátnak valahol, akkor egyből súgdolózni kezdenek. Hé, nem ez a lány a reklámból? Mintha őt láttam volna a vörös szőnyegen! Ott volt a díjátadón az a színész mellett! Te ez nem Ashley Ford? Utálom őket, nem hiányozna az ismertség. Attól, hogy régóta- azt hiszem tíz éve- modellkedem még nem leszek világsztár. Hehe, világhír... Jó vicc!
Lesétálok a tó köré kiépített aszfaltcsíkra. Bizalmatlanul méregetem. A délelőttöt itt szeretném tölteni. Vajon kihúztam a vasalót? Nem akarok elszenesedett lakásra haza érni. Gyorsan felhívom a szomszédomat, hogy lessen rá óránként a lakásomra. Azt hiszem ő már megedződött, mióta itt élek.
Lófarokba fogom a hajamat. Nyújtok, nehogy meghúzódjanak az izmaim. Majd egy lassú tempóban elkezdek kocogni.

A futás fontos a számomra, s rendszeresen csinálom. Be van osztva, hogy melyik nap mit csinálok, hogy a mutatós alakomat karban tartsam. Ráadásul a sok édesség miatt is futhatok, hogy ledolgozzam őket. A mai nap sem kivétel, ezért összeszedelőzködök, aztán kiutazok a tóhoz, ahol van gumis aszfalt. Ez nem kezdi ki az ember lábát. Mikor megérkezek, akkor a bemelegítő tömegtől távol állok. Hogy mi van rajtam? Egy fehér ujjatlan póló, amin átsejlik a felsőtestem egyes részletei. Kék rövidnadrág, mert irtó meleg van. A legfontosabb pedig, hogy az egyik legmárkásabb fekete futócipőt hordom, mert megtehetem. Kényelmes, könnyű és jól fogja a lábam. Következik a nyújtás és az izmaim bemelegítése. Megvárom, míg a sokan megindulnak, hogy az 5 kilométeres pályán elinduljanak. Mikor két percet vártam, akkor utánuk megindulok. Tele vagyok levezetetlen fölösleges energiákkal, így az én tempóm húzósabb, meg hozzá vagyok szokva. Négy perc után lehagyom az összes embert, akit előre engedtem, mikor előttem megpillantok egy érdekeset. Egy formás hátsó édes játékát, s önkénytelenül felveszem a másik tempóját. Távolról követem egy darabig, aztán gondolom magányos lehet és el kellene neki a társaság. Ez amolyan megérzés, mellé érek, aztán egy barátságos mosollyal megemlítem, hogy az elébb mit láttam.
-Remek a hátsód, s annak mozgása. – Bízom benne, hogy nem veszi bunkóságnak, hanem elismerésnek. Felveszem az ő tempóját, aztán megszólalok megint.
-Csatlakozhatnék hozzád? A nevem különben Yamamoto Yusuke, de hívj csak Yu-nak. – Nem nyújtok neki kezet, hogy a ritmusunk meg ne törjön. Ha felém fordul, akkor csak egy írtó helyes keleti féfit láthat, egy őszinte barátságos mosollyal az arcán. Ha a környezetét nézi, akkor megpillanthatja a más csinos lányok féltékenységét és irigységét. Mindig ez van, s kezd az agyamra menni olykor. Néha nem merek nőkkel ismerkedni, mert kinézek szegényt.
-Gyakran jársz ide? Mi a mai célod? – Érdeklődöm, hogy csak szimplán kifulladásuk fut, avagy szeretne egy bizonyos távot elérni. Én tudom magamról, hogy a napi 10 kilométeremet le akarom tudni.

Vajon mennyi ideje futhatok? Mekkora távot tehettem meg? Olyan érzésem van, mintha körbefutottam volna már kétszer a tavat. Igen, azt hiszem, a hozzáállásommal van valami probléma. Mondjuk úgy nem kifejezetten vagyok lelkes. Még szerencse, hogy tóparton vagyok. Ha már most, délelőtt is tűzforróság lenne és nem lenne a közelben víz, ki se tenném a lábamat a lakásomból.
