Most már egészen biztos vagyok benne, hogy ide kellett volna telefonálnom, mielőtt a nyakamba kapom a forró várost, és idejövök. Az iskolaévnek vége, legalábbis számomra, hiszen a legtöbb tárgyból megkaptam a megajánlott jegyet, alig kellett vizsgáznom. Az eredményeim most is remekek, bár a figyelmem ebben a félévben sok minden elvonta, a nagybátyám, és a párom, és a katasztrófák sorozata, ami velünk történt. Munkám viszont még mindig nincs, legalábbis olyan nincs, ami fizetne is, és ez kissé megnehezíti a dolgokat. Most, hogy itt a nyár, a bátyám hajthatatlan, és közölte, hogy vagy felmutatok valami eredményt, vagy búcsút mondhatok a New Yorki nyaralásomnak, ami augusztus végén esedékes.
Ezért egészen extrém dolgokra ragadtattam magam. Mivel a modellkedés és a hostesskedés semmit nem segít a szakmai előmenetelemen, ráadásul a sebeim miatt nem is igazán tudnám rendesen csinálni, hiába lenne nagyon könnyű pénzkeresés, lemondtam róla. Helyette felkutattam néhány magánnyomozói irodát. Azt egyelőre nem tudom eldönteni, hogy szerencsés vagy szerencsétlen választás az, hogy éppen Barlas Kaba irodáját keresem fel, hiszen bár rengeteg mindent meg lehet találni a neten, hiteles nyomozóirodás információkat nem, elvégre az ilyen kliensek jobb szeretnek homályban és ismeretlenül maradni. Mondjuk a net erre tökéletes, de mégis, ki tartaná hitelesnek, ha odakommentelne valaki a guestbookba, hogy "remekül felkutatta nagyanyám ellopott ékszereit, pacsi érte, 5 csillag"?
Hát, most itt vagyunk végül is, most már nincs más hátra, mint bejutni. Végül is kopogok, majd benyitok az irodába.
- Jó napot! - köszönök hangosan és érthetően, majd körülnézek, szemeim azonnal bescannelnek minden fontosabb információt, például azt, hogy van-e itt valaki, és hogy az illetőt milyen kedvében találom. Beljebb lépek, becsukom az ajtót.
- Mr. Barlas Kabához jöttem - közlöm, fogalmam sincs róla, hogy vele találom-e rögtön szembe magam, vagy esetleg egy titkárral. Ha nincs titkár, az jó, mert az én leszek, így eggyel kevesebb a probléma.

Van egy berögzült szokása, hogy sikeres nyomozás után elszív egy szál cigarettát. Jelenleg az irodájában van, ami egyenlő a lakásával. Az asztalánál ül, szívja a dohányt. Ekkor kapcsolódik ki, ereszti ki a dühét és minden feszültségét. Normálisan viselkedik, de senki se higgye, hogy az a mézes mázos beszédű. Fogalma sincs, hogy ma felkeresik. Már a cigarettája végén jár, mikor kopogást hall, ami után nyitódik az ajtó. Megpillantja a beérkező kölykök, amire elhúzza a szája szélét.
- Szevasz! – lazán mondja ki a szót, de jéghideg tekintete a jövevényre szegeződik. Mikor körülnéz a kellemes irodájában, akkor biztosan nem talál titkárnőt, sem pedig más személyeket rajta kívül. Egyedül dolgozik, de vannak alkalmak, mikor egy kirendelt rendőr mellett dolgozik, de leginkább segédkezik.
- Én lennék az – folytatja a válaszadást, miközben feláll a helyéről. Magas és délceg ember, aki 33 éves. Megvan a karizmája, amivel azt sugározza a másik felé, hogy ő a kishal, míg ő a ragadozó. Ruházata elegáns mellesleg látni lehet a kép pisztolytartóban pihenő pisztolyát, Nyugtatót és Altatót. Közelebb lép a másikhoz, miközben a cigaretta vége ott van a szájában.
- Remélem nem az időmet akarod húzni, kölyök. Mert ha igen, akkor inkább menj csak vissza a helyedre ahonnan jöttél. Nem érdekel, hogy ki küldött sem pedig, hogy rajongóm vagy valahonnan. Utálom, ha rám csimpaszkodnak mások. Energiaszívó mindenségüket! – odaérkezik elé, ahol nyomozói szimatjával kezdi el figyelni a másikat. Nem szól egy mukkot sem, hanem lassan körbesétálja az áldozatát. Farkasszemet néz vele, mikor kiböki neki.
- Egy esély adok! Szóval ne rontsd el, vagy kiváglak, mint a szomszéd szellentős macskáját – hideg tényként közli vele, hogy páros lábbal repül, ha a bemutatkozásában, valamint célja ismertetésében valami nem tetszik. Kemény a mérce, amit szigorúan be fog tartani. Nincs kivételezés, sem hasonló dolgok.
- Mi lesz már? Elvitte a cica a nyelved? Most beszélhetsz, hát tedd meg! – noszogatja egy kicsit a jövevényt, aztán végül csendben marad.

A cigarettafüst elég vaskos idebent, de nem teszek úgy, mint akit zavar. Megküzdök a feltörni készülő köhögéssel is, és csak megköszörülöm a torkom udvariasan, míg beljebb lépek.
- Áh! - örülök meg a hírnek, hogy ő az, akit keresek. - Örvendek - mondom, de aztán leolvad a jóindulatú és végtelenül barátságos mosoly az arcomról.
Nos, így elsőre elég barátságtalannak látszik, de minden jeget meg lehet törni. Beljebb lépek, karomon a türközkék dossziéval, amiben az önéletrajzom és egy ajánlói levelem van, meg egy csomó hasznos dolog, ami ahhoz kell, hogy az ember állásra jelentkezzen csak úgy, ad hoc.
Örülök, hogy feláll, ez azt hiszem, jót jelent, hiszen nem mindenkit méltatnak az emberek arra, hogy felkeljenek azért, hogy üdvözöljék. Odalépek az asztal elé, miközben nem kerüli el a figyelmem a két pisztoly. Hűha! Ez egészen komoly! Végignézve a férfi öltözetét, talán én is jobban kicsíphettem volna magam, egyszerű farmer + ing kombináció van rajtam, elégnek gondoltam. Amint megáll előttem, felnézek rá, és...
Alig hiszem el, amit hallok! Nagyra nyílnak a szemeim, aztán nyelek egyet. Végül összeráncolom a szemöldököm.
- Maga minden ügyfelét így fogadja? - kérdezem kissé felháborodva, hiszen akár az is lehetnék! Nincs az arcomra írva, hogy heló, állást keresek! Vagy igen? Végül is, nem szabad elfelejtenem, hogy egy detektívvel van dolgom, egy igen agresszív fajtával.
Nincs bajom azzal, hogy körbesétál és végigmér. Hozzá vagyok szokva, hogy a férfiak ilyen pillantásokkal méregetnek, még ha nem is feltétlen azzal a szándékkal, hogy seggbe rúgjanak, azzal inkább mást szoktak csinálni, de úgy döntök, inkább a farom helyett az arcom fordítom felé, és odafordulok.
Lerakom a dossziét az asztalára, kissé erélyesebben a kelleténél, és ugyan kicsi vagyok, felemelem a fejem, és magam nagyon is komolyan véve közlöm vele:
- Carmin Hormes a nevem, és azért jöttem, mert magának ilyen attitűddel egészen nyilvánvalóan szüksége van egy asszisztensre, aki kedvesen bánik az ügyfeleivel!
Nos, hát ezt talán kicsit eltúloztam, de bevallom, megijesztett ezzel az egésszel, és mikor megijedek, agresszív leszek és butaságokat mondok. Az arcom mindenesetre kipirult kissé és a szemem is túlságosan csillog, mintha hirtelen kiverne a láz. Bár elég meleg van, ez engem sose szokott zavarni.

