Egyik ismerőse meséli neki, hogy volt pszichológusnál, aki rendesen helyre tette őt. Kellemetlenül érezte magát, meg a végére legszívesebben sírt volna, de mindenképpen jó hatással volt rá. A beszélgetésük addig fajul, míg nem sikerült rábeszélnie az ismerősének, hogy menjen el egyhez. Mikor hazaér az irodájába, akkor az interneten elkezd keresgélni. Ha sikerül belefutni egy jóba, akkor természetesen rendszeresen járna oda, amolyan kiteregetem a szennyesem alapon. Eltelik egy óra, aztán kettő és végül öt, mikor az első tetszetős agy furkálót megtalálja. Felírja a címet magának, aztán elteszi magát holnapra. Korán reggel ébred, olyan hat óra körül. Lezuhanyozik, aztán egy könnyed öltözetet venne fel, de eszébe jut, hogy amint végzett, akkor egyik ügyet meg kell vizsgálnia. Stílusos öltönyt vesz fel, ráadásul nyakkendő melléje. A fegyvereit a szokásos helyére rakja, mert ott nem feltűnő. Kibokszolja a régen használt ünneplő cipőjét, aztán elindul a célhoz. Egy órát utazik, míg el nem ér a papírra felírt címhez. Mivel látja, hogy még zárva, ezért a közeli sütődéhez megy, ahol bevág öt túrós társát, meg két vanília rácsost. Ellenőrzi a ruháját, hogy nem ette le, aztán a fogait szintén megvizsgálja. Rendbe szedi magát, és elindul vissza. Szerencsére, most már nyitva van az ajtó így természetesen energikusan berobban az épületbe. Először jár itt, de nem ördöngösség itt a tájékozódni. Odalép az ajtóhoz, majd két hangos kopogás után beront, mert neki nincs türelme várakozni senkire sem. Bezárja maga mögött az ajtót, miközben jól hallhatóan köszön.
- Hali! Cordelia Webb pszichológust keresem. Őt akarom – hangja határozott, tekintete cseppet sem tűri meg az ellenmondást. Mivel első alkalommal van itt, akkor az első dolga, hogy szétnézzen ebben a dolgozó szobában, de szerencsére nem nyúl semmihez. Csak leltároz a szemével, hogy mi mindent talál itt. Még a későbbiek folyamán hasznára válhat. Mikor sikerült megjegyezni mindent, akkor megáll és megkeresi a benn tartózkodó személyt. Tekintete szúrós, akár egy akácfa tüskéje. Mivel nem kap választ olyan gyorsan, ezért folytatja a beszédét.
- Egyáltalán itt van jelenleg? Vagy mikorra várható? Vele akarok beszélgetni, csakis vele. Fontos és nem viccelek. – elhallgat, de nincs kedve leülni a székbe. Várja a választ, a szemben ülőtől. Kissé rémisztő lehet ebben a drága öltönyben, ráadásul a kisugárzása hideg durva emberről árulkodik. Nem csoda, hogy rögtön a maffiára gyanakodnának. Miközben ácsorog, akkor maga előtt karba teszi mindkét kezét. Az első benyomás róla biztosan negatív, mert egy hozzá hasonló emberrel senki sem szívesen beszélget.

zene ♫ [You must be registered and logged in to see this link.]


Álmosan, mégis mosolyogva pislogtam a sofőrre, aki a visszapillantó tükörből méregetett, mintha legalább egy monoklival az arcomon ültem volna mögötte, pedig erről szó sem volt. Az elmúlt két éjjel folyamán az előadásommal foglalkoztam, hogy a lehető legtökéletesebben állíthassam össze, releváns információkkal és az ötvenes, illetve hatvanas évek kutatásainak eredményeivel Masters és Johnson munkássága alapján. A folyamatos négy órányi alvások után a délelőtt kilenc nekem még nagyon hajnal volt, de mára volt hat betegem előjegyezve, és Esterrel is volt némi elintéznivalóm, ami nem várhatott tovább. Az a nőszemély, bár rettentő kecses és bájos, néha nagyon szertelen tudott lenni.
- Biztosan egy kávézóba akar bemenni, hölgyem? - állította le a motort is a taxis, én pedig bólintottam. Igen, ezt a címet mondtam neki, mert szükségem volt a koffeinre, hogy túléljem a napot.
- Itt tökéletes lesz, köszönöm - mosolyogtam ismét, majd mielőtt még újabb, felesleges kérdezz-felelekbe akart volna bonyolódni velem, kiszálltam gyorsan az autóból, s a lehúzott ablakon behajolva adtam oda a férfinek a pénzt némi többlettel is, amiért én tartottam fel. Természetesen a tömegközlekedés másik alternatíváját is használhattam volna, de most egyelőre nem volt kedvem a sok emberhez, egyébként is reggelente még sok morcos ember járt-kelt Vegas utcáin. - Kellemes napot... Kevin - kacsintottam rá, majd elfordulva tőle megfontoltan gyors léptekkel koppantak barna bőr tűsarkú cipőim a járda anyagán, hogy minél előbb a magaménak tudhassam azt az isteni kávét és sütit, amit minden egyes reggel már szinte hagyományként rendeltem.