- Huh- rezzenek össze, mikor egy idegen férfi megszólít. Az ijedségemben majdnem közelebbi ismertséget kötök a földdel, azonban időben kontrolálni tudom a lábaimat, így nem válok közröhej tárgyává.
- Nos, a hátsom köszöni szépen a bókot- mosolygok a férfira.
Ajajj, úgy tűnik ő most állandóra rendezkedik be mellém. Szóljak neki, hogy könnyen feladom és már most a visszafordulást tervezgetem?
Az egyik térdem már most fáj, bár múlt héten leestem a forgószékről, úgyhogy ez szerintem nem jelent semmit. Mielőtt még bárki buta következtetéseket vonna le az elmeállapotomról, megjegyezném, hogy csak forgószékem van otthon az íróasztalom mellett és a beépítettszerkrény legfelső polcát csak a székről tudtam elérni. Arról pedig nem én tehetek, hogy megszólalt a mobilom, apa hívott, és én tisztességesen megijedtem a csengőhangtól.
- Hát... ha szereted a lassabb tempót- válaszolok neki, ahogyan végigmérem. Olyan szakszerűen van öltözve a futáshoz. Mármint a testén is látszik, hogy gyakrabban szokott mozogni, mint én.
Futás, vagyis inkább kocogás közben megigazítom a hajamat és megtörlöm a homlokomat. Valamint próbálok halkan levegőt venni, hogy ne nézzen egy lihegő félőrültnek.
- Yamoto...Yuske- próbálom megjegyezni a nevét, de sajnos nem megy. Remélem, nem sértődik meg.- Bocsánat, maradjunk a Yu-nál. Szóval Yu, Ashley Ford. De maradjunk az Ash-nél.
Eddig nem ismert fel, vagyis nem kezdett el érdekesen méregetni. Voltak már páran, akik aláírást kértek tőlem. Tőlem! Mégis miért, kérdem én?
- Néha-néha- vallom be, és letörlöm az izzadságot az arcomról.- A túlélés. Na és te?
Nem ismerős nekem, sosem láttam még. Vagy csak hihetetlenül rossz az emlékezetem.
- Te biztos valami jó sportoló lehetsz- jegyzem meg nevetve, majd magamra mutatok.- Hát én nem vagyok az, sajnos.

Összerezzen a lány, mikor megszólítom. Egy darabig nem szólok, csak nézem, hogy összeszedi magát. Visszamosolygok, mikor a hátsójára tett megjegyzésre reagál. Természetesen felveszi a lány tempóját, hogy nehogy külön-külön kelljen futniuk. Úgy tényleg unalmas, ráadásul nincs semmi motiváció. Leszek én a példaképe, hogy milyen egy fitt férfi, majd ha sikerül összebarátkoznunk. Egyelőre megelégszek azzal a tempóval, amit ő diktál. Felfedezem benne, hogy hasonló az én ritmusomhoz. Nincs idő a mélázáshoz, mert újból megszólal felém, amire már adom a választ.
-Nem mindig lehetek gyors, ráadásul egyedül unalmas futni. Hihetetlen, de igaz. Ha van társa az embernek, akkor motiválttá válik. Ebben reménykedek én is. – Jelentem ki minden további nélkül a terveimet. Lassan faljuk a távolságot, ráadásul kutya meleg van, ezért döntök a felső ruházatom levétele mellett. Megjelenik a mutatós felsőtestem, ami bizony igen mutatós. Látom, hogy a női szemek tapadnak rám, mint ilyenkor szokás. Feltűnik nekem a légzéstechnikája, ami kijavítást igényel.
-Ha megfogadsz egy tanácsot, akkor uralkodj a légzéseden. Hidd el tovább fogod bírni. Négy másodpercig beszívod, aztán ugyanúgy kifújod. Szépen lassan, mert még kocogunk. – Egyelőre a testtartásáról nem ejtek szót, mert először tanuljon meg egy helyes dolgot, aztán kombinálhatjuk a többivel. Mikor a nevem akarja kimondani, akkor elmosolyodom, mert igazán édes. Végül maradunk a Yu-nál és nála az Ashnél. Rögtön felismerem, hogy kiről van szó, mikor teljes nevén bemutatkozik. Somolygok rá mindentudóan, de egyelőre nem teszek említést a felismerésről.