Neki úgy tűnik, hogy a jövevény nem szereti a cigaretta füstjét, amire csak elmosolyodik. Biztosan megtalált egy gyenge pontot a másiknál, azonban egyelőre nem használja ki.  Később még jól jöhet. Látja, hogy a másik őrül annak, hogy megtalálta, ami biztosan nem volt nehéz. Bárki megtalálhatja őt, s ha valakinek az útjában van, akkor bárki kicsinálhatta volna. Ám úgy tűnik, vele senki sem mer újat húzni, talán a rosszfiúk is tisztelik a nevét. Csodák csodájára lehervad a kezdeti mosoly a másikról.
- Miért? Legyek mézes mázos puszi pajtás fajta? Jaj olyan faragatlan vagyok, közben nem. Én nem tudnék egy kicsit sem nyálasan beszélni. Ha van valami, akkor ne rózsaszínbe meg kedvességbe legyen beleburkolva. Inkább mondjuk meg tisztán a dolgokat, de ne játszadozzunk világba – magyarázza el, hogy távol áll tőle a kedves gesztus. Nagyon ritkán képes arra, de akkor mindig olyan idegennek érzi a viselkedését. Lerakja az asztalra a dossziét, aztán felhúzza a szemöldökét, hogy a másik mire akar készülni. A bemutatkozással nincsen gondja, de mikor elmondja, hogy ő kedvesen bánna az ügyfeleivel, akkor nevetnie kell.
- Lám, lám. Lámpalázas vagy, hogy ezeket mondod? – teszi fel a kérdését, miközben még mindig somolyog. Közelebb lép hozzá, aztán belép az intim zónájába. A két fej közel kerül egymáshoz, mikor a következő mondja.
-Mesélj magadról, ha már ennyire nagy a szád. Puhány vagy? Esetleg kő? Mutasd meg mire vagy képes! Hallgatlak Carmin – hátrébb lép, majd nyugodtan sétál vissza a székéhez, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. Megfogja a dossziét, majd kinyitja. Elkezdi nézegetni, de természetesen nem ennek hatására fog dönteni. Jelen állapotban a felvételizőnek a saját beszédére kell ügyelnie, semmi másra.  Kis idő múltán bezárja a dossziét, meg a benne található marhaságokat. A való élet nem a papíron van, hanem itt ebben az irodában és máshol. Nem papír alapján fogja eldönteni a másik alkalmasságát. Mikor eleget hallott a beszédéből, akkor rászól.
- Elég! Nem kell tovább mondanod. Inkább mesélj el szituációkat, hogy te mit tennél lövöldözés közben, ha például megsérült a társad? Meg minden más esetben mit tennél? Hallgatom ezt a részt. Te választhatod meg a körülményeket, történeteket – ezzel int a kezével, hogy hozzá is láthat. Felteszi az asztal sarkára a lábát, miközben a kezével halkan dobol az asztal lapján.

Szinte egészen elképedek. Nem egészen azért, hisz volt már dolgom a férfiak kevésbé kedves fajtájával is. Mindenesetre nekem kissé zavaros, amit mond, vagyis inkább nem áll meg az érvelés a lábán. Majdnem úgy, ahogy én sem. Nem akarok feleselni, tényleg nem, hiszen van ebben az emberben valami, ami azt súgja a hatodik érzékemnek, hogy nagyon meghunyászkodóan és udvariasan kellene beszélnem vele. Egy hetedik azonban azt súgja, hogyha nem nyitom ki a számat, sosem fog komolyan venni.
- A gorombaság is ugyanolyan játszadozás, csak épp ez az elijesztést szolgálja - fogalmazom meg kéretlen véleményemet a gondolatmenetéről.
Rögtön meg is van a böjtje, ugyanis nagyon közel lép hozzám, annyira, hogy elakad a lélegzetem. Akármit is csinálok, a szememen biztos látszik, hogy kicsit ijedt vagyok. De végül is mi a legrosszabb, ami történhet velem? Kizavar, miközben még nagyobb otrombaságokat vág a fejemhez? Vagy esetleg felpofoz, megver? Jó, a veréstől kicsit félek, de szaladni ráérek akkor, ha ütésre lendül a keze.
- Igen, egy kicsit ideges vagyok - válaszolok azért őszintén, hiszen felesleges lenne tagadni a nyilvánvalót.
Hogy ilyen közel van, érzem a ruhája szövetébe mélyen beleivódott cigarettaszagot, mely még a pórusaiból is árad. Érzem testének erőszakosan férfias illatát. Én hozzá képest púderszagú kisbaba vagyok. Nyugtalanul dobog a szívem, de aztán szerencsére ellép, én meg végre levegőért kapok, és villámgyorsan próbálom összeszedni a gondolataimat. Közben rájövök, hogy amit otthon elpróbáltam, az most semmit se ér.
- Nyilvánvalóan nem én fogok elverni fél kézzel egy csapat bűnözőt - kezdem -, de nagyon sokat tudok a nyomozásról és még többet akarok róla tudni. Most fejeztem be az első évemet a Nevadai Egyetemen, kriminalisztikát hallgatok, és egyszer én is nyomozó leszek. Az egyik legjobb vagyok az évfolyamban, és mindenre kész vagyok, hogy ön mellett dolgozhassak a nyáron vagy tovább.
Igyekszem határozottan beszélni, míg látom, hogy unottan lapozgatja a tanulmányi eredményeimet, az egyik újságcikkemet, ami megjelent nyomtatásban (egy illegális hulladékfeldolgozóról szól), az önéletrajzom és az ajánlólevelet, amit a kedvenc tanárom írt rólam, meg egy oklevelet a Sportlövész Egyesület által rendezett versenyen középiskolásoknak, amin második helyezést értem el tavaly. Közben a szék támláját markolom, kicsit előre hajolva magyarázok, de nem ülök le, így legalább nagyobbnak tűnök.
Haragosan becsukom a számat, mert kezdem úgy érezni, hogy szórakozik velem. Az egyik pillanatban érdeklődő kérdést tesz fel, a másikban meg már letorkol, és szerintem oda se figyelt arra, amit mondtam! Én pedig nem szeretem, ha nem adják meg nekem a kellő figyelmet.
A következő kérdéstől kicsit meglepődöm. Szituációs gyakorlat! Remek. Ehhez már kihúzom a széket az asztal felém eső oldalán, és leülök, addig is megfontolhatom a választ.
- Attól függ, hogy életveszélyben van-e, vagy mondjuk csak súrolta a golyó. Azt hiszem, biztonságba kell helyeznem őt, ha mozgásképtelen, és visszavonulnom, hiszen semmi értelme kockára tennem mindkettőnk életét, mert még elvérzik vagy meghal, mire befejezem a dolgot az ellenféllel, márpedig egy társ értékes. Azt hiszem, egy ilyen szituációban amúgy is háttérember volnék, tudja, nem az, aki elöl megy, mert a bűnözők maximum halálra röhögnék magukat tőlem, annak ellenére, hogy tudom kezelni a legtöbb kis- és nagykaliberű pisztolyt és van fegyverviselési engedélyem is - sietek ezt is közölni vele, de ezen kívül nem tudom, mire számít tőlem, milyen választ vár. Talán valami frappánsat.
- Nem hiszem, hogy bepánikolnék, nem vagyok az a fajta, de azért eszement hőst sem fogok elkezdeni játszani, nem vagyok filmsztár.
Igazából tényleg nem tudom, mit akar hallani még ezen kívül, szóval öhm... várok? És az arcát tanulmányozom. A vonásai nagyon különösek, a bőre színe is. Tuti bevándorló, már csak a neve alapján is, de vajon honnan származik?

Egy vagy két perc erejére beáll a csend közöttük. Kihasználja a helyzetet, és elgondolkozik a másik szavain, ám cseppet sem ismerné be, hogy a viselkedése kifogásolható. Gondoljon bármit Carmin, ha meg akarja változtatni Barlast, akkor nagy fába vágja bele a fejszéjét. Mikor kifejti a gorombaságról alkotott képét, akkor elneveti magát, mert nem tud vele egyetérteni.
- A gorombaság miért lenne játszadozás? Mi közöd van hozzá, hogy én miként viselkedem másokkal? Ha erkölcs csőz, akkor előre mondom, hogy nincs szükségem rájuk – jelenti ki hidegen, miközben nem tágít a másik elől. A szemeivel a másik szemét nézi, mint ha át akarná szúrni egy éles karddal. Egy percet szobroz ott előtte, miközben semmilyen testrésze nem rezdül.
- Micsoda? Nem akarsz elintézni egy rakás bűnözőt? Akkor hagynád magad elkapni, hogy aztán szétverjenek? Nem egészséges gondolkozás. Ha azt hiszed, hogy nem fogsz zűrös ügyekbe keveredni, akkor tévedsz. Belekerülhetsz akár a pokol mélyébe, és neked túl kell élned. Amit tanultál az egyetemen az csak mese habbal, ez itt a valóság! Ébredj fel! – szól rá keményen, mert ha képtelen tiszta lappal indulni, akkor nagyon hamar el fog tűnni az élők sorából. Nem viccből mondja, hanem teljesen komolyan és csakis az igazságot mondja. Tart egy kisebb szünetet, hogy aztán további megjegyzéseket tegyen.
- Csak második? Én zsinórban 10 éve vagyok a helyi első helyezett, már ha tájékozott vagy – sóhajt egyet, aztán kíváncsi, hogy a szituációs gyakorlaton mit fog mondani. Ingatja a fejét, mikor meghallja a másik száján azt a két szót, hogy azt hiszi. Szóval valójában hezitálna.
- Szóval azt akarod mondani, hogy bizonytalan lennél? Azt hiszem nem fog segíteni neked. Cselekedned kell. Néha fel kell vállalni a hős szerepét. Nagyon nagy szerencséd van, hogy egyelőre nem kaptam nehéz ügyeket. Leginkább csak olyan emberek jönnek, akiknek a párja félrelép egy másik illetővel. Már a tököm tele van velük! – meséli ingerülten, mert nincs ínyére, hogy leginkább e feladatokra szerződtetik. Jól megfizetik ugyan, de lassan jólesne némi változatosság. Hosszúra nyújtja a csendet, mert magában mérlegel, hogy tényleg hasznos lenne a másik?
- Csak lásd, hogy nem küldelek el a fenébe, felveszlek. De nekem aztán ne nyavalyogj, ha túl kemény a dolog, vagy esetleg megsérülsz valahol. Esetleg vadásznak rád – figyelmezteti előre a másikat, hogy nem lesz az őrangyala, aki minden egyes botlására odafigyel.

