♂♀   Tudom, rettenetesen ciki az, hogy pasi létemre más segítségére szorulok. Az szüleimnek mégse mondhattam el, hogy szinte szó szerint kivették a lakásom a seggem alól. A fizetésem azon részét, amit kézhez kapok, fél pillanat alatt képes vagyok elkölteni. Persze utólag bánkódhatok a bizbaszok miatt, amiket megvettem, mert ugye a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadnak el. Bla bla bla.
    Na mindegy. Átmeneti dolog ez most, hogy Mayánál lakom. Elvileg. Így is van egy púp a hátán, nem akarok én lenni a második. Nem is értem, hogy miért pont őt kértem meg arra, hogy segítsen ki egy ideig. Talán egyszerűbb lett volna bejelenteni a TV-ben, hogy hát bizony nekem aztán egy dolcsim sincs, aztán valaki megszánta volna azt a cukorfalat ázsiait a TV-ből...ehhh, már a hideg is kiráz ennek gondolatától. Rühellek segítséget kérni, sokkal inkább én szoktam tenni valamit az emberekért.
Hjaj, inkább próbálom megszokni ezt a színpompát, amit ebben a lakásban van. Minden rikító, és csiricsári. Nem mintha nem szeretném az ilyesmit, de azért van egy határ. Legalábbis nálam. Mayánál ez már annyira nem mondható el. De ez így van rendjén. Nála.

    Szóval már pár napja itt vagyok, és még mindig frusztrálva érzem magam. Szinte már vakítóak a színek, bár ez még annyira nem is zavar. Az első napokban még azon rettegtem, hogy mi van, ha itt fogja megbosszulni az összes szekálásom, csínytevésem?! Csak halkan jegyzem meg, hogy a fürdőajtót hatszor néztem meg első nap, hogy bezártam-e egyáltalán.
    Tudom, hogy Maya nem egy egyszerű eset, viszont ezt bírom benne a leginkább, hogy nem olyan könnyű őt megfejteni, és mindig elő tud rukkolni valamivel.
Mint ahogy most is.
    Nem szokásom kutakodni mások holmijai közt, viszont most kénytelen voltam. A fél házat átkutattam már a nyamvadt ingemért, mire Maya göncei közt egy aprócska tasak fehér port. Gondolom nem sütőpor van benne. Hacsak nem ilyen ocsmány csomagolásba árulják a boltban...amit nagyon erősen kétlek. Meg biztosan nem valami smink vacak van benne.
El lesz kapva a kisasszony grabanca, az már biztos. Csak ééééérjen haza.
Haza, milyen furcsa ezt így kimondani. Még ha csak magamba is teszem ezt.
    Mondjuk azt se tudom, hogy most hol van, de nagyon erősen kétlem, hogy nem egy újabb kis tasakocskával jön vissza. Lehet, hogy én értek félre valamit - legalábbis majd szerinte biztosan így lesz -, tudni akarok arról, amit csinál. Elvégre ő a barátom...vagy egy picivel több annál...nem tudom. Ha tönkre is akarja tenni magát így, jobb ha tudja, hogy amíg engem lát, az nem fog menni. Nem fogom hagyni.

    Mikor végre valahára megérkezik, nem várom tárt karokkal, sőt! Még az ajtóhoz se battyogok, elvégre be tud jönni. Csak ülök a kanapén, amit szinte már a sajátomnak nevezek, magam előtt himbálva a fehérporos tasakot.
Amint belép a szobába Maya, máris összevont szemöldökkel, egyelőre még normális hangnemben próbálom kérdőre vonni.
- Ugye ez nem az, amire gondolok?! - pillantok a tasakra, majd vissza Mayára.
Kíváncsian várom, hogy miféle válasszal fog előrukkolni. Nem mintha át tudna vágni...de próbálkozni szabad.

timothy & maya

♂♀  Ha nem mondja, hogy nem porcukor, talán el se hiszem. Lebukott, és ez tagadhatatlan. Csak tudnám miért nem mondta - még - el, hogy mi is a helyzet vele. De majd most.
- Nananana, ne menekülj kisasszony. - kaszálódok fel a kanapéból, ami mostanra talán az én fenekem nyomát memorizálta. Mert ugye vannak manapság ilyen okos-szivacsok. - Áhhh, hova fajul a világ!
Még szép, hogy követem Mayát a hálóba, bár nem olyan szándék vezérel - jelen pillanatban (?) -, mint amilyen általában a férfiakat szokta ilyen esetben.
    Nem mondom, hogy nem vettem észre rajta az utóbbi időben, hogy valami gond van. Vagy ha nem is gond, akkor valami egyáltalán nem stimmel. A viselkedése az utóbbi időben nagyon enyhén szólva furcsa volt. Mindig kis pattogós leányzó volt Maya, de mostanában mintha frusztrált lett volna valami miatt. A melóhelyen se tudott koncentrálni, szinte minden második emberből kalózt csinált, vagy éppenséggel beleaggatott egy-két fésűt pár emberke hajába. a szezont is keverte a fazonnal, így finoman szólva.
Csodálom, hogy még nem akartak elbeszélgetni a fejével, bár rossz napja mindenkinek lehet. Neki pedig szerintem az utóbbi egy hétben csak ilyen napjai voltak.
De így már azt hiszem értem mi a helyzet...de inkább nem mondok semmit, szeretném tőle hallani.
    Miután mindketten bementünk a szobába, bármit is csinál Maya, becsukom magam mögött az ajtót, s nekitámaszkodom. Innen már csak az ablakon tudna megszökni, de azt nagyon nem ajánlom neki.
- Na. - kezdek is bele a hegyi beszédbe. Vagy bármi is legyen ez. - Előre leszögezném, hogy nem fogom bevenni, hogy másé a cucc, vagy nem is tudod, hogy hogyan került ide. - egyelőre még halál nyugodt vagyok, és szokásomhoz híven kalimpálva magyarázok.
- Felőlem itt lehetünk egész nap, kivételesen rá(d)érek... - leülök a földre törökülésbe, persze az ajtótól egy lépésnyit se távolodom el. Mayáról le se veszem a szememet, miközben úgy várom a meséjét, mintha valami kis ovis kölyök lennék, s épp a mesedélutánra várnék.
Mindebből csak annyi igaz, hogy egy kölyök vagyok.
Mások szerint legalábbis.

    Annak ellenére, hogy iszonyatosan pletykás vagyok - igen, fiú létemre olyan vagyok mint egy vénasszony...állandóan másokat figyelek, és pletyizem -, ha barátokról van szó, akkor titokban tudom tartani a kis, vagy éppenséggel nagy szennyüket, s egyéb problémájukat.
Mindig is érdekelt mások élete, ez szinte már köztudott, s világ életemben imádtam beleütni a krumpliorromat mások háza tájékára.
Szörnyű egy srác vagyok, tudom...