-Néha? Mit szólnál, ha rendszeresen járnánk ide? Te meg én. Én szintén túlélek. – Mikor meghallom, hogy sportolónak titulál, akkor elnevetem magam. Úgy tűnik teljesen megtévesztettem őt a külsőm megjelenésével. Mikor sikerül erőt vennem, akkor felfedem magam előtte.
-Nem vagyok sportoló, csak rendszeresen járok le mozogni. Multimilliomos festőművész vagyok, emellett Escort. Fontosnak tartom az egészségem. Te viszont az a csinos modell lány vagy, akit egyszer szeretnék majd lefesteni, már pedig az engedélyeddel. – Remélem nem rémítem el magam mellől. Az utolsó szavaim egyértelmű lehet számára a szándékaimról, ami nemrég pattant ki a fejemből. A lányok, a formák és a művészet örök művelője vagyok.

Akár lehetne is nagyképű, amit mond. Ám egyáltalán nem érzem, hogy lefitymálóan vélekedne a tempómról. Bezzeg, ha az anyám lenne mellettem! Ő már háromszor rám ordított volna, hogy gyorsabb és égjen a zsír! Mintha ő életében annyit futott volna, valószínűleg egy futópályán sem járt. Engem piszkálni azt tud. Mindig gondosan ügyelt arra, hogy fotózások előtt formába hozzam magamat.
- Nem tudom- válaszolok elmélázva.- Én nem szeretek mással együtt futni... bár lehet, hogy eddig csak rossz emberekkel próbálkoztam.
Nevetve gondolok apára, aki egyszer volt olyan gáláns és felajánlotta, hogy velem tart. Mondanom sem kell, a pályáig sem értünk el. Megálltunk egy fagyizóba és degeszre tömtük magunkat különböző fagylaltokkal. Mikor haza értünk egyből lebuktunk, ugyanis anya meglátta apa felsőjén a csokoládé fagylalt maszatos nyomát. Azóta apa nem futhatott velem, anya megtiltotta.
Volt még pár ember, többnyire modellek, akikkel együtt futottam párszor. De velük sem éreztem jól magamat. Hah, nem az én műfajom az állandó ruhákról való csevegés. No meg, hogy ki kivel fog lefeküdni annakérdekében, hogy több pénzt kapjon. Utálom az ilyen embereket. Így a párszori futásaim öröktársam lett a zene, ami most sajnos nincs velem. Bár lehet, hogy ezúttal nem is baj. A társam egész normálisan tűnik, pluszpont.
- Ez most felhívás a keringőre?- kérdezem meg nevetve, mikor leveszi a felsőjét.- Ha nem haragszol, nem szeretnék megválni a topomtól.
Szinte hallom, ahoy a mögöttünk futó nők egy emberként sóhajtanak fel ábrándos tekintetekkel. Azt azért el kell ismerni, hogy igencsak kidolgozott felsőtesttel rendelkezik.
- Ah, köszi- és próbálkozom az újfajta légzésmódszerrel. Először majd' megfulladok, azt hiszem tovább tartom bent a levegőt, huppsz. Nagy levegőt veszek, elszámolok négyig, majd lassan kifújom. Máris jobb, hálásan mosolygok rá.
Rendszeresen, hah, jó vicc. Én még ezt sem bírom. Bár, ha rendszeresen járnék, akkor esetleg jobban bírnám a futást. De az azt jelenti, hogy korán kell kelnem majd? Mindig? Gyakran? Az megbeszélt időpont lesz, ahonnan késni is tudok? Az már nem éppen jó.
- Akkor nincs más lehetőség, a két túlélőnek össze kell tartania- jegyzem meg.
Kicsit ledöbbenek, mikor “leleplezi” magát. Hogy milyen jól mehet neki. Én a kapott pénzt általában eladományozom, csupán annyit tartok meg, amennyi feltétlenül szükséges.