Meglep a csend, de annál komolyabban érzem magamon tekintete súlyát, és a rosszallásáért is. Nem tudom, túl messzire mentem-e, de mivel újra megszólal, azt hiszem nem.
- Nem akarok erkölcscsősz lenni, de a gorombaság ugyanúgy távol tartja az embereket, mint a kedvesség, és...
A pillantása elhallgattat. Egy ideig állom a tekintetét, de annyira szúrós és ellenséges, hogy végül lesütöm a szemem, meghunyászkodom. Nevelhető vagyok, de néha túl nagy a szám, és kimondom, amit gondolok. Azt azért megállom, hogy azt is hozzátegyem: bocsánat.
A dörgedelmeit megérdemlem, azt hiszem. Nemcsak sokkal idősebb nálam, de sokkal több a tapasztalata is, de pontosan tudja, miről beszél. És ez borzasztóan imponál. Az ajkamba harapok feszülten, és továbbra is kerülöm a tekintetét, mert felzaklat, amit mond. Összerezzenek, mikor azt kiáltja, ébredjek fel, és feldúlt pillantásom rávetem ismét. Viszont, most eléri, hogy elhallgassak. Mondhatom, ez nem sokaknak sikerült eddig! De nem is ez a lényeg.
- De biztos nem ifi kategóriában - jegyzem meg egy kissé sértetten. Büszke vagyok arra a második helyre, mert nagyon megküzdöttem érte, és nem sok hiányzott az első helyhez. Csak pár pont. Igaz, az a pár pont épp elég volt ahhoz, hogy ne nyerjek, márpedig a második helyezettekre senki sem kíváncsi.
- Nem! - vitatkozom megint vele, hiszen nem lennék bizonytalan, nem ezt akartam mondani... De aztán nyelek egyet, és rájövök, hogy dehogyis nem lennék bizonytalan! Mindenki az lenne, a hősök is azok, csak épp kicsit jobban tudják, hogy mit kell tenniük és hogyan. - Meg kell tanulni hősnek lenni, ennyi az egész.
Elmosolyodom egy kicsit, azt hiszem, legalábbis, hogy tréfál ezzel, mikor kirohan, hogy tele van a... hócipője.
- Én szívesen megcsinálom azokat a munkákat - jegyzem meg, hiszen tényleg, ez olyasmi, ami nagyjából veszélytelen. Egy dühös szeretővel még elbírok, vagy legalábbis el tudok futni előle. Kevesebb hősiességet igényel.
De nem! Hős akarok lenni!
Ez a gondolat annyira befészkeli magát a fejembe, hogy először azt hiszem, rosszul hallok.
- Miii? - kerekednek el a szemeim. - Komolyan? - hitetlenkedem. - Nem, nem, esküszöm, nem fogok nyavalyogni! Mi lesz a dolgom? Mit kell csinálnom?
Az öröm azonban alább hagy, amint eljut a tudatomig, hogy esetleg meg is ölhetnek.
- Kik vadásznának rám? - kérdezem meg nagyon is komolyan véve a veszélyt.

Felhúzott szemöldökkel hallgatja, hogy Carmin milyen válaszokat ad a szavaira. Meddig fogja húzni a húrt, és vajon képes lesz megállni, hogy ne csapja meg egyszer az öklével? Nos ha tovább ingerli a benn levő állatot, akkor hamarosan meg fogja tapasztalni annak szelét.
- Helyes, akkor ha kérhetem ne szólj le, mert csupán így viselkedek – mondja teljesen nyugodtan, miközben a szempárbaj eredménye, hogy ő néz el először. Nevelés? Nos nem tanár, hogy megfogja a kezét és vezesse őt az ösvényen. Magától kell rájönnie, hogy miként kell Barlasnál viselkedni. Megszökik, vagy egy idő múlva megszokja az ember. Megfigyelés alatt tartja Carmint, hogy lássa milyen reakciókat vált ki belőle, és hogyan kezeli a helyzetet. Ez szintén a felvételihez tartozik, mert nem szeretne egy papír segédet, aki nem tudja felvenni a fonalat. Bírnia kell a gyűrődést, mert különben el lesz küldve.
- Persze, hogy nem az ifi kategóriában. Harminchárom éves vagyok, szóval nem egy pelyhedző valaki. Nagyon nehéz volt elérni azt, ahol jelenleg tartok. Ráadásul egyedül, mert nem voltak segédeim. – magyarázza, hogy eddig senki sem volt mellette. Örülnie kellene annak, hogy nem rúgta ki egyből az irodájából, mikor belépett az ajtón. Elkezd vele megint veszekedni, amire erőből rácsap az asztalra. Nem érdekli, ha összerezzen, mint egy nyárfalevél, de az első figyelmeztetést mindenképpen leadta felé. Még két alkalom, azonban akkor testet fog érni.
- Fogd már fel végre! Régen olyan voltam, mint te. Azonban rájöttem pár dologra az évek során, hogy a való élet sokkal, de sokkal másabb – megadja ezzel a választ arra is, hogy miért viselkedik ennyire ellenségesen másokkal. Meglepődik, mikor a másik ezeket az értelmetlen botrányos munkákat akarja végezni. Sóhajt egyet, az után tagadólag rázza a fejét jobbra és balra.
- Együtt csináljuk! Nincs vita! Még képes lennél mindent elrontani az elején. Mikor úgy ítélem, hogy megtanultad a leckét, akkor rád fogom hagyni – jelen pillanatban nagylelkű, amivel nem lenne érdemes szembe pedálozni, mert csak rontana a helyzetén. Ezután a szavai hallatán tisztára feldobódik, mind addig, míg rá nem jön, hogy meghalhat. Erre elmosolyodik, majd feláll a székéből, hogy odasétáljon hozzá. Lehajol hozzá, hogy végül teljesen érthetően fogalmazzon.
- A haragosaid, maffia, drogosok, szeretők és egyéb börtönbe való töltelék. Mindazok, akiket hűvösre teszel, mert sikeresen teljesíted a feladatod – jegyzi meg, aztán a tenyerét ráteszi a másik vállára. Megszorítja, később megpaskolja és hűvösen elneveti magát.
- Szóval jobb, ha beszerezel magadnak egy fegyvert. Esetleg egyszer kipróbálhatod Altatót – paskolja meg az egyik pisztolyát, ami bika erős lehet. Kiveszi a tokjából, aztán lepakolja az asztalra, hogy Carmin szemügyre vehesse.