Ester már javában a laptopját bújta azzal a hat aktával a pultra terítve, amit rábíztak. Lázas szöszöléssel kereste az információkat és azokat a pici részleteket, amikre kérték, s mindig, ha talált valamit, szinte gyermeki vidámsággal az arcán pötyögte be azt, amely minden egyes számítógépen elérhető lesz. A digitalizáció még javában folyt, s hátul a raktárban az a rengeteg anyag!? Ki sem látszott a munkából, de imádta. Biztos állása volt, a főnöke az egyik barátnője - legalábbis szerinte - és itt volt az a jóképű doki is... sóhajtott fel ábrándosan, ahogy azokra a finomságokra gondolt, amiket Nick hozott neki korábban, és máris könnyedebben folytatta a munkáját, mielőtt még elkésett volna a határidős munkáival.
Éppen, hogy csak leírta az egyik kislány édesapjának születési dátumát, aki ugyancsak mániás depresszióval szenvedett, ijedten pillantott fel a kijelzőről a szélvészként berobbanó fickóra.
- Jó napot, uram! - csilingelt hangja vidáman, ám mielőtt folytathatta volna, a férfi tekintete nem sok jót ígért. Persze ehhez hozzá volt már szokva, a várakozókkal szemben mindig is birkatürelme volt. Megnézte magának az öltönyt, és a hozzá tartozó férfit is, s kedvére volt, de... valami mégis hiányzott belőle, az, ami a dokiban megvolt.. a kedvesség, s ennek hiányát Ester sem kedvelte. - Dr. Webb még nincs itt, 10-től van rendelése - nyugodtan, kedvesen válaszolt. - Addig esetleg tudnék bármiben segíteni? Ester-nek hívnak. Önt hogy jelenthetem majd be a doktornőnek? - váltott át hivatalos stílusra, mert csak a dokival és Dr. Lane-nel volt közvetlenebb. Persze.. mihez képest, mert bárkivel szívesen elcsacsogott, ha ideje engedte. - Pedig a nők szeretik, ha a férfiaknak van humoruk. De tényleg. És a nők mindenféle idétlen viccen képesek akár mosolyogni is, ha az adott fickó bejön nekik. Néha kipróbálhatná, nem halna bele - nevetett fel hirtelen, egészen halkan, megint végignézve az öltönyös fazonon, hogy vajon meddig tartanak azok a határok, amiken belül még maradhat.

Köszönnek neki, amire csak egy biccentéssel válaszol. Megnézi magának a csilingelő hangú madárkát, akin látszik az érdeklődés. Nem társat jön keresni, hanem egy pszichológussal szeretne beszélgetni. Kedvesség? Még sosem próbált meg kedvesen viselkedni másokkal, vagyis nagyon régen igen. Hallja, hogy Dr.Webb csak 10 órától rendel, amitől még inkább indulatosabbá válik, sőt hamar kiesik az ajkain a következő gondolat csokor.
- Nagyon el van kényelmesedve, ha csak 10 órától van rendelése. Én bezzeg már reggel hattól talpon vagyok, és gyakran érek haza éjfélre – morog egy sort hozzá, aztán feltűnik a másik végtelen kedvessége. Elsőre nem tudja mire vélni ezt a túláradó magatartást. Mikor említve lesz a bármiben segítés, akkor eszébe jut pár pajzán gondolat. Megjegyzi a másik nevét, amit nem nehéz megjegyezni.
- Barlas Kaba vagyok, a város egyetlen magánnyomozója – neveti el magát, mert a többit nem tudja elfogadni. Szerinte sokkal többet hibáznak, mint ő egyszer egy évben. Ezután kap egy finom kiokítást a nőtől, hogy a gyengédebb nemmel mi a helyzet, meg a humorról. Néha kipróbálni? Vajon most képes lenne? Felsóhajt, hogy összeszedje magát.
- Ha már ennyire felajánlotta a segítséget, akkor tán térjünk a lényegre. Én csak kipróbálás szintjén vagyok itt, mert egy ismerősöm azt mondta, hogy jót tenne egy agyturkáló. De előre leszögezem, ha rosszul sül el a dolog, akkor el is felejthetnek – szigorú tekintet, aztán keményen próbál jó lenni. Leül egy közeli ülőalkalmatosságra, aztán a legszembetűnőbb említi meg.
- Jól ki van csípve, csak nem randizni akar valakivel? Vagy legalább elbájolni, minden férfit. – húzza el a szája szélét, miközben azon agyal, hogy miként folytassa ezt a beszélgetést. Tudja jól, hogy nem áll jól a szénája, de megpróbálkozik egy humorral. Kíváncsi, hogy milyen hatást ér el.
- Ha melltartód lehetnék, akkor minden nap szépítenélek és becéznélek – mondja ki teljesen komolyan, mint ha ez az eset megtörténhetne. Közben érzi, hogy melege van, ezért a zakóját ledobja magáról. Nyakkendővel, meg a hozzá tartozó inggel is jól néz ki. Kirajzolja egyes szép vonását. Látszanak a fegyverei, amik menőn ott pihennek a tokjukban.
- Egyébként tombol bennem az erő, ráadásul régen nem voltam nővel, s kissé aggaszt a helyzet. – árulja el magát minden szégyenlőség nélkül, hogy el van hanyagolva.