- Escort? Ha olyan gazdag vagy, minek vállaltad el?- nézek rá féloldalasan érdeklődve.
Majd elnevetem magamat, mikor világossá válik számomra, hogy végig tudta, ki vagyok.
- Na jó, mikor jöttél rá?- vigyorgok.- Nem vagyok az a tipikus órákig ücsörgő alkat. De ha el tudod ezt viselni... miért is ne? Eddig csak fényképeztek, festményen még nem lettem megörökítve.
Hát, hogy ebből mi fog kisülni... ki tudja? Mindenestre izgalmas a festészet.
- Bár eddig nem érdeklődtem a festészet iránt. Ezért nem volt ismerős a neved- szabadkozom.

Nincs szándékomban, hogy megsértsem a lényét. Inkább szeretném, hogy rendszeresen fussunk együtt. Ehhez viszont meg kell győznöm, hogy velem tartson. Egy ideig csend áll be közöttünk, hogy végül Ash vessen neki véget. Kissé meglep, hogy nem szeret mással futni, amit más emberek hibájának tekint. Egyelőre nem tudom hogyan fogadjam ezt a hirtelen jött hírt, de kocogás közben finoman ráteszem a vállára a kezem, s nagyon komoly arccal válaszolok neki.
-Ígérem, hogy bennem nem kell csalódnod. – Közben lassan egy újabb kilométert fogunk magunk mögött hagyni. Nekem fel sem tűnik, mert nem a környezetemre figyelek, hanem rá. Pontosabban a topba bújtatott felsőtestére. Akkor nézek oda igazán, mikor megemlíti magát a szót. Elnevetem magam, aztán a következő szavakkal nyugtatom meg.
-Nem Mester és Tanítvány kapcsolatban vagyunk. Abban kötelező lenne azt tenni, mint a tanító. De szerintem mi egyszerűen csak futók vagyunk, akik élvezik azt, amit csinálnak. Az másik kérdés, hogy jól kijönnek egymással. Mellesleg ha levennéd a felsőd, akkor biztosan lenne reakció tőlem. – Értem azt, hogy odalenn a mutató biztosan kilendülne, ráadásul pozitív irányba. Hallom és látom szememmel, hogy a felsőm levétele után mennyi nő ábrándozik utánam. Néhányan ismerősök, akik már múltkor is itt voltak. Biztosan vannak olyanok közöttük, hogy csak miattam jönnek el kocogni. Nézem, hogy próbálkozik a légzéstechnikával, amit mondtam. Elsőre nehéz összehozni a mozgással, de reménykedem abban, hogy sikerül neki. Nem kell sok, s máris javul a futás technikája. Biztonság kedvéért a légzését figyelem, hogy megfelelően csinálja.
-Össze fogunk tartani. – Kacsintok rá, aztán látom az arcán a meglepődést. Nem tudom, hogy nála ez jót jelent, vagy rosszat. Óvatosan kell beszélnem vele, hogy nehogy megsértsem a szavaimmal. Nem szeretném elijeszteni magam mellől, ha már ennyire kezdünk összemelegedni.
-Ki akartam próbálni, hogy milyen? Aztán szerencsétlenségemre az egyik nagyfejes Escort cég felkeresett és rádumált három évre. Csak nem tudom, hogy hogyan jutott el hozzám? Bérházban lakok és dolgozom. –Mikor felteszi a kérdést, hogy mikor jöttem rá, hogy ő modell, akkor nem tudok neki hazudni.
-Mikor jobban megnéztem a formáidat. Abból gondoltam, hogy egy ilyen csinos nő, mint te, biztosan modell. Mit szólnál, ha azt mondom, elég csak tizenöt percet mozdulatlanul lenned? – Teszem fel a kérdésem, ami valójában nem kamu. Elég jól működik a képi memóriám. Ennyi idő kell egy kép megjegyzéséhez. Utána én emlékezetből olyan képet készítek, mint az eredeti.