Szám néma marad, bár elmosolyodik, elvégre ebbe a mondatba beleillesztette a dicséretet is ("helyes"), és azt is, hogy kérlek (vagyis gyakorlatilag azt, hogy "kérhetem", ami majdnem ugyanaz, sőt). A célomat rövid távon elértem, elvégre máris kedvesebb, mint volt, de persze lehet, hogy csak gúnyolódik.
Szóval harminchárom éves. A cigaretta kiszívja az emberből a fiatalságot, ezért lehet, hogy jóval fölé lőttem a kormeghatározással, de legközelebb már ezt is le fogom vonni a számítások során.
Nagyot ugrok, mikor rávágja az öklét az asztalra, erre mégis mi szükség volt?! Kérdezném, de nem akarom, hogy úgy érezze, megint "leszólom", ezért csak becsukom a szám és összehúzom magam.
Olyan volt, mint én? Vagyis magát látja bennem? Vagyis én is lehetek olyan, mint ő? Nem, nem goromba, csak... hős. Hatalmas csillogó szemekkel nézem őt, és hiába kiabál velem, kezdem egyre inkább megkedvelni. Mondjuk igaz, hogy könnyedén kedvelem meg az embereket és ügyesen alkalmazkodok, és lehet, hogy majd idiótának néz emiatt, de nem bánom.
Még egy mosoly is fakad az arcomon, hiszen ragaszkodik a közös munkához.
- Rendben - bólogatok lelkesen, hiszen tudom, hogy sok mindent kell megtanulnom, ezért is vagyok itt. Minden csínját-bínját ki akarom tanulni ennek a szakmának, ismerni akarom a trükköket. Hiszen egy magándetektívnek bizonyára egész más módszerei vannak, mint egy igazi zsarunak. Sean bácsitól is sokat tanulhatok, de Barlastól is, mivel ők két teljesen különböző aspektusból vizsgálják az ügyeket.
Viszont a halál, sőt, konkrétan a halálom emlegetése kicsit kedvem szegi. (Kit vidított fel valaha az életveszély?)
A keze meleg és barátságos a vállamon, sőt, kicsit vigasztaló, hogy miközben ezeket a rémesen ijesztő dolgokat közli, ott van a keze a vállamon, óvón és figyelmeztetőn.
- Én szívesen vennék egy pisztolyt, de rengetegbe kerül - jegyzem meg, talán egy kicsit szemtelenül, hiszen a bérezésről még nem tárgyaltunk. - Mi az az Altató... - kezdem a kérdést, de aztán tekintetem követi azt, amerre mutat, és felcsillan a szemem.
- Áh! - lépek közelebb, és rögtön kézbe veszem a fegyvert. Pont, mint aki ért hozzá. Felemelem, megszemlélem, a súlyát latolgatom, majd kisebb terpeszbe állok, és kinyújtott karral, két kézzel célzok vele. Természetesen nem a friss főnökömre, hanem egy távoli pontra az irodában.
- Elég súlyos - jegyzem meg, majd leeresztem, és visszateszem az asztalra és felnézek Mr. Kabára.
- Nem akadna nekem itt valami kisebb esetleg? Mondjuk egy Browning, vagy egy Glock. 9-essel szoktam lőni, bár már rég voltam a lőtéren, de felfrissítem a tudásomat, ígérem! Le is vizsgáztathat.

Rövidtávon eléri, hogy Kaba kedvesebb legyen. Nem lehet tudni, hogy a viselkedése ebben az állapotában mennyi ideig marad ilyen. Kiszívná belőle a cigaretta a fiatalságot? Erre a gondolatra csak gúnyosan kimosolyogná a másikat. Nem tudhatja, hogy ez a cigizés nem állandó szokása. Egyáltalán nem tartja magát dohányosnak, sőt ha valaki megemlítené neki, akkor keményen leszólná. Az ökölcsapása nyomán a másik megugrik a helyén, amire elneveti magát, sőt a lekezelő stílusában a következőket közli vele.
- Ha ennyitől összerezzensz, akkor az ideig nagyon gyengék. Idővel a torkodhoz rakott késhez sem fogsz reagálni, akár csak én. A hősök már csak ilyenek, mert nem puhából faragták őket. Nem nyavalyognak, mint egy malac a levágás előtt. – köp egyet a kuka felé, és szerencsére a közepébe beletalál. Ez szintén a mai nap rituáléjának számít a cigizés után. Látja, hogy társa felnéz rá, mint ha nagy ember lenne, de egyáltalán nem tartja magát annak. Mikor elfogadja a közös munkát, sőt nem ellenkezik, akkor ő örül. Nevelhető Carmin, ami meglehetősen kedvező tény számára.
- Tudsz káromkodni? Mert ha nem, akkor idővel megtanulsz. Ha arra az útra lépsz, akkor biztosan a sötétben találod magad, aztán a pokolban. Ez tudod milyen érzés? Csak annyi, hogy nem te fizeted a fűtési számlát, ráadásul lassan pecsenyévé sülsz. A gonoszság, meg úgyis a bőröd alá kúszik – hidegen közli a tényt, aki teljesen beletörődött volna a helyzetébe. Túl mélyen van ő ahhoz, hogy kijuthasson. Szemével követi a másik mozdulatait, aztán mikor kisebb terpeszbe áll, akkor már lendíti a lábát, hogy a másik combját találja el.
- Hee, ez itt nem aerobic terem! Ez itt az iroda! Ha vannak ilyen hajlamaid, akkor menj a sarokra, ott van ilyen aerobicos és edzőtermes lehetőség. Oda járok gyúrni – morog egy keveset, mert tényleg nem akar itt látni ugrálást, vagy hadonászást. Szemöldöke feljebb kúszik, mikor hallja, hogy Altató elég súlyos. Az ő olvasatában a másik vézna túlságosan. Ezen változtatni kell, mert jobb, ha van izom az emberen, mint a fordítottja.
- Szerintem meg te vagy leépülve testileg. Tudod mi a jelentősége az izmoknak? Nem csak az erő, hanem az csontjaid védelme. Kevés izom sok csonttörés például egy esésnél – villogtatja meg tudását a másik előtt, hogy tanult férfi. Megsimogatja borostáját, aztán felhorkan a következő gondolatmenetnél. Minek néz ki ő? Fegyverkereskedőnek? Hangosan felhorkan.
- Moziba, ne vigyelek? Nem vagyok fegyverkereskedő, de ha megnyugtat a gondolat, akkor veszünk neked a holnapi nap folyamán. Ma pihenek, mert lezártam egy ügyet – magyarázza, közben a másik rájöhet, hogy cseppet sem kapkodós ember.
- Van még valami, amit meg szeretnél velem beszélni? Áhh megvan. Fizetésről nem esett a szó. Mennyit szeretnél?

Fúj! Akármit is mond, ez a köpködés, ez... ez nagyon gusztustalan. Elfintorodom és undorodva nézek a kuka felé, majd nyelek egyet, és vissza rá.
- Nem szoktam káromkodni - válaszolom, és erre igazán büszke is vagyok, úgyhogy kihúzom magam. Bizonyos szemszögből nézve olyan vagyok, mint egy úri kisasszony, és az, hogy nem mocskolódom (és nem köpködök!), az ennek a része.
- És nem hiszek a gonoszságban - közlöm vele ezt is, mivel szerintem csak el akar ijeszteni ezzel az egésszel, hiába mondta az imént, hogy kvázi fel vagyok véve, mégis igyekszik még megmutatni a munka sötét oldalát. Nem haragszom rá ezért, sőt hálás vagyok, hiszen így csak tisztább képet kapok az egészről.
Túlságosan a fegyverre és a célzásra koncentrálok, ezért a rúgása nagyon... meglep? De nem billent ki az egyensúlyomból.
- Mi van?! - háborodok fel, hiszen ez nem más, mint a hivatalos testtartás, sőt, még csak le se süllyesztettem az altestemet, mint ahogy kéne, hogy megvédjen a visszaütéstől és stabilabban állhassak. Nem hiszem, hogy rosszul csináltam volna bármit, ezért kérdő tekintettel nézek rá. - Mi baja az aerobikkal? A gyúrás remek, de kardio nélkül semmit sem ér - vágok vissza. Méghogy engem és a hajlamaimat kritizálja! Meg rugdos! Leporolom a nadrágomat, mert igazán szégyen lenne, ha koszosan mennék végig a városon.
Jó, azért egy kicsit fáj, de megmondtam, hogy nem fogok nyavalyogni.
- Tökéletesen elégedett vagyok az izomzatommal! - csattanok fel, mert ez már személyeskedés. Na nem mintha eddig nem abban dagonyáztunk volna, de azért na. Büszke vagyok a külsőmre, és annak is tetszem, akinek tetszeni akarok, más meg nem érdekel! (Hazugság, én mindenkinek tetszeni akarok, még ennek a köpködős cigizős durva pokrócnak is.)
Kissé szkeptikusan nézek rá, hiszen ha "nem fegyverkereskedő", ha gondot jelent neki beszerezni egy csöppnyi lőfegyvert nekem, akkor én már itt sem vagyok. Nem hiszem különben, hogy díjazná a poénjaimat, úgyhogy nem közlöm vele, hogy moziba csak a kamaszok szoktak járni randevúzni, nem az olyan meglett férfiak, mint ő.
Vajon mikor volt utoljára randevúzni?
Sok teendőm lesz itt, azt hiszem, és ezt egy sóhajjal veszem tudomásul.
- Gratulálok - mondom, hiszen ha már eldicsekedik a lezárt ügyével, akkor illik gratulálni, nem? - Miféle ügy volt? Megcsináljam a dokumentációját? Közben elmesélhetné, mi volt és hogy oldotta meg - ajánlom, mert igazán nagyon kíváncsi vagyok, szeretnék már hallani valami izgalmas történetet.
- Ó igen - bólintok. Nem felejtettem ám el, csak az alkalmat kerestem, hogy miként is hozzam fel az anyagiakat, de ha már így rákérdezett... - Óránként 12 dollárt kérek, és akkor ebben benne van a veszélyességi pótlék is. Heti 40 óra, tetszőleges felosztásban, de előre egyeztetve. Hetenként kérek fizetést, és készpénzben is megfelel. Alapvetően az elveimmel ellenkezik a feketemunka, tehát szeretnék szerződést írni - sorolom el mindazt, amit kikutattam az internetről korábban. Mindezt tárgyilagosan közlöm, mintha csak egy sálra alkudoznék egy aukción.
Talán mégis szorult belém egy kicsi a bátyám üzleti érzékéből.

Érdekesnek találja, hogy a másik nem szokott káromkodni. Ráhagyja a dolgot, mert nagyon jól tudja, hogy idővel talán megváltozik ez a helyzet. Szépen beszélt mindenkivel azelőtt, azonban utána áttért a durva beszédre, meg a káromkodásra. Most lehet, hogy úgy érzi, hogy ő a tiszta kisasszony, de ezt a munkát nem lehet úgy elvégezni, ahogy elképzeli magában. Megtartja magában ezeket a gondolatokat, mert sokkal nagyobb pofon lesz a másiknak, ha pár eset után ráébred. Nagyon hálás lehet, hogy Kaba  nem azzal kezdi, hogy hitegeti a szépségekkel. Egyenesen kimondja, hogy ez egy nehéz meló, amit egyedül végezni idegőrlő.
- Nem mi van, hanem tessék. Ha már itt tartunk – mondja ki minden további nélkül, miközben tovább figyeli annak testhelyzetét. Valamire emlékszik régebbről, azonban elfelejtette már. Régen egy vézna suhanc volt, azonban most már egy mutatós morgós férfi. Kevés nőt ismer, aki nem olvadna el a látványától, de hát nem igazán mutatkozik uszodában, vagy más helyen, ahol az izmaival hódíthatna.
- Azzal csak karcsúbb leszel, de nem erős. Meg tudod magad védeni egyáltalán, ha három kidobó nagyságú férfi rád támad? A futás nem mindig előny. A hősök nem futnak el, mint egy gyáva nyúl. De tégy belátásod szerint. Előre szólok, hogy ha eltörik valamid, akkor ne rám fogd, hogy nem voltál kellően izmos.  Itt nem szétgyúrtságra gondolok, mert én sem vagyok az – nyúl a pólója aljához, hogy felhúzza teljesen. Mint egy mestermű, ami arra vár, hogy kiállítsák. Mikor eleget mutatott magából, akkor lehúzza és eligazítja a ruháját.
- Lényeg, hogy legyél mindig fitt – szól hozzá, az utolsó két szót különösen kiemelve. Ebből lehet tudni, hogy a szabadidejében ő szintén edz, vagy tanul új dolgokat. Ami a tetszés kérdését illeti, akkor egyértelmű a helyzet Barlasnál. Meghallja a sóhajtást, ezért egy mosoly jelenik meg az arcán. Gratulál neki, amit csak biccentéssel fogad.
- Csak a szokásos szeretős dolog. Volt egy dúsgazdag nő, aki hozzáment egy férfihez. Egy darabig jól voltak együtt, aztán a pasi egyik nap később tért haza. A nő felkért, hogy nyomozzam ki, hogy mit csinál a kedves férje valójában. Munka után egy héten két-három alkalommal a szeretővel volt egy órát. Csak követnem kellett a hűtlen pasit. Meglett a szerető lakcíme, aztán egyszer be kellett poloskáznom a hálószobát. Utána meglett a szexelős bizonyíték, hogy a férj egy másik nővel kefél. Utána kijutott nekem szintén a jóból, míg végül a gazdag nő megkapta a bizonyítékát. Ennyi a történet röviden. – nem mondja el, hogy a férfit kiütötte, míg a szeretőt megdugta. Aki ráadásul hálából szépen elszendergett az ágyon, teljesen kielégülve. Mikor a másik felajánlja a segítséget, akkor tagadólag int.
- A következő ügyet, amit közösen végzünk el, azt te fogod megírni – ebből biztosra veheti a másik, hogy ő fogja megírni azokat. Nem állandó jelleggel, de míg hozzászokik ehhez a munkához. Ezután következnek a piszkos anyagiak. Mikor a másik feketemunkát mond, akkor rácsap újból az asztalra.
- Ki mondta egy szóval is, hogy fekete munkásként alkalmaználak? Ki az? Ostobaságokat pedig ne mondj. Heti 50 óra, 20 dollár óránként és természetesen szerződést írunk. Te meg bejelentheted, ahol kell. – mormog azért, hogy a kis taknyos ennyire sötét alaknak nézi. Feketemunka mi? Rögtön kiszúrnák a hatóságok, s mi értelme lenne az egésznek? Semmi. Odalép az asztalához, aztán az asztal fiókjából kivesz egy Glock 9-et, aztán mellé elég töltényt. Nem árulja el, hogy fegyvermániás, és fel van szerelkezve rendesen. Ezután jön egy szépen megfogalmazott szerződés. A megbeszéltek ott vannak rajta, így nem marad más hátra, mint aláírni.
- Nálam addig dolgozol, míg jólesik és bírod

- Cöh! - szisszenek fel, és megdörzsölöm a rúgás helyét. Legközelebb észnél kell lennem, ha nem akarom, hogy spontán összeverjen csak azért, mert tesztel. Legközelebb el fogok ugrani, vagy elkapom a lábát, és megrántom, aztán majd csücsülhet a fenekén meglepetésében.
- Persze, hogy meg tudNÁM védeni magam, ha lenne nálam fegyver - replikázok, kihangsúlyozva ismét, milyen nagy szükségem van arra a fegyverre.
Én nem akarok ennél izmosabb lenni, mert akkor nem fogok tetszeni senkinek. Maximum a lányoknak, de lányokkal csak akkor megyek el randizni, ha kivételesen szépek, de az igazság, hogy sajnos semmi nem lesz hosszútávon a dologból barátságnál több, mindig kiderül, és olyankor mindig kicsit megbántódnak.
A pocivillantáson pislogok egy sort. Nem tudom továbbra se eldönteni, hogy azért mutogatja-e magát nekem, mert végig akar fektetni az asztalon, vagy csak úgy, ez szokás végül is férfiak közt, azt hiszem, olyasmi, mint a farok-összeméregetés, nem? Hát én mindenesetre inkább nem villantom meg a hasam, hiszen lapos és feszes, de azon kívül nincsenek rajta ilyen térkő-kockák.
- Csinos - mondom mindenesetre, hiszen a férfiak szeretik, ha megdicsérik az izmaikat, mivel sokat dolgoztak érte.
Érdeklődve hallgatom végig a sztorit, és közben leülök az asztalhoz, és úgy nézek rá.
- Kijutott magának is a jóból? - emelem meg a szemöldököm, hiszen azt hiszem nagyon is jól értem, hogy mire céloz. Még ilyet! - Szegény nő... De jobb, ha ilyenkor kiderül az igazság. Maga nem szokta sajnálni őket? - kíváncsiskodom.
Most, mikor megint rávág az asztalra, már nem ijedek annyira meg, de azért ezt hallgatni még mindig nem valami kellemes. Nagyon hirtelen haragú ember, meg fog még gyűlni a bajunk egymással, de egy idő után úgyis megtanulom, hogy mire allergiás. Úgy tűnik, arra igen, ha tisztességtelennek gondolom, de hát az iménti sztorik után...?
- Ötven óra?! - hördülök fel. - Az napi tíz! Vagy heti hat nap! - hidalok le ettől, de aztán elvégzem gyorsan a fejszámolást.
Ezer dollár. Hetente. Ebből lejönnek az adók is, de ez... ez rengeteg pénz! Igaz, nem lesz időm sok minden másra. Nem lesz időm arra, hogy Dante után kajtassak, se arra, hogy bulizzak vagy nyaraljak, de még elkölteni se tudom majd ezt a rengeteg pénzt. De legalább megmutatnám a bátyámnak, hogy igenis tudok keményen dolgozni, ha kell. És legfeljebb... legfeljebb kilépek! Két- vagy háromheti bérem is bőven elég lesz arra, hogy az egész nyarat és a jövő évet is végigpartizzam és még shoppingolni is maradjon. Aztán ki tudja, lehet annyira megtetszik, hogy el se akarok majd menni.
Felcsillan a szemem a fegyver látványára. Hurrá! Tudtam én, hogy van még a fickó tarsolyában ez-az. Megörülök a fegyvernek, hiszen épp ilyet kértem! De nem csapok le rá, mint diétázó liba a francia krémesre, előbb megnézem a szerződést.
- Szeptemberben elkezdődik az egyetem, akkor biztos nem tudok majd ennyi időt itt lenni. Akkor majd újratárgyaljuk az egész szerződést - mondom, miközben kitöltöm és aláírom az én és az ő példányát is, és odatolom elé, hogy vakarja oda a nevét ő is.
Ha mindez megvan, felveszem a pisztolyt, és megtöltöm. Ismerős, lőttem is már ilyennel.
- Van hozzá tok?