-Milyen képet szeretnél, hogy készítsek rólad? A témát te választhatod meg. Én teljesen ingyen készítem el neked. – Más képeiért, akár milliárdokat fizetnek a gazdag emberek. Ezért élek jól, mert rendesen pénzelik az alkotásaim. A legrosszabb is milliókért kell el.
-A művésznevem valójában a Vegas-i Picasso. Így írom alá képeim. Nagyon kevés képem készül a közemberek számára, inkább akkor állítják ki őket, ha megvan a kellő mennyiség. Leginkább gazdag emberek kérnek fel képek festéséhez. Több díjat elnyertem már világ szinten, de nem fogadtam el az okleveleket, meg kitüntetéseket. – Magyarázom tovább a mellettem haladó szépségnek, mikor úgy döntök, hogy a futás technikáján javítok még picit. Az öt kilométer felét megtettük, azonban nem akarom megtörni ezt a nyugodt tempót.
-Ha elfáradtál, akkor nyugodtan szólj. Akkor megállunk és mutatok neked pár fogást. – Ejtem ki a szavakat sejtelmesen, így hát egy ideig meg sem szólalok. Haladunk tovább, miközben a szép tájat élvezhetjük, meg egymás lihegését. Mindkettőnkről folyik a víz, de nem patakokban. Az leginkább az ötödik kilométer után következik be.
-De addig drukkolok, hogy sok kilométert sikeresen küzdj le. – Mosolygok rá barátságosan, sőt nagyon édesen. Egy helyes férfitől elvárható ez az arckifejezés, aki szintén lehetne modell, de nincs arra ideje. Egy természetesen szívből jövő mosolynál nincsen szebb.

Kérdőn nézek rá, mikor megérzem, ahogyan keze beborítja a vállamat.
- Remélem is- vágom rá.- Meg azért reménykedem, hogy nem akarsz pasikról beszélni velem vagy esetleg ruhákról.
Gondolkozva futok mellette, majd viccesen megfenyegetem az ujjammal:
- Ha valami ilyesmit terveztél, akkor sürgősen felejtsd el!
Mester és tanítvány, Mester és Margarita. Hogy ez miért jutott eszembe? Pedig nem olvastam a regényt. Egyszer nekiveselkedtem, apa bíztatott. Két fejezetet végeztem ki, mire rájöttem, nem nekem való maga a mű.
- Az élvezés kérdését megcáfolnám- mosolygok. Nem vagyok biztos benne, hogy én futásra születtem.
Amióta az ember lejött a fáról és hosszú évek során öntudatra ébredt, majd feltalálta az autót, azóta- szerintem- az emberiség alapfunkciói közül kiveszett a futásra alkalmas gén vagy csont, nevezzünk úgy, ahogy akarjuk.
- Reakció, mi?- nevetem el magamat, és magabiztosan folytatom.- Ebben nem kételkedem.
Kicsit kényelmetlenül érint, hogy őt látszólag egyáltalán nem viseli meg a futás. Ez annyira nem fair, én miért fáradok el hamarabb? Tudom, tudom... Kevesebb kéne néznem a tévét, és akkor talán lenne esélyem, hogy elkerüljem a teljes kifulladást. Mintha Yu-nak nem is számítanának az eddig megtett kilométereink, jó neki. Rólam ez nem mondható el, érzem, ahogyan folyik rajtam a víz. Ráadásul a nap is egyre erősebben süt. Mondhatni tüzesen süt le ránk, mi meg jó husiként pörkölődünk a napon.
- Én is sok mindent ki akartam már próbálni, de mégsem teszem- gondolkozom hangosan.- Félre ne érts, nem itéllek el! Csak fura belegondolni... Három évre? Most hol tartasz, mennyi időd van még hátra belőle?
Próbálok nem tolakodó lenni, csak na. Érdekel a téma, hogy lehet egy ilyen értelmes ember mellékállásban escort. Én azért nem hagynám rádumálni magamat, ha megkeresnének. Bár, embere válogatja ezt is, nem?
Elmosolyodom, mikor tulajdonképpen bókol nekem.