Talán legközelebb nem lesz ennyire kedves, mint most. Barlas nagyon fitt, és ügyel az egészségére. Ha meg akarja lepni a főnökét, akkor nagyon ügyesnek kell lennie. Hallgatja, hogy a másik csak fegyver jelenlétében lenne kemény, amire megcsóválja a fejét.
- Helytelen! Kénytelen leszek pár fogást megmutatni, amivel megvédheted magad. Mi van, ha elgurul a fegyvered távolra? Összehúzód magad, mint egy sündisznó és abban reménykedsz, hogy abbahagyja az ütést és rúgást? Harcművészetet egyáltalán nem tanultál? Szükséged lehet rá, mert különben most elkezdheted a sírod ásni. Nekem a legkeményebb bunyóm, mikor három testes kigyúrt izompacsirtát csináltam ki egyszerre. Persze utána minden testrészem sajgott, meg pár helyen véreztem. Ők ki voltak terülve, s alig bírtak lélegezni. Némelyiket szoktam látni, hogy testőrként dolgozik, de ha meglát, összehúzza magát és lesüti a szemeit. – meséli nevetve, hogy milyen nagy benyomást keltett bennük. Kíváncsi lenne, hogy milyen gondolatok járnak a másik a fejében. Látja, hogy Carmin megilletődik a hasának kivillantásán, ezt egy somolygással veszi tudomásul. Mikor a másik csinosnak mondja, akkor egyenesen elneveti magát.
- Inkább jobb, ha nem szólalsz meg! – hirtelen dörren rá, hogy neki ilyen szavak nem kellenek. Jön a mesedélután, amit türelmesen végighallgat a társa, aztán csodálkozik, hogy mit nem ért a másik a szavain. Mikor érkezik a kérdés a témával kapcsolatban, akkor egyértelműen válaszol.
- Egyáltalán nem sajnálom őket, mert nem a családtagjaim, sem rokonaim. Ne én legyek már az a ember, aki összehozza őket. Magánnyomozó vagyok, s a többit elintézik, ahogy szeretnék. Felőlem akár lelőhetik egymást, megcsonkolhatják egymást és a többi.  Én csak fényt derítek a dolgokra, aztán már ott sem vagyok. – sóhajt egyet, mert nem érti a másikat. Mit képzel magáról? Valami élet tanácsadó?  Mikor bezzeg egy nagyon jó ajánlatot kap, amit komolyan gondol, akkor azt sem tudja, hol van. Fura a viselkedése, de eddig nem került sor testi bántalmazásra. Veszélyes munkáról van szó, nem szemétszedés egy neves parkban. Kevés eset szól arról, hogy lelövik a szemétszedőt, vagy összeverik nyilvánosan, mert volt mersze tisztán tartani a parkot.
- Felőlem, ha majd újra szeretnéd tárgyalni a szerződést. Nálam mindent lehet, csak ne vidd túlzásba. – meglepi saját magát, hogy mióta ad tanácsokat saját magáról, végül csak vállát megvonja. Aláírja a papírokat, aztán mikor Carmin a tokról kérdező, akkor előkapar neki egy stílusosat.
- Még valami óhaj, sóhaj, panasz vagy bánat? – kérdezi a másikat, aztán ha különösebb kínja nincs, akkor mutat a heverőre, hogy foglaljon helyet rajta. Mára végeztek a formaságokkal. Helyet foglal az asztalánál, mikor társa felé fordul.
- Van valakid? Tudják róla, hogy a halálba indulsz?

- Az összegömbölyödéses taktika mindig beválik - felelem, mert sajnos sokszor vertek már meg, és amikor nem tudtam elrohanni, vagy lefogtak, mert többen voltak, ez volt az egyetlen, ami egy kicsit csökkenteni tudta a sérülés mértékét. Na meg, ha lekuporodik az ember a földre, nem az arcát ütik. - Sosem tanultam harcművészetet - rázom meg a fejem tagadólag, majd meghallgatom a verekedéses sztorit. Még ekkor se fogok gyanút, nem jut eszembe, hogy a férfiak azok előtt szoktak ilyesmivel dicsekedni, akiknek imponálni akarnak, például nőknek a bárokban vagy az edzőteremben vagy ilyesmi.
- Maga melyik technikát használja? - tudakolom a harcművészetére vonatkozóan, hiszen ha ilyen hatékony, hogy három embert puszta kézzel lenyom, meg kell tanulnom. A pénzemből futja majd egy edzőteremre, csak az időmből és az energiámból nem biztos.
- Miért ne szólalnék meg? - kérdezek vissza összeráncolt szemöldökkel. Nem nagyon szeretem, ha ilyesmit mondanak nekem, hiszen ugyan néha fecsegek, alapvetően sose beszélek hülyeségeket.
Elgondolkodva nézek rá, miközben válaszol. Vajon tényleg így gondolja, hogy elvégzi a munkát és nem érdekli tovább?
- Sose volt még, hogy belekeveredett valamelyik ügyébe személyesen? Vagy egy személyes dologból ügyet kreált? - faggatom, hiszen ezt egészen egyszerűen nem hiszem el. - Miért lett magánhekus?
Ha erre válaszol, talán az előbbire is válaszol úgy, hogy észre se veszi, még ha amúgy nem is akart volna felelni, mert nem tartozik rám. Egyébként tényleg nem, mármint ha szigorúan vesszük a dolgokat, csakhogy ha együtt fogunk dolgozni, azért mégiscsak jobb, ha tisztában vagyok vele, bosszúszomjas pszichopata ül-e mellettem a kocsiban vagy sem.
- Oké, ezt megjegyzem - biccentek, mert a "ne vidd túlzásba" az egy hasznos tanács. Bár eddig is felbosszantottam már párszor, pedig szerintem semmit se vittem túlzásba, de ezt ő nyilván másként gondolta.
- Köszönöm! - csillan fel a szemem a tok láttán, és fel is próbálom.
Ha van valami tükör a helyiségben, megnézem magam, ha nincs, akkor csak úgy felkötöm, hogy kipróbáljam, jó-e. De persze nem hagyom magamon, a táska távozás előtt a táskámba fog kerülni.
El is rendezek mindent, és a kanapéra nézek. Na, ekkor már elkezd furcsává válni a helyzet. Miért akarja, hogy odamenjek a kanapéra? És miért érdekli, hogy van-e valakim?! Léha énem persze mindkettőre tudja a választ, és hirtelen összeáll a kép: miért mutogatta a hasát, miért hencegett, miért fogta meg a vállam és miért állt olyan közel. Még az is leesik, hogy azért gorombáskodik, hogy elijesszen, mert meg akar óvni. Hát voltaképpen ez az egész végtelenül cuki. De sajnos azt kell válaszolnom:
- Igen, van valakim.
Bár ami azt illeti, Dante nem rajongott az ötletért, hogy a pasimnak tituláltam egyszer, azóta meg... csak egyszer találkoztunk és annak se volt jó vége. De Barlasnak nem is tudom, mit mondjak. Mondjam meg, hogy nem tudják, hogy itt vagyok? Ha meg akar támadni, akkor el se tudnék szaladni, erősebb, gyorsabb, ügyesebb és gyakorlottabb nálam. De mondjuk ez hülyeség, miért kockáztatna? Az imént adott nekem egy pisztolyt! Igaz, elraktam a táskámba. Hiba volt.
- Tudják, hogy idejöttem - hazudom. - Rengeteget beszéltem magáról - fűzöm tovább a hazugságot, csak hogy hihetőbb legyen. - De miért kérdezi? - dobom vissza inkább a labdát, a kanapéra pedig nem ülök le, jó nekem az iroda közepén is az ácsorgás. Innen lealább sok irányba el tudok ugrani.

- Micsoda? Fegyverek ellen hiába gömbölyödsz, mert kilyuggatnak rendesen. Ráadásul, több esélyed van túlélni, ha viaskodsz. Ha viszont nem akarsz tovább élni, akkor gömbölyödj csak – mondja teljesen higgadtan, miközben várja a többi szóra is a reakciót. Mikor megtudja, hogy Carmin nem ismer egy harcművészetet sem, akkor igen csak elcsodálkozik. Ennek fényében nem ad neki hosszú életet, mert hamar ott hagyhatja a fogát. A feltett kérdésre somolyog egy sort, aztán méltatja valami válasz félével.
- Maradj talpon, s bírd ki a másik ütéseit. Utcai harc technikát alkalmazok pár szedett fogással. Szóval a verekedés a véremben van. Ezt nem lehet csak úgy elsajátítani, mert bennem van. – magyarázza a másiknak, miközben megvakarja a feje búbját, s azon gondolkozik, hogy mit mondhatna neki. Ezután elkezd a társa érdeklődni felőle, hogy miképpen végzi a saját dolgát, amire a következőket fundálja ki.
- Csak nem tetszem, hogy ilyen kérdéseket teszel fel? – kérdezi meg a társától, akire rávillantja a szigorú tekintetét. Nem fogja elárulni magát az első napon, hogy valójában nagyon sok ügynél kénye kedve szerint cselekszik. Ha kitudódna a dolog, akkor bizony másik munka után kellene néznie. A másik elmeséli, hogy megjegyzi, a ne vigye túlzásba dolgot. Hosszú percek teljesen el, miközben közöttük ott a végtelen csend. Szemeikkel egymást nézik. Sokáig gondolkozik a válaszokon, amire csak mosolyogni tud.
- Biztosan van valakid, vagy csak mondod, hogy legyen kényes a dolog? – Újfent egy visszakérdezés, miközben olyan hihetetlen dologra készül, ami valószínűleg meglepi Carmint. Engedi, hogy beszéljen és gondolkodjon. Odasétál hozzá, majd a következő szavakat találja mondani.
- Nos én azt hiszem pihenek tovább, vagyis hát nemsokára jön hozzám egy prosti. Ha nem akarsz beszállni a dologba, akkor menj csak Isten hírével. Holnap bejössz nyolcra, s akkor belefogunk a munkába.

- Jó, de én úgy értettem... - kezdek bele a válaszba és a magyarázkodásba, de aztán inkább csak csüggedten leeresztem a vállaimat, és becsukom a számat, hiszen Barlas az a fajta fickó, aki ellen sose nyerhetsz. Még akkor is beszól és megaláz, ha amúgy nincs különösebb oka rá, csak azért, mert megteheti. De hát ki ő, hogy megtehesse? Ki kell valamit találnom, hogy még idejében elejét vegyem az ilyesminek.
- Ez nagyon szuper, bennem azonban nincs meg ez a fajta harci ösztön. Taníthatna egy-két fogást, vagy ilyesmit. Alapfokú önvédelmet. Mit szól? - ajánlom fel neki azt a csodás lehetőséget, hogy taníthat, ha akar. Persze legfeljebb majd beiratkozom valami tanfolyamra, ha nemet mond, krav magára vagy ilyesmire, az elég divatos mostanában, a diákszövis lányok nagyon dicsérték.
- Micsoda?! - hördülök fel, nagyon nem értem, miért jön hirtelen a tetszéssel meg a nem tetszéssel, és elpirulok zavaromban. - Ho-hogy jön ez ide?! - hebegek, mert nem arról van szó, hogy tetszik vagy nem. - Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, ez ebben a szakmában úgy tudom, nem bűn! - védekezem, és inkább babrálni kezdek valamit magamon, de végül csak zsebre teszem a kezem, majd kiveszem és karba fonom.
- Miért olyan nehéz elhinnie, hogy van valakim? - kérdezek vissza, először úgy érzem, kicsit sértetten, de hogy ennek élét elvegyem, elmosolyodom. - Az se volna kényes, ha nem lenne, de van, és eléggé odavagyok érte - teszem egyértelművé a dolgot, mármint azt, hogy nem vagyok szabad préda, akármit is forgat a fejében, vagy akármit is gondoljak, hogy forgat. Ez így tiszta, még akkor is, ha a megmentőm jelenleg látni se akar, legalábbis keresni biztosan nem keres, az meg majdnem ugyanaz. Mindezt Barlasnak nem kell tudnia.
- Egy prosti? Kihallgatásra jön? Maradhatok? - csillan fel a szemem.
Totálisan nem esik le, hogy arról beszél, hogy a csajjal majd itt egymásnak fognak esni és... Megünnepelni a legutóbbi sikeres ügyet.

- Hogy értetted? Ha nincs fegyverük, akkor természetesen gömbölyödhetsz, de szerinted a bűnözők része nincs felszerelkezve valamilyen halálos eszközzel? Ne légy naiv, mert egy vascső szintén halálos lehet, vagy egy szeglövő. Az emberi elme képes olyan halálos fegyverek gyártására, ami még engem is meglephet. S ez nem olyan téma, amit félvállról kellene venni. – néz rá szigorúan, miközben most először kíváncsi, hogy miért gondolkozik ennyire hanyagul a másik. Tovább lépnek a témán, hogy aztán meglepődjön a másik bátorságán. Szóval tőle szeretne tanulni pár fogást a harchoz. Somolyog egy kicsit, de azon nyomban megszólal, hogy felvilágosítsa a helyzetről.
- Rendben, tanítani foglak. Meglátod, hogy miként kell küzdeni egyes helyzetekben. Képesnek kell lenned legalább eltörni a támadó karját, avagy lábát. Nem viccből mondom. Ha eltöröd a támadód karját, aki nagyon elszánt, akkor megtöröd a támadását. Ilyen egyszerű, és sajnálni nem kell őket. – Mosolyog felé, aztán sikerül a másikat zavarba hozni, ami természetesen kapóra jön neki. Elneveti magát kissé gúnyosan, míg a másik próbálja összeszedni magát.
- Ha nem mész el, akkor hamarosan mindenről teljes képed lesz. Mindenki egyedi módszereket alkalmaz, hogy elérje a sikert. Kissé sötét vagyok, de ez van. – ejti ki felé úgy a szavakat, hogy rájöjjön végre Carmin, hogy egyes dolgokat el kell fogadnia. Hiába küzd, vagy harcol az ellenkezőjéért. Egy idő után belefásulhat, kifáradhat. Győzködi ez után Barlast, hogy van valakije, amire megint csak elvigyorodik.
- Akkor miért nem nála legyeskedsz? – teszi fel a nyilvánvaló kérdést, de aztán jön a prostis dolog. Látja, hogy a másik fellelkesül, azonban a válasszal megváratja. Ránéz Carminra, akinek nem esik le, hogy itt bizony szex lesz.
- Engem nem fogsz zavarni, sem őt. – magyarázza, mikor a csinos luxus prosti megérkezik. 25 éves, de ennek ellenére a testére simuló ruha kellően kiemeli nőies vonásait. Nem igazán foglalkozik a másik személlyel, csak bezárja az iroda ajtaját, azután a kulcsot odaadja Barlasnak.
- Hello! Örülök, hogy jöttél. Remélem nem zavar, hogy eggyel többen vagyunk
A prosti csak elmosolyodik, miközben az iroda kulcsa a titkos zsebébe kerül az öltözetében.  Ezután történik a csoda, vagy legalább is amire Carmin annyira kíváncsi volt. Egymásnak esnek, s először Barlas vetkőzteti meztelenre a lányt, aztán őt szintén hamar megválik az öltözettől. Most lehet látni, hogy mennyire szép teste van. Odalenn a férfiassága szép hosszú, emellett nagyon vastag. Igazán impozáns látvány. Barlas nekitolja a szépséget az iroda ajtajának, miközben hevesen smárolnak. Könnyedén felemeli a prostit, aztán a kemény vastag dárdájával nedvessé varázsolja, míg nem bele nem hatol a szűk puncijába. Nem igazán fér bele Barlas férfiassága, de így is a nyögéseiből hallható, hogy bizony nagyon élvezi. Az első menet hamar véget ér az ajtóban, s a megkefélt prosti hevesen szedi a levegőt. Barlas csak ránéz Carminra, hogy nézze, mit gondol az egészről. A vastag férfiassága ugyan jelenleg nem ágaskodik, de pompás látványa van így is.
- Be akarsz szállni? Mert őt következő menettel kikészítem, s jelenleg marhára kanos vagyok. – jelenti ki, miközben a prosti hozzálát a szopásnak, hogy újra kemény legyen.