- De egy csinos nőnek nem feltétlenül kell modellnek lennie- mondom.
A tizenöt perc máris sokkal jobban tetszik nekem. Annyi még talán menne is nekem mozdulatlanul. Azt hittem, több idő kell egy festmény elkészítésére.
- Csak tizenöt?- kérdezek vissza.- Annyi menni fog, csak ne legyen a közelben zavaróan döngicsélő légy, méhe vagy darázs.
Tanácstalanul gondolkozom, milyen típusú képet kérjek tőle. Még ha tunám, milyenek is vannak pontosan. Nyilván azzal tisztában vagyok, hogy vannak a tájképek, a portrék és az aktok. Viszont ezeken kívül biztos vagyok, hogy sokkal több van.
- Mik közül lehet választani?- kérdezem Yu-tól.- Ingyen? Ne hülyíts! Természetesen kifizetem a képet.
Egy ilyen kaliberű festőtől nem várható el, hogy ingyen adományozzon képet. Valamint nekem is furcsa, nem szoktam meg, hogy az emberek csak úgy adjanak valamit és ne várjanak el cserébe valami mást. A ruhákat is csak a fotózás idején viselhettem, haza sosem vihettem. Ha a vörös szőnyegre léptem, a kiegészítőktől kezdve a cipőkön át a ruhákig mindent az esemény után vissza kellett vinnem. Csak megjelennem szabadott bennünk, reklámoznom őket. Kár, pedig olyan szépek voltak.
- Vegas-i Picasso, megjegyzem- mondom mosolyogva. Ezután keresni fogom a nevét a plakátokon.
Nagy szerencsém van, általában érdekes emberekkel ismerkedem meg. Művészekkel, professzorokkal, producerekkel, színészekkel és még folytathatnám. Azonban én a művészekre nézek fel leginkább, ők számomra a csúcsok csúcsa. Ahova remélem, egyszer majd én is felérhetek. Bár kezdem látni, hogy egyre kisebb az esély. Főleg most, hogy Yu ismerteti munkásságát. Hozzá képest én még csak egy szárnyait bontogató madárka vagyok, hehe.
- Akkor meg pláne, nem fogadhatom el ingyen a festmény- háborodok fel pihegve. Világszíntű díjak, gazdag emberek megrendéleseik. És még nekem akarja adni a képet ingyen!
Nem akarok még szólni neki, hogy fáradok. Jobb színben akarom feltűnteni magamat. Azt meg nem szeretném, hogy idő előtt kidőljek a sorból. Az mégis hogy nézne ki? Így csak megrázom a fejemet, miszerint még bírom a tempót.
- Milyen fogásokat?- nézek rá érdeklőve.- Tudod, mit? Elfáradtam.
Megtorpanok, majd félreállok. Nem szeretném zavarni a mögöttünk futókat.
- Elő azokkal a fogásokkal, Mr. Vegas-i Picasso- vigyorgok vissza a férfira

Nézi a másik kérdő tekintetét, ami rá szegeződik. Tudja jól, hogy a keze a másik vállán pihen. Meghallgatja a válaszát, amire először mosolyog, aztán érthetően válaszol rá.
- Nos hagyjuk a ruha témát, meg a pasikat. Inkább mit szólnál, ha magáról a futásról kezdenénk el beszélgetni. Osszuk meg egymással, hogy ki mennyit tud belőle és mit – szól hozzá, miközben futótársa teljesen a gondolataiba van mélyedve egy darabig, aztán megfenyegeti Yu-t az ujjával. Az első reakciója egy hangos kacaj, főleg, mikor a szavait hallja. Lassan csitul benne a nevetés, hogy egészen egy huncut somolygássá menjen össze.
- Ne légy már ennyire negatív! Szerintem, ha megszokod a futást, akkor szintén jól fogod magad érezni. Az alakod tökéletesen formálódni fog, ha kombinálod fitnesszel és erősítéssel – magyarázza újfent, hogy mi lenne a helyes út, ha kicsit változtatni akar az alakján. A Reakcióról meg egyértelműen egyezik a véleményük, ami leginkább vigyorgásra ad okot Yu részéről. Csábos vigyor ez, ami minden női lélek szívét meglágyítja, már ha lehetséges. Fogalma sincs, hogy a futótársa kissé irigy rá, mert nem látszik meg rajta a sok kilométer. Hozzá van szokva, hogy tíz kilométereket fut, így a teste tudj a dolgát. Ráadásul a tempó sem megerőltető, így nem csoda, hogy meg sem kottyan számára. Odanéz Ashre, akin látszik, hogy szakad róla a víz. Biztosan vannak rejtegetett kilói, amit felszedett. Erősen süt a nap, de Yu nem tesz említést, hogy túlságosan zavarná.
- Szóval azt akarod mondani, hogy szereted a biztonságot. Nem mersz kipróbálni új dolgokat. Én már másztam egyszer falat, jégfalat és ugrottam már ki repülőgépből ejtőernyővel. A kérdésedre a válaszom azt, hogy egészen 2 év és 4 hónap még hátra van – ossza meg vele az információt. Nem fél attól, hogy elmondja valakinek. Ez egyáltalán nem titok, meg sokat tanulhat belőle. Mikor áttérnek a modellség kérdésére, akkor készségesen válaszol.
- Ez igaz, nem feltétlenül kell lennie modellnek. Ezzel ellentétben sok lány úgy véli, hogy egy könnyű szakmáról van szó – fejti ki a saját véleményét, aztán elgondolkozik magában, hogy mit mesélhetne a futótársának. Jól belemelegednek a sok ide-oda beszélgetésbe.
- Igen tizenöt perc, de többet nem árulhatok el a módszerről. A lakásomban, nem szokott lenni méhecske, sem pedig darázs. Ettől nem kell félni – ezek után pillantja meg a tanácstalanságot.  Sejti, hogy miért megy nála a vita. Hagyja kibontakozni, hátha kitalál valami okosat, amit szívesen bevállal a kedvemért. A végén csak rákérdez a lehetőségekre, amire rögtön válaszol.
- Akt képek, fél akt képek, fehérnemű, ruha, portré. Ezen felül akár extrémet, vagy saját kitaláltat is megfestek neked. Mondjuk tájkép portréval, vagy hasonló kevert stílusok. Ami azt illeti, a barátoknak ingyen festek. De ha fizetni akarsz érte, mert az jót tesz a lelkednek, akkor nem ellenkezek – barátságos mosolyt küld felé. Bólint egyet, mikor Ash kijelenti, hogy a művésznevét megjegyezte. Ezután rájuk száll egy csöppnyi csönd, és marad a lábmunka. Egy-kettő-egy-kettő, és ez a monoton sorozat a végtelenségig ismétli magát, vagyis legalábbis, amíg bele nem fáradnak.
- Jó rendben, akkor fizess érte. Kíváncsi vagyok, hogy te mennyire értékelnéd a festményeim? – közben látni, hogy társa rohamosan fárad, sőt biztosan nem fogja sokáig húzni. Egyelőre nem szól neki, hanem megvárja, míg magától meg nem teszi. Végül csak megtörténik a kifulladás a másik részéről, így természetesen megállnak.
- Mindjárt mondom, hogy mire gondoltam. Nyújtsál, az most a legfontosabb. Addig kell megtenned, míg melegek az izmaid. Ha elmulasztod, akkor izomlázad is lehet. – nem marad tétlen, mert rögtön megmutatja azon gyakorlatokat, amik hatásosak. Mikor kellően ellazították az egész testüket, akkor rátér az előbbi témára.
- Ha a futásnál kicsit bedőlsz, akkor könnyebb lesz a futás, közben ha még a lábaidra szintén odafigyelj, akkor még sikeresebb leszel – mindent megmutat a másiknak. Ha próbálja utánozni, akkor minden késedelem nélkül nyúl oda hozzá és állítja be. Mikor sikerül ezt a kérdéskört letudni, akkor egyszerűen rá mosolyog, meg a vizes felsőjére.
- Hogy te milyen erotikusan nézel ki izzadtan!