Becsukom a szám, hiszen igaza van. Kicsit még a vállam is megemelem.
- Halálos fegyverrel és vascsővel szemben amúgy is esélytelen lennék - motyogom a nem létező bajszom alatt bosszúsan kicsikét, de mivel pont most szid le azért, mert esetleg félvállról veszem, kihúzom magam és komolyan bólogatok. Nem hiányzik még egy fejmosás!
Összerezzenek, amint kéz- és lábtörésről magyaráz, amit én legfeljebb akkor emlegetek, mikor valaki a színpadra indul. Kicsit kezd lesokkolni ennek a szakmának a brutalitása, de annak örülök, hogy elvállalja a tanításomat - ezen a téren is.
- Rendben, értem - bólintok megint, és elszántan nézek vissza rá. Ha karokat kell törnöm és lábakat, hogy életben maradjak, akkor nem kérdés, mit fogok csinálni. Ha kell.
- Ide nem pasizni jöttem - közlöm, végigmérve Barlast hasonló kis gunyorral, amivel ő illetett engem. Noha épp a zsánerem volna, hiszen idősebb, és erős testalkatú, férfias férfi, nem lobbantott lángra bennem semmit. Ha kicsivel is szimpatikusabb volna a modora, ezt talán kíméletesebben közölném vele, de miért válogassam meg a szavaimat, hogyha az árnyalatokat nem is észleli?
- Üdv! - köszönök a lánynak derűsen, aki belibben. Bár a korát nem feltétlenül tudnám megállapítani, érdeklődve nézem, hiszen nem sűrűn láttam még prostituáltat közelről. Mindaddig barátságosan nézek a lányra, amíg kezdetét nem veszi a később újdonsült főnököm által egyszerűen csak "menetnek" titulált eseménysor, mely...
Egészen más, mint amire számítottam.
Először pánikba esem, és rögtön az ajtóhoz ugrom, hogy kirohanhassak rajta, de az ajtó zárva van. Ekkor felidéződik bennem az az akkor lényegtelennek tűnő, de most igen fontossá váló momentum, hogy a lány bezárta az ajtót és a kulcsot Barlas a nadrágja zsebébe tette.
Nem vagyok szende szűzlány, de ilyet azért még nem láttam. Egyikük sem zavartatja magát különösebben, ami egyébként igazán sértő, de nem tudom eldönteni, hogy ez az állapot örvendetes inkább, vagy az, hogyha esetleg felfigyelnek rám, miközben odasietek a félredobott nadrághoz, és kihalászom belőle a kulcsot. Épp egérutat keresve iramodok meg a kijárat felé, de a lány teste ekkor simul fel az iroda ajtajára, elzárva előlem a kiutat. Körbetekintek az egyéb kijáratokat számbavenni, de aztán megmakacsolom magam. Csak nem fogok az ablakon át kimászni csak azért, mert itt szexelnek előttem! Egy perc erejéig megfordul a fejemben, hogy fotókat csináljak róluk, de aztán rájövök, hogy felesleges volna, hiszen nem igazán képezi az aktus zsarolási alkualap tárgyát. Különben aligha csinálnák az orrom előtt.
Tekintetem végigsiklik a meglehetősen hangosan élvező hölgy nem túl tökéletes és nem is túl szép testén, majd rögvest Barlasra ugrik a pillantásom. Nem mondom, azért megmozdul bennem valami odalent, mert egyenletesen kidolgozott testről van szó, és a ritmikus mozgásról az jut eszembe, amikor legutóbb együtt voltam Dantével. Mielőtt észbe kapnék, az ajkamat rágcsálom, és elakad a lélegzetem nekem is, ahogy a lány elélvez. Nem mondom, lennék a helyében, ha még mindig ugyanaz a léha fiú lennék, aki amúgy vagyok, és nem szerettem volna bele teljesen abba a bolond fényképész fickóba.
Amint Barlas hozzám fordul és megszólít, felmegy bennem a pumpa.
- Ha ennyire kanos, akkor talán több lányt kellett volna rendelnie! - vágom rá, és eszem ágában sincs tudomást venni sem a kissé kipirult arcomról, sem pedig arról, hogy nálam is áll kissé a zászló. - Elállnának az útból végre?! - csattanok fel kissé zaklatottabban, mint amennyire szerettem volna. - Pornócsatornát otthon is tudok nézni! És szégyellje magát, mert igazán nem erről volt szó! - pattogok tovább Barlasnak, a kulccsal a markomban, szélesen gesztikulálva próbálom őket elhessegetni az útból, hogy végre kinyithassam azt az ajtót és eltűnhessek innen.

Jól teszi Carmin, hogy befogja a száját, mert akkor sokkal többet tanulhat ettől a morgós magánnyomozótól, mint mástól. Nem foglalkozik, hogy a partnere megemeli a vállát. Hallgatja a motyogását, amit nem ért tisztán. Egy darabig magyaráz a brutalitásról, az erőszakról és a többi szörnyűséges eseményekről. Ez az élet, s itt mindegyikkel szembe találhatja magát. Mikor a pasizás kerül szóba, akkor jobbára elneveti magát, de nem szól semmit. Mikor megérkezik a lány, akkor kezdetét veszi a szexelés. Nem tőrödnek a harmadik személlyel, hanem nyugodtan egymásnak esnek. Alaposan ellátja a lány baját, aki a végére teljesen kikészül. Úgy kell megtartani, hogy össze ne essen. Mindvégig Barlas szemébe néz.
- Lehet több lányt kellett volna rendelnem, de majd egyszer lesz rendes barátnőm. Akkor meg ingyen lesz. – mondja el, hogy milyen tervei vannak a jövőben. Keményen hajtott egyedül, de most már szükségét érzi, hogy legyen egy nő az életében. Egyelőre tanácstalan, sőt olykor megfordul a fejében, hogy vele van a probléma minden ismerkedési próbálkozásnál. Nem tudja, hogy mi minden játszódik le a másikban, de különösebben nem érdekli.
- Jaj de sürgős lett valakinek! – jegyzi meg gúnyosan, aztán elállnak az útból, hogy távozhasson Carmin az irodából. A következő megjegyzésére felnevet, de valójában hidegen hagyja, hogy miért pattog neki. Ha távozik, akkor elfekteti a kanapén a nőt, aztán felöltözik. Vigyáz a nő álmára, majd az ébredés után hazakíséri. Ezután a saját ágyát célozza meg, hogy másnap kora reggel felébredjen. Kinyitja az irodát, közben várakozik a kollégájára, vagyis inkább a segédjére. Felhívják már kora reggel, hogy lenne valami nyomozós meló. Megkéri az illetőt, hogy fáradjon beljebb az irodájába, amit biztosan megtalál. Reméli, addig megérkezik Carmin, és belekezdhetnek az első közös ügyükbe. Kíváncsi, hogy milyen képességei vannak a másiknak és kell e neki segítség. Rá fog hagyni mindent, de ha kell akkor alaposan helyrerakja őt. Ő tökéletes tanítója lesz a másiknak, hogy utána megállja a helyét az életben. Hőst farag belőle, egy példás nyomozót, akire mindenki felnézhet. Utána hálás lehet neki élete végéig, hogy nem bánt vele kedvesen.

Nem érdekel, hogy kigúnyol, mert majd megbánja. Az se érdekel, hogy a prostija totál kielégülten liheg, és elkapja az ingem miközben kigyalogolok az irodából. Nagyon zaklatottan vágom be az ajtót magam után. A kulcsot elviszem. Sőt, be is zárom őket kívülről! Úgyis van másik kulcsa, tudom, de akkor is jól esik ez a gyerekes bosszú.
Soká gondolkozom, hogy van-e értelme egyáltalán visszamenni, de másnap reggel tiszta fejjel ébredek. Végül is, nem érdekes, milyen a fickó. Az a lényeg, mit tudok tőle tanulni, márpedig úgy tűnik, nagyon is sokat. Ezért cserébe érdemes elviselni a szörnyű természetét is. Talán. Majd meglátjuk, milyen jó alkut csináltam!
Egy fél órával korábban érkezem annak érdekében, hogy jó benyomást tegyek leendő főnökömre. Még érezni a fülledt éjszaka illatait, ezért egy alapos szellőztetéssel kezdek. Ha van kávéfőző, főzök egy adagot, majd elkezdek rendet rakni, megigazítom a párnákat a kanapén és ilyesmi. Ha érkezik valaki, beengedem, udvariasan elbeszélgetek vele, míg Barlas meg nem érkezik.